A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Vera!
fokhagymából meg nem lehet olyan nagy mennyiséget bezabálni, mint vörösből, így gondolom fél v. 1 gerezd simán mehet, de lehet, hogy sokkal több is, ki kéne számolni, le kéne mérni.

a gesztenye nem meglepő, olyan édes, tömény, mint a krumpli. ami finom, annak magas a ch értéke :).

alacsony ch értékű kaják:
- zöldbab
- padlizsán
- mindenféle hús, "vizes" felvágottak. (a füstölt áruban sincs elvileg ch, habár tesznek bele szőlőcukrot vagy ilyesmi ízfokozókat, de a kcal értékük elég magas, fogyiban ugye...)
- eper és egy-két savas gyümölcs
- káposzta
- spenót

csak ugye a főzelékeket nehéz ch mentesen elkészíteni, így ki kell számolni, hogy 1 kanál liszt (tk) hány ch-s. a zöldbabból levest szoktam készíteni rántás nélkül, de egy főzőtejszínt beledobok :)
ancsipancsi
 
 


Ancsi :) ezek nem kaják, hanem hozzávalók :wink:
indianyo
 
 


Sziasztok,
megint csak hézagosan meg felületesen olvasok, de néha tök jó benézni ide :)

Meg az is megnyugtató, hogy más is tud fél másodperc alatt a plafonon lenni a gyerekei miatt. Ez nekem is ismerős :)
Curse, fel a fejjel! :)

Zsan, én még nem gratuláltam az új kocsitokhoz, s nyugi, a jót könnyű megszokni :lol: Mi egy négy éves Ford Galaxyra tettünk szert júliusban, amikor megnéztük, még bele se mertem ülni. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy apjuk nem volt itthon, így végül nekem kellett elhozni, "könnyítésül" rögtön ott ült mögöttem a három kissrác is. Azért ezen az első harminc kilométeren kicsit izgultam... viszont rögtön beleszerettem, másnap már vígan mentem vele. (Tegnap viszont meghúztam szegényt egy parkolóházban :( Bár ez semmi ahhoz képest, ahogy apjuk szétzúzta, amint hazaért - ezt azóta már kikalapálták...)
A Mártonhegyin felhajtottad már? :wink:

Kattix,
ha nem vagy vega, akkor rakott krumpli sok kolbásszal, tejföllel meg tojáassal! Csak a krumplit kell beleszámolni, s annak is egész baráti a CH tartalma. Vega változatban a gabonakolbász nem jó bele, mert ugyan őrületesen finom, viszont a szénhidrát mennyiség az ihaj!

Lencsinek, Orsinak, Balunak boldog szülinapokat, meg boldog Bea napot - kifelejtettem valakit?

Neet, Votiv, betegeknek jobbulást!

Aludni meg mindenki aludjon úgy, ahogy neki a legkellemesebb - én örülök, ha egyáltalán hagynak :lol: :lol: :lol:
mikatta
 
 

 
 

Sziasztok!

Kedvesek vagytok, hogy eszetekbe jutott Katika! :D Koszonjuk a koszonteseket!

En is gratulalok minden szulinapos es nevnapos babaknak, anyukaknak! Kulon puszi Lencsinek es Pocak Balujanak! :D

Kép

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Dóra: de helyes kislányod van! Asszem én még nem is nagyon láttam róla képet. És milyen fincsi torta! :D

Kép
Kép
tinu
 
 


Kattix!

Én mind2 alkalommal,amikor elkezdtem a diétát, 3kg-t fogytam 2 hét alatt, ott megálltam, ne aggódj, túl sok nem fog lemenni rólad, a lényeg, hogy sok-sok fehérjét egyél, a babának is szüksége van rá! Nálam is volt előszőr aceton a pisiben, rám is szólt a belgyógyász, hogy "Azért koplalni ne tessék!" Ez azért van, mert még óvatos vagy és nagyon be akarod tartani a diétát! Túró Rudi tényleg jó!!! Nekem napi 3x kellett mérni a vércukromat.
Fürdetés: Mi a szobában fürdettünk, révén az akkori lakásunkban WC-méretű volt a fürdő és egyébként sem volt benne fűtés, ahogy az odavezető előszobában sem. Vettünk állványos kádat (kádastul volt kb. 3.000.-, az állvány összecsukható) és amíg nem volt nagy fröcskölés, bent fürdettük a bébiket!

Zsanci!

Ugye Te írtad?
Köszi a Bába válaszol infót, kb. 1.5 éve hajtom!

És Csabim mai aranyköpése:
Srácok a szobában, tolóajtó rájuk csukva "elvileg" könyvet nézegetnek!
Csabi: Anya, mit csinálsz?
Én: Éppen felmosok.
Csabi: Hagyd már abba, eleget simogattad már a padlót! :lol:

Márti
borossné becz márta
 
 


Csajom hatalmas "terepaztalt" épített duplóból meg sínekből, a kistesója meg folyton szét akarja rombolni. :? Pillanatonként abba kellhagynom miattuk,amit csinálok. :x

És én még azt hittem, csak azért nincs bábás könyvem,mert ne mjutok el a Kálvin térig...
rídonli#
 
 


Sziasztok!

Boldogot utólag a kicsiknek szülinapilag, a nagyoknak meg nevük napjára! :D

Kicsit le vagyok maradva ám :oops: de igyekszem követni a beszélgetést :D

Zsan,
én is pont erre gondoltam, mármint most a jön a terhességi cukorbeteg-típusú fogyókúra; igazából hulahoppot mostanság hanyagolom, de kéne, mert kúsznak vissza a kilók...

Képek nagyon helyesek ám, fürdető Bálint meg szülinapos Katica :D
bocs ha kihagyok vkiket :oops:

a fokhagyma miért gáz mármint a diétánál?

mindenkinek szép napot :D

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Szrek!
azt gondolom, de nem tudok pontosan utána nézni, mert nem megy a flash a gépen, hogy a fokhagymában magas a kcal érték, és ezzel együtt a szénhidrát érték is. csak hiába van mondjuk 10x annyi a fokhagymában, mint az almában, nem is eszel meg belőle még tizedét se, leszámítva, ha valaki vámpírok ellen készül.

Kati!
Dórát az Istenke éltesse sokáig! :)

tábla frissült, de még mindig egy csomó adat hiányzik!
ancsipancsi
 
 


Lilla és Balu:
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT utólag is!!!
:lol:
kisün
 
 


Az OSA (Open Society Archive) ezekben a hetekben válogatja át és részben selejtezi le a Szabad Európa Rádió teljes könyvtárát. A sokezer kötetes anyag jelentős része szabadon válogatható és ingyen elvihető. A politikától a társadalomtudományokon át a szépirodalomig és a művészeti könyvekig és a
szórakoztató irodalomig minden előfordul ebben a könyvtárban, angolul és a
nagy világnyelveken, valamint a térség más nyelvein, kisebb részben magyarul is.
Ha valakinek van kedve kincsek között kutatni, hétfőtől péntekig
10-16h között lehet böngészni az OSA földszinti kiállítótermében (1051 Bp.
Arany János u. 32.).
Babos Júlia (forrás:budapest-mindeningyen@yahoogroups.com)

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Zsan,
csak én maradtam le, vagy még nem írtad, hova vettek fel a nem jó városba? ;) :D
micsoda tanulási-továbblépési láz lett itt :D hajrá! :D
(bájdövéj Ancsi, veled és a rejtőzködő szakoddal mi lett?)

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Szrek,
pont tegnap jutottál eszembe, hogy hun vagy :wink:

Rid,
hu, akkor ha tényleg klonok a gyerköceink, akkor ilyenre biztos számithatok Ábellel majd :lol: bár egyelöre csak bámulja, ahogy a bátyja szétfürészeli a játékos állványát :lol: B meg néha befekszik az öccse mellé az állvány alá, és tekeri neki a csörgö-börgö cuccokat, és tök jol elvannak együtt féloráig :D
fibi
 
 


Kisün, te akkor elég liberális diétán voltál hozzám képest! Nekem 155 CH volt a kezdő diétaadag, most az aceton miatt lett 160 CH. Kíváncsi vagyo ezzel eltűnik-e az aceton. Az almát enni étk. előtt tipp érdekes, és elég meggyőző a cukorérték példád is, de így második héten még nem merek ezzel játszani, majd talán később.

Egyébként éhezni nem éhezem, eddig talán 2x volt, hogy több mint 20 perccel étkezés előtt már éhes voltam. Viszont a könyv szerint a 155/160g szénhidráttal kb 1300 kcal energiabevitel jár együtt, ha nagyjából ideálisan oszlik meg fehérje, zsír és CH között az étrend, ami nagyon kevés. A bajom az, hogy a koleszterinem is magas, már jó régóta, úgyhogy azért nem ehetek állandóan tojást meg zsírt. Szóval fel van adva a lecke, hogy vigyek be több kalóriát. :)

Mikatta, te a Bártfais diabetológiára jártál? Pont a rakott krumpli volt az egyik példa, hogy még ebédre sem jó választás, mert az ebédem 50 Ch kell legyen, amiből max 20 a gyors égésű, és a krumpli annak számít. Tehát kb 100g krumpli lehet a rakott krumpli adagomban, amihez azért jó sok tejföl meg tojás meg kolbi kell. :) Pedig nagyon szeretem!

Szobában fürdetés nekünk is eszünkbe jutott, csak nem tudom elég meleg lesz-e ahhoz. Nagy tereink vannak (egyik szoba 30, másik 20 nm és 4m belmagasság, kellemesen meleg télen is, de babát fürdetni azért nem biztos... Valamilyen hősugárzóval a fürdőt hamar bemelegítem ha kell, de a nagy szobákat nem lehet. Úgyhogy eléggé a kádban kád, illetve valamiféle kompakt állványos kád megoldás felé tendálok most éppen.

Zsanci, a szülésznőm is mondta ezt a szeptemberi új kiadást, de én nem merek bízni benne, amilyen a formám, biztos novemberre csúszik. :D :D
Pl felújítják éppen a házunkat, liftcsere inclusive. Elvileg 3 hónap lesz mire az új elkészül, és ősszel fogják csinálni. Ergo jó eséllyel pont a legnagyobb pocakos időben és szülés után nem lesz liftünk... :evil: :evil: :evil:
kattix
 
 


Köszi mindenkinek a drukkot, jelenem mára elmúlt a hőemelkedés!!! :lol: :lol: :lol:

Mindenki úgy aludjon és legyen a gyerekével, hogy az édesanyukája kiegyensúlyozott legyen és boldog, ettől lesz a kiegyensúlyozott gyerek - én is erre jutottam mára :wink:

Szrek, gondolatban én is kerestelek már!!! :wink:
leni
 
 


Rek,
én is rejtőzködő szakra járok, titokzatosság szakirányra... :wink: és majd átkérem magam titkolózós szakirányra egy másik városba.
De szivesen megirom priviben...

Soosoo,
ugye nem baj,ha igy hivlak??? :oops:
szal, galaxy rulez, párom is arra vágyott, de azt beszéltük, az a következő lépés...
és IMÁDOM vezetni Pablót, mert én igy hivom, hisz elég sznob vagyok egy Autókereskedéshez. :wink:
ma ebben altattam el a fiaimat. A két nagyot.

Rid,
te véletlenül nem jártál ma buszon a kisebbik leányoddal gazdagrét felé????

Kattix,
szülésznőd akkor valszeg BStől tudja, vagy attól a kismamitól, akitől én is... :wink:

Vera, Kattix, Soosoo,
mondjátok, hogy kell ezt a diétát kivitelezni???
mikor mit lehet enni?
majd csak szept. második felében kezdem el, azt hiszem nem tudnám ezt vállalni a nyaralás kellős közepén.
és nem lesz nekem abból bajom,h alapból alacsony a cukrom???

Dóra,
nagylányod gyönyörű! Tortája nem különben.

ugye ti is úgy látjátok, esélyünk sincs egy napos nyaraláshoz???

Rylie,
ti mikor indultok???

Márta,
Csabi fiad édes lehet!!!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Fibi,
Értettem én, mire gondolsz :wink: Éjszaka :( Ilyenkor, ha nagyon zakatol az agyam és nem tudok elaludni, vmi szépre gondolok, szép helyre, mondjuk egy régebbi nyaralást felídézni és így sokkal könnyebb elaludnom. :) hátha segít, tuljképp olyan majdnem, mint egy relax :wink:

Zsanci,
Igen :D

BALUBABÁNAK NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!!! :D

Kisün,
Olyan jókat írtál az alvással kapcsolatosan és tök igaz :) Én is feléd hajazok :wink:

Ancsi,
Lencséd nagyon jó tesó lesz :)

Márta,
2. szülésnél az ügyeletes doki :evil: én ilyenkor olyan szívesen felnyúlnék neki vhova, de vazelin nélkül :twisted: :twisted: Csabid dumája :lol:

Kattix,
Diétához gratula :) a fehérjeméréshez drukk!!!

Dóra,
Milyen helyes csajod van :) szerintem még én sem láttam róla képet és a torta, jaj nagyon jól néz ki, nyami :lol:

Kép Kép
curse
 
 


Dora, szép a kis loknis kétévesed! :D :D :D gratulálok Neked is :D
és mondd, hogy van a pocakod? választottatok már nevet neki? megvan már a terv, hogy ha elindul a szülés, mikor indultok a SztImrébe? és kinek fogsz írni sms-t? :wink: látogatni szabad majd? :P

Márti, kérünk képet a fijajidról :D én nem olvastam a Kismamát, de nagyon kíváncsi vagyok a történetetekre! (esetleg ha ide bekopiznád :oops:)

Kattix, pár napja láttam a Spektrumon, hogy a tojás nem csak hogy nem rossz a koleszterinre, hanem sok-sok "jókoleszteint" tartalmaz, ami ellensúlyozza a "rosszkoleszterint", és napi 1 tojás fogyasztásával nullához közelít a koleszterin-érték!
Nagyon klassz egyébként ez a sorozat, mindenféle kísérletet csinálnak, pl igaz-e, hogy a csokitól pattanásos leszel, és akkor egy fickó egy hétig csoki evett, és végig vizsgálták, és semmi hatása nem volt... Meg hogy igaz-e, hogy lefekvés előtt nem jó enni? Hatásos-e az aromaterápia? Le lehet-e szokni a cigiről akupunktúrával? Tényleg ébren tart-e a kávé? stb. A sorozat címe What's good for you, megtaláltam a honlapjukat is:
http://health.ninemsn.com.au/wgfu/section.aspx
ezen belül itt a tojásos kísérlet:
http://health.ninemsn.com.au/article.aspx?id=108677

mai durva sztorik: Istók megkaparintotta a sószórót (béna anyja elöl hagyta), és úgy megsózta a főtt kukurocáját, hogy kis híján hólapáttal kellett kivakarni a kupac alól :shock:
aztán később szándékosan a földre borította a vacsitányérját a fincsi paprikáskrumplival együtt :evil:
délután meg a dédivel ténykedtünk a konyhában, Liliróza csendben nézelődött a játszószőnyegen, egyszer csak látom, Isti óriási vigyorral a fején cipel felénk valami nagy kék cuccot, hát nem Liliróza volt az a (törpi)kék rugijában? Ezsvány tök szakszerűen benyúlt a hóna alá, és oda akarta hozni hozzánk :shock: dédinek állati jók a reflexei, akkorát ugrott, mint a nikkelbolha, és mindjárt kikapta a kiscsajt a bátyja kezéből (mert azért nem lett volna jó, ha leejti a kőre...)
egyébként van új neve is a kiscsajnak, "Józsi". ez lett a Lilirózából... :lol:

votiv 8)
votiv
 
 


Zsanci, a diéta nagyvonalakban és az én magánbelekotyogásom, hogy fogyókúrának mit gondolok róla:

Az alapvetés, hogy napi 6x étkezel (szigorúan reggel 7-kor kezdve és onnantól 3 óránként), és minden étkezés meghatározott szénhidrátbevitel legyen, ez grammra meg van határozva. A szénhidrátok sem egyformák, vannak a gyors és lassú égésűek (mennyire gyorsan emeli meg a vércukorszintedet), ezeknek az aránya is meg van határozva az egyes étkezésekhez. Pl. az én tízóraim 20g CH, ebből 10 gyors, 10 lassú.

Gyorsnak számítanak: tejtermékek, gyümölcs, gyümölcskészítmények, krumpli
Lassú: gabonák, zöldségek, kenyér, hüvelyesek stb.

Egyéni hogy kinek melyik napszakban hogy szuperál az inzulintermelése, úgyhogy mindenkinek más a szénhidrátelosztása is az étkezések között.

Szabadon ehető: aminek nincs CH értéke vagy nagyon nagyon nagyon alacsony: hús, hal, sajt, túró 10dkg alatti mennyiségben, és a Bártfaisok szabályai szerint minden zöldség aminek 5g alatti a CH-ja, és kevesebb mint 200g-ot eszel belőle (ez nekem fura, de ezt mondták!)

Ennek az egésznek a lényege, hogy jó szénhidrátokat egyél és annyit, hogy nagyjából kiegyensúlyozott szinten tartsd egész nap a vércukorszinted. Szerintem ez egy nem terhes és főleg nem terhes cukros nőnél kicsit máshogy működik, mint ilyen "extrém" esetekben, úgyhogy így egy az egyben ezt nem csinálnám fogyókúrának. Nem is szólva a méricskéléses időelb***ásról. :D

Viszont! Amit én nagyon hasznosnak tartok benne, és amivel szerintem tök jó fogyókúrát lehet csinálni belőle, ami nem extrém, de tök egészséges:
- a napi 6x-i étkezés azonos időpontban (mondjuk ha nem eü. diéta, akkor szerintem elég ha kb ugyanakkor, nekem elvileg +- negyed óra eltérés engedett)
- "portion control", Amerikában már buzzword, nálunk meg sehol sem látom kiemelve, pedig szerintem tök fontos lenne: ha csak annyit eszel amennyivel jóllaksz, de nem degeszre tömöd magad, máris kevesebb lesz a kalóriabevitel. Én ugye most minden méricskélek, és most látjuk mennyivel durván többet eszik az ember ha csak úgy kedve szerint, mint ha van valami kontroll. Ez a legjobban úgy valósítható meg a hétköznapi életben, ha nem a teljes tál ételt viszed be az asztalra, hanem kiadagolod a konyhában. Kisebb a kísértés a repetára, és ki kell menned érte, tehát nehezített a pálya. :D
- egészségesebb szénhidrátok: teljes kiőrlésű a fehér liszt helyett, barna rizs a fehér helyett, t.k. tészta a sima helyett stb
- száműzve minél több készkaja cucc amiben cukor van. Pl üveges tésztaszószok, levesporok, ketchup stb. Eddig is ritkán éltem vele, de most meg látom, hogy mennyire durván mindenben cukor van, ráadásul nem is kevés. És létezik s.k. készíthető vagy megvehető alternatívájuk csak elhatározás kérdése.

Azt, hogy mennyi legyen a gyors és mennyi a lassú égésű szénhidrát és ezt hogy kell elosztani, ha az ember nem cukorbeteg, csak egészségesen akar étkezni, azt nem tudom. Néhány éve nagy divat volt a GI Diéta, ami ezzel operál, szerintem a Norbi is valahogy erre alapul (csak gagyi, szerintem), itt egy cikksorozat róla:
http://www.origo.hu/noilapozo/eletmod/2 ... zelek.html
http://www.origo.hu/noilapozo/eletmod/2 ... gyito.html
http://www.origo.hu/noilapozo/eletmod/2 ... kresz.html

Amúgy elkezdtem összerakni egy blogot erről az egész cukormizériáról, mert annyira kevés info elérhető a neten, gondoltam legalább amit én megtudok és tapasztalok, azt megosztom. Majd szólok ha kész. :)

Votiv, ez a koleszterin ez egy gázos kérdés, mindenhol mást olvasni, mindenki mást mond. Mindkét szülőmnek magas, mindketten kipróbáltak már mindent, de semmi nem vitte le, úgyhogy csak legyintenek, és nekem is azt mondják ne parázzak rajta, genetika. Nekem úgy egy éve magas, most nem törődök vele, de azért terhesség után megpróbálom majd lejjebb tornászni, de ha nem megy, hagyom a fenébe. Az az érdekes, hogy a férjemnek is velem együtt lett magas, pedig nem ettünk egészségtelenül.
Ez a sorozat jól hangzik, megnézem a linkeket, köszi!
kattix
 
 


Balunak boldog szulinapot!!! :)

Leni, ezek a megkotesek nem annyira bonyik am ;) ertem az erzest :D

Dora, szia :) mekkora mar a lanyzod :o es hogy hasonlit rad ;)

"Tell me why are we so blind to see
That the ones we hurt are you and me?"
Coolio
recca
 
 


Diétához még:
A Votiv által ajánlott linken (tojás-koleszterin teszt) van egy teszt a GI Diétáról, és jónak találták. Ráadásul a koleszterint is csökkenti. :D :D
http://health.ninemsn.com.au/article.aspx?id=164057
kattix
 
 


délelőtt Macséknál voltunk.
Macs remekül néz ki, Dia pedig úúúúúúúúgy nő mint a gomba! s hogy beszél!!! hihetetlen! édes, cserfes. :lol:

s nagymacs csokoltat mindenkit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Barbi,
de örülök,h jártatok Macséknál!!!!!

Kattix,
nagyon aranyos vagy, h mindezt leirtad!!!!
blogodra különösen kiváncsi leszek.

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Curse,
köszi, aranyos vagy :) (az alvással nekem amugy régota problémám van/volt, kiprobáltam már sokféle relax és egyéb technikákat, több-kevesebb sikerrel :wink: )

Votiv,
Isti cipeli Lilit, na ezt elképzeltem magam elé :shock: :lol:
fibi
 
 


Kisün,
nekem nem te, hanem én vagyok a példaképem, de azér hasonlóan altatunk (leszámítva, h a ti hitvesi ágyatok kb a mienk duplája, így kizárt, h Eszter átcuccoljon oda. Bár mostanában megpróbálta 1-2x, ha hagytuk, 2 percen belül visszament, ha rászóltam, egy percen belül visszacuccolt az ő kuckójába.) :D

Votiv,
ezt a hitted volna-e műsort én is láttam, emrt ahol nyaraltunk, volt mindenféle adó és NGt meg S-t néztünk főképp, és ez tökjó és érdekes volt. Meg az is, h nem a hidegtől fázunk meg, és a csoki vs pattanás is érdekes volt (bár mielőtt bogyókat kezdtem volna szedni gyerek ellen, én is másnap tiszta pötty lettem a csokitól meg a fűszerestől)
Isti jó srác, szereti, ha foglalkoznak vele. ;) Józsinak meg kitartást! :lol:

Balu most akkor szülinapos? Kideült már?

Holnapra a rejtőzködő Erikáknak: Boldog nevük napját. :)

Eszter és a láz: este 6kor szaladgált még, 8ra elpilledt közel 39 fokkal, lázcsillapítóval elaludt, éjfél körül vizes hajjal és visszahűlt testtel aludt (megtapiztam :) ), reggel semmi, bölcsiben énekelt, szaladt, táncolt, pörgött-forgott- na mi ez a betegség? Most csinálta másodjára közel 3 év alatt. Volt valakinek ilyen? Ilyen gyorsan átszaladna rajta a kórság? És ilyen egyszerűen? Vagy ennyire enyhe valami támadta meg? De akkor mire fel volt ilyen magas láza?
A többit holnap, hosszú volt a nap.
neet
neet
 
 


Ja, Votiv,
ez azért vérfagyasztó lehetett...én kevesebbtől is sokkot kapok... :shock:
de Isti jó srác, szereti a tesót!!!
nálunk mostanság ritkulnak a "véletlen" Meme-bántások. Erre ma ébredtünk rá, mikor Igi véletlenül (és most tényleg!) ráfeküdt a Memére.

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Zsan! Köszönöm a dokielérhetőséget :D . Majd beszélek a csajjal :wink: .

Den! Köszönet Bálintnak az újabb talány megfejtéséért! :lol: 8)

Curse! köszi a linket! :D "rosszanyaság": Még ha későn is veszed észre többet már bizti nem fordul elő!

Ancsi! No és mikor csomagoltok tesót Lencsinek? :lol:

Kattix! A Bába válaszolt a kiadónál kérdezted? Van egy kis boltjuk a Kálvin téri metróaluljáróban, én is ott vettem. Ja már látom ezt más is javasolta.
++++++++ a kajás dolgokhoz!

Nuk! Bébi?

Józsi! :lol:

BALUNAK BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

S úgy emléxem Katit kihagytam: szóval BOLDOG SZÜLINAPOT KATINAK!
gödibarbi
 
 


Barb,
megszültem a privit :lol:

Nukada tényleg hol van, nagyon gyanus.....

Nálunk is ritkulnak a tesobántások, söt már tényleg csak véletlenül történnek. Tegnap pl a teszkoban B pakolja ki a cuccokat a szalagra, erre egy csomag paradicsommal fejbeveri öccsét :? :lol: szegénynek rögtön bepirosodott a homloka, én hüje meg csak röhögni birtam, olyan vicces képet vágott Ábel. (Ráfekvést nem merem megkockáztatni, mert B dobálja magát álmában, inkább átpakolom a kisebbet a rácsosba, ha a szivacson együtt alszanak el ebéd után.)

És nem is dicsekedtem: Bálint WC-be pisil pár napja. Ö kérdezte egyik reggel, hogy "Én miért nem vécébe pisilek?", és kiprobáltuk, és müxik. :)
fibi
 
 


Barbi, dejóóóó :D és Angi és Füleske jól eljátszottak?

Kattix, még eszembe jutott, hogy tetszhetne neked Frederic Leboyer-től a Gyöngéd születés és a Szülés gyöngéden. Egyik a mama, másik a baba "szemszögéből" írja le a születést, egészen líraian szépen, csodás képekkel.
Aztán ott van dr. Lenkei Gábornak a Méltósággal megérkezni c. könyve, ami segíthet nagyon határozott elképzeléseket kialakítani a szüléssel kapcsolatban :wink:
Ez is egy szuper könyv: Penny Armstrong és Sheryl Feldman: A születés művészete
és bár én nem olvastam még sajnos, sok jót hallottam már róla itt a topikban is:
Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez
ezen kívül eszembe jutottak még Michel Odent könyvei - ő a gyöngéd születés egyik európai "apostola"
és érdekes lehet még dr. Raffai Jenő könyve(i) az anya-magzat kapcsolatanalízisről, vagy a Párbeszéd a babával az anyaméhben.

későbbiekre: dr. Ranschburg Jenő: Szeretet, erkölcs, autonómia, Mérei-Binét: Gyermeklélektan, Geréb Ágnes: "Utazás" a szoptatás körül, Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő
na jó, itt abbahagyom, már rádzúdítottam egy fél könyvtárat :)

votiv 8)
votiv
 
 


Vera :) Marci már elválasztja magát?! :o Ma is tök jókat írsz (mint mindig :wink: ), a kiegyensúlyozottság-harmónia tényleg fontos sztem, mindegy ki hogy éri ezt el, én is igyekszem erre törkedni, csak néha borul a bili :oops:

Ancsi :) Édes lehet Lencsi, ahogy a kisbabákkal bánik :D Tényleg, mikorra is tervezitek a tesót?

Dóra :) Kati nagyon szép kislány!! :D

Kattix :) Örülök, hogy jó lett a cukrod és drukk, hogy a többi is rendben legyen!!
Fürdetés: A nagykádas együttfürdés még csak párszor fordult elő, Bencus még a kiskádban fürdik, de ha majd tud ülni, megy ő is Bálint mellé a nagykádba, elég lesz csak a fürdőt felmosni a nagy pancsi után :lol: Nálunk a kiskád a nappaliban van az asztalon, onnan törülközőbe csavarva viszem be a babót a pelenkázóra. Ha a hideg miatt aggódsz, vess be egy hordozható melegítőt, mi azt használtuk/juk hidegebb napokon :wink:

Márti :) Csabi gyerekszája :lol:

Fibi :) Hogy vagy? Kijött a nyavalya vagy használt az osci? Szemed javul már? Srácok nálunk is jól "eljátszanak", de sztem csak addig tart ez az idill, amíg Bencus nem tudja rávetni magát Bálint cuccaira :roll:

Leni :) Szuper, hogy Igi jól van! :D

Votiv :) Isti Lilicipelése :o Én is be vagyok tojva, hogy Bálint mikor akarja kistesót felemelni, mert már többször megpróbálta, de mindig ott voltam és kivettem a kezéből, hogy "segítsek"... szóval én inkább beteszem Bencust a kiságyába addig, ha nincs a látóteremben, de akkor meg méltatlankodik, hogy vége a mókának :roll: Kár a fincsi paprikáskrumpliért :( ma nálunk is ezt ebédelt a gyerök :wink: És hogy lett Józsi Liliből??

Neet :) Remélem Eszti tényleg meggyógyult!

Barbi :) Én is örülök, hogy voltatok Macséknál és hogy jól vannak, sokszor eszembe jutnak...

Zsan :) És Meme mit szólt Igi alatt?

Kép
Kép
denizsa
 
 


Neet, Józsi egykedvűen szopizta az ujját, meg se mukkant, és eléggé leszarta, hogy most már megint hová viszik :lol: stramm csaj :P
egyébként apja szerint nagyobb akarnok, mint Isti (mondjuk kos, skorpió asc, upsz). Isti éjjeli etetésére apjuk egyetlen egyszer sem kelt fel. De mire Józsival elérek az ágyamig, már a fél országot felordította a koloratúr szoprán áriájával. Erre még apjuk is felnézett álmából, és aszondja: "mér nem eteted már meg?" aztán Bumm vissza a párnába az arca :lol:

votiv 8)
votiv
 
 


Fibi :) Jaj, lemaradt, hogy gratula Bálintnak a wc-bw pisiléshez!! :D És ráül vagy "beleslagozik"?

Tényleg, wc-szűkítőt mikortól érdemes kipróbálni és hol lehet kapni? (pl. Ikea?)
denizsa
 
 


Votiv :) Grtaula a stramm csajodnak a szép hangerejű áriához! :lol:
denizsa
 
 


Den,
sztem legeslegjobb wc szűkitőt kikában lehet kapni, lépcsős, arany árban, de ha legalább 2 gyereket kiszolgál, akkor már megéri!!!!

Ja, és Meme, okos kistestvérhez illően, szivet szaggatóan kezd el ilyenkor sirni, csakúgy, mint Igi, ha B bántja, de már edződőm, és ha épp látom,h mi történt, egy csomószor csak röhögök, h mennyire szivatnak minket...
Szal, Meme ilyenkor NAAAAAAAAAAAAGYON szomorú lesz, és könnyeket hullat. Megjegyzem, néha tényleg kapott már nagyon nagyot, és akkor úúúúúgy sajnáltam, mert tényleg fájhatott neki, és annyira szarul esett neki, mert nem számitott rá....


FIbi,
gratula. Mi is épp bugyiban nyomjuk, és olyan édesen szól,h PISILNI KELL!!!
oszt néha még becsurgat...


Rid,
annyira röhögtem a hoaxodon, amit a wiw-en terjesztesz!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
akárhányszor elolvasom, hangos nyeritésbe török ki...
OLVASSA EL MINDENKI!!!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Fibi, wc-be pisi wowww! :) lehetsz is büszke! szuper nagyfiad van! kisebbiket meg már alig várom, hogy lássam! :wink:

Deni, a Liliből lett Jiji, a Rózából meg Ózsa, és a kettőt összehalandzsázva Józsa, Józsi.

Balunak aug. 29. a szülinapja!

votiv 8)
votiv
 
 


na, megint nem birok alvadni...

Deni,
köszi, osci használt, szememnek meg az euphrasia :)

én is ugy gondolom, hogy addig lesz idill, amig Ábel szét nem szedi B játékait, de én már elöre trenirozom a nagyot, hogy majd ezt meg azt oda fog adni az öccsének, ugye? és érdekes, mert volt B-nek irigykedös korszaka, és ugy tünik, kinötte. mostanában a vendégeknek is odaadja a cuccait, csak akkor mérges, ha az épitményét (ahogy ö mondja, épitványt :lol: ) szétszedik, vagy a gondosan megfözött vacsoráját kiboritják.

WC szükitöt anyum vett még pár honapja, de B nem szerette, mert lötyögött. Amugy ugy ül a vécére, tök vicces, hogy szétteszi nagy terpeszbe a lábait, és a combjai között kapaszkodik a perembe, én csak a pólóját fogom neki :lol:

Zsan, Vot,
köszi :)

Ábel is marhára el tud kámpicsorodni, ha sérelem éri, ugy lebiggyeszti az ajkait, hogy nem birom ki nevetés nélkül :P

Amugy mai szövege nagyfiamnak, hogy "Anya, tedd le a telefont, mert én kalapálok", mondta ezt azután, hogy megkértem, ne kalapácsoljon, mert nem hallom az apját a telefonban.

na, befogtam :oops: 8)
fibi
 
 


SZiasztok!

Barbi, de örülök, hogy írtál Macsékról!

NUK????? Remélem minden ok!!!

Zsan, nem jártam ma Gazdagrét felé. "véletlen" bántások előfordulnak nálunk is, de egyre ritkább, és nem nagyon durva. Tök fura, de van, hogy a szeretgetés fajul el valamiféle agresszióvá (sosem nagyon durva, szerencsére). Ebből látszik, hogy milyen ambivalens érzései lehetnek szegénykének, nem lehet könnyű 3,5 évesen ezeket feldolgozni...

Fibi, nemalvás nálam akkor (is) szokott lenni, ha már nagyonnagyon fáradt vagyok. Kérd meg Apafejet egy kis masszázsra, az nagyon ellazít. :)
Wchez gratula!!!!

Dora, Katika nagyon szép kislány, és Isten éltesse!! :)

Vot, Józsi :mrgreen: cipelés :shock: :mrgreen: Tényleg stramm csaj ez a Józsi! És de jó neki, h ogy van egy nagy, okos és erős bátyja! :) Sóartót enyim is imádja kiönteni... :evil:

Nálunk sem semmi a helyzet, B nem csípi a ketrecet (megértem), viszont ha "szabadon van", akkor mindenen fölkapszkodik és föláll, vagy P játékait veszi el. Folyton résen kell lenni, nehogy dobjon egy hátast... A homlkán van egy nagy lila folt, fölkapaszkodott, és annyira imbolygott, hogy beütötte a fotel lábába. Így semmi komoly vagy hasznos dolog nem megy nekem, örülök, ha sikerül ebédet adnom nekik, vagy kitörölni P fenekét... És a vámpírfoggal is szenvedünk még, chamomilla segít valamit rajta.
rídonli#
 
 


Rid,
apafejet? ö már régota itt horkol a kanapén :lol: amugy lehet h fáradtság, vagy lehet h mert máskor nem tudok nyugiban netezni egyedül.
csajokhoz ++++++, ez az idöszak sem tart örökké! majd ha meg én sirok emiatt a jövöben, akkor te is a fejemhez vághatod ezt az aranyos közhelyet 8)
amugy nálunk is van olyan, hogy B szeretgeti, puszilgatja, aztán átcsap vmi fura állapotba, vicsoritja a fogait, és látszik rajta, hogy jó erösen megdögönyözné...

és vki homályositson fel: mi az a blog, és mi az a hoax? :oops:

na, télleg L...
fibi
 
 


Rid,
apafejet? ö már régota itt horkol a kanapén :lol: amugy lehet h fáradtság, vagy lehet h mert máskor nem tudok nyugiban netezni egyedül.
csajokhoz ++++++, ez az idöszak sem tart örökké! majd ha meg én sirok emiatt a jövöben, akkor te is a fejemhez vághatod ezt az aranyos közhelyet 8)
amugy nálunk is van olyan, hogy B szeretgeti, puszilgatja, aztán átcsap vmi fura állapotba, vicsoritja a fogait, és látszik rajta, hogy jó erösen megdögönyözné...

és vki homályositson fel: mi az a blog, és mi az a hoax? :oops:

na, télleg L...
fibi
 
 


Rid,
apafejet? ö már régota itt horkol a kanapén :lol: amugy lehet h fáradtság, vagy lehet h mert máskor nem tudok nyugiban netezni egyedül.
csajokhoz ++++++, ez az idöszak sem tart örökké! majd ha meg én sirok emiatt a jövöben, akkor te is a fejemhez vághatod ezt az aranyos közhelyet 8)
amugy nálunk is van olyan, hogy B szeretgeti, puszilgatja, aztán átcsap vmi fura állapotba, vicsoritja a fogait, és látszik rajta, hogy jó erösen megdögönyözné...

és vki homályositson fel: mi az a blog, és mi az a hoax? :oops:

na, télleg L...
fibi
 
 


Fíbsz, látom nehezen tudtál elszakadni :mrgreen:

wc szűkítő: mi elsőre vettünk egy kemény műanyag" karikát", jópfának tűnt és a célra megfelelőnek. Aztán kiderült, hogy mégse! A lába közti rész szinte minden ilyen kemény wc-szűkítőnél meg van magasítva (hogy ne a földre menjen a pisi). Ezen pedig Istók csak nagyon nehezen tudja átrakni a lábát, és mire felkászálódik, vagy becsurrint, vagy elmegy az ihlet. Vagy ha én rakom fel, elvész az önállóság, és attól ideges. A jó megoldást még nem tudom, talán veszünk egy lépcsőset (Kikában 5e ft körül van), bár vki egyszer nekem azt mondta róla, hogy imbolyog és gáz, vagy veszünk egy laposat, puhát (de ilyet jó árban még nem láttam, 3,5e-ért meg még nem akartam megvenni...)

szép napot mindenkinek, újra kisütött a napocska az utolsó nyári napon :D használjátok ki, mert holnaptól jönnek a berregős hónapok...

Kép

votiv 8)
votiv
 
 


Jó reggelt!
Tényleg, ma van az utolsó nyári nap! :(

Fibi, köszi, majd a fejedhez vágom! :)
EGyébként én is azért vagyok sokszor fönt sokáig, mert jó egy kicsit úgy lenni, hogy nincs mindig a fél szemem a csajokon.

Vot, nekünk van lépcsős, és P szereti, azért vettem meg, mert sztem jobb úgy trónolni neki, hogy leér a lába (a lépcsőre), mint ha csak úgy lógna.
rídonli#
 
 


Indi, a múltkor elfelejtettem megköszönni a csípőnhordozós linket, Köszi! (Már egyre ügyesebbek vagyunk.)
rídonli#
 
 


Fíbszem,
én ugyanezen okokból nem vettem szűkítőt (leszámítva, h újabb bizbasz, amire semmi szüksége egy gyereknek sztem), mind lötyög és milyen érzés már az, h ráülnél erőlködni, erre lemoccan alólad...

By the way, a bili nem divat már? Mer akó kidobom én is. 8) Bár Eszter úgyis mindig azt mondja, h "-Én már nagylány vagyok, adjuk oda a bilit egy picibabának!" (Adél, figyelsz? ;) ) de azért hajnalban sztem nem rossz, h csak kibotorál az ágyból, pisil és visszamászik, és nem kell lejönni a wc-re.
Na meg a babái is remekül biliznek. :lol:

Amikor a gyereknek ciki a bili (ilyen ugye itt is sűrűn van), és a nagyokat utánozva a wc-be akar surrantani, akkor meg ha IGAZÁN utánoz, nem kell a szűkítő, mert a nagyoknak sincs. ;)

Ja, és Fibi, amit a kitámasztásról, stb írsz, az olyan, mintha én írtam volna, Eszter ugyanígy pisil, bár már az álla alá fogja a pólóját és nem kell, h én fogjam. :)
A blog az internetes napló: beírod, ami történik veled és senki se olvassa el, és a végén megunod, mert nem érsz rá ennyi sz..rt írni.. a hoax az nem tom mi, nekem Voldemo.. Tudodki lélekszakadásai jutottak eszembe. ;)

Mindezzel együtt GRATULA minden pisilőnek, akár bilibe, akár (szűkítős) wc-be, akár a kertbe. (A legújabb a nyár végén az volt, h Eszter föléguggolt valaminek, fűcsomó, kerítés, stb, mert a kutyánk is így csinálja... :mrgreen: )

Votiv,
itt is süt a nap, pedig végre mehetek vezetni, és azt hittem, kipróbálom az ablaktörlőt is. :D

neet
neet
 
 


Hoax: internetes kamu-körlevél.
(Azt a vicceset én is kaptam, tehát nem tőlem származik, de én is nagyot röhögtem.)
rídonli#
 
 


Neet, fűbe pisilés nálunk is rul! :)
rídonli#
 
 


bocsesz, aszittem nem küldi el az utso hsz-t... :lol: és ujra meg ujra postoltam 8)

Vot,
:mrgreen: :lol:

Neet,
sztem is azért akart B ráülni simán a WC-re, hogy minket utánozzon :P Ö szinte mindenben ilyen :) Viszont a bili is kell még neki, a nagydolgát abban akarja csak elvégezni. lehet h mert nem tudja a lábát rendesen kitámasztani a vécén, pedig elé térdeltem, és mondtam neki, h a combomra nehezedhet, de nem ment. na, majd még probáljuk biztos :wink:
ha vezetsz ma, akkor megint logsz a melobol? :mrgreen:

KépKép
fibi
 
 


Rid,
hu de béna vagyok... hol kell keresni a wiw-en azt a hoaxot? :roll: az üzenöfalon vagy....? (amugy, kösz hogy bejelöltél a multkor :) )
fibi
 
 


Fibi, igen, üzenőfalon! :)

Neet, nyugi, lesz még alkalmad ablaktörlőzni! :lol:

Rídonli, nekünk az ikeás fellépő "sámli"van a lába alatt. De ha azt mondod, hogy a lépcsős stabil, és gyermek is egyszerűen oda tudja rakni magának, akkor hamarost veszek egyet :) végülis (minima) 2 gyereket kell kiszolgáljon, úgyhogy máris megéri befektetni :P

wc-zésben is biztos minden gyereknek más jön be, Isti a bilivel békaugrásban közlekedik a lakásban :roll: és eddig egyszer ha eszébe jutott használni. Neki az igazi motiváció az, hogy úgy akarja csinálni, ahogy a mama meg a papa. Viszont a szűkítő is kell neki, és ügyesen fel is rakja magának wc-zés előtt, különben vszínű ő félne attól, hogy nincs alatta semmi és nem is tud jól egyensúlyozni, az ilyesmi meg mindig a produktum rovására megy :mrgreen:

votiv 8)
votiv
 
 


Azt nem mondom, hogy nem mozog kicsit, de biztonságos(nak tűnik). P fölrakja magának egyedül, csak akkor szól, ha már kész van. (Nálunk úgy fix, ha a wc deszkát fölhajtjuk, de ez biztos a wc méretétől és a deszkától is függ.) Szal, sztem jó. Láblógatva, egyensúlyozva nagyon kényelmetlen lehet. (És nem utolsó sorban: nem kell bilit pucolni!!)
rídonli#
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?