Új privát üzeneted érkezett!

Érvek és ellenérvek.

Tapasztalatok, emlékek (akinek volt).

Ha van kedvetek hozzá. Kép

Hello
 
 


Nekem volt. Nem éreztem fájdalmat, kicsit könnyebb volt utána. Addigra egy két perces, elég durva fájásaim voltak. Nem tudom, milyen lett volna nélküle. Egyben biztos nem született volna meg Kép

Kép KépKép
 
 


Szia Lorca!

A szülés melyik szakaszában volt? (Hány ujjnyi méhszájnál?) És előtte mióta vajúdtál már? Burokrepesztés után mennyivel született meg a baba? Nem emlékszel véletlenül, hogy milyen eszközzel csinálták?
Hello
 
 

 
 

Kb este 11kor vettek fel a kórházba, szerintem éjfél körül. Nem tudom, mikor kezdtem vajúdni. Az utolsó hetekben gyakran keményedett a poci, ez is olyan volt. Este 8 felé éreztem, hogy ez mintha nem az lenne, túl rendszeres volt, de nemigazán fájdalmas.De a 41.héten már egy tüsszentésre is azt érzed...Előtte még aludtam vagy két órát. Szerintem akkor már ment, így könnyebb volt. Jó alvókám van. 3:20kor megszületett, hajnalban. Az eszközt nem láttam, szerintem nem szeretnék sokkolni a kismamákat. Biztos elszaladtam volna jó messzire. kétujjnyival vizsgált, kb akkor.

Kép KépKép
 
 


Szia Lorca!

Én úgy láttam, mintha egy kerek formájúra hajlított végű ollóval csinálták volna... Teljesen ledermedtem, mikor a doki kezében azt a valamit megláttam, hogy egyáltalán hogy fog az oda beférni??? Nekem fájt is sajnos. (De ezügyben már jó sok ellentmondásos véleményt hallottam.) Ez nálam kb. 3 ujjnyi méhszájnál volt. Onnan kezdve viszont azonnal jöttek a tolófájások, és kb. 20 perc alatt megvolt a babám. Sajnos. Kép (Össze-vissza szakadtam, a babát pedig 3 percig élesztették, 6/10-es apgart kapott.) Nem kívánom senkinek ezt az ún. "gyors szülést".

Hello (egy ma 14 hetes kismama, akinek még így sem sikerült elvenniük a kedvét egy újabb szüléstől Kép)
 
 


Elég gyorsan megszületett utána, de amolyan "normális" ütemben. Lehet, hogy nem véletlenül nem került a szemem elé. Nálad a hirtelen pánik biztos nem tett jót. 3ból hogy lett 20 perc alatt 5?! Úgy, hogy pár perc azért kell, hogy kimásszon. Kérdezz rá, miért volt fájdalmas, szerintem nem kéne annak lennie, ha csak nem nyúlt félre és nem segített rá emellett kézzel. Nem lehet, hogy nem is a burokrepesztés fájt? Én tuti másik orvost keresnék. Saját volt vagy ambuláns? A spontán burokrepedés úgy tudom nem fáj, ebből következtetek, hogy ez sem. Nem logikus, hogy fájdalomérzékelő akármik legyenek a burkon. Az idegileg nincs is összekötve az agyaddal, akkor meg hogy fájhatna?
Gratuláció az új jövevényhez. Én is szeretnék, de egyenlőre még semmi. Manóka 6 hónapos.

Kép KépKép
 
 


Hová tűnt a levelem?! Utálom az ilyet.
Gratulációim a babóhoz. Remélem nagyon boldog mindenki.
Nem véletlenül nem mutogatják az eszközöket. Nálam nem kellett, de ott volt egy fogó, amivel kiszedhetnék, ha baj van. Hát nem szeretném! Jobb az ilyet nem látni.
Nem hiszem, hogy a burok idigileg is kapcsolatban lenne az aggyal, márpedig ennek híján nincs fájdalomérzékelés. A spontán nem fáj, ennek se kéne. Egy gerincsérültnél sem fejlődnek új idegek, mi értelme lenne biológiailag itt? Pedig ott kevesebb, mint egy milliméter kéne!
A sebességből és fájdalomból ítélve kézzel segített rá a tágulásra. Hogy lett volna 3 ujjnyiból pikk-pakk 5? Tuti nem magától. Az, hogy sérültél sztem inkább ennek, mint a babának vagy a burokrepesztésnek köszönhető. Nem járt már valhol a műszakja végén a doki? A 48. ledolgozott óra után lehet, hogy "segített" egy kicsit. Mi volt az előzmény?
Az egészségügyi szakmához annyi a közöm, hogy 10 éve letettem a jogsihoz az elsősegélyt, a többi csak tipp. Meg egy szülés.

Lorca(aki szeretne kismama lenni, mert neki sem sikerült elvenni a kedvét)

Kép KépKép
 
 


remek, most megvan a másik is. Legalább két verzióban olvashatod a véleményem Kép

Kép KépKép
 
 


Szia!

Az alapján, amit írsz (és nagyon logikusnak tűnik), tényleg nem kellene fájnia a burokrepesztésnek. Az pedig, hogy össze-vissza szakadtam, az pont annak a következménye, hogy 3 ujjnyitól indult kifelé a baba, hiszen honnan tudta volna ő, hogy meg kéne ám várni az 5 ujjnyit, szegény nem olvasta a tankönyveket!!! (Tudod, egy csomó kismamának is hiába vannak már tolófájásai, szólni szoktak nekik, hogy még ne nyomjanak, mert még nem simult el teljesen a méhszáj. De próbálták volna nekem ezt mondani! Én akkor már nem tudtam kontrollálni az eseményeket Kép Kép) Ezzel szemben, ha nincs a burokrepesztés, valszeg kitágultam volna egy idő után és elég lett volna akkor burkot repeszteni. A doki egyébként nem egy 2 napos műszak végén volt, hanem úgy hívták be külön (kb. este 7-kor érkezett), amúgy is "külsős", vagyis csak a szüléseihez megy be a kórházba. A baba pedig 19.53-kor született...

Hello
 
 


Lehet, hogy 8ra mozijegye volt. Nem te lennél az egyetlen, akinél egy kicsit rákapcsolt a doki. Barátnőm másfél óráig vajúdott még, miUTÁN megállapították, hogy nem tud kijönni a baba, mert nem találták a dokiját. Végül az ügyeletes fejezte be. Jobban járt volna, ha nem is hívják, és a leírtak alapján te is.
Még csak nem is szóltak?! Akkor a doki tudott valamit, amit te nem. Õ ott volt a túloldalon.
Az, hogy külsős, csak annyit jelent, hogy nem a kórázban volt. De azt sem, hogy előző éjszaka vezetett-e le szülést. Váltottál dokit?
A jelen dokidnál rákérdezhetnél, hogy is volt ez valójában, többet tud, mint én. Kíváncsi lennék az ő magyarázatára.
Nem viseltetek nagy ellenszenvvel a dokik iránt, az enyémmel kb meg voltam elégedve. De fenntartásaim vannak mindennel kapcsolatban, amit nem értek és ködösen próbálnak magyarázni, hogy ne is értsek.
A zárójelentésben nincs erről szó? Bár ki lenne olyan őrült, hogy ráírjon olyasmit, hogy kézzel tágított, minek következtében kipottyant a baba a mamát meg fél óráig varrták.

Kép KépKép
 
 


Szia!

Igen, jobban jártam volna, ha nem is hívják egyáltalán, vagy legalábbis csak jóval később... Kép Persze ezt így utólag könnyű mondani, akkor a franc se tudta előre, hogy mi fog történni. Gondolod, hogy hagytam volna egyáltalán a burokrepesztést, ha tudom, hogy utána mi következik??? Bele sem egyeztem volna!!! (Mint ahogy a következő gyereknél meg is fogom mondani kerek-perec, hogy mi az ábra.) A mostani dokimnak még nem mondtam el ezt az egészet, még túl korainak tartom. Majd ha már a vége felé járok, elbeszélgetek vele erről. Sajnálom szegény barátnődet is. Sokszor sok doki inkább a saját érdekeit tartja szem előtt, mint a szülő nőét. Ez van. És persze, a zárójelentésben szó nem esik semmiről ezzel az egésszel kapcsolatban. (Ha csak nem a 6/10-es apgar, ami azért eléggé árulkodó jel, annak azért csak kellett, hogy legyen valami oka...)
 
 


írtam egy emailt, megkaptad? profilodban volt a cím. A babanetre nem tudtam írni.

Kép KépKép
 
 


Szia!

Csak most olvastam a nekem írt mailedet. Itt válaszolok, ha nem bánod. Rajta van a zárójelentésen az újraélesztés. (Pontosabban: "Megszületése után nem sírt fel, kb. 3 perc ambu-ballonos lélegeztetést igényelt.") A többi 4 apgar ponttal nem tudom mi történt. Pedig sok baba születik 10/10-es apgarral! Az utolsó mondatodat nem igazán értettem... (2000 Ft-os dolgot) Kép

Helllo
 
 


Az a 3 perc csodálom, hogy csak 4 apgart vitt. Nati 9/10 volt, 10/10 úgy tudom, nagyon ritka. Ki lehet kérni a kórlapodat. Olyanok voltak rajta, hogy naponta mérték a vérnyomásom stb. Vicces. A vizit néha a mindenki jól van kérdés volt az ajtóból, ami tényleg elég is volt, de vérnyomásmérőt pl azt nem láttam. A másik az, hogy pénteken rá volt írva a lapra a baba elbocsátási súlya. Mi szombaton mentünk haza. A csütörtöki mérés volt benne. Meg ilyen apróságok. Miután kikértük a kórlapot, a vizit rendkívül alapos lett. többen jöttek, meg is néztek. Nem tudom, volt-e köze hozzá.

Kép KépKép
 
 


Ez tényleg komolytalan... És csak 2000 Ft-ért adják oda? Bocs, de még mindig nem értem... Kép És mikor kérted ki?
 
 


Ingyen adják. A 2000Ft a "másolásidij" de azt sem igazán kérik, ha nem akarom, nem fizetem, amolyan becsületkassza. Még a kórházban feküdtem. Csak érdekesség miatt kértem ki, mivel olyat még nem láttam. Akivel beszéltem titkárnő azt mondta, ilyen még nem fordult elő, a fődoki az illetékes. (Törvény van rá) Ehhez képest a dokim rekordgyorsasággal megjelent, hogy milyen problémáim vannak vele. Teljesen ledöbbentem. Dokit előásni ilyen sebességgel még csipogóval is lehetetlen volt előtte. Kicsit műhibapergyanúsan viselkedhettem, pedig nem állt szándékomban.

Kép KépKép
 
 


Kép
 
 


sziasztok csajok,
jó hogy rátok találtam,engem is nagyon érdekel a téma.....nálam nem volt burokrepesztésKépdokim lekésteKép,mire beért megrepedt magátólKéputána következő fájás még fájt és a második már tolófájás volt...25 perc múlva megszületett a gyönyörű fiamKép
viszont uncsitsómnak volt repesztés...hogy hány ujjnyinál nem tom de császár lett belőle...és mikor a baba megszületett pont olyan lila nyom volt a homlokán mint amilyen formájú az a kütyü amivel csinálják a burokrepesztést....és arra gyanakodtak hogy valszeg doki a repesztésnél megnyomhatta a baba fejét aki ennek örömére visszahúzódott,ezért múltak el neki azok a rendszertelen tólófájások is amik voltak és így lett császárKép
hát ezek után én rettegek a burokrepesztéstőlKép
tudom hogy az ilyen nem egy általános dolog meg nem is biztos hogy ettől volt csak az a baj hogy senki nem tudja nekem írásba adni hogy nem attól volt és ha meg attól akkor hogy nem én leszek az az egy az ezer közül aki esetleg szintén így jár.....szóval én következőnél kifejezetten nem fogom engedni a repesztést!!!!!!!!!!dokim amúgy azt mondta hogy az estek 90%-ban megrepedne az magától is csak nem várják meg.....

cupp
gigi
Vendég
 


Hello Gigi!
Bárcsak én sem engedtem volna! És legközelebb tuti hogy nem is fogom! Nálam meg az történt, hogy a repesztés után azonnal megindult kifelé a babám, anélkül, hogy szépen tovább tágultam volna 3-ról 5 ujjnyira! Így aztán belül is repedtem (méhszáj) és a fájdalom leírhatatlan volt! Ez sem történik meg szinte senkivel és velem mégis megtörtént! És tudod mi a legnagyobb baj? Hogy ennek az egész burokrepesztésnek nincsen semmi értelme!!! Ez egy szülésindító módszer, és a már megindult szülésnél max. azért alkalmazza a doki, hogy hamarabb mehessen haza, ne kelljen órákig várnia amíg szépen lassan maguktól mennek a dolgok a maguk útján, ahogy azt a természet megalkotta! Hát ezért! De én többet nem hagyom az biztos!

Szia, Hello
 
 


Sziasztok lányok!

Nem tudom olvassátok-e még ezta topikot, azért leírom a tapasztalatomat a témával. Én mindeképpen egyetértek abban, ha már beindult a szülés, tehát vannak rendszeres fájások, akkor nem szabadna repeszteni, majd megreped magától, ha itt az ideje. Én 02.05.-én szültem meg a kislányomat burokrepesztéssel. Túlhordásban voltam és pont CTG-re mentem ami viszont rossz eredményt mutatott. A baba szívhangja magas volt, nekem meg hőemelkedésem volt, mivel a doktornő arra gyanakodott valamilyen bakteriális fertőzésem lehet, így a baba érdekében indította meg a szülést. A burokrepesztés nekem egyáltalán nem fájt 4 ujjnyira ki voltam már tágulva. Sajnos fájások nem jöttek, pedig vártunk, kaptam rá 2 órát. Így bekötötték az oxitocint és utána 3 óra múlva meg lett Annácska gátmetszés nélkül, rendesen. Én csak amiatt bántam, hogy megindították a szülést, mert ez nagyon mesterséges volt, infúzióval a kezemben vajjúdni, CTG-vel folyamatosan a hasamon a kádba sem ülhettem bele, pedig az volt a titkolt vágyam, hogy vízben szülök. De azt is tudom, ha nem indítják meg akkor ki tudja nem lett volna-e baja a kisbabámnak. Tehát köszönet a doktornőnek, hogy egészséges kislányt tarthatok a karomban nap mint nap.

Üdv, Zita
zitti
Kerepes
 
 


Hello
Nekem is volt,semmi fájdalmat nem éreztem,söt szinte jol esett...3 fiam van,mindháromnál igy szültem,mert több mint 3 ujjnyira tágultam már,és a viz még nem folyott el egyik esetben sem.Utána(mármint a repesztés után) 1 orával a mellkasomon feküdtek a fiuk.Persze nem egyszerreKép

Kinga

Kinga
 
 


Sziasztok!
Szeretném én leírni a tapasztalataimat :D
A lányomnál volt burokrepesztés bő 2 ujjnyinál. Mivel gyengék voltak a fájások, (ekkorra már infuzió volt bekötve)
utána másfál órával született meg.
Nekem maga a beavatkozás nem fájt, csak meglepődtem, mert vizsgálni jött az orvos, és utána rögtön burkot is repesztett. :)
Bár a lányom, már teljesen be volt illeszkedve semmilyen látható jele nem lett a beavatkozásnak :D

A fiamnál már másodszor indítottak, de nem voltak annyira erősek a fájások az infúzió ellenére sem, hogy nyíljak, és 1 ujnyira ugye nem repesztenek burkot. :( Végül magától megrepedt, és utána jöttek is rendesen a fájások :) ,.
Ahogy elrepedt a burok, utána 2 és fél órára született meg a fiam.

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
 


Sziasztok!

A burokrepesztésen én is átestem. Nekem a 41. héten döntött úgy az orvos, hogy nem várunk tovább a babára, hanem meg kell indítani a szülést. Reggel 9-kor burkot repesztett, oxitocint kötöttek be és este 7-re született meg a kisfiam. A burokrepesztés nem fájt, csak rossz volt, hogy az infulzió miatt nem tudtam sétálni, végig az ágy mellett kellett maradnom.

Kép
Szilvia & Marcell
 


Sziasztok!
Nekem volt burokrepesztés, de nem fáj mivel a burkon nincsenek érző idegek. És láttam hogy mivel, egy bazi nagy tűvel!!!! Amit amikor megláttam, be is fogtam a szemem. Mondtam a dokimnak na ezt nem nézem. nem fájt, csak kellemetlen volt picit. Már Én is olyan 3 ujjnyira voltam tágulva de ezt 2 nap alatt......
Olyan 11-or volt ez a repesztés és utánna minden felgyorsult, SZERENCSÉRE és 14.25.-re megszületett a kisfiam.
Én is repedtem belül, kívül meg vágtak. 9-1/2 10 körül mentünk be a kórházba, szóval az a kb.5 óra amit a szülőszobában töltöttem, nekem sokkal jobb élmény volt, mint ha mondjuk tizen akárhány óráig vajúdtam volna! Én hálás vagyok a dokinak a burokrepesztésért, különben ki tudja meddig tartott volna a vajudás......
Egy élmény volt a szülés!!!! :D :D :D :D

Sudi És

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

NEkem is volt burokrepesztés, és nem is bánom így utólag!
A méhszáj már majdnem elsimult, kb 3 ujjnyi voltam,mikor fájdalom nélküli 4-5 perces összehzódásokkal bementünk.
3 kor repesztett burkot, ami nekem meglehetősen fájt és pillanatok alatt 3 percesek lettek, aztán 40 perc után 3 percesekből toló fájás lett. Kettőt kellett ellihegnem, közben felért a doki, és 55 perccel a burokrepesztés után rajtam feküdt a második nyomás után a lányom!
A férjem szt ez egy olló szerű hosszú nyélen lévő vmi amivel csinálták.

Sztem ha vki fél ettől a lehetőségtől, a legjobb ha a saját dokijával beszéli meg az aggodalmát!

Ági
 
 


Nekem burokrepesztéssel indították a szülést.Addig nem éreztem semmit,mert még nem akart megszületni.Én mindent jól megnéztem,és egy kerek végű ollóval csinálták.1 ujjnyira voltam kitágulva,és nagyon fájt mert szerintem kézzel tágított.Ezzel nem voltam egyedül,mert előttem egy 3.babáját szülő nőnek csinálták és üvöltött a fájdalomtól.Mind a kettőnknek ugyan az volt az orvosunk és már előző való nap bejelentette hogy holnap programozott szülés lesz és mindkettőnknél megindítja.Mivel pénteki nap volt nem akarta hogy hétvégén induljon be a szülés.Nálam sajnos császár lett a vége.
 


Szekusanne:

Ne haragudj, de annyira felháborítónak tartom az orvos eljárását! :evil: Elôször is vannak humánusabb megoldások is a szülés megindításához, de legfôképpen azért, mert a saját kényelme érdekében tett így! Remélem ha terveztek második babát, nem ô lesz az orvosod!

Nekem is volt repesztés, de akkor már órák óta vajúdtam, ki is voltam tágulva 3-4 cm-re. Semmit nem éreztem belôle, viszont azt tudom, hogy egy hosszú elvékonyodó m?anyag pálcával csinálták, aminek a végén egy alattomosan éles horog van, ugyanis megmutatták a szülésfelkészítôn.
 


Akkor teljesen megbíztam benne.Úgy gondoltam mindent úgy csinál ahogy a legjobb lesz,de később döbbentem rá hogy nem olyan rendes mint mutatta.Sajnos nem tudok olyan orvost akihez mehetnék.
 


szekusanne!
elárulod, hogy hol szültél és ki volt az orvosod? Priviben is jó, ha nem akarod itt leirni.
NAGYONJÓÓ dokit meg szivesen ajánlok helyette!!!!!! :D :D :D
Vendég
 


Mi van veletek hogy nem írtok?
 


Ha valaki még olvassa ezt a topicot és tud nekem válaszolni, nagyon megköszönöm.
Az én dilemmám pont ellentétes az általános szempontokkal. 38.héten vagyok, a baba teljesen rendben van, átlagos méretekkel, 3 kg körüli súllyal. Én viszont nem vagyok jól, úgy 4 napja annyira megfájdult a derekam,hogy nem tudok lábra állni.
Az orvos szerint ez normális, és nem lehet tenni ellene. Mivel már az érett szülés szakaszban vagyok, felmerült, hogy nem lehetne-e "előrehozni" a szülést, hogy a hátralévő 2-3 hetet ne kelljen így végigkínlódnom, gondolom, ami nekem fáj, az a babának sem jó.
Az orvosomat még nem mertem kérdezni, mert tudom, hogy ez a szakmában is nagyon kényes téma. De érdekelne, hogy ha mesterségesen megindítanak egy szülést, az miből áll és milyen hátrányai, kockázatai lehetnek - hangsúlyozom, egy kifejlett és jó időben lévő babánál.
Köszi, ha valaki válaszol.
 
 


Sziasztok!

Én február 13.án szültem és volt burokrepesztésem. 5nappal túlhordtam a kislányom. Este 9-re mentünk be 3-4perces fájásokkal a kórházba és hajnali 2-kor repesztett burkot a dokim.azt hittem,hogy a burokrepesztés fájt,aztán kiderült,hogy nem,hanem az azt követő méhösszehúzódás. :) No,de hát ilyen egy tapasztalatlan anyuka. Nekem semmi problémám nem volt vele.Szerintem helyesen döntött a szülésznőm,hogy behívta az orvosom burkot repeszteni.
 
 


Hali!

Katus: Nekem a szülésznő csinálta a burokrepesztést :shock: . Az az orvos feladata lett volna? (a burokrepesztés fájdalommentes volt, csak a magzatvíz kellemes melegét éreztem)
 
 


sziasztok! nekem is burokrepesztés volt, bár akkor már legalább 6 órája vajúdtam, de nem fájt és az orvosom is rendes volt nagyon!

:)

Lau

Kép
 
 


sziasztok.. nekem fájt a burokrepesztés,elvileg ekkor adoki a méhemet is elcsipte mivel megrepedt az is..a burok repesztéskor...de utána 1 órára már meg votl a baba..én 17évesen szültem az első babámat de 2óra alatt meglett,elvileg ne mvolt nehéz szülésem inkább nagy fájdalmaim..

Sziasztok!


PHPBB kód:
Kép


Sziasztok!

Igaz már töb mint két éve történt, de én mai napig nem bántam meg, hogy burkot repesztettek és úgy indították meg a szülést.

Éppen betöltöttem a 37. hetet, de akkor már két hete folyamatosan a kórházban feküdtem, mert a méhszájam 2-3 ujjnyira ki volt tágulva. Ráadásul kb. félidőben egy JJ katért is felhelyeztek nekem, mert a baba elnyomta azt a vezetéket, ami a vesévől a húgyhólyagba vezeti a vizeletet.
Az Uh-on már nem tudták megmérni a baba fejét, mert annyira be volt illeszkedve, de fájásaim nem voltak.
Ezért reggel hatkor burkot repesztettek, hogy megindítsák a szülést. Utána oxitocin infúzió, és végül fogóval született meg a fiam teljesen egészségesen. Gátmetszés a fogó miatt kellett, fogó pedig azért, hogy ne kellejen nagyon megerőltetnem magam a vesém miatt, de mégse legyen császár.

Én úgy gondolom, hogy az orvosom a legjobb megoldást választotta. A burokrepesztés egyáltalán nem fájt, és a szülés csodálatos élmény volt.

A kisfiam pedig 3800 g és 56 cm volt. Tehát nem egy pici baba.

Én úgy gondolom, hogy aki megbízik az orvosában, az ne zárkózzon el semmilyen megoldás elől, mert a jó orvosok a baba és az anya érdekeit tartják szem előtt.
Vendég
 


Sziasztok.

Nekem is volt burokrepesztés,de én megmondom őszintén nem éreztem semmit. Nem volt kellemetlen,gondolom ,ha jo időben pont fájás alatt csinálják akkor nem érzed. Nekem burokrepesztés után másfél órával született meg a kisfiam akinek az Apgar tesztje 10/10-es lett.

Maya


Kedves Lányok!

A Babanet szerkesztősége szeretettel várja a Látogatók történeteit a gyerekvárásról, családtervezésről, gyereknevelésről, szülésről, egészségügyről, családról, óvodáról, iskoláról, munkáról. Ha van olyan történeted, amely kacagtató vagy megható, megindító, elgondolkoztató vagy felháborító, esetleg reményt vagy megoldást adhat másoknak, ne habozzatok, hanem ragadjatok billentyűzetet és a kész írást küldjétek ide: szerkeszto@babanet.hu.

A történetek bekerülnek a Babanet Te Történeted rovatába, illetve a főoldalon is láthatók lesznek.

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Nekem mindkét terhességemnél repeszteni kellett.
Az első szülés fájásokkal indult, amikor repesztettek már 5 perces fájásaim voltaK. Kb. 1 1/2 óra múlva megszületett a fiam.
A lányomat 40+6 napra indították burok repesztéssel. Egy őra múlva kezdődtek a fájások. Kaptam oxyt is. 4 őra alatt megvolt a babó. Nem volt semmi komplkáció. Kicsit intenzívebbek voltak a fájások.

Úgyhogy nekem a repesztéssel nincsen negatív tapasztalatom. A dokim mondta, hogy akkor húzódik el a vajúdás repesztés után, ha a méhszáj még éretlen. Tehát a túl korai indításból könnyen lehet akár császár is. Nem kell siettetni a születést. Türelem...

Most vagyok a 3. Babóval a 40+3 napon....3 nap múlva indítja a doki, ha addig nem indul....
Kicsit be vagyok tojva...még nem elég érett a méhszáj...

Szóval félni nem kell a repesztéstől! Félelmetesen hangzik, de nem fáj. A lényeg, hogy minden beavatkozásnál meg kell próbálni ellazulni...nem kell túlságosan odakoncentrálni.

picibaba.hu vonalzó
akisz
Bp
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

cron