Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,
Azért szeretném létrehozni ezt a fórumot, mert jelenleg kismama vagyok és a párommal úgy döntöttünk, hogy a baba születése elõtt szeretnénk még összeházasodni. Egy esküvõ megszervezése egyébként is egy meglehetõsen nagy kihívás, így pedig fõleg azKép. Szívesen cserélnék tapasztalatokat olyan kismamákkal, akik szintén ezekben a hónapokban döntöttek a házasságkötés mellett. Úgy érzem, hogy ilyenkor minden jó ötlet, tanács aranyat ér.

Üdv,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Szia Ilke!

Amikor az esküvönk volt, elsõ babánk 6 hónapos volt a pocimban. Mindig is csendes esküvõt szerettünk volna és a terhességem miatt az is lett. A polgári szertartás után volt egy szolíd vacsora, kb. este 10-ig.
Egyedül a ruha beszerzése volt problémás, gyakran kellett bejárnom a szalonba próbára. Még az utolsó elõtti napon is alakítottak rajta.

Eszter
Eszter
 


Sziasztok, én most 22 hetes kismama vagyok, az esküvõnk pedig majdnem egy hóna múlva, május elején lesz. Ha van konkrét kérdésed, gondod, írd meg, megpróbálok segíteni. Üdv: kobudo
Névtelen
 

 
 

Eszter, kobudo,
Köszi, hogy írtatok. Nekünk ha minden igaz akkor május végén lesz. Akkor már a 8. hónapban fogok járni. Kicsit tartok tõle, hogy bírni fogom-e az egész napot ebben az idõszakban. A ruhát szerencsére már sikerült kiválasztani, olyan kimondottam kismamáknak való lesz. Igazából a helyszínnel vagyunk még gondban, az még mindíg nincs meg.Kép Az esküvõ persze kicsi lesz, szerintem max.50 fõ, de így is nagyon nehéz kellemes helyet találni, elérhetõ áron, és persze nem túl messze.

Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok Lányok! A ruha már nekem is megvolt februárban, persze elmondtam a kölcsönzõben, hogy pocakos vagyok. Így jó volt, nem akartak rám adni derékban szabott ruhákat ... Persze abronccsal próbáltam, ami még mindig nem tetszik annyira, ha megyek igazíttatni, remélem ezt el lehet hagyni. Sajnos másik városban (kb. 100 km) lesz az esküvõnk,mint ahol mi élünk, ott ahol a szüleink, és a barátaink nagy része lakik, így elég nehézkes a szervezés. Próbáltam nem nagyon izgatni magam az egész szervezéstõl a baba miatt, így a mienk is csendes lesz: családi ebéd, utána egy buli szerû valami a barátokkal. A kolléganõim nagy része (gondolo Ti is hallottatok ilyen történeteket) már hetekkel az esküvõ elõtt idegrohamban tört ki, bármi megváltozott az eredeti elképuelésekhez képest. Na ezt nem akartam, így csak semmi túlszervezés :-) Nem igaz? Üdv!

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Én is pocakosan mentem férjhez. De találtam jó fazonu mell alatt vart ruhát.
Igaz nekem már nem aktuális de van egy esküvöi és alkalmi ruha kölcsönzõ kifejezettem kismamáknak, azt nem tudom milyen mert csak a hírdetés van meg, cím Bp.16. ker. vörösmajor u.4. tel:403-0952
Ha valaki elmegy irja le milyen volt
Sok sikert és boldogságot Kato
 


Sziasztok!

Én csak kíváncsiságból pofátlankodom ide, remélem nem baj. Annyiban érint a téma hogy babás vagyok és esküvöt terveznék a párommal, de nem igazán lesz belõle semmi és nem a ruha, meg a hely miatt. Nagyon nagy a családom és 200 fõ alatt semmiféleképpen nem úsznánk meg, ha nem akarnánk sértõdéstKépKép Mégpedig nem akarunk és mi úgy vagyunk vele hogy most a babára gyüjtünk, és õ esküvõ nélkül is megszületik, sõt a mi gyermekünként fog e világra jönni és õt nem fogja érdekelni hogy a szülei papiron is együtt vannak e vagy sem. Nálunk az számit hogy szeretjük egymást és akarjuk a babát. (Persze tudom hogy mások másként gondolkoznak és nekik is ugyanolyan fontos e két dolog, nem sértésnek szántam)
Kedves Ilke sok-sok-sok boldogságot majd májusban (meg persze most is) az esküvõhözKép

sasha
sasha
 


Sziasztok,
Sasha, nálunk vmi ilyesmi lett keverve a lányok által említettel Kép.
Esküvõ a 8. hónapban, mi meg a két tanú, csak polgári esküvõ, az esküvõ után egy kis fényképezkedés a Múzeumkertben (saját fotóapparáttal), utána egy kis kóválygás, hogy hová üljünk be inni Kép. Négyen megittunk egy üveg bort.
Nekem ez is nagyon szép volt. Mondjuk, ez a második házasságom, szüóval nekem volt már részem habos-fehér esküvõben Kép.
üdv
Zsóka

Zsóka
 
 


Sziasztok!

