Babanet - Vendég a Háznál  01.12.11
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001. december. 11.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Holnap lesz a lányod 1 éves és te pedig már pár napja már nyolc órában dolgozol.

- Kira tulajdonképpen 7 hónapos volt, amikor fél állásban visszamentem dolgozni. Ez persze csak úgy volt megoldható, hogy a nagymama vigyázott rá addig, amíg én dolgoztam és másrészt meg az könnyebbség volt, hogy mi meg pont egy lakás felújítás, eladás, költözés kellõs közepében voltunk, ezért oda is költöztünk két hónapra a nagymamához. Ez azt jelentette, hogy a kislányom Kira, aki 7 hónapos volt megszokta a környezetet, megszokta az új házat, megszokta a nagymamáékat és szinte észre se vettük, csak úgy eltelt ez a pár óra, én eltûntem addig ugye dolgozni. Mire visszajöttem õ addig aludt, evett, játszott, már amennyit egy 7 hónapos játszik és így fokozatos szoktatással jutottunk el oda, hogy múlt héten vissza tudtam menni és már nyolc órában dolgozom.

R.: - Eredetileg is így tervezted, amikor gyereket vállaltál, hogy 7 hónapos kora körül visszamész dolgozni?

- Igen, így terveztem. Tehát a munkaköröm miatt is egyrészt, mert egy galériának vagyok a sajtósa, piárral foglalkozom amellett, másrészt anyagi vonzata is van a dolognak. Nagy drágaság van, tehát feltétlenül szükség van az én fizetésemre is.

R.: - És ha mondjuk az anyagiak nem okoznának gondot, akkor ha megtehetnéd, akkor szívesen itthon lennél vele egy-két évig még?

- Ezt még most se tudom eldönteni egészen pontosan, egy évig biztosan, hogy jobb lett volna talán, de hogy utána? Nagyon jó munkám van, nagyon szeretek dolgozni, egyrészt vonz ez a dolog, hogy azt is csináljam, másrészt meg nyilvánvalóan sajnálom azokat a pillanatokat, amiket kihagyok a lányom életébõl. Ezért próbáljuk a maximumot kihozni a szervezéssel. Tehát, hogy amikor vele vagyunk, akkor játszunk, akkor tényleg vele legyünk, tehát akkor ne házimunka legyen. Õ eleve úgy lett szoktatva, hogy nagyon korán fekszik, tehát nagyon kell sietnem haza, hogy mondjuk azt a másfél órát vele tudjam tölteni.

R.: - Abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy kéznél volt a nagymama. De azért ez nem ment olyan nagyon egyszerûen, hiszen ha jól tudom a nagymamának Szegedrõl kellett fölköltözni ahhoz, hogy az unokát el tudja vállalni, hogy tudjon róla napközben gondoskodni. Mekkora döntés volt ez?

- 37 évet éltem Szegeden, nekem egyáltalán nem jelentett fájdalmat otthagyni a várost, bár szerettem és belecsöppenni Budapest külterületébe, ahol senkit nem ismerek, viszont két gyerekem van és mind a két gyerekem munka miatt Pestre jött, ezért jöttem a gyerekek után. Akkor ugye megtudtuk, hogy jön az unoka, hát ennél nagyobb örömet egy nagymamának nemigen lehetett volna okozni. A gyerekek megkérdezték, hogy vállalom-e, azonnal minden gondolkodás nélkül igent mondtam és nagyon boldog vagyok.

R.: - Nem megterhelõ, azért reggel nyolctól délután négyig van önökkel Kira, hogy egy ilyen pici után szaladozni vagy õt ellátni?

- Reggel héttõl. Egyáltalán nem megterhelõ. Õ alszik azért délelõtt is délután is, tehát a házimunkát igyekszem úgy beosztani, hogy este, illetve a fõzést elõkészíteni, hogy amíg õ fél tíztõl tizenegy óráig alszik délelõtt, az alatt az ebéd is kész.

R.: - Változott-e valamiben a viszonya a lányodnak hozzád amiatt, hogy most már nem lát téged egész nap?

