Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Lehet, hogy volt már szó errõl a témáról valahol, de nem találtam meg, ezért írok ide. A kisfiam (két hónapos) orra minden nap tele van nem is folyékony, nem is túl száraz váladékkal. Minden nap kiszívjuk orrszívó porszívóval, de nem tudom, nem káros-e ez. Ha tudtok errõl valamit, örülnék, ha írnátok.
Köszi. Móni
Névtelen
 


Szia Móni!

Igen, folyamatosan van errõl szó mint az elsõ napok topicban, mind a túl az elsõ napokon topicokban.

Nem tudom hogy ilyen picinek káros-e, de szerintem nem. Ugyanis velünk pont amiatt történt ami történt, mert 3 és fél hónaposan nem mertem orrszi-porszívóval szívni a kicsi orrát, csak a mellszívó orrszívójával próbálgattam, persze kevés eredményességgel. Lényeg az, hogy sajnos a váladék nem ürült ki, így kétoldani középfülgyulladást kaptunk, és ennek az utóhatásait még mindig nyögjük!KépKépKép Jelenleg is nagyon taknyos szegény kisfiam, és mindennap sokszor orrszi-porszizzuk, amit nagyon utál, de a fül-bajt meg akarom most már elõzni.(Most egyébként négy és fél hónapos.) Egyébként a fülészünk mondta hogy nyugodtan használjuk az orrszi-porszit (azért mi már kicsit öregebbek vagyunk, nem két hónaposak)mert ilyen kicsiknél még ha nem tud kiürülni a váladék, nagyon könnyen tud középfülgyulladást, arcüreggyulladást, meg hasonlókat okozni. Egyszóval szerintem kérdezz meg egy fülészt, de kicsit nagyobb korban már lehet biztosan használni.

Szia: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziastok!
Én már egész pici kora óta használtam a porszívós orrszívót,mert sokszor volt váladék az orrában.
Ami persze kiderült,az anyatej volt,de soha nem volt gond a fülével sem,mert ahogy picit náthás lett,használtam a p.o.-t.Én kérdeztem a védõnénit,és azt mondta hogy nyugodtan használhatjuk.Egyébként próbáld meg hogy befogod a lukat,és érezheted hogy nem szív nagyon erõsen.
Sok sikert,Mariann
 

 
 

Sziasztok!

Nekem a dokinéni azt mondta, hogy csak 2 óránként használjam az orrszívót. Igaz nekem már picit nagyobb a lányom, 10 hónapos.

N
Névtelen
 


Sziasztok!
Szerintem nyugodtan szivogassátok az orrocskákat, végül is ugyanaz mintha kifújná az orrát az ember és abból még soha nem lett gond ha túlságosan tiszta volt valakinek az orrjárata. Én is sokat szivogattam a Kittikémnek, de most már ki tudja fujni és sokszor nem tudom jól kifújta-e vagy maradt még benne és akkor inkább szivom egy kicsit hátha jön valami de már nem nagyon kell szerencsére.
Üdv.
Andi
 
 


Sziasztok!

Lili lányom 1 éves, kicsi korától szívtuk az orrát, ha kellett. Múltkor a Kismamában volt egy cikk, hogy akár 10 percenként is szívhatunk nózit, mert, ahogy Andi írta olyan, mintha mi az orrunkat szívnánk. Nyugodtan használd, de azért nem ártana utánajárnod, hogy érdemes-e, mert lehet, hogy nem is náthás a kicsikéd csak az anyatjeci miatt lazul fel a váladék. Az pedig õt tuti nem zavarja csak téged. Nálunk is így volt, nem piszkáltam és 2 hónapos korára elmúlt. Addig viszont úgy szortyogott, mintha náthás lenne.

Anikó
Geri
 


Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat. Megnyugtató, hogy ti is porszívózzátok rendszeresen a babák orrát. Idõközben megkérdeztem egy gyerekorvost is, õ is az anyatejet okolta a váladék miatt. Szerinte is lehet gyakran használni a porszívót, sõt azt is javasolta, hogy használat után esetleg Salvus vízzel (gyógyszertárban kapható) spricceljünk az orrába, ez megakadályozza a sûrû váladékképzõdést. Én még nem vettem ilyet, de ha szükséges lesz, gondolom fogok.
Móni
 
 


Sziasztok,itt Icu!A Salvus viz se rossz,de lehet kapni a patikákban fiziológiás sóoldatot is,kb.2 dl-es üvegben.Az sem mindig fogy el a szavatossági idõ elõtt.
Névtelen
 


Hali!
Én 1dl kamillateához 1kávéskanál sót raktam.Ez hûtõben eláll egy pár napig,és nagyon jót tesz az esetleg bedugult orral is.Ezt a védõnõm ajánlotta.(én magamon is kipróbáltam)
Mariann
 


Na elszállt az éterben amit az elõbb írtam!KépKépKép

Akkor most megint. Zmariann, nagyon jó az ötlet, ki is fogom próbálni, mert sajna megint takony-kórral küzd a kisfiam (5 hónapos), állandóan porszívózzuk, de még mindig inkább mint hogy megint a fülére húzódjon. Egyébként nekünk a Sterimár nagyon bevált, de sokkal drágább mint a fenti megoldás. Azt kérdezném még hogy honnan veszel hozzá cseppentõt? Vagy egyébként hogyan juttatod az orrába a kamillateát? Mivel nekem ilyen cseppentõim nincsenek itthon, már jóideje csak ilyen orrspray-ket használunk, amik nagyon praktikusak dehát tényleg elég drágák. Várnám az ötletet!
Köszi, sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi

Mi vettunk egy felnot orrspray ami uveges talan praxirasol volt a neve. Az orrcseppet kiontottem es abba tetem en az elettani so oldatot. Nekunk a doktorneni ajanlotta ezt a megoldast. Igy spricceltem az gyerekek orraba.

Napocska
 


Én is sóoldatot szoktam használni, bár én naponta ujat csinálok.
Télen amikor meg az egész családon átment egy jó kis vírus, vettünk egy homeos orrcseppet, azóta azt használjuk, bár ez nem annyira olcsó.
Piciknek az anyatejet is szokták javasolni.
Judit
 


Judit.

Azt használjuk a Sterimaron kívül, a Luffeelt, meg az Euphorbiumot is. De mindegyik nagyon drága, és nagyon gyorsan fogy, amennyis sajna használni kell.

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Szia Norcsi!
Patikában lehet kapni kifejezetten orrcseppentõt.
Amikor fellnõttnek írnak gyógyszertári(amit ott készítenek)orr vagy fülcseppet,ahhoz szokták adni.Pár ft.
Tudod amelyik hosszú üveg csõ,és gumiakármi van a végén.
Én egy lejárt Nasivin orrcseppes csepentõjét használtam.
A védõnõm azt mondta hogy ettõl tüsszentenie kell majd a babucinak,hát nálunk ez nem jött be.Viszont utána jól ki lehet szippantani a nem oda való dolgokat!Kép
Ja,az anyatej is jó erre.(én kombináltam a kettõtKép)
zmariann
 


Nekünk az Euph.Kép.. van. A sóoldathoz én is egy régi orrcseppentõs üveget használtam. Van mikros sterilizálónk, amivel kifertõtlenítettük. Mostanában én is a homeost használom, annyiban jó, hogy korfüggetlen.
Engem érdekelne, hogy lehet kulturáltan lefogni a gyereket. Nálunk, ha már a Teletubbiban meglátja a porszívót, elkezd üvölteni.
Judit
 


Köszi az orrcseppentõl ötleteket! Ki fogjuk próbálni!

Hát sajnos a gyerek kulturált lefogását nem tudom hogy lehet megoldani, én most már találtam egy jó módszert amikor porszívózom az orrát, de végig üvölt alatta. Viszont nagyon nem szeretném ha megint a fülére húzódna. Inkább akkor ilyen ordítósan is, de porszívózzuk.

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Orrcsöpp: ANYATEJ!!!! (Már ha van, nekem nem sok volt)
Ne sajnáljátok a babát, és még rá is térdeltem, lefogtam, ha kellett. Viszont óriási haszna lett: mindkét fiam nagyon korán megtanulta önállóan és jól kifújni az orrát! (annyira utálták az orrszivattyút). Magát a porszívót viszont soha nem utálták. Középfül-ügyben kijártam a kínok magasiskoláját, még egyszer: Ne sajnáljátok szívni a baba orrát!
Cili
 


Az orrszivo nagyon jo talalmany! A porszivos is, de van ennel olcsobb es csendesebb, szinten hatekony valtozat is. Egy szegedi uvegtechnikus (Herczeg Tamas) gyartja, o es a szegedi patikak aruljak kb. 1200-2000 Ft-ert. Egy uveggomb, egyik felen egy vekony , puha gumicso van(ez megy a baba orraba), a masik fele egy vastagabb cso, ezt nekunk kell szajjal szivni (az uvegggomb megakadalyozza a baleseteket). A vekony, puha csovet egeszen melyen be lehet ovatosan vezetni a baba orraba, igy megakadalyozhato mindenfele orr-, homlok- es arcureggyulladas. Szerintem szuper, kis helyen elfer, igy utazaskor is magunkal viheto. En hasznalat utan mindig jol elmostam es hasznalat elott Neomagnollal fertotlenitettem.
Névtelen
 


Orrcseppnek nagyon jo a fiziologias sooldat es a sos kamillatea is. Ezek otthon elkeszithetok, csak mar elfelejtettem, hogy mennyi so is kell bele. Talan a vedonotok emlekszik ra, kerdezzetek meg.
Névtelen
 


Sziasztok!

"A vekony, puha csovet egeszen melyen be lehet ovatosan
vezetni a baba orraba" na pont az ilyenek elkerülése végett szeretem a porszívósat. Bedugni bármit is az üvöltõ pöttöm csecsemõ orrába, naponta többször is, önként és direkt????

Ildi

Ildi
 
 


Ildi, nem olyan szornyu, mint amilyennek tunik. Nekem a porszivos a maga zajossagaval riasztobb. De akar egyik- akar masik fajta, mindenkeppen hasznos talalmany, s az orszivas osszehasonlithatatlanul kellemesebb, mint pl.egy kozepfulgyulladas.
Névtelen
 


Nálunk bejött a porszívós. A pár percnyi üvöltést megéri, nekünk porszivós van, a régi üvegbõl készült, nem is kell beledugni semmit a gyere orrába,csak amennyire bemegy, 1-2 mm. Utána csend, béke, és levegõvétel, no meg alvás van éjjel. Szerencsére ritkán kellett a gyerekeknél. A tesóm fia pl. önmagának kiporszívózta az orrát, amikor 2,5 éves volt, mert annyira rosszul érezte eldugulva, kifújni meg nem bírta...
Nem szívesen dugdosnék, meg nem is bírnék egyedül semmit a gyerek orrába, van ott éppen egy gyulladt nyálkahártya, minek azt még sértegetni?
Azért megnézném azt a babucit, aki ezt remekül tûri.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Én azt kérdezném, hogy eléggé kiszívja-e az a találmány az orrot? A nagyobb fiammal hónapokig jártunk fül- orr-gégészetre a mandulamûtét elõtt, és az ottani szívók még a porszívónál is erõsebbek voltak. Õk a porszívósat ajánlották. Ma a kisebb fiam magától megy az ágyra orrot szívni, és egy szava nincs közben. A kórházban úgy tanították: orrcsepp, sóoldat, vagy sterimar csöppentés az orrokba, utána 10 percet várni, míg feloldja amit kell, orrszívás, és utána csak egy csepp orrcsepp. A természetgyógyász doktornõ szerint nagyon jó orrcsepp: fiziológiás sóoldat 1dl, + egy pipettányi graepfruit mag olaj. Ez annak jó, aki mint én, allergiás a kamillára.
Timi
 
 


Csak megosztanám a tapasztalataimat.
Kitti most volt beteg elõször. Iszonyat taknyos volt: elõbb híg jött, aztán mézszerû. Nekünk pesztonka elektromos orrszívó van, úgy gondoltuk, a porszívós biztos jobban szív, vettünk egy olyat is.
Szóval, volt alkalom összehasonlítani a kettõt.
Tény, hogy a mély taknyot nem húzta ki a Pesztonka. Viszont a porszívós se, amit rögtön utána próbáltunk. SEMMIVEl sem bírt többet kiszedni. Viszont a Pesztonkának mûanyag a feje, és kisebb a bedugós része, nem tágítja ki a gyerek orrát, csöndes(ebb) és hordozható. Szóval én erre szavazok!!

Ja Kitti ordít közben, mint akit nyúznak, de kis érdekes dolgokat hirtelen a kezébe adva elég jól el lehetett terelni a figyelmét. A (tenyérnyi) fényképalbum jött be legjobban Kép
 
 


Sziasztok,
Lányom most volt két éves, és egy takarítógépre csatlakoztatott orrszívót használunk minden gond nélkül. Úgy gondolom a pindurkák megérzik, hogy sajnáljuk õket, ami azt jelenti számukra, hogy az orr-porszívózás "nem jó dolog". Pedig az bizony jó dolog! Én elõször jutalomból porszívóztam az orrát, és nagy boldogan mondtam neki, hogy képzeld, most kiporszívózzuk a nózidat! Elõször nem tudta eldönteni, hogy ez most tényleg jó-e, de aztán a "porszívó a barátom" gyakran ismételgetett rigmus meggyõzte. :-)
Amikor elkezdett beszélni, az elsõ mondatai között volt ez is. :-) Azt is megtanulta, hogy ki kell nyitnia a száját, hogy legyen ellenhuzat az orrában, amitõl minden kijön egy pillanat alatt! Ma már egyedül is kifújja az orrát, de éjjel, ha beteg, akkor szól, hogy porszivózzuk ki.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne féljen tõle, a picinek ez jó!!! Gondoljatok arra, hogy milyen rossz érzés náthásnak lenni és milyen megkönnyebülés egy (két, három) papírzsepi használat után. Nekik ezt adja a porszívó.

-era-
Névtelen
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

cron