Jóóó reggelt!
Nóri, én tuti nem bírnám egyszerre a főzést, házimunkát, a gyereknevelést + még apának is kb. 100 %-osan megfelelni... Szóval én nem is panaszkodom!
Olyan velem is történt már, hogy cukor helyet sót tettem a teába...

Koleszos lakótársam meg annyira készen volt egyik reggel, hogy a meleg teát mikor öntötte a bögréjébe észre sem vette, hogy már a kézfején csurog a lé. Aztán egyszer csak feleszmélt és jó nagy lendülettel el is dobott mindent a kezéből...
De az ilyen bakiknak apukám a csúcstartója a családban: képes a kocsi tetején hagyni a pénztárcáját vagy a szemüvegét és így elindulni. Egyszer egy ismerős bácsi hozta vissza neki a szemüvegét, mert az egyik kanyarban lecsúszott (naná!). Még jó, hogy csak a faluban járt-kelt akkor a kocsival. A pénztárcával már nem tudom, mi lett, talán az kibírta a tetőn, míg leért a mamámhoz, aki szintén a faluban él.
A legdurvább az volt, mikor kidobta a slusszkulcsot a kukánkba... Eszébe sem jutott volna neki, hogy talán ez történt. Anyunak kellett visszafejtenie a rejtélyt, és végül ő borította ki a kukát, hogy na, tessék, csak megvan a kulcs!
Kicsit félek, hogy magam is ilyen szórakozott leszek, bár mióta kb. önállóan kezdtem élni Szegeden, azért sokkal megfontoltabb vagyok. De előtte, míg gimibe jártam velem is előfordult, hogy a szemetet a lenti mélyhűtőbe akartam bedobni, és csak akkor esett le, hogy mekkora egy lüke vagyok, mikor már kinyitottam a hűtő tetejét... A kuka meg természetesen egy teljesen másik helyiségben áll... Nem baj!
Egyszer meg, még ált. sulis koromban szépen hazasétáltam, leültem apukámmal ebédelni, aztán nézem az órát, hogy nekem még a suliban kellene lennem... Azaz, tudomást sem véve arról, hogy a többieknek még eszük ágában sincs hazamenni, én összecsomagoltam és irány haza. A suliban már össze-vissza kerestek, sőt anyu munkahelyére is átment valaki szólni, ő meg szegény tiszta ideg lett, hogy biztos elraboltak vagy valami bajom van. És nem. Én nyugiban ücsörögtem otthon apukámmal. Persze aztán visszamentem szólni, hogy megvagyok.
Ja, meg volt olyan is, hogy télen zokniban és papucsban akartam elindulni otthonról. Persze a nagykabát és a hátizsák már mind rajtam voltak... De férjem is indult már el otthonról szemeteszsákkal, és csak a buszmegállóban vette észre, hogy mi van a kezében...
No, de nem folytatom, gondolom, minden családban vannak hasonló sztorik.

Még annyit, hogy manapság meg mintha kezdenék a ló túloldalára esni: már minden intéznivalót felírok magamnak, ötször megnézem, hogy bezártam-e az ajtót stb.
Ja, megkaptam karácsonyra a házi videót dvd-n. Hát folyt a könnyem a sok nevetéstől... Egyik gyereknapon Szandinak öltöztem be, és a "Kislány kezeket fel, most egy kis szerelem kell" c. dalt tátikáztam. Persze háttértáncosokkal megspékelve.
Ja, és megvan rajta az is, ahogy anyu fürdeti a húgomat.
