Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topikot, mert kiváncsi vagyok, mások milyen tapasztalatokat szereztek a gyerek-modellügynökségekkel. Nekem pont ma volt egy elég kiábrándító élményem. A történet úgy kezdodött, hogy van egy most 13 hónapos kedves, mosolygós kisfiam, akire többen (fotósok is) azt mondták, hogy érdemes lenne elvinnem egy modellügynökséghez. Kb. fél éve jelentkeztünk is egy gyerek-modellügynökség felhívására. Elmentünk, regisztráltak minket (persze nem ingyen). Aztán hónapokig semmi sem történt, majd amikor már le is mondtam az egészrol, behívtak minket egy "válogatásra" (egy cég keresett a babaruhakatalógusához gyerekeket). Ne tudjátok meg, mi volt ott! Egy idopontra behívtak vagy 100 gyereket, ott tolongtunk egy szálloda halljában, a gyerekek nyugösek voltak (délben kezdodött az egész, mikor a legtöbb gyerek eszik vagy alszik)és ami a legrosszabb, az egész olyan "futószalagszeruen" ment. Az én fiamra pl. csak futólag ránéztek és már mondták, hogy "köszönöm, kérem a következot". Többek szerint bunda volt a dologban és már elore tudták, kik lesznek a "kiválasztottak". Hát tényleg errol szól ez az egész? Vagy volt vkinek pozitív tapasztalata is az ilyen ügynökségekkel?
Kiváncsian várom a hozzászólásaitokat.
Móni
Móni
 


Szia Móni!

Csak nem a Blikkben megjelent hirdetésre jelentkeztél.
Mi igen, két gyerekre 8.000 Ft regisztrálási díjat fizettünk ki fél éve. Azóta semmi...!

Hülye voltam!

M. Ági
M.Ági
 


Kedves M.Agi, tenyleg hulye voltal, mint mindenki aki a gyerekebol akar penzt csinalni, vagy a gyerekenek akar "jot" ilyen modon, bar meg elkepzelni sem tudom mi lehet egy pici babanak, kisgyereknek jo abban hogy "valogatjak", fotozzak, kiselejtezik. Anyuci megsertodik, esetleg a gyerekre is merges mert nem teljesit, nem valtja be a remenyeket. Esetleg Anyuka meg nem valosult modellalmait kell a gyereknek megvalositania? Az Anyukakat nem sajnalom a faradsagert es kellemetlensegert amit a masik 100 gyerek kozott el kellett szenvedniuk, a gyerekeket annal inkabb. Bunda nem volt, hiszen ha elore tudnak ki a kivalasztott nem szerveznenek a rendezok szamukra is faraszto (100 nyugos, idegen gyerek ???) valogatasokat. Ez nem valami kozpenzes buli ahol lopni lehet. Csak nem a te gyereked lett a legszebb masoknak. Neked nem eleg hogy neked o a legszebb? Tenyleg kerestek valoszinuleg a legalkalmasabb gyereket es mivel van eleg hulye anya akinek nem a gyereke fontos hanem mas dolgok, osszehivtak egy csomot akibol lehet "valogatni". Picit elgondolkodnek a helyetekben.

Maisy
Maisy
 

 
 

Kedves Maisy!

Szerény véleményem szerint nincs jogod ilyen stílusban ledorongolni bárkit is. Elmondhatod a negatív véleményedet avagy kritikádat, de ez a hangnem asszem elég durván minösít téged, mint embert.
A témáról pedig csak annyit, hogy bár az én csemetém nincs beregisztrálva egyik ügynökségen sem, abszolút meg tudom érteni a dolgot. Több okból is. Az egyik a pénz, amit azért nem lehet elhanyagolni. A GYED és GYES összege nem ér a csillagos égig, de sokszor még a pelusra sem elég. Apukák pedig széthatják magukat, hogy eltartsák kis családukat, nem kevéssel rövidítve ezzel amúgy sem túl hosszú életüket.
Így aztán az ember lánya megragad minden alkalmat egy kis mellékes megkeresésére. És az, hogy ezt mi módon teszi, hadd legyen a magánügye. Ha elég stabilnak érzi a gyerek érzelmi életét ahhoz, hogy kibírja a fotózással vagy filmezéssel járó megpróbáltatásokat, hadd próbálja meg, végülis ö az anyja, nem pedig te. És hidd el, valószínüleg ö a legtökéletesebb anyja a gyerekének. Ha te nem vinnéd el ilyenre a gyereked, ne tedd, ez is magánügy. De ez a topic nem azért jött létre, hogy az ügynökségek létjogosultságát vitassuk meg, itt csak tanácsokat szeretnének kapni páran.

Üdvözlettel:

Dia

Ui: Azért a magazinokban és a hirdetésekben látható babák neked is tetszenek, nem? Pedig ezeket a csemetéket is elvitte valaki egy válogatásra. És sokszor nem is egy pelenkát hirdetnek az adott gyerekkel, hanem mondjuk a szoptatás elterjedéséért kampányolnak. Azért ez elég szép cél, nem? Arra szerintem mindenki büszke is lenne, ha egy ilyen célhoz az ö csemetéje arca, mosolya párosulna. Ha pedig arról beszélünk, hogy miért nem elegendö valakinek, hogy neki a saját gyereke a legszebb a világon, jusson eszedbe, hogy van gyerek-fotópályázat is. Na, ennek tényleg nincs más célja, csak az, hogy az ember melle dagadjon a büszkeségtöl, ha az ö csemetéje gyöz.

Szia:

Dia
Dia
 


No Comment, mindenki ugy prostitualja a gyereket ahogyan akarja, ezek tarsadalmilag elfogadott dolgok. A gyerek fotopalyazatokon ki dont? Mi alapjan? Es miert fontos hogy kinek a gyereke a szebb? Mi ertelme a szepsegkiralyno valasztasoknak? A reklamokat nem szoktam megnezni es nem erdekel milyen szep baba, lany, ferfi vagy kutya hirdet egy termeket. Elolvasom mi van a dobozra irva es ha egy joghurtot telenyomnak E adalekokkal akkor nincs az a husimusi aranyos babuci a reklamjan aki miatt megvennem. A szoptatasos reklamhoz eleg volt egy anya meg egy gyerek, nem kell ahhoz 100. Amennyi azon a kepen latszik, 100 bababol 99 megfelel (mosoly, husimusi arcocska). A stabban biztosan van valaki akinek a gyereket, szonszedjat, rokonat le lehet fotozni, ingyen hiszen egy ilyen szep celert en pl szegyellnek penzt kerni. Amugy pont az a reklam nekem nem tetszik es nem hiszem hogy pl a mellet felto baratnomet egy ilyen reklam beszelne ra a szoptatasra. Es a tapszeres babaknak is jut "cseppnyi szeretet".

A hangvetelem szandekosan volt eros, fel akartam ebreszteni az "anyakat" akik ezt csinaljak a gyerekukkel. A babanet pedig nyilvanos es minden velemenyt be szabad ide irni, a negativokat is :-). Legfeljebb ne olvasd el. Akinek pedig az a buszkeseg kell a boldog mindennapjaihoz hogy az o gyereke SZEBB mint mas gyerekek... NO COMMENT

(Fura volt pont toled ez a hozzaszolas kedves Dia, egeszen mas kep elt bennem Rolad, de lehet hogy keverlek valakivel :-))

Maisy
Maisy
 


kedves Maisy! Nem hiszem, hogy a te feladatod lenne felebreszteni a mamakat. Diaval, mint annyi mas esetben, tokeletesen egyetertek. Lehet azt is mondani, hogy ha teged zavarnak, hogy mas anyukak meg akarjak mutatni a gyermekuket a nagyvilagnak, ne olvasd el a topicot...
Eva
Eva
 


Maisy! Neked biztosan csúnya a gyereked!
Névtelen
 


Á! Rosszabb. Nincs is neki.
Névtelen
 


Sziasztok!

Na, ezt azért nem kellene, nem kéne ennek a topicnak is átmennie gyöűülölködésbe...

Maisy! A tápszer kontra anyatej vitába most nem akarnék belebonyolódni, de valószínü, hogy sok tápszerezö anyuka boldog lenne, ha nem kellett volna a tápszerhez nyúlnia. Nem vitatom, hogy az ö babáiknak is jut egy cseppnyi szeretet, hiszen a szeretet nem az anyatejjel megy át a gyerekbe. Szóval, nem kevesebb egy tápszerezö anyuka a szoptatónál, nem ítélem el, hiszen a legtöbben nem a mellük féltése miatt nyúltak a dobozhoz. Hanem más okokból.

Más. Azt szerettem volna megkérdezni, hogy van-e a babádról kép a neten?

Szépségverseny: az embernek alapvetö szükséglete a szépség, az esztétikum. Ha nem így lenne, nem vennénk új ruhákat, amig a régi le nem szakad rólunk, nem vennénk kozmetikumokat, nem fogyóznánk. De nem lenne festészet, költészet, zene sem. És mennyivel kevesebb lenne a világ. A szépséget minden ember értékeli, legyen szó egy szép fáról, virágról, nöröl vagy gyerekröl. Ez így van, akár elismerjük, akár nem.

Nem hiszem, hogy lehetne itt prostitúcióról beszélni, szerintem csak nagyon szélsőségesen. Ha a gyerek minden tiltakozása, nyüglödése ellenére ott marad a válogatáson a mama. De nem hiszem, hogy ezt itt bárki is megtenné a gyerekével.
És hidd el, ezzel a hangnemmel nem felébrszted, hanem feldühíted a többieket. Ráadásul, asszem, mindannyian vagyunk annyira felnöttek, hogy jól átgondolva, átrágva minden oldaláról egy dolgot, megfelelö döntést hozzunk. Akár olyat, hogy kipróbáljuk az ügynökségek nyújtotta lehetöségeket, akár olyat, hogy nem! A negatív véleménnyel nincs is gond, hiszen minden éremnek két oldala van, amivel gond volt, az pusztán a tálalás.

Valószínüleg nem keversz mással, tudomásom szerint én vagyok itt egyedül Diaként. És még tartogatok meglepetéseket.Kép

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok,
Akkor egy ember hadd álljon már Maisy mellé: a véleményem gyakorlatilag ugyanaz, bár azt hiszem, én nem használtam volna ilyen erős kifejezéseket...
Többet nem is teszek hozzá, szerintem mindent elmondott (hwelyettem is)
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Idezet Monitol: "Ne tudjátok meg, mi volt ott! Egy idopontra behívtak vagy 100 gyereket, ott tolongtunk egy szálloda halljában, a gyerekek nyugösek voltak (délben kezdodött az egész, mikor a legtöbb gyerek eszik vagy alszik)és ami a legrosszabb, az egész olyan "futószalagszeruen" ment. Az én fiamra pl. csak futólag ránéztek és már mondták, hogy "köszönöm, kérem a következot". "

Idezet Diatol: "Ha a gyerek minden tiltakozása, nyüglödése ellenére ott marad a válogatáson a mama. De nem hiszem, hogy ezt itt bárki is megtenné a gyerekével. "

Azt hiszem Moni ottmaradt hiszen megvarta amig kirostaltak a gyereket :-).

Nekem van gyerekem es szepnek is szep, a legszebb a vilagon, de nincs ra semmi szukseg hogy masik szazzal merjem ossze hiszen mindnel szebb es aki ezt nem latja az vak! Akkor meg minek? Nem nyitok neki internetes honlapot mert annyi hulye ember van a vilagon, ne az en gyerekem fotojat hasznaljak esetleg elmebeteg pedofilok. Szerepelhetett volna mar reklamban meg akar valogatas nelkul hiszen tobb csaladtagom reklamszakember de MINEK? A penzt ne a gyerek keresse, konyorgom. Akkor inkabb beadom bolcsibe ahol gyerek lehet es elmegyek dolgozni en! Eliteljuk a bangladesi focilabda varro 5 eveseket dolgoztato szemeteket? (NIKE) Vagy a 4 evesen szonyegszovoket rabszolgasorban tartokat?

