
A nagy kérdés: együttélés vagy összejárás? Eljött az idő, hogy fizikailag még közelebb kerüljünk párunkhoz? Kibírja majd a kapcsolatunk ezt a nagy változást? Esetleg pont ettől indul be még inkább az egész? 7 apróság, amik...

Amikor az egyik elalszik végre, akkor elkezd bőgni a másik, és tutira felébreszti az alvót. Legalábbis mi így képzeljük az ikrekkel való életet. Szerzőnk azt állítja, hogy az első évre gyakorlatilag nem emlékszik, pedig hárman...

Prescata Catarinim nehéz terhességen esett át, és végül a Fülöp-szigeteki Lobo Városi Kórházban hozta világra gyermekét. Prescila, a kisbaba két héttel korábban született, de a születés pillanatában Dr. Drolah Sanchez szülésznő...

A nagycsaládosok jövedelme nőtt a leginkább 2010-2016 között. A tervek szerint 2018-ban jöhet az új nagycsaládos kártya, amely a jelenleginél több kedvezményt ad és többen fogadják majd el.

Egy kisgyermek életének legfontosabb szereplője az édesanya, aki táplálja, gondozza és elhalmozza szeretetével a kicsit. A trendek azonban azt mutatják, ma már egyre gyakoribb, hogy az édesapák is jobban ki akarják venni a...

Jártató, léptető mondókák babáknak! Miközben a baba mendegél, mi biztatásképpen mondogáljuk neki az alábbi kedves léptető, sétáltató mondókákat, amiből rögtön húszat is összegyűjtöttünk, hogy legyen miből választanod.

A JóSzaki hozott nekünk egy komolyabb hangvételű cikk-sorozatot az összeköltözés témájában, amelyet annak ellenére, hogy a gyermekek, babák, kamaszok nem szerepelnek benne sehol, érdemesnek tartunk arra, hogy közreadjuk, hiszen...

Szeretethullámot indított el egy bejegyzés és a hozzá tartozó fénykép, amelyen egy szülésznő segít egy kismamának a szülés után.

A gyerekek csodálatosak. A gyerekek hangosak, harsányak, ricsajoznak, próbálgatják a határaikat, bolondoznak, játszanak – és ez teljesen normális. Ám vannak olyan napok, amikor az agyunkra megy a lárma, és az amúgy is migrénes...

A házépítés vagy felújítás az egyik olyan élethelyzet, amiből egy kapcsolat vagy megerősödve, vagy megroppanva kerül ki.
Építkezni sokféleképpen lehet. Összehasonlíthatatlanul más az a két szituáció, amikor egy profi vezeti...

Hármas ikrek születtek Miskolcon! A 25 éves anyuka, aki maga is a megyei kórházban dolgozik, elmondta, ez volt az első terhessége, és férjével együtt meglepődtek, mikor megtudták, hogy egyből három babájuk lesz.

Brutálisan megkínzott két gyermeket egy amerikai pár. Még a kiérkező rendőrök sem bírták a látványt. Figyelem, a hír a nyugalom megzavarására alkalmas.

Sikeresen megműtöttek a nyugat-indiai Gudzsarát államban egy egy hónapos csecsemőt, akinek hét foga nőtt ki.

Üvöltés: ebben verhetetlenek a csecsemők. Nevezhetnénk sírásnak, de egy bizonyos decibelszint után minden kétséget kizáróan üvöltésről beszélünk. És sokszor még a legősibb anyai ösztön se elég ahhoz, hogy az elsődleges...

Mindannyiunknak vannak elképzelései arról, hogy mik a kerülendő gyakorlatok, pózok az edzés során, amikor állapotosok leszünk. Szakértőnk most azt is elárulja, hogy a hasizom kímélésén túl, pontosan mikre kell még odafigyelni,...

Az úttörő projektben résztvevő adományozó a család barátja Ewa Rosen, 61 éves svéd kétszeres anya, és négyszeres nagymama volt. Malin Stenberg és párja Claes Nilsson először névtelenek akartak maradni, ám amikor gyermekük...

Tisztán emlékszem a napra, amikor először olvastam egy cikket arról, hogy a császárral született gyerekek kevésbé életképesebbek. Mármint azoknál, akik természetes úton jöttek a világra.

Ahogy a pocakodban növekvő apróság napról-napra változik, úgy változik meg vele együtt az egész életed is. Kisebb-nagyobb módosításokat eszközölsz az evési-ivási szokásaidban, az öltözködésedben, nagyobb hangsúlyt fektetsz a...

Az anyukának a terhességének 39. hetében megkezdődtek a méhösszehúzódások. Mindenki számára úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van és egy teljesen hétköznapi szülés fog lezajlani. Azonban olyan dolgok történtek, amelyre...

Ha visszatekintünk 1997-re, akkor mindenkinek a következő emlékezetes események jutnak eszébe: James Cameron Titanic című filmjének bemutatása, amely igen nagy sikert aratott. A világ közvéleményét megrázó esemény: Diana...