Új privát üzeneted érkezett!

Szerintem is jó kis csapat vagyunk ;-)

Szülés után is lesz bőven megbeszélni való
A témákból biztos nem fogyunk ki
 
 


@timcsimimcsi:
Örülök hogy befordult! Az enyém is be volt 20.- heten azóta meg forog! Nézem mar a szív hangot minden nap egyszer h merre van! Most a koldokom körül volt nem lent úgyhogy akár be is fordulhatott! De en holnap megyek védőnőhöz majd megtapicskolja h merre van! 20.- heten is mondtam meg ultrahang elott h úgy érzem mindjárt kiesik, es akkor be volt fordulva! Most azt nem érzem h úgy lenne de az szinte biztos h fejjel lefelé van csakhogy nem e keresztbe fejjel lefelé mint a múltkor :-)
 


Sziasztok lányok! Hosszú kihagyás után most én is jelentkezem. Jelentem, beköltöztünk és kifestettünk, nagytakarítottunk, úgyhogy ilyen téren készen állunk Amira érkezésére. Voltam ultrahangon már kétszer is azóta, hogy kevesebb magzatvizet mondtak... nem lett több, de kevesebb sem. Azt mondta az orvos, hogy ha mozog rendesen akkor nincs gond. Márpedig úgy érzem néha, hogy kiszakítja a hasfalamat  Azzal vigasztalom magam, hogy ha nagy baj lenne, akkor befektetne. Az én kislányom már fejjel lefelé van, érzem is, hogy a bordáimat tiporja. 


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én annyira nehezen viselem a meleget... sose voltam ilyen, én mindig elvoltam a kánikulákban, de most rettenetesen megvisel.  A ventillátor se segít sokat, a zuhanyzások se. Nem is kívánom a főtt és meleg kaját.. inkább gyümiket eszek, de azt dögivel. 
És nem paráztam a szüléstől egészen mostanáig... meg nem is a szüléstől, hanem ami utána lesz.. hogy megfelelek-e, hogy jól csinálom-e.. ilyenek gyötörnek 


 
 

Remélem is, hogy szülés után is "találkozunk" majd itt.

Nyuszmusz, remélem sikerült feltöltődni. Jó kis meséket néztél én is csípem őket.

Annácska, hátha jól befordult a Kicsi. Holnap kiderül? Uh.nem lesz mostanában?

Timcsi, szuper, hogy befordult nálad is a Babó! Valószínű, hogy a mi fiúnknak is lesz haja. Kíváncsi leszek. Jó pihinapot holnapra. Ügyi vagy a hízással, szerintem sem sok.

Kispuszedli, nagyon örülök, hogy jelentkeztél. Gondoltam rátok hogy vajon mi lehet a múltkori óta. Szuper, hogy beköltöztetek és minden kész. Arra gondoltam én is, hogy ha valami baj lenne akkor biztos nem hagynának "szabadlábon" és az orvosod mondaná. Hála az Úrnak minden rendben veletek.
Nyugi, ez mindenkiben benne van, de ahogy meglesz Amira baba úgy jösz egyre jobban és jobban bele a dolgokba. Ösztönösen fog jönni, meglásd.
Én is parázom néha, hogy 2 gyerekkel tudok e majd kellően bánni, hogy ne tegyek különbséget, hogy figyeljek a nagyra is eleget és nemcsak a kicsire....

Annácska, nálad nincs ilyesmi gondolat?
 


Szerintem mindnyájan átesünk ezeken a félelmeken, akár első baba, akár kistesó jön...
 
 


Dehogynem, én is aggódok hogy ne basszam el xD
 


Lányok a citromos innivaló után nekem csuklott a baba a pociban...
Ma többször is...
Nem jó a citrom neki?
 
 


Ilyet még nem hallottam :) a csuklàs az izom görcs... Tulajdonképpen
 


@nyuszmusz82:
A sok levegővétel miatt csuklik a baba mert iszik a magzatvízből. Teljesen normális jelenség. Semmi köze ahhoz mit iszol, eszel. Nekem is szokott, ne aggódj.
 


Olyan viszont lehet, hogy egyes ízekre mozgással reagálnak. A tied most épp a citromtól indult be, ezért mocorgott. De nem csuklik.
 


