Új privát üzeneted érkezett!

adja=adják
os=is
ír=sír
 
 


http://www.diszlexiainfo.lapok.hu/keret.cgi?/mozgas.htm

itt több fejezet is van, tudományosan, de érthetően írja le a mozgással kapcsolatos összefüggéseket.

http://home.hu.inter.net/lkhrg/
 
 


Sziasztok!

Maca!
Köszi az infókat nyirokcsomó ügyben. A hematológiára a körzeti ad beutalót?

Juli!
Köszi, hogy egy kicsit észhez térítettél. (És a fenébe, már megint Anyukámnak lett igaza!) Tényleg logikus, amiket írsz az agyról, meg a képességek fejlődéséről. Ezt a "komplexen nézzük a gyerek fejlődését" szemlélet a dévényes szakembereknél nem ilyen kifejezett.
Nálunk úgy tűnik, Gergő képességei közül a járás elsajátítása okoz gondot, a többi területen -beszéd, kézügyesség, emlékezet- jól teljesít (mondom ezt laikus anyukaként). És ha a járás tanításában a Pető módszer hozhat jó eredményt, akkor esetleg nem szükséges felesleges köröket futnunk a HRG-vel. Oda visszatérhetünk később is, ha már Gergő tud járni, hogy problémás gyerekként a mozgását komplexen fejlesszük. A Dévénnyel nem akarunk felhagyni, mivel az a problémánk -hypotónia- okát próbálja kezelni, de mellé akkor elkezdhetnénk a Pető módszert. Mi erről a véleményed?
Mi Vácon lakunk, hogyan találunk itt jó konduktort? Intézményben dolgoznak, vagy egyénileg? Milyen gyakran szükséges menni, és mennyi idő egy kezelés? Milyen költségvonzata van a kezelésnek?
 
 

 
 

Sziasztok!

Ancsa! A körzeti orvos ad hematológiára beutalót, de ha tudsz érdeklődj esetleg ottani ismerősöktől, hogy tudnak lelkiismeretes, jó orvost. SOKAT SZÁMÍT.

Nekünk a védőnénink segített konduktor ügyben, de azt is jól meg kell választani. Mi először a Bogival egy konduktorhoz kerültünk a (rongybabaság) lazaság miatt, de ő azt mondta, hogy nincs ennek a gyereknek semmi baja, szerencsére én nem hagytam annyiban és hát majd 1 éven keresztül járunk is dévényes kezelésekre.

Maca
 
 


Ancsa!

Ha gondolod, megbeszélhetünk egy időpontot, megnézzük Gergőt, és úgy tudom van Vácon konduktorunk, de megkérdezem a csajt, aki az adatbázist kezeli.
És annak fényében, hogy mit látunk, és mik az igényeitek, keresünk neki egy konduktort, ha szükséges, vagy egyéb mozgásfejleszétő szakembert. :)

Betty, ez a "szaltózás" elég tág, tényleg írhatnál róla bővebben. Neked is ajánlom azt az oldalt, amit a többieknek. www.mozgasfejlesztes.extra.hu
A gyerkőcöt mindenképpen meg kéne nézetni. Erre több lehetőség is van. Ha neurológussal nézeted meg, az a legegyszerűbb, akkor van rögtön szakvélemény, amivel mehetsz a szakemberekhez. Ők úgyis azt kérik legelőször. Ha gondolod, az OORI-ban van egy nagyon jó gyermekneurológus, akihez a hozzánk jelentkező gyerekeket küldjük. Egy gyerekorvosi beutaló kell. Ha érdekel a dolog, priviben megbeszélhetjük.

Kép
Kép


Sziasztok!

Maca!
Köszi a segítséget, ha sínre kerülünk Gergővel mozgás ügyben, utánnajárunk Peti csomóinak.

Melinda!
Köszi a lehetőséget, azt hiszem tényleg jó lenne, ha megnéznétek Gergőt. Majd holnap jelentkezem nálad.

Jó éjszakát Mindenkinek!
 
 


sziasztok!

Bocsánat a konduktorral kapcsolatos negatv véleményem miatt, nem általánosságban beszéltem, csak amiatt mondtam el, hogy nehogy valaki más is egy ilyen hiba miatt két hónappal később kerüljön szakemberhez.

(Egyébként minden tiszteletem a beteg gyerekekkel foglalkozó embereké....)
 
 


sztem ez is olyan dolog, mint a gyerekorvos, szívsebész, közértes, takarítónő. van ilyen is-olyan is közöttünk. hozzáteszem, h az utóbbi években "társadalmi nyomásra" én is sokkal megengedőbb lettem, mert itt a babaneten is, máshol is én voltam a mumus, aki rögtön szakemberért, további vizsgálatokért kiáltott, és, ahol persze csak lassabb tempójú fejlődésről volt szó, ott mindjárt én lettem a hülye, aki feleslegesen ijesztgeti a népet. hogy aztán hány olyan van, akinek meg épp az segítene, ha időben kezdené az utánjárást, sosem tudjuk meg. olyannal rendszeresen találkozom, aki utólag fogja a fejét, h, milyen jó lett volna, ha akkor nem dugja homokba a fejét. de, ha akkor szól az ember, akkor nem biztos, h ez a reakció, sokkal inkább az, h minek siettetni, kinövi, lusta, lassan érik, örökölte, stb. és, amikor eltelik x idő, és már ordít a kontraszt, akkor jön a kapkodás, idegeskedés. sajnos kevés az olyan szülő, aki az első apró jelre azt mondja, h ok, járjunk utána-hisz ezek nem fájdalmas vizsgálatok-és, ha minden negatív, akkor rábízhatjuk a gyerek egyéni tempójára, de, ha beigazolódik a gyanú, akkor még időben elkezdhető a korai fejlesztés, h ne legyen egyre nagyobb a lemaradás.
amúgy sajnos nagyon sok olyan konduktor van, aki épp, h lediplomázik, és máris a világ, de legalábbis az ország legkülönbözőbb pontjain hinti az észt, miközben a 4 év a Pető Intézet zárt világában nagyjából semmire sem elég, és még évekig fontos lenne idősebb kollegákkal együtt dolgozva tanulni, tapasztalatokat gyűjteni és más irányok felé is nyitni.
 
 


Juli szívemből szóltál! :D

Kép
Kép


Sziasztok!

Megint a kérdéseimmel ostromolnálak Titeket.
Ha néha hülyeségeket mondok ill.kérdezek bocsi!

Jövő csütörtökön megyünk vissza az ortopédiára de már sík ideg vagyok,hogy mit fognak mondani.
Most ott tartunk,hogy ha áll és ha szalad többnyire normálisan tartja a lábát.Ha csak sétálgat akkor áll befelé a lába és húzza is.Nem emeli meg rendesen és a lábfejét húzza a földön.Viszont ha rászólunk,hogy emelje rendesen a lábát akkor pár lépést szépen lép aztán megint befelé lép.
Ha odafigyel rá és szépen lép akkor nincs nagy baj ugye?

Azt is érdekelne,hogy ezt a sínt mennyi ideig szokták hordani?
A kengyel 3hónapig éjjel-nappal rajta volt és folyamatosan kifelé állt a lába miért nem korrigálódott akkor?Akkor még kisebb volt jobban formálódnak a csontok,ízületek nem?Akkor most,hogy lassan 17hónapos vajon mennyire eredményes ez a sín?

A másik ami még érdekelne.Kb.2hete mindig fogja a térdét és mondja,hogy lába fáj.Nem lehet azért mert már elég sokszor rendesen lép és emiatt fájna a lába?

Köszi ha válaszoltok és bocs ha butaságokat írtam vagy kérdeztem!

Sziasztok!

Így tartotta a lábát kengyel nélkül
Kép
És ilyen volt kengyelben
Kép

Kép
 


Sziasztok!

Juli!
Legyél csak olyan, amilyen eddig is voltál, őszinte, alapos és ha kell "kemény" :wink: . Tompítónak itt vagyunk mi, sorstárs anyukák. Bár tudom, hogy van akit megrémiszthet, hogy még ide is vidd el, ennek is mutasd meg, ne fogadd el....., de Te mindig alá is támasztod, meg is magyarázod számunkra is érthetően véleményedet.
Most néztem csak meg a mozgásfejlesztéses oldalakat a diszlexiainfón -nagyon jó!- és sikerült megértenem, hogy miért fontos, hogy ne húzzuk az időt. Igazából ezt olvasva sajnálom is, hogy miért nem kezdtünk el a Dévény torna mellett már korábban is másik módszert. A Dévény torna "csak" egy megfelelő izomállapotot alakított ki a gyerkőcnél, amivel alkalmassá vált a mozgásfejlődésben való önálló továbblépésre. Ez nagyon fontos, ugyanakkor az ingereknek csak egy típusát adja, az érzékelés, a mozgás örömét, változatosságát nem közvetíti az agy felé. A heti egy kezelés sem volt elegendő, kiegészítve az egy-két otthoni gyakorlattal. Sajnos a Dévény Anna Alapítványnál nem támogatják, hogy más módszert is kipróbálj, sőt, túlmisztifikálva azt mondják, hogy káros, ha együtt alkalmazzák más módszerrel (bár a mi gyógytornászunk ezt nem mondta ilyen kifejezetten). Ez szerintem egyszerűen hülyeség :cry: , és vélt vagy valós anyagi érdekek, szakmai féltékenység működhet a háttérben. Nem akarom a konduktorokat magasztalni, de én eddig csak tőlük-tőletek hallottam, hogy magatokon kívül mást is ajánlottatok, szem előtt tartva a legfontosabbat, a gyerek érdekeit.

Ildikó!
Az én fél-hugom Németországban él, és ő is hordott ilyen éjszakai sínt. 10 éves korában írták fel neki, mert gyors növekedés miatt a lábfején a csontok eléggé deformálódva kezdtek nőni (már akkor 38-as volt a lába, és 42-ig meg sem állt). Ő több évig hordta folyamatos kontroll mellett, elmondása szerint abszolút nem zavarta, és a növekedés végére teljesen normális lett a lábfeje, nem voltak rajta kóros csontkinövések.
 
 


Sziasztok!

Most találtam ezt a topicot, és próbálok visszaolvasni, de azért előzetesen gyorsan kérdeznék tőletek. 9 hónapos a lányom és kezdek aggódni, hogy valami nincs rendben, mert egyáltalán nem akar hasról hátra fordulni, és a mászás is nagyon távolinak tűnik egyelőre. Már legalább 2 hónapja hátrafele tud tolatni, mert kinyomja magát, és csúzsik hátra, de előre egyáltalán nem megy. Ha próbálja a hasa alá húzni a térdét, akkor sír. Írtatok a Dévényről, egy Down-os baba blogján már én is olvastam róla, de nem tudom, oda bárki elmehet? Beutalt a doki a Bethesda kórház neurológiájára minket, ott megbízható orvosok vannak?
köszönöm, ha válaszoltok Emese
 
 


nem tudom, van-e ilyen, h egy kórházról általánosságban bármit is ki lehessen jelenteni. a B-ban van egy nagyon híres, jónevű neurológus, ha jól írom a nevét Neuwirth Márta, Mária, nem tudom, de nő, az tuti. Egy rutin neurológiai vizsgálatra remélhetőleg bármelyik orvosi egyetemet végzett ott dolgozó alkalmas. szeretném hinni, legalábbis :D
dévényt üsd be a keresőbe, el is tudod olvasni, mivel fogllakoznak, hol találod őket. hívd fel őket, kérj időpontot, bárki mehet hozzájuk.
 
 


Szia Emese!

Dévényes gyógytornászhoz bárki mehet. Ha megnézed a www.deveny.hu lapot, ott megtalálod a telefonszámot, ahol kérhetsz időpontot. Én még a neurológus előtt mentem, mert így jött ki időben, így is fogadtak. Az első találkozón felveszik az anamnézist, és aztán megnézi a gyerkőcöt a gyógytornász, ált maga Dévény Anna (a Moszkva téri központban). Később aztán az Alapítvány gyermekorvosa is megvizsgálja. Majdnem biztos vagyok benne, hogy javasolni fogják nektek a kezelést, ami heti 1-2X 1 óra, attól függően, hogy mennyire szükséges. A kezelés alatt a gyerkőcöt kül testhelyzetekben kézzel "masszírozzák", amit nem nagyon szeretnek (erőteljes, de állítólag nem fájdalmas, meg hát egy kötött dolog), erre készülj fel. Egyébként nagyon hatásos a hypoton gyerekeknél, de -ha kicsit feljebb olvasol a lapon- szerintem mással is ki kell egészíteni, különösen nagyobb gyerkőcöknél (a kezelés leghatásosabb a 6-8 hónapos kor alatti babáknál, mert az agyuk még jobban tudja mozgósítani a kiesett részek helyetti más területet). Mi is később, 1 évesen kezdtük. A Bethesdáról sajnos nem sokat tudok, de annak idején Juli onnan ajánlott egy neurológust.
 
 


Juli, Ancsa

Köszönöm a válaszotokat! :)

Megpróbálom becserkészni a neurológust a B-ban, remélem sikerül. Biztos normális orvosok vannak ott, de azért inkább olyanhoz vinném, aki tényleg jó és megbízhatom a véleményében.

A Dévény oldal nem jön be, de azért találtam telefonszámot, oda is elmegyünk, kiváncsi vagyok mit mondanak - több szem többet lát.
 
 


Szia Emese!

Tényleg nem lehet most rámenni az oldalra :cry: , de megtaláltam itt a topicban a számot: 06-1-3555-392 számon 9-16 óra között lehet időpontot kérni. Megnézheted Melindáék oldalát is (lásd feljebb), ők a babák komplexebb vizsgálatát csinálják.
 
 


Sziasztok!

Juli
Megtaláltam a főorvos asszonyt, Neuwirth Magdolna. Köszi a segítséget. :D

Ancsa
Ajánlottak itt a kerületben egy Dévényes hölgyet, ez nagy segítség, hogy nem kell a Moszkva térre átmenni, de őt még nem sikerült elérnem. Neked is köszi a segítséget :D

A Gekko-ról hallottatok valamit mozgásfejlesztéssel kapcsolatban? Mennyire jók ilyen téren?
 
 


Sziasztok!

Emese!

A Gekkóról sok jót hallottam, de sajnos nagyon drágák. Persze a gyerek bármit megér. De ha nagyjából ugyanazt a kezelést olcsóbban is meg lehe kapni talán megéri körbekérdezni.

A gézengúz alapítványnál is tudnak egy-két dologban segíteni

Nekünk ajánlották a HUPLE gömböt is, de sajna az is 36.000 ft. (ez egy fél gömb izomerősítő és jó hatása van az idegrendszerre stb...)

(Dévényes gyógytornára mi a Heim Pálba jártunk, nem tudom neked az mennyire van messze.)
 
 


én a gekkoról nem sok jót hallottam... voltam egyszer állásinterjún is, hát, nem mentem hozzájuk dolgozni.
és valóban nagyon drágák. nekem az jött le, h úri szülők úri gyerekeinek való, akik szeretik elmondani magukról, h a gyerek pici korától kezdve fejlesztésre jár, hogy hú, de okos és ügyes legyen, miközben otthon is elő lehetne venni néhány játékot, ne adj Isten kimenni a játszótérre, rossz időben játszóházba. csak akkor ugye nem más csinálja a gyerekkel a dolgokat, hanem anyunak magának kell megerőltetnie magát. és szakmai szempontból is aggályos- fiatal, szinte kezdő csajok mennek általában oda dolgozni, semmi kontroll, semmi konzultáció, ha az ember elbizonytalanodik. úgyhogy azt csinál a szakember a gyerekkel, amit jónak lát, sehol senki nem lesz, aki többet tudna és besegíthetne. egy próbát azért megér, hátha meggyőznek és beválik.
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltunk dévényezni, és a múltkori szörnyű hiszti és ellenfeszítés után Gergő kicsit kezelhetőbb volt. Talán sikerül megint visszaszokni, pedig decemberben már azt hittük, nem szükséges tovább járni. Hát sajna még mindig hypoton az az izomzat.

Vácon próbáltam újra körbekérdezősködni, hogy milyen lehetőségeink vannak (egy fél éve nem sok volt), és ráakadtam egy fejlesztő bölcsiben egy konduktorra (éppen állásinterjún volt). Ő házhoz jött megnézni Gergőt, és ott derült ki, hogy elvégezte a BHRG-nek a szárazföldi tanfolyamát is, a TSMT-t. Most nagyon örülök, hogy nem kell Pestre bumliznunk ezért is, és árban is óriási a különbség. Szakmailag is felkészültnek tűnik, több éve dolgozik a gyakorlatban, nyaranként kimegy külföldre is. Gergőt ő is hypotonnak találta, a hát alsó szakaszán, a csípőnél, és bokában, a karját vállban feszesnek találta.
 
 


Nagyon részletesen kikérdezett a fejlődésével kapcsolatban. Megmutatott néhány nyújtó-lazító gyakorlatot, amit mindennap csinálhatunk (Gergő elég jól tűrte, nekem azóta kevésbé viseli). Ezeket részletesen le is írta.

Összeállított egy gyakorlatsort nekünk otthonra a TSMT-ből, aminek a lényege, -ahogy a laikusoknak elmagyarázta-, hogy az agyat ingerelje, "lötyögjön az agyvíz". Ez egy 6 hónapos program, ami 3X2 hónapra van felosztva, 2 havonta változó feladatokkal. Minden gyakorlat alatt más mondókát mondunk. Eszközként nagy gumilabdát, plédet (ebben ketten hintáztatjuk, emelgetjük, görgetjük), gördeszkát használunk (ezt nem tudom, honnan szerzünk, és Gergő hogyan fog fekve rajtamaradni), térden hocogtatást, bukfencezést, labda gurigatást tartalmaz. Először hetente 3-szor, majd növelt ismétléssel végezzük. Jövő héten elkezdjük a konduktív gyakorlatokat is vele együtt.

Érdeklődtem tőle a Gekkóról, kiderült, hogy tavaly még ott dolgozott (Veresegyházán tavaly nyílt). A színvonalról azt mondta, hogy mindig a szakembertől függ, akit alkalmaznak, helyette pl. gyógypedagógus ment oda. Az árat magasnak találta, szerinte Pesten alacsonyabb árakon is lehet találni konduktort, aki TSMT-t végzett. A környékbeli kis játszóházakkal is tárgyalt, velük az volt a gondja, hogy nem tudnak elég gyerkőcöt "összeszedni", ahhoz hogy valamennyi korcsoportnak lehessen TSMT foglalkozást tartani. (Az egyéni, otthoni TSMT után csoportban ajánlott folytatni a foglalkozást.) Pesten viszont vannak nagy játszóházak, amelyeknél ez jól működik.
 
 


Sziasztok!

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Melindáéknak, hogy fogadtak minket, és hogy olyan fantasztikus lelkesedéssel és szakmai hozzáértéssel végzik munkájukat :D .

Élvezetes volt számunkra, ahogyan egymást kiegészítve-inspirálva vizsgálták Gergőt, és világítottak meg számunkra az addig szakemberek által sem ismert dolgokat. Pl. kimondták, hogy Gergő nem egyszerűen hypoton, hanem izomtónuseloszlási problémája van: hol merev, hol laza, hol pedig normál az izomzata. Nem engedték magukat félrevezetni, hogy a gyereknek a nyála azért folyik, és lóg az alsó ajka, mert jön a foga és nagy az orrmandulája, hanem hypoton, erre ajánlottak egy spec., otthon végezhető masszázst (ORTT). (Ennek tanulása még folyamatban van). Rájöttek, hogy Gergő miért van sokszor lábújjhegyen. Ezt a gyógytornászunk nem értette, azzal magyarázta, hogy ilyen "kiváncsi természetű", közben a bizonytalan helyzetét probálja a lábújjra állással stabilizálni. Ez máris javult a napi néhány órás cipőviseléstől.

Javasolták a dévényezés folytatását, a konduktív ped. elkezdését a járástanuláshoz, TSMT vagy Ayres terápiát az egyensúly fejlesztésre, és hydroterápiát az izomtón. eloszl. javítására. TSMT-t ma elkezdtük az eszközök beszerzését és a gyakorlatok betanulását követően (és a gyerkőc rajtamarad a gördeszkán :) ), a konduktorral is kezdjük a héten a munkát. Reméljük, még nem vagyunk túlzottan elkésve a fejlesztésssel.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy forduljon Melindához és Timihez, ha segítségre van szüksége babája mozgásának fejlesztéséhez. Még egyszer köszönjük :D :D :D !

Más. Most láttam a Beszédfejlődés topicban, hogy bejelentkezett két játszóház, hogy foglalkoznak mozgás- és beszédfejlesztéssel, esetleg érdemes megnézni őket.
 
 


Szia Ancsa!

Nagyon szépen köszönjük a dicséretet. :) De azért ennyire nem nagy szám, amit csinálunk. Bár egyre több helyről hallom, hogy dicsérnek bennünket, de szerintem az lenne a normális, ha mindenhol így lenne.
Elmondják a szülőknek, mire lehet számítani, és nem rendezzük el a dolgokat annyival, hogy kívácsi, meg apuka is ilyen volt, meg az unokaöcsi is későn kezdett járni.
Szóval ha valakinek segítségre van szüksége, mindenkit szeretettel várunk.

Kép
Kép


Sziasztok!

Múlt héten találtam erre az oldalra, és azóta ráérős időmben olvasgatom a régebbi hozzászólásokat.

Juli, Melinda
Szeretnék tanácsot kérni tőletek.
Kislányom 5 hónapos, ortopédiára Lilla 6 hetes kora óta járunk, akkor terpeszpelust kapott, mert kötött volt mindkét csípője, azóta rendszeresen tornáztatom, de a jobb oldali még mindig kötött. Úgy 1 hónapja megkértem az orvost, hogy mondjon véleményt a fejéről, mert láthatóan a bal oldalt részesíti előnyben és elalváskor mindig balra fordul, akkor semmit nem mondott csak, hogy fordítsuk meg a kiságyban, mert honnan tudjuk mi, hogy a gyereket mi érdekli. Jelzem, próbálkoztunk mi jobbról érkező ingerekkel, elalváskor mégis mindig balra fordult. 1 hét múlva ismét kellet hozzá mennünk, csípő Uh miatt, és akkor megállapította a balra néző arcasszimertiát és, hogy a fejét spontán balra hajtja. A fej deformáltság látható, bár én elfogult anyukaként később voltam képes meglátni...
Kaptunk beutalót gyógytorna betanításra, ahol az alábbi faladatokat kaptuk itthonra:
- ülésbe húzási gyakorlat
- lebegő ültetés
- körkörös nyak masszírozás
A jobbról érkező ingerekre azóta is figyelünk, elalváskor most már jobbra is fordítja a fejét, és ha nem, akkor én átfordítom neki. Sokat van hason, egyfolytában kb. fél órát bírja, közben azért le-leteszi a fejét.
Szerintetek elég ennyi? Vagy keressek más lehetőséget is?
Eléggé aggódom, hogy fog-e javulni a helyzet.
Bocsi kicsit hosszú lettem... :oops:

Előre is köszi :wink:
Szilvia

KépKép
 


Szia Szilvia!

A feladatok jók, amit adtak, de elképzelhető, hogy kevés lesz. Ehhez pontosan kéne tudni, mi a diagnózis, meg látni is jó lenne a gyerkőcöt.
Ha gondolod, a kolléganőmmel végzünk ingyenes szűrést, szívesen megnézzük Lillát.
Ha érdekel a dolog, írj privátba, és megbeszéljük. :)
Üdv: Melinda

Kép
Kép


Sziasztok!

Melinda, beelőztél :lol:

Sztem is kicsit kevés ennyi feladat. Lehet, hogy én olvastam figyelmetlenül, de azt gondolom, hogy neurológusnak kéne megmutatni. Kiflizésre azt tudom javasolni, hogy akárhányszor eltekeredik, mindig igazítsátok vissza középre. Ebben a korban még talán nem késő a Katona-féle korai neuroterápia sem. http://www.svabhegy.hu/
 
 


sziasztok,

az én kisfiamnak 10hós korában volt az első csípőizület gyulladása. augusztusig vagyis 14hós korára 6. augusztus ota nem volt, de mivel akkor volt az első amikor tanult járni a kisbuksia összekapcsolta a kettőt így a járása öreges, sokszor megfeszíti a lábát nyújtott lábbal jár. bejártuk tolnát-baranyát orovs ügyben a válasz 5éves korára kinövi. ezt én nem várom meg. november óta járunk gödre ahol konduktorok foglalkoznak vele heti 2x1 órát. azóta kúszik,mászik, javult az egyensuly érzéke, nem megy olyan szélesen ...
ajánlom mindenkinek. mi fóton lakunk különben itt is van korai fejlesztés csakhogy teltház van ezért járunk oda.
nem akarok bántani egy orvost sem mert az egyik ráadásul a barátnőm de egy sem mondta hogy vigyem el tornázni úszni bármi. egyből a gyógyszerek (persze a gyulladásra kellet) de ez csak tüneti kezelés volt. és olvastam feljebb a gyerekek frusztráltak emiatt én nem szeretném kitenni ennek a fiam ha így vinném bölcsibe oviba fellökik nem tud futni velük nem szeretném így indítani az életbe. inkább viszem. melette van egy 4hós kicsi lányom nem mondom nem egyszerű a kettővel de akkor is. és mindenkinek azt mondom én is inkább mondják azt hogy anyuka túl aggódja de nem várom meg amire már csak nehezen javítható.

na most jól kiírtam magam ;)

remélem azért csatlakozhatom :)

Beus és

Kép
Kép
Kép
bnbeus
Fót
 
 


Szia Beus!

Üdvözlet a fórumon. Örülök, hogy problémáitok után szépen javultok. Hozzánk most kezdett járni konduktor, ő is Gödön dolgozott a Játszodában (Ti is oda jártok?) Hozzánk hetente egyszer jön (most volt a 3. foglalk), plusz otthon végezzük a TSMT gyakorlatait heti 3-szor, csípő-kar és boka lazító-nyújtó gyakorlatokat naponta, plusz hátizom erősítésként felültetést. Egyenlőre Gergő (18 hónapos) most szokja azt, hogy utánozza a gyakorlatok végzésében a gyógytornászt, nem csak passzív együttműködő, mint a dévénynél (oda is egyszer járunk hetente).
Én is látom, hogy jó hatással van rá a dolog, mindenképpen bátrabban próbálkozik a járással. Nekünk javasolták még Melindáék az úszást is, próbálunk valahola a közelben találni hrg-t. Valakitől hallottam, hogy Gödön esetleg van ilyen, Te tudsz róla?
 
 


szia,

igen a játszodába járunk
és igen érdeklődtem én is az úszásról gödön :) beszéltem a csajjal szimpi volt a telefonban.

Aphrodite jotel Virányi Bori 06-20-478-5362
10.000.-/hó szerdán és vas van. de már pontosan nem emlékszem. az a baj hogy tornázni még elmegyek velük de úszni egyedül már nem lehet. össze kell apával hozni a vasárnapokat csak szegény sokat dolgozik.

ki jár ki hozzátok?
pusza
Beus

Kép
Kép
Kép
bnbeus
Fót
 
 


Sziasztok!

Lassan két hónapja, hogy levettük Emeséről a kengyelt, és azóta olyan lett, mint egy sajtkukac, nagyon szeret mozogni. Nagyon ügyesen fordul oldalra, és hátrafelé mint a szélvész úgy tolat, de még mindig nem fordul hasról hátra és vissza. Emellet nagyon ropognak a bokái mozgatáskor.
A tanácsotokat kérném, szerintetek kell aggódnom emiatt, vagy ne türelmetlenkedjek?

Eszter
 
 


Sziasztok!

Voltunk tegnap az ortopédián és úgy tűnik javul Mirtill lába.Szerencsére nem kapott sínt sőt meg is dicsérte a doktornő,hogy szépen javul.Ha áll nem fordul befelé a lába,lépéskor még előfordul főleg a cipőben.
Már nem is kell visszamennünk csak ha nem javul vagy mégjobban befelé lépne!
Még itthon kell tornáztatni de már annyira belejöttünk,hogy Mirtill szokta magának is csinálni és a babájával is ezt játsza!

Juli!
A térd fájás nem lehet attól,hogy sokat nő vagy,hogy magas?Mert Mirtill 86cm és még nincs másfél éves.A dokink endokrinilógiára akar küldeni mert szerinte hosszú a lába.De ha magas valaki nem lehet rövid lába!Én 1évesen elvittem egy orvoshoz a gyors növés miatt(akkor 6centit nőtt 1hó alatt)és azt mondta,hogy teljesen arányos a testalkata és 100gyerek közül ugyan 80-tól magasabb de még benne van a normál tartományban.

Eszter!

Mirtillnekis ropognak a csontjai főleg a gerince.Ma beszéltem a gyógytornásszal aki azt mondta,hogy vszínű azért mert gyorsan nő és nem tudja követni az izomfejlődése.

Mirtill megtanult motorozni ami azért jó mert ott kifelé állnak a lábai!

Sziasztok!

Kép
 


Ildikó!
igazat megvallva ehhez nem értek. általában pont fordítva szokott lenni: a szülő aggályoskodik, a doki meg lepattint. sztem, ha már többször is felmerült ez a téma, és amúgy is vannak társuló(?) tünetek, én inkább kizárnám egy vérvételes vizsgálattal annak lehetőségét, hogy ilyen jellegű probléma áll a dolgok hátterében, mintsem, hogy ott motoszkáljon és rendre visszatérjen a kérdés, hogy van-e baj vagy sincs. azért tettem zárójbe a kérdőjelet, mert végülis a csípőprobléma, a lábfejtartás, térdfájás, gyors növés, stb. lehet véletlen egybeesés is, de lehet, hogy egy tőről fakadnak. gondolom, ezt sem egy gyerekorvos, sem egy neurológus vagy ortopédorvos nem tudja így eldönteni, egy alaposabb kivizsgálás talán választ adhat ezekre. nem mondom, hogy örül az ember, ha megszúrják a gyerekét, de azért nem akkora trauma ez, hogy ne érné meg tisztázni. szerintem.
 
 


"További jellegzetes panasz az ízületek fájdalommal kísért „ropogása", deformitása, megnagyobbodása, mely utóbbi részben csontnagyobbodásból, részben az ízületi folyadék felszaporodásából eredhet. A térdek deformálódása X vagy O láb képében nyilvánulhat meg. A beteg sántíthat, fájdalomellenes kímélő tartást vehet fel. Időnként akut ízületi gyulladásos fellángolás tarkíthatja a klinikai képet."

"Az ízületek ropogása, kattogása járulékos fájdalom nélkül nem jelent problémát. Nem kell vele foglakozni, de nem is szabad szándékosan ropogtatni. Ízületi lazaságra, izomgyengeségre enged következtetni, legmegfelelőbb "gyógyszere" maga a mozgás."

ezeket találtam a neten. szóval vagy kell vele foglalkozni, mert valamire utal a tünet, vagy nem. hát most legyen okos az ember. :roll:
 
 


Sziasztok!

Olvastam Maca hozzászólását.
Mi a Gézengúz Alapítványba járunk, használjuk mi is a HUPLÉt. Mindenkinek nagyon ajánlom.
Igaz, hogy majdnem 32.000 Ft, de felnőttkorig használható!

ababett
 
 


Sziasztok!
A tanácsotokat szeretném kérni, úgy látom, több szakértő is van a topicon.
Kislányom 36. hétre született, most 5 hónapos. Az lenne a kérdésem, h forgással el vagyunk -e késve?
Több kört futottunk aggódó szülők lévén, h minden oké e, a terhességem sem volt épp zavartalan. A Petőben először Bédy Csilla nézte, ő látott egy kis feszességet, továbbküldött Homoródi Zsuzsához, aki szintén nagyon korrektül megnézte, szerinte semmi gond, mutatott gyakorlatokat, azóta is csináljuk, és annyira jók, hogy azokban a dolgokban nagyot fejlődött a leányzónk.
Közben volt időpontunk a Korai Fejlesztő Központba, ott is voltunk. Ott letapadtnak látták az izmait, Dévény tornát javasoltak, jelenleg 4 alkalmon vagyunk túl. A bébi végigüvölti (szerintem nagyon fárasztó neki, és nincs is kedve olyankor hozzá), és van egy olyan aggályom, h elveszi a kedvét a mozgástól (legutóbbi kezelés előtt már fordult hasról hátra, most ezt nem produkálja). Ez lehetséges szerintetek?
Még egy kérdés: ha hason alszik, a fejét mindig balra teszi, ez normális? Ha átfordítom neki, kb 2 perc után visszateszi.
Ja, és még egy: Petős segítő gyakorlatokat lehet valahonnan szerezni? Pl ami a fogást segíti elő? (Ha már a többi ilyen jól bejött.)
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget!
Évuc
 
 


Bocsánat, azt kihagytam, hogy akkor tudott hasról átfordulni, ha beállítottam előre a kezét. Nem akartam nagyítani. :lol:
 
 


Szia!

azt hiszem, a létező összes helyre elvitted a babádat, ahová tanácsoltam volna. igen, a dévényes programot senki nem szereti, de, ha kőszívű akarok lenni, nem ez a lényeg, hanem, hogy műxik-e vagy sem.
petős gyakorlatokat szerezni nem lehet, nem is érdemes. létezik ún. home training, amit a konduktor mutat meg az ambulancián, ill., ha házhoz kihívsz valakit maszekban, akkor ő. ez mondjuk annyival jobb, bár ez is inkább később lehet érdekes, hogy a lakás adottságaihoz tudja összeállítani a feladatokat. babánál végülis ez nem annyira fontos. szóval mindenképp konduktornak kéne megmutatnia a "műfogásokat", praktikákat a konkrét gyereken, az ő adottságaihoz mérten. ha egy általános írásos valamit böngészel, azzal nem sokkal leszel előbbre. sztem.
forgáshoz-guruláshoz a lepedőben görgetést lehet megpróbálni. (Katona féle mdsz) leteszed a talajra a babát, alatta a pléd-akármi, és óvatosan megbillented egyik irányba. lényeges, hogy ne lendületből, nehogy koppanjon, megijedjen. ne messziről, magasról fogd az anyagot, hanem a teste közelében. ezt lehet jobbra-balra hintáztatva, és teljesen átforgatva hasról hátra, hátról hasra, m2 irányba. amúgy is az összes hintázás, ringatás, forgatás, rugózás jól fejleszti az idegrendszert.
ha kúszást szeretnéd elősegíteni, akkor egy kis lejtőn lefelé fektesd hasra, karok előre, talán így könnyebb. de itt is lényeges, h ne legyen sem magasan, sem meredekre állítva, ill. elég széles legyen. ha megijed, az inkább visszavetheti, mint a dévényes tortúra. könnyebb, ha csúszik a felületen a ruha, pl. lakkozott deszka, műanyag, mintha a szőnyegen kell küzdeni.
amúgy azt hiszem, nem utálja meg a mozgást a baba a kezelés miatt, hiszen az agyában nem kapcsolódik össze, hogy a maszírozás a mozgásfejlesztés miatt van. ezért írtam, hogy, ha pl. megijed egy mozdulatsor közben, az inkább távoltarja majd őt az ismétléstől.
ha asszimetrikus testhelyzetben fexik, akkor sajnos muszáj minden alkalommal "kiegyenesíteni", akármilyen uncsi és fárasztó, h ne alakuljon ki féloldalúság, elnyomott fejforma, gerincferdülés.
ha van még kérdés, szólj.
 
 


Kedves Juli!
Nagyon szépen köszönöm a választ, nem is reméltem, hogy ilyen hamar írsz. :lol:
Lepedőst holnap megpróbáljuk. Van nagy labdánk, azon szoktam még hintáztatni előre-hátra. Egy ideig kinyomja magát, aztán elkezdi nyalogatni a lasztát. :)
A Dévénnyel nem a maszi rész a gondom, azt viszonylag jól tűri. Hanem hogy nagyrészt gurítás, kúszatás, mászatás van, és akkor ordít, mert nincs épp kedve. Lehet, h másik gyógytornászt kéne keresnem? Csak nem tudom, kihez érdemes vinni, az alapítványnál azt mondták, mindegy.
Ráadásul azt sem tudom, igazán szükséges -e a kezelés, bár a Korai Fejlesztő Központosok jól megvizslatták, de kőkeményen végigbőgte az 1 órát, mert fáradt volt szegényke. (Amúgy nyugodt, mosolygós baba, ha nem macerálják :) ) Mikor kimentek megtanácskozni a diagnózist, gyorsan cicire tettem, megnyugodott, így mikor visszajöttek, rá is csodálkoztak, hogy "jé, tényleg nyitja a kezét ökölből, tényleg sokat rugdos" - amit én mondtam, dehát persze előttük nem produkálta a leányzó.
Az asszimetriát javítom mindig, ezt Homoródi Zsuzsa is mondta, erre figyelünk. Csak ha alszik, és mindig jobb felé "néz", akkor fordítsam át az esetek felében a fejét balra? (Korábban amúgy egy hónapig balra kellett tenni mindent neki a dokinő javaslatára (akkor inkább a jobb oldalát preferálta). Ja, plusz volt egy bal oldali kissé kötött csípőnk, ez terpeszpelussal és tornával szerencsére rendbejött.
Hát egyelőre ennyi dilemmám van. Köszönöm előre megint, ha tudsz esetleg segíteni, és leírod a véleményed.
 
 


szia!
max. annyi, h ha nem ébred fel az alvásból, akkor nyugodtan átfordíthatod a fejét, legalább addig is a jó helyzetben van :)
sztem hiába keresel másik dévényest, mindenki ilyesmiről számol be, vagyis, h végig sírnak a kezelés alatt. ha szükséges a kezelés, akkor kénytelenek vagytok végigcsinálni.
 
 


Köszönöm a válaszod. Azt hiszem, igazad van (hát igen, csak az anyai szív...), folytatjuk a dolgot. Meg elkezdem a lepedős trükköt, majd beszámolok a sikerekről. :D
 
 


Sziasztok!

Sajnos kórházi tartózkodás miatt nem nagyon tudtam olvasni a fórumot pár hetig. Gergőnek lázgörcs után a vírusfertőzés szövődményeként tüdőgyulladása lett, 6 napot voltunk a kórházban. Magas lázak, hűtőfürdők, kúpok, gyógyszerek, a kórházi "pihentető" légkör eléggé megviseltek, de mostanra mindketten jól vagyunk.
Jó hír, hogy a gyerkőc elkezdett vezetve lépegetni. Mindkét kezemet fogja, közben elkezdi énekelni a Sétálunk, sétálunk.. dalt. Ha elég stabilan fogom, akkor viszonylag kis terpeszben, egész hosszan lépeget egy kinevezett cél felé. A bal lábát egész ügyesen hajlítja, de a jobb elég merev, térdben nem nagyon hajlik, inkább csak úgy "odavágja". Az egész közben mosolyog, élvezi, rettentő büszke magára. Ugyanakkor ha nem fogom mindkét kezét, először nagy terpeszben kezd lépegetni, majd oldalazva halad, és abbahagyja a lépegetést, lemegy térdelésbe.
Jó ez, ha így két klézzel vezetgetem? Van ötletetek, hogyan, milyen gyakorlatokkal lehetne a stabilitást növelni nála?

Beus!
Köszi szépen az infókat az úszásról. Mi is hasonló helyzetben vagyunk apával, a vasárnap az egyetlen napunk, amikor együtt van a család, jönnek a nagyszülők, megyünk a rokonokhoz. Megnéztem a hotel honlapját, nekem úgy tünt, hogy a Kálovits módszer szerint oktatnak, erről nem tudom, hogy hatásában hasonló-e a hrg-hez?
A konduktor aki hozzánk jár már nem dolgozik a Játszodában, hanem átjött Vácra, a fejl. oviba-bölcsibe, Kovács Viktóriának hívják. Nagyon aranyos, Gergőt jól megmozgatja. Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy semmit nem erőszakol rá Gergőre, nagyon ügyesen bánik vele, ráveszi a dolgokra. Valahogy nekem az jött le a médiában a konduktív mozgatásról, hogy ott hasonlóan a dévényhez "megerőszakolják" a gyerekeket. Érdekes módon, amit Gergő első alkalommal elutasított, azt legközelebb már engedi csinálni, sőt kezdeményez is dolgokat. Most sajnos a betegség miatt ki kellett hagynunk két hetet mindenféle tornában, de ma újult erővel vágtunk bele.

Juli, Melinda!
Bár nem késői mozgásfejlődés, de fejlesztéssel kapcsolatban szeretnék tőletek segítséget kérni. A kórházban megismerkedtem egy anyukával, akinek a kisfia 2 évesen agyvelőgyulladást kapott, 8 hónapig kómában volt, mára stabilizálódott az állapota (3és fél éves). Szeretné elkezdeni a kisfiú fejlesztését, de igazából nem tudja, merre induljon. A "rehabon" (Budakeszi?) mutattak neki néhány gyakorlatot, amit rendszeresen végeznek otthon, de ez nem elegendő. A kisfiú babakocsiban van, mozgásra képes, de láthatóan csak a kezeit, fejét mozgatja. Érdeklődve nézelődik, egy-egy szót használ (anya, nem, néni). A család Nagyorosziban lakik, a kisfiút naponta nem tudnák fejlesztésre hordani, esetleg felmerült, hogy hétközbenre beadják valahova (az anyukának másik két kisgyermeke is van, és dolgoznia is kellene). Igazából nem tudják, merre induljanak, milyen fejlesztésre lenne szükségük.
Köszönöm a választ!

Kép
Kép
 
 


Ancsa!

sokan nem szereteik a konduktorokat, mert nagyképűnek tartják őket. pedig csak büszkék arra, hogy van, amiben többet, jobbat, mást nyújtunk. pl, mait te is észrevettél: amit mi csinálunk.konduktív PEDAGÓGIA. és etz a lényeg. nem a testhez nyúlunk, nem a testet kezeljük, fejlesztjük, hanem az egész embert. ezért reagálnak jobban a kicsik. sztem.

a vezetve járatásra: igazából túl sűrűn nem javaslom, tanulja meg egyedül. ha mégis, akkor mindig szemben vele legyél, vagyis te tolatsz, ő meg úgy lépeget előre, hogy a súlypontja inkább előre dőljön. két karját, kezét, vállát-egyénfüggő, kinél mi a jó- fogva lépegessetek. az összes egyensúlyfejlesztő, idegrendszer-ingerlő billegés, hintázás, rugózás, forgás segít, mert, ha széles alapon jár, az azt jelenti, h az egyensúlyrendszere még nem elég fejlett.

a kisfiúról, akiről írtál: ha a központi idegrendszere sérült, akkor a pető mdsz jó rá, függetlenül attól, hogy nem születési sérült. Foglalkoznak is ilyesmivel, legalábbis, amikor oda jártam, volt ott pl. balesetes gyerek is. Mindenképp fel kéne hívni őket és megmutatni a gyereket. ha értelmileg van olyan állapotban, akkor elképzelhető, hogy jövő tanévben már oda járhat, van vidékieknek bentlakó csoport. Igazából nem vagyok naprakész az intézetből, meg a kisfiú állapotát sem ismerem, úgyhogy nehéz b.mit is mondani. De az tuti, hogy egyszer szívesen megnézik, tanácsot adnak, mit hogyan érdemes, max. azt mondják, hogy hosszú távon nem az ő asztaluk. El kéne vinni a lakóhely szerinti Tanulási és képességvizsgálóba vagy a Mozgásvizsgálóba, mert ők jogosultak megállapítani, hogy milyen és mennyi fejlesztés jár és mely intézmények közül választhat, amik a lakhelyhez közelebb vannak.
 
 


Sziasztok!

Ancsa csatlakozom Julihoz. Plusz, ha tudnak keressenek meg minket. A Bizottság által megállapított szakvélemény, plusz a mi vizsgálataink alapján vidéken is tudunk mondani olyan intézményt, szakembert, aki foglalkozna vele.
Persze, csak ha meg tudják oldani a feljövetelt.

Kép
Kép


szasztok!

végre egy topic nekünk!!!! :-)

Kezdem némi bemutatkozással. Elnézést ha hosszúra sikeredik, régóta cipelem magammal a mondanivalómat.

Kriszta vagyok, kislányom Enikő 8 hónapos. Nagyon pici volt, mikor megszületett, nem volt koraszülött (37. hét), sem kissúlyú újszülött, a hivtalos adatok szerint 2530 gr-mal és 51 cm-rel született, de szerintünk (apa, nagymama, kórházi szobatársak, gyerekorvos) ennél tuti kisebb volt. Az biztos, hogy 24 órásan 2300gr körül volt, és 2 hetesen nagy volt rá az 50es ruci. Szal csöppke volt, na, a csecsemős nővérkének meg kézcsók. :-)

kb 2 hónapos koráig nem tűnt fel semmi, akkor mintha belefagyott volna a levegőbe fejlődésileg. 3 hónaposan megmutattuk neurológusnak, mert még megvoltak a nagyreflexei (karoló, fogó), nem nézett a szemünkbe, össze-vissza kelebalált a végtagjaival és iszonyú morcos-nyűgös-mindig rosszkedvű baba volt. (4 hónaposan mosolygott először.) Neurológus néni modta: reflexek oké, neurológiailag semmi baja a gyereknek.
jovan.

6 hónaposan még mindig ugyanitt tartottunk, nem forgott, tárgyakért nem nyúlt, fogni sem tudott és kezdtünk bedilizni, én is meg a gyerek is, ő nyekergett, én bőgtem, szar volt az egész.
közben mindenki mondogatta, hogy türelem, meg minden, majd beindul.

na most elmondanám, hogy én középiskolában tanítottam, kamaszgyerekeket próbáltam rávenni tanulásra, tehát ha vki tudja mi a türelem, hát az én vagyok. Úgyhogy innen üdvözlök mindenkit, aki hagyott minket szívni ennyi időn át, és eképpen bearanyozta gyermekem első 7 hónapját.

7 hónaposan ugye már kimerítette a "forduljon orvoshoz, ha gyermeke nem..." listát, így elhatároztam, hogy cselekszem. Van egy barátnőm, akinek nagyon beteg a babája, tolnát-baranyát bejárta vele (svábhegy, dévény, korai fejlesztő, gézengúz, stb), ő a Dévény módszert tanácsolta, ígyhát azzal kezdtem.

kb egy hónapja járunk, hetente 2x, a mozgása kicsit jobb, bár még mindig nem csinál sokat, pl. nem nyúl semmiért, de mondjuk már 2x megfordult és elkezdett csapkodni. Viszont a kedélye és az egész életminősége/eletminőségünk 180 fokos fordulatot vett: mosolyog, visszamosolyog, lehet vele játszani, majomkodni, élvezi a fürdést, sétát, én meg az anyaságot, végre. És furcsa módon minden egyes kezelés meglátszik a gyereken.

szóval első körben dévényezés bejött. Mostanra kb én is látom (kb ennyit tanultam én is pedagógiát/fejlődéslélektant) hogy a motoros mozgás fejlődése nem indulgat. Ehhez lehet, hogy kéne vmi más, mint a dévény? Tudom, hogy szerintük szerint nem jó keverni a módszereket, de amennyire hallottam, pl. Panni néni sincs ellenére a terápiás szünetnek. Amibe talán be lehetne iktatni vmi mást.
Most még nemhagyjuk abba (a dévényezést) (furcsa módon Enci szereti, közeben üvölt, de utána vigyorog a nénire) , de előkaptam az Anya taníts engem c. örökbecsű művet és csinálgatjuk a feladatokat belőle. Nem tom nektek mi a tapasztalatotok vele...

na jó, hú de sokat írtam...

bocsi!!!!
 


hahó. bocs, hogy tegnap olyan sokat írtam... :oops:

de jó hír: ma voltunk neurológusnál.
encinek izomtónus zavara van, ki tudja mitől.
a szimmetrikus tónusos nyakireflex megléte zvarja őtet a fordulásban.
kaptunk csomó feladatot csinálni (hintázás, gurulás, miazmás)
és: meg lettünk dicsérve, hogy dévényezünk.

szerintetek menjünk korai fejlesztőbe?
 


Sziasztok!

Megint egy kérdéssel fordulék hozzátok, főleg szakértőkhöz. Karácsonykor vették le Emeséről a kengyelt, és azóta igazi izgi-mozgi stramm kislány lett, frog,mászik, nagyon megerősödött. A csipőjét azóta is tornáztatom, és rengeteget javult mióta levettük a kengylt róla, addig még akadozott, kattogott, most viszont mint "kés a vajban" úgy forog neki, ha tornáztatom.
A gond az, hogy most úgy veszem észre az egyik lába kicsit rövidebb mint a másik, egészen pontosan az, amelyik oldalon a csipője kötöttebb volt.Nem tudom ez mi miatt lehet és milyen gondokat okoz majd, de eléggé megijedtem emiatt. Mit tanácsoltok, vigyem az ortopédorvoshoz?

Eszter
 
 


eszter!
ha a hátára fekteted és kinyújtod a térdeit, felhajlítod derékszögbe a lábfejét(pipa), akkor is rövidebb vagy csak, ha spontán fexik? röntgen készült a kenygel levétele után?
volt itt valaki a fórumon, aki ugyanezt írta, sajnos nem emléxem, hogy ki :oops:
ha kiigazítva is rövidebb az egyik lába, akkor az valódi rövidülés, ha egy vonalba hozhatók, akkor látszólagos. sztem egyelőre nem nagyon tudsz mit csinálni vele, tornáztasd, lazuljanak az ízületek, de meg kell várni, hogy, ha elindul, és mindkét lábát terheli, akkor is marad-e a rövidülés. ha valódi, akkor korrekciós cipővel lehet majd kompenzálni, ha látszólagos, akkor inkább a gyógytornára, mozgásfejlesztésre helyezném a hangsúlyt. műtét csak legvégső esetben jöhet szóba.
dokihoz elviheted, ártani nem fog

ekrisztina!

ha anyagilag meg tudjátok oldani, sztem vidd el a koraiba, ott komplexebb kivizsgálást és fejlesztést kaptok, mint, amit a dévény tud nyújtani.
amúgy van egy "méhen belüli retardált babák" c. topik, nézz be oda is, mert ott hasonló eseteket találsz, biztos szívesen segítenek neked azok, akik már előbbre tartanak az úton.
 
 


Sziasztok!

Juli, Melinda!

Köszi a segítséget a beteg kisfiú anyukája nevében :) , válaszaitokat továbbítottam neki.

Krisztina!

Az én kisfiamnak is izomtónus eloszlási problémája van, és mi sem túl korán kerültünk (1 évesen) a DA Alapítványhoz, elmulasztva ezzel a legértékesebb 6 hónapot :( . Mi az alapítvány kp-jába járunk, rengeteg babát látok, aki sokkal "súllyosabb" tünetekkel érkezik oda (Gergőnek csak kis fokú izom hyp. ill. merevsége van), de hála a néhány naposan-hetesen megkezdett kezelésnek, 6-8 hónapos korukra gyógyultak, mozgásfejlődésük teljesen normál tempóban halad.
Nekem is mondták annak idején, hogy más terápiával nem jó keverni a dévényt, de ez egyszerűen nem tűnik számomra logikusnak. Ok, hogy a tényleg megterhelő kezelés után néhány óráig nem terheled másféle "kényszerrel" a babát, de másnap a kezeléstől "jó állapotba" került izmaival miért ne végezhetne más mozgásformát, legyen az gurulás-hintázás-felülés-úszás stb? (Hiszen magától is végez a gyerek mindenféle megerőltető mozgást.) Hozzátéve, hogy az általam eddig megismert egyéb terápiák (TSMT, Ayres, konduktív ped.) egyáltalán nem drasztikusak, a gyerekek nem sírnak alattuk, eltűrik, ill. élvezik a mozgás örömét. Én a fenti kijelentés mögött szakmai (és anyagi?) féltékenységet érzek :cry: .
Szerintem ragadjatok meg minnél több lehetőséget a korai fejlesztésre!
És persze őszinte szívvel ajánlom Melindáék Egyesületét, ahol sok segítséget kaphattok (www.mozgasfejlesztes.extra.hu).

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Úgy látom elfelejtettetek! :twisted:
Az én lányomnak volt rövidebb a lába,mielőtt rákerült a kengyel kb.1,5cm-rel nyáron a gyógytorna után kb.3mm-el és a legutóbbi vizsgálat szerint már egyformák.
Én nem csináltam vele semmit de addig tiszta ideg voltam amíg el nem indult és láttam,hogy nem sántít.Neki is az a lába volt rövidebb amelyik oldali csípője rossz volt de gondolom ez egyértelmű.

Amúgy jól vagyunk a befelé lépés is kezd javulni.Mezítláb már szépen lép a cipőben kicsit befelé.Vettem Neki Marci cipőt abban alig van betét és nincs semerre megdöntve és sokkal szebben jár.

Sziasztok!

Kép
 


Kedves Szülők!

Egyesületünk (www.mozgasfejlesztes.extra.hu) 2007.03.24-én (szombaton) 10 órai kezdettel Szülő Klubbot tartunk. A szülők egymással és a szakemberekkel beszélgetnek a gyermekek mozgás és értelmi fejlődéséről, értelmi képességeket vizsgáló tesztekről, mozgásterápiákról.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.
A címet privát üzenetben elküldöm, amennyiben részt szeretne venni a találkozón.

Kép
Kép

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

cron