- Hát Kira egy nagyon kiegyensúlyozott, nagyon derûs kisgyerek és már a kezdetektõl fogva aktív kapcsolat volt ugye nagymama és közöttünk, hiszen nagymama volt olyan kedves és minden héten már egész kicsi korában eljött hozzánk segíteni és vigyázni rá, aktívan jelen volt az életében. Az elején természetesen én is átestem ezen az aggódáson, hogy mi lesz majd és hogy fogja lereagálni ezt az új szituációt, de abszolút nem érzem, tehát én csak azt érzem, hogy nagyon-nagyon szeretõ családi közösségben van, tehát ilyen szempontból nem érzek semmiféle változást.

R.: - Úgy tudom, hogy azért volt egy megállapodás, hogy másfél éves koráig tart ez majd Kirának és akkor is megy majd bölcsõdébe.

- Sok olyan kolléganõm van, akik szintén vidékrõl költöztek föl Budapestre és nincsen nagymama. És sajnos nekik is a munkakörükbõl kifolyólag vissza kellett hamarabb jönni dolgozni, emiatt bébiszittert fogadtak, hamar bölcsibe adták. Nagyon jó bölcsõdéket találtak, és meg voltak elégedve vele. De az biztos, hogy komoly válogatás elõzte meg.

R.: - Tervezel-e még egy babát?

- Nagyon szeretnék még egy babát. Lehet, hogy akkor otthon maradok esetleg tovább. Nem tudom. Ez még a jövõ zenéje.

- Kõszegvári Gézáné bölcsõdevezetõ: 72 augusztus 1-jével kezdtem az iskola elvégzése után közvetlenül.

R.: - Mióta vezetõ?

- Vezetõ pedig 1980 óta, az most már 21 éve. Az elsõ idõben, amikor kezdtünk a hetvenes években még nem ezekkel a módszerekkel dolgoztunk, olyankor még ugye átvettük a szülõtõl a gyereket, bevittük, nem voltak ezek a módszerek, amik most a beszoktatástól kezdve. Tehát akkor még igen nehéz volt a bölcsi és a szülõk nem igazán szívesen hozták a gyerekeket ezért, mert végül is megõrzésnek számított, vagyis õk úgy vették. De a hetvenes évek vége fele már bejött ez az újabb módszer, az anyukával történõ beszoktatás és az, hogy a bölcsõdékbe bejöhettek a szülõk, beleláthattak a bölcsõde életébe, a csoport életébe és akkor már szívesebben hozták a szülõk a gyerekeket a bölcsõdébe.

R.: - Másként foglalkoznak-e most a gyerekekkel, mint mondjuk 15-20 évvel ezelõtt?

K.Gné.: - Igen, 15-20 évvel ezelõtt egy megszabott módszer volt, tehát akkor kimondottan bölcsõdében is foglalkozni kellett, tehát meg volt egy nap szabva, hogy mit tudom én mai napon kockát nézünk, vagy a színekkel foglalkozunk, tehát egy foglalkozás volt. Na most persze, hogy most másképp, mert végül is ugye ez a korosztály az, játékon keresztül foglalkozunk velük, tehát most már kötelezõ foglalkozások nincsenek, itt minden gyerek azt csinál, amit õ szeretne. Tehát nem vonunk be semmit, amit nem akar, õ magától játszik, amit õ akar, itt nincs kötelezõ, hogy ezt, azt kell csinálni, hanem amit a gyerek szeretne csinálni.

R.: - Ma milyen szülõk hozzák bölcsõdébe a gyerekeiket?

K.Gné.: - Van egy-kettõ, aki azért hozza természetesen, mert ugye olyan a munkája, olyan magas szinten, hogy azt nem akarja abbahagyni. De legtöbben most, akik már a bölcsõdére vannak rászorulva, ezek a középszintû, nagyon sok a munkanélküli ugye és nem tudja másképp megoldani, idehozza a gyereket ahhoz, hogy õ egyáltalán munkát is tudjon találni és inkább a szegényebbek azok, akik már inkább rászorulnak a bölcsõdére. Most már ugye van egy réteg, aki nem hozza bölcsõdébe, mert õ megteheti, hogy bébiszittert és ilyeneket fogadjon mellé, tehát van lehetõsége. De ugye a középréteg, az meg nem teheti meg, dolgozni, dolgozni kell neki ahhoz, hogy megéljen, arról nem beszélve, hogy ami a legsúlyosabb most ugye, hogy a legtöbb családban csak az édesanya dolgozik. Na most az édesapa nem minden családban olyan, aki meri egyáltalán, meg tudja is vállalni, hogy õ otthon maradjon a gyerekkel, tehát õ naponta úgy foglalkozzon vele, ahogy egy ilyen korosztály megkívánja és akkor az édesanya kénytelen beadni õt a bölcsõdébe.

- Éppen egy nagymama jön itt az unokáért. Önök miért döntöttek úgy, hogy bölcsõdébe adják a picit? Mennyi idõsen került be?

- Mennyi volt a picikénk? Tizenhat hónapos.

R.: - Ön nincs még otthon, hogy így el tudta volna vállalni?

- Nem, nem, még nagyon sokat kell dolgoznom, nem. Az anyuka meg ugye, hát sajnos kényszerhelyzetben volt ugye tanulás végett is, meg ugye ilyenkor munkahelyre se veszik õket ugye vissza, amit szerintem nagyon csúnya dolognak tartok a munkáltató részérõl és így most kényszermegoldásként ugye.

R.: - Miért döntött úgy annak idején, hogy a bölcsõdébe hozza a kisfiát?

- Az az igazság, hogy nekem a nagyobbik fiam tartósan beteg volt sokáig és hát mi egy fizetésbõl éltünk, a férjemébõl és nagyon nehezen lehetett belõle kijönni, úgyhogy muszáj volt elmennem dolgozni.

R.: - Körülbelül mennyi volt ez az egy fizetés?

- Hát ez hatvanezer forint volt nettóban és emellé jött a családi pótlék és a gyes és így kénytelenek voltunk beadni bölcsibe.

R.: - És Lackónak hogy tetszett a bölcsõde?

- Ó, hát eleinte nagyon nehezen bírt beilleszkedni, inkább az volt neki a gond, hogy reggel elszakadni az anyutól, de most már úgy bemegy, hogy szinte alig akar köszönni, szóval így befut a csoportba és úgy kell kihalászni.

R.: - És meddig tartott ez a nehezebb idõszak?

- Egy hónapig. Teljesen megváltozott a viselkedése. Tehát hisztis volt, nem bírt magával, mintha tiltakozni akarna, hogy õ nem. De most már semmi, sokkal rendszeretõbb, helyére rakja a dolgokat úgy, ahogy megkövetelik a bölcsiben, egy bizonyos rendszer beállt az életében, mert én otthon hajlamos voltam arra, hogy hajlítsak a szabályokon és így meg nem lehet, mert amit itt kérnek tõle, azt otthon is tartani kell, úgyhogy szerintem csak jó volt neki.

R.: - Mennyi idõs volt, amikor bölcsõdébe vitte?

- Másfél éves elmúlt, tehát augusztusban visszamentem tanítani, úgyhogy

R.: - Miért a bölcsõdét választotta, nem volt nagymama a közelben?

- Hát igen, az a baj, hogy a nagymamák, azok Zalában vannak és dolgoznak és énnekem meg hiányoztak a kollégák, meg a gyerekek, mert tanár vagyok, szóval nekem is hiányzott az a közeg. És a férjem is elég sokat dolgozik, tehát napközben elég sokat voltam vele egyedül a harmadik emeleten, szóval igazándiból nekem ez volt egy kicsit az, hogy akkor járjon közösségbe a gyerek is, jól érezze magát.

R.: - Önt is megviselte egy picit esetleg az otthonlét?

- Igen, igen, szóval az, hogy rokonok sincsenek, tehát akivel igazándiból én ott, amikor nem volt jó idõ. Az, hogy a Ligetben lejártunk, az egy dolog, de hogy senkivel se. A házban van egy kisebb kisfiú, de hát õ egy évvel fiatalabb, úgyhogy majd most kezdenek egymással játszani, úgyhogy ez volt a döntõ.

R.: - Megtehette volna, hogy még egy picit tovább otthon marad?

- Végül is, hát anyagilag is egy kicsivel jobb, hát most hogy egy pedagógus fizetés, az nem túl jó, úgyhogy

R.: - Ön annak idején miért döntött úgy, hogy bölcsõdébe hozzá a kisfiát?

