Kretty! Egyelőre nem találom a cetlit amire felírtam...

Ancsival meg nem sikerült még beszélnem...
Huh, a műtét jó kérdés! Szimba tudna beszélni erről, csak sajna ők nagyon eltűntek....
A spontán babóca lehetőségét pedig ne zárd ki! Hallott már az ember furábbnál furább helyzeteket amikből babóca fogant, szóval ki tudja....
Zsuzsi! Hajrá tüszőcskék!!!!
csajok, nem megy a táblázat rendbetétele, egyszerűen nincs időm... de valamikor megejtem majd...
Rencsi! Nem lettek jók a pajzsmirigy eredményeid, ezek szerint? Sajnálom, de pici türelem, aztán lehet majd kezdeni, ha minden optimális... addig pedig, ki tudja mi sikerül...
Kagyló! Mi a helyzet? Én kíváncsi lennék a te blogodra is.
Azért ír az ember blogot, hogy más is elolvashassa a történetét, és tanuljon, tapasztalatot gyűjtsön, stb. belőle.... szóval kíváncsi lennék..
Kretty! Amiket leírtál mind-mind így van! Kívánom, hogy legyen majd vidámabb is a blog, de ha egyelőre ez van, akkor ezt lehet leírni... jelenleg néhány mondatodat akár én is írhattam volna...
Még annyit lányok, hogy baromira nem egyszerű egy-egy sikertelen, esetleg műtőig el sem jutott próbálkozást feldolgozni, szembesülni azzal, hogy ötször, hatszor stimulálják az embert, esetleg ezekből mindössze egyszer vagy max kétszer jön össze jó stimu, a többi sz....ból építsünk várat-kategória. Ez abszolút független az intézettől, az orvosoktól. Egyszerűen csak iszonyatosan nehéz feldolgozni. Mellé még egy kis lelkiterror, hústúrás, vízvedelés és kész, a kedélyállapot hol fent, hol lent, a kapcsolatokat abszolút próbára teszi és még sorolhatnám....
Tudom, hogy ezzel sajnos itt majdnem mindenki tisztában van, azért akartam csak ennyire kisarkítva leírni, mert Kretty írása úgy ahogy van szomorú, úgy ahogy van IGAZ.
Ha én ezt elolvasom ma azt mondom, igen igaz.
Ha elolvasom egy stimu közepén reményekkel telve, azt mondom, hülyeség, ennyit el kell viselni, benne van a pakliban.
Ha elolvasom egy pozitív teszttel, esetleg egy kisbabával a kezemben azt mondom, "szegény, de megéri küzdeni"...és megsimogatom a pocakom vagy megölelem a gyermekem.
Nem lehet elmondani, hogy milyen folyamatosan menni, visszapattanni, megint menni, visszahuppanni és így tovább és nem látod, hogy lesz vége, hogy boldog vége lesz....küzdünk, és ha ehhez intézetváltás kell, akkor megyünk tovább...
(sajnos én is azt gondolom, hogy itt a sablon ugyanaz, nem is próbálnak variálni... még akkor sem, ha látják, hogy nem jött be az előző....)
sajnálom, hogy a keserűség és a mérhetetlen fájdalom és űr ismét úrrá lett rajtam (is), de remélem nem haragszotok meg, hogy kiírtam magamból...
Azt hiszem össze kellene jönni, hiszen jelenleg sok-sok rossz történik velünk, lehet, hogy jó lenne kibeszélni magunkat egy kicsit....
