Új privát üzeneted érkezett!

Meli!

Nagyon örülök,hogy rendben a cici.KépJó,hogy nem kellett várnotok.Remélem,hogy nem kapta el a vírust sem a Réka.
A Noémi szépen uzsizott is.

Mindenkinek jó éjszakát!KépHolnap gyertek!

Ildi
 


SziasztokKép

Ildi
Puszika! Bocsi, hogy ma nem tudtam jönni, Pesten voltunk, majd holnap leírom.

Meli
Úgy örülök, hogy minden ok! És tök jó, hogy kellemesen csalódtatok!Kép

Ildi, Meli
Aranyosak vagytok velünk kapcsolatban!Köszi!Kép

PuszikaKép

ORsi

 
 


Jó reggelt!Kép

Ildi
 

 
 

Sziasztok!

Ma reggel olyan puszilkodós hangulatában ébredt a leányzóm !KépKép Legalább bepótolta, amit este nem adott, mert esténként csak apának jár puszi Kép Persze, mert én viszem lefektetni!

Lányok, egy kicsit most be vagyok tojva, mert két napja zsibbad a bal kezem, főleg a kis- és a gyűrűsujjam, és nem akar múlni.Kép Amúgy nem fáj semmim, csak nehezen tudok vele fogni. Azt se tudom, ezzel milyen dokihoz kéne menni Kép Akkor volt utoljára ilyen, amikor még pocakos voltam, és vizesedtem, de akkor mind a két kezem zsibbadt, most viszont a mályva kihajt belőlem minden vizet Kép Szerintetek???

Meli!
Örülök (mint mindig Kép), hogy pozitiv volt a kórházi élmény Kép És akkor most Réka nem ehet husit, vagy mit kell csinálni?? Ez azért elég szörnyű, hogy a dokinak is az a véleménye, hogy a husitól van Kép Akkor mi van a bébikajákkal??? Mi van a szigorú ellenőrzéssel???
Köhögő roham Kép Azért ha lehet választani, inkább vírus legyen, mint asztma, de leginkább egyik se !!

Orsi!
Nagyon szépek vagytok Kép Mi volt Pesten??

Ildi!
De jó, hogy megjött az étvágy!! Kép Mi újság a mázsálással?

Kika!
ÁNTSZ-en csodálkozol??? Majd a fél ország kihal, talán elismerik, hogy járvány van Kép

Többieknek is puszi!! Betegeknek jobbulást!! KépKépKép

Kriszta

Kép
 
 


Kriszta!

Nekem akkor szokott zsibbadni a kezem,ha lemegy a vérnyomásom.De az csak max.10 percig tart.Nem tudom,hogy neked mitől lehet.Remélem,hogy gyorsan megjavulsz.
Ma a reggel megint nem evett,de majd tízóraikor bepótolja.(Remélem.)Most meg felébredt.(Ezt már 10 perce kezdtem írni neked.)Nem bírom visszaaltatni.Pedig jó lenne,ha aludna.
7860-7900g között van,mocorgott a mérlegen.7900-nál csipogott a mérleg.Megnyugodtam,szép a súlya.

Megyek,próbálom elaltatni.Ma jön a doki.Még egy kicsit takarítanom is kell.

Ildi
 


Sziasztok!

Gratula a súlyhoz! Kép Mondtam én, hogy nem éhen halni a leányzó!

Felrakok egy tegnapi képet, bizonyítandó, hogy nem felejtettük el az ücsörgést! Kép

Kép

Puszi
Kriszta

Kép
 
 


Kriszta!

Már úgy várom,hogy a Noémi is felüljön.Nagyon szép és ügyes az Eszter.
Egész jól evett ma is,de a főzi nem kellett.(brokkoli pulykával)Már 550ml kajcsi a pociban van.Csak az őszibarack pulykahússal ízlik,de ma azért sem azt kapott.Evett 140ml tápszert a 70ml főzelék után.
Megyek,mert megjött a férjem.

Ildi
 


SziasztokKép

Kriszta
Köszi!Kép

Pesten elmentünk az IKEA-ba és Gergő hihetetlen cuki volt! Annyira tetszett Neki a sok néznivaló, hogy 1 órán keresztül, amíg végigmentünk, szó nélkül ücsörgött és tátott szájjal bámult.Kép Viszont a babakocsiban végig ült, nem volt hajlandó hátradőlni!Kép

Ezt az üzenetet már délelőtt elkezdtem, de aztán nem sikerült elküldenem, most meg húz az ágy. Gergő elaludt és én is ledőlök egy kicsit.

Puszi mindenkinek, este még jövök.Kép

Orsi

 
 


Ildi
Örülök, hogy eszik a Leányzó!Kép

Kriszta
Cuki a kép!Kép

Gergő csak úgy ül, ha én odateszem, de úgy nagyon stabilan, Már nem dől el!

PusziKép

Orsi

 
 


Hali!

Csak pár sor. Nem nagyon javul a helyzet, délután megint jön a doki, mert még mindig sípolva fújja a levegőt kifelé. Felhívtam az esti adag gyógyszert már most be kellett adnom neki, aztán jön és megbeszéljük, hogyan továbbKép.

LujziKép
Ügyes Eszterke! Ugyan ilyen csörgőnk van nekünk isKépKépKép

IldiKép
Mi tegnap ettünk brokkolis pulykát, ízlett a Rékának. Szép súlya van a Noéminek, ne aggódj. Eszik ő annyit amennyi kell és jól esik neki!Kép

Ja, köszönjük a hófordulós köszöntéseket!

Puszi:
Meli
Bnm
 


Orsi!

A Noémi is még csak úgy ül,ha leültetem.(Magától még nem ült fel.)

Meli!

A Noéminek is ízlett régebben,de most már nem.
Szorítok,hogy minden rendben legyen a Rékával.Majd írj!

Ildi
 


Ma már nem jövök,mert vendégeim lesznek.Jön a kolléganőm a másfél éves kisfiával.Reggel jövök.

Puszi mindenkinekKép

Ildi
 


Ildi
Jó barátnőzést!Kép

Meli
SípolásKép Remélem jobban lesz Réka!

