Új privát üzeneted érkezett!

Biztos ti is észrevettétek már, hogy sok gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésben a szakértõk véleményei sem azonosak. Még itt a babaneten sem. Most legutóbb például néhány nap különbséggel olvashattuk a Szoptatási tanácsok között, hogy még ha 10 hónaposan sem kap csak anyatejet a baba, akkor sem lesz miatta hiánybeteg, hogy a hozzátáplálás kiegészítésként, és a szopás után jöjjön, illetve hogy nyugodtan szoptassunk 1 éven túl is. Majd néhány nappal késõbb a Gyermekorvos válaszai között hasoló kérdésre azt a választ láthattuk, hogy 6 hónap után igenis kell az anyetejen kívül más is, hogy a fõzeléket a szoptatás elõtt adjuk, és hogy 1 éven túl nem szerencsés szoptatni.
Gyakorlott anyukák már könnyedén túlteszik magukat ezeken a jelenségeken, esetleg õk maguk, akár ugyanattól az orvostól is kaptak már ellentétes tanácsokat. Kezdõ anyukák esetében viszont esetleg gond lehet, hogy mégis, kinek higyjen, most akkor mit csináljon.
Az ilyen dolgokkal kapcsolatos tapasztalataink megvitatására nyitom most ezt a témát, Gabi javaslatára, remélem nem hiába.
Mennyire vegyük komolyan az éppen divatos orvosi-nevelési elveket? Ti hogyan tapasztaltátok, mennyire váltak be, igazak a ma leginkább elfogadott nézetek? Tényleg egészségesebb a szoptatott babád, mint az ismerõsödé, aki bizony "nem átallott" tápszert adni neki? Mennyire tekinted szentírásnak az orvosok szavát? Idegen orvosét, avagy a sajátodét? A gyermek vonatkozásában ill. saját magadra vonatkozóan? Mitõl függ, kinek hiszel? Aki kedvedre valót mond, az lesz a jó orvos?
Várom véleményeiteket!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Nagyon erdekes, amit irtal, en is sokszor elgondolkodtam azon, hogy pl. egy egeszsegugyi intezmenyen belul is mekkora kulonbsegek lehetnek a szoptassunk-ne szoptassunk kerdesben. ( Ahol en szultem, a szuleszeten egyfolytaban szoptatni kellett, ha akartad, ha nem, 50 meterrel oedbb a gyermekklinikan mar tilos voltpl az ejszakai szoptatas es pontosan harom vagy negy orankent kellett etetni a babat...) En ugy voltam vele, hogy az elso gyereknel azt tettem, amit a doktorneni es a vedono mondott. A fiam ket honapos kora korul nem kerte a cicit, es azt tanacsoltak, hogy ne eroltessem, jol ellesz tapon is. A masodiknal mar nem adtam fel, bar joval kevesebb tejem volt. Es erdekes, nem azon veszem eszre a szoptatas udvozito hatasat, hogy egeszsegesebb lenne a lanyom, mint a fiam volt, hanem a kozottunk kialakult kapcsolaton. Valahogy sokkal meghitteb a viszonyom a lanyommal, mint a fiammal valaha is volt.
Aztan rajottem, hogy ugyis csak kisreletezgetes utan tudom megmondani, hogy a dokinak igaza volt-e vagy sem. Minden gyerek mas es mas.
Es minden kor mas es mas. Anyukam szokta mondogatni, hogy amikor a batyam volt pici baba, azt mondtak, hogy spenotot etessen vele minel tobbet. Ugyanaz a gyermekorvos nehany evvel kesobb azt mondta, hogy mindent ehet a baba, csak spenotot nem. Vannak ugynevezett divatok, hogy most egyen-e a gyerek bebietelt, vagy sem, milyen gyumolcsot ehet es mikor, mikortol lehet neki tejet, lisztes eteleket adni, de ket egyforma velemenyt meg nem hallottam. Egyszer majdnem elajultam, amikor lattam az anyosomat, ahogy eperrel tomi nem egeszen egyeves gyermekemt, mivel en ugy tudtam, hogy azt nem kaphatnak ket eves korig. De semmi baja nem lett tole. Vagy itt van a narancs kerdes. Nem merem a lanyomnak adni a narancsot, mert az egyik ismeros gyereke nyolc honaposan korhazba kerult, allitolag a narancs miatt. Szoval, ebbol azt akarom kihamozni, hogy minden azon mulik serintem, hogy mi mit tapasztalunk, mit bir el a baba, es mi a mi dontesunk.
Udv
Eva
Eva
 


Sziasztok!

Az elso fiam 8-9 hónaposan (télen) lett eloször beteg. Nem a mi orvosunk rendelt helyettes orvos volt. Elmondom, hogy mi a baj lázas folyik az orra. A doktorno elso kérdése szopik-e még a gyerek? Mondom, hogy nem tápszert kap. Erre o: na azért beteg, mert nem szoptataja.
Ez akkor nekem nagyon rosszul esett. Eloször is nem az o beteg voltunk másodszor nem ismerte a gyerek elozményeit harmadszor orvos létére, hogy mondhat ilyent?

Szintén ez a fiam nagyon csúnyán köhögött mintha kruppos lenne. Elvittem az ismeros orr-fül-gégész orvoshoz aki gégetükrözéssel megállapította nem kruppos veleszületett gégeszükülete van (iskolás korára kinövi) azért köhög ilyen csúnyán és hasonlóan mint a krupp.
Megint helyettes orvos rendelt, de akkor más. A hír hallatán, hogy megmertem tükröztetni a gyereket közölte velem "azért beteg a gyerek, mert biztos összeszedett valamit a kórházba".
Szerettem volna megkérdezni tole ha nem teszem o ugyan mibol állapítja majd meg miért köhög úgy a gyerek ahogy köhögött?

A kisebbik fiamnak szeptember óta folyamatosan jönnek a fogai (alsó ketto, felso négy). Elmentünk a dokihoz (megint más) mondom, hogy lázas, folyik az orra. Megnézi és közli eroteljesen fogzik a gyerek nincs semmi baja csilapitsam a lázát viszontlátásra (ez a doki arról nevezetes nem ír fel elsore antibiotikumot, ami jó is meg nem is). Ebbe nem nyugodtam bele, ahogy visszajött a saját doki egybol mentem. Elküldött a fülészetre és kiderült kezdodo arcüreggyulladása van a gyereknek. Egy jó antibiotikummal egy hét alatt túljutottunk. Ha meg csak hagyom annyiba az egészet lehet, hogy felkellett volna szurni az arcüregét de még a fülét is mire látja egy rendes orvos.

Szoptatás-Tápszer
Az elso fiam ajakhasadékkal született, ezért egyhetes korában megoperálták a száját. Amíg a szülészeten voltunk addig szophatott a sebészeten nem. Orrszondával etették amíg a varratokat ki nem szedték, majd utána még egy hétig nem szophatott. A legborzalmasabb érzés az volt amikor etetésre került a sor és magamhoz vontam majdnem keresztül harapta a polómat annyira benne volt az össztön. Ennek ellenére talán a magam hibájából tapasztalatlanságából az áttélt stressz miatt nem tudtam csak négy hónapig szoptatni azt is csak hozzátáplálás mellet.
Ekkor tapasztaltam, hogy sem az orvos sem a védono nem áll a magaslat csúcsán, arra a kérdésre, hogy melyik tápszert adjam, miért pont azt, mi a különbség az egyik vagy a másik között, soha nem tudtak megfelelo választ adni. Nekem kellet a gyerek és a magam kárán kitapasztalnom. pl. az egyiktol nem tudott kakilni, a másikat állandóan visszabukta, nagyon rossz ízu és szagu volt stb.

Nagyon jó az, hogy az anyukákat arra buzdítsák, hogy szoptassanak, ez eddig rendben is van, de én eddig semmi szakirodalmat nem találtam, hgy mi van utána. No nem arra godolok fozelék gyümölcs, hanem pl. az, hogy ha nem tudsz szoptatni akkor mit adjál mi van és az miért jobb mint más.
Mostanában kezdték magukat jobban reklámozni a tápszergyártók, de aból sem lehet valami sokat megtudni. Azzal meg, hogy eroltetik a szoptatást az egyikoldalról a másikoldalon meg megvonják az információkat (nem lehet hirdetni, tápszert, cumisüveget, cumit, cumisüvegbol ivó gyereket) lehet, hogy nagyobb lesz a szoptatási kedv, de mi lesz azokkal akinek nem megy? Azokat ki segíti hasznos információkkal?

bigacsiga Kata
bigacsiga
 

 
 

Sziasztok!

Én is hasonló cipőben jártam. Mármint, hogy csak 4 hónapos koráig tudtam szoptatni. Akkor a doktor néni azonnal tápszert irt fel. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e valami más megoldást keresni, de csak azt mondta, nincs mit tenni, nem tehetünk róla, hogy már kevés a tejKép Ma már másképp látom és úgy gondolom, hogy többször kellett volna mellre tenni és ha nehezen is, de próbálkoznunk kellett volna tovább is. Igy ugyanis a maradék tejem is "elillant" mmivel a cucis üvegből sokkal egyszerűbb volt -az amúgy is lusti- babának megkapni amire szüksége volt. Szóval én sem kaptam semmilyen hasznos infot. Ráadásul a tápszertől borzalmas székrekedése lett, ami végül is csak akkor oldódott meg teljesen, amikor tejtermékeket kezdtem el adni. De igazán használható tippeket a székrekedés alkalmával sem kaptam. Nekem kellett kisakkoznom, hogy mi jó a gyereknek. Az biztos, hogy a másodiknál már másképp fogok csinálni bizonyos dolgokat, hiszen már lesz tapasztalatom. Kezdetben mindent készpénznek vettem, amit nálam "okosabb" emberek mondtak.
Tényleg más minden kor. Anyukám szerint nyugodtan adjak kekszet, piskótát stb-t a gyereknek. Hiszen én is ilyesmin nőttem fel. S lám semmi bajom sincs. Nővérem pedig kimondottan megijedt, mikor látta, hogy spenótot adok Dorcsinak (8-10 hónapos lehetett), mert ő úgy tudta, hogy a paraj kárositja a vesét. Rájöttem, hogy legjobb az arany középút -itt is. Én a magam részéről több helyről igyekszem infokat gyűjteni olyan kérdésekben, amikhez nem sokat értek és a döntésben a saját véleményem, a logika és a tanácsok együttesen játszanak szerepet. Hogy milyen arányban az sok mindenen múlik. Sziasztok, Bea
Bea
 


Sziasztok!

Örülök, hogy megtaláltátok ezt az oldalt.
Azt hiszem mindenki úgy van vele, hogy az elsõ gyereknél még a legközelebbi szakembernek "hisz", hiszen baj esetén is hozzá fordulunk, és hogy tegyük ezt akkor, ha nem tartottuk be a tanácsait. Aztán ahogy nõnek a gyerekek, mindenki tapasztaltabb lesz. Én most pl. úgy vagyok a gyerekorvossal, hogy jóformán rámbízza a gyerekek kezelését, annyi hurutos nyavaján mentünk át, hogy lazán válogatok a 4-5 féle köhögésre való gyógyszer között, és ezt õ is tudja, és megbízik bennem, lazán ad igazolást elõre, mert tudja, hogy úgy is visszamegyek, ha fontos. De ehhez tényleg több gyerek, illetve több év szükséges, és az elsõnél nagyon nehéz tudni, mit is tegyen az ember. Aztán pedig sajnálkozunk, hogy ezt vagy azt mért nem tudtuk elõbb

A spenót nekem új. Amikor enyémek ott tartottak, akkor hamar lehetett adni (4-5 hó) és anyám 25 évvel azelõtti könyvében is ez állt, így ezt a mai napig, amíg itt tõletek nem olvastam, nem is hallottam! Szerencsére senkinek semmi baja nincs.

Én valamennyire azt próbálom követni, hogy ami a természetes, amire az evolúció is kitalált minket. Persze ez sem tökéletes, hisz a városi rohanó, stresses életmódot és a környezeti ártalmakat még nem tudja az evolúció figyelembe venni, ahhoz nem vagyunk alkalmazkodva, így az, ami hajdan jó lehetett, most nem feltétlen jó.

Eszembe jutott még egy eset. Biztos olvastátok, itt a neten, a Sydney-i szülés történetet, a Ti írtátok rovatban. Itt elhangzik, hogy nem volt belsõ vizsgálat egész a végéig, meghogy a szülés körül többen utcai (stb) ruhákban voltak, nem kellett mûtõsruha stb. Errõl még eszembe jutott, hogy az érintett rovatokban miket olvasok, mi számít esetleg szempontnak ma abban, hogy kiválasszuk, hol szülünk.
Így pl. hogy ne legyen borotválás, beöntés, gátmetszés. Persze, én is átéltem ezeket, de itt pl. inkább egyetértek a dokival, mert, pláne az elsõ kettõ, abszolút veszélytelen, fájdalmatlan dolog, viszont ha belegondolunk, azért tényleg megelõzhet egy-két gondot. Szóval ez pl. nekem nem lenne szempont, akkor már inkább rendelkezzen a kórház megfelelõ neonatológiai osztállyal, hiszen ha minden jól megy, 4 napot "féllábon is kihúzunk", ha viszont baj van, nem mindegy, milyen kezekben vagyunk.
Na, vissza az eredetire, szóval az a fene nagy lazaság, ami Sydneyben volt, ugyan kellemes emlék lehet, de mi van a kritikus esetekkel? Mi lett volna ha baj van, de nem veszik észre mert nem nézték a méhszájat, és bekövetkezik egy esetleges, egyébként megelõzhetõ koraszülés?

Nem kedvelem a nõgyógyi vizsgálatokat, terhesen se, sõt egy csomóról sokszor én is úgy érzem felesleges. Itt van pl. a terheléses cukorteszt. Ahogy hallom, van ahol mindenkinek, van ahol a veszélyeztetettnek tûnõknek csinálják csak meg. Vajon melyik rendszernek van igaza?
Ugyanez a helyzet a császárokkal. Ma Mo.n nagyon magas a császár arány, és ha lesznek majd kórházi perek, mégnagyobb lesz szerintem. Hisz a dokinak az a szempont, hogy ott és akkor minden a lehetõ legkisebb kockázattal menjen, vagy egyszerûen csak gyorsan, minél elõbb meg legyen. Ugyanakkor esetleg máshol, mások sok esetnél a normál befejezés mellett döntenének. És ha mi vagyunk a szenvedõ alanyok, akkor késõbb jobbról-balról szedjük az infokat, és kiderül, egész más is lehetett volna a szülésünk.

Még egy gondolat az etetéssel kapcsolatban. Egyszerûen on-line ellentétes vélemények vannak forgalomban (pl. narancs), nem csak a kor szerint. Ugyanakkor az, ha egy esetrõl hallottunk, nem tudom, mennyire lehet döntõ, hisz ugye hányan hallnak meg balesetben, de mégis autóba ülünk. De amikor a közelünkben halljuk az esetet, elbizonytalanodunk, megijedünk. Na, ugyanez az oltásokkal is, lásd Agyhártyagyulladásos rovat.

Kicsit más, de ha már itt vagyok. Nem tudjátok, most mi a divat: cumi vagy ujj szopás? Hisz elvileg utóbbiról leszokik, ha elfoglalja magát, természetesebb, jobb. Na, de pl. nekünk meg se találták ehhez az ujjukat, a cumit meg csak egyszerûen elvettük a végén. Ez is egy olyan dolog talán, ahány doki, annyi nézet.
Ildi
Pethes Ildikó
 


kedves Ildi!
Megint egy oloyan temat vetettel fel, ahol nagyon sokfele nezet utkozik. A legtobb orvos, vedono azt mondja, hogy nem kell a cumi, a legjobb, h mar valamifele potszert keresunk, ha az ujjat szopja a gyerek. Ezt mondja a pszichologus is. Ugyanakkor az egyik ismerosom gyerek fogszakorvos, fogszabalyozassal foglalkozik. O azt mondja, hogy rengeteg problemat okoz az ujjszopas, mert arrol a legnehezebb leszoktatni a gyereket, mindig keznel van, gyakori az az eset is, hogy regen iskolas gyerekek az ujjukat szopjak. Tehat jobb a cumi, mert azt el lehet venni toluk. Ugyanakkor egy csomoan cumi ellenesek sokaig( lasd az en elso vedonomet, aki- meg nem volt gyereke- azt mondta, hogy a legnagyopbb marhasag cumit adni a gyereknek, majd mikor megszuletett a lany o volt az elso, aki rohant cumit venni...) En ezzel is ugy vagyok- masodik egyerek utan, hogy a gyerek fogja eldonteni. Erdekes, nalunk egyik sem lett sem cumis, sem ujjszopos. Kifejezetten utaltak a cumit, az ujjat egyik sem vette szopcsizas celjabol a szajaba. De a fiam cumisuveg fuggo volt, mig oviba nem ment, es ez nagyon zavart. Egyfolytaban ott logott a szajaban a cumisuveg, erdekes, azota alszik rendesen, hogy elvettuk tole( nem drasztikusan, de hatarozottan.)
A keresztlanyomnak pedig mind a ket huvelykujja tele volt borkemenyedessel az ujjszopastol. A szulei mindent kiprobaltak, hogy leszoktassak rola, neha meg mindig ugy alszik el- pedig 12 eves. Nem konnyu a dolog, es szerintem itt sincs tokeletes megoldas.
Udv
EVa
Eva
 


S


Sziasztok

Szakemberek tanácsa: azt hiszemigazatok van, az elsõgyerekes anyukák mindig hallgatnak rájuk- én is ezt tettem. Az elsõ gyereknél szigorúan betartottam az orvos "elõírásait"- fejtem, 15 percig szoptattam, hagytam sírni de kivártam a 3 órát stb- meg is lett az eredménye-1 hónap alatt mindössze 270 grammot hízott, mire a doktornéni szörnyülködött és már írta is a tápszert, semmi tanács vagy ilyesmi, rögtön küldött a patikába hogy a következõ evésnél már a tápszert kapja a gyerek. Még 2 hónapig kínlódtunk de aztán feladtam a szopit, ugyanúgy jártam mnt bea. Most már nem ezt csinálom, mehallgatom a tanácsokat majd úgy teszek ahogy én azt jónak látom. Nálunk pl. a mostani gyerekorvos nem javasolta az agyhártyás oltást, én mégis beadattam mert félek, féltem a gyerekeimet. A kajával ugyanez volt, ott is csak jöttek a jó tanácsok, de ott már ügyesebb voltam nem vettem mindent szentírásnak.

Szopi kontra cumi: Zozi lányom nem nagyon kedvelte a cumit, elég hamar 1 hónaposan megtalált az ujját, azóta szopja. Van is bõrkeményedés. A fiam most egy hónapos rettenetes igénye van a szopásra, õ pl. szereti a cumit.

Tápszer: az én exgyerekorvosom rögtön a Bebát írta fel minden kommentár nélkül- egyszerû a magyarázat- érdeke fûzõdött hozzá, ez olyan mint az orvoslátogatók akik repiajándékokat visznek az orvosnak csak hogy az õ terméküket írja fel a többféle de azonos betegségre való gyógyszerek közül. Nekünk a Beba nem vált be- rossz volt nem szerette- a Milumil jött be, de senki nem mondta melyik miben különbözik, melyik mitõl jobb.

Zorkanya
Zorkanya
 


Sziasztok!

A divat - szerintem - itt is, mint sok mas dologban nagyon meghatarozo. Az is, hogy eppen melyik ceg ad mintat melyik rendelonek.
Szerintem maguk a tapszergyarto cegek sem tudjak, hogy miert lenne jobb az o termekuk a masikenal. Egyik baba aztan ezt szereti, a masik meg azt. A dokik meg addig ajanlgatjak, mig be nem jon valamelyik. Ok sem istenek, csak egy kicsit tapasztaltabbak az adott teruleten. Probalnak segiteni a tudasuk, es/vagy a divat alapjan. Aztan nekunk kell okosaknak lenni, hogy elfogadjuk es bizunk benne, vagy kritikusak vagyunk. De ez persze konnyebb ugy, ha az embernek van mar egy-ket gyereknyi tapasztalata. Ja, es ez a Babanet tarsalgo sem rossz ilyen celra!

Egyebkent en is kivancsi vagyok az ugyeletes divatra ujjszopas es cumi teren. Lehet, hogy a fogszabalyzos cumi? A fogorvosnal, mikor a fiam bekapta az ujjat, veszjosloan mondta a doki, na te leszel a kovetkezo paciens, ha hamarosan nem hagyod abba! 2 es fel eves volt.
Eva
Eva
 


Mind a 2 gyerekem szenvedélyesen szopta az ujját, az egyikkel kell fogszabályzóba menni, a másikkal nem... és mind a 2 magától leszokott róla, az egyik 8 évesen, a másik 5 évesen...
A fogorvosok nekem az agyamra mentek, hát amiket azok ajánlgattak ujjszopás ellen... Na és ha fogszabályzóba kell menni?
Szerintem a fogszabályzó nem csinál akkora galibát, mint ha elveszed erövel a kisgyerektöl ezt a szerintem nagyon is fontos önmegnyugtató eszközt.
kriszta (kriszta)
 


Hát, orvosok kontra tapasztalatlan mamák-
Lehet, hogy makacs, és önfejû vagyok, ahogy a férjem néha mondja, de velem még a gyerekorvounk nem vitetett keresztül egyetlen hülyeséget sem. Két hónapos volt a fiam, amikor mondta, hogy adjak neki gyümölcslevet ('98-ban). Egy hét múlva rákérdezett, adok-e. Mondtam, nem. Aztán hetente kérdezte, eszik-e a gyerek gyümölcsöt. Hetente mondtam, hogy nem. Adjak neki fõzeléket (négy hónaposan!). Monsdtam, nem adok. Adjak neki gyümölcslevet, hogy SZOKJA A KANALAT! (sic!)
Szoptassam négyóránként. Ne vegyem fel, ha sír, hadd erõsödjön a tüdeje (sic!) és tanulja meg, nem õ a legfonbtosabb.
A végén már hazudtam neki, igen, adok a gyereknek gyümölcsöt, csak hagyjon békén. Ábel 7 hónapos volt, amikor otthagytam ezt a hülye dokit.
A mostani dokival jól kijövünk, õ a hathónapos korig kizárólag anyatej elvet vallja (én is), beszélgettünk errõl, mondtam neki az ex-dokinõ elveit, azt mondta, neki aztán nem kell hazudnom a gyümölcslérõl... Kép
Viszont használható tippet kaptam a kórházban a csecsemõsöktõl: Emese nappal négy-öt órákat aludt, éjjel meg óránként felébredt. Õk mondták, hogy ébresszem fel két-három óránként, álljon be a ritmusa. Így tettem, és tényleg bevált, nappal így felébredt két-három óránként, éjjel négy óránként. Kb. két hónapos korátólk átaludta az éjszakát. Kb. két héttel ezelõttig. Pedig dicsekedtem is vele, hogy alszik... Most mit csináljak?
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Zsóka, nagyon is klasszul csinálod a dolgokat! Hallgass csak továbbra is a szívedre.
Éjjel felsírás? hát én sose bírtam ki, mindig odamentem és megnyugtattam, rémes érzés lehet, hogy sötét van, az ember csak bög, és senki nem simogatja meg.
kriszta (kriszta)
 


Zsoka!!!! Nevethetek :-)))))))????
De nem komolybol! Remelem nem az en levelemtol
nem alussza at tobbe Emese az ejszakat !
Visszamenjunk az Alvas rubrikaba???!!
Ott megtalasz !(Van egypar ujabb dolog!)
Szia,
Lcsilla
LCsilla
 


Sziasztok,
Kriszta, én sem bírom ki egy percet sem. Nem sír, csak fogrgolódik, mocorog, érezni, hogy vmi van. Ilyenkor megszoptatom, és alszik is, mint a bunda.
A fiam 22 hónapos koráig nem aludta át az éjszakát, szóval van már ilyen tapasztalatom... Azért jó lenne aludni is... Ja, a kicsi velem alszik, mellettem a nagy ágyban, és úgy gondolom, még egy ideig biztos ott alszik még.

LCsilla,
nevess csak Kép. Átmegyek az Alvásba, ne legyek itt off.
Sziasztok
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok,
Lcsilla, eddig kerestem az Alvás topicot. Egyszerûen nem találom, se Keresõvel, se anélkül. Hol lehet??
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Kedves Zsóka!

Gyermekek:Gyereknevelésen belül az első topic. Üdv, Bea
Bea
 


Szia Zsóka!

Olvastam, hogy a kisbabád veled alszik a nagy ágyban, és ez felkeltette az érdeklödésemet. Kép
Én még csak most várom az elsö kisbabámat és nagyon tapasztalatlan vagyok, ne nevess ki! Arról van szó, hogy nem tudom elképzelni, hogy magam- magunk mellé merjem majd a kicsit fektetni. Attól félnék, hogy éjjel álmomban fordulok egyet, és ráfekszem véletlenül, összenyomom vagy megfullad mert a fejére csúszik a nagy paplan... Hiszen olyan pici lesz és törékeny... én pedig méllyen szoktam aludni és a párom is.
Vagy lehet, hogy mindez teljesen kizárt? Az ösztöneim olyan éberek és erösek lesznek, hogy nem tudok majd olyan mélyen aludni hogy róla megfeledkezzek közben? És a mi 'nagy' ágynemüink között nem fulladozik?


Katus
Katus
 


Kedves Katus! Nalunk is velunk aludt egy ideig a baba, addig, mig ugy lattam, igenyli. Hidd el, nem fogsz rafekudni, es o is nagyon jol fogja erezni magad a nagy agynemuk kozott. Valahogy ugy van ez a dolog, hogy amikor ott alszik veled a baba, osztonszeruen ugy alszol, hogy neki helye legyen. En nagyon szeretem, ha mellettem szuszog, de egy ido utan betettem a bolcsobe, ami az agyam mellett all. Kenyelmesebb volt neki is, nekem is. De az elso par honapban nagyon megnyugtato vol. szoval, nyugi, nem lesz a babanak semmi baja attol, hogy ott alszik veled, sot! Kép
Udv
Eva
Eva
 


Szia Katus,
Évának igaza van! Nálam mélyebben aztán senki nem alszik, viszont miüta gyerekm van, úgy alszom, mint egy nyúl. Minden rezzenésre (helyesebben a gyerekeim minden rezzenésére) felébredek.
Szerintem az anyában van vmilyen ösztön, ami megakadályozza, hogy esetleg álmában agyonnyomja a babáját. Meg olvastam is, hogy abban a néhány esetben, ami elõfordult, a mama mindig ittas, bekábítózott stb. állapotban volt.
Én vhogy még megfordulni is úgy fordfulok meg álmomban, hogy (gondolom olyankor kinyitotm as szemem) a gyerektõl mindig megvan az a nagyjábókl 20 centis távolság, ami bviztosítja, hogy ne feküdjek rá, és az én takaroóm se boruljon az arcára. (Ez a távolság nem kicentizett, csak ösdzötnös, csak hát most számszakilag meg kellett adnom Kép). Egyébként nekem könnyû, mert mivel a férjem éjjel is dolgozik, ezért sokszor nappal alszik, ezért mi nem alszunk együtt, szóval a nagy franciaágy csak a kicsié és az enyém. Így azért könnyebb, mintha hárman nyomorognánk benne. De ez az elsõnél még nem így volt, akkor hárman aludtunk együtt, de olyankor sosem tettem a babát középre - bár gondolom a papákban is mûködik vmi ösztön. És hogy a bab le ne esseen, odatoltam az ágy mellé aszorosan az õ kis rácsos ágyát (ami mindig üresen állt Kép), az akadályozta meg, hogy le ne essen, ha túlsáégosan az ágy szélére kerülne.
Bocs, ha hosszú voltam
üsdv
ZSóka

A melléütésekért bocs, de késõ van...
zsóka (zsók
 


Szia Évi, Zsóka!

Köszönöm, hogy megosztottátok velem az ebbéli tapasztalataitokat, igazán meggyözöen hangzottak. Mostmár biztos vagyok benne, hogy én sem fogok aggódni!

Már alig várom, hogy ott szuszogjon mellettem az a pici csöppség, aki az életünk napsugara lesz! Kép

Jó egészséget, sok boldogságot Nektek gyermekeitekkel!!!

Katus
Katus
 


Sziasztok !
Erdekes en az elso honapokban nem "kivantam"
annyira hogy a kislanyom mellettem szuszogjon
mint most!(Most 11 honapos) Es annyira szeretem
ha ott fekszik kozepen !(Egyebkent errol irtam
az ALVAS topicban is!).
Orulok,hogy ezzel nem csak en vagyok igy !
Csilla
LCsilla
 


Sziasztok!
Régóta készülök írni ebbe a topicba, lévén kezdő anya, aki kiben hisz?- természetesen a szakemberben. Akkor kezdtem gyanút fogni, hogy vmi itt nincs rendjén, amikor a kórházban csak hasra fektették a babákat, itthon a gyermekorvos azt mondta hátra, aztán jött a védőnő, aki azt mondat oldalra, kitámasztva. (még szerencse, hogy több variációs lehetőség nem volt...) SZóval maradt, a háton, mert úgy tűnt azt viseli a legkevésbeé rosszul.

Aztán jött a szoptatás mizéria, az én lányom nem volt egy zabagép, sokszor 4-5 órákat is átaludt, és mivel nagy súllyal született (4.25-tel) a kórházabn azt mondták nem kell radikálisan felébresztenem, hogy egyen, tudja ő, hoyg mikor kell. Itthoni gyerekorvos: muszáj a 3 óránkénti etetés!!

Az ember józanesze azt diktálja, hoyg terhesség, szoptatás alatt csak a leges-legszükségesebb esetben vegyen be gyógyszert,- mert hát sosem lehet tudni- a doktornőnk az első látogatás alkalmával, mieléőtt a gyerekre ránézett volna, vagy megkérdezte volan, hogy van-e tejem, rögtön azt mondta: MAgának írok fel Eleniumot, mert látom, hogy bizonytalan, hogy legyen teje.....

Nem tudom, Ti hogy voltatok vele, de én bevellom, hoyg az első napokban bizony bele izzadtam egy-egy pelenkázásab, öltöztetésbe, annyira óvatosan próbáltam vele bánni, nehogy ösdszetörjem, hiszen olyan picike...

Most már elmúlt 4 hónapos és tudom, hogy nem töröm össze, s tudom hogy nem kell mindent készpénznek venni, de tudjátok elmélázom néha-néha azon, hogy vajon ha azt a mondatot hallom, hogy "Remek anyuka, egy hét múlva már rutinosan csinálja, így tovább" - ami nem hosszabb, mint az Eleniumos változat - akkor talán nem tart hosszú hónapokig az, hogy ne ránduljon görcsbe a gyomrom, ha a gyermekem valamit nem a "nagykönyv" szerint csinál (ld. evés mennyiség, gyarapodás)- hanem bízom a ösztönimben, ahogy ezt szépanyáink is tették annak idején....

Bocs, ha egy kicsit hosszadalmas lett, de hátha olvassa most első babáját szülő is, és megkíméli magát ezektől a köröktől, mert bizony rá kellett jönnöm, ha az ember a szülésig úgy ismerte magát, hogy van elképzelése, határozott véleménye és viszonylag stabil önbizalommal rója a köröket a mindennapokban, hááát...egy rábízott gyerek felelőssége bizony néha-néha megtépázza ezt a hitet! (LEgalább is nálam így volt, de szívesen olvasnék olyat is, akinek ezeken nem kellett keresztül mennie!)

NA, most tényleg befejezem, SZiasztok,
ENci
Enci
 


Kedves Enci!

Mint első gyermekét váró anyajelölt örömmel olvastam soraidat, úgy érzem akár nekem is szólhatnak. Valóban néha úgy érzem, tudom, hogyan akarom, hogyan fogom majd babámat a tőlem telhető legjobban ellátni, de már most, mielőtt megszületett volna annyi "jótanácsot" kapok szak- és kevésbé szakemberektől, hogy néha teljesen elbizonytalanodom.
Leveled olvasása azonban újra erőt öntött belém, hiszen amit egy anya jónak érez, az nagy gondot nem okozhat, ugye?

Mse
Mse
 


Kedves Mse!

Néha elbizonytalanodik az ember, de szerintem túl nagy hülyeséget nem csinálhat. És a gyermekeink meglepően bölcsek, és ha akarjuk, ha nem elmondják nekünk mit szeretének! De tényleg volatk, vannak (lesznek?) nehéz napok, de csodás dolog egy pici lény anyukájának lenni!!

SOk sikert és ÖNBIZALMAT, biztosan nem ronthatod el!!! (Ha bizonytalanok vagyunk, akkor meg itt adnak nekünk bölcs tanácsot a rutinosabb mamák...)

Enci
Enci
 


Kedves Lányok!

Gondoltam mivel pár nap múlva mi is szülők leszünka párommal, benézek ide is. Az anyósom azt modta, aki mellesleg gyermekorvos, hogy csak olyat csináljunk a babucival, amit magunkkal is csinálnánk. Ez megnyugtatott. Hiszen magunkat is ellátjuk valahogy, öltözünk, fürdünk, eszünk. Most kezdek hálás lenni a szüleimnek, hogy egészségügyibe járattak, mert csecsemőgondozásból még érettségizni is kellett, csak nem felejtettem el a dolgokat. Most nagy a mellényem, de lehet, hogy néha én is mindezek ellenére be fogok pánikolni. A nevelési elveket, pl. szoptatás ritmusa, hol alszik a gyerek, felvesszük-e ha sír, stb. egyedül a párommal szeretném egyeztetni, hiszen mindenki akar majd tanácsot adni, és mindenkinek nem lehet megfelelni, ezért ezt kettőnknek kell eldönteni. Szerintem.

Pár hét múlva meglátjuk.

MSE! Menne az e-mail, de tele van a ládikód, nem akar átmenni.

Üdv: Moncsi
PankaMama
 


Sziasztok!

Az elsõ baba -a vagy tapasztalt mama kérdéskörrõl: elvileg sorolhatom magam a tapasztalt mamák közé, hisz van 3 gyerekem, elõbbi 13 utóbbiak 19 hónapig szoptatva, azóta egy már suliban. És pláne babanet óta rengeteg tudással gyarapodva.
És néha végiggondolom, mit hogy csináltam anno, és mit tennék abban a helyzetben ma. És van, amirõl tudom, hogy ma másképp tenném, mert szerintem "hibás" dolog volt valami. De vannak olyanok is, ami, ha ma ugyanúgy lenne, ma is lehet, hogy nem tudnám megoldani.
Íme pl. egy feladat szoptatásban járatos mamáknak: adva van egy jól szopó , legyen mondjuk egy hónapos csecsemõ (két héttõl három hónapig kb. ugyanaz). A baba jó súllyal született, tej beindult, már a kórházban szopott 60 ml körül, elsõ otthontölött hét végén olykor már 100 ml-t. (fejés nincs, mindent kiszop). A baba szopik, fenti mennyiséget, mohón. Büfi (bukás), viszza. Szopik, elszundít. Leteszem. Fél órán belül felébred. Büfi (bukás). Nem alszik el, avagy újra felébred és üvölt. Nem kakis-pisis, nincs melege, nem beteg stb. De üvölt. Mellre teszem, ott elhallgat. Kiszopja a másikat is, hakapeszi. Sok a pocijának, kibukja szinte az egészet. És újra üvölt. Megoldás? (azaz szoptassam sokszor, vagy várjam ki az x órát, és mégis, mit tégy vele, hogy ne az legyen az alap, hogy üvölt? ha szopik el van, de visszabukja (és nincs tejtúltermelés, aggódsz, hogy így elég lesz-e). Ez az elsõ fiam, és nem tudom ma se, hogy hogy lett volna a helyes, a legjobb megoldás. (ötletekre tényleg kíváncsi vagyok)
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi!

Regota nem irtam, de nagyon hasonlo problemam volt a lanyommal, es felkeltette az erdeklodesem a kerdesed!

Nekem is egy nagyon jol szopo babam volt, mi 100 ml-rel jottunk haza. 3 honapos koraig cumisuveget nem latott. Nagyon dagi volt. Egy oran keresztul tartottak nalunk a szopasok az elso honapban.

Megoldas: eleg a fel ora szopas. Ennyi ido alatt, ha intenziven szopik, biztos hogy eleg mennyiseget eszik es a hatso tejet is kiszivja.
Mivel allandoan tuleszi magat, ezert nem tud elaludni, faj a has. O a hasfajast ehsegnek erzi, nem tudja megkulonboztetni a ketfele erzest. Igy ha ujra mellre teszed szivesen fog szopizni, mar csak azert is, mert kozben a fajdalomrol elfeledkezik, massal van elfoglalva. Ezert nem a szoptatas a megoldas, hanep egy kis hassimogatas, hasmelegites.
En kivartam az x orat es az orvosom tanacsara csak max. fel orat szoptattam, egy mellbol ( persze ahogy nagyobb lett, a masik mell is kellett). Es ez tenyleg segitett.
Viszont ott a masik kerdes, hogy igy nem lesz-e kevesebb tejem? A kereslet es kinalat osszehangolodik-e? Nalunk nem volt evvel se problema.

Alma.
alma
 


Szia Alma!

(remélem azért lesz még pár vélemény, de már most leírom a további tapasztalatokat)
Szóval -mindegy miként- de nálunk is az lett az eredmény, hogy bizony kivárattam vele az x órát, és köztes idõben simogatás, felvevés, sétálgatás stb. (errõl már több topicban írtam). Õ sose látott cumisüveget, délutánig elég maradt az egy mell, estére viszont nem volt neki elég, esténként nem bírt mellen elaludni stb. Más tényezõk is voltak, amiket ma már tudok, hogy másképp kellett volna (mivel egyetemre jártam közben, végül szigorú 4 órás rendszere lett, egy evés kiskanállal amit otthagytam stb.) és végül 4 hónaposan kevés volt (és nem voltam elég profi, hogy növeljem, na erre ma már vannak tippjeim), és akkor jött a fõzelék. Szóval a kereslet-kínálat szempontból tartok tõle én az x órával elrontottam a dolgot! És mellé maradt, hogy egész nap bõgött olykor. (ja, a félóra az neki nem volt több, inkább kevesebb) Szóval ez eddig egy ötlet, neked bevált, én is hasonlót csináltam végül, de utólag nem érzem tökéletesnek. Várom a további tippeket!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi!

Nekunk az elso honapban volt problema a sok hanyas. Ahogy leirtam, megoldodott, es semmi gond nem volt 2-3 honapig. Aztan persze nekem is kevesebb lett a tejem ( a negyedik honapban), es nagyjabol tudom is, hogy miert ( utolag). Akkor en is gyakrabban szoptattam, es akkor mar nem volt olyan moho a lanyom, nem ette tul magat, igy nem is hanyt.
Soha nem tartottuk be a szigoru negy oras rendszert. Egy dolgot tartottam be az elso honapokban, hogy ket es fel, harom ora teljen el az elozo szoptatas utan. Addig nem etettem meg. Szigoruan hangzik, de sajnos tapasztalatbol tudtam, hogy ha elobb sir, akkor mas a baja. Legtobbszor akkor hanyt, ha ket etetes kozott nem telt el legalabb ket-harom ora.
En is kivancsi vagyok masok velemenyere!
Nekem is lenne kerdesem a szopttassal kapcsolatban, de azt majd holnap a szoptatasi topic-ba teszem fel.

Alma.
Alma
 


Szia Ildi,
mintha Ábelt írtad volna le nekem! Három hónapos koráig kétóránként szoptattam, ráadásul fél-háromnegyed óráig, és ez volt az ok. Állandóan túlette magát, büfi-bukás-pluszban hasmenés, államdó üveöltés (inkább este). Mi meg, tapasztalatlan szülõk, este hordoztuk a gyereket, aki a fáradtság miatt nem tudott elalduni már a végán,. volt, hogy fél kettõkor, de volt hoigy hajnali fél hétkor alud tel (!). Utólag nagyon szégyellem magam, érte, és rettenetesen sajnálom szegényt, hogy emgkínoztuk.
Aztán, ahogy áétálltam háromóránkénti etetésrwe (de maradt a fél-háromnegyed órás szopás) minden javult. Elmúlt a bukás, el a hasfájás.
Egyébként gyarapodott, nõtt az istenadta, gyönyörûen, féléves elmúlt, amikor kapott gyümölcslevet (addig még vizet sem), de megkínoztam szegényt. Akkor jó lett volna a mai fejem...
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!

Az én Borimmal is hasonló volt az első pár hét. Ő ugyan menetrendszerint 2 óránként ébredt /néha persze volt egy kis eltérés erre-arra/, de rengetegszer sírt úgy 10-30 perccel evés után. Kiderült, hogy elég hasfájós, ami a kislányoknál állítólag ritka. Ilyenkor a család /szerencsémre akkor még anyáméknál laktunk/ felváltva masszírozta a pocakját, tornáztattuk, aztán egy hónapos korától bevetettük a Gripe Watert, amitől hatalmasakat büfizett és fingott. Volt egy olyan időszaka is, amikor hiába büfiztettem akár 1,5 órán keresztül is, egyszerűen nem tudott feljönni belőle a levegő. Ez szerencsére elmúlt...
Aztán a következő módszereket vetettem be: már a terhesség alatt is hallgattam vele meghatározott zenéket, ezeket feltettem és táncoltam vele a karomon, ilyenkor kb. negyed-fél óra alatt bealudt, magamra tettem, és összhajtogattam, ahogy bennem lehetett,ilyenkor jöttek ám a pukik rendesen, aztán olvastam egy könyvet és megvilágosodtam... Azt írták, hogy a legtöbbször azért fáj a csemeték pocikája, mert az előtej rendkívül gazdag laktózban, - és ha sok a tejed, ami ugye az elején általában még így van, inkább ezt eszi a gyerkőc -, ami aztán a belében rosszul elbomolva szépen elkezd gázt termelni, és ez feszíti a hasát. A megoldás pedig az volt, hogy szoptatás előtt kifejtem egy kicsit az előtejből, hogy abból kevesebb jusson, így inkább hátsótejet kapott, ami viszont már zsírban gazdag volt. Kevesebb is lett a hasfájás. Emellett még voltak bukási, mohón evési és hosszú szoptatási gondjaink is, de szerintem ezek inkább csak a fejletlenségéből fakadtak, mindet kinőtte.
Volt olyan is, hogy sugárban hányta ki az összes tejet, amit addig beszopizott, ilyenkor a védőnéni tanácsára, újra megszoptattam.
Számomra eddig ez volt talán a legkegyetlenebb időszak, de szerencsére úgy 2,5-3 hónapos korára teljesen elmúlt.

Nem tudom, mennyivel lettetek okosabbak, de azért remélem, valaki hasznát tudja venni.

Sziasztok:

Dia
Dia
 


Juj de jó hogy ezen a héten olyan dolgokról trécseltek amik engem is érintenek...
Ildi légyszives írd meg tejserkentõ ötleteidet, nekem szükségem lenne rá. Mi már most is 2 cicibõl szopizunk mindig pedig Döpe még csak 7 hetes. És hiába üríti ki a kezdõ cicit úgy látom mégsem termelõdik több tej ott. Sõt, ha mi olykor 2-3 óránként eszünk akkor azt ltáom hogy nemhoyg több tejem lenne de még nem is termelõdik elég. Ha 4 órás a szünet akkor utána mindig nagyobb adagok jönnek a szopi naplóban. Normális hogy csak 2 cicibõl tud egy adagnyit szopni?? Nem lesz így kevés a tejem???Egyébként is az látom hogy a bal cicim mindig többet tetrmel mint a jobb- pedig mindg cserélgetve kezdünk,tehát ugyanannyi inger éri a másikat is.

Zorkanya
Zorkanya
 


Zorkanya, ha megenged, én is írnék neked.
Nekem az első pár hétben nem volt elég tejem az éjjel 1 órás etetésre. Ezért azt csináltam, hogy reggel fejtem, azt betettem a hűtőbe, és egyszer fejtem este is, azt meg lefagyasztottam. Így, az éjjeli etetéskor Bori kapott először cicből és ha nem volt elég, akkor jött mellé a hűtőből a lefejt tej. Szerencsére, úgy 3-4 hét után beindult annyira a tejem, hogy már a reggeli fejést is le tudtam fagyasztani. Egyébként kb. 1,5 hónapig fejtem így, naponta kétszer, nekem elég volt ennyi.
Szerintem nem baj az, ha másfél óránklént cicire rakva a babát esetleg kevesebb tejed van eleinte, kell egy kis idő, amíg rájön a szervezeted, hogy többre van szükség, mint eddig. Emellett fejhetsz is egy ideig, az is sokat segít.
Én ittam a Laktoherb teát is, de van egy barátnőm, akinek ikrei vannak, neki egy speciális teától indult be a teje, amit Újpesten lehet kapni, csak egyetlen gyógyszertárban, ha kiváncsi vagy rá, megkérdem.
Egyébként szerintem nem baj, ha két mellből szopizza meg a magáét, attól még ugyanúgy fog nőni a tej mennyisége, sőt a La Leche-nél pont azt olvastam, hogyha növelni akarjuk, akkor ajánlott egy ideig mindkettőre rátenni a babát egy szoptatáson belül. /Lehet, még forró fürdőt, és meleg borogatást is alkalmazni szoptatás előtt./
Nekem is a bal mellem kisebb teljesítményekre képes, mint a jobb, a védőnénim szerint minden kismamának különbözőek a mellei ilyen szempontból.

Na most már befogom a szám, remélem azért segítettem valamennyit.

Szia:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

Zorkanya, leírom ide nõvérem esetét, hátha bíztató, használható. Már sok helyen írtam, elsõ két babáját külföldön szülte, nem éppen szoptatáspárti környezetben. Ezek után néhány hetesen már pótlást kaptak és három hónaposan már egyáltalán nem kaptak tejet. Én meg dühöngtem, hogy tuti tudna szoptatni, hisz ha ez valamennyire is örökletes tulajdonság, akkor nem lehet köztünk ekkora különbség (2 liter tej naponta az ikrekkel). Most november végén született a harmadik gyereke, idehaza. Hetente mentem hozzá, kétnaponta telefonáltam neki, bíztattam, gyõzködtem. Fejni szinte sose semmit nem tudott, egész nap összesen 20 ml nagyságrendû jött össze. Eleinte még érezte, hogy megtelik, kicsit feszül a melle, aztán már csak hosszabb alvások után, lassan sose. Ilyenkor jöttek a nagy kétségbeesések. Az elsõ egy-két hét súlymérései nem mutattak különösebb gyarapodást, nagyon gyõzködnöm kellett, hogy az elsõ hónapban elég, ha a születési súlyáig visszaér, ill. a negyedik héten meghaladja ezt. Az elsõ kettõnél ebben az idõben már tápszerhez nyúlt, Karácsony elõtt most is biztos ami biztos beszerezte. Mondtam magamban, meg a páromnak, " ha elkezdi a tápszert, leveszem róla a kezem". Szerencsére nem kezdte el. Jöttek a heti 18 dekás gyarapodások, de úgy, hogy délutánonként 2 óránként szopott a baba, két mellbõl olykor. Éjjel meg alig aludt, és képes volt több órán át szopni (ezt én ugyan mindig megkérdõjelezem, szerintem olyankor csak cumizik a mellén). MIndenesetre megkapta a baba azt, ami kellett neki, azaz amikor csak akar, mellre kerül. Nõvérem sokat panaszkodik mostanában, hogy már másfél óráig bírja csak ki a baba délután, és másfél óránként fél óráig szoptat (és kínlódik, hogy nem jut el a fogorvosához, meg sehova). Fejni már nem is fej, sose marad semmi. Ami teljesen érthetõ, hogy laza, és kevesebb az egy evésre jutó mennyiség, ha ilyen sûrûn eszik a baba, de nem is baj!!!
És a slusszpoén. Múlt hét hétfõ, mérés idõ. 30 deka gyarapodás egy hét alatt. Nõvérem: biztos megint rosszul állítottam be a mérleget, nem nulláztam ki. E hét hétfõ: na, akkor most jól kinullázza, hogy tuti jót mérjen: 36 deka gyarapodás!!! (nekem ilyen tán sose volt!) A kislány kis tokás, comjai olyan vastagok, hogy a 68-as rugik alig mennek rá.
És másfél óránként szopik délután, napjában összesen nem is tudom hányszor, de biztos, hogy nem ötször vagy hatszor.
Én ma ezt csinálnám. Nagyon sokszor szoptatni, éjjel is. Emellett maximális pihenés, csak azt megcsinálni amit feltétlen kell. Sok folyadék, kicsit kényeztetni magunkat.

Remélem nõvérem esete bíztató mindenkinek, attól , hogy elsõre nem ment, vagy attól, hogy nem tud fejni, lazának érzi a melleit, attól még igenis mehet a dolog!

Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!

Amire a Dia gondolt:

Arany Horgony Gyógyszertár
1045 Budapest Pozsonyi u. 19.
Tel: 379-3008

Valóban itt lehet kapni egy összekevert szálas teát. Nekem ízre nam annyira tetszett jobban szerettem a lachtoherbet, de a húgom aki 15 hónapig szoptatott kétszer szintén erre esküszött.

Nálunk az egészséges rendelésen a falra ki van írva egy tea recept megpróbálom leírni és beírom ide.

Addig is lehet segíteni kalcium pezsgotablettával az is jó. A gyógyszertárban lehet kapni édeskömény olajat szintén jó csak arra viszont vigyázni kell, mert ha sokat eszel belole hasmenést okoz.

sziasztok

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Nekem sincs sok tejem, de a babamnak eleg. Ha pedig ugy erzem, hogy vegkepp nincs, akkor megtoltok 2 masfel literes uveget vizzel es azt estig megiszom. Masnap jobban van tej. Plusz, Zorkanya, az is van, hogy kb. 6 hetes es utana 3 honapos korban van egy olyan idoszak, mikor a babak hirtelen nonek. Ilyenkor keves nekik a tej. Ha nem folyamodsz tapszerhez, a tested 1-2 nap alatt alkalmazkodik a nagyobb kereslethez. Addig gyakran szoptass (ahogy Dopi keri. Ha nincs suly alatt, szerintem megeri kivarni a tobblettermelest!
Evi
Evi
 


Kedves mindenki

Köszönjük a jótanácsokat. Azt hiszem bonyolult eset vagyok szoptatás terén, de azért reagálok erre ilyen érzékenyen, mert Döpével nem akarok kudarcot vallani mint a Zozival, meg magam elõtt is bizonyítani akarok hogy igenis képes vagyok rá. (Fúj önzõség).
Döpének nincs gond a súlyával, hízik, bár mostanság kevesebbet- na ezért is beijedtem hogy ez biztos a tej miatt, de a gyerekorvos azt mondta hogy az átlagos hízás az 150 gr ilyen idõs korban (???igen???).
Döpi 7 hetes koráig 1160 grammal növelte meg a születési súlyát, a legnagyobb hízás 1 hét alatt 290 gr volt, a legkisebb 140 (az elsõ héten), de most utoljára 170-et hízott.
A legújabb idegörlõ szokása az az, hogy 4 percig szopik, azután elkezd vonaglani, kiköpdösi a cicit. A cicbõl pedig még jönne a tej, van hogy még prickol is, de nem hajlandó tovább szopni. Néha becsaphatom, megfordítva teszem vissza ugyanarra a cicire (ezt itt olvastam valahol), van hogy átverhetem és akkor megint szopizni kezd, de van hogy nem. Legtöbbször az a vége, hogy áttesezem a másikra , ez van ehogy elég, de van hogy ott is egy idõ után ezt csinálja. Van hogy sír is. Ki érti ezt???
hogyan bírhatom rá hogy kiürítse rendesen a cicit???
Attól félek hogy így meg mindig csak az elõtejet cickózza ki, a hízlaló dúsabb meg bent marad, és azért nem hízik úgy mint kezdetben.
Nehezebb a hátsó tejet kiszopizni mint az elejét???
Na szóval ez van, mindenesetre nem adom fel, amíg hízik addig ok, hát majd meglátjuk, de az önbizalmamnak jót tenne ha megint kicsit többet mutatna a mérleg.
Írjatok, hiszen annyi jó tanácsot tudtok adni, én meg menek és legördítek 1 liternyit magamba (mármint folyadékot..)
Puszkó Zorkanya
Zorkanya
 


Kedves Zorkanya!
Anno Ábelnél fordult elõ (még a kórházban, pár naposan), hogy szegény látszott, hogy szopbna, de állandóan forgatta a fejét, meg kiköpte a cicit, azt mondta a csecsemõs nõvér, hogy nagyon jön a tej, azért. Te is írod, hogy spriccel is, lehet, hogy ez a baj, szegény nem gyõzi nyelni. Talán egy pici fejés segíthet (hogy ne dõljön olyan sugárban, szabályosan fuldoklik tõle a gyerek).

Emese is forgatja a fejét, de õ már majd' 5 hónapos, azért forog, mert érdeklõdik, nem köti le "csak" a kaja, hanem annyi minden érdekes van azon kívül... Aztán nem szopik, csak öt percig, utána hiába próbálom visszatenni. Azt hittem, azért, mert nem szereti a hátsó tej ízét, hanem csak a fini édeset, mert ha átteszem a másik mellemre, azt megiont szopizza vagy öt percig, aztán slussz. De a mostani Kismamában olvastam, hogy az elsõ tej sokkal jobban jön, spriccel, stb, a hátsó tejhez viszont meg kell dolgozniuk. Lehet, hogy Emese is, Döpi is ilyen kis lustik? Vagy az is lehet, hogy egyszerûen Döpe jóllakik öt perc alatt (mert lehetséges.)
Ja, Emesénél az átlag hízás kb. 80 dkg/hó. Szerintem amíg a poronty jó kedélyû, nem sírós, nyüszögõs, ne idegesítsd magad, hogy mennyit hízott, miért nem eszik (hiszen eszik, csak más a stílusa, mint Zorknak volt).
legyetek jók
Zsóka
zsóka (zsók
 


Szia Zsóka

Azt hiszem az a szitu mint az Emesénél, valóban van fuldoklás is , de ez a legelején, de egyébiránt ugyanaz zajlik le, mint nálatok. Kérdés az, hogy Emese ekkora jóllakott már, vagy még sír hogy éhes???
Sokszor ha visszateszem Döpét akkor látom hogy csak cumizni akar, nem is éhes, de ha letesezm olyan kétségbeesetten tátog, hogy azt hiszem nem evett semmit.
Hülye dolog ez a mérleg, az uram már mondta hogy kvágja a fenébe. Néha úgy érzem igaza van.
Mióta van ez Emesénél?? Ettõl függetlenül- hogy láthatóan csak elõtejet szívja ki- hízik rendesen??
A maradékot lefejed?? Nem csökkent így a tejtermelésed???
Zorkanya
Zorkanya
 


Kedves Zorkanya,
A mérleget sazerintem is nyugodtan kidobhatod. Ábelt kéthetene mérettem a gyerekorvosnál, most Emesét havonta viszem elenõrzésre, akkor meg is mérik.
Ahogy írtam is, Emese úgy öt percig szopik, mohón, aztán elkezdi érdekelni a külvilág (fõleg, hogy Ábel meg ott óbégat, visít, szirézánik a háttérben, az meg ugye nagyon érdekes), akkor vége, nem tudom rávenni a szopásra. Két óra múlva (néha egy óra, néha három óra múlva) meg sír, mert éhes. Szopik, és kezdõdik minden elölrõl. Nem izgatom magam rajta, mert hízik, mint egy kismalac. Ahogy írtam is, az eddigi átlagos havi gyarapodása 80 dkg. Jan. 17-én volt 6770 g, elõtte dec 20-án 5800 g. Szóval hízik rendesen, sõt!
Amaradékot nem fejem ki (utálok fejni, és szerintme nincs is szükség rá), és mivel viszonylag gyakran van mellretéve, még több tejem van így, egyáltalán nem csökken.
Abban nem vagyok biztos, hogy csak az welõtejet szavja ki, csak abból gondolom, hogy kb. öt percig szopik csak. Ezt majd megkérdezem a doktornéninktõl Vagy itt a babaneten.
üdv, jó szoptatást/szopizást!
ZSóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!

Én Zorkanyához hasonlóan sokkolom magam a mérleggel, úgy látszik, a higgadtabb gondolkodás y kromoszómához kötött, mert az én férjem is ki akarja már vágni a mérleget. ÉN viszont ragaszkodom még hozzá, mert az én ZSófim sajna most megint nem hízik- irigykedem a kismalacka Emesére!

ZSóka!
AMit írtál Emeséről - az dettó ránk is vonatkozik: ő is mindjárt 5 hónapos, 2-3 perc aktív szopizás, aztán éneklés, nézelődés, kurjongatás- de sajnos érezhetően kevesebb lett a tejem. A két mellből szoptatással még csak elvagyunk, de nekem is szent meggyőződésem, hogy csak az előtejet szívja ki mindkettőből. Fejni én is utálok, most megpróbáltam, de nem nagyon ment, bár úyg éreztem maradt még tej a mellemben.
Te is két mellből szoptatsz? Ha egy óra múlva ráteszed újra akkor melyik melledből szoptatod újra?
Bocs, tudom, hogy triviálisakat kérdezek, de a múlt héten még fene erős önbizalmam megint kezd megcsappani és aggódom, hogy előbb-utóbb el megy majd a tejem. ( EZ is a hülye mérleg miatt van, lehet hogy Zorkanya és az én férjem közösen egy mérleg-ölő kommandót hoznak létre???)

KÖszi,
Enci
Enci
 


Szia Zorkanya!

Emmacska 5 honapos, s csak egy par hete vettem eszre, hogy mar nem csinalja azt amit most pl Dopi csinal. O szinte szuletesetol ugy volt, hogy 3-5 percet szopott aztan feszengett, visitott, alig talalta meg ujra a szopit, aztan megint nem kellett neki. Ja, a tej omlott o meg fuldoklott. A hugom szerint csak cumizni akart nem a tejet inni. Ezert kapott is tole egy cumit, de azt meg semmi penzert nem akarta elfogadni. Szoval ez a szenvedes ment honapokig. Mostanra elmaradt. Remelem nalad is igy lesz, kitartas!!
Evi
Evi
 


Üdv lányok

A mérleg még megvan...
Örömhír: a hülye szopizások ellenére manóvári 240-et hízott az 1 hét alatt.
Zsóka: lehet hogy tényleg nem csak az elõtejet szívja ki, mert megpróbáltam kifejni a maradékot, és nem sok jött ám ki kb 10 ml. (Ezek szerint akkor a tejet találta kevésnek.) Most azért nagyobbakat eszik, én meg rengeteget iszok.
Enci: a mérlegelés nem anyai túlkapás nálam, hanem a lányommal (Zork) nagyon megszenvedtünk, nem sikerült a szoptatás, Zork sem hízott, így a mérlegelés nálam pánik, nem akarom hogy megismétlõdjön az elõzõ hiba. Szerencsére úgy tûnik hogy Döpével nem lesz gond. Én is 2 mellbõl szoptatok mindig, nagyon ritkán (inkább hajnalban) elég az 1 cici is, akkor sok a tejecske, de kizárólag a balból sikerül ez. A jobb cici olyan kis satnya, abban mindig kevesebb a tej- ez alkati dolog, Zorkkal is ezt tapasztalam, de ha én is visszateszem a Döpit mondjuk 1 óra múlva akkor mindig arra teszem amelyikkel befejeztük- mivel a kezdõ cicit elvileg teljesen kiszívta, de elég sokszor szándékosan a jobbra teszem többször, hogy azt több inger érje. Nekem most már sokszor csak cicizgetni jön vissza, pedig üvölt mint a sakál, aztán ha ráteszem angyali mosollyal bekapja és már alszik is. Ha van erre idõm6energiám akkor szoktam engedni a kis pocaknak, mert olyan jó, meg olyan aranyos közben. Mintha tudná hogy mit akarok, ha elhatározom hogy kiveszem a szájából de még hozzá sem értem mintha megérezné-- heves látszatszopizásba kezd, de amint elvonul a veszélyfelhõ újra elszundít- kis rafkós...
Évi: mint írtam fentebb sokszor Döpi is csak cumizni akar, és ha éppen jön a tej akkor õ is felháborodik rajta- tök érdekes, hol az a baj hogy nem jön a tej, hol meg az hogy jön... Nekünk is van cumink- nem nagyon szereti, de sokszor elnyammog rajta, remélem leszokik róla, mert halálra idegesít hogy néha percenként kell visszadugdosni a szájába. Zork sem szerette a cumit, õ elég korán 1 hónapos korában találta meg az ujját, azóta szopizza. (Jó nagy bütyke is lett az ujján- volt hogy vízhólyag is lett rajta), de önzõ módon nekem ez sokkal kényelmesebb volt- szerintem neki is.

Nos, köszönjük a válaszokat, puszkó:
Zorkanyáék
Zorkanya
 


Nem ment át a levelem???
Majd kiderül.
Mindenesetre még egy kérdés. Normális-e hogy Döpének lassan 2 hete nyákos a kakija?? A doki szerint ez nem bélfertõzés, szerinte sokat eszik, és nem tudja megemészteni, de szerintem nem eszik elképesztõ adagokat, max 160 ml-t és ez 8 hetes baánál szerintem normális, nem extra adag. Nálatok is volt nyákos kaki???
Zorkanya
Zorkanya
 


Sziasztok lányok,
megyek szép sorjában:
Kedves Enci,
nálunk is volt ilyen, hogy kevesebb (érezhetõen) volt a tejem, akkor kezdtem el mindkét cicibõl szoptatni, több is lett, plusz kb. kétóránként óbégatott a pocok, szóval szopi mindenképpen, és így több lett a tej. Én minden alkalommal (csodák csodáéja, néha csaak az egyik cici kell mostanában, a másiktól méla fintorral elfordul, erõszakkal se lehet rátenni, olyan erõvel húzza el azt a csöpp fejét, hogy na), szóval minden alkalommal másik mellbõl szoptatok. Ha mindkét cicibõl szoptattam elõtte, akkor megtapogatom a melleimet, és amelyiket teltebbnek érzem, abból szoptatok. (Nem túl tudományos, de ez van Kép). Kb. egy-másfél hónapoos volt Emese, amikor elkezdtem (teljesen ok nélkül) aggódni, hogy nincs tejem. Még magamon is csodálkoztam, ilyesmi Ábelnél egyszerûen eszembe se jutott - a borzasztó az, hogy addig semmi gond nem volt, akkor pedig (gondolom idegi a dolog) mintha tényxleg kevesebb lett volna, többsdzör kellett mellre tenni Emesét.
Kövektkezõ méréskor a védõné vmi hihetetlen súlyt mondott (tényleg el sem hittem, megmérte 2x is), így aztán megnyugodtam, nem idegeskedtem tovább, ez jót tett a tejnek is. Tanulság: (tudom, könnyû mondani): NEM IDEGESKEDNI A TEJMENNYISÉG MIATT! Engem nagyopn megnyugtatott akkor, hogy mennyit híyzott Emese. Szóval ha titeket a mérleg nyugatat meg, nem eldobni!! Viszont: nem naponta, szopizás elõtt-után mérni, hanerm csak HETENTE! Higgyétek el, így is átjátok (sõt így látjátok igazán) hogy emennyit gyarapodott a kicsi, és még (nem mellékesen) nem is idegeskedtek annyit. (Gondolom én, a fõokos... Kép).

Zorkanya: én sem tudtam soha lefejni 10-20 ml-nél többet, de ezt én arra fogtam, hogy biztos rossz a fejési technikám. De utálok is fejni, meg szerintem felesleges is, meg ugye sose ment nagyobb mennyiség, akkor minek kínlódjak vele. Viszont azt hallottam (talán a mostani kismamában olvastam??) hogy ha a baba mindig a nagyobb cukortírtalmú, hígabb elõtejet issza, ugyan akkor is megkap mindent, csak épp a magas cukortartalom miatt gázosabb, hasfájósabb lesz a baba. Nálunk most épp ez a baj: már lassan két hete Enmese minden éjjel nyüszög, nyöszörög, láthatóan a hasa fáj, én meg tanakodom, hogy mi a fenét ettem már megint?? Szerencsére mellettem alszik, van hogy egy szopi megnyugtatja, van hogy csak ha hasra fektetve a hasamra fektetem, aztán így alszunk.
Ja, babát egyébként még így nem láttam ujjat szopni: jobb kéz középsõ+gyûrûsujj. Hogy mit fog csináélni, amikor a mutatóujja olyan hosszú lesz, hogy beleér a szemébe? Kép Lewhet, hogy áttér a hüvelykujjára...
Nyákos kaki: talán a szentírás-e a szakértõk tanácsa topickabn írtam, hogy Ábelnek iszonyatos hasmenése volt mindiog, meg nyákos kaki meg amit akarsz, amikor viszont áttértem a kétóránkénti szoptatásról a háromóránkéntire, ez egyik pilanatról a másikra elmaradt. Emesénél meg mostanában naponta 2x van kaki, az viszont mindig hasmars és savanyú szagú, a kis túrós állagú helyett. Gondolom ez attól lehet, hogy túl sokat tölt a belekben a kaki. Majd megkérdezem a dokinénit, de szerintem nincs gond, mert egyébként meg ahogy írtam is, hízik. Bár lehet, hogy az éjsdzakai sírdogálásnak meg ennek a hasmarsnak köze van egymáshoz...
legyetek jók,
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Szia Zorkanya!

Mikor Balázzsal hazajöttünk a kórházból én is két mellbõl etettem. Most hat hónapos van úgy még most is hogy néha két mellbõl eszik. Ilyenkor és gyakrabban is a megszokottnál. Ilyenkor természetes , hogy nem termelõdik - látszólag annyi tej mint ha ritkábban enne.Miután több tejed lesz a sürû mellretételtõl akkor majd lehet , hogy elegendõ lesz neki egyszerre egy cici is. Mi is 2 hete mindkét cicibõl ettünk mert visszaesett a Balázs súlya. Erre mire két mellbõl evett 26 dkg-ot hízott egy hét alatt. Pedig most 5 és fél hónapos és már 8 kg. Úgyhogy nem hiányozna neki ez a nagy súlygyarapodás. Amúgy szerintem a 160 ml-t kb négy hónapos babáknak a szükséglete. De ezzel nem kell foglalkozni. A szoptatott babákat nem lehet túletetni, hacsak nem eszik túl gyakran( Eleinte ha sírt én is mindig azt hittem , hogy éhes aztán kiderült egy idõ után , hogy a hasa fáj és azért sír- nem tudta megemészteni az ételt.Aztán átálltunk a 3 óránkénti evésre.
Jelenleg még 6-szor eszik egy nap és remélem még sokáig tudom majd szoptatni!
Üdv: BJudit
BJudit
 


Ja, hogy ez itt a Szentírás... topik? Bocs. Kép Meg vagyok zavarodva
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!

Bálint fiam esetét már leírtam, õ tette azt,hogy kórházból hazajövet két napig rendes, klasszikus anyatejes kakit produkált, majd onnantól kezdve zöldet. (hogy nyúlós is volt-e nem tudom). Én akkor se nem fejtem sem egyéb, szóval az igény szerinti szopás számomra hangzatos dolog maradt. Minden vélemény szerint a túl sokat evett dolog állt fennt (ja, mindemellett pöttyös is volt, lehet, hogy csak szimpla meleg kiütés, nyáron volt). A dolog 1 hónapos koráig tartott, akkor szinte egyik napról a másikra megszûnt a zöld és visszatért a normál aranysárga színû kaki, és ezzel együtt a pöttyök is eltûntek. Én nem változtattam semmit az életemen, evésemen stb. az õ szoptatásán sem . Ma csak azt tudom tippelni, akkortájt érhetett meg arra, hogy amennyit evett, az már nem volt annyira túl sok (bár az üvöltések ekkor még nem múltak el...)
ILdi
ja, amikor a helyettes doktornõnek panaszkodtam, hogy nem aranysárga a kaki, közölte, adjak neki répapépet (2 hetes volt!!!), attól majd sárgákat kakil...
Pethes Ildikó
 


Üdv

Zsóka: én annó a mutató+középsõ ujjamat szoptam (jobb kéz), és mellette a hüvelykujjammal söndörgettem(!!!) a pizsama nyakát. Úgyhogy én amíg az ujjszopásról le nem szokam apám pizsamafölsõiben aludtam mert annak volt gallérja, amit söndörgetni lehetett. Na van is bütyök mind a 2 ujjamon, tök deformáltak..
Judit: a 160ml a maximumunk volt eddig 3x fordult elõ, átlagban olyan 120-130-at eszik. Egyébként Döpi nem eheti túl magát mert semmi visítás, semmi hasfájás (kopp-kopp), mégis nyákos a kaki. Mindenesetre megkérdeztem a netes dokit- kíváncsi vagyok õ mit mond.

Zorkanya
Zorkanya
 


Sziasztok!

Zorkanya! Éljen a body builder kis Döpe! SZép teljesítmény a múlt heti hízás! A nyákos, zöld kakira nekem is azt mondta a doktornő, hogy teljesen normális, állítólag többet eszik, mint amennyit meg tud emészteni (ő is kb. 8 hetesen 160-180 grammokat evett) furcsa is volt , mert ennek ellenére nem hízott), de tényleg ahogy a többiek írták olyan 1,5-2 hónapos korára elmúlott. Hogy mitől volt és mitől múlt el- rejtély marad. Ahoyg írtad azért foglalkozol a mérlegeléssel ennyit, mert Zorknál nem jött össze a szopi és félsz, nehogy bekövetkezzen újra. Ahogy fentebb olvashattad nálam azt hiszem ez csak szimpla anyai túlkapás - erős gyermekorvosi rásegítéssel- de köszönhetően többek közt nektek, most egy kicsit normálisabb vagyok- hízott is a gyermek 15 dekát a héten. Na de vissza ide: Lhet, hoyg olvastad a mostani Kismamában a 'két cseppet is érdemes lefejni' című sztorit. Ha igen, akkor bocs az ismétlésért, de nekem tanulságos volt. OAzt írta le egy anyuka, hogy az első gyerekénél megküzdött ugyan a szoptatásért de dőlt a teje és hízott a gyerek. Ugyanaz az anya a második gyereknél szintén feltornázta a tejtermelését, de a gyerek kevesebbet eszik, adott neki tápszert is az sem kell neki- egyszerűen nem egy nagy zabás gyermek. Következésképp a jóval kevesebb a teje, mint az előzőnél. Tudom, eddig semmi újdonság nincs a történetben, de aranyos az utolsó sora: 'a könyveket, soha nem a te gyerekeidről írják'. Szóval, ha Zorknál nem sikerült, most az úgy dukál, hogy Döpénél sima legyen az út!

Ezúttal is felhatalmazlak Benneteket, ha mégegyszer arról merek itt írni, hoyg nem hízik a gyerek a könyveknek megfelelően, emlékeztessetek erre!

Zsóka: a középső - gyűrűsujj kombináció ismerős- az igazán szép dolog az, amikor közbe-közbe kinyújtja őket odabenn- s akkor jön visszafelé minden. Zsófi kb. 2 hete fedezte fel a nagy ujját- örömködtem is nagyon, mondtam neki, hogy "nagylányozunk?, nagylányozunk?"

Éljenek a nem szakirodalmi babák (is)!!

Sziasztok,
Enci
Enci
 


Sziasztok,
na akkor Emese mégsem csinél olyan ritka dolgot... Csak még sose láttam ilyet. Nyújtogatja õ is a szájában az ujját, kijönni még semmi nem jött ki, viszont néha úgy öklendezik... Kép Még hallgatni is rossz, de neki látnivalóan semmi baja. Kép
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron