Új privát üzeneted érkezett!

A hőmérőzést anno 1 éve csináltam 3 hónapon keresztül, de őszintén szólva, nem mutatta/nem láttam azt, amit kellett volna...
De a testem szépen mutatta a jeleket (amikről utánaolvasás végett tudtam mit is akarnak jelenteni :)), így inkább úgy döntöttem, figyelem az "egyéb" jeleket (hüvelyváladék állaga, színe, érzékeny mell, hasfájdogálás) és ezeket vezetem magamnak már egy ideje. És igen, szépen látszik mikor van ovuláció és mikor fog megjönni.

És ez -mivel szép szabályos 28 napos ciklusaim vannak- pont egybe esik azzal, amit a ciklus.hu mutat.
Kisfiút szeretnék (de igazándiból teljesen mindegy, csak egészséges babóca legyen), így próbáltunk a kisfiús napokra időzíteni.

Bízom benne, hogy a fogantatás és a beágyazódás is sikeres lesz ebben a hónapban és a baba egészségesen kibújik 9 hónap múlva! :D

Ezt kívánom mindannyiótoknak!

ryenn85
Szekszárd
 
 


Többször gondoltam én is arra, hogy milyen módszereket vethetek be. De úgy gondolom, hogy az az első hónap... még nem kellene ennyire rágörcsölnöm.

Látom Ryenn, már nehezen bírod :) de nincs sok hátra. Szerintem a teszt a vasárnap, vagy legkorábban szombaton kimutathatja. Megnyugtassalak? én is teszteltem ma és tegnap is... Hülye vagyok mi? persze negatív... de nem keseredek el, mert a mensi még messze, Hétfőig még 5 nap :) Pedig a hétvégén tuti nem fogok tudni tesztelni, mert vendégségben alszunk majd, és nem akarok magyarázkodni!!! szóval csak vasárnap este tesztelek majd újra, ha addig nem mentruálok.

Drukkolok!!!
wigyorka
Budapest XVIII. kerület
 
 
 


Felgyorsultak az események, szorítok Nektek, lányok! :)
 
 

 
 

:lol: Wigyorka: "Hülye vagyok mi?"

Azt kell mondjam nem vagy vele egyedül! :) Én szintén ma reggel próbálkoztam, vártam a csodát. Hát nem volt csoda... Szintén negatív. :(
Inkább butusnak éreztem magam (nem voltam letörve, reggel elég jó kedvvel ébredtem), hogy is képzeltem, hogy ilyen korán mutatna is bármit, ha lenne is bármi?!?!? :shock:

Úgyhogy megfogadtam, csak akkor nyúlok legközelebb teszthez, ha késik! (Bár az előző próbálkozásunkból okulva a késés sem jelent feltétlenül terhességet...)

Wigyorka Neked nagyon szorítok!!! Ha vendégségben lesztek, hamar elrepül a hétvége! És bízunk benne, hogy legközelebb nem két negatív, hanem egy pozitív teszttel jelentkezel! :D

ryenn85
Szekszárd
 
 


Ryenn, mizujs veled???
 
 


Ryenn eltűnt... lehet van rá oka :):):):)

Wigyorka :)

Lilypie First Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
wigyorka
Budapest XVIII. kerület
 
 
 


Sziasztok!

Eltűnésem oka egyszerű: munkahelyen nem mindig tudok idejutni és írni.
A hétvége kellemesen és eseménytelenül telt. Ma reggel sem volt állapotomban semmi változás, ezért úgy döntöttem, hogy a 30.nap reggelén csinálok egy tesztet. Negatív. :(

Tehát a gólya köröz valahol,de nem Nálunk... :)

Komolyan mondom, ez direkt csinálja velem! A 28 napos álomciklusaim érdekes módon pont az éles hónapokban nem 28 naposak. :S Amilyen szerencsétlenke vagyok -úgy mint múltkor- tesztelés után fél nappal megjön. :-S

De nem szontyolodtam el, inkább berágtam a tesztekre!!! Szerintem nincs is 2 csíkos teszt!!! :-)))

Most Rossman-ban kapható Expect-et próbáltam. Vigyázzatok vele becsapós!
Bár annyi mindent olvasni a tesztekről, mindegyik mutatott már pozitívat, amikor nem is volt baba és fordítva is. Úgyhogy eléggé elbizonytalanodtam...

ryenn85
Szekszárd
 
 


Sziasztok,

Jó rég voltam én is.

Üdv az újaknak!!!!

Ryenn,
:cry: :cry: :cry:
De majd a következő hónap sikerülni fog.

Nálunk semmi különös, apa most nincs itthon, így pihi van. Majd gyereknepre jön haza 1 hétre, a 10. napomon, szóval akkor pont telibe kapjuk a pé-t. Most vagy soha alapon!!!Ha most sem jön akkor toljuk jövő évre. :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!
látom senkinek se sikerül most se:( sajna nekem se.........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita,
Fel a fejjel, idővel lesz baba. :D :D
A múltkor valahol olvastam, lehet pont itt a babaneten, hogy valaki betett egy idézetet, hogy "Akinek méhe van, az szülni fog!" :D

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


az idézet szép ezt én is hallottam már:)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok mi nemrég 2 hónapja indítottuk ujra a baba projektet!!! Azért ujra mert 3 éve született kislányomnak kéne egy kis tesó, mert a báttya nem elég neki. Nálunk is negativok a tesztek!! még az uvu teszt is:((( Csütörtökön megyek dokihoz mert még mindig van tejem ami axt jelentheti hogy magas a prolaktin szintem az meg ugye gátolja a pete érést! Hát remélem minden rendben lesz, mert már 38 multam és nem érek rá évekig:( Ketyeg a biologiai órám...
blackyke
Budapest IV. kerület
 
 


Üdv Blacky nálunk.
Én is 38 múltam. :lol: :lol:
Szorítok csütörtökre, majd írd meg mit mondott a doki. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!!!!!!!!!

nekem se sikerült ismét:(( 4-én megjött:(((((((( :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita,
:oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Closty?????? :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


apival tegnap megcsináltattuk a jegy gyűrűinket:) :lol: :lol: :lol:
Kép

Judy remélem ad már clostyt a doki ha vissza mentem a multkor azért nem adott mert mondta hogy előbb mérjem a reggeli hőt....

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Hali csajok!

Mi is 7 hónapja próbálkozunk babyvel de eddig sajnos sikertelenül. :( Szép napot nektek!Solya voltam
Vendég
 


Halihóóó!
Csodaszép reggelt mindenkinek.
Újként próbálkozom itt nálatok,ha nem zavarok és még nézi valaki :lol:
Magamról csak annyit,hogy 36 éves,három fiúgyermekes anyuka vagyok :) így nem nehéz kitalálni,hogy miért is fogtunk a babaprojectba :lol: Egy ideje mérem a hőmérsékletem,figyelem az ovulációs tüneteket,egyenlőre sikertelenül :( de bízom,hogy még összejöhet.Amit nem értek,hogy a ciklusom és a tünetek alapján nekem 18-án volt ovum,de a hőmérsékletem akkor csak min-at ugrott feljebb.Mivel megnéztem a jónás naptárat a kislány érdekében(hátha) .....és a hőmérőzést is folytatom,így feltűnt,hogy az ott kiírt termékenységi napokra 36,9-re ugrott a hőm.Talán ez is jelenthet vmit? :) Eddig csak neg tesztem volt,de remélem,hogy összejön valami.A fiúkkal olyan könnyen ment ez a dolog,csak elterveztük és már pozitív is volt a teszt.Most,hogy újra szeretném ...háát...talán túlon-túl is,így ...
Mindenkinek aki arra vágyik pozitív teszteket kívánok és csodaszép napot :lol:
angeltina
Ásotthalom
 
 


Sziasztok,

Üdv az újaknak és mielőbbi babásodást kívánok! :lol:

Nita,
Gyönyörű szép ez a jegyűrű.Gratulálok nektek. :lol:
Amúgy mizu baba ügyben?
Angeltina,
Gratula a fiacskáidhoz és drukk a kislányhoz.
A hőmérséklet nem mindenkinél ugrik meg hirtelen tüszőrepedéskor, van akinek szépen folyamatosan emelkedik.Szóval erre nem lehet adni. Az LH teszt a legbiztosabb módja annak, hogy tudd mikor van az LH szinted a csúcson ami aztán megrepeszti az érett tüszőt. :lol:

Mi leálltunk a babaproject-el. Szeptemberben egyetemre megyek, sikeres felvételt nyertem. :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Csodaszép napot mindenkinek :)
judy5:köszi a tanácsot,majd próbálkozom jobban figyelni még tudatosabban.Mindig tanul az ember,még ilyen idősen is :) ,csakhát azt gondoltam mit nekem,hisz a fiúk is olyan gyorsan jöttek :)
A legidősebb fiam(16 éves),őt 20 évesen szültem,és 3 évente jöttek.Nagyon ideálisnak találtam a korkülönbséget és egy évvel ezelőtt még azt mondtam,olyan jó,hogy felnőttek és önállóak és még én is fiatal vagyok(az emberek néha el sem akarják hinni,hogy háromgyerekes anyuka vagyok).Mostanság meg teljesen úgy érzem,hogy NAGYON SZERETNÉK EGY BABÁT :)
BÁR AZT MONDJÁK,HOGY TUDNI KELL ELENGEDNI A DOLGOKAT,MERT HA TÚL GÖRCSÖSEN AKARJA AZ EMBER AKKOR CSAK ROSSZABB.
Egyébként én is gondolkozok egy levelezős fősulin,vagyis inkább a drága párom mindent ki akar hozni belőlem...és talán igaza is van. Ő katona és most van folyamatban,hogy talán jövőre kimenne külszoliba,úgyhogy minden téren bele kell húzni :))
nitacska007:csodaszépek a gyűrűk,gratula.
Kívánom mindenkinek,hogy legyen olyan boldog,mint mi,ahol még 16 év után is dúl a love :)) Így csodaszép az élet igazán :) Azt hiszem nagyon szerencsések vagyunk és a három nagy fiunk mellett igazán fiatalos életet élünk és mindenünk a család. Ezt sokan meg is jegyzik nekünk,hogy még mindig képesek vagyunk ilyen boldogságra és harmóniára.
Mindenkinek a legjobbakat kívánom, amit szeretne az mihamarabb teljesüljön :D :D :D
angeltina
Ásotthalom
 
 


LÁTOM SENKI NEM JÁR ERRE....DE LEÍROM AKKOR IS :
POZITÍV LETT A TESZTEM....MOSTMÁR TUDOM MIÉRT ÉMELYGEK :D
UGYANEZT KÍVÁNOM MINDENKINEK :D
angeltina
Ásotthalom
 
 


Fú, tényleg nem jár erre senki, de azért gratulálok!!! :lol: Remélem azóta is jól vagytok!
 
 


Sziasztok,

Igen sajna már nem jön senki. :oops: :oops:

Angeltina,
Én is gratulálok. :lol: :lol:

Jelentem én is rendelkezek egy db pozitív tesztel így 3 nappal a menzesz előtt. Nagyon még nem élem bele magam, majd ha nem jön meg.
Amúgy teljesen spontán, closty nélkül jött, akkor amikor már feladtuk a babaprojectet és más irányba tereltük az életünket.
Csodák még vannak. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Mi ebben a hónapban kezdtünk kistesóval próbálkozni,látom itt is voltak csodák és nagy sikerek! :D
ovu tesztet csinálgattam én is 10 napon át,most jóstesztként folytatom. :) Kifejezetten nagy csoda lenne,ha elsőre összejönne,de hiszek a csodákban,végül is "nincs lehetetlen,csak tehetetlen" :)

Eszti

Kép
 


Judy gratula!!!!!!!!!!!
én is elkezdtem szedni a clostyt. neked mennyi idő után sikerült most?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita,
Köszi szépen.
Nem closty-s baba lett végülis, hanem spontán. Május végén egyeztettünk apával, hogy mégsem lesz ötöske. Fel is adtuk a babaprojectet, erre augusztus végén váratlanul megfogant, csak úgy spontán. :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
 
 
 
 
 
 


Sziasztok! Most regisztráltam, és egyrészt felrobbanok az örömtõl, mert ma derült ki, hogy jövõ nyárra apuka lehetek, másrészt pedig üzenem minden elszánt próbálkozónak, hogy sose adja fel! Engem már "leírtak", mert kevés sejtet adok a mérések szerint, visszér is van ott lent ha minden igaz, és gyerekkori rejtettheréjûség miatt mûtöttek is, ami miatt lehet, hogy csak félpálya van odalent.... de most mégis elsõre sikerült a mostani párommal :D

Ha egy gyerek jönni akar, akkor jönni is fog!! :lol: Kép
ficere
Miskolc
 
 


sziasztok!
A héten vettem be az utolsó fogamzásgátló gyógyszert. Kezdjük az előkészületeket a párommal és szeretném megkérdezni, hogy mikre figyeljek?
Két hét múlva megyek nődokihoz, majd őt is kikérdezem. Három hónapot a tényleges próbálkozással várni akarunk, így majd csak jövőre indul a tényleges "projekt".
Ja, persze első gyermek, szóval jól rá vagyok parázva :)
 
 


Szia helenka

A legfontosabb, az a pontos idõzítés... nekem, és két másik barátomnak is addig nem lett gyereke, amíg csak úgy simán, spontán voltak együtt a párjaikkal. Amikor viszont tudatos volt az idõpontválasztás, egybõl sikerült mindhármunknak :)
Kb. ennyi a lényeg, ha egészséges mindkét fél!
ficere
Miskolc
 
 


Sziasztok!!!!!!!!!!!

Judy a lényeg hogy ott van!!!!!!!!!

Ficere én viszont megcáfolom a tudatos együtt létet mert nekünk igy sose jött össze viszont amikor simán spontán voltunk sikerült.........reméljük hármaska is hamarsoan jön!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nitacska: azzel nem cáfoltad meg, mivel még mindig 3:1 ide :)
Azzal biztos, hogy nem rontja az esélyeit, ha az ovulációja idején szexel valaki....
ficere
Miskolc
 
 


Köszi szépen, majd oda figyelünk, hogy annyira ne figyeljünk oda :)

Mind a ketten szeretnénk babát (az se baj, ha kettőt egyszerre) és azt hiszem, meglesz az odafigyelés :) Én majd rástartolok a részletekre, a párom meg majd spontán elcsíp

"Ember: küzdj és bìzva bìzzál!" (Vagy, ha nem, legalább engem hagyjál!)
 
 


Helenka azzal azért vigyázz hogy NE görcsöljetek rá!!!!!!!! :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Aláírom én is, csak lazán, semmi nem múlik azon, hanyadszorra jön össze! Én totál úgy voltam, hogy elsõre kizárt, nem is izgattam magam. Ebben igaza van nitacskanak, el kell feledkezni a "tétrõl" :)
ficere
Miskolc
 
 


Köszönöm a jó tanácsokat, majd igyekszem a tőlem telhető legkisebb izgalmat kelteni magamban.

Most egyenlőre a gondolataimat próbálom összeszedni a nőgyógyászomnak, meg a kérdéseket, amit a drága magánrendelésén akár meg is válaszolhat, ha már a kórházban nem áll velem szóba...

Ezzel sem tudom, mit kezdjek, mert baromi drágák a vizsgálatok és nem biztos, hogy simán ki tudjuk perkálni. Sőt. Csak, ha a kórházba megyek szakrendelésre, ott rám se néznek.
Ezzel kapcsolatban van megoldás?

"Ember: küzdj és bìzva bìzzál!" (Vagy, ha nem, legalább engem hagyjál!)
 
 


Helenka nekem is kétszer is volt magándoki akikről kiderült hogy csak a pénzért csinálják amit amugy szartak rám....bocsi......

végül sima sztk-ba jártam és most is és az ottani doki emberszámba vesz és drukkol is és nagyon rendes!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Köszönöm nitacska, kicsit bajban érzem magam, mert az itteni kórházban már jártam párszor korábban és sajnos mindig rossz tapasztalatokkal jöttem el. Vagy hosszú órákat vártam, hogy végre beszólítsanak, vagy, mikor egy fizetett vizsgálati eredményt vártam, több, mint 4 hónap alatt szereztem meg tőlük az eredményt, amiről két másolatot is küldettem a Pesti központból...

Mindenképpen adok esélyt a szakrendelésnek, mert pénz a legkevesebb. Nemsokára megpróbálok beindítani egy kis magánzást, hátha jönne egy kis pénz. Zeneovi foglalkozásokat tartanék a környékbeli óvodákban, ha lenne rá igény.

"Ember: küzdj és bìzva bìzzál!" (Vagy, ha nem, legalább engem hagyjál!)
 
 


drukkolok Helenka :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Én is új vagyok itt, de olvasgattam már a fórumot.
A férjemmel idén augusztus óta próbálkozunk a babával, de sajnos még nem jött össze. Nagyon szeretnénk.
Sajnos sok olyan cikket olvastam, amiben sok-sok éves folyamat eredményeként, iszonyú kínok árán jött a baba. Viszont egyik cikk sem említi, hogy hány évesek voltak a leendő szülők, akik ilyen sokáig próbálkoztak illetve volt-e valamilyen betegségük (tartós)?
Nem gondolom, hogy velünk gond lenne, (elvileg) egészségesek vagyunk és relatív fiatalok (én 26, férjem 28).
Tudom, hogy az első egy évben nem szabad elkeseredni, mert az még nem jelent semmit. Mégis elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy mi van ha még sok év kell mire eljön a boldogságunk?
Nektek mi a tapasztalatotok? Tényleg sok ilyen problémás eset van vagy csak az internet van tele vele?

Előre is nagyon köszi!

Bociooo
bociooo
Budapest VIII. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: