Sziasztok!
Itt vagyok én is, csak kicsit sűrű volt a program az utóbbi napokban! Igen, tegnap voltunk a temetésen, reggel 1/2 8-kor indultunk itthonról és kb. délután 5-re értünk haza! Addig anyu volt Benivel, nagyon jó fiú volt, iszonyt nagyokat aludt, de mikor hazajöttünk, és felkelt a délutáni szunyából, nagyon örült nekünk! Minden nap voltam olvasni, így nem vagyok lemaradva szerencsére semmiről, csak reagálni nem volt már időm, de most megpróbálom pótolni! Remélem, hogy nem hagyok ki semmit, igyekszem visszaolvasni, és közben notepad-ban írni!
Köszönjük a hiányolást, de tudjátok, rossz pénz nem vész el...
Mentettem az újabb öregapós/anyós képecskéket, mindjárt fel is dobom a legújabb kollázst, immár 12 babóval!
Mecsi, tök jó, hogy voltatok babauszi bemutatón! Nekünk sajnos nagyon messze van a III. kerület, így max. a Sniky-ék által látogatott budafoki uszi jöhet szóba, de még nem is beszéltük meg a férjemmel, hogy egyáltalán szeretnénk-e járni a foglalkozásokra, mert nekem ez a megmerítős dolog annyira durvának tűnik! Persze, tudom, hogy a reflex benne van a babákban, de én legszívesebben csak úgy mennék, mint mondjuk Kittiék és akkor egy medencébe velünk együtt pancsolászna Beni is! Lehet, hogy butaság, majd még töröm a fejem, hogy mi lenne a legjobb megoldás!
Adri, sajnos szállást én sem tudok, de tényleg google kereső és ott próbálj mazsolázni, biztosan van millió szálláshely, csak mi nem tudunk konkrétat!

Drukkolunk nektek Dorca szeme miatt, és kívánom, hogy minden a legnagyobb rendben menjen! Mindenképpen tájékoztass minket a fejleményekről!
Dadomi, utólag is boldog szülinapot kisfiadnak, és gyönyörű tortát sütöttél a kis szülinaposnak!

Gratula hozzá!
Barbi, ez a vörösszem-effektusos leírásod tök jó, de sajnos az én fényképezőmön be is van állítva, hogy vörösszem ellen vakuzzon elő, és mégis pirosak maradnak a szemecskék... Egyébként azt vettem észre, hogy a legtöbbször a kék szemű gyerekek fotói lesznek ilyen piros szemesek!
Boni, én azért sem írtam semmit a fényképezősre, mert nekünk egy nagyon egyszerű sony van, semmi tükörreflex, vagy hasonlók, egy kis kézi sony cyber-shot (7,2 megapixeles), ezt kaptam a kollégáimtól mikor eljöttem a cégtől szülni!
Aproo, durva, hogy kitörött a bergon kereketek! Nekünk mondjuk sima fix kerekes mind a négy, szóval ez a fajta probléma talán nem érint, de még jó, hogy lehet hozzá kapni kereket, vagyis megcsinálják, nem lenne jó új járgányt venni!
Végül hova mentek gyerekdokihoz, és kihez fogtok tartozni???
Gratula Levinek a burgonyás hozzátápihoz! Biztosan ízlett neki, ha így tátikázott!
Bekötni mindig anyósülés mögé, ha együtt megyünk, mert nekem jobban kézre áll, ha valami van, akkor gyorsan ki tudom kapni az ülésből (nálunk volt, hogy kaja után, autósülésben bukott vissza hatalmasat, és elkezdett köhögni, mert visszanyelte!), ha egyedül vezetnék, akkor pedig anyósülésre háttal bekötve! Hogy melyik a legbiztonságosabb!? Fogalmam sincs! Szerintem talán a vezetőülés mögötti, ha csak abból indulok ki, hogy hirtelen manőverezni kell, az ember reflexből biztosan magát védi, így mögötte a gyerkőc is biztonságosabban utazik, de majd Boni férje talán előkeresi azt az értékelést és okosabbak leszünk! Amúgy középre én sem tudnám, mert ott nincs olyan bizti öv, ami alkalmas lenne!
Nagyon édesek a fotók, sorrendben (hozzászóláshoz csatolt fotók időrendjében!): Zéti "baba", Zsombi baba, Virág baba, Zsigi baba, Dorca kéz és láblenyomija

, és maga Dorca baba, Emma baba gitárral, Csenge baba "csipkés" előkében, fürdőkádban, apájával, Kittiék Levije apájával, anyájával a habok között, gyönyörű szemecskéjével!, Andris baba a dobozban, Zsigi baba széles szájú mosolya, és a harisnyaevészet!
Lei, hidd el, nem rontottál el semmit! Viszont infó, hogy az espumisan pont arra van, hogy a kis beleiben képződött légbubikat egy nagy pukivá alakítsa... Lehet, hogy nem kellene szednetek, és könnyebben szabadulna meg úgy a kisebb pukiktól!?

Sajnálom, hogy ez van nálatok, most már jó lehetne, ha elmúlna a pocifájásotok! Meg a náthához is mihamarabbi jobbulást mind a kettőtöknek!
Csenge, sajnálom, hogy a klinikán ennyit kellett várnotok, de a lényeg talán, hogy Zsombi állapotát nem látják olyan súlyosnak, vagyis a prof nem olyan borúlátó!

Juhéjj! A Balcsis fotók szuperek, bár én nem mernék rámenni, hiába tudok úszni, akkor is van egy fajta fóbiám a nyílt vízeken való csúszkálástól...
CsengeAndi, nektek jó utat a telelés biztosan szupi lesz!
Kitti, sajnálom a rémálom teleléseteket! Mi meg hogy mondtuk, vagyis én, hogy biztosan nem lesz semmi baj!

Sajnálom! Lehet, hogy Levi még nem nyitott az ilyesfajta kimoccanásra!?

Remélem azért a nyáron megpróbálkoztok újabb utazással, addigra már majdnem 1 évesek lesznek a csöppök, csak jobban ellesznek ők is! Nem?
Szuszu, örülök, hogy a szemátmosást ennyire jól viselte a fiúcska! Az, hogy Te meg annyira nem, az tök érthető, gondolnám ezért sem engedik, hogy bent maradjanak a szülők! A lényeg, hogy Andris túl van rajta, nem okozott akkora traumát neki ez az egész és most már csak jobb lehet a kamillázás után, biztos nem lesz újabb komoly gond a szemecskével!!!
Julcsi, nektek is jobbulást, bár azt hiszem, hogy én már csak a végére értem ide, szóval már lehet, hogy Eni is makk egészséges!
Ja és képzeljétek, nálunk megvolt a 2. átalvós nap... Nem tudom, hogy miért, de lehet, hogy érezte Beni, hogy valami para van, mikor anyum jött kedden, mi meg elmentünk a temetésre, akkor reggel 1/2 6-kor ébredt először a csöppöm, és aztán vissza is szunyált egészen 9-ig! Persze azóta tegnap megint rendes kerékvágás szerint keltünk hajnalban, szóval van nálunk is nyüszi! Az elalvás nálunk általában úgy néz ki, hogy kajcsi után sétáltatva büfiztetjük, aztán letesszük a kiságyba, és némi mérgelődés után, változó, de max. 60 perc után bealszik a drágám! Szerencsére a sétáltatós altatások már a múltté, de mindig van valami új a nap alatt, így volt már megint, hogy szopival kellett elaltatnom! Ez van!
Gratula a babócák súlyához! Szépen kerekedik mindenki! Mi, ha minden jól megy, pénteken bemegyünk védőnénihez, rákérdezek pl. a kajcsizásokra is, mert az is eléggé bonyolódik mostanában! De nem aggódom, amíg nem fogy! És remélem, hogy ez nem fog előfordulni!
Döncikének külön gratula a gigantikus méretekhez!!! Ja és persze, anyucinak is, hogy ilyen szuper minőségű tejcsivel tud szolgálni!
Nagyon komolyak az ülős baba fotók is, Pistike, Dorca, lenyűgöző!
Sziszka, ha hasról nem tud vissza, vagyis még onnan nem fordul vissza, azt hogyan lehet fejleszteni!? Ebben nem tudsz nekünk segíteni? Málnusnak meg gratula, hogy már mind a két irány ilyen profin megy!
Nem is tudom, hogy mit szerettem volna még írni!? ... Remélem, hogy mindenkinek reagáltam, akinek tudtam valamit írni, és bocsánat, ha mégis kimaradt valaki!
Gyerkőc fent van már egy ideje, így lassan kajcsi jön, szóval mennek is kell!
Amúgy nálunk minden rendben! Beni édes, jó fiú, nem beteg szerencsére, szóval lekopogom, minden okés velünk!
Tranzit, háááát, ilyen jégpáncélban nem merem berizikózni, meg babakocsival a mínusz ezerben sem lenne túl jó, hát nem tudom, hogy mi lesz holnap, de írjatok, hogy mikor lesz pontosan, hátha mégis be tudunk ugrani!
Columbine Ágiékkal mizújs!? Tudtok róla valamit esetleg!?!?!?!?!?
További szép napot mindenkinek!