- Azért hoztam bölcsõdébe a kislányomat is, a kisfiamat is, mert vissza akartam menni dolgozni. Kilenc hónap után visszahoztam mind a két gyereket, hogy vissza tudjak menni a munkahelyemre, mert így tartották meg a helyemet.

R.: - Mi a munkája?

- Jogász vagyok és jogtanácsos vagyok egy bankban.

R.: - Különben elveszítette volna az állását?

- Azt nem mondom, hogy elvesztettem volna az állásomat, de manapság ugyebár a munkáltatók nagyon megnézik és hát volt egy ilyen hallgatólagos megállapodás a fõnökömmel, hogy jó, hogy szülök, de hogy kilenc-tíz hónap után visszamegyek dolgozni és addig tartják a helyemet.

R.: - Hogyha nem ez lett volna, akkor tovább maradt volna otthon?

- Talán egy-két hónappal, de nem bírtam volna ki tovább otthon úgy hiszem.

R.: - Mónika, ön mióta dolgozik bölcsõdében kisgyerekekkel?

- Hát most már legalább 15 éve. És azóta már több szülõ ismerõsként köszönt vissza, mert második, harmadik gyereket is hozzák.

R.: - Hogyan tapasztalja, mennyire változott a bölcsõdékre való igény?

Mónika: - Általában csecsemõ csoportban kevesebb gyerekkel kezdünk és folyamatosan töltõdik föl a csoportlétszám, nagycsoportban általában már teltházakkal, 12-13 gyerek, sõt nekünk volt csecsemõnk 14 gyerekünk is.

R.: - Az mit jelent, hogy milyen az a legkisebb korú gyerek, akit idehoznak?

Mónika: - Hivatalosan 6 hónapos kortól veszünk, hát minekünk hét, nyolc, kilenc, tízhónaposak voltak.

R.: - Még manapság is ilyen korán is hozzák a gyerekeket ?

Mónika: - Ez a szülõknek a munkakörétõl is függ, hogy ne essen ki a szakmájából. Nekem volt például kozmetikus gyermekem, akinek ugye hát muszáj volt beadni kicsi korában, mert hát a szakmából hat hónapra még kieshetett, de hosszabb idõre már nem. És akkor õ már hathónaposan jött. És van, aki rá van kényszerülve, hogy hát igenis, mert neki dolgozni kell és a gyesbõl, fizetésbõl nem lehet megélni.

R.: - És mi a jellemzõ akkor nagyon átlagban, hogy milyen korban kerülnek ide be a gyerekek?

Mónika: - Hát az az 1 éves kor, 13-14 hónaposak, tehát a betöltött 1 éves gyerekek.

Mónika:- Õnekik mekkora nagy törést jelent ez?

Mónika: - Hát ezt gyereke válogatja, általában azok a gyerekek szoknak nehezebben, akik sose voltak még a mama nélkül sehol. Tehát akkor általában beszoktatás is egy kicsit megnyúlik, tehát több idõt tölt a mama a csoportban. Mi nagyon szeretjük az anyás beszoktatást, tehát hogy a mama mindenféleképpen az elsõ héten itt legyen. A kisebbeknél általában igény is van arra, hogy itt legyen a mama, nagyobbaknál van, hogy már problémásabb, hogy produkálja a mamának magát, de ezt mindig a gondozónõ fölméri, tehát a gyerekek zöme azért a mamával együtt szokja az új közösséget, az új szokásokat.

R.: - Volt-e olyan problémás gyerek, akire még a mai napig is emlékszik, hogy hát õvele azért megkínlódtak?

Mónika: - Volt. És az ilyen általában minden csoportban van egy ilyen idézõjelbe téve nagyobb mozgásigényû csemete, aki nem tudja úgy lekötni magát, aki azért úgy igazából egy embert igénylõ volt és hogyha csak vele volt foglalkozva, akkor még egész jól volt kezelhetõ, de van olyan eset, amikor igencsak megáll a tudomány és megáll az ész, hogy mivel tudná jobban az ember lekötni. És általában mindig akad minden csoportban egy-egy ilyen gyerek. Kicsit õvelük nehezebb, de hát õk is ugyanúgy a szeretetet, meg mindent azt nagyon-nagyon értékelik.

R.: - És van-e a másik véglet, aki beszorul egy sarokba, magányosan, befelé fordul és ott szomorkodik mondjuk egész nap?

- Én még annak idején, amikor kezdtem, akkor még úgy szoktattuk, hogy élbõl be a hideg vízbe, tehát a gyerekek reggel hozták, az anyuka otthagyta, és délután jött érte. Szegény gyerek volt, amikor egész nap csak sírt és bármit akartunk neki fölajánlani, semmi nem tetszett, úgyhogy volt. Szerintem sokkal jobb így, hogy az anyuka itt van és vele együtt kezdi.

R.: - Erzsike, ön mikor kezdett ezen a pályán?

E.: - Hát én nagyon régen én már 23 éve ezen a pályán vagyok.

R.: - Volt-e olyan, hogy valakit kivettek a bölcsibõl azért, mert nem bírta?

- Sajnos ilyen elõfordul. Van olyan gyerek, akinek az immunrendszere egy kicsikét fejletlenebb úgymond és hamarabb összeszed mindenféle bacilusokat. Igen, ez szokott elõfordulni, hogy ugye sokat beteg a gyerek és hogy már mennyi antibiotikumot megevett és még mindig visszaesik a gyerek. Jó, az más kérdés, hogyha a gyerek nem érzi jól magát, de itt errõl szó nem volt egy esetben sem, hogy a gyerek nem érezte jól magát. De legtöbbször ilyen kisgyereknél ott inkább a szülõvel van, tehát az anyuka jobban aggódik, mint a kisgyerek, tehát az anyukával inkább kell beszélgetni, hogy meggyõzni, hogy hát jó helye van és próbáljon egy kicsit hozzáállni, mert a gyerek ezt átveszi és innét kialakulhat az, hogy akkor a gyerek is ugye nem akar idejönni, mert szorong, mert ugye látja a szülõn is, hogy õ is izgul és azt hiszi, hogy itt nem jó, tehát hogy nem jól érzi magát a gyerek, meg aggódik, ami természetes is, hogy aggódjon. Nagyon sok probléma van például az evéssel. Bekerül a gyerek, ugye itt azon vagyunk, hogy az egészséges táplálkozás, tehát fõzelékek, ami az õ korosztályának megfelelõ és van sok gyerek, aki abszolút nem is hajlandó megkóstolni se például. Tehát nem is tudja, hogy milyen fõzelék az és meg se kóstolja. Hát ugye otthon sokan áttérnek vagy a bébiételt kapják vagy pedig amit az anyuka otthon fõz. És azt. És van olyan, hogy a grízt azt jobban megeszi, mint egy almát.

R.: - Önöknek van módjuk ugye a szülõket is egy picit nevelni?

E.: - Amelyik szülõ hozzánk fordul, mi megpróbálunk tanácsokat adni, pláne hogyha megkérdezik, hogy szerintünk hogy lenne jó vagy és akkor mi elmondjuk a véleményt, hogy mit lehetne, hogy kellene csinálni és azért általában meg is szokták fogadni a szülõk.

- Jó napot kívánok! Én Tatabányáról beszélek, egy édesanya vagyok és azután szeretnék érdeklõdni, hogy nekem van egy 16 hónapos kislányom és bölcsõdébe jár. Sok eltérés van a nevelésünk, a bölcsõdében és az otthoni nevelés között. És amikor én szólok, akkor úgy passzolják a kérdéseinket és ilyen bölcsõdei alapszabály vagy valami ilyesmi után szeretnék én érdeklõdni, hogy egyáltalán létezik-e ilyen?

R.: - Miben nem tudnak egyetérteni?

- Hát a szobatisztaságra nevelésben. Mi ezt már elkezdtük 7 hónapos korában és most eléggé visszaesett, tehát abszolút nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Vagy például, hogy nagyon szeret a gyermek rajzolni, itt azt mondják, hogy itt õ még az õ korában ceruzát még nem adnak neki, nem rajzolhat. Akkor hirtelen, az étkezésben, mivel még nincsenek rágófogai csak elõl van a négy kis foga, csak pépeset eszik, otthon már evett darabosat. Hát ilyen apróságok.

R.: - Hát nézze, most ezek közül válogathatunk itt a kérdések közül, mert amiket felsorolt, abban van olyan, amivel talán inkább a bölcsõdével értenék egyet, van olyan, amire azt mondanám magával értenék egyet. Nehéz ebben állást foglalni, de azt gondolom, hogyha beadjuk egy intézménybe a gyerekünket, valószínûleg azért adta be, mert nem volt más választása,

- Igen így van.

R.: - Akkor bizony vannak dolgok, amiket el kell fogadnunk, természetesen nem mindent. Tehát az, hogyha valami a gyermeknek súlyos ártalmára van, azt nem kell elfogadnunk.

- Értem.

R.. - De hát hogy nevelési elvekben különbözünk például, hogy õk még nem adnak darabosat a gyereknek, hát erre nem nagyon tudok mit mondani. Azt gondolom, hogy a szobatisztaságot helyes, hogy a bölcsõde nem forszírozza, 16 hónaposnál ezt egyáltalán nem kell forszírozni. Tehát ebben én mondjuk én velük értenék egyet. Én is adnék otthon ceruzát a gyerekem kezébe, hogyha õ szeret rajzolgatni, firkálgatni, de megértem, hogy a gondozónõ azt mondja, hogy fél, hogy a másiknak meg kiszúrja a szemét. Nagyon-nagyon nehéz lenne ezeket jogszabályban rögzíteni.

- Szolnokon élünk, itt jár a kislányom bölcsõdébe és én mindig elhozom ebéd után, tehát nem kell rá ágyazni, nem kell uzsonnáztatni és ennek ellenére kifizetjük az egész napi tandíjat, illetve nem ebéddíjnak nevezik, felügyeleti díj vagy

R.: - Gondozási díjnak, nem?

- Az uzsonnát nem hozhatjuk el, mert helyben készítik, viszont arra sem hajlandóak, hogy akkor kevesebbet fizessünk, mivel félnapos csak a gyerek. Tehát nyolctól van tizenkettõig.

R.: - Mire hivatkoznak?

- Nem tudom, hogy ez szabályos-e, vagy jogszerû-e egyáltalán, hogy így számolnak el.

R.: - Mit mond a bölcsõde, hogy például az uzsonna díját, amit nyilvánvalóan nem fogyaszt el a gyerek, miért nem téríti vissza?

- Azt mondják, hogy mert nem külön van, hogy reggeli, ebéd, uzsonna, meg tízórai, mert azt is kapnak, hanem ez egy egész napos ellátási díj, nincs megbontva semmi. Miért kell nekem kifizetni az egész napos díjat? És ez nem kis összeg havonta, hátha csak ötven forintot levonok, akkor is egy héten kétszázötven, ezer forint egy hónapban. Azt se tudom, hogy ezt most a városnak az önkényes döntése vagy a bölcsõdéknek vagy az egész országban így van-e, de akkor se tartom jogosnak, ha mindenhol így van.

- Kõszegvári Gézáné bölcsõdevezetõ: - Vannak olyan bölcsõdék, ahol megoldható, vannak különbözõ játszócsoportok, ahol délig lehet a gyerek, megoldható. Ez olyan helyen, ahol nálunk, ahol annyira szükség van a bölcsõdére és teljesen teltház van, itt ez nem oldható meg. Az, hogy a felét fizesse, ezt nem lehet megoldani, ez az igazság, mert ugye ahol nem saját konyha van azért nem lehet, mert élelmezési vállalat szállítja, tehát õ semmiképpen így nem megy bele, hogy most az az egy darab uzsonna megmarad, majd megeszi a másik gyerek. Ahol saját konyha, szintén nem lehet, mert ugye itt reggeli, tízórai, ebéd, az mindenképpen benne van. Na most az, hogy az uzsonna kimarad, az egy dolog, de nekünk itt az élelmezésvezetõ reggel kiadja a konyhának és hát külön úgy nem lehet, hogy most akkor csak azt, ezt a normát kell elszámolni neki. Hogy most abból a normából nem veheti ki ezt az egy uzsonnát. De az például igen, hogyha olyan szülõ és azt kéri, hogy az egy szelet kenyér akkor igenis, amikor elmegy, akkor oda adjuk. Csak ebbõl nem tudunk rendszert csinálni, mert az az igazság, hogy az uzsonna három órakor van és fél háromkor kerül oda csoporthoz. A KÖJÁL ezt nem is engedné, tehát nekünk pont akkorra kell frissen megkenve, frissen a tejet, tehát semmi nem tárolható. Akkor kerül oda, ha õ nem tudom tizenkettõ után megy el, akkor természetesen, hogy nem kaphat uzsonnát. Külön ember kellene arra, hogy most akkor odaáll és kiszolgálja, hogy oda adjuk az uzsonnát.

R.: - Mennyi idõs volt Laura, amikor bölcsõdébe jött?

- Betöltötte a kettõt, mikor beszoktattam, mert nem akartam, amíg kicsi volt, mert nem jó a gyereknek szerintem egyáltalán, mert az a jó, hogy otthon legyen, mert más környezet, meg sokkal jobb, nem szakad el a szülõtõl. A nagyobbik fiút õt se adtam be bölcsõdébe egyáltalán, Lauránál is csak a kényszer, ami rávitt a munka miatt, de amúgy nem hoztam volna, elég az óvoda, hogy komolyodjanak.

R.: - Önnek mi a foglalkozása?

- Én fodrász, most ezt tanulom, amúgy kerámiaformázást tanultam.

R.: - A munka miatt az azt jelenti, hogy az állása forgott veszélyben, vagy

- Végül is jelenleg tovább tanulok, de amúgy az állás is legtöbb helyen veszélyben van, mert így is, úgy is nehéz elhelyezkedni. Meghallják, hogy jaj van gyerek, és mekkora?

Hú! Ilyen kicsike, köszönjük.

R.: - És Laurának, hogy sikerült a bölcsõdébe beilleszkedni?

- Hát elég nehézkesen, mivel anyás és hogy megszokta, hogy állandóan velem van, nagymama se vitte el olyan hosszú távra, de most már nagyon jó, végül is szeret jönni, de szívesebben lennék vele otthon. Mert nem feltétlenül szükséges, amit tanulnak a bölcsõdében, mert azt ugyanúgy otthon is elsajátítja, mert itt már kialakul egy kötelezõ rendszer, amit ráér késõbb a kötelezettségeket, hogy amit már muszáj lesz óvodában, bölcsõdében, hogy most meg van határozva, hogy ekkor van az ebédidõ, alvásidõ, holott a gyerek mondjuk egyáltalán nem álmos, vagy nem éhes, ugyanúgy ráér egy óra múlva lefeküdni otthon, meg a saját környezetében sokkal kényelmesebb. Itt be van határozva a reggeli is, hogy na most lett kész, ebéd is, most enni, ha éhes vagy, ha nem enned kell. Nem hozzák ki egy óra múlva, mert valamelyik gyerek nem evett és éhes, akkor az uzsonnáig nem eszik. Nahát az se megfelelõ szerintem. Azért gyerek, hogy játsszon, ne pedig az elvárásoknak, tehát azt teljesítse, ahhoz még kicsi, még így nincs fölszabadulva.

R.: - Nagymama lett volna a közelben, akire rá lehet õket bízni esetleg?

- Hát nem nagyon, mert az egyik nagymama az vidéki, a másik nagymama meg szintén dolgozik otthon, így hát csak ilyen alkalmakkor eljön, pár órát vannak a gyerekekkel meg ilyesmi, tehát abszolúte rám vannak, végül is nem tudom hova rakni õket.

R.: - Én azt tapasztalom így az eddigi beszélgetésekbõl, hogy ön egy különleges türelmes anyuka, aki teljesen a gyerekeiért tud élni.

- Igen, türelmes vagyok, hát persze, azért vállaltam két gyereket, amúgy nem vállaltam volna semmiféleképpen. Szeretem is, mégis minden idõmet rájuk fordítom, hogy inkább úgy vagyok vele, hogy a házimunka várhat és akkor leülök velük játszani, mert igénylik a foglalkozásokat.

 

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?
X Karácsonyi könyvvásár