Hú, lányok, nem panaszkodom, nagyon sokat írtatok
Enigma, nekem komolyan mondta a testépítős cuccot, mert én mondtam, hogy minden nap ettem húst, ennek ellenére nagyon durván előjött a fehérjehiány. Pénteken voltunk ott, azt mondta, hogy várjak keddig, ha addig napi ötször eszem húst, el kell múlnia, és azt érezni is fogom. Ha nem, akkor inkább az a vacak, mint a kórház.
Nikosz, szerintem nem éri meg ezen aggodalmaskodni. Száz százalékosan biztos vizsgálat úgy sincs, így ha az egyéb leletek rendben vannak, én nem biztos, hogy bevállalnék egy ilyen kockázatos beavatkozást. Főleg, hogy azért te is megszenvedtél értük a lombikkal. aztán meg különben se írj ide ilyen félelmetes dolgokat, mert Enigma tőlünk is el lesz tiltva

Pedig most nagyon szorgalmasan jelentkezik, tisztára mint régen
Lkt, Wish közben felrakta a táblát, de azért leírom, hogy holnap leszünk nyolc hetesek

Jövő pénteken megyek dokihoz, nagyon szeretném már elérni a 12. hetes kort, hogy ne kelljen azon aggódni, hogy ugye nem lesz addig se semmi baj. Mindenesetre eddig sztem meglepően jól viselem, én legalábbis azt hittem, hogy majd mindig rosszul leszek, de nem

Csak fáradékonyság és hányinger

Nem volt se erősebb görcs, se vérezgetés, pedig tegnap maradt ki a második mensi, és azt nagyon sok helyen írták, hogy azért azt ilyenkor meg szokták érezni. Amúgy annyira édes, hogy pont a házassági évfordulónk előtt pár nappal töltjük be a 12-t, így valszeg az évfordulón fogjuk először is bárkinek elmondani
Gigi, örülök, hogy te is jelentkeztél, és egyből kétszer is

Mi nem sokat beszélgettünk még, mert te pont akkor hagytad abba a rendszeres topiclátogatást, amikor én kezdtem

De remélem, hogy most majd bepótoljuk
Vanda! Első alkalommal nekem UH és rákszűrés volt (ez utóbbi azért, mert pont akkor volt aktuális), így a két vizsgálat miatt 10 000-et kért el. Amúgy tőlünk most már alapból 8000-et kér egy alkalomért, gondolom, emeltek az árakon, szóval, így kell kalkulálni. Vigyetek el minden leletet, amitek csak van, ha nincsenek, akkor elmondja majd, hogy a háziorvostól milyen beutalókat kérj. És akkor jöhet el elég mozgalmas egy hónap, mire mindent összeszedsz

Ha valamilyen leleted nincs, írj majd nyugodtan, és itt megmondják, hogy hol érdemes megcsináltatni (mármint hogy hol van kész leghamarabb), stb.
Amúgy mi mindannyian dévai dokisok vagyunk, úgyhogy jó helyre kerülsz majd! Azzal számolj, hogy nem ritka, hogy 1-2 órát csúsznak a megadott időponthoz képest, mert nagyon sokan járnak hozzá, és pont ezért mindig közbejön valakinek valami
