Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Eri nem semmi ez a Co mérgezés, szerencsések vagytok, hogy nem lett nagyobb baj.

Marcsi jobbulást, mi most kászálódtunk ki az influenzából, már húsvét óta nem voltunk oviban, hétfőn már mennek (remélem).
Ilyenkor, ha megemlítem, hogy nemsokára megyünk oviba, még mindig közlik velem, hogy ők ugyan nem mennek oviba, aztán ha belelendülnek, akkor már nagyon szeretnek járni. Csenge lányomnak valamelyik nap mondtam, hogy ne az ovis cipőjében menjen ki az udvarra, mire közölte velem, hogy abban megy ki, mert ő már nem is akar többet oviba menni, így ovis cipő sem kell neki. Mostanában hasonló stílusban "okoskodik" velem, olykor elég fársztó, ez nem tudom, hogy a dackorszakhoz sorolható-e, mindenesetre sokat küzdünk egymással. Csilla, a tesója egy kicsit könnyebb eset, ő jobban szót fogad, illetve elfogadja, ha valamit elmagyarázok. Nálunk a két lány külsőre nagyon egyforma, de belül teljesen különbözőek. Csenge egy kicsit erősebb egyéniség, Csilla simulékonyabb.
Nálatok mennek egymás nélkül oviba, suliba? Nekünk ez még elég nehezen megy, bár már volt rá példa.
Sziasztok, írjatok
 
 


Sziasztok!

Újra kellett magam regisztrálni, engem is töröltek a rendszerből.

Csilla (ikeranya)
 
 


EriKép
Most olvasom csak, hogy mi történt! Húú nagyon szörnyen hangzik. De jó, hogy már jól vagytok.KépKép

Minden télen parázok ettől. Nálunk is akkor jártak kéményt ellenőrizni amikor nálatok, és a cirkót is a héten tisztították. Jövőre mi is beruházunk egy ilyen mérőre.

Pusza
Cat

Cat
Kép
 
 

 
 

Sziasztok!

Kezd agyamra menni a babanet!Kép
Tegnap elszálltak az üzik, ma újra kell regisztrálni...........

Ildi!
"Kelemen kék kapájával kapál kint az udvaron." Ez nagyon jóóó! Az udvar helyett majd kertet mondok, hogy ott is legyen K!Kép
Jó lenne ez az inspiráció (kocka csoki)- de nehezen megvalósítható, mert a Ricsi a böli óta elég székrekedéses...Kép Ma reggel már a patikai csőrős labdaccsal Anyu adott szegénykémnek beöntést (én nem bírtam, úgy sírt szegénykémKép), mert 1 hét alatt 1x volt egy pici kaki össz-vissz, és nagyon szenvedett már, állandóan nyomott, de nem jött neki.Kép

Csilla!
Nekünk még nem mentek egy más nélkül bölibe, mert általában egyszerre betegek, de ha az egyik hamarabb meggyógyul, v. később lenne beteg - tuti nem akarnának egyedül menni. Sőt! ketten se nagyon!Kép Nincsenek oda a böliért...Kép

Marcsi!
Ma mi sem voltunk, mert jött Anyukám hozzánk, meg amúgy is köhögnek...
Alszanak is végre kb. 3 óta.KépKép (szerencséreKép)

Minden kis betegnek jobbulást!Kép

Jó hétvégét!
Erika
 
 


A profilomban ki ez a két gyerek???????
És hol vannak a fiaim? Mi ez az egész????

Kép
 
 


Na végre, megvannak.........KépKép

Az előbb 2 nagyobb fiú állt egy teraszon a profilomban - a víz levert...Kép
 
 


Eri!

Hát nem semmi,ami veletek történt!Kép

Nekem is ujra kellett regelnem!Kép

Ma már nem is írok ezért többet!Kép
Majd holnap,és akkor megprobálok fényképet is felrakni!Kép

Bea

Kép
 


sziasztok!
eri! de jó, hogy jó kezekben voltatok aznap Kép

a másik topikban felvetett találka ötlete nem nagyon izgatott fel senkit. most újra bedobom a javaslatomat: május 8. vasárnap délelőtt, Tímár utcai játszó?

mi végre szombat óta kicsit jobban. képzeljétek, sokszor azért voltak hosszabban nagyon lázasak és nem ment le a hőjük a szokásos lázcsillapítás miatt, mert figyelmen kívül hagytam, hogy majdnem 15 kg-sak és nekik már pl. 1,5 germicid kell 1 helyett vagy 2 kanál panadol. olyan gáz... Kép péter volt, hogy egész nap csak aludt, már kezdtem bepánikolni. még maradunk 1-2 napot...
kisfiúk jobban, depi múlóban Kép
marcsi

KépKép

KépKép
 
 


Sziasztok!
Marcsi-engem érdekel a találkozó és jónak tűnik most aZ IDŐPONT IS.
Gyógyuljatok hamar, bár ez a rossz idő nem segít a depimúlásban sem, nekem is köhög Kadosa, taknyos Csanád és a nagyok is torokfájásra panaszkodnak mind...KépKépKép
Biztos nekivetkőztünk a múltheti tavaszban vagy valami vírust szórtak stét az iskolások itthon.Nem vagyok boldog most én sem..
Kinga
 
 


Sziasztok!