Meg a rendelobe sem visszuk szivesen a gyereket nehogy osszeszedjen valamit ugye? Orvost hivunk hozza 37 fokos hoemelkedessel es a jatszoteren ne nyuljon inkabb semmihez es senkihez hiszen ki tudja. De penzert osszezarjuk orakra mas 100 gyerekkel (es felnottel) hiszen az nem ugyanaz!

Megismetlem, ki-ki ugy prostitualja, eteti, altatja, neveli a gyereket es sajat magat ahogyan akarja. A baj az hogy mivel ez a rengeteg szemet (nem csak a kutyaszartol kell felni) ennyire elarasztott mar minket, nem tudjuk megkulonboztetni a helyeset a helytelentol. Amerikaban 2-3-4 eves babakat oltoztetnek be felnottnek, sminkelnek stb es kivalasztjak ki a szebb. Mi ott meg nem tartunk de a kulonbseg mar csak mennyisegi. A minosegi ugrast sajnos mar megtettuk. Pont mivel sokan a kornyezetemben a reklambol elnek vagyok informalt. A reklam BECSAPAS. El akarnak hitetni valamit veled. Azt hogy ha a szep babaval hirdetett pelust huzod a fenekere akkor a te gyereked is olyan boldog lesz mint a kepen lathato baba. Ha elszivod azt a cigit akkor te is olyan dogos maca leszel mint aki a kepen mosolyog (az a modellany adott esetben nem is dohanyzik :-)). Ha magadra kened azt a kencet akkor elmulnak a rancaid. A kremet egy 16 evessel reklamozzak akinek meg nincsenek rancai! Jaj de nehez gondolkodni ugye?

Maisy
Maisy
 


Kedves Dia ha kivancsi vagy a gyerekemre, irj egy emilcimet es kuldok neked fotot :-)

Maisy
Maisy
 


mi van?
Névtelen
 


Maisy és Zsóka!!!!
Semmi közötök más gyerekéhez,ugyhogy ne okoskodjatok!
A sajátotokkal foglalkozzatok és ne legyetek féltékenyek másra...ha az a valaki annyira szereti a gyerekét,hogy azt mindenkinek megmutatná!!!
-egy modellanyuka !!!
Névtelen
 


Bocs, ez az utolsó mondat elgondolkodtatott.
"ha az a valaki annyira szereti a gyerekét,hogy azt mindenkinek megmutatná!!! "
Ki szeret, kit? Ha én szeretek valakit, akkor a tetteimben az az elsõ, hogy mi neki a jó, és az, hogy nekem mi a jó (büszkélkedés) csak a második!
Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Kedves Maisy,

Teljesen egyetértek veled, még akkor is ha másoknak durva hangnemben irtad le a véleményed. Nem ragoznék, nincs értelme, mert tökéletesek az érveid, tetszik a gondolkodásmódod! Gondolom erösitésre sem vagy rászorulva, mégis megteszem, csak így tovább!

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


Kedves (?) Névtelen
Nekem van nevem, neked nincs???

Még egy megjegyzés: a babanet nyilvános, mindenki szabadon leírhatja a véleményét - ha nem tetszik, max. hagyd szó nélkül. Itt senki nem okoskodott, egyszerűen leírtuk a véleményünket. Azonkívül nem vagyok féltékeny - "megelégszem" azzal, ha a gyerekemet szépnek látom, és a barátaim is dicsérik a küllemét. Mellesleg ha már itt tartunk, nem a küllem a legfontosabb... Arról pedig no comment, hogy bárki a gyerekével keresne énzt mert kevés a gyes-e... Az az anyuka, aki úgy érzi, kevés a pénze, ne a pici gyerekét kínozza, hanem vállaljon otthoni munkát, vagy menjen el dolgozni.

Ildi, (mint oly sokszor) egyetértek veled. Kép

üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Még egy érv az ügynökségek ellen: tényleg kevés a pénze annak, aki ügynökségre viszi a gyerekét? Akkor mégis hogyan tudja a regisztrációs díjat megfizetni, ami szerintem nem kevés. Valaki irta fentebb, hogy két gyerekre fél évre 8 ezer forintot fizetett. Nem sajnálom, biztos volt rá, különben nem dob ki az ablakon csak úgy ennyi pénzt.

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


Azért adtuk oda a 8.000 Ft-ot fájó szívvel, mert ennyi volt az ára. Nincs sok pénzünk. A gyerekek örömmel csinálják a fényképezést. Több fotós is mondta, hogy van aki utálja, ha nyűstöli. Nekik kimondottan tetszik és élvezi. Magától pózol a négy éves lányom. Soha nem tanítottam erre. Szerintem nem is lehet. Imád szerepelni, táncolni. Úgy kelletti magát, mint egy rossz lány. Ezt sem tőlem látta. Imádja aki látja. Olyan édesen rázza a popsiját. Nem vagyok pedofil!

Zabálni való. Állítom, hogy színésznő lesz.

Szerintem az olyan gyereknél, akik nem szeretik, unják a fényképezést, akkor nem szabad erőltetni.
Ez olyan mint a sport. Nem fogok a 103 kg-ommal aerobikra menni. Helyette Ducitréning, heti háromszor úszás...

M. Ági
M. Ági
 


Sziasztok!
Bocs, hogy csak most reagálok, de három napig szerelőnél volt a gépem, úgyhogy nem tudtam netezni. Most olvastam el az összes hozzászólást és most hadd válaszoljak mindenkinek.
1. Én igenis a legjobbat akarom a gyerekemnek és csak olyat teszek vele, amiről tudom, hogy jó neki. A születése óta már sok mindent kipróbáltunk együtt, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amiket ő is szeret és később majd folytathat, vagy haszna lehet belőle. Voltunk pl. babamasszázson, bébiúszáson, játszóházban, babatornán. Semmit sem erőltettem, ha láttam, hogy valamit nem szeret (pl. a babamasszázs ilyen volt) azt nem folytattuk tovább. A vizet viszont szereti és szivesen mozog. A modellkedéssel is úgy voltunk, hogy ha bejön a dolog és ő is jól viseli, akkor miért ne. Minden pénzt, amit kaptunk volna érte, félretettem volna a fiamnak, hiszen ez őt illeti. Elég kiegyensúlyozott gyerek, szeret középpontban lenni és nem ijed meg, ha fotózzák, sőt, kimondottan érdekli. A válogatáson azon kevesek között volt, akik nem hisztiztek. Ha láttam volna rajta, hogy nem bírja cérnával, biztos elmentünk volna, soha sem kínoztam.
2. Nincsenek megvalósulatlan modellálmaim és a magam szakmájában elég szép sikereket értem el, úgyhogy nem a gyerekemre akarom rávetíteni a saját vágyaimat, vagy rajta keresztül érvényesülni. Csak azt szeretném, ha ő is megtalálná a saját útját és ebben szeretnék nekik segíteni azzal, hogy minél több lehetőséget megmutatok neki (a modellkedés is egy lehetőség). Majd ő választ.
3. Mint minden anyának, nekem is a saját gyerekem a legszebb és bevallom, büszke vagyok, ha mások is megcsodálják. (Ki nem?) Annak is örültem volna, ha mondjuk ő nézett volna vissza egy szoptatós plakátról vagy akár egy pelenkareklámról. (De annak is ugyanúgy örülök, hogy minden reggel rám mosolyog a kiságyából, amikor bemegyek hozzá). Azt, hogy ott nem választották ki, nem vettem személyes sértésnek. A gyerekemet se szeretem ettől kevésbé, sőt! Inkább maga az eljárás zavart. Mikor bementünk a terembe, ahol a külföldi fotósok ültek, a fiam odarohant egy szekrényhez, így a fotósok nem is láthatták az arcát. Mire szóltam a gyereknek, hogy forduljon a bácsik felé, már közölte is velem a tolmács hölgy, hogy kösz, elmehetünk. Vagyis meg se nézték elölről...
Maisyre nem haragszom, biztos vannak olyan "anyák" akikről ő ír. Biztos sok beképzelt sznob ember van, aki a gyerekéből is azt akar nevelni. Csak éppen nem a megfelelő emberen (embereken) adtad ki a dühödet...
Diával pedig úgy tűnik, sok mindenben egyetértünk.
Most már befejezem, így is elég hosszúra sikerült.
Móni
Móni
 


Sziaszok!
Móninak van itt szerintem a legnagyobb igaza.
Sissy
BO-SZI
 


Sziasztok!

Ma (okt. 9-én) talalkoztam az oldallal elöször es igazabol az origon keresztül jutottam el ide, mert ügynöksegeket kerestem a neten. Nincs gyerekem (csak 18 eves vagyok), nem is nekem kellenenek a cimek. Elolvastam az összes hozzaszolast, erdekesek voltak, valamilyen formaban mindket felnek igazat adok. De en nem is a vita kedveert irok most, hanem hogy ha valamelyikötök tud ügynökseg cimet, el tudna-e küldeni nekem? Elöre is köszönöm.

Viszlat!
Àgi
 


Ügynökségek? Én tudok egy párat, kicsikkel és nagyokkal is "foglalkozik" pl. ök küldik a volt munkahelyemre (5*-os budapesti nagyszálloda) a call-girl-öket (de finom voltam) telefonos hivásra, non-stop. Szerintetek egy ilyen "szervezet" mennyire bababarát? Nappal kisbabák, éjjel rosszlányok? És egy olyan hirdetés, ahol Hegyi Szkillát vastagon bemázolják csokival vagy fagyival, hogy minél meggyözöbb legyen, hogy milyen remek az a mosópor! Sokáig volt fenn az az óriásplakát a közelünkben, akkor még terhes voltam és mindig, mikor láttam, arra gondoltam, milyen anya az, aki hagyja, söt esetleg büszkén nézi, hogy a gyerekét bármilyen ragaccsal vastagon bekenjék?
Én is inkább Maisy-ék mellett vagyok...
Pocok
 


Szia Móni!

Itt vagy még? Minket hívott az ügynökség, hogy holnap kellene mennünk válogatásra.
Te is a Blikkben megjelent hirdetésre válaszoltál? Open Casting?

M. Ági
M. Ági
 


Szia M.Ági!
Melyik Modellügynökség akinél ti vagytok?
Ugyanis minket még sosem hívtak válogatásra, csak a pénzt szedték be.
Üdv.:Sissy
Bo-Szi
 


Sziasztok!

Ezt ma találtam ,ha érdekel valakit.Elõre szólok,nem akarok reklámozni semmit és senkit.

FELHÍVÁS!
Az ARMADA KFT.mosópor reklámfilm,Bécsi forgatásához keres, helyes 3-4 éves kislány-
kisfiú szereplõket.
A forgatás elõtt válogatást tartunk,melynek IDEJE:2001.OKTÓBER 18 /CSÜTÖRTÖK/11-17 ÓRA
HELYE:HAJÓGYÁRI SZIGET 131-ES ÉPÜLET TAKI STÚDIÓ
A forgatás várható idõpontja:2001. okt.28-31 között.

További információ:Armada Kft.1073 Bp.Barcsay
utca 14.Tel.:343-3023 vagy 343-3024

Remélem nem kamu.Ma találtam az ovódában.

Estike
Névtelen
 


Szia Sissy!

Az Open Casting nem kért pénzt és õk hívtak be a válogatásra.

A Barbie Studió (a Blikkben hirdeti magát) csak beszedi a pénzt, de még egy válogatásra se hívott be senkit az ismerõsök közül.......


M. Ági
M. Ági
 


Kedves M.Ági!
Sajna a Barbie Studiót "ismerjük"...
Kár, hogy az ilyen ügynökségeket nem lehet lebuktatni, hogy csalnak.
Ha nem nagy kérés megírnád nekem esetleg mail-ben, hogy hogyan mûködik, hogy lehet jelentkezni illetve hol található az Open Casting.
Köszi. Üdv.:Sissy
Bo-Szi
 


Szia Sissy!

Itt van az oldaluk, le van írva benne, hogy hogyan lehet jelentkezni: [url=http://www.opencasting.hu/szolg.html" TARGET="_top]http://www.opencasting.hu/szolg.html[/url]

Szióka
Magdi
gallainemagdi (gallainema
 


Kedves Magdi!
Köszi...
Sissy
Bo-Szi
 


Sziasztok!

Én csak most olvastam végig, ezt az egész historiát. Bár jo néhány honap eltelt a lezajlott beszélgetések között, de leirnám a véleményem. Jo néhány kérdés megfordult a fejemben, és az elején leszögezném én is gondolkodtam, hogy a kis fiamat el kéne vinni válogatásra. Ebben a szakmában dolgoztam, valamennyire tudom milyen egy válogatás. Monit teljesen megértem, hogy elvitte, hisz nayon sok embert boldogsággal tölt el ha egy szép kisbabát lát a plakátokon. Hogy Maisy ezt szereti ezt is megértem, hisz a reklám csak media. Bár megkérdezném, hány olyan anyuka, ember létezik aki reklámbol értesült bizonyos uj dolgokrol, ami lehetöséget kinál egy uj termék vagy egy rég keresett termékröl. Ha valaki megnézi a reklámot akkor értesül, és ezek után a vásárlo dönt, és nem a média. Nem csak TV reklámok léteznek, hanem bolti reklámok is. Pl: kostolok. Megkostolhatod a bizonyos terméket, megnézheted a csomagolást, az árát is és dönthetsz. Senki sem tart fegyver a halántékodhoz, hogy vedd meg! Van aki él a lehetöséggel van aki nem. MAGÁNÜGY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Maisy elveit megértem, hisz ö a gyermeke anyukája, ö dönt sok mindenben amig a kicsi -ha kicsi- nem tud dönteni, mert bizonytalan. Aki nem dolgozik reklám szakmába valoszinü nem tudja milyen egy válogatás. Maisy nem bántani akarlak, de szerintem ha valaki másként gondolkodik, neveli a gyerekét mint TE, szerintem az nem hülye csak egy másik ember, más tapasztalattal, élet stilussal. Emellett megjegyezném egy kérdést tett fel az elején Moni, ami nem jelenti azt, hogy ilyen erösen lehordj valakit, csak azért, mert elment egy válogatásra. Senkinek semmi baja nem esett, és én soha életemben nem hallottam olyanrol, hogy egy kisgyerek vagy felnött belebetegedett volna, mert egy válogatáson volt! Maisy ha el szoktál ide még látogatni, megkérdezném, a gyermeked azt szokta csinálni amit ö akar, vagy amit te helyesnek találsz?

Andrea


Nem szokott konnektorba nyulkalni pedig szeretne :-) Szerinted 3 evesen mit hagyhatok ra? Kivalaszthatja melyik mandarint keri es melyik banant es meg is hamozhatja oket (en meg takaritok). Kivalaszthatja a ruhatarat de 9-ig fekves van akkor is ha "nem almos". Csokibol max 2 db "jar". Kivalaszthatja melyik videokazettajat akarja nezni es beteheti a videoba es elindithatja. De max. 2 film mehet (30 perc) Elegendo szabadsaga van?

A hugom 4 evig volt modell, kulfoldon is es tudom mivel jar egy valogatas, neha elkisertem :-( De persze mindenki azt csinal a gyerekevel amit akar. Mondjon ki mit akar ott embert arulnak. pont.
maisy
 


Meg valami. Vicces mert en nem szoktam a babanetrol a parommal beszelgetni, errol a modell-temarol meg egyaltalan nem es tegnap este felvetette hogy a gyereket modellnek kellene adni mert egyreszt gyonyoru masreszt ha kamerat lat elkezd mosolyogni es pozokba vagja magat :-) Igaz hogy megszuletesetol fotozzuk :-) Es legalabb hozna is a konyhara valamit :-)
maisy
 


A kérdést teljesen félre értetted! Nem azért tettem fel, mert szándékomban állt, bármit is kihuzni a neveléseddel kapcsolatba, hiszen ez is minden Anya sziv joga. A kérdés azért tettem fel, hogy melyik gyermek képes döntést hozni? Ha beszél joval nagyobb a tere, hisz el tudja mondani a szándékát, de ha nem beszél ez teljesen lehetetlen.Ilyenkor jön az Anyuka, és eldönti lehet-e vagy sem. Nem hiszem, hogy a világon létezik olyan SZÜLÖ aki mindig mindent helyesen csinált volna! TE sem és ÉN sem. Mindenki hibázik, és tanul általában a hibákbol. (persze van olyan is aki nem)Én is voltam válogatásokon, és gyülöltem, mert egy rabszolga vásárra emlékeztetett. Értem miért nem szivleled a gyerek modellkedést, teljesen érthetö a magyarázat, csak nagyon eréjes egy idegen emberrel szemben, aki nem bántott meg téged!
Mégegyszer leirom, nekem nem a válaszod lényege nem tetszett, hanem a hangvétel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


maisy
Idezlek:
A penzt ne a gyerek keresse, konyorgom. Akkor inkabb beadom bolcsibe ahol gyerek lehet es elmegyek dolgozni en!

Valaszom:
Nalam a legutolso helyen all az, hogy a gyermekem bolcsibe adjam. Mert a gyerek szempontjabol az a legrosszabb ha 4 eves kora elott elszakitjak az anyukajatol.
A bolcsibe a gyermeked nem gyerek lesz, hanem vesztes akit megfosztottak a szamara legfontosabb dologtol!
Ennel sokkal jobb az Anyukaval egy kozos program a modell ugynoksegnel.
Habar en eloszor megprobalnek otthon vegezheto munkat talalni.
Az is egy mas helyzett ha a gyermek szeret szerepelni, esetleg szineszi kepessegek rejlennek benne. Nyilvanvalo a gyermek nem fogja ilyen korba azt mondani neked "Anyu szinesz szeretnek lenni vagy fogorvos stb..." de az erdeklodesi koret eszre lehet venni, es egy utat nyitni szamara, lehetoseget adni.
Az elso ut lehet egy ugynokseg, mely altal kesobb lehet hogy felfigyelnek ra, es szineszi palyara kerulhet.
Ami fontos nem szabad a gyermeket olyasmire eroltetni amit nem akar, de ez ugyis latszik rajta, es mindig visszalehet tancolni.
Linda
 


Gondolom ez az modellkedes nem egy megterhelo dolog a gyermekek szamara, es inkabb jatekos mint munkajellegu, meg nem is tart sokaig.
Mert a jatektol es a nyugalmatol soha nem fosztanam meg a gyermekem.
Linda
 


Szia Linda!
Vannak bölcsis topicok, sok sok véleménnyel. A tiéd is egy vélemény. A másé is az. Nálam muszáj volt bölcsibe menni,megélhetési okból. Mindketten nagyon jól érezték magukat, 2 éves kortól jár a lányom. Nagyon szerette a sk gyereket, a játékot, a gondozónõt, aki nagyon klassz tyúkanyó volt. volt szerelme,egy igazi 4 éves fiú, és sokáig visszajártunk az oviból látogatóba, mert szerették a bölcsit, és ott is szerették õket. Mindennap helyben fõztek, sokféle fõzelék, gyümölcs egészséges étel volt. Nagyon sok olyan dolgot tanult ott, amit velem kettesben nem tanult volna meg, ez a vele egykorú gyerekekkel való kommunikáció, önfeledt játék. Az ovinál nem volt semmiféle beszoktatási gond, örömmel mentek. Soha nem voltak betegek, a bárányhimlõ kivételével.Kiegyensúlyozottak, vidámak, egészségesek a mai napig.
A bölcsit is ki kell választani, a gondozónõkkel megismerkedni, meg kell nézni egy bölcsis napot, és sok szülõvel kell beszélni, akik oda hordják a gyereket. Én sem azért adtam be õket, hogy legyen idõm szoliba, meg mûkörmöshöz emnni délelõtt.


Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Linda nagyon szepeket irtal :-) Kulonosen a bolcsi volt ideillo :-) Bar szerintem egy modellugynoksegekre jaro anyukatol elszakitott gyerek nem jar rosszul :-)

Kozkivanatra itt a gyerekem (nem tul friss kb fel evvel ezelotti fotoja, en keszitettem es nem vagyok fotos)

Kép
maisy
 


Majd legkozelebb felteszem a sielosoket is :-)
Maisy
 


Zsozsimama

Idezek magambol:
"Nalam a legutolso helyen all az, hogy a gyermekem bolcsibe adjam. "

Azaz ha nem talalok mas megoldast beadom.
Viszont azt te sem tagadod hogy a gyermeknek jobb lett volna otthon.? De nyilvanvalo nem volt mas megoldas......, es ha az elozo iromanyomat megegyszer atolvasod rajosz, hogy nem solariumozo meg mukormos anyukakrol irok, hanem a rossz anyagi helyzetbe kerultem szituaciorol.

Maisy
Amennyiben egy ilyen ugynoksegen valoban elszakitjak az anyukatol a gyermeket....akkor minden visszavonva...habar minden attol fug hogy mennyi idore, mert ugytudom a bolcsode egesz napos es hetes. Mig lehet hogy egy ugynokseg csak egy-ket nap es egy-ket ora a heten.
Ezzel nem azt akkartam mondani, hogy minden anyukanak egybol modelugynoksegre kell rohani, hanem azt hogy nem szabad megkovezni azon anyukakat, akik nehez anyagi helyzetben a gyermek erdekeit is nezve ezt az utat valasztjak, ugy ahogy azokat se akik mas lehetoseg hianyaba bolcsodebe adjak. Mert a merleg eldontheto mindket iranyba, azaz nincs jogunk itelkezni.

Szep a gyermeked Kép sugarzik rola hogy tele van melegseggel es huncutsaggal Kép
Linda
 


Zsozsimama

Meg egy gondolat:
Mostanaba a gyermeket szuletese utan rogton az anyara fektetik, de ez regebben nem volt igy. Miert? Mert nem voltak tisztaba vele az orvosok hogy ez egy oriasi trauma a gyerek szamara ami vegig kiseri egesz eleteben.
Nos en is egy vagyok a sok kozul, meg a tobbiek is akik itt irogatnak megsem erezzuk ugy hogy karosultak lennenk. Miert?
Mert azt fogadtuk el ami van, bele torodtunk bele nyugodtunk, masreszrol meg nem is erezzuk mitol vagyunk megfosztva, hol milyen teruleten okoz problemat az a bizonyos trauma.
Teljes egeszseges, elegedett, boldog embereknek erezzuk magunkat, es soha sem mi, sem edesanyaink nem fogjak elismerni a kulombseget. Pedig ott van csak nem ismerjuk fel igy nem faj.
Viszont a dontes joga nem mindig a mi kezunkbe van Pld-ul Zsozsimama, vagy a fent leirtakba sem mi dontottunk hanem az orvosok, vagy csaszarnal....

Uristenem mit fogok en toletek kapni ezert Kép
Linda
 


Kedves Linda!

Nagyon tetszett amit irtál! Nekem naponta megfordul a fejemben, régen mikor mi születtünk, vagy Anyukáink, teljesen más lét volt! Nem volt idejük az anyukáknak, hogy annyit foglalkozzanak a gyerekkel mint mi tesszük mostanában. Én minden tisztelettel és becsüléssel gondolok nagymamámra és édes anyukámra, mert nagyon nehéz helyzetük volt. Egy föntebbi hozzá szolásomnál irtam, én is gondolkodtam, hogy fotoztatni kéne a kicsit, mert SZERINTEM iszonyatos szép, aranyos stb. (ezt egy elfogult anyuka irja, de tényleg szép kisgyerköc!) Nem vittem fotzásra, válogatásra sem, mert ugy gondoltuk a férjemmel, hogy ha majd ö akarja akkor elvisszük. Megállapodtunk abban is, ha esetleg valaki meglátja az utcán és azt mondja:- Ez a kis fiu kell az uj reklámomhoz!- akkor elvisszük. Linda iszonyatos igazat irtál!
nagyon tetszik a bölcsi hozzá állásod! Sajnos nálunk kicsit nehezebb a dolog, részemröl! A párom nagyon huzza azt, hogy bölcsibe adjuk a gyereket, viszont én egész nap vele vagyok, kicsit jobban tudom, mire van szüksége. Reggeltöl estig játszani, sétálni stb. Ezt egy Anyuka sem tudja megtenni, pontosabban aki föz, mos, takarit, bevásárol. Ha egy másik gyereket meglát a fiam elöször ismerkedik, fél percig csak nézi mit is csinál és után oda megy az illetö gyermekhez, megfogja a kezét és viszi játszani. Homokozni, csuszda. Onnét nem igazán foglalkozik velem, csak ha szomjas, éhes vagy elfáradt. Tudom, hogy imád társaságban lenni és élvezi a nagyobb gyerekek társaságát is. A férjem egyenlöre hajthatatlan, még 3 honapot várjunk!, cimszoval. Látom nap mint nap a kisfiamnak hiányzik a gyerek társaság. Nálunk ez a gond, én ezért gondolkodom nagyon a bölcsin.


Sziasztok!
Ha a gyerek ott jól van, semmiféle gondja-baja nincs a bölcsitõl, és imád ott játszani haverjaival, akkor miért ne mehetne 2 éves kora után!? Azzal nem veszünk el tõle semmit, hiszen kb. 3-4 óra távollét amirõl szó van. egy ismerõsöm egyedül van, és egyszer kényszerüségbõl, más megoldás nem lévén bevitte a bölcsibe a lányát(16 hónapos volt), egy délelõttre, a gondozónõt õ ismerte, a gyerek nem. Szívességbõl suttyomban vállalták. A gyerek csillogó szemmel vonult az ismeretlen játékok felé, a többiekkel együtt akart mindent csinálni, és amikor érte ment mosolyogva örült a mamájának, egyébként meg gond nélkül evett a többiekkel együtt. Én úgy gondolom, hogy ha mód van rá minél jobban ki kell élvezni az együtt tölthetõ idõt, hiszen hamar megnõnek. viszont be kellett nekem is látnom, hogy hiába vagyok én az anya, az egyetlen, a mindent überelõ a gyerek életében, más felnõttektõl is elfogad dolgokat, tanul tõlük, mosolyog rájuk, amikor nem vagyok ott odabújik hozzájuk, és boldogan megy pl. oviba, mert az egy másik varázslatos kapcsolat.tudja pontosan, hogy ott kivel, mit szokott csinálni, kinek engedi meg, hogy babusgassa, kivel osztja meg a kis titkait, ami nem tartozik még rám.(pl. anyáknapi ajándék, vers)Gondoljunk bele, ha férjünk, párunk azt mondaná holnap reggel, én is tökéletesen tudom, amit te adsz a gyermekünknek, mert mi az amit õ ne tudna megadni egy 2-3 évesnek, te menj vissza dolgozni. Megfordulna-e a fejünkben(tételezzük fel a legjobb tudást róla), hogy ezt õ úgyse tudhatja, mégha nyolc diplomás orvos-pedagógus, hatgyerekes apa?
Én amióta gyerekem van, és élem velük a csodákat, mindig azt mondom, azért vagyok hálás a sorsnak, hogy én lehetek az anyjuk.
A férjem sokat vállalt, szívbõl! anno, mindent tudott,csinált, amire szükség volt. Egy klassz bensõséges kapcsolata van minden gyerekünkkel, születésük pillanatától fogva. Nekem is hízeleg, amikor csak én tudok porondon lenni a gyerekeimnél, de be kell látnom, nem csak az anya az,aki mindent tud. A modellkedést nem ítélem, nincs tapasztalatom, bár az oviban rendszeresen fotózzák õket, és csak a kivágott újságképekbõl értesülök errõl. A gyerekem imádja. Inkább attól félteném, hogy csak ez töltse ki az életét.
Van egy jó kis mondás, gyereknek gyerek a társasága. Szerintem nagyon igaz.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Zsomimama, Kisine Andrea

Azt hiszem nem nagyon ertetetek meg amit uzentem.
Velemenyem szerint ilyen korban a gyermeknek akkor is szuksege van az anya jelenletere ha nem mutatja.
Ha elmentek jatszoterre nyilvanvaloan ismerkedni fog masokkal, minthogy a vilaggal is ismerkedik, azaz nem mindig mi vagyunk az erdeklodese kozeppontjaba.
Viszont az ismerkedeshez mi is kellunk hatternek, hogy fogjuk a kezet ha kell, vigyazzunk ra, nyujtsuk az otthon es a biztonsag meleget. A kezet valoban el kell engendunk egyszer, de velemenyem szerint ha lehetoseg van ra ne ket eves korban.
A gyermekek is kulombozoek, van aki ennek ellenere egesz jol viseli a bolcsit, van aki meg epp hogy atveszeli ezt az idot.
En het evvel ezelott dolgoztam kiscsoportos ovodaban. Sajat szememmel lattam hogy bizony a negyeveseknek sem egyszeru az elszakadas. Termeszetesen mig ott volt az anyuka vigyorogtak, kelletek magukat de ha elment bizony sokan sirtak. Aztan egy ido utan (kinel hosszabb, kinel rovidebb) beletorodtek az elvallasba es megbaratkoztak az uj kornyezetukkel. Vegen volt aki haza se akart menni...Kép
A gyereknek valoban gyerek a tarsasaga de ez anyuka jelenletebe is megvalosulhat......raadasul anyuka is lehet jo tars: erdekesegkent ajanlom mindenkinek az "Anya, tanits engem!" Deakne B. Katalin cimu konyvet
Szuletestol iskolakezdesig vannak benne fejleszto gyakorlatok (nagyon jo dolog benne hogy a segitsegevel a gyermek onmaga is megtanul jatszni)

Zsozsimama
Tudom hogy nem volt mas valasztasod igy a dontesedet se kritizalom, azt se allitom hogy a gyermeked boldogtalan es karosult lett.
Viszont nem nagyon szeretem hallani a bolcsoderol zengett odakat, mert az en eddigi ismereteim es tapasztalataim a gyermekek vilagarol mas nezopontra allitottak.

A feljebb irt neked szant uzenetemmel azt szerettem volna sugallani, hogy en is kerulhetek egyszer nehez helyztebe, es lehet hogy rajtam is csak a bolcsode fog segiteni. Ebben a helyzetben biztos megfog valtozni a velemenyem a bolcsi javara mivel az elet erre kenyszeritett, de ettol meg a korabbi tapasztalataim ismereteim bennem maradnak, es zavarni bantani fognak.
LInda
 


Kisine Andrea
Merrefele laktok ti hogy nincsenek gyerekek? Kép
Ez eleg hulye helyzet. Lehet hogy bolcsibe vinnem de csak egy-ket esetleg harom orara, es az elejen mig megbaratkozik az uj helyzettel vele maradnek. Figyelnem a reakcioit, ki kerdeznem az ott dolgozokat hogy hogy viselte magat mikkor elmentem, es ezek fuggvenyebe dontenek a hogyan tovabbrol. Esetleg magammal vinnem a ferjemet, hogy O is gyozodjon meg rola hogy a gyermek az adott helyzetben jol erzi magat, igy biztosan hamarabb egy velemenyen lesztek es nem lesz kesobb konfliktus.
Linda
 


Szia Linda!

Felénk is vannak gyerekek. átolvastam megint amit irtam, de nem tudom hol értetted félre, ne haragudj. Közvetlen közelben egy játszotér van, ahol játszani szoktunk. Itt nagyon sok gyerek megfordul. Elég sok gyerekkel össze barátkozott már. A baj csak az, hogy itt reggel 10-töl 12-ig vannak a hasonlo koru gyerekek. Du. már a nagyobbak (iskolások) ami nem igen nyerö, mert nem vigyáznak egymásra, pláne egy kis örög mozgora, aki mindig "láb alatt van".A Bölcsi elkezdése, természetesen ugy kezdödne, hogy fél napra adnám csak be. Ha "zökkenö" mentesen menne a dolog, akkor lenne a teljes nap bevezetése. Mi külföldön élünk, és ez is kicsit nehezit a dolgon. A férjem mivel eddig hajthatatlan volt, nem tudtam körül nézni, bölcsi szempontbol. Sok mindent hallottam, pl: nincs rajtuk cipö akár milyen hideg van, erösödjenek jelszoval, mástol azt hallottam, hogy ez nem igaz, ök is emberek, persze, hogy van cipö a lábukon! Személyesen még nem láttam. Jo ötlet viszont, hogy a férjemet magammal vinném, akkor ö is látná amit én! Számomra is az a legjobb, ha velem van a kicsi. Én vigyázok rá, nincs kiközösitve, stb. Viszont neki nem biztos, hogy ugyanolyan jo! Ezért gondolok sokat a bölcsire. Nekem a házi munka elveszi sok idömet, emellett a kicsivel játszok fözés közbe, de nehéz otthagyni játszás közbe, mert meg kell keverni a fözeléket pl. Emellett egy anyuka se ugy játszani a kicsivel mint egy másik gyerek! Zsomimama mondása erre nagyon igaz: gyereknek gyerek a társasága! A kis fiam imádja a gyerekeket, és bár tudom ha velük játszik, tudja, hogy a háta mögött ott vagyok. Viszont ha a bölcsibe van akkor nem vagyok ott. Ha elesik, vagy bántják akkor megvigasztalják, stb? Számomra ez a nagy kérdés és ettöl félek nagyon. Viszont nem tarthatom kalitkában sem.Ez az a kérdés amikor tudom mi lenne a jo, csak sok a megválaszolatlan kérdés, és féltem is nagyon, de rosszat se akarok neki.

Kisine Andrea


Sziasztok!
Ez egy módszertani bölcsi, ahová mi jártunk. Van egy szoba, hol teljesen belátsz a szobába, a szobából pedig csak tükröt lát a gyerek. Mi sokszor "elbújtunk ott" a férjemmel, volt amikor a gondozónõk sem tudták, és néztük mi történik. Egyébként pont ez a korosztály az, aki nagyon õszinte még.Az oviválasztásos topicban összeírtam milyen szempontokat tartok fontosnak, itt is hasonlóak voltak.Ez már nem az a pucéran beadod a gyereket bölcsi, ami 20 éve volt.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!
A legutóbbi hozzászólásom után elhatároztam, hogy nem írok többet ebbe a topikba, de most Kisiné Andrea miatt mégis megteszem. Szeretném megköszönni a hozzászólásaidat. Végre valaki megértette, hogy annakidején miért hoztam létre ezt a topikot. Én tényleg egy kérdést tettem fel, mert egy kellemetlen tapasztalat után nem voltam benne biztos, érdemes-e folytatni a dolgot. Ezért voltam kíváncsi mások tapasztalataira. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy vannak olyan emberek, akik képesek így sértegetni valakit, anélkül, hogy ismernék, vagy hogy az illetõ bántotta volna õket. Ráadásul mindezt teljesen értelmetlenül, mert még a véleményünk se különbözik annyira (ha jól megnézitek a hozzászólásaimat). Mindegy. Bár szerintem soha sem késõ bocsánatot kérni, ha ok nélkül megbántottunk valakit...
Üdv
Móni
Móni
 


Bocs Moni :-) ha neked ez most orom :-)

Maisy
Maisy
 


Lanyok, ez a bolcsis dolog hasznos, de nem ebbe a topicba valo.
Moninak igaza volt hogy letrehozta a topicot, mert sokan gonodoljak ugy hogy szep a gyereke, milyen jo lenne modellnek.
az elet viszont csak neha szep es neha nem, s ezeket a tapasztalatokat itt klasszul le is lehet irni.

Tomka
Tomka
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron