Új privát üzeneted érkezett!

Ma én is túl vagyok a cukorterhelésen... Rosszabbra számítottam, hogy őszinte legyek, de a citromlé sokat segített (igazi citrom kifacsart levét szabad tenni bele nyugodtan és még az íze is jobb lesz) és én egy húzóra lenyomtam.  Egyébként én mindig reggel vagyok a legéhesebb...  
Mi 10 percre lakunk (kocsival) a kórháztól, így a vérvétel után otthon elkészítettem, megittam, pihentem (nem ettem semmit csak 1-2 korty vizet ittam, nekünk azt mondták annyit lehet) és utána 2 óra múlva mentem be, hogy újra levegyék a vért. Viszonylag még sokan sem voltunk, de aki levette a vért az egy hatalmas gyökér volt amúgy: az egyik anyuka egy cukormentes rágót rágott és emiatt nem mehetett be, pedig volt éhgyomri cukorértéke, nem is evett előző este 6 után és nem engedte... pedig szerintem a világon nem befolyásol egy c.mentes rágó az eredményen, fogat meg mind mostunk reggel szerintem, kb. ugyanannyi akaratlanul a fogrémből is ment le a gyomrunkba, no mindegy. Ja, és felénk az a "szokás", hogy nem ott mérik meg az éhgyomri cukorértékedet, hanem aznap vagy max előző napon a védőnő vagy a dokinak kell és ő írja be a kiskönyvbe, ők ezzel nem vacakolnak, bár szerencsére ezt a védőnők tudják, mindenki így készült... 
 
Nekem picit émelyítő érzés volt a gyomromban úgy 5 perccel az ivás után, de az is elmúlt. Gondolom rosszul az lesz ilyenkor, akinek valami gond van a cukrával, az eredmény holnapra lesz meg. 

Én 25. hetes + 1 napos vagyok, de egy ajándékba kapott Doodoo anyaméh hangot adó bébi játékon és egy szintén ajándék ruhácskán kívül nekünk sincs még semmi.
Nálunk is februárban vállalta a festő, abban az időben én édesanyámnál leszek és csak utána kezdjük a berendezéseket, mert nincs is hová pakolnunk addig, és mégiscsak a szobához mérten kell igazítani a dolgokat. Szerintem, ahogy ismerem magam folyamatosan lesz 1-2 dolog ami még eszembe jut majd a legfontosabbakon kívül még akkor is, amikor már a picurka a szobáját birtokolja. 
 
 


Olyat fura, minekünk azt mondták, hogy csüccs és max wc-ig menjünk.
Remélem mindrnkinek jók az eredmények :)

Doodoo plüssrl mi is nagyon szemezünk, de még nem döntöttünk :)
 
 


Na túl vagyok rajta énis. Nekem sem volt olyan vészes szerencsére. A cukros lötty után nekem innom kellett egy pohár sima vizet is úgyhogy az levitte az ízt a számból és utána indultam a kórházba. Féltem h útközben nehogy legyen vmi de szerencsére jól voltam. A védőnő nem találta a vénámat úgyhogy 2 ember is szurkált tűvel 3x-4x.. végül csak összejött, rögtön be is lilult, mondjuk a vérhigító miatt könnyebben lilulok, de ez tuti nem lesz szép látvány.. azt mondták h csak akkor fognak keresni ha baj van, de a következő találkozón átbeszéljük az eredményt.
Nekem eddig mellpumpám van és extra cumisüveg :'D épp akciós volt úgyhogy nem mertük kihagyni. Meg van pár törölköző és pléd amit használtan kaptunk.
Ja és képzeljetek, a mappámban volt egy papír amin rajta volt h a 28., 32, 36. héten kell ultrahangnak lennie hogy megnézzék a baba növekedését és mivel mindjárt betöltöm a 28.hetet és semmi időpontot nem kaptam még, ezért rákérdeztem a védőnőnél h ez most akkor mi? Azt mondta h annak a papírnak nem is nálam kéne lennie hanem az ultrahangos csoportnál és azért nem kaptam még időpontot :'D én ezen csak nevetni tudok. Szerencsére volt annyi eszem h rákérdezzek :D úgyhogy a héten vagy max jövőhéten lesz egy ultrahangom. :D
Nektek mikor lesz legközelebb ultrahang vagy bármilyen időpont?
 

 
 

Most már elmondhatom, hogy 80%-ban mindent megtettünk, már a nagyobb dolgokat is, mint a kiságy, babakocsi, pelenkázó és hamarosan érkezik a baba fészek a hozzá illő ágynemű garnitúrával :)

Én magán dokihoz járok, így 4 hetente járok hozzá uh-ra, amennyiben panasz mentes vagyok.
2 hét múlva magán dokinál uh (28.hét)
30. Héten kötelező kórházi uh
És 32. Héten 5D uh-ra szeretnénk menni :)
36. Hét vérvétel :(
 
 


Sziasztok újra!
Sajna az én eredményem nem lett jó. Az éhgyomri: 4,5 ez tökéletes, de a 120 perces eredményem: 8,0 
Természetesen megijedtem és nem is értettem, mert eddig 3,5 kilót híztam össz-vissz, tornázom néha, nem eszünk cukrot és zsírosat, nem falok, nincs a családban c.beteg... de mindez hiába, a dokim szerint nem ezen múlik (van egy 120 kilós kismamája, akinek tökéletesek az eredményei), nálam ezt a terhesség hozta ki, de nem is kell megijedni, 3 hetente tesztebédre kell járnom, diéta és figyelnem kell a cukrot mellette (szerencsére mérőnk van), hogy ne alakuljon cukorbetegséggé, mert ez még szerencsére nem az a kategória, hanem IGT
, vagy csökkent glukoztolerancia az egészséges szénhidrát-anyagcsere és a cukorbetegség közti állapot, ezért kell vigyázni. A babáért mindent, csak ő legyen jól!!!!!!!! 

Melinda! Akkor Ti kb. annyira vagytok előrehaladva, mint Mi  de szerintem nem vagyunk lemaradva, bár Kecsa, Ti nagyon ügyesek vagytok, kicsit én is örülnék, ha már ennyi minden lenne, na de ami késik nem múlik , még melózom ebben a hónapban, addig biztos ilyesmire nem lesz időm főleg, hogy kicsit az étkezésem is borul és gyakrabban járok majd a Kórházba is. Ennek nagyon nem örülök, nem a lustaság miatt, hanem mert influenza szezonba nem szívesen mennék, de a cukor miatt ez van... 

- Én is 2 hét múlva 30-án megyek magán dokihoz uh-ra (szintén 28. hét) - Nekem ezen a napon lesz egy ellenanyag szűréses vérvétel, bár nem értem miért kell, ha 0 Rh(D) pozitív a vércsoportom.

- 30. héten a kötelező

- 36-37 héten egy ismételt vérvétel

5D-t mi is terveztünk, de nem tudom hová fogjuk tudni besuvvasztani. 



 
 


Sziasztok!

