A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Fogamzás » BABAPROJECT ELÖTT ÁLLÓK, IDE!


Angie
A punkció a petesejtek leszívását jelenti a lombik során. A leszívott petesejtet megtermékenyítik, és a visszaültetés ezután következhet, ha van zigóta, és el is kezdett osztódni rendesen. A visszaültetést hívják transzfernek Kép Csak hogy tudd, mert hamarosan ezt olvasod majd Brilltől Kép
2 féle lombik van: IVF és ICSI. IVF amikor van elég kiskatona és simán ráengedik a petesejtre, és teszik a dolgukat Kép ICSI pedig amikor kevés kiskatona van, így nem képesek simán megtermékenyíteni a petesejtet. Ebben az esetben a legéletképesebb spermiumokat kiválasztják, egy nagyon vékony tűvel a petesejt belsejébe fecskendezik, hoyg létrejöhessen a zigóta. Kb. ez a lombik lényege Kép

Tündi
Vendég
 


Tündi, Csibe!

Köszönöm hogy segítettetek a döntésben.

j.
Vendég
 


Junko!

Én is szeretném tudni mikor leszek KeszisKép Remélhetően májusban.

Lányok!

Mindenki jöhet. Akkor nem a Kossuth mozi??? Duddu, az nagyon jó lenne, ha foglalni tudnál jegyeket, ha arra jársz, beruházni ne ruházz be, mert ki tudja, hogy hányan is leszünk pontosan. Beülésre várok ötleteket, arrafelé nem nagyon tudok jó helyeket.
Mindenki jöjjön, akinek van ideje, kedve, lehetőségeKép

Juca

tjuca
 
 

 
 

Sziasztok!

Mai nap folyamán csak olvasó módban voltam, de eszembe jutott valami.

Dudu DrágaKép
Tegnap raktál táblát és megint rossz adatot írtál nekem, mert ma már (03.08.) 14+4 napos vagyok. Úgy a legkönnyebb, hogy Évi79-től 1 nappal vagyunk fiatalabbak. Kép Előre is köszi, hogy javítasz!

Most már megyek, de akinek szüksége van ++++++++ energiákra, annak küldök ezerrel!!!!!!!!

Puszi nektek! Kép

Dina (14+4)

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Na akkor még egy kép Timika Kristófjáról Kép Nézzétek a pilláit! Brutál, nem? Kép Na és a haja is persze Kép És MOSOLYOG! Nem semmi!!!!! Kép
Amúgy tiszta apja ez a gyerek Kép

Kép
Vendég
 


Szia Tündi!
Bűbáj ez a gyermek, köszönjük a képet. És ismeretlenül is mégegyszer üdv Timikának.
Egyébként Pilis itt járt nálunk a munkahelyen múlt héten, a kicsi Hannát is hozta. És üdvözöl Téged.
syry

Kép

Kép
syrynx
 
 


Ez nagyon édes ez a kép, mintha egy csillagszemű mosolygós angyal lenne!

kancellárka
 
 


Pontosabban nem is mintha, hanem AZ IS!

kancellárka
 
 


Sziasztok!

Tündi!
Köszi a közvetítést és képet Timikáékról!

Timika és családod!
NAGGGYon szépek vagytok!
Gratula!

Sziasztok!

Ironram

ui.: JUCA! Podmaniczky(?) (ahol a trolik mennek) u. Nyugatinál, a Bajcsi felé... Nagyon jó teázó!!! Volt egy éve még.... A görög étterem után. Kicsi hely, lehet, hogy foglalni kell, de nagyon jók a teák és füstmenetes!

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Timika!

Hát ez a a gyerkőc hihhhetetlen aranyos!!!

j.
Vendég
 


Tündi / Timika

Tünemény ez a gyerkőc, Tündi, köszi a képeket és a beszámolót, Timika, gyönyörű gyermeket hoztatok össze a pároddal. Gratulálok hozzá még egyszer! Kép

lassan megyek haza, jók legyetek, és szobatiszták! Kép

Puszi mindenkinek! Kép

Dina

Dina és Benedek
Kép
Kép
dinadin
 
 


Szia Csajszikák!

Hihetetlen a termés... de azért is elolvastam! Kép

MOZIS LÁNYOK!
Megnéztem a műsort és ugye péntek az már a köv. heti program, szóval változás van:
WestEnd-15:45, Kossuth-17:15, Mammut-18:00, Szindbád-18:45.
Ezek közül én a 15:45-öst, vagy a 17:15-öst támogatom, válasszatok! Kép Ha a korábbi, akkor én csak utána tudok beülni valahova, mert előtte dokinéninél leszek.
Ha jól számolom, a következők jönnének: Juca, Dido, Bogi, Angi, Mátra és szerény személyem. Ha valakit kihagytam, szóljon! Kép
Vendég
 


Niki!
Szerintem nyugodtan menj a dokihoz jövő hétfőn. Már látszani fog valaki!! Kép ... vagy valakik... Kép
És mi az a rönkház?

Junko!
Szerintem biztosan nem fogok bánni, hogy nem adtad fel az elveidet. Ebben biztos vagyok! Kép
Mindennek eljön az ideje, ennek így kell lennie, hogy most kezd el először szedni a gyogyit. Én is inkább a lapart választanám talán, bár elég nehéz lenne a döntés..
Ja lakásügyben még inkább csak bámészkodunk, mert nem vagyunk még biztosak abban, hogy mit akarunk, vagy egyáltalán akarunk-e költözni..stb. Kép
Igen, néha nekem is fura belegondolni az ikrekbe, de már inkább aggodalom jön rám, hogy ugye még megvannak... Kép De pénteken úgyis kiderült, hogy boldogan, dobogó szívecskével heverésznek a kis szikhólyagjaikban... Kép

Tündérke!
Köszönjük a híradót és a beszámolót! Kép
Szerintem most azért jobb az üresség, mint a lélekfájdalom. Legalábbis egy ideig biztosan. És hát a helyed itt van, hogy amíg nem magadról mesélsz, addig Timikáéktól hozod a híreket! Kép Kép Kép
Nem is tudom, mi lenne Velünk, ha nem lennél itt... Kép

Timika!
Nagyon ügyi vagy, hogy már felkeltél! És egyszerűen gyönyörű a kisfiad ezzel a nagy hajjal és szempillával! Teljesen elolvadtam! Kép
Ez a mobil kékfény nagyon tutti lehet, mert így akkor veled maradhat Kristófka!

Babus!
Köszi a gratulációt! Már régen néztem át hozzátok, de megteszem valamikor! Hogy vagytok? Kép

Sysy!
Ezek szerint megnyugodtál. Akkor mostmár csak pihi-pihi-pihi! Kép

Angie!
Örülök, hogy semmi bajt nem talált a doki és rendben lesz a citológia is, meglátsd! Kép

Monyó, Kivi!
Akkor holnap Nektek csurizunk ezerrel meg eggyel a dokikhoz! Kép

Csibe!
Ilyen korán nézik a nyakiredőt? Látszik, hogy nincs még védőnőm, azért vagyok ilyen tudatlan... Kép
Remélem, pénteken már beutal a dokinéni hozzá.

Syry!
Ez tök izgi, én is bérszámfejtős, TB-s voltam 3 évig egy multi cégnél. Aztán csináltam kicsiben is, de meguntam és szellemileg több tartalommal feltöltőbb, de kevesebbet fizető szakmát választottam.. Kép

Bea27!
Megkaptam a leveledet, kedves vagy, hogy ennyit írtál. De ha nem osztasz meg néhány gondolatot a többiekkel, akkor hogy ismerjenek ők is meg? És hogy drukkoljanak? Hisz azt sem tudnák, hogy ki van a táblában a neved alatt..
Remélem, érted, mire gondolok! Kép

Rolly!
Köszönöm a gratulát! Megint! Kép
Szerintem sem kellene neked a closty, ha nincs gond a peteéréssel. Fölöslegesen nem kellene hormonok...

Brill!
Remélem, otthon pihengetsz! Kép Gondoltam ma rád sokat-sokat!
Vicces a "leborulós.gif" így kiírva.. Kép Kép

Cinca!
Fogalmam sincs, mi az a Vargha Intézet.

Dina!
Nem tudom, mi a gond az adatokkal állandóan. Mostmár megnézem otthon tüzetesebben majd!

Puszi mindenkinek:
réka
Vendég
 


Hello Lányok!
Kicsi elszaladt velem a nap! Plusz adtam magamnak 1 órát és visszaolvasgattam a régi leveleket, július-augusztusiakat. Jó volt többet megtudni rólatok.

Tündi, köszönöm a szakszerű magyarázatot. Ennél tökéletesebben le sem lehetett volna elmondani. Tökéletesen megértettem, és már nem vagyok annyira analfabéta. Kívánom Brillnek a legjobbakat.

Brill, írjál, hogy mi volt ma.

Dudu, engem valóban érdekel a dolog, de max a 17:15-re tudnék elmenni, vagy a 18-ra. Holnap úgyis eldöld, hogy melyiket választjátok, és akkor kiderül, hogy tudok-e csatlakozni. Nagyon szeretnék!

Most elbúcsúzom, mert már el kellett volna mennem. Jó pihenést, szép estét mindenkinek.
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönöm a rengeteg drukkot mára!Kép

Itthon vagyunk már...Eddig minden nagyszerűen sikerült.1/2 10-kor mentem fel a műtőbe, altatásban megcsinálták a punkciót.Utána 2 óra pihenő, közben 3 lötty (infúzió,fehérjeoldat,meg vmi vitaminturbó) intravénásan.
Közben Apa felkészítette a "seregeket"...Nála is jól ment minden. Kép KépKépKép
Pihenő után konzultáció.Doktorbácsi közölte 16 db szép petesejtünk van.Ma délután megtermékenyítés (ICSI), holnap du 2 körül telefonálunk, hogy hányan indultak osztódásnak.
Ha minden oké, a transfer várható időpontja 3-4-5 nap.
Megint kaptam egy csomó gyógyszert...
Jaaa, amúgy tök jól vagyok!!!Kép
Eddig semmi mellékhatás.Kop-kop-kop!!!

További szép napot Mindenkinek!
Puszó BrillKép

Kép
brill
 
 


Sziasztok!
Szeretnék hozzátok csatlakozni! Nálunk is aktuális a téma! Mi is (első) lombikosok vagyunk!
Gratuálok így ismeretlenül is a babásoknak és sok sikert a többieknek!
Van köztetek Kaális?
Sziasztok
Gabi
gabi30
 
 


Sziasztok! Az előbbi üzenetem szőrén-szálán eltűnt...
Nekem a mozis időpontok közül bármelyik jó, csak pontos útbaigazítást kérek. A WestEnd megvan. A többi bizonytalan. Az Astoriától induljunk ki. Én kb. 3 felé fogok végezni.
Ja, és akik már ismernek nem meglepődni Kép kicsit változtattam magamon.

Timi! Kristóf álomszép kislegény. Látszik rajta az elégedettség. Szerinetm azért is mert császárral született és megkímélték őt egy nagy utazástól. De lehet, hogy nem. Timi, remélem már jobban vagy, és felhőtlen a boldogságotok.

Mindenkinek puszi, visszasolvasok, és csak reménykedni tudok, hogy ez az üzenetem nem száll el.
mátra
 
 


Brill!!!!!!!!!!!!!!
csendben halkan most csak lábújj hegyen állva rettenetesen szorítok. Remélem minden rendben lesz!!!!!!!!! Jaj, úgy szeretném. Imádkozni fogok érte.

Gabi!

Kép

Mesélsz kicsit magatokról?

Angie!
gyere, gyere, gyere, gyere!!!!!!!!!!!!!
mátra
 
 


Sziasztok!

Ez a rohadt babanet! Már megint elszállt az üzim... grrrrrrrrr

Akkor újra:

Gabi!
Üdv köztünk! Mesélj Magatokról!

Brill!
Ma egész nap csipiszben volt Érted mindenem!!! Remélem, hogy minden rendben megy, a srácoknak üzenem: "OSZTÓDJATOK!!!" És néhány hét múlva... újabb képekkel bővül a galériád!!!Kép

Monyó!
Nagyon drukkolok Neked a holnapi napra! Gyere minél előbb a hírekkel!

Duddu!
Már csak kettőt kell aludni!Kép

Pusszantás mindenkinek!

Norwell+Mazsola (24+6)

Kép
Kép
norwell
 
 


Megvan az időpont: Hétfő 14 óra. Azóta 3x voltam gyorsban WC-n...
mátra
 
 


Brill!

Hú ez kezd nagyon-nagyon izgalmas lenni.
Azonnal amint van valami mondjad.


j.
Vendég
 


Sziasztok!

Kivi!
Nagyon-nagyon drukkolok Nektek holnapra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Monyó!
Örülök, hogy már nem csak elhatározás van, hanem igazi cselekvés isKép. Várlak holnap, hogy mit mondott a doki.

Timika!
Csodaszép Kristóf és ahogy mosolyog, eszméletlenKép, a férjemnek is nagyon tetszikKép.

Brill!
16 picúrka, ez nagyon szép, olyan kíváncsi vagyok...Kép, de gyorsan el fog telni ez a pár nap, és máris kapod vissza őketKép.

Angi!
Azért ez jó hír, hogy nem talált semmi komolyat a doki. A citológia is biztos rendben leszKép.

Mozi:
Lányok bocsi a félre informálásért, látszik mennyit járok moziba, hogy még azt sem tudtam, hogy a mozinál pénteken van a váltás...mégegyszer sorry.
Nekem mind két időpont jó, és sajnos én nem ismerek arra semmilyen beülős helyet.

ditta

dido
dido
 
 


Jajj, majd elfelejtettem:

Gabi!
Üdv. közöttünkKép. Hol tartotok a lombikban?

dido

dido
dido
 
 


Helló Csajok!!Valaki segitsen!A barátnőm nevében irok most!Ki ismeri a Dr.Dobost a Rókus kórházból?
Egyébként szeretnék közétek "beférkőzni"!Én is nagyon szeretnék Babát!KépJanuár óta próbálkozunk!Közületek senkit sem ismerek,csak a Bogicát!Remélem befogadtok,és ezentúl értem is izgultok majd havonta!
Bea

Kép
bea27
 
 


Sziasztok!
Megint éjjeli látogató vagyok!

Brill
Szuper, hogy eddig minden jól alakult! Kép Nagyon szorítok, hogy pár nap múlva életerős babukákat kapjál vissza!!!

Monyó, Kivi
Sok-sok drukk holnapra!!!

Tündi
Csodaszép Timika kisfia, köszönjük az infókat!

Junkó
Szerintem se bánd, hogy eddig nem akartál gyógyszert szedni!! És ha ezzel megoldódna minden, már nem is kellene a laporoszkópián töprengened! De jó is lenne!
A cisztáim miatt én is gondolkodtam már a laporon, Mátra le is írta részletesen, mi hogyan történik. Persze, hogy van bennem félsz, de ha hónapokig nem oldódik meg a problémám, lehet, hogy én is rászánom magam...

Gabi
Üdv itt! Hol tartotok a lombikkal?

Angie
Igen, én is néztem, hogy mindketten 34 évesek vagyunk.
Rólam röviden: van egy kisfiam, aki vasárnap lesz 4 éves. 4 évi próbálkozás után fogant meg, pont akkor, amikor már megvolt az időpont a laporoszkópiás vizsgálatra (érdekes, nekem előtte semmiféle gyógyszert nem adtak...) Igazi isteni csoda volt, hogy természetes úton megfogant.
3 éve próbálkozunk, hogy legyen testvérkéje. 1 évvel ezelőtt sikerült is, de a 8. terhességi héten elveszítettem a babát. Nagyon kiborultam, 1 héten át csak sírtam, vigasztalhatatlanul. Aztán, amikor lassan magamhoz tértem, a kisfiam és a férjem adtak sok-sok erőt nekem. Ez tavaly januárban történt. Azóta már eltelt egy év, de minden hónapban újra megjön - mint ahogy holnap is, mert már most érzem...Kép
Drukkolok, hogy a citológiai eredményed jó legyen!!

Mozis lányok, jó szórakozást pénteken! Holnap nem biztos, hogy leszek, de a héten még igyekszem jönni!
Jó éjt!
Rolly
rolly
 
 


Sziasztok!

Timika,Sanyi!
Nagyon édes Kristóf a fotón!Már legalább 4-szer visszanéztem Rá.Képzelem, hogy Ti sem tudtok betelni Vele!Kép

Dudu!
A bnet néha eljátszadozik velem és így rakja fel a gifteket...Így legalább változatos a dologKép
Az új autódról nem is írtál...Kafa???
Mozi:még pályázok én is.KépMajd kiderül...

Cinca!
Nem hallottam a Vargha Intézetről.De már biztos találtál rengeteg oldalt Róluk pl:varghagyogymod.hu)

Angie!
Örulök, hogy minden rendben a doki szerint!A citológia is okés lesz...Kép
TündinkKép mindent leírt Neked!

Junko!
A Clostitól én is tartottam annó.., mert hormonszerű, meg minden...(aztán most meg már hol tartok Kép)Szóval azt akartam mondani, lehet, hogy Nálatok csak egy kis "lökés" kell és máris jön a siker!Kép

Kivi!
Drukk!Kép
Nagyon várunk a hírekkel!

Gabi!
Üdv itt!Kép
Gyors babásodást Neked!Kép
Mesélj Magadról egy kicsit...
Én Kaális vagyok.Ki az orvosod?

Norwell!
Ígérem, bővíteni fogom az albumot!KépÕszintén szólva, ez még nem is jutott az eszembe...Kép

Monyóka!
Drukk az orvossal való talihoz!Kép

Rolly!
Nem baj, hogy éjjel vagy...Legalább nem vagyok egyedül!Kép (nemsokára Sziszka ismét bővíti a tábortKép)És legalább látogatsz minket!
Biztos megjön?Sajnálnám...

Puszó és hálaKépMindenkinek!
Brill Kép

Kép
brill
 
 


Szia Mindenkinek!

Angie!Kép

Köszi a tanácsokat az építkezéssel kapcsolatban. Épp most történt a közelmúltban kőművesváltás nálunk. A tervező csinált egy nagyon részletes költségvetést úgy, ahogy írtad két oszlopban anyagár, munkadíj. Ezt én mindig összevetem azzal, amit mondanak. A régi kőműves a második ütemre, olyan extrém árajánlatot adott, hogy majdnem seggre ültem, szinte minden a duplája meg a triplája volt. Amikor rákérdeztem, kiderült, hogy Õ majdnem 2x négyzetméterárral vakol, ja és nem vonja le a nyílászárók felületét!!!! Ami nem kevés, ha csak a dupla garázskapura és a nappali földigérő ablaktábláira gondolok. És persze ez duplán számít, mert kívül is kell vakolni. A tervező szerint csak az 1 nm-nél kissebb nyílászárót nem kell levonni!!! Tehát váltottunk, a z új kőműves 1 millió forinttal olcsóbb!
Bocs, hogy eltértem a témától mindenkitől.

Kép
Kép
sosi
 
 


Brill!

Titkon persze én is remélem, hogy csak ez a lökés kell, és akkor hanyagolhatjuk a lapart.
Holnap be is veszem az első bogyeszt.
Kristóffal én sem bírok betelni állandóan visszapörgetek, hogy lássam, hihetetlen aranybaba.
Na tök jó, hogy Sziszka jön, már hiányoltam többször.
Neked meg holnap...Kép

Rolly!
Akkor lehet most is rá kéne szánnod magad a laparra és rögtön jönne a bébi. Kép

Réka!
Köszi, hogy azt írod amit olvasni akarok. Már úgy értem, hogy mindennek oka van. Érdekes ha pár hónappal elöbb kellett volna bevennem a bogyót, nem biztos hogy ennyire várnám. Most már elég határozott vagyok ez ügyben és a laparban is. Sőt türelmetlen is egy kicsit.
Holnap fognak kalimpálni a kis szivek, ne aggódj. Ha belegondolok, felfoghatatlan hogy bírjátok ki ezt a várakozást és a férjed? Õ hogy bírja?
Egyébként lakás ügyben azért akartok váltani mert 4. emelet, vagy a férőhely is kevés lesz?
Ráértek még, nézelődjetek, aztán lehet úgy jártok mint mi. Telket akartunk venni, nem is volt igazán sürgős, aztán csak belebotlottunk ebbe a házikóba.
Amit egyébként most fogunk a hétvégén kifizetni legalább is a felét, és még márciusban kezdődik a felújítás. Nagyon izgalmas, persze most azért szerelmes lettem a panel lakásunkba. Egyre szebbnek látom. Kép Azért nehéz lesz az elválás.

Bea!
Egyetértek Duduval, fura lenne egy olyan hölgy a táblában akit senki nem ismer. Kérlek írj ide, ha már csatlakoztál a fórumhoz. Had ismerjünk meg!

Szia Gabi!
Sok sikert a lombikhoz. Én nem vagyok Kaális. Legalább is még...

Monyó!
Ma mész dokihoz, el ne felejtsd. Kép Majd írd meg mi volt.

Kivi!
Továbbra is. Kép

Izgalmas dolgok vannak itt a héten...


j.
Vendég
 


Sziasztok!

Brill!

Drukk megy, nagyon vigyázz magatokra! Ha gondolod, hogy jót tesz, gyere trécselni mozozni, ha inkább pihiznél, akkor pihizz!

Timi!

Nagyon bájos Kristóf, lehet, hogy csak én látom úgy, hogy az angyali mosoly mögött pörög az agya a huncutkodáson?KépKépKép Nagyon sok boldogságot még egyszer.

Mozi!

Nekem a minél később, annál jobb, legjobb a 18.00 óra lenne, ugyanis házhoz jön Stöpszlike járgánya péntek du. és én leszek a fogadó és vevő bizottságKép Kb. 4-re végzek, és utána tudok bárhová odagurulni.

Mátra!

Nem tudom, most punkban gondolkodom, ugye nem????Kép

Szép napot mindenkinek!

Juca

tjuca
 
 


Duddu Drága!

Na most előtted van a premier, hogy meddig lehet húzni a lakásvásárlást. Uccsó menzi aug 16. Szülés kb. május vége. Első gondolatok, már évek óta. Komoly elhatározás lakásügyben november. Elszánt keresgélés dec. jan. Sikeres rálelés jan vége. Morfondírozás, hogy jól döntünk-e +egy hét. További keresgélés és kipurc +1 hét. Azóta ügyintézés. Most értékbecslés. Várható beköltözés május 1. ebből egy hónap csuszi is lehet. Festés, beköltözés után. Szülés és tényleges ottlakás a jövő zenéje. Ügymenet: felettébb kalandos.
Mi még nem is nézelődtünk olyan sokat, mint lehetett volna, mert sürget az idő.

Na ha ezt végigolvasod a köv. elhatározás születik meg.
1. Jó lesz nekünk, a mostani fészek.
2. Azonnal váltani akarunk, hipp-hopp lendület, már rohanok is expresszért, katt ingatlan.com
3. Tök jó ez az adhoc időfolyás, emeli az adrenalint, kreativitást, spontaneitást, Jucáék élete is felpezsedült, már korántsem kispógári, ez való nekünk.

Jó döntést, Pusza:

Juca

UI: Hát én kicsit előbb kezdtem volna bele, de ezen már nincs mit morfondírozniKép

tjuca
 
 


Sziasztok, beugrottam a szünetben, hogy egy kis vidámaságot okozzak:

Utolsó mondatok

Uzulbuzul, milyen hülye név 1 barbárnak!!

A hegymászó utolsó mondata:
- Már értem miért volt olyan olcsó a felszerelés...

Süsü, hisz te seggrészeg vagy! Lehelj csak rám...

Ilyen közelről sokkal szebb a tűzijáték...

A kezemben tartott növényevő lábatlan gyíkot csak a szakemberek tudják megkülönböztetni a hasonló kinézetű szakállas viperától...

A jóllakott oroszlán emberre sohasem támad...

Az ember nem is gondolná, hogy ilyen közel engednek magukhoz ezek a hatalmas gorillák...

Ennek a kialudt tűzhányónak a kráterénél...

Adja ide a fegyvert, itt most senki nem fog meghalni.

A fa tetején vannak a legszebb cseresznyék.

Anyu! Hogyhogy te vezetsz?!

Kocsiban: Tuti beférek még a busz elé!

Semmi ok a pánikra, kisebb légörvénybe kerültünk.

Itt pont jó lesz, ebből a kanyarból látni az egész versenyt!

Ezeket a gumiköteleket mindig átvizsgálják ugrás előtt!

Ne félj! Ebbe még senki nem halt bele!

Én gumi nélkül szeretem!

"Beveszek még egy szem Viagrát..."

"Méghogy 3000 Volt? Hahaha!"

Mondtam már kicsim, hogy értek a villanyszereléshez.

Mondták már, hogy csúnya a feleséged?

Képzeljétek, ötösöm lett a lottón, és nálam van a nyeremény!

Na rendben, Drágám. Még egyszer csináljuk, de utána alszunk...

Ne essenek pánikba, ez a gáz nem mérgező!

Nem túl erős ez a pálinka?

Mibe, hogy 120-szal is be tudjuk venni ezt a kanyart!

Már látom a fényt az alagút végén ..... de miért dudál?

Ha beleszippantasz a porba, sokkal jobban érzed magad!

Látják, ez a ló még egy légynek sem tudna ártani!

Ha megrántom a zsinórt, sürgősen húzzatok fel!

Gyanús alakokat láttam az előtérben...

Hülye kutya, mit vicsorogsz?

Vakegér, ne hadonássz azzal a késsel!

Egy kicsit vidd arrébb, mert pont felettem van a betontömb!

Gyáva vagy, sosem húznád meg a ravaszt!

Még hogy nem merem megcsinálni?

Tartsuk be a lovagiasság szabályait: fordulj meg és öt lépés után lőhetsz!

A vadvízi kenuzás számomra rutinmunka!

Ugyan már!!! Ezek mindig le vannak szigetelve...

Nehézlovasságunk páncélzata ellenáll a mongolok nyilainak.
mátra
 
 


Syry
Köszi szépen! Ha legközelebb talizol Pilissel, én is üdv neki, és gyönyörű a kislánya, megnéztem múltkor a honlapjukat.

BRILL
Eszméletlen jól halad a dolog! Lesz fagyibabátok is? Remélem, szépen osztódásnak indulnak a petéid, és minden okés lesz a transzferen is! Nagyon-nagyon drukkolok! Jó pihenést!

Gabi
Üdv! Hát neked is elkelnek a drukkok a lombikhoz! Miért lombikoltok?

Bea
Neked is üdv, további türelmes, kitartó próbálkozást!

Tündi
Vendég
 


Sziasztok!

Juca!
Nálunk előbb elkezdődött a vége mégis hasonlóan necces lesz, az anyóséknál történő pocakosodásról nem is beszélve.
Nálunk: december elhatározás, február lakáseladás és pozitív teszt majd eszeveszett keresés, március új megtalálása, intézkedés folyamatosan, április 1-ig kiköltözés anyósékhoz, átadás augisztus közepe aztán befejezés, beköltözés szeptember vége, szülés várható ideje október vége, de a költözés itt is csúszhat.

Brill! A következő pár napban is mennek neked nagy nagy drukkok!

Bea, Gabi! Üdv köztünk, kérjük a többi infót is hogy megismerhessünk, végtelenül kíváncsiak bírunk lenni (aszt hiszem ezt a többiek nevében is mondhatom).

Duddu! Még mindig töprengek mikor menjek, majd csak elhatározom magamat.
Rönkház pedig például ilyen:
Kép

Pusszantás mindenkinek: Niki Kép

kancellárka
 
 


Sziasztok Lányok!

Brill, nagyon-nagyon örülök, hogy eddig rendben mennek a dolgok. Jó osztódást nekik!! Most már legalább tisztában vagyok vele, hogy mi is történik körülötted. Örülnék, ha te is tudnál holnap jönni. Láttalak már az utolsó talis képen. Téged, Dudut és Mátrát biztos hogy megismerném.

Ma reggel mondtam meg a férjemnek, hogy van egy új kis csapat, akikkel barátkozok. Persze, ő rögtön el kezdett félteni, hogy nehogy valamibe belekeveredjek, mert itt a neten sok furcsa dolog van (nem mintha mi nem ott ismerkedtünk volna meg!! Kép ). Aztán szépen elmagyaráztam, hogy itt kismamákról, meg annak készülőkről van szó, és így már mindjárt másképp állt hozzá. Tehát, hivatalosan is "el vagyok engedve" moziba Kép Kép

Én is örülök, hogy a doki nem látott semmit, bár én minden évben járok rákszűrésre, és az utobbinál is ugyanezt csinálták, és minden negatív lett. Akkor még nem volt hányingerem redszeresen, és a hasam sem fájt ennyit. Kicsit megnyugodtam, de csak egy kicsit, mert ugyanúgy émelygek azóta is, sőt, tegnap este a tévé előtt hirtelen annyira felkavardotam, és kb 1 óra mulva teljesen helyre jöttem. Várom a citológia eredményét, és utána majd valóban megnyugszom.

Sosi, okosan tetted, hogy elküldted őket, és hogy gondosan átnézted az ajánlatot. Mindig utána kell számolni. Még egy laikus is ki tudja számolni nagyjából a m2 felületeket, hiszen ezzel szokták átverni a hozzá nem értőket.

Rolly, köszönöm, hogy kicsit meséltél magadról. Egy hasonló isteni áldást kívánok neked a második babához is. Van akinek ilyen nehezen jön össze, de mint veled egyidős mondom, hogy nem vagy elkésve, és neked ráadásul van már egy kicsid. Jaj, bárcsak engem is megajádékozna Isten hamarosan eggyel!!

Kivi, veled vagyok lélekben (ezt egy hivatalos Kivi mondja neked Kép ). Kérlek, jelentkezz, ahogy megvan az eredmény. Izgulok nagyon. Visszaolvastam a juli-augusztusi levelezést, és tudom a harcaidat.
Vendég
 


Gabi, Bea! Bár én is új vagyok még itt, de welcome a csapatba. Én már csapattagnak érzem itt magam, annyira rendesek a lányok Kép Kép Kép
Vendég
 


Brill,
16 db szép tüsző!! Nagyon ügyi vagy!! Biztos szépen fognak osztódni és utána alig várják a Pöttömök hogy a mamiba visszakerüljenek és ott jól bevackoljanak. :o)) Szorííítok.