Okè :-)
Ennyire még nem reagált semmire :-D
 
 


Azt meg kihagytam hogy ma hozzák a Rácsvédőt, meg kapunk kisruhákat is.
Képzeljétek egy ismerősünk úgy járt hogy végig kisfiút mondtak nekik de kislányuk született...
Nem tudom hogy nézhették így el.
Úgyh ami nagyon kisfiús ruci azokat elhozzák nekünk.

Jövő pénteken meg megyünk esküvőre, mi leszünk a tanúk a férjemmel.
A párom unokatesója nősül, ott is jön a picur, öt hét van köztünk a javamra :-D
De csak két tanús kis esküvő lesz, olyan mint a miénk volt, utána beülünk valahová egy ebédre.
Ők úgy voltak hogy 12éve vannak együtt, és nem jött a baba.
Nem voltak orvosnál sem, ha lesz lesz, ha nem nem...
Elég jó viszonyban vagyunk, jöttek fel hozzánk még a télen, elújságoltam hogy terhes vagyok.
Tök spontán kiszaladt a számon hogy akkor most már ti jöttök, hadd legyed kis másodunokatesója babónak.
Lányok erre jövő hónapban
 
 


Folyt
Illetve rá következő hónapban teherbe esett Moncsi. :-D
Azóta Boszinak hív
 
 


Nyuszmusz na azt viszont nem tudom, hogy a citrom ízlett e a Babónak vagy sem.
Nem semmi, hogy ennyire elnézték a kicsi nemét. Volt meglepődés gondolom....nem értem az ilyet amúgy, hogy hogyan lehet így elnézni? Kérdezem én, akkor a többi dologban hogy bízhat meg egy ilyen után a szülő? Vagy végig úgy fekszik, hogy nem látszik mi van a lába között?

Akkor pénteken esküvőztök. De jóóó.
Gratulálok nekik és Babához is persze!

Kis Boszi...
 


Akkor én is kisboszi vagyok! Én a sajátomat jósoltam meg. De nagyon durván... És úgy h nem volt rá gyurva h most akkor gyerek lesz.
 


Baba babát vonz! Novemberben exemék jöttek látogatóba, közölték h babát várnak! Nagyon örültem nekik mondtam a páromnak előttük h mi vagyunk a következők. Aztán december végén már pozitív volt a teszt, pedig nem gyurtunk rá, sőt ami azt illeti folyamatosan dolgoztam volt mikor 2 műszakban. Egy reggel egy utánna... 17.-en együtt voltunk itthon day offon. 22.-en már halvány pozitív tesztem volt. 27.-en csináltam digitális tesztet párommal, az meg egyértelműen pozitív volt...
Ennyit a boszorkánysàgról! :)
 


Házi orvost felhivtam, este vissza hivott megkérdezte h minek csináltam tesztet olyan korán mikor 31 re nem vártam. Mondtam neki h megérzés. Nem mondtam neki ezt a baba babát vonz dolgot tuti h kiröhögött volna.

Ma megyek a szülésznőhöz. Remélem gyerek már befordult.... 10:10 re van időpont, ha haza értem jelentkezek :-) szoritsatok :)
 


Sziasztok! Nagy sokára ugyan, de én is visszatértem. Hetek óta próbálkozom belépni de az oldal állandóan kikosarazott. Bejelentkeztem, aztán amikor írtam volna akkor kiírta, hogy nem vagyok bejelentkezve. Màr az agyamra ment. Aztán ma egyszercsak megjavult szerencsére...

Olvasgattam visszafelé, örülök neki, hogy mindenki jól van. :)

Mi tegnap voltunk UH-n. Már az utolsó alkalommal is kijelentette az orvos, hogy nagyobb a baba az átlagnál, de súlyt nem mondott. Tegnap amikor a párom rákérdezett a súlyára, akkor azt mondta, hogy a születési súlya több lesz, mint 4 kiló... Mondjuk én nem lepődtem meg, mert én is, öcsém is 4 kiló körül születtünk, azt mondják van köze hozzà. Hát nem tudom. Egészséges nagyfiú egyébként, április óta koponyavéggel fekszik ès nagyon sokat mocorog. Legközelebb 21.-én kell mennünk, akkor lesz az első NST is.

Én az utóbbi két hétben már nagyon szenvedek. Âllandóan patakokban ömlik rólam a víz, hányingerem van, egy kis vasalástól is kidőltem tegnap. A savamról meg ne is beszéljünk. Éjszaka alvás az zéró, mert vehetek én be akár 4 szem Renniet is, az sem hat. Se a keksz, se a szódabikarbóna, se a Rennie, se a savas víz, egyszerűen semmi... :( A Salvus vízet kellene megpróbálnom, de nem vagyok benne biztos, hogy le tudom küzdeni a torkomon. Még halogatom egy kicsit.
A pocakom hatalmas, és sajnos elkezdtek megjelenni a csíkok is. Remélem elhalványodnak.
Èn 10 kiló hízásnál tartok, szerencsére nem látszik rajtam, csak a pocakomon. A védőnő erre rám szólt hogy ne egyek annyit. Ahány védőnő, annyi félét mondanak. Szerintem látnám azt magamon, ha kevesebbet kellene ennem. Nem mintha zabálnak.
A szülés miatt eddig én is csak kíváncsi voltam, hogy hogy s mint lesz. Erre most mindenki elkezdett riogatni, hogy hogyan fogom tudni megszülni azt a nagy babát. Kicsit kezdenek az agyamra menni, mert csak engem feszélyeznek vele, így mostmár elkezdtem félni egy kicsit, remélem még addig összeszedem magam, mert egyébként nem vagyok ez az ijedős típus.

Telnek a napok, a múlt héten sikerült minden hiányzó dolgot beszerezni a babának. A mosásnak már csak egy csapat híja, aztán elkezdem kifőzni a dolgokat. A kórházi cuccok is összevannak rakva nagyjából, még a kis piperecuccaimat kell bele megvennem. Alig várom már, hogy itt legyen velünk a babó. Hihetetlen, hogy már augusztus van. :) Nem tudom ti hogý vagytok vele, de nekem elröppent a terhességem, csak most lassult be az idő, mikor ezt a kicsit szenvedős időszakomat élem.

Vigyázzatok magatokra csajok! :*
 


Cherrybomb!
Jó h írtál!
Lassan mindenki jelentkezik az utolsó hetekben :-D

Elhiszem hogy uncsi hallgatni h mekkora baba lesz stb
De ne hagyd magad megfélemlíteni.

Nekem is gyorsan elmentek a hónapok...
Nálunk már most nagyon készenlétben van mindenki, mert ha én telefonálok rögtön azt kérdezik hogy csak nincs vmi baj? :-D
A Salvus vizet úgy is meg tudod inni hogy kiöntesz egy decit és felhígítod vízzel, mert magában nagyon sós.
Próbáld meg.
 
 


Ki hiányzik még?
Knegm?
 
 


Mutymurutty?
 
 


Nyuszmusz!
Köszi a tippet, ez nekem eszembe sem jutott! :)
 


@cherrybomb:
Szívesen!
Mamám issza így felhígítva, másképp neki sem menne. :-D
 
 


Sziasztok.

Nem vagyunk befordulva :( 2 hét múlva megyek vissza, és felkell hívom a kórházat. A vérnyomásom jo, a súlyom megfelelő.
 


Hívtam őket, de nem veszik fel...
 


Annácska!
Sajnálom...
Van még rá esély, hogy beforduljon?
 
 


Megint azt mondták h vissza hívnak...
 


36hetig igen. Úgyhogy még van 1 hete és 2 napja
 


Na vissza hivtak. Pénteken megyek orvoshoz, be a kórházba.
 


Legalább sikerült telefonon beszélni.
 
 


Ja, majd látom h mi lesz.
 


Sajnálom Annácska, hogy még nem fordult be. Én szorítok nektek nagyon! Érzem, hogy nálatok sem lesz semmi baj!


Kicsit elszomorodtam, azt hittem h már befordult, tegnap sokat mozgott...
Azt mondta a midwife h nagyobb a hasam illetve a méhem teteje magasabban van mint kéne lennie, és ezért még jó sok helye van forgolodni. A vérnyomásom jó volt 100/60 de mondtam neki hogy nagyon alacsony is néha még hogy fehér foltokat meg csillàmokat látok. ( De ez normális ) azt mondta h ha ilyen van akkor egy 3-4 dl hideg vizet igyak meg, mert ilyenkor kevesebb folyadék is lehet az oka. Mondtam neki a folyást, meg a tejet is, és mondta h normális az is.
56 kilót mért... Azt mondta hogy az is oké. ( Pedig azért az sok már 43 tol...
 