Manna kitartást, ha ügyesen csinálod, akkor észre sem veszed az életmód változást. Nekem ahhoz kellett életmód váltás, hogy terhes lehessek. Kötelező szénhidrát diétán voltam, IR recept könyvekből főztem. Ha bármi kérdésed van szívesen segítek :)

Szerencsére nagyon sok helyem van, ahol tudom tárolni a kicsi cuccait. Egy emeletes családi házat vettünk 2 éve, ahol jelenleg még csak kettecskén vagyunk.

Adamo hintát nagyon szerettem volna és most futottam bele egy akcióba :)
Csibi bababolt és még a szállítás is ingyenes. Délután rendelem, csak még a színét nem tudom

Kismama fotózásra mentek? Ha igen, akkor mikorra tervezitek?
 
 


Tényleg nagyon jól álltok, Kecsa! Énis örülnék ha már a nagyja meglenne de sajnos még helyszűkében vagyunk és még festés is var ránk.
Manna, kitartást! De ha eddig is odafigyeltél h mit eszel, nem lesz gond :)
Én tegnap kaptam meg az időpontomat holnapra egy ultrahangra, ahogy lehetett is sejteni :D melóhelyről majdnem nem akartak elengedni mert nem találtak embert h helyettesítsen (mondjuk akkor is elmennék) még megkérdezték h nem e tudnám átrakni vagy későbbre tolni, hát majdnem képen röhögtem őket... aztán ma reggel jött a főnökön aki tegnap jött vissza szabadságról h legközelebb ha van időpontom akkor szóljak már hamarabb. :'D direkt behoztam a levelet h megmutassam neki h 14én lett feladva a levél elsőbbségivel.. megáll az eszem.
Ahova én járok privát ultrahangra ott szerintem csak 4d van, de mi is szeretnénk elmenni, csak nem tudnom még h mikor.
Nektek mekkora már a pocitok? Én most nagyon kis büszke vagyok az enyémre szép formás, kerek. Még a védőnő is megjegyezte h szép pocakom van. Tegnap felpróbáltam egy simulós terhes rucit és basszus eddig utáltam a szoros ruhákat, de ez olyan szépen kihozta a pocakomat *-* még az uszogumimat se dobta ki :D (van rajtam egy kis felesleg, nem vagyok a legvékonyabb). Úgyhogy én most boldogságban úszom
Azt tudtátok h nem szabad sokat simogatni a pocakot?
 


Köszönöm, aranyosak vagytok! Kecsa, ha kérdés merül fel, mindenképp szavadon foglak! 
Egyelőre még az első "tesztebéden" sem vagyok túl, de szerintem nem lesz gond (kopp-kopp), igazából csak az a hátránya, hogy a kórházba kell bejárni és ilyenkor influenza idején akármennyire is fertőtlenítek, könnyebben elkaphatok valamit, ezért nem nagyon örülök ennek a bemászkálásnak, de mindegy, csak minden oké legyen.

A hinta ismerőseimnél is bevált, nem haszontalan dolog! 

Melinda! Érdekes a munkahelyeden a felfogás, mi van, ha olyan tünetet észlelsz magadon ne adj'Isten aznap, hogy azonnal fel kell keresned a nőgyógyászt, akkor mit csinálnak, nem engednek el? 
Meddig dolgozol még? Én e hónap végéig tervezem már csak; és bár szeretem a melóm, de azért már a reggeli ébredések korán és a sötétbe hazamenet már nem esik jól. Ülőmunkát végzek, amit szintén túl sokszor meg kell szakítanom a derekam miatt, nekem az a gyengém, de ez terhesség előtt is így volt. Nekem is a pocakom szép formás, de nem óriási még a hátam mégis érzi a többletet.


A terhesség elején még terveztem a kismama fotózást, de már valahogy nem érdekel a téma. Lehet ez azért alakult így, mert, ha befejeztem a melóhelyet, otthon még annyi dolog van az utolsó trimeszterbe amit meg kell még csinálnunk, ezzel a cukorgondozós bejárással még több, hogy valahogy ez háttérbe szorul. Persze azért a férjem így is fotózza a pocit  emlék így is marad, csak nem profi fotóssal, beállítottan.

A pocaksimi tiltását (ill. nem a tiltását, csak hogy ne legyen túl gyakori és hosszan) nekem is mondta a doki, de ezt már anyukám is mondta előtte. Van, aki szerint ez tévhit, van, aki szerint méhösszehúzódásokat is kiválthatunk vele, ami esetlegesen koraszülést is eredményezhet. Szerintem meg ez is függ attól, hogy kinek mennyire érzékeny a méhe. Én simogatni nem szoktam, csak ráteszem a pocakomra a kezem és a leendő apuka is így szokott, de ezt se visszük túlzásba csak, ha nagyon beindul a kisasszony.  Ha terhesség minden szempontból normális mederben zajlik, nem árt egy kis simogatás szerintem, ha azonban az orvos szerint felmerül a koraszülés gyanúja, akkor persze tilos.



 
 


Sajnos nem rég cserélték le a menedzseremet akit nagyon imádtam(Nagyon ritka ám!) Es aki jött helyette annak sztem nincs gyereke és valószínűleg beosztottja sem volt még terhes... A csapatvezető (nem tudom pontosan mi a magyar megfelelője) is ugyanez. A régi managerem bármikor be tudott állni helyettem ha volt esetleg vmi olyasmi, de az új még csak nem is akarja h betréningeljük.. ha lenne valami vészhelyzet akkor gondolkodas nélkül felállnék és ott hagynám őket. A törvény az én az én oldalamon áll szerencsére.
De am nagyon bosszantó.. főleg h én eddig nagyon szerettem ezt a munkát, de ez így egyre jobban kiveri a biztosítékot.
Szerencsére már csak 1 hónap van. Február 21-e lesz az utolsó napom :)
A pocak simiről énis ezt olvastam :) én szerettem simizni de leállítottam magam :D énis inkább csak rárakom a kezem.
Nézegettem h itt mennyibe kerülnek ezek a fotózások és inkább arra jutottam h majd barátnőmmel kimegyünk egy szép parkba és csinálunk mi képeket xD nagyon brutál ára van egy ilyen profi fotózásnak..
Ja nálam kiderült h vashiányos vagyok. Szerencsére nem túl komoly. Csütörtökön megyek házi dokihoz megbeszélni h pontosan mi legyen. A cukor miatt eddig még nem kerestek, szóval úgy gondolom h az rendben volt.
 


Sziasztok,
Úgy látom, hogy hármasban maradtunk és nagyon gyorsan telik az idő

Ki mikorra van kiírva? Én már nagyon várom :)

Melinda, nagyon vigyázz, az idegesség és ez a munka környezet nem biztos hogy jó, de ez természetesen az én véleményem.
Nekem a pici úgy helyezkedik,hogy korán abba kellett hagynom a munkát, de munkahelyemen egyértelműnek vették, hogy otthon maradok, hiszen nekem most a kicsi kincsünk ez a legfontosabb
 
 


Tényleg nagyon gyorsan telik!
Én április 8-ra vagyok kiírva, ma töltöm a 29. hetet énis nagyon várom már! De azért félek is.
Szerencsére maga a munka részében nincs semmi stressz. Meg most már nem nagyon érdekel a dolog. Mármint rendesen elvégzek minden amit kell de annyira már nem tud meghatni ha esetleg vmi nem jó. (Recepciós vagyok, sosincs semmi extra)
Egyértelműen a kicsi a fontos most mar! :)
 


Április 22., de a doki szerint korábban fog érkezni, nekem igazából az számít, hogy akkor jöjjön, amikor ő akar és felkészült legyen a gyönyörű kis testecskéje és szervezete a világra. 

Mi a jövő héten megyünk a nőgyógyászhoz egy UH-ra és utána a Kórházba az ellenanyag szűrés miatt egy újabb vérvételre, mert bár 0 pozitív vagyok, a 28. héten is ajánlott egy újabb vérvétellel megnézni az ellenagyagot. Egyelőre most ennyi van vizsgálatok szempontjából a rövidtávú jövőre nézve...

Szerintem is csak hárman maradtunk itt.  Nektek is első baba lesz? Nekem most azt tanácsolta egy tapasztaltabb anyuka, hogy amit majd nagyon sokat vegyek az a body + a textilpelenka. Ezekből nincs olyan, hogy sok. 
 
 


Mi is jövő héten megyünk UH-ra, mindig annyira várjuk, hogy láthassuk

Én már java részt megvettem a bodykat, bár 56-os méretben csak rendelni tudtam, egy csomó helyen ki volt fosztva. Ki milyen márkát néz? Sajnos ilyen téren, hogy hol lehet jó rucikat venni még nem vagyok rutinos. :)
Én most szembesültem vele, hogy mennyi felé textil pelenka van.. bambusz.. mintás.. fehér..
Mindenben nagyon nehéz volt dönteni :D
Nekünk is első babánk :)
 
 


Én azt hallottam, hogy nagyon dicsérik szépségében, anyagában, tartósságában és árában az F&F body-kat, ha jól tudom 5 db-os csomagban is lehet kapni.  A Pepcosat és a H&M-eset is dicsérik. Igazából ezekből szerintem nem éri meg a márkásat/drágát venni, mert hamar kinövik és úgyis agyon fogod mosni, hamar kibolyhosodik a drága is.  Persze, azért néhány szép darab kell , de a hézköznapokra ezek teljesen jók főleg azért, mert nagyon jó anyagúnak mondják öket. 

Textilpelenkát pedig a DM-ben és a Rossmannban is lehet kapni.
Nálam az elmélet már meg van, csak a gyakorlatban nem vettem még semmit. 



 
 


Jajj mi múlt héten voltunk UH-on, mindent rendben találtak, szépen növekszik a kis pasink legközelebb pont valentin napon lesz randink vele, mindig olyan jó látni nálunk is első baba.
Énis úgy gondolom h felesleges márkás ruhákba öltöztetni, főleg a legelején. Itt angliában sokkal kisebb az adó a gyerek/baby ruhákra, úgyhogy ezzel szerencsénk van. Van egy olcsó ruhabolt, igaz az anyagot minőségileg nem néztem még meg, de általában az sem olyan rossz. Ott lehet 7 bodyt kapni £7-ért(ami átszámolva olyan 2750 Ft körül van). A textil pelenkák is viszonylag olcsók, és énis azt a tippet kaptam h a textil pelenkából nem létezik túl sok :D és majd a kis előke is jól fog jönni amikor majd jön a foga és minden csupa nyál lesz
Mi pont ma kaptunk egy kis cuki bodyt, úgyhogy már van 3 ruhadarabunk a számára még van 4 hetem melóban, szerintem majd ha már otthon leszek akkor megyek el vásárolgatni. Ha a férjem nem lesz ott legalább nem idegesíti fel magát h megint pisilnem kell(persze csak viccből)

A házi dokinál pedig tegnap voltam, szerencsére nem durván alacsony a vasam. Úgyhogy csak ilyen folyékony vasat kell innom reggel üres gyomorra eddig. Jövőhét szerdán megyek vérvételre és majd meglátjuk h kell e még hozzá vagy helyette más :)
 


Igen, F&F, Pepco, H&M, Next, Reserved ezeket ismerem, és árban nincsenek nagy különbségek. Reméltem van még ahol szétnézhetek :)
Reserved online rendeltem, nagy akciók vannak, H&M és Next cuccuk kb ugyanott mozognak, Next csomagom már megérkezett és nagyon jó minőségű és szép

Ma megyünk UH-ra, már nagyon nagyon várjuk
 
 


Sziasztok!

Én is itt vagyok án! :)
Látom ti nagyon aktívkodtatok az elmúlt időszakban!
Nekem a cukorterhlés még karácsony előtt megvolt, hát én kéremszépen majdnem elájultam, be kellett vigyenek, lefektettek.. Eleve nem bírom kaja nélkül reggel, de ez a lötyi totál betett. Azt hittem ez biztosan azt jelenti, h baj lesz, de szerencsére semmi!
Érdekes, hogy beszéltek erről a 28. heti UH-ról, hát nekem senki semmit nem mondott ezzel kapcsolatban. :( Annyit  tudok, hogy 30. körül van a kötelező kórházi UH, és utána hetekben valamikor az utolsó kötelező vérvétel, de ennyi.A 28. heti miért kell?  Nekem mindig megnézni a babámat a doki UH-n (minden hónapban, mikor megyek hozzá), de képzeljétek, soha nem mondta még, hogy mekkora, korának megfelelően fejlődik-e stb. Mindig csak annyit említ, hogy a méhszáj zárt, rendben van. Jövő héten megyek legközelebb, de most úgy döntöttem direktben rákérdezek ezekre az adatokra. Túl laza szerintem, pedig alkalmanként nem keveset fizetek neki, igazán mondhatna többet. Mire megyek hozzá, addigra be fogom tölteni a 30. hetem, és azt sem mondta, h azon a héten lenne esedékes a kórházi UH, csak annyit, hogy majd a rendelésen megbeszéljük hogy legyen.
Babóm elég sokat mozog, de azért nem egész nap, estéket jobban szereti. Néha akkorákat rúg, meg forog, hogy remeg az egész hasam. Vicces nézni :) Ez nekem nem fáj vagy ilyesmi, viszont a derekam nekem is hülyéskedik. Én karácsonyra kaptam szopipárnát, azóta azzal alszom. Valamennyit segít, de erggelre így is szokott fájdogálni a hátam. Éjjelente legalább egyszer felkelek pisilni, de van, hogy kétszer-háromszor is. Szóval nekem sem a legpihentetőbbek az éjszakáim már....
Mi (vagyis a fiúk) múlt hétvégén összeállítottuk a bababútorokat! :) Lett egy kiságy, egy pelenkázó komód és egy kis kétajtós szekrény az IKEA-ból. Nagyon szép szerintem. Matrac még nincs a kiságyba, meg még egy csomó minden más sincs, pl babakocsi sem. Babakocsi témában totál elveszett vagyok még jelenlegg... Február elejétől kezdjük el majd intenzívebben kutatni a továbbiakat. A szekrényeket is azért állítottuk ilyen hamar össze, mert nálunk semmi plusz hely nem volt a megszerzett babaholmik elrakására. Amim már van: babafészek, pléd, matracvédő, gumis lepedők, pelenkázó lap huzattal, kisruhák (de még nem minden), textil pelenkák, bébiőr, éjjeli fény, zenélő a kiságyba, láblenyomat készítő (rendkívül fontos :D), képek a falra, egy csörgő, és még egy kis plüss :) Amugy én úgy érzem, hogy kb folyamatosan vásárolunk :) Magamnak is kell ugye egy csomó minden, pl pólók (mert már nem férek bele semmibe), szoptatós hálóing a kórházba, szoptatós melltartó, kismama télikabát...stb. Én jópár dolgot a Lidl-ből szereztem be!
Kérdés: nektek lesz klasszik babaágynemű? Vagyis kispárna meg paplan? Én azt a javaslatot kaptam a védőnőtől, hogy ez egyelőre felesleges. Kispárna nem kell a feje alá, bőven elég egy textilpelus, a takarót meg nem szokták szeretni, mert túl könnyű és eláll a kis testüktől, vagyis nem érzik a körülölelést. Azt mondta inkább vegek plédet. Így nekem most csak annyi lesz, hogy matracra matracvédő, arra lepedő, arra babafészek, fészekbe fej alá textilpelus és betakarom pléddel. Azt nem tudom még, hogy miben altassam, vagyis milyen ruci legyen rajta a pléd alatt? Egy kis kezes-lábas rugi, vagy egy babapizsi (ami szinte tök ugyanaz), vagy vegyek még egy vékonyabb anyagú babahálózsákot és abba egy láb nélküli, de hosszú ujjas bodyban fektessem bele? Őrület mennyi kérdés merül fel az ember fejében... :D
Én is úgy tervezem, hogy majd ha otthon leszek, szinte csak a beszerzendő dolgokkal fogok foglalkozni :) Én február közepéig szeretnék dolgozni. Elég jól vagyok, lehet, h tudnék tovább, de úgy gondolom szülés előtt mindenkinek jár 2 hónap. Főleg, hogy bőven lesz mivel kitölteni az időt otthon! :)
Mi megyünk kismama fotózásra! Febr 15-re szereztem időpontot, egy Kapuvár környéki kis faluban, a saját családi házukban hozott létre egy stúdiószobát a csajszi és nagyon szép képeket csinál, abszolút megfizethető áron. Nem tudtam kihagyni ezt a lehetőséget. Csak azt bánom, hogy újszülött fotózást nem vállal. Ti azt szeretnétek? Én már most kutatom a lehetőségeket.


Kakas Bea
 
 


Sziasztok!

Lujza üdv újra itt :)
28. heti UH az csak azért, mert így jött ki, én is 4 hetente járok a dokihoz (magán) és megnéz minket, férjem is be szokott jönni megnézni. Nem mondott pontos súlyt és méretet most, de azt mondta, hogy jól van tartva, nem vékonyka :) 28 hetes, de 29-30 körüli kisbabának megfelel méretben :) 5d Uh-ra akartunk menni, említettem neki, hogy mikor javasolja, azt mondta, hogy gyorsan intézzük, mert a fejecskéje nem sokáig fér bele a képbe, így csütörtökre arra is kértem időpontot :)
Végre nem csak én vagyok így, aki egyfolytában vásárol és a rengeteg kérdés ami felmerül
Mi is babafészket vettünk pléddel, párnát nekem is azt tanácsolták, hogy ne használjunk. Anyukám azt mondta,hogy amikor már jobban izeg-mozog akkor érdemes hálózsák.
Szerintem is kell idő, hisz olyan sok mindent kell átalakítani és előkészíteni, hogy egyáltalán nem bánom, hogy már itthon vagyok.

Kismama fotózáson még gondolkodunk, de újszülött fotózás tuti lesz

Légzés figyelőről mi a véleményetek?
Nekem sok ismerősöm azt mondta, hogy kikapcsolták, mert mindig bejelzett vagy elfelejtették kikapcsolni, amikor kivették a kicsit.

Baba cuccok nagy része meg van már, bár még lapra szerelt állapotban vannak a bútorok, de alig várom, hogy összerakjuk :) Babakocsi nehéz választás, de én úgy érzem meg lett az álom verda :D
 
 


Sziazstok!


Már jó rég írtam, most olvastam végig a kommenteket, örülök hogy mindenki jól van 


Cukorterhelés szerencsére rendben lement, én úgy lehúztam a szirupot, hogy az ápoló csak nézett :D :D 
Mi jövő héten megyünk a 30. heti UH-ra, bár igaz egy hét késéssel, de apuka csak így tud ott lenni.Én nem járok magándokihoz, úgyhogy már jó rég láttam a kis hercegnőt, de érezni nagyon is érzem hogy egyre növekszik és erősödik. A világ legcsodálatosabb érzése! Ma vettek labort (minden rendben rajta), vércsoportot (0 neg es vagyok úgyhogy mindenképp figyelni kell), toxoplasma szerológiát (fogékony vagyok, úgyhogy ellenőrizni kell nem kaptam e meg :/). 

Nekem ez az első hetem itthon, bele is fogtam a netes vásárlásba :D. A lilibel babaöböl meg is érkezett, amit alig tudtam levadászni az az anina összecsukható babakád, de remélhetőleg az is nem sokára érkezik. Ezen kívül apróságokat rendeltem egyenlőre (falmatrica: mamilla.hu-n nagyon ízléses, pasztell színűek vannak, pelenkázó táska (ebből is nehéz volt olyan hátizsákos verziót találni ami azért unisex hogy apuka is cipelhesse :D). Rengeteg ruhát és egyéb kiegészítő dolgot kaptunk sógornőméktől és nővéremtől) úgyhogy válogatás után is biztos lesz olyan ruhácska amire sor sem kerül. Azért nem álltam meg pár holmit muszáj volt vennem, de tényleg visszafogtam magam. Öltöztetés terén egyébként kicsit bizonytalan vagyok, mikor mit kell majd ráadni, de gondolom majd idővel kialakul a rutin.

Babafészket én is szeretnék, azon kívül egyenlőre nagy ágynemű felszerelést nem, hanem ahogy kecsa írta egy pléd is elég. Babakocsi témában még utána kell járnom a dolognak, de apuka már nézelődik bőszen, ami nekünk fontos hogy könnyen kinyitható-zárható legyen és 3azegyben legyen benne minden ülés típus.

Egy kicsit intimebb téma: néha elönt a melegségérzés és utána átlátszó, kis mennyiségű folyadék jön a mellemből. Ennek örülök, remélem annak a jele hogy a "tejellátással" nem lesz gond.  

Üdv mindenkinek!

 


Sziasztok!

De jó, hogy többen vagyunk!!!!! 

Nos, mi tegnap töltöttük a 28. hetet, ma voltunk a dokinál (nekünk is csak így jött ki a lépés, hogy 28. héten is megnézett minket, de ez nem kötelezően) és 3100 gramm, gyönyörű formás száját még a doki is megdícsérte én már olyan szépnek és tökéletesnek látom  az UH-n keresztül is! <3
Kicsit aggódtam, mert a cukordiéta miatt fogytam majdnem egy kilót, de hála'Istennek a baba szépen fejlődik, korának megfelelő. 
Lujza! Nekünk mindig mondja a doki, hogy a kis feje, pocak, comb hány centi, hány kiló és hány hetesnek felel meg... nekünk is mondja, meg igazából ő ilyenkor az asszisztensnek is diktálja, aki ezeket szépen mindig bevezeti a kiskönyvbe is, így utólag is látjuk az adatokat, ha ott épp nem arra figyeltünk. Ha már fizetsz, nyugodtan kérdezd meg szerintem!

A babapizsiről azt hallottam, hogy abból is az F&F-es/tescos nagyon jó és igazából tényleg olyan, mint egy rugdalózó, de azért ezt csak este hordja.
Az ágyneműről én is azt hallottam, hogy teljesen felesleges, múltkor olvastam egy cikket a "bölcsőhalállal" kapcsolatban (https://www.mambaby.com/hu/faq/boelcsoh ... -syndrome/) Többek között ez is tanács benne, azóta más cikkekben is megnéztem, mindenhol ezt írják pl.: 

  • A hálószobában a környezeti hőmérséklet legyen 18 és 20 Celsius fok között.

  • A baba ruházata legyen a környezeti hőmérsékletnek megfelelő. A szülők hajlamosak a gyermekek túlöltöztetésére. A hálózsákban – melynek használata különösen ajánlott – elég ha bodyt vagy vékony pizsamát visel a baba. Ne adjon rá zoknit, sapkát stb. Minél melegebb a környezeti hőmérséklet, annál kevesebb ruhát viseljen a baba.


Takarót nem ajánlanak, mert ráhúzhatja/rácsúszhat a baba fejére, inkább a hálózsák, ami a méretének megfelelő.

A légzésfigyelőt én is nézegetem, én mindenképpen szeretnék, ha másra nem is legalább a saját megnyugtatásunkra, hogy az is van és figyel nemcsak én és apa, hiszen 0-24-ben mi sem tudjuk majd figyelni őt, a gép viszont igen. Eltudsz úgy aludni vagy kimenni pisilni vagy bármi, hogy ne azon kattogj rendesen lélegzik-e a picur. Csak gondolom ebből is inkább a drágább/megbízhatóbbat kell keresni. 

A vasat én is megduplázom, bár nem alacsony, de a dokim ma javasolta, hogy inkább legyenek feltöltve a raktáraim szülésre, elég kis sápadt típus vagyok amúgy. 
Melinda! Megkérdezhetem, hogy milyen az a folyékony vas amit iszol? 





 
 


Manna, amit én iszok annak az a neve h Spatone, nem tudom h Magyarországon van e. Szerencsére nem simát vettem, hanem olyat amihez van extra c vitamin és almás izű, a simának az ízéről nagyon rosszakat olvastam meg hát az extra c vitamin sose árt. Az almasnak, állott almalé izé van, elég édes kora reggel miután épphogy kinyitottam a szemem, de tűrhető.. Egy dobozban van 28 db 25ml-es kis zacskó és abból iszok 2t minden reggel. (Kismamáknak ajánlott a 2, de 1 lenne a napi adag)
Tegnap voltam vérvételen, majd hétfőn lesz eredmény:) kíváncsi vagyok.
 


Sziasztok,

Elolvastam a belinkelt cikket, hát nem tudom ki hogy van vele, de én nem tudok azonosulni a gondolataival.
-pléd a fejére csúszik -> babakocsiban is kis kora óta plédet raknak a kicsire és ha elalszik nem veszek ki, akkor egésznap lehetne a hálózsák a pakolgatni
- ha egyedül marad stresszt válthat ki -> amikor alszik akkor lehet pakolászni, fürdeni.. és ahol külön szobát kap?
- ne legyen rácsvédő és plüss az ágyba? -> én nem szeretném, ha beütné a puha kis fejét és a Doodoo

"Eltudsz úgy aludni vagy kimenni pisilni vagy bármi, hogy ne azon kattogj rendesen lélegzik-e a picur."

Hát elkezdtem gondolkodni azután, hogy elolvastam a cikket és a fenti gondolatot, hogy rossz anya leszek?
Mert igenis úgy gondolom, hogy elfogok menni pisilni nyugodtan, amikor alszik a pici. Természetesen kora szülés és indokolt esetben megvenném, de egy egészséges kisbabánál nem. Gondolkodtál már azon, hogy hányszor fog máshol feküdni/aludni?
Megvettem az Adamo hintát, ahol remélem majd szeret pihenni/aludni, tervezünk utazni vele, a kocsiban sincs a gyerek hordozóban légzés figyelő nekünk, hétvégente tuti, hogy elmegyünk szüleimhez, ahol beleteszem majd a babafészekbe szundizni, lehet hogy délután csak a nappaliba elalszik, kint a kertben a babakocsiban alszik és ott sem lesz légzés figyelő. Sok helyen szülőkkel alszik a kicsi, nah ott sincs.

Nekünk tervezett volt a gyerek vállalás, de sajnos PCO miatt nem volt egyszerű, gyógyszerek és életmód váltás és így is egy csoda, hogy most itt van nekünk nagyon sokat olvsok, hogy mindent jól csinálják és túlzásba esek lehet a vásárlással, mert egyenlőre csak így tudom közelebbinek érezni és készülni a hazatérése, amikor már hárman leszünk.
 
 


Köszönöm Melinda , itt sajnos nem lehet kapni, más után nézek.

Visszatérve a légzésfigyelőre: mi biztosan veszünk, de nem akarok én senkit sem rá, sem lebeszélni, ez csak az én véleményem róla, amit megosztottam, ha már felmerült bocsi, ha valaki ezt kioktatásnak vélte esetleg, pedig csak azt írtam le, nekem miért fontos, nem én hoztam fel, hogy bárkit rábeszéljek! Nem kötelező és nem is kell egyetérteni ez mindenkinek saját belátása, de azt tudom, hogy NEKEM éjszaka igenis jó érzés lesz úgy álomra hajtani a fejem, hogy tudom: a kis kütyü figyeli a légzését és jelez, ha ne adj'Isten baj lenne. Lehet, én ezt azért gondolom ennyire fontosnak, mert egy ismerős családban ez mentette meg a baba életét (aki egyébként tökéletesen egészséges baba volt és azóta is az)...
Nekünk biztosan nem lesz haszontalan, még akkor sem, ha REMÉLEM SOHA, soha, soha nem fog jelezni!!!
A cikkel én sem értek teljesen egyet csak úgy, mint sok más cikkel és szakirodalommal sem, de ezek épp arra jók, hogy ki tudd alakítani a saját véleményed, ami aztán lehet, hogy teljesen fel fog borulni akkor, amikor már ott lesz a drága kincsünk és egyáltalán nem úgy történnek a dolgok, ahogy elterveztem a várandósság alatt. Pl. az általam linkelt cikkel kapcsolatban; plédet én szintén nem fogom az elején használni vagyis inkább úgy mondanám: éjszakára biztosan nem! Éjszaka a méretének megfelelő hálózsák lesz nekünk, ezt a Brendonból már ki is néztük (teljesen más mint egy felnőtt hálózsák), ha majd babakocsiban lesz/hűvösebb időben, az más helyzet, akkor, ha szükséges lesz én is be fogom vele takarni.
Senki nem mondta, hogy rossz anya leszel, ha másképp gondolkodsz , mint mondjuk én, én csak megosztottam, ha már felhoztad a témát, hogy én tudom magamról parázós vagyok (de még mennyire ) és ilyen dolgok engem megnyugtatnak majd, bizony az első napokban még éjszakai pisilés közben is. Szerencsére nem mindenki ilyen para-típus, de az első 1-2 hétben én biztosan az leszek. Anyukám is három gyereket úgy nevelt fel, hogy nem volt légzésfigyelője, ha lett volna sem vett volna szerintem, egyrészt mert nem lett volna miből megvennie, másrészt mert Ő egy igazi erős nő, épp ezért nekünk a legcsodálatosabb édesanya a világon, szerintem nem ezen múlik, de ha én ettől nyugodtabban alszom majd, akkor szerinte is megéri. Hangsúlyozom: NEKÜNK! Én
nem ítélem el azt, aki nem vásárol, de magamra haragudnék, ha nem ez lenne az elsők között, amit alapos utánajárással beszerzek. A légzésfigyelőt terveim szerint én éjszakára fogom használni leginkább, nem kocsiban vagy majd vendégségben és nem 0-24-ben akkor is amikor ébren vagyok és mindenhová ahová leteszem majd , én ilyet nem állítottam, bár mi az első hónapokban nem is tervezünk utazást, úgyhogy erről nekünk nem kell gondolkodni, hogy "tudom-e hány helyen fog aludni" mert nekünk ez is evidens, hogy mi a legelején nem utazgatunk csak ahová muszáj, majd annak is eljön az ideje és akkor már a légzésfigyelő is el lesz rakva...
A plüss (Doodoo) és az ágyrács viszont nálunk is tuti lesz az ágyikóban, bár az első hetekben egyáltalán nem fog a feje a rácshoz érni, épp ezért sem védeni sem akadályozni nem fogja, később viszont védi majd, ezért ezt már az elején beszerezzük. Érdekes, de a babafészek meg nekünk nem tetszik, nem tűnik egyáltalán fontosnak, így az nálunk biztosan ki is marad. A baldachint pedig egyáltalán nem tartom szükségesnek, mégis lesz, mert... szép, csak ennyiért. Hintát pedig mi is nagyon szeretnénk.

... Épp ezek miatt én most búcsúzom is, mert jön a festő, elkezdünk vásárolni, berendezkedni, elkezdődik a nagy meló és utána csak azt fogom észrevenni, hogy már a szülőszobában vagyunk...

Mindenkinek szívből kívánok további örömteli babavárást, könnyű szülést és egészségtől kicsattanó babákat!
 
 


Sziasztok!

Szerintem nem érdemes sem vitázni sem szabadkozni a véleményünk miatt. "Mindenki másképp csinálja"  és ez így rendben is van. Senki nem lesz "rossz anya" csakmert nem alkalmaz légzésfigyelőt, vagy hasonló... Amugy is a legtöbb dologról totál megoszlanak a vélemények, mindenkinek szive joga eldönteni mit szeretne tenni. Azzal viszont szerintem semmi baj, hogy tanácsot adunk egymásnak, vagy épp lelkierőt, mert ilyenkor nagy szükség van rá! Első babásoknál ez főleg így van, minden annyira új, és mikor már azt hisszük, hogy teljesen felkészültek vagyunk, akkor jön egy újabb dolog, amiről fogalmunk nincs
Képzeljétek én ma kicsit megbántódtam a dokimon. Nyilván nem alaposak az ismereteim, dehát nem is vagyok orvos... Szóval az van, hogy felfáztam, már vagy két hete. A helyzet addig ment, hogy kúpot kellett felírjon (Klion-D), azt használom egy hete. Két napja eddig nem tapasztalt vízszerű folyásom lett. Megijedtem, mert utánanéztem és azt olvastam, a fertőzés okozhat korai magzatvíz szivárgást is. Féltem, hogy ez nem az-e. Mindenki azt mondja, h jobb félni, mint megijedni. Próbáltam tesztbetétet venni, de sehol nem kapni már. Felhívtam a dokit, és látatlanban megállapította, hogy ez nem lehet magzatvíz, ha nem sok (bár a "sok" ugye elég relatív valami) és hogy ezt valószínűleg maga a kúp okozza. Eddig rendben is van, viszont tett mellé egy elég sértő megjegyzést is, ami így hangzott: "akinek van egy kis esze, az nem guglizik ki mindenféle dolgot, hanem szakemberrel beszél" Nos, szerintetek a mai világban van olyan anyuka, aki nem guglizik ki dolgokat az internetről? Ha mindeféle hülyeségünkkel hívogatjuk a dokit, az a baj, ha meg előtte tájékozódni próbálunk, akkor az a baj... Lehet, hogy én vagyok most érzékenyebb, de szerintem nem kellene így beszélnie velem. Én meg persze illedelmesen reagálok, nem vágok vissza, mert nem akarok rossz hangulatot, hiszen elvileg ő lesz ott a szülésemnél. Ti elmondanátok neki valamilyen formában, hogy bántó volt ez a megjegyzése? (Hozzáteszem, egy hasonló már volt korábban. Akkor azért utalt arra, hogy buta vagyok, mert még dolgozom. Két hónapom van még a szülésig, és már csak egy hétig dolgozok.. szóval ezt sem érzem jogosnak részéről)






Kakas Bea
 
 


Kecsa, biztos vagyok benne h csodálatos anyuka leszel! Én sem értek egyet a cikkel. Nálunk sem lesz légzés figyelő, ha ez egy kicsit megnyugtat :) de persze az is lehet, h amikor már itt lesz a baba mindent teljesen máshogy fogunk csinálni mint azt most elgondoljuk.
Lujza, sajnálom h felfáztál! :( a dokidnak valamilyen szinten persze igaza van, de attól még beszélhetne egy kicsit illedelmesebben is. énis kaptam már olyat h ne mindent higyjek el amit kiguglizok csak én a gyógyszertárban amikor magnéziumot akartam venni a szalagok nyúlására, persze énis kigugliztam és mindenhol azt írták h csak szalagok és nagyon jó rá egy kis extra magnézium. És a gyógyszertárban nem szolgáltak ki xD persze kamuzhattam volna h a doki ajanlotta de akkor valahogy nem voltam olyan helyzetben... azóta se szedtek extra magnéziumot mert beszeltem a dokival és ő sem ajánlotta... De szerencsére azóta egy kicsit jobb..
A munkáról meg annyit h itt angliaban ha túl hamar kezded meg a szülési szabadságot akkor nem kapsz támogatást, és itt max 1 évet lehet kivenni.
Még énis melózok napi 10 órát, van még 2 hetem. Szerencsére nem megterhelő, de azért a nap végére eléggé elfáradok. Egy ismerősöm 1 héttel a kiírt dátum előtt hagyta abba a munkát. A végére már hatalmas volt és mindenki attól félt h ott helyben megszül
 


Sziasztok!
Tegnap voltunk 32 hetes ultrahangon :)
Szerencsére minden rendben, szépen egyenletesen növekszik. Feje lent, popója a magasban és a lábai balra állnak sajnos most nem tudtak szép profil képet készíteni, befelé volt fordulva. :(
Ti fogtok inni malnalevél teát? ÁLLÍTÓLAG jó hatással van az izmokra és 'könnyebb' lesz a szülés. De csak a 32.héttől ajánlott és meg kell beszélni a dokival.
A következő a 36. heti lesz
 


Sziasztok!
Nagyon leállta beszélgetés
Mindenki rendben van?
Múlthét penteken volt az utolso napom melóban a heten pedig voltam mar felkészítő órákon, semmi extra de azert jó volt elmenni.
Es végre elkezdtük rendelni a baba dolgokat, jövő héten összerakom a kórházi tatyikat is
 


Sziasztok,

Kicsit sok volt az impulzus az elmúlt időben és lehet kicsit jobban magamra vettem a dolgot, én sem akartam senkit megbántani, csak megosztottam a hirtelen előtörő gondolataim. Megfogadtam, hogy nem írok ide többet, de hiányzott olvasgatni a kis szösszeneteket, mert mindig boldogan olvastam a picik fejlődését :)

Melinda, örülök, hogy minden rendben :)

Én nem iszok málnalevél teát, de olyan nehéz eldönteni mit kellene vagy mit nem, mindenkitől mást hallok.

33. Héten vagyunk és minden rendben van velünk, nagyon szépen növekszik :) Jövő hétre készen lesz a felső szint és utána már jöhet a pihi :)
Kelengye lista pipa és jövő hét elejére tervezem a kórházi cuccokat összekészíteni. Nagyon meglepett, hogy szó szerint mindent vinni kell: pl vékonyabb és vastagabb takarót is, kezdem úgy érezni, hogy kamionnal kell menni :D

Nemrég az őssejt levételen gondolkodtunk. Kinek mi a véleménye?
 
 


Na végre h írtál! Mar hiányzott.
En holnap töltöm a 35.hetet es most már szerintem megvettünk mindent. Most mosom a kis rucikat, annyira cukik.
Ti mekkora ruhákat vettetek? Mi többnyire 56ost meg egy pár nagyobbat, de most gondolkodom h egy pár kisebbet is kéne. Annyira nehéz!
Kezdek egyre jobban parázni a szüléssel kapcsolatban. Tudom h minden rendben lesz, tul leszek rajta, stbstb de akkor is félek!
 


Mi is 56-os ruhát vettünk, egyik barátnőm azt tanácsolta, hogy ha kisebb lesz, akkor apuka elmegy venni, addig kibírja kicsit nagyobb ruhában is. Én ezt megfogadtam.

Én is egyre jobban érzem, hogy közeledik és természetesen van bennem félelem, bárcsak már itthon ölelgethetném :)

Hétvégén beszélgettünk a szülésznővel és rengeteg információt kaptunk, egyrészt megnyugtató de közben kicsit ijesztő is.

Mocorgás mennyire aktív nálad? Nekem a frontra nagyon érzékeny és sokat helyezkedik és már megtalálta a bordán is, így esténként az a kedvenc játéka
 
 


Én végül vettem 3 db 50es kis bodyt :D csak a biztonsag kedvéért, de van egy megérzésem hogy nem nagyon fognak kelleni..
Voltam 3 különböző felkészítő órán, 1 az főként a szülésről szólt(ami részben megnyugtató, részben ijesztő is volt egy kicsit), a 2. az az első napokról szólt a babukával, a 3.on tegnap voltunk, a szoptatást beszéltük át. Persze ezekről mindenhol lehet olvasni de azert jó volt egy szülésznővel átbeszélni ezeket
Nálam délután aktívabb, van h meg sem áll de szerencsére estére, mire ágyba kerülök lenyugszik. Nem is szokott felkelteni estenként. Max azert kelek fel 1x mert pisilnem kell
Néha a gyomromat szokta nagyon nyomni, akkor nem kívánok enni semmit sem, de kényszerből muszaj mert érzem h éhes vagyok.. elég furi érzés..
Április 8ra vagyok kiírva úgyhogy mar csak 1 hónap!! Nagyon izgulok, félek de közben nagyon varom is
 


Nagyon jó ötletnek tartom a felkészítő órákat, sajnos én nem jutottam el a felújítás miatt sokat kellett itthon lennem.
Azonban a szülésznővel volt konzultáció, ahol mindent átbeszéltük és neten olvasok/videót is nézek néha :)

Evéssel én is így vagyok, főleg reggelente.

Neked már tényleg mindjárt itt van a csodás pillanat :)

Én a héten kezdem összeszedni, kimosni a kórházba vivős cuccokat :)
Nem tudok betelni a csodás ruhákkal

Akkor nálatok kezdődik a heti NST?
Nekem jövő hét hétfőn kell először mennem. Te egyedül mész vagy a pároddal?
Van jogsid? Szoktál vezetni? Mert én igen, de hosszabb távra már nem szívesen, jobban szeretek már utas lenni, de sajnos legtöbbször saját magam kell elintézni a dolgaimat.
 
 


Én már összepakoltam mindent a kórházba. Még egy papucsot meg zacskót (a szennyesnek) kell elraknom de sztem minden más megvan :)
Igen, amikor szedtem össze a mosnivalót akkor ott gügyögtem h h lehet ilyen cuki vmi
Hát most őszintén bevallom, h megfogtál mert nem hallottam még erről az NST ről.. de rágugliztam es mindenképp meg fogom kérdezni a védőnőt :) szombaton megyünk férjemmel a védőnőhöz, össze fogok gyűjteni pár kérdést ami még bennem van..
Előtte, penteken pedig megyünk ultrahangra kicsit rossz h péntek 13... de csak nem lesz semmi

Sajnos nekem nincs jogsim :(

Neked van valami fura amit nagyon kívánsz? Én most nagyon szeretem a tejet, nagyon sokat iszok, meg vizet is ami mondjuk nem is baj :D de tejet előtte csak kávéhoz ittam..most megiszom simán is vagy vmi pehellyel :D
 


Szia,

Sikerült rákérdezni az NST-re? Nekem nagyon fura, hogy nem mondták, nekem ma volt az első és szerencsére minden rendben :)

Én alig ettem édességet, most rá kell csapnom a kezemre, mert bármikor és bármennyit, pedig előtte inkább chips, popcorn vagy valami sós volt amit szerettem. :)

Hétvégén egy kicsit elkezdtem parázni a vírus miatt :(
Ma mondta a szülésznő, hogy lelkiekben készüljek, hogy nem biztos, hogy lehet apás szülés, a látogatás pedig kizárt, ezt nagyon nehéz felfognom hirtelen, nagyon megijedtem. Te hogy vagy ilyen téren?

Ma megyek vásárolni tápszert, popsi törlőt, pelust és mindent ami szülés után 1-2 hónapra kellhet, mert nagyon rossz a helyzet, pedig mai napig nem pánikoltam. Patikában akartam venni köldök ápoláshoz alkoholt, nem lehet a környéken kapni, D-vitamin amit az újszülött babák kapnak, abból 2 db volt, így még rajtam kívül lesz még egy szerencsés, de rendelni sem tudnak, szörnyű ez a helyzet, hogy alapvető dolgokat nem lehet beszerezni a kisbabáknak :(

Lelkiekben most kicsit mélyponton vagyok, sajnos nem így képzeltem az utolsó heteinket :(
 
 


Szia!
Itt ugy néz ki h csak a veszélyeztetetteknél nézik minden héten bár valamilyen szinten én is az vagyok a vérhigító miatt erről nem beszéltek nekem. De végül volt benne részem.
Múlthét pénteken volt a 36.heti UH és azt mondták h a baba növekedése kicsit lelassult ezért menjek át egy másik osztályra ahol jobban megnéznek. Átmentünk, ott vettek vért és kértek pisi mintát amiben nagyon nagyon sok protein volt(előtte sosem volt). Azt gondolták hogy pre-eklampszia, ami nagyon veszélyes de ahhoz magas vérnyomás is kell, ami nekem nem volt ugyhogy akkor ott nem tudták megmondani h mi lehet a bajom. Azt mondták h menjek vissza másnap a sürgősségi részre(mert ahol voltunk az zárva a hétvégén). Eléggé be is paráztam es féltem h beindítják majd a szülést. Másnap ahogy mentünk akkor is pisi mintával kezdtem es akkor kötöttek rá a gépre h megvizsgálják a baba szívverését, szerencsére minden rendben volt. Várnunk kellett a dokira es addig beraktak egy kórterembe h nagyon nagy valószínűséggel bent kell majd maradnom megfigyelésre.. gondolhatod ott még jobban beparáztam.. aztán jött a doki és konkrétan azt mondta h fogalma sincs mi lehet a bajom mert se magas vérnyomás, se nem vizesedek, semmi bajom a vesémmel vagy a májammal se semmi, csak a nagyon sok protein a pisimben. Es mondta h menjek el még egyszer wcre mintát adni. Erreföl abban meg nem volt semmi!! Azt mondta h valószínűleg valaki hibázott. Ugyhogy hálisten haza is küldött. Tegnap voltam újra, csak h ellenőrizzék h tényleg minden rendben, megint rákötöttek a gépre meg vérnyomás és vizelet minta, de szerencsére minden rendben volt :) egy pisi mintát azért elküldtek a laborba es mondták h ha azzal van valami baj akkor hívnak, de nem hívtak úgyhogy most lenyugodtam

Az édességgel énis úgy vagyok mint te :) a terhesség előtt sosem kívántam nagyon, enis inkabb chipset vagy vmi sósat nasiztam de mostanság nagyon kívánom a csokit

Itt is vannak "megszoritasok" a szülésnél. Itt alapból lehet 2 ember is veled szülés közben, de ezt most lekorlátozták 1 emberre és csak ez az 1 ember jöhet majd látogatóba is a szülés után. Szerencsére mi alapból is így szerettük volna a férjemmel.
Nálunk csak annyi változás lett h nem fogadunk semmi féle látogatót egy darabig (min 2 hét szules után).. nővérem és anyóskám jött volna segíteni így az elején, de a virus miatt inkabb mondtuk nekik h ne jöjjenek.. ki tudja mit hoznának ide a repülőtérről/repülőről/tömegközlekedésről...nem kockáztatunk.
Június végére volt egy esküvő meghívásunk magyarországra de azt is le kell h mondjuk pont emiatt... :/ nagyon rossz mert közeli barátaink de megint csak nem akarunk kockáztatni..

Azért az tényleg eléggé aggasztó h még a férjed sem lehet veled majd szülésnél, sem utána??!!
Mi már megvettük a popsitörlőket és a pelusokat. Tápszert nem vettem, bizakodó vagyok a szoptatással kapcsolatban, már most is szokott lenni pár csepp előtejcsi nagyon remélem h tényleg tudok majd szoptatni :)
Elhiszem h most nagyon mélyponton vagy, de gondolj csak a babádra, nem soká találkozhatsz vele, a karodban tarthatod!! Minden rendben lesz, az elején ugyis csak az számít h te vele legyél :) most csak pihenj amennyit csak tudsz, ez a legfontosabb!
 


Szia,

Nagyon jó, hogy végül minden rendben, biztos nagyon megijesztettek.

Továbbra is jó babavárást kívánok nektek, és örülj, hogy nálatok nincs szigorítás :)

Engem kórház bejáratáig kísérhet, csomagokért lejönnek és 4 nap múlva a kórház előtt találkozhatunk :( kezdem lelkiekben feldolgozni, mert nagyon fájt a hasam és mondták, hogy próbáljam a stresszt kerülni, hát azért ebben a helyzetben nem egyszerű. Jelenleg sem jöhet hozzánk senki, pedig szüleimmel gyakran látogattuk egymást és mi is minimum 2 hétig nem fogunk senkit a kicsihez engedni, ami tudom, hogy érte van, de nehéz. Mindig mindig a kicsi kincsünkre gondolok, hogy az a lényeg ő jól van és így is maradjon
 
 


Nagyon rossz lehet h nem lehet veled a párod :(
Mi sem fogadunk látogatókat és nem is fogunk egy jó darabig...
Elég nehéz ez a helyzet..
Tegnap töltöttem a 38. hetet úgyhogy most mar bármikor jöhet a babuka nagyon várom már.
Holnap még megyünk egy ultrahangra h megnézzék a növekedést (amivel nem voltak boldogok a multkor) es még van egy időpontom a 40.hétre a védőnővel amire remelem mar nem kell elmennem mert egy teljesen uj helyre kellene mennem.
 


Szia,
A mi kicsi szemünk fénye megszületett április 4.-én, 37 hetesen:)
3350 grammal és 53 centiméterrel, császár lett a végén, de mindenért kárpótol ha ránézek

Nálatok mi a helyzet? :)
 
 


Szia!! Jaajj gratulálok!! Tenyleg hamarabb érkezett ahogy mondtad
Nalunk még semmi, 40+1 hetes vagyok es kezdek türelmetlenkedni már szívesen túl lennék a szülésen.
Jó egészséget és gyors felépülést kívánok!
Írok ha esetleg végre nálunk is megérkezne a babóka
 


Szia! 1 hét késéssel, Április 15-én megérkezett hozzánk is Oliver 3120grammal, végül nekem is császár lett. Minden rendben velünk, nagy a szerelem
 


Szia! Nagyon örülök! Gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron