Terhesnapló 4. - Mimi alias Csipkerózsika

Hatalmába kerített valami olyan mértékű fáradékonyság, amiről ugyan olvastam a várandóssággal kapcsolatos tünetek között, de nem gondoltam volna, hogy ennyire durva lesz már a hetedik héten.

Reggel általában 7 óra körül ébredek - vagy előbb, attól függ a hólyagom hogyan bírja -, a délelőttök általában vizsgálatokkal vagy bevásárlásokkal telnek. Ebéd után teljesen kimerülök - na jó, már előtte is-, délután elbóbiskolok tv-nézés vagy olvasás közben, ezek után este 9 körül már csak az alkalomra várok, hogy megkérdezzem a páromat, hogy ugyan mikor megyünk már aludni, mert nem bírom tovább. Ő ilyenkor teljesen felháborodik, hogy még gyerek az idő és ő egyáltalán nem álmos, így még egy órát szenvedek, majd 10-kor lefekszünk aludni.

Nem gondoltam volna, hogy az első harmadban ennyi vizsgálatra kell menni, ami még rátesz egy lapáttal a kimerültségemre. A táppénz miatt minden héten órákat kell várni a nőgyógyász rendelőjében, ahol miután bejutottam, 2-3 perc után már zavarnak is ki, hogy jöhet a következő. Amint beértél az orvoshoz, gyors köszönés, nacit letolni, ágyra felfeküdni - az ultrahang monitorját még véletlenül sem mutatnák meg, nehogy véletlenül meglásd leendő gyermeked kezdeményeit -, majd adják is a kezedbe az izgalmasabbnál-izgalmasabb vizsgálatokra a beutalókat.

Ha véletlenül kérdezni szeretnél az orvostól, mert aggályaid vannak, lehetőséged sincs rá, mert a doki általában valamelyik asszisztenssel beszélget. Próbálkoztam vele, hogy esetleg mégis feltegyek egy-egy kérdést, de a dokinak annyira evidens volt a válasz, hogy elmosolyodott, majd adott egy se füle-se farka feleletet rá. Szóval a kérdések maradnak a védőnőnek, aki viszont megnyugtatott az orvos sokadik negatív megnyilvánulása után, hogy ne aggódjak, a legtöbb doki ilyen, de ő bármikor szívesen segít, és az éjszaka közepén is hívhatom.

A mélypont egyébként múlt héten volt. Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak e róla, de az a helyzet, hogy még mindig nem tudtam igazán túl tenni magamat rajta és belül forrongok. Tehát az ominózus sztori:

A bemutatkozómban írtam róla, hogy inszeminációnak köszönhetjük a babát, amivel az orvos is tisztában van. A férjem eddig egy vizsgálatra sem jött vagy jöhetett be velem, de most eljött az alkalom, így a két órás várakozást ő is végigszenvedte velem. Nem éppen egy türelmes típus, de arra a napra nagyon készült. Reggel korán felkelt, megborotválkozott, izgatottan dobolt a váróban, majd egyszer csak behívtak minket. Aznap mi voltunk az elsők a kartonozóban, de persze a szokásos módon beficcent előttünk a dokihoz néhány időpontos és az egyik ott dolgozó néhány „kedves ismerőse”.

Tehát bemegyünk, a doki általában kedves szokott lenni, de most még egy mosolyt vagy normális hangnemet sem ütött meg, de ami a legrosszabb, hogy ultrahang közben a férjem ott állt mögötte és annyit nem mondott volna, hogy „látja apuka, az a kis pontocska ott a gyerkőc”. Ezzel még nem is lett volna feltétlenül baj, de a baba szíve már ver és esze ágában sem volt, hogy legalább felhangosítsa az ultrahangot és mi is meghallhassuk azt, amire már lassan 3 éve vártunk! Nem fogok általánosítani az orvosokkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy vannak rossz tapasztalataim, de úgy tűnik, az emberséget nem igazán tanítják.

Az orvostól és a fáradtságtól eltekintve minden rendben. Az étvágyam visszatért, az émelygés és hányinger határozottan múlik. Próbálok megfelelően és példamutatóan táplálkozni, aminek köszönhetően a súlyom inkább apránként csökken, mint nő. Szofihoz hasonlóan én sem voltam soha nádszálvékony, így a védőnőm abszolút elégedett, ami bevallom, nagyon jól esett. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, főzeléket és sovány húst eszem, sok tejterméket, viszont a kenyeret szinte teljesen kizártam az étrendemből. Tésztát is csak módjával, leginkább durum lisztből készültet fogyasztunk.

Már az első kismama nacimat is beszereztük, sajnos a hasam nagyon sokat feszült és szurkált a megszokott nadrágokban. Az új szerzemény eszméletlenül kényelmes, meggondolandó, hogy életem végéig ezt és ehhez hasonlókat hordjak majd, ha már iskolába járnak a gyerkőceim, akkor is. Szóval éljen a kismama naci!

Mimi

Mimi, 2012. július 30.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(13 hozzászólás) 

2012 08 07. 08:59
Szia Mimi!
Gratula a babához! Igen, az ólmos fáradtság ismerős. Én este bf8-kor már rendre bealudtam...:)
Én is a doki-váltásra voksolok! Ennél csak kedvesebb és figyelmesebb dokik vannak, bár tény, hogy vagy a terhesgondozást, vagy a szülést derekasan megfizetjük. Ha írnál, hogy hol szülsz -bocs, nem követtem a korábbi bejegyzésed-, szerintem tudunk ajánlani bevált orvos(oka)t!
További kellemes babavárást és jó egészséget!
→ válasz erre
2012 08 07. 12:12
Szia Mimi!
Gratula a babához! Igen, az ólmos fáradtság ismerős. Én este bf8-kor már rendre bealudtam...:)
Én is a doki-váltásra voksolok! Ennél csak kedvesebb és figyelmesebb dokik vannak, bár tény, hogy vagy a terhesgondozást, vagy a szülést derekasan megfizetjük. Ha írnál, hogy hol szülsz -bocs, nem követtem a korábbi bejegyzésed-, szerintem tudunk ajánlani bevált orvos(oka)t!
További kellemes babavárást és jó egészséget!
→ válasz erre
2012 08 08. 18:57
Szia Hase!
Köszi a gratulációt. :)
Valószínű, hogy váltok dokit,most próbálkozom, hogy ugyanazon az intézményen belül más dokihoz megyek, de kaptam 1-2 ismerőstől már másik doki elérhetőséget.
Köszönöm a jókívánságokat! ;)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (13) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?