Nekünk az 5. hónap végén volt az esküvõnk, semmi extra, 5 perc volt az egész, és 5-en voltunk ott Kép (míg a jegyzõkönyv felvétele elõtte fél óra Kép ) Igaz, nekünk lesz egyházi esküvõnk, ami nyilvános lesz... (csak így sikerült a szülõket távol tartani a polgáritól ...)

R.

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
 
 


Sziasztok!

Hamár igy irtátok hogy 4-5 emberes esküvõt tartottatok akkor szeretném megkérdezni hogy egy ilyen esküvõ mibe kerül vagy ez változó? Én kis naiv úgy képzelem hogy 5 emberrel szinte ingyen van...

sasha
sasha
 


Sasha, igen, szinte ingyen. Kép
Már nem is tudom, kell-e vmi illeték vagy mi magához az esküvõhöz...
Kaptam (igaz, esküvõ után KépKép) egy-egy csokor gyöngyvirágot a páromtól is meg a két tanútól is, plusz az egy üveg bor. Szóval 3000 ft-ban bõven benne volt Kép
Zsóka

Zsóka
 
 


Kato, én is a Vörösmajor u-i kölcsönzõbõl intézem a ruhátKép. A hölgy aki a ruhákat készíti nagyon kedves, mivel sikerült olyan fejdíszt választanom ami nem a ruha anyagával megegyezõ anyagú volt, felajánlotta, hogy készíttet olyat. Nekem eddig nagyon pozitívak a tapasztalataim itt.

Sasha, örülök, hogy írtál nem volt bántó amit az esküvõrõl írtál, mi is hasonlóan gondoljuk. Mármint, hogy anélkül is jól meglennénk, de összeházasodni is szeretnénk azért valamikor. Mivel tudjuk, hogy a baba születése után több dolog miatt sem tudnánk jó ideig belevágni azért döntöttünk úgy, hogy mégiscsak legyen most. A család persze nálunk is elég nagy, de mi úgy döntöttünk, hogy a szülõket testvéreket nem szeretnénk kihagyni ebbõl az eseménybõl, így pedig már majdnem megvan a becsült létszám. A távoli rokonokról pedig fájó szívvel de lemondtunk. Köszi a jókivánságaidat! A költségekrõl én annyit tudok írni, hogy a polgári kb. 7000.- (ebben benne van a zene, pezsgõ, virág a szülõknek...) A lényegi rész a ruha és a vacsi lesz szerintem.Kép

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Én is pocakosan mentem férjhez a 16. hét elején, így még nem látszott semmi sem és fel tudtam venni rendes menyasszonyi ruhát is. Mivel januárban tartottuk, így nem kellett a helyekért harcolni, meg hónapokkal elõbb lefoglalni mindent, mint a nyári szezonban. Mivel én egészen gyerekkoromtól kezdve nem nagyon csíptem a nagy lagzikat, így nem is tartottunk nagy lagzit + hacacárét, szerencsére a párom is ugyanígy volt ezzel. Így az esküvõre sok mindenkit meghívtunk, de utána egy szolíd családi vacsora volt, ahol nagyon jól éreztük magunkat, a zenét mi válogattuk és vittünkaz étterembe erõsítõt. fényképezést is mi magunk oldottuk meg, csináltunkegy csomó digtális képet, nem kellett pózolni, kitekeredni, mint a mûtermi fotósok azt elõszeretettel kérik. Rengeteg képet csináltunk, meg kértünkegy videókamerát és az egyik közeli barátunk kamerázott mindent, az is nagyon jól sikerült. Így a szülõk pénztárcáját is megkíméltük, nem kellett Lajcsi zenére ropni, hanem olyanra, amit mindenki szeret, mindenkit ismertünk, nem úgy, mint egy 200 fõs lagzin. Jó biztos az is szép, meg jó lehet, de mivel én nem szerettem az ilyeneket sosem, ezért a miénk szerintem sokkal jobban sikerült. Úgysem az a lényeg, hogy hányan vannak, hanem hogy utána is szeresse egymást az ifjú pár. Sok olyan emberkét ismertem, hogy nagy felhajtás volt az esküvõ körül, és rá 1 évre meg elváltak. Akkor megérte ez az egész? Hát nem tudom...

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Köszi az infókat!

Gumicukor!

Örülök hogy gyönyörü emlék maradt az esküvõrõl. Az én nézõpontom annyiban más hogy ahány esküvõn voltam nekem a nagy lagzik tetszettek. A 200 fõ na jó legyen csak 150 az nálam úgy jön ki hogy apukám vidéki és 10 vannak testvérek én vagyok egyedül egyke az unokatesóim közül és nagyon soknak van már saját családja (tehát férj+gyerekek) Vagyis a százegynéhányból mindet ismerem és mind kedves nekem és én is ott voltam az esküvõkön és mostanában (1-2 éve) meg már a keresztanyám érdeklõdik is hogy mikor jöhetnek a lagziba... Szóval számolok és kiderül a turpisság... sokan vagyunk na és úgy élveztem hogy olyankor minden unokatesóm ott vanKépKép Mert 300 km nem lehet mindig megtenni fõleg hogy sosincs idõ semmire. Két családösszehozó dolog van és ez az esküvõ és a temetés akkor már inkább az elsõ nem??

sasha
opsz hosssssszú lett clipart{smile}
sasha
 


Sasha Tényleg ingyen volt, mert még terembérlet sem volt, mert az anyakönyvvezetõ szobájában zajlott az egész Kép

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
 
 


Rebi Kép

Sasha, ha ennyire klasz a családod, akkor érdemes rájuk spórolni. Mi nem vagyunk sokan, igy elfértünk egy kisvendéglõben is. Én 5 hónapos voltam akkor és egy elegánsabb, ám zöld kismamaruhában esküdtem. Ezt a ruhát egyébként azóta is hordom. A férjem egy zöld-sárga plüss cilinderben vaditott. Szegény anyakönyvezetõ megdöbbenésére. 50 vendég volt csak. Kajálni meg kb a felét vittük. Januárban, az egyetlen vakitóan napos napon. Kép

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Hu Zsunya! Tok jo fej a ferjed!Kép

Nalunk az Ocsnek volt az eskuvoje, akkor amikor a sogornom az 5.honapban volt. Szep menyasszonyi ruhaja volt (a piacon vettekKép) es otthon volt a buli. Anyu es az egyik rokon fozott-sutotott ezt, azt. Videot az egyik ismeros hozott. Szoval eleg olcson kijottek.
Mackoka
 


Sziasztok!

Én mindenkinek azt tanácsolnám, tartsa meg az esküvõt a baba érkezése elõtt, mert utána már másról szólnak a dolgok. Az a kisebb baj, ha valaki nagy pocakkal megy férjhez, számomra az sokkal rosszabbul hangzik, ha vki. elveteti a babát, mert "ciki", aztán késõbb nagy, fehér ruhás esküvõt tart. (Bár ez azon kívül, hogy másik topik témájához való nem is egészen igaz, mert a nagy esküvõt akkor sem sajnálnám tõle... Kép )

Én a 3. hónapban voltam az esküvõ napján, és végig azon izgultam, mit ne egyek, hogy ne kelljen hánynom... Kép
(Irigyeltem a szûzlányokat elég gyakorlati okból Kép )

Mi a templomi esküvõt 150 fõsre terveztük, és minden ki is jött. 25 ezer Ft-ra szükség volt, amibõl a kaját és az üdítõket, bort vettük, a többi dolgot mind utólag fizettük ki a menyasszonytáncból. 100-an jöttek el, 400 ezer lett a menyasszonytánc, de mindenkinek szóltunk, hogy pénzt kérünk, nem ajándékot. (Ez nem volt annyira jó ötlet, de csak azért, mert a mai napig örömmel nézek arra a díszpárnára vagy kenyértartóra, amit akkor kaptunk, viszont aki tényleg pénzt adott, és ezzel hozzájárult az esküvõnkhöz, az ágyunkhoz, a porszívónkhoz, a turmixgépünkhöz (ennyi), azoknak a neve kicsit feledésbe merült.)

Utólag kellett így fizetni: a zenekart, a tortát (ismerõs csinálta - és végül nem is fogadott el pénzt), a terembérletet. A szakács is ismerõs volt. Az evõeszközöket, tányérokat a baráti társaság hordta össze, ezt nehéz lett volna kölcsönözni (étterem meg drágább).

Tanulságok:
- ilyen csak egyszer van az ember életében, nem érdemes kihagyni.
- spórolásként kihagytuk a levest - kár volt.(bár jellemzõ)
- nem tettem fel fátylat, mert nem éreztem helyénvalónak (amennyiben a szüzesség jelképe) - kellett volna, nagyon hiányzott (esetleg nem fehéret...)
- meghívtam egy rakás rég nem látott ismerõst, aztán csak az egyikükkel beszélgettem - ez butaság volt, a menyasszony a háziasszony is, õ az, akit mindenki ismer, mindenkihez kell, hogy legyen 1-2 kedves szava (azt hiszem ez másoknak evidens, én sajna ott tanultam meg).

Minden esetre jó babavárást, és tényleg nem a papír számít, de szerintem az az egész lényege, hogy a két fél (fõleg a ffi) nyilvánosan kimondják, õk egymáshoz tartoznak.
Találkoztam egy elvált nõvel, az élettársával 5 év után nagy "eljegyzést" rendeztek, mert nem akarnak összeházasodni, de így mégis megvolt a barátokkal a "kerti-buli", még meg is kérte a kezét a papájától a ffi virággal, mindenki elõtt... Szerintem ez nagyon szép.

Sok boldogságot Nektek!

Ilon
Ilon
 


Ilon,
ez utolsó megjegyzésedhez:
nálunk ugyan hiába volt esküvõ, terveink között szerepel, hogy ha egyszer eljutunk egy vulkánra, ott fogjuk megígérni a másiknak, amit meg kell. ÚGysem az esküvõi ceremónia számít, hanem az, amit a másik kélt szemébe nézve mondasz.
(vulkánra jutás a nem túl távoli jövõ zenéje)

üdv
Zsóka

Zsóka
 
 


Ilon!

Azert nektek hatalmas szerencsetek volt, hogy penz nelkul belevagtatok es a bejott osszegbol fizettetek az eskuvot.
En is ugy gondoltam, hogy nagyon fontos az eskuvo, csudaszep mennyaszonny akartam lenni akit mindenki irigyel, dehat nem igy lett. Nagyon piciket rendeztunk osszesen 40 fonek 400 ezret koltottunk ra es 100at kaptunk vissza, viszont van egy csomo felesleges haszontalan ajandekunk, pl giccses tukrok , kepkeretek, kenyertarto, agynemu garnitura.
Raadasul nem, hogy erteket de szeretet es azt a legkort azt a hangulatot amire vagytam sem kaptam meg. Szoval szerintem mindenki nagyon gondolja meg, mi a fontosabb neki a babara gyujteni most vagy kiralykisasszonyt jatszani. Ha most kene dontenem talan a babo keresztelojevel egyben lenne.
Ha meg a papirra szukseg lenne az nem olyan veszes egy barati parral elmenni alairni esetleg a szuloknel egy ebed. A nagy unneplest meg eleg meghagyni kesobbre.
Dina
Dina
 


Dina, hogyan jött össze a 400 ezer 40 fõre és miért nem sikerült úgy ahogy tervezted? Nekem nem az a célom, hogy királykisasszonyt játszak, csak tisztában vagyunk vele, hogy kisbabával jó ideig nem fognánk bele. És persze nem 40 évesen szeretnénk összeházasodni...Kép

Ilon, köszi a jótanácsokat! Az tényleg nem elhanyagolható, hogy a menyasszony egyben a háziasszony is és mindenkihez oda kell menni pár szót váltani, ezt én is így képzelem. A pénzt pedig nem tudom még hogyan lehet kulturáltan megmondani mindenkinek, igazából az jönne jól nekünk is, mert lakást szeretnénk majd váltani.

Szia,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Nalunk 18-an voltak (velunk egyutt) a vacsoran. Szigoruan csak a szuk csalad. Magara a ceremoniara eljohetett aki akart, de a vacsoran csak ennyien voltunk. Valoban nem az a lenyeg, hogy hany embernek csaptok nagy bulit. Ha igazan szeretitek egymast akkor tenyleg 4-esben is el lehet intezni a papirokat.
Eva
 


Ilke
Egy ismerõsöm ugy oldotta meg kulturáltan a pénz kérdést, hogy kedvesen megirta a meghivokba hogy nekik a jelenlegi helyzetben ez lenne a legjobb.
Kato
 


Sziasztok,

Mi is úgy döntöttünk, hogy pénzt kérünk, és úgy adtuk be kulturáltan, ahogy az igazságnak megfelel: általában mindenki rákérdezett, hogy mit szeretnénk, mire mi (pironkodva, kedvesen) közöltük, hogy mivel ugye x éve együtt élünk, a háztartásba már megvan minden, nem is nagyon fér el új dolog a lakásba, de a jövendö babának majd kell mindenféle, amit ugye most elöre még nem lehet megvenni, úgyhogy amit ajándékra szántak, azt inkább pénzbeli formában... Ezt mindenki abszolút megértéssel fogadta.
Drukkoljatok, jövő szombaton lesz a nagy nap, holnap megyek ruhapróbára. Idöközben kificamitottam a bal könyököm, ugyhogy momentán gipszben vagyok, de addigra épp leveszik.

üdv:
Zita
ParaZita
 


Zita, minden jót kívánok Nektek! Gondolok majd rád jövõ szombatonKép. Biztosan minden szuper lesz.
A miénk kb. 1 hónap múlva lesz, akkor már igencsak gömbölyú leszekKép.
Zenekar ügyben nem tudtek esetleg segíteni, mert még nem sikerült jó zenészeket találni. Mi nem klasszikus lakodalmas zenét szeretnénk, hanem egy kis 2 fõs elõadókat. Akik inkább kellmees háttérzenét játszanának.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Ja, még eszembe jutott valami: minap mondtam a páromnak, hogy szerintem az esküvö gyerek nélkül funkciótlan Kép Én mindig is ugy gondoltam, hogy amig nincs gyerek (vagy nem trevezünk), addig nekem nem érdekes az egész, de akkor szeretném, hogy a baba rendezett jogi státusú családba szülessen, és ne kelljen mindenféle apasági nyilatkozatokat irogatni. A társadalmi elvárások amúgy nem igen izgatnak, és mivel nem veszem fel a párom nevét, "kifelé" úgysem fog változni semmi, és biztosan sokan leányanyának hisznek majd Kép Most már tényleg befejezem,
üdv:

Zita
ParaZita
 


Kedves Ilke,

Jó, hogy megcsináltad ezt a topicot! A párom szerez majd valami zenekart, de asszem többen vannak 2-nél és (szerintem) nem is olcsók, de hát én nem nagyon ismerem ezeket az árakat. Viszont állitolag nagyon profik, és mindenféle zenei stilust tudnak - tehát nem kimondottan lakodalmas... Ha ezek alapján érdekel, szólj, és elküldöm az adataikat.

üdv:
Eszter
ParaZita
 


Zita,
Megköszönném ha elküldenéd a zenészek paramétereit! Most mindent megnézük, mert szorít az idõ. (Azért mondjuk nem kízáró ok ha 3-an vannakKép)
Azért az esküvõ után ugye elmeséled majd, hogy milyen volt, hogy sikerült?Kép

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


szia Ilke,

természetesen mindenröl beszámolok majd. most egyelöre az utolsokat rugjuk a szervezés terén, és most jönnek az igazi kiadások - az elöleg a kajára meg az italra...
az együttes adatai:
név: Jodes Band
Mobil: 06 20 493 7521
adnak kérésre demokazettát. többet nem tudok roluk, mert a parom meg a tesóm intézi, de úgyis a ti egyéni igényeitek határozzák meg az árat meg a részleteket: beszéljetek velük.

üdv:
Zita
ParaZita
 


kedves kobudo,

te esetleg kobudozol, vagy csak véletlen egybeesés a nickneved? mostanában több harcmüvészeti bemutatón is voltam (én taek-won-do-ztam a terhességemig), és nagyon tetszettek a kobudosok...
bocs, hogy ilyen off-topicosat kérdezek, de nagyon kiváncsi lettem...

zita
ParaZita
 


Sziasztok!

Nekünk most szombaton volt az esküvõnk. Eredetileg mi is babás esküvõnek indultunk (16. héten lett volna), de a baba közben meggondolta magát :-(. (Egyébként így utólag el sem tudom képzelni, babával hogy bírtam volna mindezt...)
De most inkább a nászajándék-problémához mondanék valamit. Nekünk ezzel végül semmi gondunk nem volt. Ugyanis amikor a barátaink megkérdezték, hogy mit szeretnénk, összeállítottunk egy listát, amirõl mindenki választhatott. Ha valaki valamit kiválasztott, azt lehúztuk és továbbadtuk a listát a következõnek. A rokonoktól pedig egyáltalán nem volt kínos pénzt kérni, tekintve, hogy mindenki tudja, hogy most költöztünk egy töküres "új" lakásba és azt kellene berendezgetnünk.
Szívbõl ajánlom mindenkinek a listát és azt is, hogy ne féljen valami óvatos módon közölni az érintettekkel, hogy a pénzre nagyobb szüksége lenne, mert a sok haszontalan és giccses ajándék igencsak lelombozó lehet.
Mindenkinek kitartást a szervezéshez, sok erõt a nagy naphoz és SOK BOLDOGSÁGOT a közös élethez!

AncsaNita

u.i.: Én újra belevágnék! Bár a szervezést nem túlzottan élveztem, de megérte!
 


Kedves Zita,
sajnos nem kobudozom, -tam, egyszer láttam egy plakáton ezt a szót, és nagyon megtetszett. Ennyi.
Az esküvõ témához is: Nekünk jövõ szombaton (máj.4.) lesz, annyira nem is zûrös a szervezkedés. Mindkét részrõl elsõ gyerekek vagyunk a párommal, a szülõk elég sokat segítenek.
Ha még a ruhaválasztás elõtt álltok: nagyon jól gondoljátok meg, hogy milyen lesz, mert amikor én lefoglaltam a ruhát, még tök kényelmesnek tûnt, most meg (pedig szolid, nem derékra :-)) szabott) úgy tûnik, mintha fûzõben lennék. Sokat segítenek ezen persze a szalonbam így remélem nem lesz gond.
Sziasztok, a szervezkedéshez kitartást, megéri: Kobudo

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Bele-bele olvasgatok ebbe a topikba és segíteni szeretnék. Nekünk tavaly szeptemberben volt az esküvõnk. Nálunk is volt lista. Csak nem mi vezettük, hanem a listára, amit szétosztottunk ráírtunk egy kontaktot (tanúm volt) és õt lehetett hívni. Így megmaradt a meglepetés érzése is, mármint, hogy ki mit ad. A lista viszont tényleg hasznos mert csak azt írod rá amire szükségetek van. Egyébként egyet értek Ancsanitával is, hogy a közeli rokonoknak meg lehet mondani simán a pénzt is.
Sok boldogságot és kitartást a szervezéshez!
Halacska
Halacska
 


Ancsanita,
Gratulálok az esküvõtökhöz! Legyetek nagyon boldogok!
Nagyon sajnálom ami a babátokkal történtKép.
Én szinte ki sem merem mondani, hogy a 30. héten lesz az esküvõnk. Az, hogy félek tõle, az nem kifejezés. Fogalmam sincs, hogy akkor már hogy leszek. De mostmár belevágtunk, végigcsináljuk. A párom viszont egyre jobban élvezi ezt a készülõdést, én pedig vele ellentétben kezdek kicsit leengedni. Nem könnyû 1 hónap alatt megszervezni mindent.

Kobudo, Ti mázlisták vagytok, hogy a szülõk segítenek. Nekünk a párom családja több mint 200 km-re van tõlünk, az én szüleim pedig valahogy nem erõltetik meg magukat. Kellett nekünk hangoztatni folyton, hogy milyen önállóak és függetlenek vagyunk, azért így van ez jólKép).
A ruha probléma ismerõs, én múlt héten voltam próbálni a kiválasztott ruha 42-es méretét, hát mint mondjak kicsi volt (persze csak mellbenKép). De nagyon rendes volt a varrónõ, mondta, hogy megvarrja nekem a 44-est az esküvõre, persze addig is megyek még próbákra.

Szia Halacska!Kép
Annyira jó ez a listás ötlet, de nekünk nem lesz nagy esküvõnk, nem hiszem, hogy lenne értelme ilyen listát összeállítani. Meg aztán mi egy teljesen felszerelt lakásban (háztartáswban) élünk, az elmúlt évek alatt minden beszereztünk amire szükségünk volt. Nem is tudnék mit írni.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Ilke!

Mi 8 éve éltünk együtt a házasságunk elött szintén full háztartásban. Szerencsénkre. Kép Írok pár ötletet a listáról hátha beleszeretsz azért vmibe, bár ha kicsi lesz az esküvõ akkor tényleg nincs "jogköre" egy ilyen listának. Azért írok párat, mindig jól jöhet, ne harizzatok csak a segítõ szándékot nézzétek:
- elektromos fogínyzuhany (fogkefe már van)
- levegõtisztító berendezés (ami megszûri a levegõt és nem párásító)
- frottír gumis szélû lepedõ (pl. sötétkék, min.160X200)
- szobainas (ruhatartó fogas)
- kenyérdagasztó-sütõgép
- kukta
- szendvicssütõ
- dió-, mákdaráló
- fûszerörlõ (fa)
- narancsprés (nem elektromos)
- kerékpártartó autóra (nem a tetõre szerelhetõ hanem a hátsó szélvédõre, kapható pl. a Metróban kb. 9.000,-)
- hûtõtáska jégaksikkal (szivargyújtóról mûködtethetõ, 12V-os)
- Ikea vásárlási utalvány
Halacska
Halacska
 


Halacska,
Hát ez a lista tényleg nem rossz, valóban találtam néhány olyat közötte, ami még "hiányzik"Kép. Dehogy haragszom! Sõt köszike! Ez az utalványos dolog nekünk is az eszünkbe jutott, de mi a Mega-Toysra gondoltunk.

Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok,

A ruhától én is tartottam egy kicsit, de persze már az elején bemondtam, hogy még "nőni fogok". Pénteken voltam próbán, az üzletben nagyon aranyosak voltak - sajnálkoztak a kargipszem miatt, dicsérték a pocakomat (hogy milyen szépen nött), és nagyon-nagyon segitökészek voltak. Szerencsére a ruha ujjatlan, igy gipsszel is belefértem, és a hasammal sem volt gond.
Nálunk is úgy van, mint Ilkééknél - eleinte mindent nagyon egyszerüen képzeltünk el, de a párom úgy belelendült, hogy csak na... Mondtam neki, hogy tölem legyen, amit akar, csak szervezze meg ö. Én kicsit gonosz vagyok, és nem igazán érdekel a násznép véleménye, ö viszont igyekszik megfelelni az általa elképzelt elvárásoknak, meg a családjának. Ezen aztán anyósomék úgy felbátorodtak, hogy kezdtek saját szakállukra kitalálni dolgokat (miközben a költségeket mi álljuk), én pedig nem szólhatom le őket... Szerencsére az én anyukám a "a ti pénzetek, azt csináltok, amit akartok" elvet vallja. Nekem az egészröl az a véleményem, hogy úgysem lehet mindenkinek a kedvére tenni, és akkor már olyan legyen, ami legalább nekem tetszik, ha pedig meghívnak egy esküvöre, akkor boldog vagyok, és örülök az egésznek, nem pedig azt nézem, hogy mit kellett volna másképp csinálni.
Legalább a gipszemet leveszik holnap, úgyhogy lesz még egy kis idöm leszokni róla Kép
Na, most jól kipanaszkodtam magam...


Mindenkinek jó készülödést:
Zita
ParaZita
 


Ilke!
Örülök, hogy segíthettem.
Nem is értem, hogy miért gondol egy kismama a Mega-Toysra? Hogy jut eszedbe egyáltalán ilyesmi? Kép
Egyébként tényleg van ott is utalvány?
Más: Sok sikert az esküvõtökhöz és érezd jól magad. Nekünk nem igazán sikerült mert mi szerveztük az egészet minimális segítséggel és nem volt idõnk kiélvezni, ráadásul olyan gyorsan eltelt az a nap, ezért jó hogy vannak a fényképek és a videó. Szeptember óta már párszor megnéztem.
Ugye teszel majd fel Te is képet az esküvõrõl legalább a website-unkra?!?
Halacska
Halacska
 


Zita, nagyon meg tudlak érteni, hidd el, nálunk most a legujabb, hogy a kedves családtagok, akiknek szóltunk (szülõk)korábban, el kezdtek meghívogatni emberkéket!!!A mi tudtunk nélkül, mit lehet ilyenkor tenni, azok után, hogy az ember elõsször majdnem felrobban? Ráadásul nálunk változott az idõpont és mindenkinek a korábbi dátumot adták meg.Kép Mostmár lehiggadtunk és megpróbáljuk elsimítani az egészet, de azért a tanulság megvolt!Kép

Halacska, hát azt hiszem egy kismama az már csak ilyenKép, igen van ott is utalvány és nagyon jónak tartom, szerintem a barátoknak ezt fogjuk ajánlani. Köszi a jókívánságokat, hát mit mondjak örülök ha túlélem azt a napot.Kép Szerencsére úgy néz ki, hogy a fodrász és a sminkes ki fog jönni házhoz így aznap nem kell pocakosan rohangálni a városban. Mindenképp teszek majd fel képeket!

Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Ilke,
Kösz az együttérzést...Kép
Most, hogy ilyen közel a nagy nap, már lassan nem is izgulok. (Tegnapelött, mikor az esti buli italellátását kezdtük letárgyalni, persze már elbögtem magam, mert jóval drágábbra jött ki, mint saccoltam - szegény párom teljesen odavolt. Egyszerüen akkor jött ki belölem a feszültség, de mostanra már megnyugodtam....) Ma még dolgozom, de péntekre szabit veszek ki.
Szerencsére fodrász már megvolt, és otthon lőjük majd be a hajamat, a kozmetikus pedig a sógornőm Kép, úgyhogy ő szivesen házhoz jön, az egyik barátnőm pedig majd segit az öltözésben.
Szivesen fellövöm a képeket majd, de hová lehet?

Üdv:
Zita
ParaZita
 


Zita, ne izgulj, biztosan minden rendben lesz!Kép Az ital kérdést mi úgy oldottuk meg, hogy megállapodtunk az étteremvezetõvel, hogy egy fix /fõ árért korlátlan lesz a fogyasztás. Így nem kell majd utánna számolgatni, már most tudjuk mennyi lesz. Remélem nem lesz ezzel a variációval gond. Szerencséd van a kozmetikussal rám még a próbasmink is vár. Viszont szombaton megyek a próbakontyot megcsináltatni. Ha gondolod küld el mailben a képeket a címemre.

Minden jót a nagy napra!Kép Biztosan gyönyörûek lesztekKép)
Már nagyon várom az élménybeszámolót!

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Kedves Ilke!
Köszönöm a gratulációt és az együttérzést is.
A szervezésért nem irigyellek, nekünk is másfél hónapunk volt (ráadásul Pesten lakunk és at esküvõ Debrecenben volt), a végére már iszonyú feszültek voltunk. Belõlem a feszültség akkor jött ki, amikor az esküvõ elõtt 2 nappal megtudtam, hogy az egyik barátnõm babát vár. Iszonyúan bõgtem, holott örültem az õ örömének. De ismét megsirattam a mi babánkat, és egy sírással a szervezés okozta feszültség is oldódott.
Bízom benne, hogy minden nagyon jól fog menni az esküvõtök napján, hogy vidámak, felszabadultak lesztek.
Nekem egy kolléganõm (barátnõm) azt a tanácsot adta, hogy csak a párommal törõdjek és örüljünk egymásnak. Jó tanács volt :-))

Egyetértek Halacskával, iszonyú gyorsan elröpül az a nap. Ma végre megkaptuk az elsõ adag digitális fotót egy barátunktól, és az elsõ tekercs papírképet egy barátnõmtõl. Nem gyõzöm nézegetni õket :-))

Kedves Ilke és Zita, minden jót nektek a nagy napra! Biztosan szépek lesztek (a képeiteket én is szívesen megnézném, így ismeretlenül is, ha lehet).
Legyetek nagyon boldogok!

AncsaNita
 


Kedves Ilke,
12 hetes voltam, amikor csendes szûk körû polgári esküvõt
tartottunk, szerencsés idõpont volt, mert már
elmúlt az émelygésem, és simán birtam.
Most a 9. hónapot kezdem, nekem 2-3 hete "nehezebb",
addig friss és energikus voltam, szerintem a
12-33 hét között jól lehet birni az ilyesmit, bár mi az
egyházival egybekötött nagy lakodalmat már csak
szülõként merjük vállalni.

minden jót:
Noméi
 
 


Zita!

Milyen volt?
Nagyon kíváncsi vagyok.

AncsaNita
 


Sziasztok! Kép

Újra benézek. Végre elkezdtük intézni az egyházi esküvõnket - azaz az idõpont, ami egyben a keresztelõ idõpontja is, már megvan ... de ezen kívül semmi Kép Asszem bele kellene húznunk, de még ötletem sincs Kép

... most mennem kell, mert nyöszörög a kicsi Kép

Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
 
 


Ancsanita, köszi a tanácsot, igyekszünk megfogadni!Kép)

Noémi, jó Nektek, hogy ilyen "hamar" sikerült összehozni, igazából mi nem is akartuk, de aztán valahogy mégis azt mondtuk egyik nap, hogy legyen. Nekem ha minden igaz akkor a 34. hétre fog esni a nagy nap. Hát rendesen félek is tõleKép).

Rebi, ez jó ötlet, hogy egyben tartjátok a két eseményt. Mikorra van idõpontotok, akarom mondani mennyi idõt hagytatok magatoknak az egyéb dolgok megszervezésére?Kép. Mi egész jól állunk, megvan a vacsi helyszín, a polgári bejelentkezés elintézve, templom lefoglalva, paphoz még járogatunk, ruhák megvéve, lefoglalva. Csak apróságok kellenek, mint pl.cipõ. Meghívók kiosztása, mert hát 2 napja kaptuk meg a nyomdábólKép. Sokszor gondok bele, hogy ebbõl vajon mi lesz?)))

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok,

Minden szerencsésen lezajlott, söt, mondhatom, hogy nagyon sikeresen... Persze kicsit fárasztó volt (3-kor kerültünk ágyba), de még táncoltam is, és pár nap alatt ki lehet pihenni.
A zenekar nagyon jó volt - nem az én stilusom, de vidéki rokonság meg az idösebbek remekül szorakoztak, és utána azért volt más zene is..
Ne izguljatok, ha már ott vagytok, minden megy magától!!!!
AncsaNita, Ilke, próbálok küldeni képeket...

Üdv:
Zita
ParaZita
 


Mi a cime a website-nak, ahová fel lehet tenni a képeket?

Köszi:
Zita
ParaZita
 


AncsaNita,

Visszajött a címedröl, amit küldtem... Ha küldesz egy üzenetet privátban, akkor arra megpróbálok válaszolni, akkor biztos nem lesz gond...
parazita@freemail.hu

Üdv:
Zita
ParaZita
 


Sziasztok,
egyáltalán nem praktikus kérdést szeretnék feltenni, de szerintetek gyakori, hogy a leendõ feleségek letiltják az esküvõrõl a pasijuk volt csajait? Akkor is, ha évekkel korábbi sztoriról van szó, ami csak a menyasszony fejében él rémképként? Szerintem akkor jó férjhez menni, ha teljes a bizalom egy kapcsolatban.Ráadásul ha már gyereket vár a pár, aki megházasodik, ott aztán a minimum a feltétlen elfogadás, nem? (Mert szerintem nemcsak az a lényeg, hogy tiszta jogi körülmények között szülessen meg a baba.)
egy letiltott volt csaj
(aki hajadon, de már szeretne nem az lenni)
Névtelen
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: