A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » BABAPROJECT ELÖTT ÁLLÓK, IDE!


Szép jó reggelt mindenkinek!

Korán keltem ma, hisz javítóvizsga lesz a suliban. 8-ra kell mennem, csak már 5.30 óta nem tudtam aludni... Gondoltam, végigolvasom, amit tegnap délután és este írtatok. Hát megtettem.

Monyó!
Nekem is igazat kell adnom Seszinek. Ne akard siettetni a dolgokat, főleg a pároddal NE! Tudod, nekem (is) olyan férjem van, aki velem együtt szintén nagyon szeretne kisbabát. Amikor összejöttünk, már a babákon beszélgettünk, volt már fiú és lány nevünk is... Kép Egy idő után én másra sem tudtam gondolni, mint a babára (főleg, hogy a baráti körünkben egymás után kettő is született!)... Az, hogy állandóan arra gondoltam és mindig erről beszéltem a páromnak, nem tett jót egyikönknek sem. Õ már nagyon "unta" a dolgot, persze ő is vágyik rá, de nem olyan erőszakosan, ahogy azt én akartam. Sokat beszélgettünk erről később és mára már sikerült teljesen megnyugodnom. Persze most is nagyon akarja mind a kettőnk, de nem ez a legfontosabb!!! Most jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy kettőnkkel minden rendben legyen. Ne legyen köztünk feszültség a babavállalás miatt, ne kergessem az őrületbe az állandó babamániámmal... Most még CSAK ketten vagyunk (remélem nem sokáig!!!), de csak akkor tudunk hárman és négyen lenni, ha mindkettőnkkel minden OK (most elsősorban a lelki oldalára gondolok). Nekem is le kellett állítanom magam. Ja és megtanultam azt is, hogy nem szabad görcsösen akarni, mert az nem segít. Tehát csak természetesen. Most a párod legyen a legfontosabb Számodra, figyelj oda rá jobban, szeresd még jobban, mint eddig, aztán jöhet a baba.
Bocsi, nem akartalak letámadni, de fontosnak találtam ezt leírni. Hidd el, nekem is nagyon hiányzik a baba, de nem szabad már most a babaprojekt ellen hangolni a párunkat! A gyerek mellett ugyanis az apára is szükség van!!!!!!!!!!! KépKépKép Na erről ennyit.

Duddu! (Olyan fura, hogy 2 Réka van, ezért mostantól szeretnélek így hívni)
Örülök, hogy kaptatok segítséget tegnap! Nagyon drukkolok ám Nektek!!! Te is megérdemled ám azt a kis zebrát a neved mellé! Figyelj, beszéljük meg a zebrácskával, hogy a jövő hónapban látogasson meg minket!!! Mit szólsz? Kép De jó lenne... Kép

Sajnálom, hogy a babásokkal kevesebbet fogunk találkozni, de persze megértem. Most már őket nem a babavállalás kérdése foglalkoztatja, hanem valami egészen más, valami nagyon jó dolog... És ez természetes! Majd néha napján benézek Hozzátok, hogy mi újság Veletek.

Nos lányok mostanra ennyi volt. Mennem kell készülődni, mert elkések a javítóvizsgáról. Akkor meg el lesz kenődve a kislány, aki rám fog várni...

Puszi
Zsu

Zsu
valér
 
 


Még azt hiszem, ilyen se volt, hogy én legyek az első... Kép

Szép napot Nektek!

Ja Tündi!
Én 24-t jelölném meg első napnak. Tehát ma van 2 cn. Köszike

Zsu

Zsu
valér
 
 


Szia Zsu!

Annyira egy napon vagyunk, hogy tényleg együtt fogunk felfelé trappolni a táblán. S hátha betrappolnak erre válaszként a zebrák! Én benne vagyok!

réka
Vendég
 

 
 

Sziasztok!
Én már 5 óra óta ébren vagyok, párom ma Miskolcra ment kora reggel, én meg szolidalitottam Kép
Csak nagyon álmos vagyok nagyon... összeszedem magam, aztán megpróbálok valami értlmeset írni! Kép

Sziszka

szisszka
 
 


Lányok!
Tök jó, hogy 24-én lesz a tali, mert nekem 10.-re programom van( párom tegnap szólt róla.)
De azt is mondta, hogy a 24-e az én napom Kép

Noémi
Olyan jó, hogy te is jössz a talira! Kép

Réka
Azért ez tök jó, hogy csomó mindenről beszéltetek családtervezőben Kép
Akkor most tüdőszűrés, és érvétel lesz?

Bogica!!!
Ne haragudj!!! Kép Kép

Adri
Drukkolok az UH-ra!!! Kép
Majd mesélj! Kép Kép Kép

Tündi
Vérvétellel mi újság?

Judit
Sajnálom, hogy nem jöttök a talira! Kép
A topicot jó ötletnek tartom nektek, még nekem sem egyszerű sokszor visszaolvasni és követni a dolgokat, nemhogy nektek babásoknak! Kép Egyébként elolvastam amit írtatok, és megnéztem a képeket! Kép Szépek a gyerkőcök! Kép

Sziszka

szisszka
 
 


Sziszka!
Igen, teljes vérkép lesz (nem hormonvizsálat), meg tüdőszűrés mindkettőnknek. Holnap pedig kell kiskatonákat vigyünk. Kép
Azért kicsit izgulok miatta.

Lányok!
Ma nem fogok tudni jönni, mert most elindulok és estig nem leszek gép előtt. De akkor mindenképpen benézek és mindent elolvasok!
Addigra a hajam is vagy 20-25 centivel rövidebb lesz... Kép

Legyen szép napotok!
réka (dudu) Kép
Vendég
 


Sziasztok, jó reggelt!

Réka, örülök, hogy pozitív élmény volt a családtervező, csak így tovább!! :-))

Monyóka, megértelek teljesen, engem is néha elkap a harci idegesség, hogy 3 hónap alatt miért nem jött össze, de egy barátnőm példáján is láttam, hogy a görcsös akarás mekkora gát lehet, úgyhogy próbálj megnyugodni. Én is próbálok erősen...:-)))

Tündi, szerintem engem is elixeltél a táblában, mert eddig még nem írtam, hogy jövök-e, vagy sem, egyelőre nincs addigra más programom, úgyhogy szeretném, ha beírnál délelőttre, de még ne sárgíts ki a biztonság kedvéért. Köszönöm szépen. Remélem a vérvétel-eredmények jók lesznek, szurkolok!!! :-)))

Majcsi, köszi a cikket, hát nem valami bíztató... Igazad van, nekem is azt mondta a doki, azért ad clostit, mert az a teljes hormonháztartásra, így a progira is növelő hatással van, csak aztán a ciklus végén a szokásos 2-3 helyett 4 napot barnáztam, azaz szerintem még hamarabb leesett a progiszintem. Ezért kértem utána utrot. Amúgy bízom benne, meg ő az egyik legjobb, ért a meddőségi kérdésekhez, de valamiért néha furcsa, vagy szórakozott.

Annácska, köszi, szerintem se jó, ha lemegy a progi, bár van aki azt mondja, ha terhes lennék, akkor viszont szépen termelődne elég, hát nem tudom.

Lányok, mindenesetre kicsit ki vagyok most bukva, tegnap ugye negatív lett a teszt (vártam vagy 10-15 percet), este megláttam a kukában immár kétcsíkosan... Tudom, hogy ez nem jelent semmit, de emiatt mégis szedtem tovább az utrot, és reggel megmértem a hőmet. Időközben tegnap elkezdtem kicsit barnázni, biztos voltam benne, hogy megjön, csak megszokásból mértem reggel a hőt. Gondoltam, hogy biztos látom majd, hogy leesett, és akkor ma reggel már nem veszek be utrot. Erre a hőm, ami 10 napja folyamatosan 36.9 ma reggel 37.2-t produkált.... MOst vagy beteg vagyok (nem érzem, hogy volnék), vagy a hőm szórakozik velem, bár eddig még sose tette. Tünetem semmi, barnázás van, negatív a teszt, erre felmegy a hőm. Mi a szösz van velem????

Bocsi, hogy hosszú voltam, és a kételyeimmel untattalak Benneteket, üdv:
Réka
korek
 
 


Seszi
Nem ixeltelek el, a táblában eredetileg csak az volt hogy jön vagy nem, én megbontottam délelőtt-délutánra Kép Akinél volt x hogy jön, azt egyenlőre délelőttre írtam. Ezért kértem a pontosítást Kép Akinek pedig egész napja van a talira, azt délelőttre írom KépNagyon jól és pontosan megfogalmaztad a lényeget Monyónak!

Noémi Kép
Örülök hogy jössz, tényleg! Egyébként terveim szerint délután is ott leszek egy darabig, mert csak 3/4 6-kor indul vissza IC, előtte 2 körül, de azt korainak tartom. Úgyhogy ha jobb neked a délután, akkor gyere nyugodtan akkor, még így is fogunk találkozni. Prolaktin ügyben majd referálok, Remélem neked nincs vele baj!

Majcsi
Asszem te írtad hogy a 2-es metrón végig közlekedsz. Az mennyi idő?

Réka
Asszem jól indul ez a családtervezős dolog! Kép Szorítok hoyg rendben legyetek! Kép
Nem tudni pontosan, hogy miért nem reped meg a tüsző. De nekem nem reped meg, ezért csak nő, nő, feltelik folyadékkal, és ciszta lesz belőle. Talán 30 mm felett hívják cisztának. Ez szerencsés esetben felszívódik, ha nem nő tovább, szerencsétlen esetben tovább nő és vagy magától kifakad vagy műtét során le kell szívni. Nálam egyenlőre a szerencsésebb változat van, ezért nem aggódom annyira. Remélem, hogy ha a következő ciklusomat is követjük UH-n és látják hogy csak nő és nem reped meg, akkor kapok egy tüszőrepesztő szurit. De ezt csak én gondolom hogy ez a megoldás Kép Egyébként már régóta nem szedek semmilyen gyógyszert. És igen, idén lesz babám és kész! Mármint egy pozitiv teszt formájában minimum Kép

Adri
A párod biztos bemehet a UH-ra, és hatalmas élmény lesz neki, az biztos! Kép MAjd mesélj!

JUDIT
Nem hiszem hogy bárkit is megbántottál volna, majd megyünk babaképeket nézni meg hírekért egyel lejjebb Kép

Nicol Kép
Hogy vagytok? A saját számod változott meg az újra? A céges maradt?

Korek
Örülök hogy jössz te is a talira! Majd szólj ha besárgázhatlak! Kép
Szerintem ha nem jön meg addig, pár nap múlva csinálj egy tesztet újra.

Sziszka
Nem tudok a vérvételről még semmit, ma du felhívom a dokim ezügyben, mert neki küldik át az eredményt a kórházon belül. Azt sem tudom mennyi idő alatt készül el, de szerintem már megvan. Ha tudok konkrétat, mindenképpen megírom, olyan drágák vagytok hogy így drukkoltok értem! Kép

Tündi
Vendég
 


Szia Réka!
Itt a másik Réka!
Én biztosan csinálnék egy másik tesztet, hogy ne idegeskedjek. A lányok is mesélték már, hogy többször becsapta őket a hőmérsékletük. Viszont a barnázás még nem mensi. Szerintem vegyél egy nagyon érzékeny tesztet, csináld meg akár napközben, de a legjobb holnap reggel. És akkor nem izgulod halálra magad. A legérzékenyebb teszt a Qupido. Jaj, de sajnálom, hogy csak este jövök. Addig lemaradok a hírekről!

Mindenesetre ne izgulj, hiszen te írtad u.ezt Monyónak!

Monyó!
Remélem nem tűntél el!! Hogy vagy?

réka
Vendég
 


Sziasztok!

Most csak röviden tudok itt lenni.

Sziszka!
Köszi már egyre jobb, és már mindent tudok enni, csak napi 2 fájdalom csillapító szükséges már csak hozzá.

Dudu!
Engem érdekel, úgyhogy ha megírod, az emil címem a profilomban van.

Bocs, hogy most csak ennyi, a jövő héten majd bepótolom Kép

dido

dido
dido
 
 


Kép
Kép
Kép

Szépen alakul a topiktali, várom továbbra is a jelzéseket Kép
Kép
Vendég
 


Sziasztok

NoémiKép
A BMC-ben biztos jobban tudják. Ráadásul szeretnek biztosra menni, nehogy már a végén ezen múljon. Igaz?
Ez csak egy cikk volt egy dokitól. Más dokinak meg más a meglátása. De azt máshol is írták, hogy a terhes és a nem terhes állapotban a progi szint tök máshogy viselkedhet. A lényeg az volt, lehet, hogy valakinek progi hiánya van amikor nem terhes, de ha az lesz akkor meg nincs, de ugye a kétféle állapotot összehasonlítani nehéz, mert inkább nem kockáztatnak stb.
Küldöm neked a mai drukk adagot: +++++++++++++++++++++


Monyóka Kép
A lányoknak igaza van, korai még dokihoz rohangálni 3 hónap után. Légy még egy picit türelemmel. Te viszont mindenképp menj el, mert már túl hosszú a ciklusod. A pasikat nem érdemes állandóan a babával nyaggatni, mert a végén úgy érzik, hogy ők már nem tudnak eleget nyújtani neked és csak mint "spermabankra" van szükség rájuk.