Képzeljétek nem bírtam aludni, mert Gergő 20 percet aludt, aztán felkelt és nem lehetett visszaaltatni.Kép Úgyhogy csak egy kis szúnyókálásra futotta.Kép Pedig most nagyon jól tudott volna esni egy óra alvás, mert éjszaka nagyon sokszor kelt, 2 után szinte óránként.Kép Nem tudom mi lehetett, vagy fogacska, vagy front. Sose tudjuk meg.KépKép

Puszi mindenkinekKép

Orsi

 
 


Sziasztok!

Meli!

Először is boldog hófordulót kivánok!

A cicinek örülök, a sipolásnak nem. Mi holnap megyünk dokihoz, de nem hiszem, hoyg az oltását megkapná, mert még mindig csupa takony és a hagja is repedt fazék.

Délután elesett és beütötte buksit , az egyik szemhéj feldagadva. Én előtte levittem Ginót sétálni a járdán elütött hátulról eg ybiciklis állat. Jó nagyot estem. Szegény kutya most engem vakart össze a földről. De kezd belejönni, először papa, most meg én. Kép


Krisz!

Gondoltam, hoyg nem felejt a lányod! Kép nem olyanok őkKép
Tiszta anyja egyébként!

Kezed Kép az enyém is fel van dagadva most Kép

Ildi!

előbb utóbb csak eszik mást is Noncsika. A brokkolis Annának nagyon bejön.



Orsi!

Jó kis progid volt tegnap. A legényke nem semmi méretekkel rendelkezik.
Megyek bekötöm a kezem.
Puszika Mindenkinek!
Andi a bénga

Andi
Kép
 
 


Sziasztok.Kép

Meli,
Nagyon örülök a hírnek, mármint annak, hogy nincs semmi baja Rékának a mell duzzanattal. Ezt a húsis dolgot nem értem, ha már a szigorúan ellenőrzött bébipapik is okozhatnak ilyet akkor mibn bízzon az ember.
A sípolás remélem megoldódott és már jobban van Réka baba, azért elég ijesztően hangzik amit leírtál. Jobbulást Nektek. Nem írtad, de gondolom megkaptad a mailemet?.
Boldog hófordulót NektekKép

Andi,
Szegénykém. Jobbulást Nektek.

Ildi,
Ez az evés dolog ismerős, néha kevesebb csúszik le néha több. Mi sem eszünk egyformán.

Lujzika,
Boldog névnapotKép Mi újság Veletek??Remélem már több időt tud Veletek tölteni apa.Kép

Orsi,
Helyesek vagytok a képen, jó kis méretei vannak vasgyúró Gergőnek.Kép

Mi jól vagyunk, bár nekem rendetlenkedett a torkom, de remélem időben elcsíptük a nagyobb betegséget. Anna -mint Andi Annája- égedelem, kúszik, csúszik, mászik pakol, minden érdekli és tegnap húzta fel magát először ülésbe. Nagyon édes olyan mint egy kis öregasszony, kar kitámasztás oldalsó fekvésbe és nyomja fel magát. A fürdetéskor nem hajlandó feküdni csak ülni és pacsálni, így ez inkább kiázás mint fürdés.Kép
Szóval egyre kevesebb az időm. Napközben nagyon keveset alszik, de este 7-től reggel 7-ig cserében végigalussza az éjszakát.
Most mennem kell. pusz mindenkinek. Az eltűntek hiányoznak.
K
 
 


Kika!

Gratula a felüléshez!
Tegnap megint lemértem a lányt,tuti,hogy 7900g.Örülök!KépA doki szerint havi 40 dekát 1 éves koráig illene híznia.(De ebben a hónapban ez nem lesz meg.)Azt is mondta,hogy nem baj,ha csak párféle kaját eszik.

Andi!

Hogy vagytok?Legalább bocsánatot kért az aki elütött?Jobbulást nektek!

Meli!

Hogy van a Réka?

Gyertek!!!

Puszi MindenkinekKép

Ildi
 


SziasztokKép

Most nem leszek sok, mert kicsit depis vagyok.Kép
Éjszaka megint egész tűrhető volt.

Andi
Remélem jobban vagy! Azért nem semmi emberek vannak!Kép

Ildi
SúlyKép Gratula!Kép

Kika
Égedelem AnnaKép Akkor nem sokat pihensz.

Gergő nap közben alig akar aludni.Kép

Most mennem kell.

Puszi mindenkinekKép

Orsi

 
 


Hali!

KikaKép
Sajnos nem kaptam meg a mailt, írtam is neked egy levelet, hogy most sem jött át!Kép
Találtál valamit? Vagy másold be ide légyszi. Köszi!

Réka egy icipicit jobban van, tegnap óta injekciót kap, mert az antibiotikum nem használt. Még négyet fog kapni szegénykém, minden nap egyet-egyetKép
Néha rájön a köhögőroham, olyankor alig kap levegőt, teljesen leizzad, még a kis könnyei is folynak és lilul a gyerek. Engem meg a frász kerülget, mindig be vagyok pánikolva, úgyhogy mondtam apának, hogy egy lépést sem tehet sehova, mert mit kezdek egyedül, ha rohanni kell???

Én is ugyanilyen szar állapotban vagyok, nem tudni, hogy ő kapta-e el tőlem, vagy én tőle. Kb. egy időben jött ki rajtunkKép

OrsiKép
DepiKép

AndiKép
Mi volt a dokinál? Anna és a te balesetedKép Nálatok mindig történik valami!!Kép

Puszi:
Meli
Bnm
 


Orsi!

Mi a baj?Miért vagy depis?Ne legyél!!!
Hiába aludtam az éjjel,majd leragadnak a szemeim.Hiába,7 és fél hónapnyi fáradságot,egy éjszaka,nem lehet kipihenni.

Ildi
 


Ildi
Az önbizalmam és a magabiztosságom a béka segge alatt 5 kilóméterrel.Kép Tegnap Anyukám, akinek nagyon sokat adok a szavára, azt mondta, hogy el van kényeztetve a gyerek.Kép Én meg azóta teljesen magam alatt vagyok, mert én próbálkozom, csak ezt Ők nem látják, mert nincsenek itt állandóan, egész nap. És nem hiszik el, hogy Gergőt nem tudom otthagyni ha Ő nem akarja, mert akkor üvölt.Kép És most nem tudom, hogy mit csináljak, mert a gyereket sem akarom elrontani, de az sem megy, hogy állandóan sírjon.Kép Olyan rossz!Kép

PusziKép

Orsi

 
 


Orsi!

Nekem is sokan mondták már,hogy el van kényeztetve a Noémi.Még a férjem is ezt állítja.De én vagyok vele egész nap,és nem hagyom sírni.Nem érdekel senki véleménye.Az én lányom igényli a társaságot,nincs el magában.És szerintem a Gergő is ilyen.A doki szerint a Noémi nem fog eltöltetni egy magában egy órát mostanában,nem ilyen típus.Ne keseredj el,ne foglalkozz senkivel!Nyugodj meg!A mi gyerekeink ilyenek.

PusziKép

Ildi
 


Szia Orsi, sziasztok lanyok!

Bocs, hogy itt szolok bele, de a masikon nem irtal errol. Kép Szoval ahany gyerek annyifele tipus. Kép Nektek nehezebb lesz, mert Gergo pici kora ota sokat volt olben, vallon ( a nehez kezdet miatt es a pocifajasa miatt), ott is alszik el gyakran, igy o ezt megszokta, hogy "mindig" mellette legyel. Lehet, hogy elobb-utobb leszokik errol, de lehet, hogy nem, akkor lesz nehezebb. Meg en irom, akinek nincs is ebben igazi tapasztalata, csak velemenyt alkotok. Kép Nehol azt irod, hogy uvolt nehol azt irod, hogy sir. Lili is szokott uvolteni, meg sirni is. Ha uvolt altalaban (szerencsere ritkan) akkor nyafis vagy hisztis, pl. ha elveszek tole valamit ami nem az ove. Ilyenkor nem szoktam felvenni, hanem elmagyarazom neki, hogy megpedig ez igy es ugy van, es akkor adok neki valami mas jatekot. Ha tovabb hisztizik, akkor hisztizik. De azert beszelek hozza, bohockodok elotte vagy tancolok. Kép Igy ez mindig hat. Ha sir, szo szerint sir, konnyezik, akkor biztosan valami baja van. Kakis, ehes, szomjas vagy faradt. Ilyenkor megprobalom megoldani a problemat es rendbe jonnek a dolgok. Nekunk nagyon sokat segitett, hogy rendszert alakitottunk ki. Kép
De lehet, hogy a Gergo sose lesz az a tipus, akit egyedul lehet hagyni. Szerencsere Lili jol el tud jatszani egyedul is. Sirni hagyni en se hagyom sose Lilit, de a hiszti vagy nyafi az mas. En mindig az a tipus voltam, hogy odafigyelek, hogy a gyerek ne "uralkodjon" felettem. Talan kicsit szigoru vagyok, de imadom a lanyom, es szerencsere nagyon mosolygos, mindenkivel vidam, tarsasagi kislany es szeret idonkent egyedul is jatszani. Beszel a targyakhoz. Kép Azert neki is vannak rossz napjai, voltak olyan napjai amikor egesz nap csak olben volt. Senki se tokeletes. Kép

Puszi Rita

Kép
Kép
 
 


Orsi: annyit elfelejtettem, hogy ezen a gyonyoru napon ne legyel depis. Kép Ma legyen jo kedved! Kép
Puszi Rita

Kép
Kép
 
 


Meg egy: sose hagyd egyedul Gergot, ha o nem akarja. Kép Ez mar mas tema. Kép Es jol csinalod, hogy ilyenkor ottvagy mellette. Talan annyit tehetsz, hogy ha Gergo a foldon jatszik, te nem vagy kozvetlenul mellette, hanem latotavolsagon belul egy asztalnal esetleg. Csak magambol indulok ki. Kép

Puszi Rita

Kép
Kép
 
 


Orsi,
Most csak gyorsan Neked.Kép
Ne legyél elkenődve. Egyik gyerek sem egyforma mintahogy mi felnőttek is különbözőek vagyunk. Van akinek az első perctől kezdve nyugis a babája, nem sír mert nincs pocakfájás stb., így nyilván azt nem vették fel olyan sokszor ölbe, mígy a pocakfájós sírós babát igenis dajkálgatni kell és segíteni rajta (én legalábbis így gondolom). Gergő az első perctől kezdve sokat volt a kezedben és megszokta az "állandó jelenlétedet" és mostmár igényli is. Ez nem baj, hiszen lehet, hogy Ő amúgy is olyan egyéniség lesz aki nem szeret egyedül lenni, mindig társaság kell majd neki. Neked viszont egyre nehezebb mert nehéz lesz megoldani, hogy állandóan mellette legyél. Két megoldás van, vagy ezt így elfogadod vagy változtatsz rajta. Szerintem senki nem tud okos tanácsot adni mit tegyél.
Bízz magadban és az anyai megérzéseidben, mert jól mükődnek.

Nekünk az első perctől szigorú rendszert kellett kialakítani, egyrészt azért mert nagyon kevés a segítségem, sokat vagyok egyedül és mellette dolgozom is. Nekem a legnehezebb időszakom az volt amikor Anna éjjel nem aludt és többször felkelt, holott nem volt éhes. Elolvastam mindent, mindenkivel konzultáltam szinte már-már rögeszmémmé vált, hogy ha más gyermeke alszik éjjel az enyém miért nem???? Hulla voltam és ez rányomta mindnre a bélyegét, majd szisztematikusan leszoktattam az éjjeli felkelésről, nem volt könnyű de végülis győzött az, hogy éjjel alvás van, ha napközben eleget eszik akkor semmi szükség éjjeli felesleges kalóriákra. Egy példa lebegett előttem a barátnőmék esete ahol egyik gyerek sem alussza át a mai napig az éjszakát(5 és 3 éves gyerkőcökről van szó) és azt mondtam, hogy na ezt nem.

Ezt csak azért írtam le Neked, mert hidd el senkinek nem könnyű, van akinek alszik a gyereke, van akinek nem, eszik a gyerek, van akinek nem, elvan magában, van akinek nem.
Hiszem, hogy meg fogod tudni Te is oldani ezt a gondodat, hiszen anyaként Neked is mükődnek azok a bizonyos anyai ösztöneid.Kép
K
 
 


Kika: nagyon hasonlo a gondolkodasmodunk. Kép Egyetertek veled. Kép
Szia Rita

Kép
Kép
 
 


Orsi!
Nehéz a helyzet, nem mondom Kép Én ugyanúgy voltam, mint Kika, segítségem nekem sem volt Eszterke 2,5 hónapos kora óta, de nekem annyiban szerencsém volt, hogy Eszterke nagyon nyugodt baba volt, és nagyon hamar átaludta az éjszakákat. Amikor mondjuk, a pocija fájt (mert ezzel elég sokat szenvedtünk mi is), vagy ,most, amikor beteg volt, persze ő is többet volt kézben, de csak akkor, ha tudtam, hogy szenved, és segíteni kell neki. De ez szerencsére már a múltté. Ő olyan baba, aki el tudja magát is szórakoztatni. Persze, hogy én is játszom, foglalkozom vele, de, ha dolgom van, elvan egy ideig egyedül is, persze úgy, hogy közben ő is lát, én is látom őt. Nekem annyiban "szerencsém" volt, van, hogy távol a család, így nincs, aki igazán elkényeztesse. Persze, amikor otthon voltunk, vagy most, hogy 2 hétig itt volt a nővérem, egy kicsit borult a rendünk, hiszen mindenki kézben tartotta folyamatosan (gondolom, ez nálatok is így van, ha jönnek a nagyszülők, vagy ti mentek), de szerencsére nagyjából visszaállt a régi rend Kép Tényleg nehéz tanácsot adni, mert valóban minden baba különböző. De talán, ha tényleg változtatni akarsz, még nem késő.
Én a keresztfiamon látom (ők pont abban az időszakban, amilyen idős most Gergő, anyósoméknál laktak, és hát a nagymama igen-igen elkényeztette az unokáját, sajna Zalán a mai napig nem tud egyedül játszani (most 5 éves), és állandóan a társaság középpontja szeretne lenni, sokszor megszólalni se lehet mellette, mert mindennek úgy kell történnie, ahogy ő akarja. Ő mondjuk egyke, de te szeretnél több babát, akkor lesz majd Gergőnek nehezebb megszoknia, hogy egy kisbabával természetes módon többet kell foglalkozni, és ezt lehet, hogy nehéz lesz majd elfogadnia. De ez persze csak az én véleményem. Tényleg csak az anyai ösztön tudja ezeket a helyzeteket megoldani.

Na most sokat segítettem, igaz?? Kép

Puszi
Kriszta

Kép
 
 


Szisztok!

HAzaértünk a dokitól Anna 7900 gr, a doki néni szerint tökéletes. Mozgásban szerinte előre van, meg a 8 foga is több, mint kellene, de ez nem baj.
MEgkapta az ucsó agyhártyás oltást. Náthásnak náthás, takony az még van rendesen.Viszont a beszélőkéje elindult, most már be nem áll a szája. Kedvence a baba, meg az oppá
Szóval kezdünk rendbe jönni lassan.
Az én kezem az baromira fáj.

Nem baj ugye, hogy a fenti témákhoz nem szólok hozzá hosszan.
Sok mindenben egyetértek, de van amivel nem.
Bár én nagyon szerencsés vagyok, mert Anna nagyon jó kislány. éjjel alszik, történik bármi, a fogak nem viselik meg, tud egyedül játszani, de nagyon élvezi a társaságot is.
AZt gondolom én, hoyg a gyerek önálló személyiség, de van amiben tudsz neki segiteni, hoyg fejlődjön. itt most arra gondolok, hoyg játszik e egyedül stb. Szerintem a gyereknek létfontosságú a rendszeresség és a következetesség.
Viszont azzal a mondattal egyetértek: hogy mindenki hallgassom az anyai ösztöneire. Attól nincs jobbtanácsadó. Egy régi könyvben azt olvastam, hogy az a jó a babának ami anyunak is. mert ha anyának megfelelnek a dolgok, akkor nem feszült ideges és a gyerek is kiegyensúlyozott lesz.
Én őszinte leszek: én nem birnám, hogy nincs egy pillanatom se a gyerektől, nem tudna elleni egy kicsit magába is.Nekem muszáj a munkám miatt, főzés miatt. Nálunk arra az időre bejött a járóka és Anna tök jól el van benne a játékaival. Tudja, hogy ott vagyok, lát, de el van magában is . Szerencsére. Ha nem én begolyóznék.
Részletesebben nem mennék bele, már itt irtak ilyeneket előttem.
Mindenkinek puszka: Andi

Andi
Kép
 
 


Sziasztok!

Az előbb nem volt időm a többieknek írni, mert menni kellett uzsizni Kép Na meg apa is hazaugrott, aztán ment is tovább Kép Ma este se lesz Kép Pedig olyan édes volt a kisasszony, mikor meglátta az apját, majdnem kiugrott kezemből örömében Kép

Ildi!
Méricske Kép Ne aggódj már! Kép

Kika!
Köszi a köszöntést Kép (nem is tudtam, hogy Lujza nap van ma Kép)! Na akkor te sem unatkozol Kép

Meli!
Szegény Réka Kép Nem irigylem az injekciók miatt, meg a köhögés miatt sem (sajna tudom, milyen ijesztő tud lenni, rám is a frász jött, főleg hogy éjszaka kezdődött Kép)

Andi!
Dokinéni Kép Remélem, ezt a szurit is jól viselitek! Kép
Nem is írtam még, nálunk is kijött az 5. fogacska, most alul a jobb2 . Egész érdekesen alakul a leányzó fogazata Kép
Kezed hogy van?? A biciklis ott is hagyott??

Eve!
Vidéken maradtatok??

Többiek??

Puszi mindenkinek!
Kriszta

Kép
 
 


SziasztokKép

Mindenkinek köszi a bíztatást és bátorítást! Igazándiból az volt rossz, hogy pont Anyukám mondta ezt és én nem éreztem úgy, hogy el lenne Gergő kényeztetve. Én úgy érzem, amennyire Őt lehet egyedül hagyni, annyira egyedül van hagyva, meg tudom mellette főzni az ebédemet és meg is tudom enni (többnyireKép). Sokszor jön velem a hordozóban vasalni, vagy teregetni, tehát azért olyan nagyon sokat kézben nincs. Nem is bírnám már. Csak ugye az elalvások, hogy nappal szinte nem akar aludni, csak ha sétálunk a babakocsiban. És ugye azért elfárad. Olyankor jön az, hogy semmi nem jó, csak én. Ezért volt a ringatás is, hogy akkor legalább úgy elaludt és nem volt kóma. De persze tudom, hogy az sem megoldás, csak éppen nem tudom, hogy mi lenne az.Kép Szóval én próbálok az anyai ösztöneimre hallgatni, de nagyon nehéz!Kép
Azért nagyon aranyosak vagytok, de tudom, hogy ezt úgyis csak az idő fogja megoldani és az én kitartó próbálkozásom.
Sokkal könnyebb lenne, ha Gergő aludna délután is, mint pici korában, de ez egyelőre a múlté.

Rita
A figyelemelterelést én is sokszor alkalmazom, de sajna nem mindig jön be. És az sem túl jó, hogy ha a nappaliban van Gergő én meg a konyhában, akkor nem lát, csak hall. Talán ha majd mászik, meg magától felül, akkor olyan szempontból jobb lesz, hogy nem nekem kell felültetni, talán jobban ellesz. És az is igaz, hogy elvan Ő, csak ha már nincs kedve, akkor én akármit csinálhatok, akkor sír, folyik a könnye, kétségbe van esve.Kép

Nem is írok többet erről, sajnos úgysem tud nekem senki segíteni.
A lényeg úgyis az, hogy imádom a fiamat, gyönyörű, egészséges és főleg VIDÁM. A többi meg alakul majd, ahogy a szopi is alakult és végül Gergő magától beállt egy rendszerre. Lehet, hogy majd ez is magától megoldódik. Persze addig én kitartóan próbálkozom. Azért annyira nem vagyok TŐle gúzsba kötve.Kép

Puszi mindenkinekKép

Orsi

 
 


Orsi!

Igazából az a lényeg, hogy TE és GERGŐ jól érezzétek magatokat, a többi nem számít, úgyis jön magától! Kép

Puszi
Kriszta

Kép
 
 


hali!

Lujzika!

Csak ma jöttünk haza.

Andi!

Örülök, hogy még a dr. néni is ennyire elégedett Annával.

Ildi!

Gratula az alváshoz!

Orsi!

Nagyon rövid leszek. Hosszú idő telt el Gergő születése óta és túl fáradt vagy attól leszel ilyen "kis dolgoktól" depis. Anyukád se akart megbántani, csak téged kímélni. Ő ugy érzi (szerintem) ha kicsit kevesebbet foglalkoznál Gergővel több időd jutna magadra, a pihenésre.
Szerintem viszont tégy mindíg ugy ahogy jónak látod, ahogy nyugodt a lelkiismereted. Szerintem az a fontos, hogy ne szorongj. Minnél kiegyensújozottabb vagy annál jobb Gergőnek is.

Meli!

Remélem jobban vagytok már.

Na kezdjük a fürcsizést. Mennem kell.
Mostanába a 7 óra fürdés későinek bizonyult. addigra már sírva ment be a vízbe, viszo nem akart kijönni és 10 órakkor még aktív.
Most mondjuk nem gond, mert nem engedem oviba amíg ennyi a beteg és járvány van.

Puszi mindenkinek:
Évi
eve
 
 


Éva!

Jól teszed,ha nem engeded az oviba.

Andi!

Tényleg nagyon előre vagytok mozgásban.Gratulálok hozzá!
Sajnálom,hogy még mindig fáj a kezed.Gyógyulj meg gyorsan!

Kriszta!

Gratulálok a foghoz.
Most éppen nem aggódom.

Orsi!

Kitartást!Kép

Jó éjt Mindenkinek!

Ildi
 


Sziasztok!

Nem vesztem el, viszont van egy megkeresztelt gyerekem Kép Vasárnap keresztelkedtünk, nagy röhögések közepette mert a keresztszülők elkéstek Kép Kép

Lujzika boldog névnapot! Kép Apa Kép

Meli Rékának gyors gyógyulást, meg neked is! Örömmel olvastam, hogy egyébként nincs nagy baj Kép

Kika ülőfürdőt vesztek? Kép Akkor az Annáknak kijár az égedelem jelző kollektíven Kép Örülj neki, addig jó míg rossz Kép

Andikám te szegény! Gyógyulj meg gyorsan! Annának is múljon el az orrfolyás, szegényke Kép Bár úgy látom azért égedelem, úgyhogy nagy baj bizti nincs Kép

Ildi! Ne aggódj! Ezek a gyerkőcök hónapokig ugyanazt ették (mármint szopi/tápszer) most miért kellene neki minden nap mást enni? Nem lesz ott gond! Kép

Orsi! Ne légy depis! Te mindig olyan vidám vagy, és olyan ügyes! Szvsz csináld úgy ahogy akarod, de neked is legyen jó! Ha csak egy kicsit is. Én spec. - bár nagyon nem vagyok rá büszke - volt hogy este már sírógörcsöt kaptam, mert annyira nem bírtam az egész napi nyügit. Rá kellett jönnöm, hogy azért vagyok türelmetlen, mert k...a fáradt vagyok és kialvatlan. Így hát befejeztük az éjszakai evészeteket, ringatásokat, stb. és azóta sokkal jobban viselem az egészet. Ha úgy érzed, hogy birod - amiért csodállak Kép - akkor jó, de ha nem megy, akkor változtass. Te is ember vagy, figyelj oda magadra is! Gergő meg egy tündér, de hát férfi, rabszolgát követel Kép Bálint is ilyen... Kép

Mackó már jól van, bár most hívott a nővérem, hogy mind a két gyerek beteg. Ha most is elkaptuk, megöngyilkolom magam. Kép Múlt héten felpakoltam a virágokat polcokra, szekrénytetőre - megakadályozva a kis kertész munkáját Kép Azóta ha felveszem és odaviszem a virágokhoz olyan huncutul vigyorog hogy az hihetetlen! Nyújtja a kezét a virág felé, de csak simizni meri, közben meg vigyorog mint a tejbetök. Lehet hogy tényleg kertész lesz?

pusz mindenkinek
Hugi
Amatőr
 


SziasztokKép

Kriszta, Hugi
Köszi!Kép

Különben azóta tisztázódott, hogy Anyukám mire is gondolt pontosan. Mondtam ma neki a telefonba, hogy egész nap azon törtem a fejem, hogy miért is gondolta, hogy Gergő el van kényeztetve, erre Ő mondta, hogy a ringatás miatt! Tehát, hogy a nappali alvásnál ringattam! Szóval most meg vagyok nyugodva! Abban meg teljesen igaza van, hogy nem jó, ha hozzászokik a ringatáshoz.

Most este nagy sikerélményem volt!Kép Szopi után Gergő még nem aludt el, de nem volt ringatás, csak a ki8ságyban kúszott-mászott én meg énekeltem Neki, meg meséltem is, aztán mikor már letette a fejét, akkor simi és puszi és elaludt! Annyira örülök neki, most rá fogok erősíteni, hogy nap közben is próbáljon meg így elaludni.

Hugi
FérfiKépKépKép
Éjszakai evészet: az ügyben nem tudom, hogy tudnánk előrébb lépni? Ti is szopiztatok? És hogyan szoktattad le róla? Persze én is nagyon tudnék örülni az átaludt éjszakáknak, de sajna szopi ügyben Gergő nem ismer nemet. Ha nem igazán éhes visszaalszik, de szerintem mikor nem, akkor éhes és azért kell Neki. Esetleg ha megírnád, hogy ti hogyan álltatok le az éjszakai kajáról. De mondom, mivel én nagyon jól alszom, mikor csak szopizni kel, akkor már jól vagyok.Kép

Na, azért elég jól elhessegettétek a depimet, most már jól érzem ám magam, nyugodtan alhattok az éjjel.Kép

Puszika mindenkinekKép

Orsi

 
 


Orsi örülök hogy jobb kedved van. Szerintem tuti tipp nincs, ki kell tapasztalni Kép Nálunk más volt a helyzet, mert mi tápszereztünk, és így korán elkezdtük a hozzátáplálást. Nem akarok túl okos lenni, de Gergő hatalmas baba, szerintem amíg nem eszik mást, nem lehet elvárni tőle hogy kibírja az éjszakát evés nélkül. Nálunk is akkor változott nagyot a helyzet, amikor már tényleg evett főzeléket, tejpépet, azok sokkal lassabban emésztődnek. Más az, ha nem szopik "rendesen" csak cicizik. Bálint a cumisüveggel is csinálta, semmi nem fogyott belőle szinte, csak úgy elvolt vele, aztán 5 perc múlva elaludt. Én ezt untam meg. Először kapott teát. Aztán már nem vettem ki a kiságyból és úgy kapott inni. Aztán már csak simi. Azóta is hallom néha hogy felébred, dumál egy percet, aztán alszik tovább. De nem sír, nem kell felkelni hozzá. Persze mikor jön a foga, beteg, stb. az más. Volt olyan is, amikor azt gyanítottam hogy megfájdult a hasa. Na, olyankor semmi nem segít csak az idő Kép
Bálint azzal is próbálkozott, hogy lefektettük, felkelt két óra múlva és esze ágába sem volt aludni. Mászott ki a kezemből, vigyorgott. Én akkor - lehet hogy sokan nem értenek egyet vele - bizony hagytam nyűglődni. Nem ordítani, de nyüszögött, kiabált, pár percenként bementem elmondani, hogy éjszaka van aludjál. De abból nem engedtem soha hogy éjszaka nincs játék. Lehet hogy szigorú vagyok - bár csak ebben Kép- de én tényleg nem bírtam. Az a gyerek aki nappal négy óránként eszik, az éjszaka nem lehet három óránként éhes. Szerintem. Kitartás! A ringatás nálunk is kellett, de Bálint is közel 10 kg már, és én azt is "meguntam". Felveszem az ölembe, éneklek, simizem de nem járkálok vele órákig azért, hogy utánna 20 percet aludjon. Na, most lehet hívni a gyámügyet a lelketlen anyához Kép

Irigyellek a jó alvókádért Kép Én ha egyszer felkelek, órákig nem tudok visszaaludni Kép Lehet hogy nem is a gyerekben van a hiba, hanem bennem? Kép

pusz
Hugi
Amatőr
 


Hugi!

Örülök,hogy jól van már a legényke.
Sokat késtek a keresztszülők?Mit kapott tőlük a kicsi fiad?

Orsi!

Örülök,hogy jól vagy.Nekem az altatással nincs gondom.Leteszem a megszokott időben,és hamar elalszik magától.(Nagyon nehéz volt erre átszoktatni,mert előtte rengeteget kellett ringatni.)Nekem azzal az idővel van problémám,amikor nem alszik.Max.15 percet van el egyedül,de nagyon ritkán.Inkább csak 5 perc amit eltölt egyedül.Minden percében ott kell lennem,mert elkezd sírni.Erről kellene leszoktatnom,csak nem tudom,hogy hogy.Sírni kellene hagyni...De nekem megszakad a szívem.Így viszont hulla vagyok,nehéz vele órákat ugrálni.

Többieknek puszKép

Ildi
 


Sziasztok!

Réka megapta a második szuriját is, még ma kap egyet. Már jobban van, nem köhög annyit és annyira. Ellenben az anyjával, aki tegnap végre rászánta magát és elment az orvoshoz. Diagnózis: influenzaKép Lehet el is patkoltam volna ha nem megyek.
Az éjszaka szar volt, nekem, alig aludtam, köhögtem és alig bírtam abbahagyni. Szerencsére előrelátó voltam és mondtam apának, hogy én a nappaliban alszok. Azért valamennyit aludtam.

HugiKép
De jó, hogy jelentkeztél! Gratulálok a megkeresztelt fiucskának. Remélem nem lesztek betegek, ez az influenza felnőtteknél is szörnyű, hát még az ilyen csöppségeknélKép

OrsiKép
Nálunk majdnem az ellenkezője van/volt. Hiába akarták a nagyszülők babusgatni a Rékát, egy darabig hagyja, aztán jön a nyűgi, ha le van téve, akkor már semmi baja.
Sokszor hiányzik, hogy egy kicsit odabújjon hozzám, de gondolom ez idővel változni fog. Nekünk azért nagyjából hagyja magát babusgatni, de nem sokáig.
Tényleg sok múlik azon (szerintem), hogy a kezdet hogy alakul. Ő evett és aludt, pocifájás nem volt, így nem volt kézben sokat. Tényleg minden gyerek más és más. Próbáld meg fokozatosan rászoktatni arra, ami neked is jó és szeretnél.

AndiKép
Jobbulást!Kép

ÉviKép
Igazad van, hogy nem viszed addig oviba!
Megkaptad múltkor az sms-em???

KikaKép
Köszi a mailt!Kép

LujziKép
Milyen sok fogacskátok van már!Kép Mi még fogatlan "banyák" vagyunkKépKépKép

Puszi:
Meli
Bnm
 


Meli!

Te szegény!Jobbulást neked.

Ildi
 


Kika!

Annának boldog hófordulót kívánok!

Hajni!

Tüncsikének is boldog hófordulót!

Ildi
 


Szép jó reggeltKép

Hugi,
Na végre Te is előbújtál a csigaházadbólKép Gratula a keresztséghez!Kép Anna majd pünkösdkor lesz megkeresztelve, először most húsvétra gondoltunk, de még nagyon közeli édesapám halála és ebben a hónapban lenne a névnapja is ami nálunk mindig nagy családi ünnep között zajlott, így úgy gondoltuk nem zaklatjuk még jobban fel édesanyám lelkét. Hiszen apu nagyon hiányozni fog "első" kis unokájának megkeresztelésénél.Kép

Örülök, hogy jól vagytok. Ezek szerint Bálint baba már szakmát is választottKép

Meli,
Jobbulást Nektek! Ez az influenza tegnaptól hivatalosan is járvány,vigyázzatok nagyon Magatokra és Réka babára is.

Orsi,
Örülök, hogy elszállt a depis hangulatod is. Gondolkodtam ám tegnap este még és ha jól emlékszem Neked egy húgod van, úgye? Édesanyád két lányt nevelt fel, úgye? A fiúk sokkal anyásabbak és teljesen mások, mármint nevelésileg is, biztos nem akart Ő bántani Téged, csak Neki nincs tapasztalata fiú-nevelés terén.

Na jó most eldugulok.
pusz
 
 


Ja és a lényeg!Kép

Tüncsinek boldog hófordulótKépKép
 
 


Sziasztok!

Kaptam egy elég gyanús levelet, ezért nem merem megnyitni a levelezőprogramomatKép Még az a szerencse, hogy reggel mindig a telefonon olvasom el a leveleket, így nem jutott el a gépre...

Kika Annájának boldog 7. hófordulót!

Nálunk még mindig takony van minden mennyiségbenKép Meg vagyok róla győződve, hogy az porszívós orrszívó az oka. Ugyanis annyira kiszívja a kakit a nóziból, hogy azzal nagyobb termelésre serkenti aztKép Eddig nem használtuk, és max 3-4 nap volt a nátha...
Peti szeme már rendben vanKép Most Tüncsié van megint begyulladva, most vitte a férjem a szemészetreKép De már megismerik ott, hiszen ő az egyetlen apuka, aki teljesen egyedül elviszi a gyereket a rendelésreKép

Köszönjük szépen a verseny jól sikerültKép 3 kerület negyedikesei közül bekerült az első tízbeKép Hogy pontosan hanyadik azt nem írták a neten... Az iskolában is nagyon örültek nekiKép Jövő héten hivatalos az eredményhirdetésre.
Az elmúlt napjai elég húzósak voltak, pénteken verseny, hétfőn szóbeli felvételi, kedden helyesírás verseny.

Andi, Krisz,
jobbulást a kezeteknek!Kép

Ildi,
csak van ott hízásKép

Na megjött a lányom, majd még igyekszem visszanézni..

H.
 
 


SziasztokKép

Kika, Hajni
Boldog hófordulót a Lányoknak!Kép
Kép

Hugi
Nagyon köszi a biztatást! Gergő tényleg hatalmas, tegnap 9980-at mértünk Nála! De egyelőre még a cici a fő, másból eszik, de nem igazán nagy mennyiséget. Eddig kapott almát és sütőtököt. Tegnapelőtt kinyitottam Neki egy Hipp sütőtök-almát, hát 3 nap alatt fogyott el a fele.Kép Szóval egyelőre megeszi, de nagy lelkesedés nincs és erőltetni meg nem akarom.
Éjszaka pedig ugyanúgy szív, ahogy nappal, ezért is gondolom, hoghy éhes.
Játszás nálunk sincs, már egész kicsi korában arra szoktattam, hogy cici után irány az ágy.Kép

Kika
Nagyon aranyos vagy!Kép Tudom én, hogy Anyukám nem akart bántani, azóta már meg is beszéltük, hogy mire értette. Persze én meg kicsit érzékenyebb vagyok mostanában, a fáradtság is teszi.

Képzeljétek Gergő most délután ringatás nélkül aludt el! Igaz 40 percig tiltakozott, de nem vettem fel, csak ott voltam Vele, hogy ne sírjon. Így végül elaludt. Remélem ez egy lépés volt a felé, hogy egyszer majd elalszik tiltakozás nélkül is.

Mennem kell, felébredt.

Puszi mindenkinek.

Orsi

 
 


Hajni!

Szegény Tüncsike!Jobbulást neki!Kép
A fiadnak gratulálok a szép eredményhez,nagyon ügyes.Kép

Orsi!

Örülök,hogy ringatás nélkül elaludt a Gergő.

Puszi mindenkinekKép

Ildi
 


Ezt találtam ma a net-en de állítólag a mai népszabiban is megjelent. DÖBBENET ÉS FELHÁBORíTÓ:

"Rákkeltő anyag a bébiételben
Index
2005. március 3., csütörtök 9:24
Több német terméktesztelő csoport is rákkeltő vegyi anyagot talált különböző európai gyártók befőttesüveg csomagolású bébiételeiben, köztük a Magyarországon is kapható Bebivita és Hipp márkákban – írta meg a Népszabadság.

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat
hirdetés

A Stiftung Warentest című magazin munkatársai az élelmiszer-csomagolások károsanyag-tartalmát vizsgálták -írta meg a Népszabadság. A tesztekből kiderült, hogy 18 bébiételből 13 tartalmazta a 2-etilhexansav nevű anyagot, amely az üvegek fémkupakjának műanyag tömítéséből származik.
Rákkeltő anyagok

A további vizsgálatokból kiderült, hogy a 18 bébiételből három semicarbazidot is tartalmaz. Ezt az anyagot az állatkísérletek során erősen rákkeltőnek találták, ráadásul a termékenységet is károsítja. Ez a három termék az Alete, illetve a Martin Eyers biotermékei voltak.

Ugyanakkor a német fogyasztóvédelmi miniszternek élelmiszerbiztonsági kérdésekben tanácsot adó Szövetségi Kockázat-Értékelési Intézet (BfR) a semicarbazid nevű anyagot az egészségre ártalmatlannak tartja. Ugyanakkor a csomagolást előállító vállalatok léptek, és olyan megoldást dolgoztak ki, melyek nem tartalmazzák az említett rákkeltőnek neve
 
 


Sziasztok!

Kika és HAjni!

Boldog hófordulót a csajoknak! Kép

Kika én ezt találtam:


Állásfoglalás a Népszabadság 2005. márc. 03-ai számában megjelent „Rákkeltő anyag a bébiételben„ cikkel kapcsolatban, a „Stiftung Warentest” üveg élelmiszer-csomagolóanyagok károsanyag vizsgálatára vonatkozóan


A „Stiftung Warentest” tesztmagazin aktuális kiadásában az üveg csomagolóanyagok zárófedél tömítéseinek anyagát elemezték, amelyek nyomokban a beltartalomba átmehetnek. Ezen anyagok ESBO, SEM és 2-Etyhexansav
Ezek az anyagok a zárófedél tömítő anyagából származhatnak, amelyek az üveg tökéletes zárását és ezzel a termékbiztonságot nyújtják és ezen tömítőanyagok alkalmazása élelmiszer csomagolóanyagok esetében engedélyezettek.

A tömítőanyagok mikrobiológiai biztonságának kiemelkedő jelentőségét valamennyi szakértő hangsúlyozza.

2004 ősze óta cégünk a fenti anyagokat nem tartalmazó zárófedeleket alkalmaz.

Minden, a kereskedésben található „HiPP” és „Kecskeméti” bébiétel korlátozás nélkül felhasználható, mivel ezen termékek biztonságosaK!

Ez az egész elgondolkadtató azért. Akármit csinálunk ártunk a gyereknek? a bébiétel kétséges, a zöldség meg mérgező. Akkor mitegyen a gyerek?

Mi jól vagyunk. Anna jól viselte a tegnapi oltást nem volt semmi gond. MA csak egyszer aludt délben, de nagyot, ami csodának számit. Én is aludtam vele.

Most igazi gyerek, nagyon élvezem!!!!! Alig van vele gond, jön, megy mászik, feláll, onnan leül, nem kell kapkodni, hogy mikor esik hatalmasat.Dumál egyfolytában, na ezt tuti tőlem örökölte. Kép
Nagyon jól el van egyedül is, de anyát is jól lehet dögönyözni, meg a hajába kapaszkodni. Tényleg igaz, hogy minden időnek meg van a maga szépsége. Eddig is csuda jó volt, de most igazi kislány. Labdázunk, babázunk és bizony a dömper is be van fogva. Hiába fuvarózó gyereke Kép
Szóval én tiszat happy vagyok eg ykicsit depis időszak után!


Hajni! ez az orrszivó dolog nekem is eszembe jutott már Kép jobbulást.

Orsi!
Első lépés szerintem is , jól csináltad! Kép



Mindenkinek millió puszika!

Andi

Andi
Kép
 
 


Hali!

Délelőtt már akartam egyszer írni, de nem küldte el.

Kika, NaliKép
Boldog hófordulót a leányzóknakKép

OrsiKép
Csak így tovább. Ügyes fiú a Gergő és rá fog jönni, hogy mit szeretnél tőleKép

Kika, Andi!
Hát ez nem semmi. Ezek után már nem tudom mit gondoljakKép

AndiKép
Tündéri lehet az Anna, tegyél majd fel még képeket!

Réka olyan édes volt délután. Van a szekrénysorunk aljában két tükörcsík, odakúszott és simizte, meg beszélt a babához. Tetszik magának nagyon.
Hülyét kérdezek. Felismerik, hogy azok ők, vagy a babát látják csak?

Megkaptuk a 3. szurinkat is. Mondta a doktor bácsi, hogy akkor itthon marad a csaj. Egyből leesett a tantusz, hát nem szerettem volna ha kórházban kötünk ki.
Viccesen megjegyezte, hogy úgy hallja nem csak a gyereket kellene szúrni.Kép
Ja és szerinte nem influenzám van, mert az magas lázzal jár, 39-nél kezdődik, nekem 38 volt. Akkor mégsem tudhatjuk le ezt a nyavaját???Kép

Puszi:
Meli
Bnm
 


Ildi, Andi, Meli
Aranyosak vagytok!Kép Köszi!Kép

Andi
Tényleg érezni, hogy happy vagy! És ezzel engem is úgy feldobtál!!!Kép
Ma nekem is szuper napom volt, Gergő egész nap tök jól eljátszik,úgy látszik imád ülve játszani. Eldumálgat magában, nagyon cuki!Kép

Kika
Én is olvastam a népszabadság cikkét, de nekem csak az jött le belőle, hogy az egész pánikkeltés. Legalábbis a cikk azzal kezd, hogy a Hipp-ben is van ez az anyag, aztán később kiderül, hogy valami más bébiételekben van, de eleve már más anyagot használnak, szóval szerintem nem komolya a cikk. Legalábbis konkrét tényeket nem tud mondani. Ezért én inkább nem is veszem komolyan. Igaz, hogy Gergő eddig csak 1 kis üveg sütőtökös almát kapott, annak is a felét 3 nap alatt ette meg és nem nagyon akarok neki bébiételt adni, csak ha muszáj, de akkor is iszonyat már ami van! Akkor se bébikaja, se zöldség? Ahogy Andi írta!

Meli
SzuriKép
Neked is jobbulást!

Most mennem kell.

Puszi mindenkinekKép

Orsi

 
 


Orsi!

Én adom a bébikaját továbbra is.Manapság minden rákkeltő,állandóan ezt írják.

Andi!

Örülök,hogy ilyen jó kislányod van.KépAz enyém is mászhatna már,és akkor talán ellene.(Most éppen az újságot tépi szét,és dugdosná a szájába.De az apja résen van.)

Meli!

Édes lehetett a Réka.Kép
Jobbulást neked!

Jó éjszakát!Kép

Ildi
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron