Vindo
valami woodle-k, vagy mi, de nekem egyáltalán nem tetszenek. Apja azt mondja, hogy nem gáz.... Hát nem tudom... De nem szeretem, ha rajzfilmet néz, mert utána kibírhatatlan.
Kaqk
milyen gyerekülést vettetek? Bocsi, most nem esik le... De jó, utaztok!

Jó pihenést!
Irina
Hát nálunk épp áll a bál, nekem elegem lett abból, hogy könyörögni kell azért, hogy vigyázzanak a gyerekre. Nem jönnek el hozzánk, pedig mi szép zöldövezetben lakunk, sok gyerek, rengeteg játszótérre, elkerítve, nagyon szuper helyen lakunk, inkább mi menjünk el hozzájuk, ott van egy 4 nm-nyi játszótér, nincs elkerítve, tőle kb 2 m-re autók járnak, belváros, kosz, bűz, az emberek teljesen mások, amikor hallok ott egy beszélgetést, kiver a víz, a végtelen butaság, áááá... Meg sok ilyen-olyan ember van ott, nem akarom jellemezni őket, na... Itt ha nem is tökéletesek az emberek, de azért az értelmiség költözött ide, azért nagyon nagy eséllyel találsz magadnak megfelelő partnert és ha nem is te tudsz normálisan elbeszélgetni, mert két gyerek mellett nincs rá idő, de a gyereked normális gyerekekkel játszik, akikben van valami fantázia, nem azért vannak lent, mert anyának elege lett belőlük a lakásban és csak nézek... Nem tudom, de nem jól viselem az üres életmódot. Egyszerűen nem! Nincs semmi bajom azzal, hogy valaki nem egy észkombájn, ne legyen az, de ha süt róla, hogy borzalmasan buta és erre még büszke is, hát az nagyon gáz! Eszembe sem jutott beleszólni a beszélgetésbe, amikor az egyik azt mondja a másiknak, hogy ő nem adott a gyereknek annyit inni, hogy ne pisiljen annyit...

Hát nem tudom... A másik meg elmondja, hogy jaj, hát a gyerek nem szereti a gyümölcsöt, nem eszik ezt meg azt, na de a chipset meg a csokikát, meg az édességet, na azt igen. Jaj! Én ebbe belehalok! És végülis még ezt is vállaltam nagy nehezen, de aztán amikor ott voltunk anyuéknál és a vizsgámról odamentem, látom, hogy a két gyerek bambulja a tv-t, amin egy mosolyfej mozog két percenként egyet és a háttérben megy valami nem tudom, milyen zene (talán olyan, ami ilyen játékgépekben megy, valami idétlen, borzalmas!!!!), semmi történés, csak nézik a tv-t, na akkor kiakadtam, felöltöztünk és hazajöttünk. Inkább ne sikerüljön a vizsgám olyan könnyen, de a két gyerekből nem fogok droidot nevelni. Amerre megyek, minden szobában megy egy tv és a brazil szappanoperák felváltva egymás után. Kérdezem, miért tv-znek? Mert unatkoztak. Mire látom, hogy a földön elérhető magasságban egyetlenegy játék sincs!!! Látom, hogy szegény kicsi megpróbálja az építőkockát lehúzni, majdnem a fejére húzza, ami azért jó súlyos. Mondom, hogy hát itt van a garázs, építőkocka, játékok, miért van olyan magasan, hogy nem érik el a gyerekek? Csak néz... Nem is értem... Komolyan nem értem! Nálunk a lakás tele van játékokkal. Ott vannak a könyvek, hát olvasott belőlük szerinted egy sort is? Hát persze, hogy nem! Ha csak eszembe jut, felforr a vérem. Mert ő fáradt! Hát igen... Nekem ez jutott, nem érdekes, nem panaszkodom, csak elmondtam, hogy mi a helyzet. Azóta nem beszéltem velük, ez volt két hete talán, de komolyan mondom, hogy egyszerűen nem bírom hallani a hangjukat. Tudod, az a szörnyű, hogy én elégedetlen voltam az ő nevelésükkel kapcsolatban, azt hittem, hogy csak a lázadásom miatt van, de itt vagyok a két gyerekkel és továbbra is azt gondolom, hogy én nem úgy akarom csinálni, ahogy ők. Nem akarok olyan életet élni, mint ők! Nem akarok olyan érzéketlen, céltalan, tétlen, tunya, üres életet élni! Örülök, hogy kiszakadtam belőle! Nem akarom, hogy a gyerekeim egy percre is közel kerüljenek ehhez az életmódhoz, amitől én menekültem. 18 éves korom óta nem lakom otthon és ennek örülök, mert azóta élek, addig csak vegetáltam. Nagyon nehéz volt magamra találni, de sikerült. Nem fogom hagyni, hogy újra kikészítsenek. Sajnálom, hogy nekik nem volt lehetőségük normális életet élni, de valahol ez az ő döntésük is. Én békében szeretnék élni, úgy, hogy közben gondolkodom, úgy, hogy közben megbeszélünk dolgokat. Ezt azóta tudom megtenni, mióta elköltöztem. Sajnos ők nagyon eltévedtek. De már látom, hogy soha nem fogom tudni őket visszahozni az életbe, ők csak visszahúznak. Gyermekkoromra úgy emlékszem vissza, mint valami borzasztó, keserű dolog, nem voltam boldog és nem kívánom vissza. Tényleg nem! Nem akarok újra kisgyermek lenni, mert az borzalmas volt! 18 éves korom óta élek, addig csak szenvedtem. Pedig nem bántottak fizikailag, de az a lelki sivárság, az a nem megértettség, az nagyon nagy szenvedés volt. Az én gyerekeim ne így nőjenek fel! Én csak arra kérem a jó Istent, hogy a gyerekeimet fel tudjam nevelni becsülettel és legyen erőm őket támogatni, míg nem lesznek képesek egyedül megoldani. Annyit kértem Istentől, hogy addig mindenképpen adjon erőt és életet, hogy erre képes legyek. Hogy ők soha ne érezzék azt, hogy nem kapják meg a támogatást, soha ne legyenek magányosak, tudják, hogy én mindig az a sziget vagyok, ahová ki lehet kötni, ahol van egy kis csepp mennyország. Ez nekem nem jutott és ezt mindenképpen szeretném megadni nekik. Nehéz ez... De segítséggel nem megy! Anyósom egy katonatiszt, ő olyan, mint apu, ugyanaz. Inkább magunkra maradtunk. Egy nappali iskolával ez így nehéz. De érzem, hogy ezt kell tennünk! És azt is érzem, hogy menni fog! Valamiért egy tégla esett le a szívemről, hogy lemondtunk az ő segítségükről, nem tudom ezt elmagyarázni, de most jól érzem magam tőle! Bocsánat, hogy így kitört belőlem!
Témaváltás:
örülök, hogy egy kicsit kikapcsolódsz, de jó!

Élvezz ki minden pillanatot, olyan jó dolog kicsit belelátni egy más világba!

Hozz képeket is nekünk!