Duddu
A 26 nappal tényleg többször van esélyünk Kép, csak én 29-re számítottam, de azért talán még épp jókor voltunk együtt. Viszont, ha 26 lesz most megint, és most nem sikerül, akkor a következő hónapban talán épp a megfelelő időben sikerül elutaznunk............ Kép

Ezvicc Kép
Nem sértődünk meg az új topik miatt. A "ma megint megjöttnél" is tök jól működik és bármikor le lehet kukucskálni.

Korek
Hányadik napon vagy? Az idő amúgy úgyis mindent eldönt. Ha nem jön meg és a hőd még mindig fenn van akkor 4-5 nap múlva csinálj még egy tesztet. Viszont, ha utrót szedsz, arra azt szokták mondani, hogy addig kell használni amíg meg nem jön. Azért szorítok ám nagyon! Kép

Tündi Kép
Drukkolok, hogy kifakadjon magától a ciszta és a következő mensivel tűnjön el. Így csinálnak a jövő ciklusban is UH-t? Mert lehet, hogy ez most csak egyszeri alkalom volt. Pont kifogtátok. Kép
STELLÁNAK Kép üzenem, hogy vigyázzon a babókra, pihenjen és továbbra is adjon hírt magáról.

Majcsi

Majcsi
majcsi
 
 


Sziasztok,
Duddu Réka: örülök, hogy Te kellemes tapasztalatokat szereztél a Családtervezőről! Nem tudom sajnos a doki nevét, engem azonnal átküldtek, mert ezer éve nem voltam rákszűrésen és azt is megcsinálták. Utána pedig igyekeztem elfelejteni az egészet Kép Olyan érdekes, mert nekünk nem volt tüdőszűrés, vérvétel és stb. Így ezért találtam kicsit feleslegesnek az egészet, de mivel Te említetted a családi problémákat, így nálatok mindenképpen indokolt volt az elmenetel.

Korek: nahát, most ilyen későn reagáló teszteket árulnak? Kép Milyen tesztet csináltál? Én azt hiszem holnap újra tesztelek, meglátom lesz-e időm ma elmenni tesztet venni. A hőm ma reggel 37,3 volt. Te hányadik napon vagy?

Írtátok Monyókának, hogy ne menjen még orvoshoz. Hát sajnos én is ilyen előre aggódós típus vagyok, én még a próbálkozás elött el akartam küldeni a férjemet a sperma vizsgálatra. De igazatok van, hogy az embernek vissza kell fognia magát, mert nem tesz jót az állandó aggódás.

Tényleg 20% esély van egy hónap során a fogantatásra??? Uram ég, ez nagyon kevés!

Tündi: Te méred a hődet? A hő árulkodik erről a problémáról, amivel most küzdesz?

Szép napot mindenkinek!

Nyuszmusz
nyuszmusz
 
 


Sziasztok.
Gondoltam megnézlek benneteket. Hogy vagytok? En tul vagyok az elso inszemen, 8-án volt. Az elso teszt negativ lett, holnap lesz a másik. Szerintem most nem jott ossze, mert megjott....de a doki szerint ez nem kizaro tenyezo. Amugy utoljara juniusban voltam itt. Azota kinek sikerult a bébi?!
Vendég
 


Sziasztok Kép
Ginuska Kép
Sajnálom, de még ne add fel Kép
Az utobbi időben sokunknak lett zebrája, a táblából láthatod Kép
Stellának is sikerült a baba, ketten vannak a pocijában Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Sziasztok!

Ginuska
Sajnálom a negatív tesztet, de van még remény, a dokid is mondta Kép

Annácska
Hogy vagy?
Takarítással hogy állsz? Sikerült valamennyire haladnod tegnap?
Annamari hogy van?

Sziszka

szisszka
 
 


Sziszka Kép
Haladtam, de nem sokat Kép
Annamari szobája már majdnem készen van, készülünk az iskolára Kép
De a nappalival még hadilábon állok Kép Apránként azért majd csak széppé teszem a lakást Kép
Annamari jól van, szerintem most kijátsza magát előre egy évre Kép Nem lehet semmire se rávenni, most csak játszik Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Majcsi
Köszi Kép Remélem hoyg csinálnak UH-t következő ciklusban is, különben nem lépnénk előre semmit. De szerintem a dokim is így gondolja Kép

Nyuszmusz
Azt mondják, hogy egy adott hónapban próbálkozó pároknak mindössze a 20%-uknak sikerül a baba. Ezért is kell időt adnunk magunknak, hisz annyi minden befolyásolja a fogantatást.
Már nem mérem a hőmet, nincs értelme, most hogy tudom, tüszőrepim úgysem valószínű hogy lesz. A hő nem árulkodik a cisztáról, sőt, úgy viselkedik az én esetemben, mintha minden rendben lenne. Ugyanis felment, mintha lenne sárgatest ami termeli a progit. Pedig nincs. Ezért legközelebb csak akkor mérem, ha a ciklusom vége felé közeledek, hoyg tudjam, mikor jön meg, ne érjen váratlanul a menzi Kép

Tündi
Vendég
 


Tündi Kép
Sok minden befolyásolja a babák érkezését, de biztos vagyok benne, hogy nem sokára nálatok is kopogtat a gólya Kép
A múlt héten Szeged felé láttam egy gólyát és Ópusztaszeren hármat is. Szerintem ugorjatok át egy kis kiruccanásra a hétvégén Kép
Bár én mondtam nekik, hogy igazán mehetnének már Pécsre Kép
Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Majcsi Kép köszi a drukkokat! Tartogatom majd vissza neked! Kép Remélem tényleg jobban tudják. Azért dugdosom az utrot rendesen. Néha még többet is mint 3*1. Kép

Tündi Kép akkor még szólok, hogy mikor, de valószínüleg délelőtt jövök. Mizújs a prolaktinoddal???

Korek Kép szerintem holnap reggel is csinálj egy tesztet. Az én negatív tesztjeim sosem szivárogtak át pozitívra, még egy hét után sem. (a fürdi szemetesébe szoktam kidobni) A hőd pedig gyanúsan magas. Küldök neked egy kis drukkot holnapra. Mondjuk zebracsíkost hozót! Kép
KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Duddu Kép klasz, amit a családtervezőben mondtak. remélem hamar mész majd pocakos UH-ra!!! Az sokkal élvezetesebb, mint a tüszőnézegetés, mert a tüszőnek nincs szívhangja KépKépKépKépKépKépKépKépKépKép.

Valér Kép abszolút egyetértek veled. A párom nekem is az első. Mindennél. A babát pedig együtt várjuk, közösen, már nagyon. Épp múltkor mondtam neki, ha mindent el kellene veszítenem az életben, és csak egy dolgot tarthatanék meg, hát én őt választanám Kép.

Na, nem érzelgősködök. Megyek ebédelni Kép
Vendég
 


Koszonom mindenkinek a megertest! Nagyon aranyosak vagytok!

Tundi!
irtam neked levelet, ha nem kaptad meg, akkor itt irom, hogy szeptember 15.en csutortokon megyunk, es egesz vasarnapig maradunk Kép Majd ha lent leszunk radcsorgok, es megbeszeljuk a talalkozot.
Stellaval mi van?

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Korek
Látom a 27cn vagy és 23 szokott lenni. Lehet, hogy most később volt tüsszőrepid, babás vagy és korán teszteltél. Na, ez hogy tetszik? Kép

Majcsi

Majcsi
majcsi
 
 


Annácska
Hát mondjuk igaz, Annamari addig játszon, amíg lehet... Kép
Most én is elkezdtem takarítani.

Korek
Lehet, hogy Majcsinak igaza van! Én drukkolok, hogy így legyen! Kép

Sziszka

szisszka
 
 


SziasztokKép

Én sajna nem tudok menni a taliraKép
Hozzám messze vagytok!!!!
Hiába van jogsim, Viki születése óta nem vezetek!!!
Párom meg kisem látszik a munkábólKép
De kívánom hogy érezzétek magatokat nagyon jólKép Kép Kép .)

puszi
Edina és Viki

Kép

Kép
edinka
 
 


Edinka!
bocs, merre laktok megkerdezhetem?

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Sziasztok!

Tegnap óta nem jöttem, de azóta megnéztem egy csomó albumot (végre tudom, hála Nektek Kép fagyiztam, moziztam, gyógytornáztam, főztem, de a portörlés még hátra van Kép

Duddu
Kívánom, hogy minden oké legyen a holnapi kiskatona vizsgálaton is Kép

Korek
Vegyél egy Qupidot, és Duddunak legyen igaza, zebracsíkos legyenKép

Sajnos én sem tudok menni a talira, mert játszunk a zenekarral Kép
Már csak egy kérdésem van: a Babymarkban írt táblázat (nekem pl.24 naposak a ciklusaim, ott 7.naptól írja a tesztet) mennyire igaz? Ti aszerint használjátok?

Köszi,
Vera
reva
 
 


Sziasztok, köszi a drukkolást, nagyon aranyosak vagytok :-))), azért én nem bízom el nagyon magam. Főleg azért, mert voltam a dokinál a 12. napon, és már nem látott tüszőt, tehát valószínűleg a szokásos 10. napon volt tüszőrepi, és akkor már ki kellene mutatnia a tesztnek. Mindenesetre veszek még egyet, és megcsináltom reggel, de előtte mérek hőt, és ha le van esve, nem csinálom meg.
Amúgy a DM-ben szoktam a Corax Rapipreg-et venni, az 20-tól mutatja ki. Nektek van vele vmi tapasztalatotok?

Tündi, még mindig a nem jövők között látom magam a tali-listán, ugye azért mehetek???? :-)))))

Nyuszmusz, akkor tesztelünk együtt?? :-)))

Réka
korek
 
 


És hol lehet Qupido-t kapni a belvárosban? Tudtok segíteni?

Réka
korek
 
 


Korek Réka: én is Rapipreg-el csináltam a hajnalra becsíkosodót, de abból kétfajta van. Van a 100 Ft-al olcsóbb, a rácsepegtetős és van a rápisilős. Én a rápisilőst vettem azt hiszem most is azt fogom, kényelmesebb. Bár én a fiamnál a csepegtetőst vettem és az az 5. napon már egyértelműen kimutatta a babát, igaz reggeli vizeletből. Te is holnap ismétled meg a tesztet?
Nagyon drukkolok Neked! Mióta próbálkoztok?
nyuszmusz
 
 


Korek Kép arról hallottál már, hogy spontán is érhet petesejt? Mert ha tényleg a 10. napon volt a tüszőrepi, akkor már meg is jött volna, nem? Vagyis remélem, hogy nem fog megjönni KépKépKépKép

Küldök mensielűző sugikat!
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép
KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Na, tessék megszámolni! És négyzetre emelni! KépKépKépKép
Vendég
 


Noémi, köszi, remélem elég lesz!!! :-)))) Ha nem most, akkor majd a következő hónapban :-))) Nem tudom, mire gondolsz itt a spontánnál, hogy még az után érett volna, miután a doki üresnek látta a petefészkeket?? Vagy hogy a 10. napon érett, és akkor ha nem jön meg, az jó jel? Én mondjuk az utrora fogom, de mindenki azt mondja, ilyen alacsony dózis (2*1/nap) az nem akadályozná meg.

Nyuszmusz, én a cspegtetőst vettem, és ez a 3. próbálkozós ciklus, úgyhogy még nem vagyunk nagyon elkésve, csak azért szeretném minél hamarabb, hogy ne kelljen már sokáig ezeket a gyógyszereket (bromocryptin, clostilbegyt és utrogestan) magamba tömni. Azt hiszem, ha gyógyszerek nélkül próbálhatnánk, és nem kéne félni a vetélés nagy kockázatától, akkor nyugodtabb lennék, amikor nem sikerül. Drukkolok Neked a holnapi teszthez!!! :-)))

Réka
korek
 
 


Korek Kép
Nekem is a Papipreg mutatta ki a lányomnál is és most is hogy babát várok Kép
Nagyon drukkolok, hogy ne is jöjjön meg Kép
A holnapi teszthez, meg külön küldök +++++++++++++++++++++++++++ energiákat Kép

Annácska

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Annácska
Tervben van egy Szeged-túra, csak még kicsit odébb van Kép
De jó hogy ma csacsit raktál fel, köszi, el vagyok ragadtatva tőle! Kép

Noémi Kép
Rendben! Prolaktint még nem tudom, majd megírom ha megtudom Kép

Judit
Nem érkezett meg még a leveled, de vettem, elraktároztam a hosszú távú memóriámban (ez még talán műxik Kép), oké majd pontosítunk telcsin. Stelláról tegnap írtam, azóta nem tudok újat. Nem zavarom naponta, csak pihenjen Kép

Edina
Sajnálom hogy nem jöttök, de természetesen megértem!

Reva
Szintén sajnálom! Most nézem, nem is vagy benne a táblában. Szólj ha úgy érzed szeretnél bekerülni!

Korek Kép
Ne haragudj, ezer bocsánat, mea culpa meg minden! Tényleg nem javítottalak, de véletlen volt esküszöm!!!!! Még írtam is hogy szólj ha besárgázhatlak, ennek ellenére kimaradt. Továbbra is örülök hogy veled is találkozhatunk majd! Kép
Egyébként vagy még nem látott tüszőt a dokid a 12. napon!

Tündi
Vendég
 


KOREK!
Szia, mi még nem írtunk egymásnak, de leírom az én tapasztalataimat.
Háromszor voltam terhes, a 3.ból született a ma 6 éves kisfiam.
Mint a háromszor úgy maradt el a mensim, hogy azt hittem ma megjön, (amikor ott volt az ideje) de csak barna csík volt 1 napig a betétemen. Vártam, de nem jött meg. 2 hét múlva csináltam csak tesztet. A fiamra 11 hónapot vártunk. Úgyhogy nagyon gyanús vagy te nekem! KépKépKépKépKép

Kati
Vendég
 


Köszi Lányok, nagyon aranyosak vagytok, de szerintem jobb, ha nem élem bele magam. Azért a babatapaszokat elfogadom :-))) Ma már a második barnázós nap van, de már hallottam olyat is, aki több napig barnázott. De tüneteim meg nincsenek..:-(( Na mindegy.

Tündi, gondoltam, hogy nem direkt írtad rosszul, és én is örülök, ha el tudok majd jutni a talira :-)))

Réka
korek
 
 


Korek Kép a 2*1 tényleg nem akadályozza meg. Én 3*1-et kaptam múlt hónapban és a 28. napon pontosan megjött. Pedig a 12. naptól kellett az utro. Nagyon drukkolok!
Ha nem veszed tolakodásnak, miért van nagy kockázata nálatok a vetélésnek?
Vendég
 


Noémi, egyáltalán nem tolakodás, csak azért kellenek a gyógyszerek, mert kb. 4 éve véletlenül egy teljes hormonképnél (amit azért csináltak mert pattanások, enyhe szőrösödés, hajhullás miatt tesztoszteront vizsgáltak) kiderült, hogy magas a prolaktinom. Azóta szedek bromot, régebben napi 1/2-et, aztán egyszer amellett is nagyon felszaladt, azóta napi 1-et, és a magas prolaktin gátolja a peteérést, és lenyomja a progeszteront, így nem tud esetleg megmaradni a baba. A dokim azt mondta, hogy rajtunk áll, próbálkozhatunk spontán is, csak számoljak vele, hogy a hiperprolaktémiámmal (vagy mi a szösszel) és a ciklus végén leeső progimmal ez veszélyes lehet. Szóval még egyszer sem mertünk spontánkodni, mindhárom hónapban szedtem gyógyszert. Hát ennyi. Viszont az előző hónapban is egy csomót késett az utro miatt, ezért fogom most is arra.

Kati, és Neked nem volt gond a hormonszintjeiddel?

Réka
korek
 
 


Sziasztok!

Csak beköszönni van most időm. A táblázatot végignéztem, nagyon örülök, hogy ennyi új babaváró van:-))))) Az ember alig teszi ki a lábát és rögtön tele van a tábla zebrával:-)A többieknek további kitartást kívánok és minél előbbi babásodást.
cinóca
 
 


Réka!

Akkor te vagy a tudója a leleteimnek!
Légyszi nézd meg, bemásoltam mert egyszer már lepötyögtem.:

3. napi 21. nap
1.Hcg: 0,10 nIU/ml 0,10
2.Oesztradid: 15,14 PMOL/L 39,76
3.Lutenziáló hormon: 2,21 mIU/ml 8,27
4.Prolactiin: 347 UIU/ml 854,40
5.FSH: 5,17 mIU/ml 6,04

Referencia tartományok:

1. 0,50-3,00
2. 37,0-14533,0
3. 0,1-198,0
4. 10,1-9900,0
5. 0,1-198,0

Annyit tudok, az nem jó, hogy az LH-FSH érték megcserélődött.
Egyébként holnap megyek dokihoz, kielemezi nekem, és mivel a 3.napon vagyok, akár el is kezdhetünk valamit.

Köszi, Kati
Vendég
 


Korek Kép én ezt nem is tudtam, hogy a magas prolaktin lenyomja a progit. Nekem is magas, én 1-et szedek, bár 2*1 van előírva. Az egyet se minden nap, mert nem vagyok jól tőle, csak hébe-hóba, két-háromnaponta. Akkor most nagyon oda kellene figyelnem, mert árthatok a babának vele. Mennyi a prolaktinod? Az enyém kb. 2 éve 25 volt, aztán lement 19-re. Erre írták a 2*1 bromot. Orsi Kép a megint megjöttös ikres topikban írta, hogy ez az érték annyira azért nem magas, hogy bármit okozzon. Ezért merek belőle csak 1 szemet szedni. De most nagyon elszégyelltem magam, úgyhogy ma este is beveszem a bromot. Ha visszamegyek a BMC-be, akkor meg kérek végre egy prolaktin vizsgálatot, hgoy tudjam minden ok-e. Köszi az infot. Nagyon!
Vendég
 


Kati, hát én leginkább a prolaktin és progeszteron-ügyekben vagyok járatos, de nem tűnnek rossznak az adataid. Ha az LH nagyobb, mint az FSH, az valóban nem jó, de én úgy tudom, hogy csak a 3. napi vérvételnél nem. Később az LH felszalad, majd visszamegy, szerintem a Tieéd visszamenő fázisban lehet. Van egy jó táblázat, nem tudom, ismered-e, azért ideírom a linket, én azt szoktam nézegetni, ha valamit nem értek.

http://www.oviklub.hu/betegeknek/3tabl.htm

Sok sikert!!! :-)))

Réka
korek
 
 


Noémi, én 25 körül kezdtem, amikor észrevették, beállítottuk a napi fél gyógyszert (mert a napi 1 túlságosan lenyomta), az működött kb2,5 évig, aztán egyszercsak napi fél bromo mellett 52 volt, ekkor küldtek el MR vizsgálatra, hogy nincs-e vmi jóindulatú daganat az agyamban, ami okozza, szerencsére ez negatív lett, azóta viszont napi 1-et szedek. Szerintem a 2*1 meglehetősen sok, igaza van Orsinak abban, hogy ez nem egy óriási eltérés, szerintem elég lehet az 1, csak jobb rendszeresen szedni, akár 1-et, akár felet, mint kihagyogatni, az nem tesz túl jót, azt hiszem. Nézegetni meg úgy fél évente érdemes, mert néha meglepően tud változni. Nekem januárban 12 volt, az jó, most majd rábeszélem a dokit, hogy nézzük meg megint.

Szurkolok! :-))))
Réka
korek
 
 


Réka!
Köszi a linket, egyszer már kaptam valakitől egy hormontábla nevezetűt, az is valami hasonló.
HELP!!! Nem tudok a Kedvencekből idemásolni címeket!!!!!!KépKépKépKépKépKépKépKépKép

Kati
Vendég
 


Réka Kép nagyon köszönöm.
Vendég
 


MONYOKA!!!

CUKRÁSZ TÁRSAM. HOL VAGY???
Vendég
 


Korek
És most hogy áll a prolaktinod? Nem volt kontroll vérvételed? Mert ha már jó a prolaktinod és bromoval szinten lehet tartani akkor talán a progid is helyreáll magától.

Cinóca
Jöhetnél gyakrabban is. Hogy vagy? Mikorra vagy kiírva? Kép

Noémi
Igaz nem nekem írtad, de reagálok rá ha nem baj! Sajnos igen, ha olyan mértékben magas a prolaktin, akkor csökkenti a progiszintet. Érdekes, nekem pl. év elején épp csak annyira volt magas a prolaktinom, hogy gátolja a peteérést, mert a progim tök jó volt. A prolaktint kontrollálni kell ha bromot szed az ember, jól teszed hoyg megnézeted!

Majcsi
2-es metróval mennyi idő a délitől az Örs vezér térig? Ugye te írtad hogy végig utazol a vonalon?

Lányok
Megnéztem az IKEA honlapját, és 10-kor nyit az áruház, úgyhogy annál előbb nem is tudunk bejutni, pedig gondoltam, én még nézelődök kicsit mig odaértek. De hát ez nem jött össze... Kép

Vérvétel eredményemért holnap reggel elmegyek, a dokim szerint nekem kiadják papíron (eredetileg úgy volt a kórházon belül átküldik neki). Így legalább látni fogom én is az egészet, ennek nagyon örülök, rmeélem készen is lesz addigra!

Na, készülődök haza. Szép délutánt és estét mindenkinek!

Tündi
Vendég
 


Tündi Kép nagyon köszi neked is. Megnézetem. Miért kell ezért szólni?!?!?! Nem is értem.
Vendég
 


Réka (Korek)!
Qupido-t én már többször kaptam a Fő utcai Gyógyszertárban. A Clark Ádám tértől a Battyány tér felé, bal oldalon az első sarkon.
Nagyon szurkolok.

Most csak benéztem, mert futok a fodrászhoz.

Micsoda termés, mikorra olvasom én ezt el???!!???

Monyó!
Hiányzol! El ne tűnj! Megadnád az e-mail-címed? Esetleg írhatnál nekem mail-t: remedveck@intrend.hu. Szeretnék egy teljesen off-topicot kérdezni!

Puszi, este jövök:

réka (dudu)
Vendég
 


Ja, az Örs és a Déli között nem folyamatos a metró, mert felújítás van. Úgy számoljátok, hogy a Deák tér és a Stadionok állomás között metropotló busz közlekedik, ami meghosszabbítja a menetidőt. Szerintem így kb. 45 perc összesen.
Közben gondolkodom valami gyorsabb megoldáson.
Vendég
 


Lányok!
Szerintem már teljes vonalon jár a metró! Így összesen szerintem kb. 25 perc. (max.30)

réka (dudu)
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?