A baba portál - Babanet.hu

Ma este lilába borul több épület és híd is Magyarországon

A Koraszülöttek Világnapját világszerte november 17-én tartják, hogy felhívják a figyelmet az idő előtt világra jött babákra, családjaikra, valamint az őket segítő egészségügyi dolgozók munkájára. Egy nap a legkisebb hősökért.

Magyarországon a Koraszülöttek Világnapját 2012-ben honosította meg a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesület, elsőként Budapesten, az 56-osok terén megrendezett eseménnyel. A világnapot az EFCNI (European Foundation for the Care of Newborn Infants) nevű európai szülőszervezet kezdeményezte, melyhez hazánk a KORE közvetítésével csatlakozott.

A Koraszülöttek Világnapja ma már sokkal több, mint egy emléknap: országos összefogássá nőtte ki magát. A #lilanap kampány keretében az ország számos pontján lilába borulnak épületek, hidak, szobrok, jelezve a támogatást a koraszülöttek felé. Óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények, cégek, munkahelyi közösségek is csatlakoznak a kezdeményezéshez, és különféle programokkal, előadásokkal, vagy akár szimbolikus öltözködéssel (pl. lila ruhadarab viselése) mutatják ki szolidaritásukat.

Melyik baba számít koraszülöttnek?

A koraszülöttség azt jelenti, hogy egy baba a 37. terhességi hét előtt jön világra. Évente világszerte körülbelül 15 millió csecsemő születik idő előtt – ez minden 10. újszülöttet jelenti. A koraszülött babák különösen érzékenyek és sok esetben hosszas kórházi ápolásra, speciális orvosi és szülői támogatásra szorulnak.

Itt lép be a képbe a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesület, amely 2011 óta dolgozik azon, hogy segítséget nyújtson a koraszülött babák családjainak. A KORE az egyetlen országos szülők által alapított civil szervezet, amely tájékoztatással, közösségépítéssel, érdekképviselettel és aktív társadalmi kampányokkal támogatja az érintetteket. A szervezet munkája során együttműködik kórházakkal, szakemberekkel, döntéshozókkal, és közben hangot ad a koraszülöttek és családjaik speciális szükségleteinek.

A Koraszülöttek Világnapja nem csupán figyelemfelkeltés, ez a nap reményt, összefogást és elismerést is jelent. Elismerést azoknak a hősies kisbabáknak, akik minden nap küzdenek az életért, szüleiknek, akik mellettük állnak, és az orvosoknak, nővéreknek, akik mindent megtesznek értük.

Mely épületek borulnak lilába?

A koraszülöttek világnapjához kapcsolódóan most már hagyománnyá vált a „Lila nap” című kampányuknak a meghirdetése, mellyel egy célt tűztek ki a szervezők: boruljon lilába az egész ország. A felhíváshoz rengeteg cég és intézmény csatlakozott. Így többek között lila díszvilágítást kap ma este a fővárosban a Müpa, Budapest Óriáskereke, a Millenáris Széllkapu, a BME Q épülete, a TritonLife Magánkórház.

Míg Győrben a Jedlik Ányos híd, a Városháza és az Audi Aréna, Debrecenben a Víztorony, a miskolci Avasi kilátó, a pécsi TV-torony, a székesfehérvári MET Aréna, a szentesi Megyeháza, a csongrádi Nagyboldogasszony templom, a soproni Tűztorony, a Gödöllői Királyi Kastély, a szombathelyi Emlékmű, a nagykanizsai világító kockák, a kisteleki templom, a szegedi MCC központ, valamint a hajdúböszörményi, hódmezővásárhelyi, a mindszenti, a polgári, a székesfehérvári, a szentendrei és a szolnoki városháza.

De rajtuk kívül is még számos óvoda, iskola, kisebb-nagyobb közösség is jelezte, hogy a világnaphoz különböző aktivitásokkal készülnek.

Babanet, 2025. november 17.

 
X
EZT MÁR OLVASTAD?