Angi, Lányok, Mindenki,
ma voltam a dokinál, ami annyi jelentett hogy csak az asszisztenssel találkoztam mert az doki azt sem tudom merre volt, átküldött vérvételre hogy megnézze a HCG szintet és majd holnap telefonálhatok az eredményért. Mondtam hogy ultrahangra is szeretnék menni mert megbeszéltem a dokival de erre csak annyit mondott hogy 2006.02.02. volt az utolsó menzi így éppen ma vagyok 5 hetes, talán ennek a hétnek a végén érdemes uh vizsgálatot csinálni. Elgondolkoztam és lehet hogy igaza van de akkor a másik doki miért tette belém az ideget? Már nem értek semmit, mindenesetre nagyon rosszul esene ha sielés után kiderül hogy gáz van és műtő, és a még a sielésemnek is lőttek.

Elnézést mindenkitől hogy most csak magamról írók de majd később bepótolom a válaszokat és köszönöm hogy meghallgattok.
Babások ti mikor voltatok előszőr Uh a tesztet követően?

Nagyon köszönöm a drukkokat és a válaszokat nekem most ez nagyon-nagyon jól esik.
Kivi
kivi2
 
 


Brill,
16 db szép tüsző!! Nagyon ügyi vagy!! Biztos szépen fognak osztódni és utána alig várják a Pöttömök hogy a mamiba visszakerüljenek és ott jól bevackoljanak. :o)) Szorííítok.

Angi, Lányok, Mindenki,
ma voltam a dokinál, ami annyi jelentett hogy csak az asszisztenssel találkoztam mert az doki azt sem tudom merre volt, átküldött vérvételre hogy megnézze a HCG szintet és majd holnap telefonálhatok az eredményért. Mondtam hogy ultrahangra is szeretnék menni mert megbeszéltem a dokival de erre csak annyit mondott hogy 2006.02.02. volt az utolsó menzi így éppen ma vagyok 5 hetes, talán ennek a hétnek a végén érdemes uh vizsgálatot csinálni. Elgondolkoztam és lehet hogy igaza van de akkor a másik doki miért tette belém az ideget? Már nem értek semmit, mindenesetre nagyon rosszul esene ha sielés után kiderül hogy gáz van és műtő, és a még a sielésemnek is lőttek.

Elnézést mindenkitől hogy most csak magamról írók de majd később bepótolom a válaszokat és köszönöm hogy meghallgattok.
Babások ti mikor voltatok előszőr Uh a tesztet követően?

Nagyon köszönöm a drukkokat és a válaszokat nekem most ez nagyon-nagyon jól esik.
Kivi
kivi2
 
 


Sziasztok!

Brill!
Most tényleg jó úton haladnak a dolgaitok...
csipiszes.gif (remélem, van ilyen, ha nem, akkor most találtam ki és a "hülye babanet" nem tudja megjeleníteni Kép Kép Kép)
Remélem, el tudsz jönni holnap, de ha pihensz, azt is elfogadjuk!! Kép

Gabi!
Üdv a csapatban! Van néhány Kaális is errefelé, de most meg nem mondanám, hogy pontosan kik is... Kép Egyébként van Kaális topik is, bár ha jól tudom, arrafelé most nincs túl jó hangulat.
Mielőbbi babásodást kívánok!! Kép

Bea27!
Dr. Dobosról én semmit sem hallottam, de érdemes megnézned, van egy olyan rovat, hogy szülészetek, kórházak és ott lehet találni infokat orvosokról is.
Egyébként természetesen be lehet kerülni a táblába, csak az adatokat kell megadni: kor, szülinap, lakhely, babaprojekt kezdete, átlagos ciklushossz, ma hányadik ciklusnapon tartasz.

Drága Dido!
A lényeg, hogy kiderült a moziműsor. A pontosság kedvéért: egyébként csütörtökön vált a műsor. Kép Kép
Jujj, de jó, megint talizunk!!!! Kép
Nem írtad, hogy neked mellik időpont jó. Vagy mindegyik?

Junko!
De aranyos vagy! Hát úgy bírjuk a várakozást, hogy muszáj és kész! A dokik nem akarnak olyan sűrűn látni, mint ahogy azt mi szeretnénk. Egyébként Zuram sokkal optimistább, mint én és azt mondja, hogy úgyis minden rendben lesz, eddig is milyen jól mentek a dolgok... Kép szerintem belül azért ő is aggódik néha, csak kifelé nem mutatja, de ez azt hiszem jobb így, mert néha helyreráz engem is!
Juca, Junko!
Hááát, az biztos, hogy nem könnyű kérdés ez a lakásügy. De nemrég csináltuk ugyanezt végig.
A lakásunkkal teljesen elégedettek vagyunk, mi találtuk ki és sokat küzdöttünk azért, hogy olyan legyen, amilyen. És még egyszerre 2 gyerkőccel is elegendő lenne egy pár évig. 2 éve lakunk itt, akkor épült az egész környék. Szóval csak a "4. emelet-ohne lift" a probléma, pont emiatt nem biztos, hogy lépni akarunk. Maximum edzettek leszünk, de nagyon!
Az a baj, hogy már elég régóta lakunk itt ahhoz, hogy megszeressük a lakást és belakjuk a szeretetünkkel, viszont nem elég rég ahhoz, hogy ne borsózzon a hátam, mikor eszembe jut, hogy hányszor kellett a melósokat elküldeni a francba. (a csempéinket pl. 3x rakattuk fel..)

Mátra!
Ha eldől a végleges hely és időpont, én szívesen útbaigazítalak. Sőőőt, mivel valószínűleg az Astoria felől jövök, lehet, hogy fel is tudlak szedni útközben. Fogadjunk, hogy sötétre festetted a hajad... Kép Kép

Angie!
Mátrát nem biztos, hogy megismered, mert nagyon titokzatoskodik az átalakulásával kapcsolatban Kép
Eleinte az én férjem is furcsán nézett rám, hogy mit ülök ennyit a gép előtt, de hamar megszokta.. Kép
Akár pszichés, akár nem a problémád, az biztosan jót tenne, ha azt kezdenéd beadagolni magadnak, hogy nincs is ott semmi komoly gond, a hányinger is legyőzhető, ha nem törődünk vele. Hidd el, hogy ez segít! Kép
Te hogy csinálod, hogy az aláírásod előtt van mindig egy vonal???

Lányok!
A táblával teljesen el vagyok maradva, ne haragudjatok. És ráadásul itt a m.helyemen egy elég régi változat van, de azért megpróbálom felgyűjteni. Ha valamit elnézek, szóljatok, jó?

Puszi mindenkinek:
réka
Vendég
 


Sziasztok!

Brill!
Most tényleg jó úton haladnak a dolgaitok...
csipiszes.gif (remélem, van ilyen, ha nem, akkor most találtam ki és a "hülye babanet" nem tudja megjeleníteni Kép Kép Kép)
Remélem, el tudsz jönni holnap, de ha pihensz, azt is elfogadjuk!! Kép

Gabi!
Üdv a csapatban! Van néhány Kaális is errefelé, de most meg nem mondanám, hogy pontosan kik is... Kép Egyébként van Kaális topik is, bár ha jól tudom, arrafelé most nincs túl jó hangulat.
Mielőbbi babásodást kívánok!! Kép

Bea27!
Dr. Dobosról én semmit sem hallottam, de érdemes megnézned, van egy olyan rovat, hogy szülészetek, kórházak és ott lehet találni infokat orvosokról is.
Egyébként természetesen be lehet kerülni a táblába, csak az adatokat kell megadni: kor, szülinap, lakhely, babaprojekt kezdete, átlagos ciklushossz, ma hányadik ciklusnapon tartasz.

Drága Dido!
A lényeg, hogy kiderült a moziműsor. A pontosság kedvéért: egyébként csütörtökön vált a műsor. Kép Kép
Jujj, de jó, megint talizunk!!!! Kép
Nem írtad, hogy neked mellik időpont jó. Vagy mindegyik?

Junko!
De aranyos vagy! Hát úgy bírjuk a várakozást, hogy muszáj és kész! A dokik nem akarnak olyan sűrűn látni, mint ahogy azt mi szeretnénk. Egyébként Zuram sokkal optimistább, mint én és azt mondja, hogy úgyis minden rendben lesz, eddig is milyen jól mentek a dolgok... Kép szerintem belül azért ő is aggódik néha, csak kifelé nem mutatja, de ez azt hiszem jobb így, mert néha helyreráz engem is!
Juca, Junko!
Hááát, az biztos, hogy nem könnyű kérdés ez a lakásügy. De nemrég csináltuk ugyanezt végig.
A lakásunkkal teljesen elégedettek vagyunk, mi találtuk ki és sokat küzdöttünk azért, hogy olyan legyen, amilyen. És még egyszerre 2 gyerkőccel is elegendő lenne egy pár évig. 2 éve lakunk itt, akkor épült az egész környék. Szóval csak a "4. emelet-ohne lift" a probléma, pont emiatt nem biztos, hogy lépni akarunk. Maximum edzettek leszünk, de nagyon!
Az a baj, hogy már elég régóta lakunk itt ahhoz, hogy megszeressük a lakást és belakjuk a szeretetünkkel, viszont nem elég rég ahhoz, hogy ne borsózzon a hátam, mikor eszembe jut, hogy hányszor kellett a melósokat elküldeni a francba. (a csempéinket pl. 3x rakattuk fel..)

Mátra!
Ha eldől a végleges hely és időpont, én szívesen útbaigazítalak. Sőőőt, mivel valószínűleg az Astoria felől jövök, lehet, hogy fel is tudlak szedni útközben. Fogadjunk, hogy sötétre festetted a hajad... Kép Kép

Angie!
Mátrát nem biztos, hogy megismered, mert nagyon titokzatoskodik az átalakulásával kapcsolatban Kép
Eleinte az én férjem is furcsán nézett rám, hogy mit ülök ennyit a gép előtt, de hamar megszokta.. Kép
Akár pszichés, akár nem a problémád, az biztosan jót tenne, ha azt kezdenéd beadagolni magadnak, hogy nincs is ott semmi komoly gond, a hányinger is legyőzhető, ha nem törődünk vele. Hidd el, hogy ez segít! Kép
Te hogy csinálod, hogy az aláírásod előtt van mindig egy vonal???

Lányok!
A táblával teljesen el vagyok maradva, ne haragudjatok. És ráadásul itt a m.helyemen egy elég régi változat van, de azért megpróbálom felgyűjteni. Ha valamit elnézek, szóljatok, jó?

Puszi mindenkinek:
réka
Vendég
 


Kivi!
Háát azt hittem, kicsit más híreket hozol.
Én pont 5 hetesen voltam először UH-n, és látszott 1 petezsák a kettőből.
DE!!! Ugyanakkor egy másik inszemes leányzónak az 5. héte nem látszott semmi és 10 nap múlva már nála is kettőt láttak.
én biztos nem bírnám ki, hogy valahol ne csináltassak egy UH-t, de megértem a türelmesebb reakciókat is. A döntést Rád kell bíznom, de gondolok Rád és drukkolok NAGYON! Kép

Monyó!
Téged is várunk a hírekkel!! Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Kivi!
Nem semmi, hogy mit meg nem engednek maguknak a dokik. Megbeszélt időre mész és még csak helyettest sem kér meg.
Anno én a 36. napon voltam UH-on és akkor csak a 7-8 mm-es petezsák látszott még a méhben. Utána én legközelebb a 9. héten voltam, de hát akkor már ugye minden látszott.
Szerintem, hogy megnyugodj érdemes lenne elmenni abba a magán rendelőbe amiről Dudu szokott írni, ott biztos csinálnának Neked egy UH-ot.

dido

dido
dido
 
 


Kivi!
Én 5+2-nél voltam uh-n és 8 mm-es petezsák már látszott.
Szorítok továbbra is!

kancellárka
 
 


Dido, Kivi!
A magánlaborban, amit említettem, én eddig csak vérvételen voltam, de hirdettek ott nőgyógyászt is. Meg is jegyeztem a nevét, mert nagyon "funny": dr. Binó Brúnó. Egyébként valaki írta a topikban, hogy ő a orvosa. Kép

Lányok!
Tud valaki valamit Katka30-ról?

És Szisszkáról? E-maileztem vele, de nem válaszolt a ciklusnap kérdésre. Csak azért, mert nagyon a tábla tetejin van... Kép

Cinca!
Te nem felejtettél el szólni, hogy új ciklusod kezdődött?
Mert már újra kezdted szedni a gyogyikat, nem?

Unique!
Mi újság felétek? Kép

Móni!
Tüszőcskékkel hogy álltok?

Évi Mamák!
Jól vagytok?

+++ jpeg +++ 377840 +++ +++
+++ jpeg +++ 377877 +++ +++
+++ jpeg +++ 377845 +++ +++
Vendég
 


Szia Kivi!

Na már most az uccsó menzi ennyire nem mérvadó szerintem. Nekem visszahúzták JOGOSAN Stöpszlit 1 héttel mert később volt a fogantatás, hosszabb a ciklusom. Így voltam a 7. hét végén, és akkor saccolták 5. hét véginek, 6. hét elejinek, a köv. uh-n már "csak" bő egy hetes volt az eltérés, és ez meg is maradt. Úgyhogy ne idegeskedj, ilyen nagyon korai szakaszban pillanatok alatt nőnek a babák. A másik, lehet nálad is egy-két nappal később volt a pé, és fölöslegesen paráztatnak, hiszen, még csak most töltöd be az 5-öt menzi szerint! Én egyáltalán nem csodálkozom, hogy nincs ott pötty. Ne aggódj, nem lesz semmi baj, a véreredmény sokat elárul majd, és RÁÉRSZ 1-2 hét múlva UH-ra menni! TÜRELEM? TÜRELEM tökmagot terem
Remélem sikerült megnyugtatni egy kicsit, de hidd el, tényleg nagyon korai még aggódni!!!

Pihizz, és gondolj arra, hogy pillanatról pillanatra növekszik a kis lurkó

Juca

Ja és progeszteron de ezt már úgyis tudod

tjuca
 
 


Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Kivi, én is azt javaslom, hogy menj el akár egy magánhoz, és nézesd meg magad. Az idegeskedés csak árt a magzatnak! Én azt mondom, hogy még ma menj el. Itt a lányok biztos tudnak dokit javasolni, bár nem tudom, hogy melyik városban laksz. Ragaszkodj az uh-hoz, és légy "erőszakos", ha muszály, a saját érdekedben. Jogod van tudni, hogy mi van veled.

Dudu, a profilban lehet beállítani az ALÁÍRÁS címszó alatt. Oda ha beírod a neved, az üzi végén nem kell többé bepötyögni a nevedet. Egyébként most megint el kezdtem émelyegni, és olyan érzésem lett, mintha nagyon éhes lennék, pedig nemrég ettem. Na ezt süsd meg! Az is lehet, hogy savtúltengésem van. ???

Lányok, mi van már ezzel a babanet-tel??? Nem megy el az üzenet már órák óta. Elég sokat vacakol a szerverük Kép Mérges vagyok, mert nem megy el az üzim, itt szórakozik velem, pedig látom, hogy Dudu és Tjuca már sikeresen be tudott írni a topikba.
Vendég
 


Jé most rózsaszín pöttöm babát kaptam Kép
Végülis minden baba lánynak indul csak némelyik félúton elromlik (bocsi a fiús anyukáktól Kép persze én imádnám a fiút is, de ezt muszály volt)

kancellárka
 
 


Dudu!

Nekem bármelyik időpont jó. Persze, ha rajtam múlna én minnél korábbira mennék, mert este felé már nem olyan jó a tömegközlekedés felénkKép, de ez azért nem olyan komoly érv, mint ha valaki dolgozik, vagy a Babócáit megy meglesni...KépKépKép.
Úgyhogy nekem mindegy melyikre megyünk, csak le kéne már fixálni, mert a végén még lemaradunk rólaKép:

ditta

dido
dido
 
 


Duddu
Köszi érdeklődésedKép
Kétszer már írtam délelőtt, először a kissrác egy laza mozdulattal újraindította a gépet és elszállt mindenKép Utána a net nem működött.
Talán harmadjáraKép
Szóval most annyira nem vagyunk jól, mert Kristóf már harmadjára beteg egyhuzamban, egymást fertőzzük a családban, minden erőfeszítésem ellenére, most is épp lázas a drágaKép
Amúgy már 13 hónapos nagyfiú, nagyon okos, sok mindent megért már, 1 hónapja önállóan jár, és még mindig ugyanolyan vigyori, mint voltKép
Aludni nappal sajnos még mindig nem szeret, szinte egyfolytában talpon van, pörög, nyüzsög, dumál (kedvenc szava most a "NEM"Kép), énekel, szeret táncizni, mutatja, hogy kapcsoljam be a magnót, ő pedig édesen elkezd rá rugózva táncolniKép
Már 8 foga vanKép
Időm mellette még mindig nulla, egyhuzamban igényli, hogy vele foglalkozzak, 1 percig nincs meg egyedül, még WC-re is együtt járunk. Nehéz nagyon vele, 10 gyerek energiája szorult beleKép
De azért imádnivalóKép
Dobok fel pár képet róla:
Így gyalogol:
Kép

Telefonál:
Kép

Vigyorog ki az asztal alól:
Kép

Segít zoknikat reregetni:
Kép

És még egy vigyor:
Kép

Bocsi a sok képértKép

Többieknek pedig, ismerősöknek és ismeretleneknek egyaránt, kívánom, hogy mihamarabb összejöjjön a pocaklakó!
Pocakosoknak pedig boldog 9 hónapot!!!Kép

Babus és Kristóf

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok!

Most csak híreket írok...terveim szerint este jövök még!
Tehát: a 16 petesejtből 12-t termékenyítettek meg. Ebből 9-en indultak osztódásnak, űgyhogy 9 embiónk van...
Holnap még telefonálunk, előreláthatólag szombaton transfer!Kép

Köszi a drukkot továbbra is!Kép
Puszó Mindenkinek!
Brill Kép

Kép
brill
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?