Annácska
Akkor csoda hogy ülve el nem alszol...
Nem vagy aluszékony az alacsony vérnyomás miatt?

Nekem az sem lett drasztikusan alacsony, 120-130között mozog az érték.
 
 


De, aluszékony vagyok, de Anna nem hagy, pedig már próbáltam elbújni a szekrénybe meg wc be, de mindig megtalál! :)
 


Reméljük a legjobbakat. Csak befordul ez alatt a hét alatt.
Az alacsony vérnyomás nálam is játszik, én is próbálok aludni délután egy-egy órát, de Lacus rögtön megérzi. Minap is aludtam, Lacus ébresztgetett. Az apja rászólt hogy hagyjon, aztán kiment. Lacus halkan folytatta. Mikor kinyitottam a szemem rámszólt, hogy maradjak csendben, mert apuka szólt


Nektek a méhlepény érettsége milyen szintű? Nekem 34 hetesen 1-2.-es. A 32 heti uh-n mit írtak nektek?


Nekem azt szokta csinálni, ha becsukom a szemem, hogy belemaszik a fejembe...olyan értelemben h közelről nézi az arcomat...
 


Biztos édes lehet


Sziasztok!

Voltam NST-n, minden rendben. Egy hét múlva ismét tali.

Timcsi, nekem most 36 hetesen 2-es érettségű a lepény. Doki jónak mondta.

Annácska, ha megtalál a kislányod akkor az azt jelenti, hogy ő jobban tud bújócskázni, mint te.
Sajnálom, hogy kistesó nem fordult be, de még 36.hétig van ideje.
 


34 hetesen még csak 1.fokban volt érett.
 


Kivagyok borulva.... Tesom most hivott hogy anyám kórházba van! A szíve túl gyorsan ver... és bent fogta a kórház. :( Ez már kicsit sok nekem ebben a terhességben. Februárban halt meg apukám... Most meg anyám gyengélkedik. :( Tesómra most haragszom, mert csak mindig akkor kerül elő ha vmi baj van. :@ Apuròl is akkor tudtam h baj van mikor az orvos azt mondta 2 hete van hátra. És úgy mentem elbúcsúzni... Életem legrosszabb napja volt.... :( Most kb fulldoklok a könnyekben...
 


Mindig csak az utolsó pillanatban van minden mondva... Mikor már ég a ház...addig még sutyorgàs van...meg titok...
 


Annácska!
Nyugodj meg...
Hátha csak a meleg miatt tartják megfigyelés alatt.
 
 


Nem tudom, mert itt nincs már meleg. 2 napja van bent, és mennie kell valami szív klinikàra mert az orvosok nem tudják mi a baja. :(
 


Reméljük a legjobbakat...
Tudom hogy ideges vagy és félsz,de próbálj nyugodt maradni a baba miatt.
 
 


Annacska, nagyon sajnálom, bízom benne, hogy minden rendben lesz. Van valami fejlemény azóta?
Mi is voltunk közben a 3. trimeszteri vizsgálaton, ahol kiderült, hogy nekünk is megfordult medence végűre, 27 hetesen pedig már be volt fordulva. És a koránál jóval nagyobb is... A lényeg, hogy egészséges és minden rendben van, a méhlepény még nem érett.

Nehezen viselem ezt a meleget, szakad rólam a víz pedig meztelenül töltöm minden lehetséges itthon töltött időt. Totál kikészít
 
 


@knegm:
Szia. Egyenlőre nincs fejlemény, szerintem ezek napok kérdése lesz! Úgyhogy lenyugodtam, majd aggódok ha tudunk valami határozottabbat!

Itt már nincs meleg, hál istennek elmúlt. Mert itt a 30 fokot 45 nek érzed, és a levegő 97% páratartalommal van, és szinte megfulladsz tőle az óceán miatt.
 


Nektek mérik a hasatokat hosszanti irányban? Mármint a méh teteje és alja között a távolságot?
 


Nekem nem mértek eddig , sem a körtérfogatot se hosszantit.
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron