Jó sokára érkeztetek haza, már szét aggódtuk magunkat. Én még a párommal is összekaptam, mert annyira izgatott, hogy mi van veled, hogy összevesztünk ki ül a géphez. De nem baj, megérte
Aniko, furcsa, hogy nálatok nincs AFP, bár néha azt gondolom, hogy jobb lenne, ha nem lenne ez a sok vizsgálat. Az én dokim mondjuk rendes, nem ijeszteget, meg kb. az a véleménye mint Sis dokijának, de azért akárki akármit mond, ha már megcsinálják a vizsgálatot, akkor az ember azért izgul az eredmény miatt. Bár én megfogadtam, hogy nem fogok, úgyis mindegy mit hoznak ki, nem hiszem, hogy megválnék a babától még ha rossz is az eredmény. Hiszen tényleg annyiszor hallani, hogy a szülők megtartották a babát és nem is lett semmi baja. Szóval nehéz okosnak lenni. Azt hiszem Te mondtad azt is hogy nálatok nem ajánlják a vitaminokat, a terhes nőknek, amivel az én dokim ugyancsak egyet értett, és így utólag örülök is, hogy nem szedtem semmit, épp elég vitamint juttattam be a szervezetembe. Legalább is remélem. Csak olyan fura, hogy ennyire máshogy működnek a dolgok mindenhol, mégis mindenhol ugyan úgy születnek egészséges és kevésbé egészséges babák.
Na befejezem, csak gondoltam ha már géphez jutottam kihasználom
Ja, Sis akkor Te most 1 nappal fiatalabb "lettél" mint én.De a hasonló kor ugyan úgy maradt, csak fordítva.





Estére néha azért megnő






Ha mégis azt mondják friss a fertőzésed gyógyszerrel tudnak segíteni. 


















