Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Aki a Jahn Ferencben szült, tudna véleményt mondani a kórházról és a szülésznőkről? Köszönöm a segítséget!
 


Szia!

Sajna infót nem tudok adni, mivel én is még várandós vagyok, de ott fogok szülni.

Sajna volt egy vetélésem, ezért ott kötöttem ki. Akkor nem panaszkodhattam. A dokim mint mindig kitett magáért, a nővérek között volt aranyos és mufurc is, de ez szerintem mindenütt így van, de szakmailag szerintem rendben voltak.

Egy rossz volt magán a tényen kívül, hogy elvesztettük a babát, hogy olyan szobába kerültem, ahol mind a 4 lány rajtam kívül abortuszra várt és arról beszéltek miközben én sirattam az elvesztett, nagyon várt babát.
Azonban estére teljesen egyedül voltam a szobában így senkit nem zavartam a vég nélküli telefonálásban.

Ha esetleg túl vagy már a szülésen megírnád a tapasztalataidat?

Az élet mindig hoz meglepetéseket! :-)
 
 


Sziasztok! Az alternatív szülőszobák egész jók. Sőt, szuper. A hagyományos szülőszobák egymás mellett függönnyel elválasztva. Nem túl jó. Bekell menni szülőszoba látogatásra, és ott mindent megmutatnak. Ez a 9. emeleten van. Ha megszületett a pici, akkor lekerültök a 8. emeletrre. Na ott a személyzet hagy némi kívánnivalót. Nemnagyon segítettek pl a szoptatásnál sem. Nagyon sebes lett a mell, azt se tudtam, mit hogy. Szóval ez nem volt túl jó.
5-ös skálán 4-est azért adok a korháznak.
pertics81
Budapest XXI. kerület
 
 

 
 

Sziasztok!44
nem tudom él e még ez a topic?
de!!!!!!
én 2x is szültem itt és nagyon meg voltam elégedve mindennel és mindenkivel......olyan nincs ahol nincs rossz nővérke vagy doki........

a szülőszobákat felújították minden egyes szülőszobát fallal választottak el ajtó is van rajta....szóval gyönyörű lett minden!!!!!!
mindezt saját szememmel láttam!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


sziasztok! én itt fogok szülni augusztusban! valaki valami.t?? kicsit, na jó , nagyon izgulok. 1 babám az I sz. női klinikán született, koraszülés miatt. lehet megint oda kellene menni?? irjatok, jo?,
solyka
Dabas
 
 


Szia!
Nekem szeptemberben születnek ugyanitt az ikreim. Van koraszülött osztály, aminek ráadásul nagyon jó híre van!

Kép
 


Nekem sajnos nem volt jó tapasztalatom.
Biztos,hogy nem szülnék itt.Bár az igaz,hogy van egy-két szuper szülésznő,aki (pénz nélkül is! ellentétben a dokikkal) mindent megtesz a kismamáért.
Szóval,ha mégis itt kellene szülnöm,akkor biztos,hogy egy klassz szülésznőt választanék csak.Az orvosok meg csak messziről nézhetnének.
emilien
Aba
 
 


Sziasztok!
Dr. Makai Zsoltról és Dr. Kollár Zoltánról szeretnék többet megtudni, úgy tudom itt dolgoznak a Dél-pestiben. Esetleg van-e magánrendelésük, ha igen, hol? Előre is köszönöm!
 
 


Sziasztok!



Meg tudja nekem mondani valaki, hogy ebben a kórházban vállalnak -e terhességi cukorbetegek szülését?

Most költöztün ka közelbe, szeretnék itt szülni, ha nem muszáj, nem mennék a Sote I-re a cukor miatt.


KépKépKépKépKép
uxi
 
 


sziasztok, 
én császárral szűltem a kórházban. Teljesen meg voltam vele elégedve.
Igaz, a második gyermekemet szültem itt meg, így volt tapasztalatom az első napok nehézségeiről, nem volt szükségem szakmai tanácsokra a szoptatás ill. egyéb teendők miatt.
A dokim szakmailag mindent megtett, ugyanígy a nővérek. Kérés nélkül egyágyas szobában ébredtem fel. 
Amit viszont tényleg pozitívan értékelek, hogy a gyerekekhez nem engednek közel senkit az édesanyján és az édesapján kívül. Mindenki csak üvegfalon ill. tv-n nézhette meg a babát. Bár ez már9 éve történt, remélem még a mai napig is így van.
A Baross utcai női klinikára azért nem mentem vissza szülni, mert ahogy kilépett a megszült nő és a babája a szobából egyből a látogatóktól nyüzsgő folyosójára érkezett. Igaz, ez már 11 éve volt, remélem azóta ezen már változtattak.
 
 
 


Sziasztok! 
Dr. Kósa Zsoltról szeretnék többet megtudni.....nála szültem a kislányomat, de mostanság az a hír járja, hogy szétesett kissé, megszünt a magánpraxisa stb...
Szeretnénk még babát, szeretnénk benne megbízni.....segítsetek, hogy mi van vele?
Köszi Mandi
 
 


Sziasztok!

Most várom a második babámat és biztosan császár lesz. Tavaly csak fogadott szülésznőm volt, most vagy választok orvost vagy senkit. Szülésznő Dr. Farkasinszky Tibort ajánlotta. Bizonytalan vagyok, hogy őt válasszam-e vagy mást, de nem szeretnék "fizetős" terhesgondozásra járni. Ha valaki tud róla infót vagy másik orvost ajánlani, kérem írjon.
Köszönöm!

Kép

Kép
 


@timcsi85: "Sziasztok! Aki a Jahn Ferencben szült, tudna véleményt mondani a kórházról és a szülésznőkről? Köszönöm a segítséget!"


Szia timcsi....Én Jahn Ferencben szültem, 1 éve, és 1 hónapja és csodás ellátást kaptam, maximális segítséget. A szülésznőm: Gyurkovics Zoltánné, Katika. Nem volt a fogadott szülésznőnk, még is....Ő egyedül aki masszíroz, homeopátiával kezel, lágy zene, Kövi Szabolcs cd, illóolajos fürdetést kaptam 3x , a szülés alatt is masszírozott, a férjemmel sokat beszélgetett, volt, hogy 1-2 órára is beült hozzánk beszélgetni, nagyon anyáskodó volt, a szülésem 8 órát tartott, a vajúdás 2,5 napot :-) Az IKea szobában voltunk ami a legjobb....franciaágyon aludtunk férjemmel, és mikor megszületett kisfiam, 20:00kor, utánna még ott szoptattam, és 2 és fél óra múlva Katika lekísért agyermekosztályra....a gyermekosztály felújtva, a csecsemősök aranyosak, kedvesek....Csákány Tanár Úr volt még a szülészem, ő nagyon kedves, vicces, és nagytudású ember! Tanár Úr is, Katika is többszőr meglátogatott, Katikával a mai napig levelezünk, és tartjuk a kapcsolatot.....és jövőre nyáron szeretném szülni a 3. babánkat, szintén Katikával.....remélem addig nem megy nyugdíjba, mert már szó volt róla :-) Most a fogadott orvosom Kósa Zsolt...ott dolgozik! Azért ha szültél, írd meg a véleményed....sok erőt, törődést kívánok neked és babádnak...mikorra vagy kiírva? Szorítok nektek! Szép napot! Andi
 
 


@mandi: "Sziasztok! Dr. Kósa Zsoltról szeretnék többet megtudni.....nála szültem a kislányomat, de mostanság az a hír járja, hogy szétesett kissé, megszünt a magánpraxisa stb...Szeretnénk még babát, szeretnénk benne megbízni.....segítsetek, hogy mi van vele?Köszi Mandi"


:-) Azóta voltam Kósa dokinál, minden rendben vele, ugyan olyan kedves, és mindentudó mint volt...., a lényeg, hogy mint orvos tudja a dolgát, és megbízhatok benne! :-) Jó volt újra látni...:-) 
 
 


Sziasztok! Én is a Dél-Pestiben fogok szülni. Az én választott orvosom Csákány Dr. Úr. A kórházról nem túl sokat tudok, legalábbis a szülészetről, én igazából az orvost választottam nem a kórházat, mert nagyon jó és mindig lehet rá számítani.
Bejelentkeztünk szülőszoba látogatásra, a neten láttam hogy van ilyen program, remélem akkor egy kis belátást nyerünk a dolgokba.
:-)
 
 


Sziasztok!
Én is a Dél-Pestiben fogok szülni januárban! Dr. Gombos Sándor az orvosom. Még nem jártam ott de mondta hogy beviszi minden kismamáját  körbevezetni! Úgyhogy majd megnézem mielőtt szülni megyünk, a doki nagyon jókat mond az osztályról!

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 


@sodrika:


Majd írd meg mik a tapasztalataid! :-)
 
 


Kicsit belassult a topik. Van valakinél valami fejlemény?

Kép

Kép
 


Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni, mert teljesen tanácstalan vagyok. Nem tudom meddig kell szülészt választani, vagy, hogy kell-e egyáltalán. Mivel jár a fogadott orvos, mennyibe kerül? Nem vagyunk gazdag emberek, ennek ellenére szeretnénk jó orvost, akinek adnánk is valamennyi pénzt a szülés után, de arra nem futja, hogy havonta -esetleg- több tízezret kifizessünk+ a szülés. Körzetileg a Dél-Pestibe tartozom, és mindenképpen ott fogok szülni, mert Sclerosis Multiplexem van, és a Dél-Pesti SM centrum. Azzal sem vagyok tisztában, hogy mennyit szoktak adni szülés után, mire készüljünk?
Tudom, hogy a téma kényes, mégis kérem, aki tud segítsen.


@eszterandris:

Szia!
Fogadott orvos csak akkor "jár", ha felkéred a szülés levezetésére. Sajnos a legtöbb orvos ilyenkor "elvárja", hogy terhesgondozásra a magánrendelőjébe menjen a kismama, ahol minden alkalommal fizetni kell a vizsgálatért. (persze akadhatnak kivételek, akik a kórházba rendelnek be és nem fogadnak el pénzt a vizsgálatért, de gondolom a többségre nem ez a jellemző) A szülés tarifája pedig általában a vizsgálati árak tízszerese.  Szülésznőt is lehet választani, ez az egyetlen kórház, ahol szülésznők önállóan is levezethetik a szülést, ha nincs komplikáció. Jóval kevesebbe kerülnek (40 és 60 ezer között mozog a "tarifájuk").

Kép

Kép
 


Szia Kismackó!
Köszönöm, hogy válaszoltál!
Buta volt a megfogalmazás, nem úgy értettem, hogy alanyi jogon jár. A "mivel jár?" arra vonatkozott, hogy milyen anyagi vonzata van, magánredelőbe kell-e menni, stb. De mindenre választ kaptam, a leírásod alapján, csak ezt szerettem volna tisztázni.


Sziasztok!
Tudja valaki, hogy a dél-Pestiben mennyibe kerül a genetikai vizsgálat (ultrahang+vérvétel)?


Sziasztok!
Az lenne a kérdésem hogy itt kérik az x napnál nem régebbi házassági anyakönyvet vagy elég az eredeti?

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 


Sziasztok! Még nem nagyon írtam ide, én is körzetileg a Dél-Pesti kórházhoz tartozom. Hajlok rá, hogy ott is szüljek, de sok rosszat is hallottam a csecsemő osztályról. A szülészetről viszont azt hogy szuper, Április elejére várjuk a babócánkat, nincs még fogadott orvosom. Ezen is még gondolkodom, hogy kéne-e egyáltalán vagy csak szülésznőt fogadjunk. Nem vet fel minket a pénz, Ha felvetne gondolkodás nélkül mindkettőt fogadnánk. Most Dr. Horváth Zsolthoz járunk sztk-s rendelésre. Vele kapcsolatban valakinek tapasztalata véleménye? Nagyon el vagyok bizonytalanodva, mert amikor kiderült, hogy várandós vagyok, akkor kezdtem hozzá járni, úgy voltunk vele, hogy ha szimpi fel is fogadnánk, de egyszer ilyen, egyszer olyan. Nem tudok eligazodni rajta sajnos. Segítsetek légy szíves!!! Ha váltanék/fogadnék orvost az mikor illik megtenni? 20 hetesek vagyunk

"Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt."
Anna Gavalda
jesse
Budapest XVIII. kerület
 
 


Én november 17.-én szültem meg a kislányomat a dél pestibe. Mi fogadtunk szülésznőt és orvost is. A szülésznőm Gyurkovicsné Katika, mindenben a rendelkezésemre állt, kedves aranyos, csak jót tudok róla mondani, végtelenül türelmes, hálásak vagyunk mindenért neki, nagy élménnyé tette az amúgy több órás nehéz szülést. Az orvosom Csákány Dr., szintén csak jót tudok róla mondani, higgadt, türelmes , nagyszerű orvos. A szülőszobák jól felszereltek, az emberek segitőkészek. A csecsemőosztály jó, emberileg viszont változó, van akinek hálás voltam hogy segít amikor hulla fáradt és tapasztalatlan voltam, volt aki viszont lekezelő volt, viszont embere válogatja ez mindenhol igy van. Összességében nagyon jó hely, szeretném a következő babámat is ezzel a csapattal világra hozni.
 
 


@marcsikababa:
Házassági anyakönyvi kivonatból kértek frisset?

Kép
Kép
Kép
 
 
 
 


Én vittem egy hiteles másolatot belőle és leadtam. Másnapra készen volt a gyerek papírja is.
 
 


Engem is érdekelnének a Jahn Ferenc Kórház szülészetével kapcsolatos tapasztalatok, hátha valaki erre jár, ugyanis  40 év fölött, tervezetten, de mégis meglepetésszerűen lettem várandós (hosszabb várakozás után). 12 éve szültem utoljára, úgyhogy olyan, mintha első terhességem lenne. Közben a körülményeim megváltoztak, feltehetően az egész rendszer is.  Az utolsó, friss hozzászólásokat elolvastam, de maradt néhány kérdésem. Lehet, hogy régebben elhangzottak már :)  Területileg a Jahn Ferenc Kórházba tartozom,friss tapasztalatok érdekelnének, gyakorlatilag minden: orvosok, nővérek, körülmények, mire van lehetőség, szülőszobák minősége, mennyit lehet velem a baba, hány napig kell maradni. Kit ajánlanátok orvosnak, szülésznőnek, egyáltalán, érdemes - e orvost fogadni, vagy szülésznőt érdemesebb. Bár a korom miatt vannak bennem plusz félelmek ezzel kapcsolatban. Ha esetleg gond van szülés közben, mennyire felkészültek rá szakmailag, felszereltségben?  Érdekelnének az árak (szülést levezető orvos, szülésznő díja - jöhet priviben).  Sok jót hallottam Belics Zorán főorvosról, vannak - e tapasztalataitok?  Remélem, lesz, aki a hosszú hozzászólásom végigolvassa és válaszol  Köszönöm szépen!
eger3
Budapest
 
 
 
 
 


Sziasztok! Aktív még a topik?
elizabeth9502
Budapest XVIII. kerület
 
 


Szia, idén születtek ott a Lányaim.  Mire lennél kiváncsi? 

 


Sziasztok, én januárra vagyok kiírva császárra és a korábbi szülésem nem itt zajlott, én is kíváncsi lennék a körülményekre, lehetőségekre, pl. a műtét után van-e lehetőség, hogy találkozzon az apuka a babával? Illetve a látogatás csak a kinti folyosóig terjed? Szobába nem jöhet be senki? Mennyire szólnak bele a szoptatásba, mennyire segítőkészek? Hány nap után engedik haza az embert? Van-e szigorú feltétele, hogy ennyit vagy annyit egyen már a baba....és úgy mehetünk csak? Köszönöm a választ!
 
 
 
 


Sziasztok!
Véleményeket szeretnék kérni Dr. Csütörtöki Attiláról. Én most először voltam nála, nagyon kedves volt, úgy tereztem, hogy nála fogok szülni (még nem vagyok várandós, de már tervezzük :)). Kinek mi a véleménye róla?
Köszönöm előre is!
 


Halihó!!!

Van errefelé valaki?
2021 márciusára vagyok kiírva, a Dél-Pestiben szeretnék szülni, mert az van a legközelebb. A legutolsó szülésem császárral végződött 2015-ben és az érddkelne, hogy itt vajon engednek-e császár után simán szülni!?

Köszönöm, ha valaki megosztja a tapasztalatait!
 


Sziasztok! Nem tudom hogy működik-e még az oldal. De én is most augusztus vége, szeptember elején fogok szülni a Jahn Ferencben és több kérdésem is lenne. ;-)
Most milyen állapotban vannak a szülő szobák? Van lehetőség vajúdás közben a járkálásra? Vannak segédeszközök? Mi alapján dől el, hogy melyik szülőszobába kerül az ember lánya? A Covidot volt valaki aki elkapta a kórházban?És ha igen mi volt az eljárás? A privát szobába hogyan lehet bekerülni? Érdemes erzéstelenítést kérni. Első babám lesz így tényleg nem tudom hogy mire számítsak. Nagyon köszönöm ha valaki válaszol esetleg.
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron