André

Görög eredetű, férfi név.

Jelentése: Az András a görög Andreasz névből származó férfinév. Jelentése: férfi, férfias. Az András bibliai név, András apostol Jézus első tanítványa, Szent Péter testvére volt. Női párja: Andrea.

Névnap:
András, André, Andos, Andorás: február 4., május 21., november 10., november 30.
Bandó: július 7., november 30.
Névnapi szokások
November 30-a Szent András emléknapja, az advent kezdetére esik, és ekkorra már véget értek a mulatságok. Szeged környékén úgy mondták: András zárja a hegedűt. Ilyenkor november végén kezdődtek a disznótorok, ezért tréfásan Disznóölő Szent Andrásnak is hívják.
Az András-napi szokások legtöbbje a párválasztáshoz kapcsolódik. Az erdélyi Mezőpaliton
a református lánynak ki kellett mennie az udvarra, és a kötényébe
csillagokat szednie. Miközben a szemével válogatta a csillagokat,
azalatt tízszer visszafelé kellett számolnia 10-től 1-ig, de közben
vigyáznia kellett, nehogy ugyanazt a csillagot kétszer is kiválassza.
Ezután be kellett szaladnia a házba, a csillagokat az ágyába öntenie,
hogy aztán megálmodja, ki lesz a vőlegénye.
A palóc
lányok ezen a napon almát dugtak az eresz alá, amit Borbála napján a
másik felére fordítottak, majd magukkal vitték az éjféli misére. Ha
közben valaki megszólítja őket, akkor annak a fia vagy rokona lesz a
férjük. Ezen a napon gyümölcsfaágakat is szoktak vízbeállítani. Ha
karácsonyig kizöldültek, akkor az farsangi férjhezmenést jósolt.
A csángó
hiedelem szerint ezen az éjszakán András elmondja az összesereglő
farkasoknak, hogy hol találnak egy-egy birkát, tehenet, malacot. Ha a
gazda azt akarja, hogy a farkas elkerülje a házát, akkor András-nap
éjszakáján össze kell kötnie az ollót, mert így összeköti a farkas
száját is.

Gyakoriság:
Az András Magyarországon már az Árpád-korban
a leggyakoribb férfinevek egyike volt, és népszerűsége a következő
évszázadokban sem sokat csökkent, a 14-16. századtól a leggyakoribb
nevek egyike. 1967-ben 1504-en kapták ezt a nevet, így a 18.
leggyakoribb név lett, a 80-as évek közepén már a 13. legnépszerűbb név.
az 1990-es években is igen gyakori név volt, a 2000-es években a 21-25.
leggyakoribb férfinév.
Az André, Andos, Andorás és Bandó nevek az 1990-es években
szórványosan fordultak elő, a 2000-es években nem szerepelnek a 100
leggyakoribb férfinév között.

Anyakönyvezhető

Változatok: Anderz, Andos, András, André,

Keresés: kezdőbetű: A,        

   1 2 3 4 5   

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?