Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a megnyugtató szavakat, aranyosak vagytok.
Gigi, örülök, hogy szépen csökken a HCG-d!
És hamar eljön a márciusi kezdés is!
Andi, szavaztam tegnap és ma is! Tuti ők fognak nyerni!
Nava, nagy drukkok neked mára! Írjál majd, hogy mi volt!
Nagya, üdv köztünk. Sajnos én nem tudok neked segíteni, de nagyon drukkolok, hogy hamar babás legyél!
Eszter, igen nem így terveztem, de a doki szerint jobb függőlegesen csinálni, így nem volt más választásom. Ok ott volt a férjem, de ő is nagyon kivolt (utólag mondta, is hogy amikor az egyik szemével készen voltak be akart jönni és ki akarta szabadítani a lányát, hogy ne bántsák). Én meg éreztem, hogy nekem mellette kell lennem ilyen helyzetben.
Nagyon kivoltam, de szerencsére tartottam magam, hiszen Lili mindent megérez. Persze a kocsiban utána eltört a mécses. Nem bírtam tovább. Most azért drukkolok, hogy ne kelljen megismételni, mivel a bal szeme nagyon el volt dugulva.
Kubu, Liza is jól aludt ma, mint Lili!
Szegény Marcinak is volt ilyen.

Sok a hasonlóság, nálunk is a gyógyszerész anyósom szemorvos főorvosa mondta ezt a gyerekdokit. Szerinte ő az egyik legjobb szemdoki. Én nem is néztem oda amikor csinálták, elfordítottam a fejem, de az a sírás szörnyű volt az tuti!
Lukácsné, de jó hogy minden ok volt az uh-n!
Látom Hannának is jó már az alvókája és eszik is rendesen.
Vicky, nagyon drukkolok!
És jobbulást!
Kisbeeka, nagyon édes vagy, köszi!
És jövőre már te is a kezedben tarthatód a saját Lilid! Én tudom és érzem!!!
Ann, a céklás dolgot én is eljátszottam 2 hete. Én lemostam és megfőztem, hogy fini majonézes céklát eszünk, hát nem jött össze!
Csucsu, sajnálom, de remélem csak korán teszteltél!
Estella, tuti jó ez a HCG érték!
És ahogyan Judit is írta, pesten a dokinak a díj kb. a 10x a terhesgondozási díjnak.
Szerintem a kolleganőd, valami magánklinikába jár, ott szokott ennyi lenni pl. a Medicover.
Lili drágám ma szuper jól aludt. Fél 11-től fél 9-ig.
Férjem annyira aranyos volt mondta, hogy mennyire hiányzik a kicsi lánya így reggel, még munka előtt látni akarja.
Persze be is ment a szobájába megnézte és elköszönt tőle. Ja és ahogy kilépet az ajtón a kisasszony fel is ébredt.