|
Kislányom született
 
Tudom jól, hogy egy kismamának, leendõ édesanyának, kisbabás anyukánakminden ilyen történet érdekes. Én is szívesen olvasom mások tapasztalatait.Ezért osztom meg Veletek a mi történetünket.
Kedvesemmel csaknem2 évig vártunk a csodára...alig hittem a terhességi tesztnek, mikor kétkis csíkot láttam. Fantasztikus érzés volt!
Nem indultunk biztos háttérrel a családalapításnak. Apárom szüleinél laktunk, mégis nagy örömmel fogadtuk a kis jövevényt.
Terhességem szinte problémamentesen zajlott. Sosem voltam rosszul reggelente,jól bírtam a munkát is, bár a hatodik hónap végén már nem dolgoztam. Figyeltemarra, hogyan táplálkozom, terhestornát is végeztem, és ami a lényeg: mindenporcikámat átjárta a boldogság. Akkor még nem hallottam a baba-mama kapcsolatanalízisrõl,mégis ösztönösen megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a pocimban megbújóPöttömmel s én úgy érzem, sikerült is. A 30. héten kiderült, hogy kislánytvárunk, aminek a párom családja nagyon örült ( ott csak fiúk vannak). Azorvosom is meg volt elégedve "Velünk". Minden rendben ment a 33. hétig.
Akkor a szokásos havi kontrollramentem, ahol a vérvétel eredményeit látva azonnal kórházba fektetett azorvosom. Folyamatos megfigyelés alatt tartottak, még hétvégére sem mehettemhaza. Nem mondtak konkrét betegséget az orvosok, de mint utólag kiderülta terhességi mérgezés egyik formájára gyanakodtak (a májenzimek hirtelennövekedése miatt, bár a klasszikus mérgezési tüneteket- fehérjevizelés,magas vérnyomás, ödéma- nem "produkáltam"). Mindezek ellenére nagyon jóléreztem magam. Persze állandó vérvétel, vizeletvizsgálat, belgyógyász kivizsgálásés májkímélõ diéta járt a kórházi tartózkodással együtt. A laborleleteknem javultak, sõt... azzal "rémisztgettek" az orvosok, hogy, ha a kritikusértéket elérik az enzimek, akkor a terhességet " be kell fejezni ". Deszerencsére Kicsim ügyes volt-1999 június 29-én, 6 nappal a kiírtidõpont elõtt jelzett- itt az idõ! Már nagyon vártam azt a napot.
Reggel enyhe fájásokra ébredtem,de az ügyeletes orvos szerint csak jóslófájások voltak. Délelõtt 9-korCTG-re küldtek, ahol a szülésznõ mosolyogva mondta, hogy ezek nem is komolyfájások! Pedig már elég erõsnek éreztem õket. Napközben sokat sétáltam,gyengéden masszíroztam a pocakom, így egyre erõsebbek és sûrûbbek lettekaz összehúzódások. Déltájban megpróbáltam fölhívni a nõvéremet - Õ jöttbe velem a szülésre - a Kedvesem a "rosszullevõs férfi" fajtából való. Denem tudtam elérni - rosszul tették le a kagylót. Anyukámmal azonban tudtamüzenni Vikinek, aki kb. 1 órával késõbb ott volt mellettem. Nagyon sokatsegített a jelenléte. Akkor már nem találtam a helyem, 2-3 percenként jötteka fájások, hányingerem volt, nem tudtam pihenni sem a fájások között, aligvártam, hogy jöjjön az orvosom. Aki még mielõtt hazaindult volna, mégegyszermegvizsgált. Ugyanúgy egy ujjnyira volt nyitva a méhszáj, mint reggel. "Akkor meg mi fáj ennyire? "- gondoltam.
"Lehet, hogy csak holnapra lesz meg a baba!" - közölte velem, majdhazaindult , de megnyugtatott, jön, ha szükség lesz rá. ( 24 órás ügyeletvolt a háta mögött). Fél 5-kor már nem bírtam tovább, felmentem aszülõszobára. Innentõl felgyorsultak az események: elõkészítés (borotválás,beöntés, zuhanyozás) majd felfeküdtem a szülõágyra, ahol megkaptam az epidurálisérzéstelenítést - ami nem is "érzéstelenített", csak elviselhetõvé tompítottaa fájásokat, mégis éreztem mindent. A vizsgálatok után a szülésznõazt mondta, hogy háromnegyed 7-re meglesz a baba. Közben megérkezett aKedvesem az anyukájával ( "gyanútlanul" jöttek látogatóba) és nemsokkal késõbb az én családom (anyukám, apukám, húgom). Nagyon jól éreztemmagam és alig vártam a pillanatot, az elsõ találkozást a kisbabánkkal.Nem sokkal késõbb az orvosom is visszajött. Gyorsan telteka percek, erõs fájások jöttek, csengõszóra gyülekezett a személyzet (csecsemõsnõvérek, mûtõsfiú, szülésznõtanuló) megtörtént a gátmetszés, majd a harmadiktolófájásra, pontosan 18 óra 45 perckor kibújt a kislányom. Brûûû-zöttegyet, mint egy kisautó, de nem sírt. Leszívták a torkából a váladékot,majd végre megölelhettem ... sírtam... Szerintem ehhez nem kell többet hozzáfûzni.Megfürdették(akkor sírt csak) addig engem összevart a doki (EDA ide, vagy oda, a varrásfájt, de nem tudtam a fájdalomra figyelni, olyan boldog voltam). Azújdonsült Apa és Édesanyám bejöhettek hozzám, utána még 2 csodás órát tölthettem a szülõszobán kettesben Zsófival, félhomályban, csöndben, mert szerencséreéppen nem volt több szülés. Éjszaka egy percet sem tudtam aludni úgy "felvoltam spannolva" , vártam a reggelt. Baba-mamás szobát kértem, ígymire hazamentünk, a szoptatásba is belejöttünk.
Ez tehát az én kislányom születésének története. Itt szeretnémmegköszönni az orvosomnak, Dr.Vajda Miklósnak a lelkiismeretes gondozást,a nõvéremnek Vikinek a sok segítséget, a Szabolcs utcai kórházösszes kismamás és csecsemõs nõvérének, orvosának és szülésznõjének a sokmunkát. Kívánok mindenkinek ilyen könnyû, problémamentes szülést, de valamivelproblémamentesebb várandósságot!
SzegõAnna
|
