Nem rövidültem tovább, méhszáj zárt, maradt c1000.
DE: doki bejelentette, h nem tudja garantálni, h tud szüleszteni. Ugyanis belgyógyász szakvizsgára készül, és délelőttönként nem nagyon fog ráérni. Ajánlott is egy kollegát. Nem tom, mit is akar tul.képpen, azt, h keressek mást, mert nem ér rá, vagy csak ha délelőtt szülnék, azt nem tudja garantálni. Még jövő héten megyek hozzá az uh-eredménnyel, akkor tisztázzuk. Úgy vok vele, h hiába van fogadott dokink, nem 100 %, h be tud jönni. Ezt eddig is tudtuk. De ha nem délelőtt szülök, akkor tudna vállalni, legalábbis ezt mondta. Meg ugye hetente megyek vizsgálatra, azt is tudja esetleg délután csinálni. Nem tom, nincs kedvem másik dokihoz, mert a jelenlegi így is már a 2. a 7 hónap alatt. Zavaros az egész. Pedig ez a doki jónak tűnt, ráadásul minden héten megdobtam 3000 ft-tal.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Ja, a vércsoportomra azt mondta, h van benne egy nem azonosítható ellenanyag, ezért esetleg ha vmikor transzfúzióra kerülne a sor, nem jó a sima 0 RH-
Bánatomban pizzát rendeltünk, sztem az sem volt teljesen megsülve, de megettem.
Úgy látszik, ez nem az én napom.
Most visszaolvasok.