Marcsi!
Örülök, hogy jobban vagytok!!!KépKép
A talira mi nem bizti, hogy tudunk menni - most úgy néz ki vendégek jönnek Harkányból...

Már megyek is, mert alvás nuku, helyette darabokra szedték a szobát.KépKép

Minden kis betegnek jobbulást!

Erika

KépKép
 
 


Na ezt most nem értem... véletlenül automatikusan a régi nick-et írtam be és ELFOGADTA!Kép

Hurráááááá! Visszakaptam a régi ÉNem!Kép

További szép napot!
Erika

KépKép
 
 


Sziasztok!

Marcsi!
Nekünk is jónak tűnik az időpont. Kép

Kinga!
A fiúk is köhögnek és taknyosak. Kép

Jobbulást minden betegnek! Kép

Még kb 2 hét, aztán pakolhatunk is vissza a kamrába. Kép
Közben apa megcsinálta azt is, amihez eddig nem volt kedve kipakolni a kamrát. Kép
A taliig biztos kész leszünk. Kép

Eri
 
 


Erika: akkor válassz neki egy-egy szem aszalt szilvát! Vagy valami olyan "nasit", ami székrekedéses esetben is jó. (gyümölcsfélék? tényleg, mazsola milyen hatású? nálunk az volt még mindig egy ilyen nagy kedvenc)

Eri: jó, akkor azért bízom benne. A kéményseprő épp mára jelenkezett be.Kép Pince fűtőhelységének van kifelé mindig nyitott ablaka, és három további helyiség választja el a lakótérbe vezető ajtótól. Egyedül a kémény állapota lehet akkor vészes pont.

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok,

Mi is szivesen elmegyünk a talira!KépKép

Erika, Marcsi, Bea,
Segitett a bölcsi bili ügyben??
Vagy hol tartotok? Persze a többiektől is kérdezem...
Nálunk még sehol semmi, legfeljebb szolnak ha kaka van. Persze nem kell erőltetni, de szeretném ha a nyáron tullennénk rajta, de most vhogy el sem tudom képzelni hogyan. Azt hittem, ha beszélnek, akkor sokkal egyszerűbb lesz...

Szilvi
 
 


Sziasztok!

Szobatisztaság már nálunk is jól jönne. De csak nagyon ritkán hajlandóak a WC-re ülni, bilre meg egyáltalán nem szeretnek.

Ildi!
Nálunk másnap 3 kéményseprő is jött. Végigkamerázták az egészet. Mikor kicserélték a kéményt, akkor már csak 1 jött megnézni, ő is kamerázott. Kép

Visszakaptam a haladó fokozatomat is. Kép

Eri
 
 


Éva,
Jó, hogy megjöttél? HOgy van Zsebi, megvannak az "ikrei"? Kép Vizsga?
Fiúkat meg tudják különböztetni az óvónénik?

Marcsi,
Mi már rég nem Germicid kúpot használunk lázra, hanem antipiretycus kúpot. Nektek a doki javasolta ezt? Örülök, hogy te is jobban vagy!Kép
Sajnos nekünk a vasárnap de. nem szokott jó lenni, de a szombat tetszene!!!
Munkahelyed hogy tolerálja a betegállományt?

Erika,
Fenti kérdés a te esetedben is érdekelne. Vagy te még nem mentél vissza dolgozni?

Manóca,
Én még nagyon lusta voltam eddig szobatisztaság ügyben, még a bilit se szereztem be...Ej ráérünk arra még nyáron jelszóval. Amúgy a fiúk eddig mindig mosolyogva letagadták, ha bekakiltak.

Kinga,
Nektek is jobbulást! Nálunk mindketten szuper jókedvüek és elevenek, csak Marci taknyos, Csabinak meg kötöhártyagyulladása van, idönként olyan a szeme, mintha ping-pong labda lenne a helyén és csak kis résen tud kikukucskálni mögüle. Tegnap be is rohantam vele a szemklinikára, kaptunk másmilyen szemcseppet és ma már egész emberformája lett!:

Mimóza
 
 


Sziasztok!

Nekem is újra kellett regisztrálnom, reklamáltam is az Adminisztrátornál, és visszakaptam középhaladó fokozatomat!(Nem mintha számítana bármiben is!)Kép

Marcsi!
Köszi a mélt, végre ismerős nevek!Kép
Tali jó ötlet, Claire-rel pont a napokban beszéltünk róla, hogy milyen jó lenne egy május elején!Kép Nekünk is jobb lenne a szombat délelőtt!

Eri!
Elhűlve olvastam, hogy mi történt veletek! Szerencse, hogy ennyivel megúsztátok! Vigyázzatok magatokra!

Mimóza!
Még nem hívtam fel a pszicho-nénit, de a héten kérek tőle időpontot. Suliválasztás miatt akarom kikérni a véleményét, mármint csak a testnevelés tagozat szempontjából, hogy mit gondol róla. Mi jelentkeztünk egy alternatív iskolába (Gyermekek Háza), de sajnos nem vették fel Gergőt. Innentől kezdve szerintem az iskolaudvar fog dönteni, mert egyébként a szóba jöhető két suli kb ugyanolyan messze van. Anno az ovinál is ezek a szempontok döntöttek!

Ildi!
Mi is csináltuk a gyakorlatokat a Montágh könyvből, de azért a logopédusra is szükség volt nagycsoportban. Igaz, hogy csak négy hónapig, mert Gergő hamar megtanulta a sziszegő hangokat. Még sajnálta is, hogy többet nem kell mennie, annyira szerette!Kép

Képzeljétek! Gergőt elvitte anyósom 8 napra Hollandiába, onnan meg átrepülnek 4 napra Londonba! Nagyon tetszett neki a repülés, most már mindig menni akar a mamával!Kép 20-án jönnek haza, addig csupa izgalom az élet! Kép

Gabi
 
 


Sziasztok!
Marcsi!
Jó ötlet a tali, nekünk jó egyenlőre nincs semmi programunk arra a hétvégére, egyébként a gyerekek imádják azt a játszóteret, mert a nagymama ott lakik és szoktunk oda járniKép

Eri!
Rémisztő ami történt veletek! Én is mindíg a gázszivárgástól rettegek, de szerencsére nálunk a pincében van a kazán, de azért a tűzhelyből még jöhet a gáz.

Gabi!
De rég olvastalak! Én is pont ebben a dilemmában vagyok hogy hova vigyem a Lilit suliba. Vagy hogy egyáltalán vigyem-e. Az én nagynéném logopédus és ő mérte fel hétvégén a Lilit és azt mondta hogy teljesen érett a sulira. Én zeneibe szeretném iratni, csak azt nem tudom hogy a plusz órák mennyire fogják megterhelni.Kép Nehéz ügy, még két hét van a beiratkozásig addig döntenem kell.

Yabu
 
 


sziasztok!
végülis okés a szombat is! akkor írok a kisikreseknek is.

szerintem is jó az ajátszó. az enyémek si nagyon szeretik. legszívesebben 3-4 heti gyakorisággal állandó tali helyszínnek is javasolnám. akkor biztosan folyamatosan összefutnánkmindenkivel Kép

gabi! tényleg jó, hogy írtál! hollandia, london, húú, de fini Kép

ma ádám már rosszalkodott és alig evett, de ez utóbbit az antibiotikum számlájára írom. péternek még ma is volt hőemelkedése.
mimóza! mi is azt a másik kúpot kaptuk, amikor kiderült a germicides melléfogásom. Kép ráadásul közgyógyra fel is lehet iratni. (péter allergiája miatt kaptuk).

szilvi!
az enyémeknek egy bizonyos szintig segítette a bölcsi bilizést.
De az elején kezdem... Kép
Nyáron töltötték a 2-t, és adott volt, hogy bilizésre szoktatás a program. de nekünk mindenféle körülmény miatt nem jött össze. valahol attól is tartottam, hogy a bölcsi miatt úgyis annyi gondjuk lesz, ne tetőzzem még annyival, hogy újra pelusosak lesznek és talán kudarcélményük lesz. (kár volt asszem okoskodni Kép) na de aztán a bölcsiben minden tizstábatevésnél a "hosszú sorok miatt" minden gyerkőc ücsörög egy ideig a bilin, mielőtt új pelust kap. így itthon is megszokott esemény lett idővel a bili és a bilizés fürdés előtt kezdetben. aztán olyan készségesen ültek a bilire a bölcsiben, hogy februárban egy nyugisabb időzsakban marcsi néni kiadta jelszót: le a pelussal, anyuka hozzon kisgatyát. onnantól számítva ádám egy napig szobatiszta lett (őt egyébként kevésbé érdekelte korábban a téma) péter pedig rendre bepisilt, pedig előtte ő vitte a prímet a bilibe pisilünk buliban. eltelt az első nap és utána halom hordtam haza mosnivalót. mivel itthon is akkor hétvégén vígan bepisiltek a nadrágba, leállítottam a projektet. azóta eltelt jó 1 hónap mire visszaállt a szokásos bilivel barátkozunk téma. péter néha wc-re is kéreszkedik és jön is valami. mi most a "megnyitom a csapot" fázisban tartunk. ha leülnek a bilire biztosan jön valami. még annyi, hogy időhúzásnak is tök jó buli a bili. este hülyének néznek és többször is ráülnének a bilire, ha engedném, csakhyog ne kelljen még aludni Kép mindenki azzal biztat, hogy 3 éves kor körül nagyon automatikusan elhagyják a pelust. én hajlandó vagyok kivárni... Kép
Erika Rikije és Ricsije is több fázisban hagyták el a pelust, de nekik jócskán bekavart a bölcsi. úgy tudom a gondozónők nem nagyon voltak partnerek a már majdnem szobatisztaság fejlesztésében, megőrzésében.
most látom csak, milyen hosszú lett Kép
marcsi

KépKép

KépKép
 
 


Marcsi!
Azt írtam, hogy nekünk is a szombat lenne jó, de most jut eszembe, hogy május 7-i szombat nekünk nem jó, mert Öregdiák ballagás lesz a gimiben (Eötvös - Yabu jössz? Kép). Szóval a következő szombat lenne nekünk jó, 14-e.

Gabi
 
 


gabi!
az a hosszú, pünkösdi hétvége. szerintem sokan elutaznak. nekem pl. nem jó Kép akkor inkább a 21-dike. az is szombat..
m.

KépKép

KépKép
 
 


Sziasztok!
Gabi-de jó olvasni újra rólatok!
Mekkora Robi már?Szopi megy még?
Vizsgákkal mi a helyzet?
Mimóza-melyik szemcsepp a második, ami hatott?
Nem kapták el mindketten?
Szobatisztaság/bili:nekünk 3 éves korukban maguktól kérték a pelus hanyagolását.
Azóta megbízhatóan szobatiszta mindkét kicsink, még véletlenül sem megy be soha--pár csepp is csak ritkán.
Bevallom a magam hanygsága,hogy nem erőltettem, de nem akartam pisiszagú padlószőnyeget, frusztrált gyerekeket és halom pisis cuccot.
na, rohanok,fektetés...
kinga
 
 


Sziasztok!

Marcsi! Kösz a mailt, a tali jó ötlet, nekünk egyenlőre mindegy a dátum.
Egyébként olvasom a topikot (mind a kettőt), csak írni nem szoktam... Itt egy kicsit kicsik az ikrek, ott meg egy kicsit nagyok. Kép

Nálunk eldőlt a suli Andrisnak, nem vették fel a 12 osztályos gimibe, így maradt a katolikus suli Újpesten, remélem jó lesz. Csak 20-an lesznek az osztályban, és ebből 15 fiú...

A szobatisztaság nálunk még nem téma, majd nyáron megpróbáljuk, de nem esem kétségbe, ha nem megy, Andris fiam is majdnem 3 volt, mire sikerült. Kép Zsófi nappal már teljesen megbízható, de éjszakára még kell a pelus.

Egyébként jól vagyunk, nagyon élvezem a fiúkat, már egyedül esznek, isznak, és eszméletlen édesek tudnak lenni. Örs nagyobb darab, nyugis, szófogadó, és képes magától is rendet rakni, Ákos meg hatalmas csibész.
Viszont beszélni még egyáltalán nem hajlandók, talán 4-5 szót használnak, de persze mindent megértenek.
Ti mikor szabadultatok meg a babakocsitól? Mert az enyémek, ha "szabadon" vannak, arra mennek, amerre akarnak...

Zizi
 
 


Na ne, nem voltam elég óvatos és elszállt... Kép
Röviden:
Gabi!
Örülök, hogy itt vagy! Holnap 11 körül érdemes Tündét hívni, akkor ott lesz. (Akkor ér véget a mesedráma, amire járunk.)
Én pártolom a test-nev tagozatot!
(repüléssel kapcs-ban talán még írok máskor, de most már megyek lefeküdni.)

Kinga!
A Pankától megmaradt Brulamycin csak egy napig hatott, most Neomycint kap és rohamosan javul. Marcinál talán késöbb jön ki. Szobatisztasággal kapcsolatban pont uaz a hozzáállásom, mint neked. Panka 1 hét alatt lett szobatiszta 3 éves kora elött 2 hónappal, mert megmondtuk neki, hogy csak akkor mehet oviba, elötte a bilire se volt hajlandó ráülni.


Zizi!
De jó neked, hogy egyedül esznek, nekem tudnának, de nem hajlandóak...Kép Más hogy van ezzel??? Lehet, hogy valamit nagyon elszúrtam.

Jó éjt,
M.
 
 


Sziasztok!

Marcsi!
Bocs, nem néztem a naptárt, de mi lenne, ha inkább előbbre hoznánk a dolgot, és április 30-ra tennénk a talit, ha jó mindenkinek? Ha nem, akkor maradjon a 7-e, majd eljövök a ballagásról, illetve még az sem biztos, hogy elmegyek, csak tervezgettem.Kép

Kinga!
KisRobi már fél éves, 8,3 kilós és 2 fogas!Kép
(Akartam képet is mellékelni, de túl nagy, nem tudom lekicsinyíteniKép)
Még csak szopizik, holnap akarok neki először almalevet adni.Kép
Sulit csinálom, most "csak" házi feladatok vannak, legközelebb árilis 25-től 29-ig költözöm le Cserkébe, akkor lesz konzultációs hét.

Mimóza!
Kösz, akkor holnap hívom Tündét!Kép
Szerintem is jó lenne Gergőnek a sport tagozat, de lehet, hogy egy kívülálló szakember mást javasol.

Zizi!
Már írtam, Gergőt sem vették fel abba az alternatív suliba, amit kinéztünk neki, így aztán marad a hagyományos. De úgy vagyok vele, hogy ha nem válik be, akkor váltunk, megpróbálunk valami mást, esetleg Waldorfot is.Kép

Gabi
 
 


Gabi!
Igen néztem azt az oldalt ahol fel lehet iratkozni a ballagásra, de egy osztálytársam sem volt ottKép. Így nem igazán érezném jól magam egyedül. Pedig szeretek nosztalgiázni.Kép

Yabu
 
 


sziasztok csajok!
Gyorsan röviden mert megint elszállokKép
A szobatisztasággal én is "lusta" voltam ,, bár én is elkezdtem a próbálkozást de megúntam a pisisi cuccokat.Szóval azt vettem észre hogy amikor már nem többször keveset hanem egyszerre sokat akkor jobban oda tudnak figyelni a dologra, a másik hogy mind a kettőt zavarta a pelus állandóan leszedték magukról és onnantól már várható volt a váltás. Ja és 5 nap alatt teljesen elhygták a pelust ( nem egyszerre Ricsike kicsit később). És se éjaszakára se nappalra nem kellett már nekik.Barbika ducisága kicsit meggyorsította a dolgokat mert minden pelus szorította a pocijátKép
nemtom mennyire voltam érthető majd még jövök a pici betegeknek meg a nagyoknak is jobbulás puszit küldünk
Csilla
 
 


Gabi!
nekem 30-a nem jó és nem szívesen maradnék le a buliról. de persze ha mindenkinek ez a jó..., ne inkább mégse Kép.. na szóval értitek.
többiek!! melyik dátum/szombat szimpatikus?
m.

KépKép

KépKép
 
 


Tali időpont:május7-21-28-szombati napok-ezek tűnnek most jónak, de ez olyan messze még, addig közbejöhet számtalan dolog, tehát nem szentírás, hogy ezeken tuti ott leszünk.
Az bizots már most ,hogy ápr. 30 és május 15-pünkösd szombat-nem jó nekünk.
többiek?
Kinga
 
 


Sziasztok!

Ma megint megprobálkozom,hátha.............Kép

Szóval nálunk a lányok itthon már szobatiszták,a bölcsibe télen meg nem akartam eröltetni.Nálunk nagyon segítőkészek a dadák,söt ők mondták,hogy el kellene kezdeni.Itthon csak alváshoz rakok rájuk pelekát,mert ha rájuk adom,akkor gyorsan belecsepegtetnek pár cseppet,leveszik,és közlik velem,hogy nem jo mert pisis!KépVolt olyan nap,hogy 40 darab pelenka bántaKép

Evés:egyedül esznek 1 éves koruktol(akkor maradtam velük teljesen egyedül).A mai napig szeretnek pancsolni,így azért a fél szemem rajtukKép

beszéd:most már mindent mondanak,söt mondatokba is foglalják.Sokat segített a bölcsi,mert ott a többi gyerekkel is kell komunikálni,és arra nem volt jo a saját,egymás közt kialakult "beszédjük".

Bea

Kép
 


Sziasztok!

Ildi!
Aszalt szilvát sajnos nem eszi meg, sőt semmilyen formában - még joghurtként sem. de Anyu szilvalekvárja is erre a sorsre jutott.Kép
Talán a mazsola jó tippnek tűnik (azt szeretiKép) - nem is tudtam, hogy az is jó rá! Köszi!

Mimóza!
Én még nem melózom (ha visszamennék már másnap nem lenne munkám, hiszen anno rögtön felvettek a helyemre embert - BANK)- a közösség miatt és a "baromi anyás, max egymással játszó skacok" miatt javasolta a dokinő a bölit...Kép

Bea!
40 pelus 1 nap???????
Anyááááám!!!! Hát le a kalappal előtted, ha ezt bírtad idegekkel.Kép
Hogy érted, hogy teljesen egyedül maradtál velük? Csak nem egyedül nevelsz 5 gyereket???

Szobatisztaság:
Kényelmi szempontokbólKép én sem erőltettem 2 éves korulig a bili témát, onnantól este fürdés előtt pisi a bilibe project volt az indítás. 2,5 évesen, tavaly nyáron a 10nap Balcsi alatt kvázi szobatiszták lettek nappalra, mivel többnyire 1 úszonaciban tengtek-lengtekKép (egy délutáni hatalmas alvás alatt volt egy balesetKép)- de mivel nem beszéltek, a gondozónőknek így nem felelt meg a bölis első nap. Mondván, Ők nem kérdezik a gyereket, nem teszik rá a bilire időközönként v. legalább étkezések, alvás előtt-után, mert erre nincs idejük 6-7 gyerek mellett. Azt mondták: csak akkor szobatiszta egy gyerek (és csak akkor! nem adnak majd rá pelust) ha SZÓL és MEGVÁRJA míg a gondozónő ráér esetleg pár perc múlva, odamegy és stb (pl. leveszi a kezeslábast...).Kép Így 5 nap alatt elérték, hogy újra bepisiltek, sőtle is tagadták, még a kakit is - pedig annak ugye szaga van...KépKép
3 éves koruk előtt szóltam, hogy jó lenne már vmit lépni a böliben is, mert otthon megy minden (kivéve a Ricsi székrekedése miatt nála a kakitéma sajna napokig nem...). Mondtam, ha kell viszek naponta 5 váltás ruhát, de ennek így nincs értelme (anyagilag pláne...).
Végre "partnerek" voltak, bár NEM ÉRTETTÉK, miért olyan "sürgős" a dolog, hiszen csak ősszel mennek oviba... No comment...Kép
Sajna nálunk az éjszakai alváshoz kell még a pelus, mert eszük ágában sincs felkelni éjjel pisi miatt, s reggelre full csurig is van... De az ágytisztaságra azt mondják, sokszor később is alakul ki.Kép

Tali:
nekünk sajna a 04.30-a és a 05.14-e sem jó - mindkét alkalommal börzén vagyok.Kép
Asszem mi kimaradunk a tavaszi buliból - de majd a fotókat megkuksizzuk!

Marcsi és minden kis beteg családja!
Jobban vagytok?KépKép

További szép napot!
Erika

KépKép
 
 


sziasztok!
úgy látom az időpont még elég képlékeny... nekem ebből a május 21. a legszimpatikusabb.
gabi, akkor te is mehetsz öregballagni. ez mi egyébként? évfolyamtalálkozó és délelőtt?
nekünk főiskolai csoporttalálkozónk lesz április végén, május közepén meg céges outdoor tréning. mindegyiket nagyon várom. és mindkettőt én szervezem... Kép

zizi! képeket!!!

húú, ma nagyon ki lettem oktatva a gyerekorvosnál. egy helyettes morci nő volt, akit nagyon idegesített ádám fiam "érdeklődő" természete. "anyuka, magának két keze van, amíg a vizsgálat tart és amíg itt fontos dolgokról beszélünk, fogja meg a gyerekei kezét". úgy szokott eddig lenni, hogy amelyik gyerkőc éppen nincs soron, az a rendelőben taláható pici széken várja türelmesen a sorát. hát most ádámot felvillanyozta egy új mérleg, amit feltétlenül ki akart próbálni. na, ez volt az utolsó csepp a pohárban. vicsorgó tekintettel mászott a dokinő a gyerek után és diadalmasan emelte fel... adta át nekem...
először még próbáltam udvariasan, de irónikusan a gyereknevelés ikres nehézségeire célozni, de a matróna kinosan ügyelt rá, hogy az övé legyen az utolsó szó és jól beledöngöljön a földbe.
ti mit tennétek ilyen helyzetben? én persze majdnem elbőgtem magamat kifelé, mint egy kis ovis, akit megszidtak...
ádám azóta is kis dinka ma...: "péter, rosszalkodunk?" és hasonlók... Kép
na, bocs a lelkizésért....
marcsi

KépKép

KépKép
 
 


Sziasztok!

Marcsi! képek most sajna nincsenek, nekünk nincs digit gépünk, de majd próbálok vhonnan keríteni egyet kölcsönbe. Kép
Én sajnos szinté ilyen "visszafogott" vagyok, sosem mondom meg a magamét, hanem inkább "elkullogok" csöndben...
Szerencsére nem sokszor kerülök ilyen helyzetbe. Kép

Bea! Már akartam kérdezni, hogy hogy oldod meg a lányaiddal a sétát, mert ugye 3 keze senkinek sincs. Igaz, hogy nekem csak 2-en vannak, de Zsófi is itthon van még, és pl. úttesten az ő kezét sem ártana fogni...

Én most nagyon sokat filóztam, hogy adjam-e az ikreket bölcsibe szeptembertől, mert jó lenne 4 órában dolgozni vmit, de aztán annyiban maradtam magammal, hogy egy évet még kibírunk, majd mennek oviba. Kép

Zizi
 
 


én nem bántam meg, hogy vegülis bölcsibe mentek a fiúk, de el kellett volna vinnem őket egy másikba rögtön, amikor az elején elbizonytalanodtam... ezt sajnálom, hogy nem jártam ki. ezért ajánlom mindenkinen, hogy ha tud, több bölcsibe jelentkezzen be, asszem mindegyikben várólista van, mert hiába hallani jókat ezekről az intézményekről, sajnos tapasztalat útján derül csak ki az igazság.

zizi!
nálunk a kocsi kb. tavaly tavasszal (20-22 hónapos koruk körül került háttérbe. aztán nyáron 2 évesen gyalogoltunk elég sokat és tréningeztünk a gyalogos életre. nekem úgye csak két mancsot kellett szorítanom és kezdetben némi szigorral (tudok olyat is Kép) visszatartani az elszálingózó báránykákat. de azóta is bevált és jó sokat tudnak menni. minden nap sétálunk is a bölcsbe, bölcsi után erre-arra. ez is az ikerség előnye... nem kéreszkednek fel, mert nem is szoktattam őket erre praktikus okokból Kép
m.

KépKép

KépKép
 
 


Erika. NEM tudom, hogy jó-e a mazsola a székrekedésre, sőt, pont kérdeztem, hogy vajon milyen hatású! nasinak viszont szuper, azt tudom és írtam.Kép

Hehe, nálam az ikrek lettek legfiatalabbon szoba és ágytiszták, lényegében két évesen (nyár közepén). De előttük ott volt bátyókájuk, aki akkoriban lelkesen bilizett. Egyeskét és négyeskét nem frusztráltam-om, nem is siettek-nekKép.

Menés: na igen, nálunk is a nagyok kényszerből de jó gyaloglók voltak. Bálint azért, mert 1 évesen kijött a kocsiból, vissza se raktam (nem maradt meg benne), aztán nem tudtam volna pocakkal túl sokat cipelni, végül pedig amikortól ikrek megvotlak, neki már nem jutott, aki felvegye. Ikreknél meg szintén tisztasor votl, nem tudom mindet felvenni. Mondjuk ha apjukkal együtt jártunk, akkor hazafelé lelkesen kenguruban voltak (súlyban meg elbírhatóak) Bezzeg Ancsi most, ugyanannyi idősen, simán eléri, hogy felvegyem.Kép
Ja, és ugyanez az effektus majd sulinál is jelentkezik: ált az anyukák lelkesen cipelik alsós gyerkekük tatyóját. Kivéve az ikres (nagycsaládos) anyák...


Khm, azt meséltem már, hogy múlt héten kerületi matekversenyen voltak az ikrek? Khm-khm. Ma meg aláírtam ennek kapcsán az igazgatói dicsérőjüket? Kép Ilcsi harmadik lett, Gergő első....Kép

Ildi

Ildi
 
 


Ildi!
Nagy gratula az ikreknek!!KépKép

Marcsi!
Melyik rendelőben van ez a morci matróna? Mi a neve? Nehogy egyszer nálunk is Ő helyettesítsen.Kép

gyaloglás - nekem 1 évesen már nehezen viselték a babakocsit, egyrészt azért is vettem meg nyárra már az esernyőkocsit, hogy mobilabbak legyünk - de sajna nem vált be: alig használtuk, mert abból már végképp kiugráltak.Kép
Felvétel csak párszor volt, pl. amikor a hisztiző gyerekkel fél óra után haladni szerettem volna, felkaptam az üvöltőt és rohamtempó, ill. amikor beteg volt vmelyik és úgy mentünk dokihoz...

Erika

KépKép
 
 


erika!
trefort utcai rendelő... doki nénink homeopátiás továbbképzésen egész héten...
m.

KépKép

KépKép
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Én is gratulálok a gyermekeidnek, nagyon ügyesek! KépKép Matek a kedvenc tantárgyuk?

De jó, hogy egyre többen kerültök elő. Kép

Tali: nekünk egyelőre mindegyik időpont jó, és akár gyakrabban is találkozhatunk. Kép

Gyaloglás: Viki nagyon sokszor inkább babakocsizik még vagy felkéredzkedik a kezembe, Zoli pedig legtöbbször nem hajlandó, inkább gyalogol. Még szerencse, hogy könnyűek: 10 és 12 kg. Kép A babakocsinkat még nem mertem eladni, pedig megvették volna. Még nyáron inkább azzal megyünk nagyobb sétákra (pl. posta), 2 gyereket már azért nehéz lenne cipelni. Nemrég kimentem a piacra a 2 gyerekkel. Egyik a kisbabakocsiban, másik motorral. A piacon szerencsére cseréltek, így nem kellett cipelnem egyiket sem. Kép

Evés: ha akarnak tudnak egyedül is enni.

Mi már jobban vagyunk és talán az idő is megjavul végre. Kép És én már úgy aludnék végig egy éjszakát.
Ma jött a gázművek meosa, aztán még a beüzemelő is kijött, pedig csak ma hívtuk fel. Kép Végre beadtam az adóbevallásomat, kiderült, hogy semmit sem kellett volna fizetnem. Kép Remélem hamar visszaadják a pénzt, az most nagyon jól jönne.


Eri
 
 


lányok!
a voxon ikrekről szóló műsor megy
egypetéjű fiúkat mutatnak éppen...
m

KépKép

KépKép
 
 


most reklám van, utána még megy tovább a műsor Kép
pocakosról és nagyobb gyerekekről is lesz szó Kép
m

KépKép

KépKép
 
 


Még egy jutott eszembe gyaloglás és közlekedés témában: mikor kezdtek gyalogolni az ikrek, akkor mi már csak egyes kocsit használtunk. NEkünk amúgy is két egyes volt össze és szét szerelve. És fogtam és bepakoltam őket egymás mögé az egyes kocsiba (ledöntött háttámlával). Már amikor beültek... Nagy könynebbség voltKép.

Idli

Ildi
 
 


Ildi!
Ez jóóó! Ilyen nekünk is volt Anyuéknál - a ertben abban altattuk piciként az éppen aktuális nem alvót, később pedig - ha esett az eső, azzal kavartunk ugyanígy párszor a városban.KépKép
Mindig vita volt azon - ki üljön elől.Kép

Erika

KépKép
 
 


Szép napot mindenkinek!
Nálunk is Ildiékhez hasonlóan mindenki maga cipekedik, bár ha megállok beszélgetni, soxor most is felkéreszkednek az ölembe az ikrek, de csak sorrendben, kettőt ugyanis nagyon kevés ideig tudok tartani ölben Kép
Gyógyulgatunk, bár hétfőn hajnalban olyan kruppos volt Csanád minden hangja, azt hittem baj lesz belőle, de szerencsére az itthoni praktikák elegendőnek bizonyultak.
Tönkrement az egy éves autóm, ilyen peches is csak mi lehetünk...most érzem csak igazán milyen rossz bezárva lenni a lakásba egy csomó kiskorúval...mozgásszabadság nulla.
Ezért a szerdai játszóházas programunk is elmarad, pedig nagyon szeretjük...kár.
Hátha nem zuhog ma annyit és kiengedhetem sározni őket, a levegő kellemesen friss és jobban elfáradnak, mint itt bent.
Babakocsi nálunk 2 évesen lett hanyagolva, bár 2 db. egyszemélyesbe beültek nagyobb mászkálások során, ez rövid korszaknak bizonyult...

Kinga
 
 


Szia Ildi!
Gratulálok a gyerekeknek! (Gondolom volt honnan örökölni a tehetséget!Kép ) Remélem Ilcsi nem búslakodott, hogy lemaradt Gergö mögött!

Eri!
Még mindig szoptatsz éjszaka, azért nem tudsz aludni? Vagy felsírnak a fiúk?

Nálunk Csabi jobb szeme végre meggyógyult, erre bedagadt a bal... Kiváncsi vagyok mikor kezdhetem Marcit is kezelni! De persze kiegyezek ennyivel, pont most számoltam ki, hogy 4 hónapja nem is láttuk a dokinkat! Kép

Mimóza
 
 


Eri!

Ugy értettem,hogy napközben egyedül!Kép

Bocsi,most nem irok többet,mert behallt a nagygép,a laptopot meg nem nagyon szeretem neten használni,mert könnyen virusos lesz!

K épzeljétek,az a bunko cégem
nem utalta át a gyesem és a csp-t!Kép
Napokig hazudoztak,ma meg közölték velem,hogy nem utalták,és nem is tudják megmondani,hogy mikor utalják,mert nincs pénzük!Kép
Hát jol berrágtam,aztán irtam egy levelet a tb.nek,hogy vizsgálják ki a dolgot,mert a gyesekböl(persze ök felvették)abbol fizették ki a munkabéreket!Tök idegbeteg vagyokKép

Bea

Kép
 


Sziasztok!

Végre van egy kis időm , gyorsan írok nektek.
Gyerekek oviban, én meg itthon pihengetek, ugyanis megint "anyuka" lettem. Két nappal ezelőtt megszülettek a Zsebi "hetes ikrei"!!!,császármetszésre volt szükség, mert nagyon sok volt benne a kiskutya és nem tudta megzűlni őket,. sajnos mársnapra egy elpusztult, de még így is maradt neki hat éhes száj és segítenem kell neki kétóránként szoptatni, mert van egy olyan kis apró kutyus köztük, aki egyedül még nem tud szopizni és nekem kell tartanom a fejét, úgy érzem magam, mint amikor az ikrek születtek, ez volt a harmadik éjaszakám, hogy szinte semmit sem aludtam., de talán egy pár nap múlva megerősödnek és akkor már nem kell segítenem.
A kialvatlanságnak köszönhetően sajnos tanulni sem volt időm, így a vizsgám sem sikerült, de majd tanulok az UV-re.
Még nem sikerült teljesen visszaolvanom benneteket, de a taliban mi is benne vagyunk.

Még írok, ha elolvastam mindent.

Puszi

Éva

Kép

Kép
 
 


Bea!
Hát ez hihetetlen hogy mik vannak, egyáltalán hogy jut eszébe valakinek, hogy nem fizeti ki azt ami jár milyen világban élünkKép
Éva gratula a kiskutyákhoz Kép
Végre kisütött a nap annyira nyomasztott az eső, alig várom hogy délután at udvaron tombolhasssunk egy jótKép
mindenkinek jó hétvégét napsütést jókedvet
puszi Csilla
 
 


Sziasztok!

Mimóza!
Is-is. Még szopiznak és fel is sírnak. KépKép
De nemcsak ezért vagyok fáradt. Belefáradtam ebbe a 2,5 évbe. Gyakorlatilag egyedül kell mindent csinálnom. Férjem dolgozik és este sem segít. Ő a pénzt keresi meg. A család messze van, ill. akik közel pl. anyós, pedig nem ér rá. Beteg, vagy programja van, vagy a másik unokákat fuvarozza focira,... Végülis nem másnak szültem őket. Nincs semmi lehetőségem a kikapcsolódásra gyerekek nélkül Ha nagy ritkán valaki vigyáz rájuk, akkor is van mit elintézni. El kéne mennem fogorvoshoz, szemészhez is, oda őket azért már nem vihetem. De nem tudom mikor jutok el. Talán ősszel, mikor vissza kell mennem dolgozni, lesz majd egy kis szabadidőm. Kép De nekem azért nagyon jó, mert van 2 egészséges kisfiam. Kép Aki még beszélni is lusták, bezzeg mindenhova felmásznak. Hát nem ezt akartam? (hát nem így képzeltem. Kép )

Bea!
Ez nagyon nagy szemétség. Kép Remélem azért nemsokára kifizetik. Kép
Nekem csak a családi pótlékot szúrták el, mikor GYED-ről GYES-re mentem, 2 gyerek helyett 1 után kaptam. Kis fiatal csajszi intézte el, én vittem be a papírokat. Kép Pár hónap múlva megkaptam a csekély különbözetet.

Éva!
Gratulálok a kiskutya ikrekhez! Kép
Majd fényképet is kérünk. Kép
Az UV-hoz pedig majd nagy kalappal! Most már a kutyusok is besegítenek. Kép

Itt is felteszem a kérdést:
Nem tudjátok a tandíjmentesség akkor is jár, ha valaki a GYES mellett félállásban dolgozik?

Eri
 
 


Sziasztok!

Még mindig nem sikerült visszaolvasnom benneteket, megint szomorú éjszakánk volt, a legkisebb kutyuskám, akit három napja kétóránként szoptattam elpusztult. Nagyon kivagyok, de talán most már nem lesz semmi baj a többi kicsivel.
A vizsgára sincs erőm készülni, pedig muszály lesz.

Majd még jelentkezem.

Éva

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

A másik ikres topikból kukkantottam be hozzátok.
Azt szeretném kérdezni, hogy nincs-e eladó babarucitok? A fiaim most lesznek nyolc hónaposak és kezdik kinőni a már meglévő ruhatárat( ezt is egy ikres mamitól vettem), és vennék nekik kb. 74-es mérettől főleg nyári, őszi ruhákat. Kombidressztől kezdve akár az overállig.
Szóval, ha valakinek van eladó, írjon legyen szíves az email címemre: ildiko77@kabel2.hu

Előre is köszönöm,
Ildikó
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: