A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2004. őszi kisbabák


Szia LivKép

Én olvastalak, csak sajna egyik kérdésben sem tudok segíteniKép
Remélem jár erre valaki, aki hasznosat tud Neked mondaniKép

Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 


LivKép

1. Én csak a klasszikus arany fülbevaló, lánc vagy medál ötlettel tudok előállni. Az én nagyobbik fiam a kereszetlőjére ezüst evőeszközkészletet kapott, igaz ő akkor még csak fél éves volt, de nekem tetszett az ötlet.

2. Mivel Bernát még nincsen megkeresztelve, ezért csak a 4 évvel ezelőtti tapasztalat alapján tudom mondani, hogy ki kell választani az időpontot és a templomot, ott elintézni a szükséges adminisztrációs teendőket, meghívni az embereket akiket utána vendégül látsz. A templomi teendőket meg a pap elmondja, az biztosan változó.

3. Én úgy tudom a szülők nem szoktak semmit venni a keresztelőre, még sehol sem láttam és mi sem vettünk a nagyfiamnak semmit.

4. Bernát az utóbbi 2 napban ébred igen gyakran, van amikor a cumi megnyugtatja, de van amikor addig sír amíg nem kap enni, de egynél többször nem kell etetni éjszakánként. Egyébként többnyire átalussza az éjszakát, de sajnos én sem tudok rájönni mitől lehet ez, azt az egyet figyeltem meg, hogy ha nagyon fáradtan alszik el akkor nagy valószínűség szerint fel-felsír az éjszaka folyamán.

Cukkinihez nincsen sajnos ötletem. Remélem van azért valami használható számodra az irományomban.

CsirkeszKép
jó szülinapozást Nektek! És természetesen Boti Apának Kívánunk Boldog születésnapot!

ViolaKép
mindig akartam írni, de valahogy elmaradt, mi is Kívánunk Míra babának boldog névnapot!!!Kép

KyrKép
én 2 napnál tovább nem tárolnám a főzit. (csak ha virágot akarnék látni a hűtőmbenKép)

ReditkeKép
remélem minden rendben a kisbabával, és Bálint keze is gyógyul már!

Na eldugulok, úgysem fog olvasni senki semKép

Mindenkinek szép hétvégét!

Dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 


Sziasztok!

Ma sem aludtunk túl sokáig, már egy órája dorbézol a drágám. Kép

Liv,
szerintem a keresztelőre arany vagy ezüst ékszer szép ajándék, frappánsabbat én sem tudok.
Saját gyerek keresztelőjére ajándék szülőktől nem szokás, max. te veszed meg a szép ruhát, amiben lesz. Pappal kell lebeszélni a dolgot + vendégeket meghívni más teendő nincs.
Mostanában Márk is gyakran kell, lehet, hogy a frontok okozzák vagy a napközbeni sok inger.
Cukkinihez, ha megpárolod, szerintem bármilyen más zöldséget vegyíthetsz, biztos fini.

Kyr,
szerintem is max. 2 napig tárold a főzit.

Tegnap voltunk a börzén, szerencsésen túléltük. Már odamentünk 7.45-re, a pénztárnál csak 5 percet álltunk sorba, kellemes meglepi volt, majd még 10 percet várakoztunk 8-ig, hogy beengedjenek. 9-ig nyugisan lehetett nézelődni, utána bedugult. Szerencsére hamar megvettük, amit akartunk, aztán 1/2 10-kor már jöttünk is el. Vettünk Maxi-cosi autósülést 15 ezerért, meg egy sportbabakocsit, ami szinte vízszintesig dönthető 8 ezerért, csak kicsit ki kell súrolni őket. A pelus tényleg olcsó volt, Libero csomag 500 Ft-tal olcsóbb, mint a boltban, azt is vettünk, meg pár bébiételt. Több cuccot már el se lehetett volna bírni. Szép volt, jó volt, de elég is volt. Kép

Kár, hogy ma ocsmány idő van. Kép

Macsek

Kép

Kép
macsek11
 
 

 
 

SziasztokKép

Nagyon szép pünkösdöt mindenkinek,talán holnap már az idő is kedvez szabadtéri programoknak is.Kirándulást tervezünk Velem,Kőszeg irányába,visszük a babakocsit+hátihordozót is aztán majd meglátjuk melyik válik beKép.Pesten is így pang a használt ingatlan piac mint nálunk Vas megyében?Sajna nem tolonganak az érdeklődök,légyszi szorítsatok még nekünk(bár tudom ám,hogy eddig is drukkoltatok ezerrel és köszönöm isKépKépKép)

CeditKép

Remélem mindent tudtatok intézni,lelkiekben veled vagyok,sok puszit küldök!

ReditkeKép

Picurkával mi újság,mindennap eszembe jut és szorítok érte teljes szívből!Bálintnak gyógypuszikKép!Míra állandóan a görgős széket matatja,hiába lépek fel anyai szigorommal kiröhög és "csakazértis" csinálja előbb-utóbb baj lesz nálunk is.

DinoKép

Mírámnak nyomtam egy nagy puszát a buksijára és átadtam a névnapi üdvözletedet!

LivKép

Nálunk is volt ilyen időszak éjszaka,muszáj volt közénk venni különben senki sem aludt volna.Én a fogára gyanakodok utólag is,most megint átalussza az éjszakákat,max egyet-egyet nyüszizik.

CsirkeszKép

Jó ünneplést,egyél igyál finomakat,Apát Istenke éltesseKép!

TimócaKép

Fogacska fronton mi a helyzet?Remélem már nyugodtabbak az éjszakáitok!

MacsekKép
Enyém Míra is korán kel(szomszédok jóvoltából)aztán Apájával dorbézolnak a nagy ágyon,a konyhában hallom a hancur hangokatKép.

AnitaKép

Annyira klassz helyen laktok,páromat oltogatom ha arra járunk nyáron meglátogatnánk egyszer,persze ha nem bánnád!Lakópark:kár,hogy az ilyen nyugis helyeket is beépítik szép lassanKép.

KormiKép

Hová tüntél a vőlegény jelöltünkkel együttKép?

NikkKép

Most már bizti hogy Augsz.23-29 Leányfalun üdülünk,elötte ha nem bánod Emailben értekezünk és ha nem is lesz pont tali azért összefuthatnánkKép.Remélem nem temettek maguk alá még a tankönyvekKép!(Email címem:horvath.viola@gmail.com)

Macs,Vera,Kyrandia,Moszi,Juti,Magika,Trompipi,Fantikbaba,Gnékriszti,Minike,Cseng o,Lau sok puszi Nektek és a gyerkőcöknek is,ha valakit a szita agyammal kihagytam annak meg duplán!!!!

Viola
h_viola
 
 


Sziasztok!

Gondolom, most mindenki kirándul Kép, vagy legalábbis levegőn van Kép. Végre, jó idő van Kép. Mindjárt indulunk mi is Kép.

ViolaKép: Köszönöm érdeklődésed Kép, de még mindig tartom, hogy nálunk sosem lesznek fogacskák Kép. Szenvedés, nyügizés van Kép (szerencsére nem túl sűrűn Kép), éjszaka megint kelünk 1×-2×, de még egy aprócska fogcsücsökünk se nem van Kép.

Szép időt, jó kirándulást mindenkinek Kép.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


SziasztokKép

TimiKép nem olyan nagy baj, hogy nincsenek fogacskák, Ákosnak is csak 8 hónaposan jött az elsőKép Bazsi meg most lesz hétvégén 8 hónapos, de már a 6. foga jönKép
Bazsi is felállt csütörtökön, azóta persze állandóan állni akar, már a fürdőkádban is. Már majdnem felült, ő is úgy csücsülne fel, hogy tolja magát hátra, kíváncsi vagyok, mikor fog sikerülni.

Liv: keresztelőre általában valamilyen ékszert vesznek, Ákos a keresztszüleitől egy aranyláncot kapott, egy pici kereszttel.
Mi nem vettünk neki külön ajándékot, megvendégeltük a rokonokat, meg előtte elintéztük a templomban a keresztelőt.

CsirkeszKép Férjednek utólag is boldog szülinapot kívánok!Kép
Botond ma ünnepli a névnapját? Ha igen, akkor boldog névnapot a nagylegénynekKép

A héten megvolt az első átaludt éjszakánk is, sőt a második isKép Tök furcsa volt 7,5 órát aludni, este fél 9-től reggel 7-ig aludt...persze már fél 6-kor felébredtem, mert már világos volt és hirtelen megijedtem, hogy Bazsi nem keltett. Belopakodtam a szobába, és akkor láttam, hogy kezét szétcsapva horpaszt tök nyugodtanKép
Este már nem elég neki a tejcsi, sőt, utána még legalább 120-at megeszik cumisüvegből.
Viszont a kaksija elég száraz és kemény, próbálom itatni teával meg vízzel, de ma reggel bevetettem én is a HohesC-t, narancslét vettünk. Ilyenkor ugye már lehet adni nekik narancslét?

Mi itthon töltöttünk a hétvégét sajna, mert a férjem majdnem végig dolgozott, így nemigen tudtunk elmenni sehova, ma is megy délutánKép

Megyek, készítek egy kis ebédet a családnakKép
Céklaevés közben:
Kép

PancsizásKép
Kép

Lau
lau
 
 


Sziasztok,
pár napig olvasó üzemmódban voltam, mert kicsit sűrű volt a program.

CeditKép Részvétem anyud miatt. az enyém is elment 17 éves korombanKépKépKép

Nem tudom hogyan, de végre eltaláltak hozzánk a fogmanók.Megvan Kornél elsúőő fogcsücske!!!!!
Timóca van remény.Kornél már lassan 8 és fél hónapos!

Az új álldogáló és üldögélő babócoknak gratula! Bazsi tündériKép

Kornél a hétvégi nagy dínom dánomban megkóstolta a citromfagyit és az apja által készített citromos-diós halat.Mit mondjak, ízlett neki nagyon.

Nálunk mostanában az állandó reggeli az anyatejes banánturmix Milupa gabonapéppel. sűrítésre mindenkinek ajánlom, mert bármibe belekeverhető.Kornéllal motanában nagyokat labdázunk.Imád velem gurigázni.Viszont egykistürelmetlen hisztigép, szóval most muszáj mennem.

üdv; Vera

hvera
 
 


Sziasztok,
pár napig olvasó üzemmódban voltam, mert kicsit sűrű volt a program.

CeditKép Részvétem anyud miatt. az enyém is elment 17 éves korombanKépKépKép

Nem tudom hogyan, de végre eltaláltak hozzánk a fogmanók.Megvan Kornél elsúőő fogcsücske!!!!!
Timóca van remény.Kornél már lassan 8 és fél hónapos!

Az új álldogáló és üldögélő babócoknak gratula! Bazsi tündériKép

Kornél a hétvégi nagy dínom dánomban megkóstolta a citromfagyit és az apja által készített citromos-diós halat.Mit mondjak, ízlett neki nagyon.

Nálunk mostanában az állandó reggeli az anyatejes banánturmix Milupa gabonapéppel. sűrítésre mindenkinek ajánlom, mert bármibe belekeverhető.Kornéllal motanában nagyokat labdázunk.Imád velem gurigázni.Viszont egykistürelmetlen hisztigép, szóval most muszáj mennem.

üdv; Vera

hvera
 
 


Sziasztok!

Lányok, nagy dolog történt nálunk (nem, nem a fogak Kép): Este Livike fogta magát, és támaszkodva, kapaszkodva ugyan, de felállt Kép. Nem tartott sokáig, mire lefotóztuk volna, már össze is esett Kép. Picit korainak gondolom (6,5 hós), de valószínűleg inkább tornázik fognövesztegetés helyett Kép. Vagy csak az ajándékának örült így meg (egy SpongeBob lufi, ami nagyobb nála Kép). Lehet, hogy most hetekig nem fogja újra produlálni, de akkor is olyan aranyos volt, fel is kaptam megpuszilgatni Kép.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Timi Kép
nyugodj meg! Levi is ezt csinálja, ő nagyjából 6 hósan kezdte, hogy pl. a csípőmnél felkapaszkodott és kinyomta magát Kép
Most már szinte tökéletesen ül, térdelve felkapaszkodik akárhova Kép Kép és még nincs 7 hós Kép

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!
Bocsánat, hogy belekotty a topikba, nekem egy kicsit nagyobb gyerekeim vannak... ( 9 éves és 2 éves) Viszont láttam itt a fórumon egy anyukát, szokott ide is írni: Tontica-t, aki viszonylag közel lakik hozzám. Szívesen felvenném vele a kapcsolatot, talán néha összefuthatnánk itt a kies Spanyolországban, ha van kedve.... ;-)
Szóval, ha esetleg "látjátok" őt, szóljatok neki, köszönöm!
Vagy lehet itt privát levelet is küldeni valahogy? Én nem találtam rá lehetőséget.
Köszi mégegyszer, és további jó babázást!
Sziasztok!
shedir
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenki jól van, mi a hétvégén nagyon keményre vettük a figurát, és kétszer is megtámadtuk az ügyeletet. Minden várakozás ellenére nem adtam fel, amíg dokker nénik meg nem vizsgálták Lilit, de sajnos nem találom kielégítőnek a helyzetet továbbra sem! Kép Állítólag valószínűleg vírusos fertőzése van, de 1.nem hányt, 2.nem megy a hasa, 3. dokik szerint semmi baja a torkának, 4. nincs begyulladva a füle, se semmi más a orr-fül-gégén legalábbis ezt állítják. DE azért Lili nem volt hajlandó ma szopizni, csak hónaljtartásban, huzogattta a fülét, és üvöltött, ha megnyomtam a fültövét. Viszont a láza nem ment 38 fok alá semmiféle szelíd, durva és drasztikus gyógymóddal sem Kép Az éjszakákról már nem is beszélek, rémesen keveset aludtam még ahhoz képest is, hogy különben nem vagyok egy nagy alvásigényű emberke. Kép De nem adom fel, küzdünk, mint malac a jégen, holnap megyünk házidokkerhez! Kép

Ja, és a legszebbet elfelejtettem írni, ugye a hülye anyuka elutazott a hétvégén Pécsre és sem TB kártyát, sem lázícsillapítót nem vitt magával. /Normál esetben azért a TB kártya és az oltási könyv alapfelszereltség utazásnál, de most valahogy mégis kimaradt!/ Naná hogy ekkor lesz jó beteg a gyerkőc! Azért iskerült az ügyleten így is kúpot feliratni! Kép

Volt egy jó rendőrös sztorink is: Ha lemegyünk Pécsre, mindig kimegyünk a sírokhoz. Elég nagy temető van, 2 főkapuval, és köztük 1-2 kilóméterrel. A felső kapunál kezdtünk, a baba a hátamon a hordozóban bealudt. Gondoltuk lecsörgunk autóval a délikapuhoz, de nem akartam felverni a mukkert, úgyhogy hátiputtival együtt beültem a hátsó ülésre az anyósülés felőli oldalon. Félúton két rendőr bácsi áll az út szélén, természetesen félreállítottak minket. Gondoltam, megint itt hagyunk egy 10000-est minima, férjem nem volt bekapcsolva sem. A pasi elkérte a papírokat, közben fohászkodtam, hogy maradjon továbbra is olyan lusta,hogy nem hajol le. Mivel az én nevem van az autó, de a férjem vezetett, megkérdezte, hogy kié az autó, mondtam hátulról, hogy az enyém /közben továbbra is fohász, hogy ne ébredjen fel manókám, és ne hajoljon be a pasi/, de elkezdett behajolni, hogy akkor kéri az én irataimat is. Közben a páromnak eszébe jutott,hogy 2. tulajként benne van a forgalmi belsejében ő is, úgyhogy pasi ismét felegyenesedett. Megfujatta a szondát, megköszönte, hogy minden rendben, aztán tovább engedett minket. Mázsás kövek durr le, párom sebességbe tette az autót és elindult, amikor a rendőrünk társa kilépett az útra,hogy leinti a következő autót, és oldalt nézett ránk. Látszott az arcán az elképedés, amikor meglátta a nyakamban szunnyadó babát és szinte megjelent a felirat a szemében: "vazzeg öcsem, ott megy a zsíros fogásunk", de akkor már pörgött a kerék és szépen elslisszoltunk!!! .. Kép

Most feljött hozzánk a hugikám, azzal a jelszóval, hogy ő úgyis szeretett volna babázni egy kicsit, és akkor most majd segít nekem a vizsgák előtt. Eddig nálunk 4-en voltunk /hugi+pasija, én+férjem/a babára, mégis nehezen bírtunk vele, kiváncsi vagyok mennyit fogok tudni tanulni a htéen.. Kép

Bocs, hogy nem írok mindenkinek, de azért mindenkinek nagy nagy puszit küldök!
Macs
maccs
 
 


Shedir!
Üdv! Kép
Ha megtalálod Tontica egyik hozzászólását, akkor esetleg ha rákattintasz a nevéra, akkor a profilban, ha feltette, megvan az e-mail címe.
Mostanában a "külhoni anyucijaink" ritkán járnak erre! Kép
Macs
maccs
 
 


Sziasztok,

Látom másnál is zajlik az élet rendesen.Macs nem semmi a sztorid. Tök jó, hogy megúsztátok. Nálunk a hétvége az alvási hátralékok feldolgozására ment el. Felváltva aludtunk TamássalKép Komolyan, mostanában a kívánságlistám élén az alvás áll. Kornél sincs túl jó paszzban. Bár a kaja nálunk nem igazán kérdés, de az éjszakai alvás nehéz dolog. Átlag 2-3 óránként ébred és ha nem sietek, akkor teljesen felveri saját magát. Fél7-kor pedig végleg reggel van. Így ugyan a férjem mindig beér a melóhelyére, viszont fél óra pihi veszteség van.

Kornél kedvenc játékai: a mellszívóm, a varrógép pedálja, a TV távirányítója( és minden másé, amit elér) a kávésbögrék. Mindez persze akkor poén, ha aztán gondosan a földre dobálja az asztalról.

Viszont, sikerült megcsinálnom a függönyöket mindkét szobába.Kornél mellett az ilyen tevékenységeimre vagyok különösen büszke. A fiam most épp a zenélő játék felhúzásán ügyködik.Sikerrel, szóval nem tudom mikor lesz a délelőtti alvás. Minden esetre lassan kióvakodom. HáthaKép

Vera

hvera
 
 


Sziasztok LányokKép

Jó nagy csend volt itt a hétvégénKép

Remélem mindenkinek nyugisan és szépen teltek a pihinapokKép

LauKép
Gratula az átalvott éjszakákhoz és az álláshoz isKépKép
FotókKép

VeraKép
Gratula az első fogcsücsihezKép Csak így továbbKép
Kornél egy kis ínyenc, csak nézek itt, hogy miket eszikKépKép

TimócaKép
FelállásKép Nem semmi....
Azért egy lufis képet feldobhatnálKép

MaccsKép
Remélem a házidokidnak lesz ötlete Lili lázát és fülfájását illetően, szegény picikeKép
Nem akarom már megint a fogakra fogni, de nekem tök sokszor mondták, hogy fogzáskor a fülüket is fájlalhatják-húzgálhatják a babók, meg hát lázasak is lehetnek (de a fogakra szinte bármit rá lehet fogni ebben az időszakbanKép)
Remélem gyorsan jobban lesz a lánykaKép

ReditkeKép
Bálint keze jól van?
És a pöttöm baba? Drukk-drukk továbbra isKép

ViolaKép
Okés, gyertek-gyertekKépKép
Lakás: Nnnna, majd jól odadrukkolok nektek egy jó vevőt mostmár!Kép

CsirkeszKép
Boti fiúnak boldog névnapot kívánokKép

LányokKép
Köszi az almás tippeketKép A párolást még nem próbáltam. Viszont már megemeltük az adagot, mert Eszti úgy tátog a kanál után, mint egy kis halacskaKép Tehát, amíg nem tolja ki a kajcsit, ehetKép
De tényleg, mikortól vehetem úgy, hogy ez egy egész adag volt és akkor a délelőtti szopi helyett már "rendes" kajcsi van csak?
Viszont a popsija tök pöttyös és pirosKépKép
Nemtom mitől, lehet, hogy az újfajta kakitól? Vagy újabb fogacskák? Az első két fogánál nem volt ilyen a popija, de elvileg lehet, ha jól tudomKép
Ma éjjel négyszer is felsírt, továbbá tegnap extra mennyiségű nyálat folyatott, és a kezét is fordítva eszi most, úgyhogy lehet, hogy tényleg a felső fogak készülnek...Kép
Ugye elég két hét az újabb kaja kipróbálásáig? Mert akkor jöhetne ma a krumpliKép
Sokat levegőztünk hétvégén, olyan jó voltKép Meg az is jó volt, hogy Apát három egész napig reggeltől-estig láttukKépKép

Apa füvet nyír, mi meg lustizunk Anyával, he-heKépKépKép
Kép

Ez a fűnyírás nagyon uncsi volt, mire Apa ideért, elálmosodtamKép
Kép

Puszi mindenkinek
Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 


Sziasztok!

A cukkinit végül megpároltam, és sárgarépával adtam Dávidnak, nagyon ízlett neki.

Az ékszer a 16 éves lány keresztelőjére elvetve (akinek különben mi leszünk a keresztszülei, az ő szülei pedig lesznek Dávidéi), mert azt kap a nagyszüleitől. Kérdeztük, mit szeretne, azt mondja, könyvet. De mondom, mégse vehetjük meg neki mondjuk A neveletlen hercegnő 6-ot, vagy mittudomén. Úgyhogy úgy döntöttem, kap valami szép, és - árban és eszmeileg is - értékes lexikonsorozatot. Hasznát is veszi, emlék is, nincs jobb ötletem. Én pl. örülnék egy ilyen ajcsinak.

Dávid továbbra is csak 1-2 mp-ig marad meg négykézláb, aztán hátracsúszik a lába, de nem baj, majd sikerül, ha itt lesz az ideje.

Viszont - minden előjel nélkül - kibújt az első fogacskája! Kép

Puszi, Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Maccs, majd írj, hogy hogy van Lili! Remélem, jobban! Kép

Reditke, hogy van a baba? Kép

Anita, szerintem ha egy hétig nincs panasz, akkor jöhet a következő bevezetendő hami! Kép

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok.
Gyors leszek, mert ébredezik a kisfiam.
Sikerült visszaolvasnom, de hozzászólni nem fogok tudni mindenkihez sajnos.
Maccs Kép Jobbulást Lilikének.

Boldog névnapokat és szülinapokat babáknak, apáknak Kép

Köszönöm a sok érdeklődést kis unokaöccs ügyben. Tegnap kezdték el ébreszteni mély altatásból. Kopp-kopp, de úgy néz ki jól veszi a kanyart a baba, mert stabil az állapota. Ma már szinte teljesen fenn van és a gépek nagy részéről leszedték, még egy kis levegőt kap támogatásként. Ha minden szépen alakul nála, akkor a hétvége felé próbálnak egy próbaetetést, hogy megnézzék tényleg jól sikerült-e a műtét és összeforrtak-e aminek összekellett.
Nagyon remélem, hogy nem romlik az állapota és ez a hétvégi dolog is jól fog sikerülni.
Anyuka millió gyógyszert szed, de már otthon van.
Köszönöm még egyszer.

Vasani Kép Lau Kép
nagyon cukik a bébik.

Dobok fel én is pár képet.

Első az ujjacska, mint látszik a gyűrűs ujj, kicsit nagyobb és lilább mint a többi. Mindig mondom, hogy Shrek keze van Bálintnak.
Kép
Ha már arról van szó, ki mit eszik Kép Bálint tegnap anyuéknál délutáni szopizás után benyomott két csirkecombot, csak néztem Kép

Kép

És így "röhögök", amikor papa bohóckodik nekem.
Kép

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


Bocs, kicsit el vagyok havazvaKép (pontosabban szennyes és vasalandó ruhával), de Livnek akartam írni:

Liv!

Ha ilyen konkrét kívánság van, de mégsem teljeserrn az: miért nem vesztek utalványt? Lehet kapni könyvutalványt, és akkor olyat vesz, amit szeretne. Kicsit személytelenebb, de talán jobb, mindha egy olyat vesz az ember, ami nem tetszik a megajándékozottnak.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


lányok

tejfokozó süti receptet nagyon szeretném elkérni.
Légyszi-légyszi kisunokaöccs anyucijának kellene

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


ReditkeKép
Ezeket még Efgabi tette fel anno, remélem segítKép
Esetleg a méz helyett lehet bele lekvárt tenni, nehogy babapocifájás legyen belőle (nálunk az volt)

<!--attachment: Anzac-224499.doc*mime_msword.gif*application/msword*27.6**Anzac%2edoc --><center><pre>
Kép
Anzac.doc (27.6 k)</pre></center><!--/attachment-->

Nekem még bejött pl. a főtt tészta.

Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 


SziasztokKép
Vagyok én is, de egész egyszerűen csak most jutottam el idáig. A hétvége nagyon jól sikerült, megültük apa szüli, és Boti névnapját. Mindketten kaptak tőlem tortát, Apa egy 30-ast, Boti meg egy B betűt a torta közepére. Botinak átadtuk a meglepi-tortát, hagytuk, hogy a mancsaival felavassa, a szélén összekócolja, aztán az övét is megettük ApájávalKép
A jókívánságokat mindkettőjük nevében köszönöm.

LivKép
Cukkinit én millió féle variációban adom Botinak.
1. cukkini - krumpli - spárga - snidling - margarin
2. cukkini alufóliába tekerve egy kis kaporszár melléhelyezve - krumpli - brokkoli - margarin
3. cukkini és brokkoli alufóliában sütve - rizs - paradicsom

Egy kis kakukkfüvet mindig teszek hozzá.

A keresztelőre szerintem is jobb ötlet a könyvutalvány, mert nem az az igazi ajándék, aminek az ajánékozó örül, hanem aminek az ajándékozott. Max az utalványokkal menjetek el közösen vásárolni. vagy mi lenne, ha az aranyfülcsi és nyaklánc mellé gyűrűt kapna tőletek a keresztelő dátumával a belső oldalon.

ReditkeKép
Ez nagyon jó hír a babáról, nekem sajna csak Bp-en van meg a tejcsi süti receptje. Nem tudom, hogy csinált-e pluszban tejet, de én nem bírtam megállni, hogy csak napi 5-6 szemet egyek meg belőle. Nem tudom, hogy jól emlékszem-e, de vagy itt a babanet honlapján, vagy a kismama honlapján fent van a tejcsináló süti receptje.
Bálint ShrekKép mancsa jól kinézKépKép A két csirkecomb nem gyenge, a salit is bevágta mellé?

MacsKép
kuka rendőrjét jól rászedtétekKépKép Lili babának jobbulást! Mit mondott a házi dokker?

LauKép
Céklahegyek-hova legyekKép Bazsi a kis kópé jól néz ki a piros kajcsi után.

AnitaKép
Látom jól telt a hétvége, lusti, apa, fűnyírásKép Ti aztán tudtok dőzsölniKép

VeraKép
Gratula a fogcsücsökhöz. El ne engedd mostmáraztánmáraztánmostmár azt a fogmanót!

puszi
Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Sziasztok!!Kép

VeraKép Gratulálok a fogacskáhozKépKép Nem is kell ezt elkapkodni, ráérnek vele a manók, viszont némelyik jól belehúzottKépBazsi meg is szenvedi, ma reggelre hőemelkedése volt, épp, hogy nem szúr a fogacska, de már érzem az ínye alatt. Éjjel azért felkeltett 4-kor, akkor éreztem, hogy meleg a buksija. Szerencsére a kedve jó.

TimiKép Nagyon ügyes a csajszi, tényleg hamar felállt, Bazsi is így csinálta, hogy felhúzta magát, aztán csak egy pillanatig tartott. Utána 5 nappal rendesen felállt, most meg már állandóan csak állna.

MaccsKép szegény Lili, sajnos, tippem sincs, mi lehet, egyik lurkómnál sem tapasztaltam ezt.
Nagy sztori volt a rendőrökkel, még szerencse, hogy megúsztátok bírság nélkülKép Bár, lehet, hogy méltányosságból eltekintettek volna tőle.Kép

AnitaKép Csúcs mindkét képKépKép
A telken nekünk is kell majd füvet nyírni, főleg, hogy úgy hallottam, június (vagy július?) 1-től megbírságolnak, ha parlagfű van a telken.
Alig várom, hogy kimehessünk mi is végre, meg jó lenne tényleg jó kis házat találni nekünk is, egyelőre még nincs.

LivKép Gratula az első fogacskához, Bazsi is teljesen titokban növesztette az elsőtKép

ReditkeKép Itt a süti receptje:

250 gramm búza
150 gramm árpa
100 gramm zab
egy marék kesudió
150 gramm vaj
150 gramm barnacukor
Elkészítés: a gabonát lisztté őröljük, a kesudiót finomra aprítva aranybarnára pirítjuk, ezután hozzákeverjük a vajat, cukrot. Tíz-tizenöt másodperc múlva levesszük a tűzről, és ha kicsit kihűlt, három-öt evőkanálnyi vízzel elkeverve két-három centiméter átmérőjű golyókat formálunk. Naponta öt-hét golyócskát ajánlatos elfogyasztani. Ez az adag körülbelül 40 golyócskára elegendő.

CsirkeszKép jó kis receptötleteket adtál cukkinihezKép Épp ma gondolkoztam, hogy hogyan készítsem elKép
Jó kis buli lehetett nálatok, igazi családi banzáj. Én is szoktam hagyni Bazsit kicsit belepacsálni a kajákba, általában ebéd után mindig átöltözünkKép

Akartam ma venni friss brokkolit, de a piacon azt mondták, hogy nagyon drága, ők nem hoznak...
Lányok, Ti fagyasztottat vettetek, vagy van olyan piac, ahol van? Mert akkor körbenézek máshol is.

Puszi
Lau
lau
 
 


Anita Kép Lau Kép Köszi a receptet, már tovább is löktem.

Csirkesz Kép salit?? Minek? Ha hús is van Kép

Lau Kép
Én mirelitet csinálok általában.

Én már úgy örülök, hogy aránylag sokmindent ehet a gyerek, ma például ugyanazt ebédeltünk.
Petrezselymes rizs + zöldséges sült husi. Már nem turmixolom neki, hanem darabokat adok a szájába és ügyesen összerágcsizza és a fő, hogy nagyon élvezi, hogy ő már ilyen nagyfiú és így eszik Kép
Ledőlök, mert bealudt.

Edit
Kép


Kép
reditke
 
 


Sziasztok Kép!

Köszi mindenkinek Kép a részvétet. Az a szörnyű, hogy öngyilkos lett és a bűntudatomat - hiába tudom, hogy nem én tehetek róla - nagyon nehéz kordában tartani. Ügyeket intézgetem, júni 3-án lesz a temetés. Nna, abbahagyom ezt a témát, nem borusítom a topikot.

Nem tudtam nagyon visszaolvasni, csak futólag, de gratula fogacskákhoz, felálláshoz és minden nagy-nagy dologhoz, mert nagy dolgok ám ezek Kép

Andris szerencsére egy "tündér", annyira aranyos, hogy többször is megnevettet a kis lurkó.
Képzeljétek már négykézlábon közlekedik. Na jó, egy kis túlzással, de már 10-15 perc alatt halad 1/2 - 1 métert. Viszont úgy tűnik, hogy nagyon fel akar állni. Hát remélem mászik még előbb néhány hetet.

Most csak ennyi, beszaladtam, hogy ne felejtsetek el, nem tudok most személy szerint irogatni, de mindenkinek sok puszi. Most már majd megpróbálok rendszeresen jönni.

Cedit
cedit
 
 


Beszti Kép, köszi, de utalványt nemrég kapott tőlünk, méghozzá elég komoly értékben, így nem akarjuk kétszer lelőni ugyanazt a poént.
De elég jól ismerem az ízlését a leányzónak, másrészt szeretném kicsit terelgetni is Kép olvasásügyileg, ha már a szülei sajna nem igazán teszik meg. (Eddig sikerrel jártam, ezért bizakodó vagyok a továbbiakat illetően is. Kép)

Csirkesz Kép, köszi a cukkinis ötleteket!

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Csirkesz, különben tudtam, hogy neked lesz vmi jó recepted erre is. Kép Mindenre ilyen klassz receptjeid vannak, és közkinccsé se teszed őket?

Más: mi is vettünk medencét (Maccsék után szabadon), tök jóóóóóóó! Kép

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok lányok!
Gyorsjelentés: Liza a járóka rácsába kapaszkodva feltérdelt!!!
Igaz, onnan csak hanyattdől iszonyatos puffanással, de remélem hamar rájön, hogy kell leoldódni a járókáról Kép
kyrandia
 
 


Sziasztok,

elég régen írtam, de olvaslak benneteket rendszeresen, csak nálunk szerencsére olyan problémamentesen zajlik az élet (kopp-kopp-kopp)Kép, hogy nem sok dolog van, amiben tanácsot kéne kérnem. (Persze ez nem is jelenti azt, hogy nem is lesz.)

A kislurkók nagyon aranyosak!

Eszternek ma délutánra kibújt az első fogcsücsköcskéje Kép, és most majd kezdhetem leszoktatni a kezem rágicsálásáról, mert eddig ez volt az egyik kedvenc rágókája.
Pénteken mérték: 9570 gramm, ami elég komoly megpróbáltatás a derekamnak és a hátamnak. (Ehhez 6 és fél hónapos és 69 cm.) És hát imád enni. Kép Eszik már almát - azt minden mennyiségben és formában imádja -, sütőtököt, krumplit és répát. azt hiszem, céklával fogom folytatni. Napi 1x kap pépeset, a többi szopi.

Jártunk úszni egy kicsit, de annyira fázott a 29 fokos vízben, hogy abbahagytuk, és most jógázni járunk, azt nagyon élvezi.
Annyira szeretne ülni, de egyelőre még csak a hasáról fordul a hátára, úgyhogy messze van még a felüléstől, de a kezével nagyon ügyes, és rengeteget dumál.

A cukkinis recepteket én is kimásoltam.

Íme egy kép a Kisasszonyról:

Kép

Bori
lbori
 
 


Sziasztok!

AnitaKép: kérésed számomra parancs Kép. Livike a lufival:
Kép
Kép
(sajnos nem a legjobban sikerült képek)

Közben kiderült, ez a felállás nemcsak véletlen volt, mert gyakorolgatja Livike továbbra is, úgyhogy lejjebb kellett tenni a kiságyat, nehogy kipottyanjon Kép.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Sziasztok lanyok!

Hat jo reg voltam erre.

Sajnos nem tudtam visszaolvasni. Most keszul a kertunk. Zolika meg fogzik.
Van mar alul ketto es folul egy kint van a masik meg most jon.
Raadasul jovoheten kedden megyunk nyaralni.
Igy most vasarolgatok meg mosok es vasalok.
De mar azert varom a jovohetet.

A babok nagyon aranyosak.
Tunderiek es szepek es okosak.

Magi
Vendég
 


Bori Kép Már hiányoltalak!!!

Tegnap voltunk védőnéninél is (2 hónapja nem látta Lizát...), 6600 gr, 66 cm. Csodálkozott, hogy én csinálom a főzit, azt mondta, az anyukái között egy kezén meg tudja számolni, ki az aki nem boltit ad.
Íme, tegnap nem kamuztam, csak a sok munka miatt nem volt időm letölteni:
Kép
kyrandia
 
 


Hali

Megjöttünk a Balcsiról, jól éreztük magunkat. Gergő leginkább a játszótéren csúszdázott, meg motorozott a kölkökkel. Levittem az uszómedencébe is, élvezte nagyon. Gellértke is jól viselkedett. Csak az volt a baj, hogy a férjemnek bedagadt a bokája és végig bicegett, így a kirándulásokon nem vettünk részt, csak pihentünk.

Tegnap néztem a Vészhelyzetet és nagyon rossz érzés, ha arra gondolok, hogy Gellértkénak is valódi csomója volt a köldökzsinórján.

Csirkesz
Boldog névnapot BotinakKép És boldog 30.-at apánakKép

Macs
remélem már jobban van Lili.

pusz
Judy

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok!

Kicsit rokkant vagyok. A jobb vállam, lapockám és a nyakam is jobb oldalon tökre fáj 3 napja, valami idegbecsípődés féle lehet, pocsék. Egybőél eszembe jutott Csirkesz a derekával, átérzem ezt az állapotot, igaz én tudok állni és menni, de kissé görnyedten, mint egy anyóka. Kép

Nálunk nincs fog, Márk nem mászik, nem ül és nem is áll Kép viszont a lábaival olyan mesterien fog, hogy szédület. Van egy piros labdája, ezt pl hanyattfekvésben fogja a két kezével majd átteszi a lábai közé, lábaival szorítva leengedi a földre, elengedi, majd újra rászorít, felemeli és átveszi a kezébe. Kép Komoly hasizom és ügyességi feladat, nekünk se lenne egyszerű! Kép Még az az új tudománya, hogy hason fekvésben magasra kinyomja magát, lépeget a kezével körbe, ha mellette fekszem akkor pedig rám lépeget és rágcsálni kezd.
Ma voltunk útlevelet csináltatni, igazi sztárfotó készült róla!

Cedit,
örülök, hogy már vagy, további sok erőt az elkövetkezendő napokhoz! Andris nagyon édes lehet! Kép

Reditke,
nem semmi Bálint a csirkecombbal! Kép És micsoda nevetése van, igazi szívtipró! Kép

Csirkesz,
boldog név- és szülinapot utólag is a fiúknak!

Kyrandia,
Liza nagyon ügyi! Kép

Timi,
Livike még mindig csúcsmodell! Kép

Lbori,
kisasszonyon látszik, hogy jól érzi magát! Kép

Lau,
brokkolit fagyasztottat adok.

Vera,
de jó, hogy van már fogcsücsök! Kép Könnyű fognövesztést kívánok!

Anita,
szép kis hétvégétek volt, nagy nyugalom sugárzik a fotókról!

Maccs,
remélem Lilli már jobban vagy!

Üdv mindenkinek!

Macsek

Kép

Kép
macsek11
 
 


Sziasztok'
Nalunk azzal telnek a napok, hogy apan idegeskedunk, mert meg mindig sehonnan semmi.
Vera' Koszi a cimet, de mar nem elt a mult heten sem a hirdetes, vagyis a cim, az oldal meg fenn van, mintha aktualis lenne.

Tegnap voltunk dokibacsinal, megint olyan honapunk volt, hogy semmit nem hizott. (110g, persze az elozoben 600-at) Ugyesen felall mindenhol, de hanyattvagodik, ja es mar felul, de nem marad ugy hanem eldol. Nektek kapasbol ugymaradt a gyerek?
Fozni en is szoktam neki, de sajnosnincs jo zoldseges a kozelben, igy ha a nagypapa kuldd valamit abbol keszul a finomsag.

Miki egesz nap a fogait csikorgatja, mit csinaljak vele?

Udv mindenkinek:
csengo
Vendég
 


Sziasztok
egy gyors bejelentkezés Kép Most van egy kis időm,igy is át kellett tenni egy vizsgát,mert Bandó ne hagy tanulni,egész napos foglalkozást igényel.Egy vizsgán túl vagyok még van 5 .
megy a visszaszoktatás a kiságyába,eddig sikerrel,remélem igy is marad.Eddig elég sokszor aludt mellettem,de apa már szeretne visszaköltözni Kép 3 egyszerüen nem férünk el.Néha igy se mert mindig mászik egyre közelebb hozzám KépAz egy pici foga egyrs feljebb van,de másik még nem jön.Ma volt a védőnő is,elég sok mindent nem ehet még szegény a kis böre miatt ami már ebben a korban megengedett,nem baj majd pár hónap mulva már remélem nem lesz semmi gond.Igy is csak 8 hónaposan mertem banant adni neki,de a kis füle tele lett hólyagokkal,meg piros foltokkal tőle Kép

Viola
Az én email cimem a profilomba benne van.Nagyon örülnék ha tudnánk találkozni Kép Bandónak 28-ra tervezünk egy nagy családi szülinapot,elvileg 20 leszünk ha mindenki el tud jönni Kép Kép Kép

Lau
Átaludt éjszaka Kép hurrá Brokkolit én is mirelitet veszek,borsót karfiolt is Nekem azt monda a védőnő hogy az is jó.

Vera
Halacska Kép

Timi
felállás Kép

Macs
Lilinek jobbulást,meg persze derüljön ki mi volt a probléma.Rendörök Kép

Bori
Esztinek szép súlya vanKép Fiacskám igy 8 és fél hónaposan alig 8 kg Kép Kép Kép

Macsek
Útlevél mennyi idő alatt van kész?Nekünk is kell csináltatni,de teljesen el is felejtettem Kép Az eu-ba is kell?Vagy oda elég neki a lakcim kártyája vagy mi ?Gyógyulj meg hamar Kép

Minden kis fogzós babának hatalmas gratula,ugy látszik a tündérke most bepótol minden eddigi lemaradást,mert mindenhol elindultak a fogacskák Kép Kép

Kép
Kép
nikk0830
 
 


LivKép
Nem tudtam, hogy ilyen nagy az érdeklődés a babakaja receptjeim irántKépKép Egyébként mindig ilyen sokféle gazból kreálok főzit, ezeket jobban komálja a nagyfőnök.
Tegnap este előfőztem magunknak a zöldbabot, reggel meg elkapott az ihlet, hogy mi történne, ha ma Boti is ezt kapna. De ugye a zöldbab fokhagyma nélkül nem az igazi. Így a kiscsákónak külön főztem egy kis krumplit, 2 vékony szelet fokhagymát, 4 szelet cukkinit. A többi a zöldbab volt, meg egy kis pulykahusi és margarin. Bazi nagy sikert arattam veleKép Ha meg nagy szélvihar támadKép és azt látom hogy fáj a pocak a bab miatt, akkor a legközelebbi zöldbabbal majd még várok.

A hétvégén egyébként a saját húslevesünkből kapott Boti kajcit: marhalábszár, s.répa, zeller, meg az ő kedvééért belefőzött krumpli. Alig lehetett lecsatlakoztatni a tálkájáról, mert már a fülén is a pempő jött, de ő még ette volnaKépKép

JudyKép
Mit csinált apája a bokájával? Rosszul lépett, vagy focizott? Azért az szupi, hogy a lurkók szerették a nyaralást. Egy hét múlva megyünk haza, a rá következő héten lehet, hogy kiugrunk hozzátok Botival egy jo kis csevejre, ha nektek is jó.

LauKép
Nekem mázlim van, itt van friss brokkoli, de kb aranyárban. Így Botinak veszünk, de emberi (felnőtt) fogyasztásra nem használjukKép

CeditKép
Jó hallani felőled. A lelkifurkával biztos nehéz lehet mit kezdeni, de azért az bíztató, hogy tisztában vagy azzal, nem miattad történt. Légy nagyon erős, és találj sok-sok örömöt a pötty kis emberkédbenKép

BoriKép
A csajszid tünemény, és bizony bevallom, egy picit sem irigylem a hátadat, derekadat. Ilyen paraméterek mellett büszke lehetsz az izomzatodra. De azért picit haragszom, mert elcsentétek Boti elől a "topik legsúlyosabb egyénisége" címetKépKép

MacsekKép
Üdv a roki-mamik immár népesedő táborában. Enyém hátszerkezet még nem az igazi, mert ugye olyan nincs, hogy most akkor egy hétig kímélem magam, és nem emelek nehezetKépKép
De a folytonos javulás útjára léptem, csak nem tudom, mikor érek célba.
Remélem neked hamarabb sikerül, mint nekem, Te kis görnyedt hátú anyóka. Így legalább mindig "szem előtt" van MárkKép Nem is baj, mert ha ekkora nagy zsonglőr a legénykéd, jobb lesz ha odafigyelsz, mielőtt még a hűtőt emelgeti ugyanígyKép

ReditkeKép
Ügyik vagytok a darabos kajci evésbenKép Hány foga is van B-nek? Egy ebédet így darabolva adogatva mennyi idő alatt gyűr be a kismanó? Bocsánat, az úrKépKép

TimiKép
Livike meg a lufi szuper a képeken. A felálláshoz gratula. Akkor mostantól Te is felkészülhetsz a csata-fejszerkezetre.

Nálunk mióta Boti áll minden nap van egy-két kék folt csatasérülés gyanántKép Ma is csata-homloka van. Sikerült ugyanott lekarmolnia magát 3 párhuzamos csíkkal, majd ezekre merőlegesen beszerzett egy kék hupli-vonalat isKép kezdem érteni, miért akart Macs bukót szerezni LilinekKép

MagiKép
Jó készülődést a nyaralásra. Hogy alakul a kert???

KyrKép
Liza nagyon aranyos, és szupi-ügyiKép Csak így tovább - üzenem a csajszidnak!

Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


NikkKép
Eu-ba is kell útlevél. 1500 Ft, mindkét szülőnek jelen kell lenni az igénylésnél, minden létező iratát vinni kell a babának, és kb 1 hét alatt kész.
Ügyik vagytok a visszaszoktatással, azért ugye apáját is meg lehet érteniKépKép

Nekem már hiányzik, hogy otthon külön szobában aludjunk (itt egy szobában van mindenki), mert ott akkor szabadon "garázdálkodhatunk" mi is meg a hormonok is, nem leszünk örökké kitiltva a hálóbólKépKép

Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Sziasztok,

Csatasérülések nálunk is vannak. A járókából minden áron ki akar jönni, így most az ágyában tárolomKép. Nálunk a külön szoba az alapértelmezett. Már pár naposan sem bírt elaludni az ágyunkban, pedig akkor jó lett voln avele pihizni.

A brokkoli náunk a nagyi tavalyi lefagyasztása. Nagggyon imásja a kis törpe.

KyrKép Nagyon ügyi Liza. És hízott isKép Csuda nagylány.

MagiKép Nyaralásra felKép
NikkKép VisszaszoktatásKép

MacsekKép Márk nagy zsonglőrKép

TimiKép Livike tényleg még mindig naggyon csiniKép

LBoriKép Eszti képeKép

A ti babátok is megeszik két három üvegnyi kaját? Nálunk lassan a napi 4-5 * kajálás az általánoa. Persze a szopik száma nem változott.Szóval Vasani nem tudom nekünk mikor sikerül szopit kihagyni. Kornél életveszélyes gyakorlatokat ad elő, szóval megyek. Üdv mindenkinek. Bocs, hogy nem mindenre reagáltam.

Vera

hvera
 
 


Csirkesz Kép, köszi a legújabb kajcsirecepteket, jöhet a többi is! Kép

Vera, Dávid 2x eszik főzeléket naponta, összesen kb. 200-250 gr körül. (Maccs, nem azért tudom, mert mérem, csak az üveg alapján saccolok. Kép)

Ha már a súlyról van szó: Dávid pár dkg híján 9, azaz kilenc kg! Kép Hihetetlen, hogy 2-vel született.

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok!

Olvasó üzemmódért elnézést, az írásra valahogy mostanában nincs erőm/időm. A babák nagyon aranyosak és a beszámolók alapján nagyon szépen fejlődnek. Fogakhoz, mászáshoz, álláshoz minden babának és mamának szívből gratulálok Kép.

Ma voltunk 6hós mérésen, Áron 7910 gramm, 68 cm.
Másfél hete kezdtük a hozzátápit. Tegnapig csak almát kapott, ma először sütőtököt. Mivel ma kb. 150 gramm gyümit sikerült megenni, nem adtam utána tejcsit. Tegnap is már alig szopizott az alma után, meglátom kibírja-e fürdetésig és átaludja-e az ájszakát.

Vasani! A kérdésdre az én védőnöm kb. 125 grammot, a gyerekorvos kb. 200 grammot mondott. Én úgy gondolom, hogy a teljes adagnak kb. a kiváltott szopi mennyiségével kell megegyeznie.

A dokinénihez visszatérve: Áron még mindig nem forog Kép, így letolt a doki. Szerinte többet kellene a babit hason játszatnom, annak ellenére hogy nagyon sír. Probálkozom... Emellett hetente kétszer járunk dévényezni.

Liv! Dávidka mikor kezdett forogni? 9 kg nagyon szép teljesítmény a 2-höz képest, ráadásul szép formás baba.

Csirkesz! Garázdálkodás Kép Megállapítottam, hogy te magatoknak is nagyon ígényesen főzöl. Nekem nincs mindig erőm a főzéshez. Általában valami gyorsat csinálok (ma pl. tökfőzeléket brassóival), abból meg nem lesz olyan több összetevős mestermű, amiket te írogatsz. Áron kedvéért rászokom én is Kép. Boldog névnapot Botinak!

Nikk! Vizsgákhoz kitartás! Külön szoba Kép

Csengő! Fogcsikorgatás ellen nincs receptem Kép

Macsek! BecsípődésKép Férjem lumbágóval küzd, neki általában gyógytornász egy kezeléssel helyre szokta tenni és megszűnik a panasz. Babó lábgyakorlata nagyon ügyi Kép

Magika, Juti! Nyaralás Kép Mi szombaton utazunk Kép

Timi! Nagyon jópafa a lufitok. Nálunk is van egy héliumos katica a mennyezeten.

Cedit! Részvétem!

Bocs akikhet kihagytam, kezdődik a vacsi.

Andrea

KépKép
Áron
 
 


Hali

Csak gyorsan mert még előttünk a fürdetés.

Csirkesz
Apa nem csinált semmit, de mire leértünk bedagadt a bokája és fáj azóta is. akkor arra gondoltunk, hogy vagy a sholl szandi, amit felvett, vagy a köszvénye megint. erre van gyógyszere de az nem segített, úgyhogy nem köszvény. azóta mondtak csípést, rándulást és ma a 3. doki orbáncotKép szóval mindenki találgat, holnap elküldöm a sebészetre röntgenre.
nagyon örülnék, ha eljönnétekKépKép mondjuk pont a jövő hétvégén hazautazunk bálra, de csak a hétvégére, szóval hétközben jó lenne a találkaKép

Judy

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Áron-Andi, Dávid 5,5 hónaposan fordult meg hátról hasra (ösztönzés: mellépakoltam színes játékokat, kb. 15 cm-re tőle), 2 hónappal később hasról hátra. Áron ráér még forogni! És Dévény Anna és minden DSGM gyógytornász mondja, hogy próbálkozni kell ugyan a hasonfekvéssel, de csak amíg nem sír a baba!

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok!

Hat, igen , jo regen irtam, de meg olvasni sem nagyon van idom, a picurkam mar 8 es fel honapos, iszonyuan sokat fejlodott miota itt jartam, nagyon sok munkat ad, le nem szall rolam, egyfolytaban szorakoztatni kell.
4 foga van mar, 2 kozepso allul es kepzeljetek nem a kozepsok jottek ki follul hanem a 2.-ak, tehat ugy nez ki mint a drakula, bar meg csak a csucskok vannak kint.
Egyedul folall a kisagy racsaiba kapaszkodva, ossze vissza forog, emeli a feneket de maszni meg nem maszik. Nagyon sok dolgot megert, peldaul ha megkerdezem hol van a ez meg az, akkor elkezd keresgelni, ha mondom gyere, emeli a kezet, ja es tancolni is tud, ha meghallja a zenet elkezd ugralni, ulve persze.
Ma felullt egyedul hasonfekvesbol.
Szoval mar kesz felnott Kép
Mindenfelet eszik mar, majd 10 kilo es szepen alszik egesz ejjel, nappal is 2-3-szor fel- 1 orakat.

Ne haragudjatok, nem tudok egyenkent hozzaszolni mindenkihez, ahhoz tul faradt vagyok.

Shedir; remelem bekukkantasz meg ide, bocsi csak most olvastalak, irj magadrol ha gondolod ide vagy a mail cimemre: tontica@freemail.hu
Orulok, hogy ramtalaltal, olyan egyedul vagyok magyar menyecske errefele Kép
Valencia nem messze van innen, neha tenyleg talcsizhatnank.

Nyugodalmas jo ejszakat mindenkinek!
Kép

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Sziasztok!

Olyan aranyosak vagytok lányok, hogy így várjátok a híreket! Kép Imádlak benneteket! Kép Puszi mindenkinek! Kép
Akkor gyorsan egy helyzetjelentés: láz lejjebb ment, de nem múlt el, nyűgösségről nem is beszélve + időjárás még egy lapáttal rátett ma szerintem. Házidokker szerint a jobb füle beteg, a torka is kicsit piros, felírt antib-t és elküldött minket további kivizsgálásokra.. Délelőtt 4 órát töltöttünk a Budai Gyermekkórházban: vérvétel /3 csövecske Kép/ vizeletvizsgálat /Na a lányoknak sem semmi ám a pisigyűjtés, nem csak Editkééknek volt ez macera! Kép/, és fül orr gége. Mindezek után egyenlőre ugyanott tartunk, ahol eddig, nem a füle a ludas, de hogy mi azt még nem tudjuk Kép. Holnap du. házidokker megint. Attól félek a sok rendelőben a sok beteg között még több nyavalyát összeszedünk, mire meggyógyulna, addigra újra valami ráragad.

Képek nagyon édesek, és szépek! Kép

Reditke! Utólagosan boldog 9 hót Bálintkának! Üzenem neki, hogy figyeljen jobban a kis menyasszonyára, mert a rendelőben nagyon összepajtizott egy hároméves, /szóval jóval idősebb/, újgazdag svábhegyi Milán nevű kisfiúval, ha nem vigyáz, valaki lecsapja a kezéről! ... Kép /remélem a bacijaival nem kötött szorosabb barátságot! Kép/
Babócátoknak további drukk! Kép

Vera! A játékválasztás nálunk is így van, én összefoglaló néven "háztartási" játékoknak nevezem őket. Az elektrotechnikai cuccok külön kategóriát képeznek.. Kép

Ani! Kép Bárcsak csupán a foga lenne! Kép Sajnos azonban a 4 különböző orvos abban az egyben azért egyértelműen egyet értett, hogy csupán a foga ilyen magas lázat ilyen sokáig nem okozhat.

Cedit! Te szoktad olvasni a nyáriakat is, akkor láttad biztos, hogy nekem apummal történt ugyanez, csak ő már 12 éve.. Szóval megértem mit érzel, és ez sajnos még nagyon sokáig el fog kísérni! Azért Andriskád mindenért kárpótol, hidd el, ő ad új értelmet mindennek!

Bori! Azt írtad, hogy nem nagyon volt problémátok, azért nem írtál! Azért ne csak akkor jöjj ha valami gond van! Kép Hatalmas a leányzó, irigylem a kondidat, nem lehet kis meló őt cipelni, emelgetni! Kép

Nikk! Vizsgákhoz kitartást és egy kamionnyi (vagy 2) ...t! Kép Az eheti programunk után nagyon gondolkodom én is a szombati vizsga halasztásán, de akkor sok más tervünk is borulna, úgyhogy muszáj lenne megcsinálnom.. Persze az sem ártana, ha netezés helyett legalább ilyenkor a könyvekkel foglalkoznék! Kép

Judy! Lehet, hogy apa egyszerűen csak félrelépett...? Kép /remélem nem bántódsz meg ezen a kis tréfán!/ Azért mindenestre jobbulást neki. Ha orbánc, az sajnos nagyon kellemetlen, de az kiderült volna már, mert az magas lázzal jár általában.. Balcsi miatt irigy irigy Kép Klassz lehetett, gondolom gyerkőcök végre jól aludtak, mert kifáradtak a friss levegőn! Kép Medencéhez nem volt azért kicsit hűvös?

Lau! Kép Nagyáruházakban elég drágán, de lehet kapni hellyel, közzel friss brokkolit is. /Pl.: Corában szoktam látni/

Magi! Jó készülődést! Remélem olyan jól fog sikerülni, mint a tavalyi! Kép

Csirkesz! Te fő-főzőbajnok! Kép Én csak irigykedem, hogy a ti gyerekeitek miket kajáznak már, Lili nem hajlandó enni, most meg hogy beteg, még a szopit is úgy kellett beleimádkozni! "szilárdat" meg egyáltalán semmit nem fogadott el. Azért szerencsére nincs elfogyva, a vérvételen panaszkodott a néni, hogy az ilyen /idézem:/ "kövér" babákat nehéz megbökni.. Bukó: ugye-ugye?! Kép Azért remélem, nem fogja nagyon össze-visszatörni magát a kis gézengúz! 1 szoba és hormonok... Hát izé.. Akkor nekünk amióta meg van a baba cölibátust kellett volna gyakorolnunk.. Kép Alvásidőben nagyon klasszul meg lehet oldani a dolgot.. Kép Ha meg véletlenül az ágyon aludt el Lili legalább kerestünk valami izgi új helyet.. Kép Ok, azért bevallom nem mindig jött be az újítás, a kád széle pl. kifejezetten kényelmetlen és balesetveszélyes volt... Kép

Liv! Kép Mérés! Kép Na azért! Kép De ezt már múltkor megbeszéltük! Kép Úgy néz ki, hogy június második hetétől leszünk "szomszédok"! Kép A vizsgákat be akarom fejezni, utána költözünk.

Jó éjt és szép álmokat, csókos reggeleket!

Macs
maccs
 
 


Sziasztok!

A becsípődés kezd javulni, de még nem az igazi.

Márk éjjel rettentő jó gyerek volt, mert csak EGYSZER kelt fel! Nem is tudom mi történt. Egész kipihent vagyok! Kép

Áron-Andi!
Miért kell dévényezni, a forgás miatt?
Amúgy a forgás miatt szerintem ne aggódj, minket is ijesztgetett a házidoki, el is küldött fejlősdés neurológiára, aztán nem találtak semmit. Márk már 8 hónapos és még mindig csak hátról hasra fordul, vissza nem. Majd megcsinálja, ha kedve lesz. Mindig is utált hason lenni, üvöltött, ha hasra fordítottam, de mióta magától átfordul szeret úgy játszani.

Maccs,
szörnyű mennyi időt kell rendelőkben tölteni. Kép Remélem, Lilli most már gyógyulásnak indul.

Tontica,
micsoda nagy fiad lett! Kép

Nikk,
csirkesz már leírta az útleveles választ, csak annyit mondanék, hogy a gyereknek a születési anyakönyve kell, a szülőknek meg a személyi igazolványuk. Remélem, hamar túlleszel a vizsgákon!

Beatrix-Csengő,
nálunk se viszi túlzásba Márk a hízást, pedig nagyon rendesen eszik. 1 gyümit, 2 főzit, 1 tejpépet + kb.3 szopi. Egy alkalommal kb. 200-250 gr-ot. A doki mindig csesztett, hogy kevés a súlya Márknak. Szerintem hülyeség, megtömni meg úgy sem tudom.

Mennem kell, mert hív a főnök. Kép

Kép

Kép
macsek11
 
 


Sziasztok!
Én sem írok vmi gyakran, elkapott a lustaság.
Kapaszkodjatok meg: tegnap mondtam a páromnak, mi lenne, ha ő fürdetné meg Pipikét, átöltöztetné pizsibe és csak berakná mellém az ágyba, hogy megszoptassam - csupán ennyire voltam fáradt. Szopi után befordultam a fal felé (ez volt este 7-kor) és ma reggel 6.30-kor keltem. Persze éjszaka is volt szopi szokás szerint, de 1/2álomban. Annyira nyomott voltam tegnap, biztos az idő...
(Fentikből látszik, hogy Pipike még mindig mellettem alszik...)

Ma fel fogom hívni a bölcsit és kikérdezem őket, milyen úton-módon lehet bébit beadni ősztől. A szívem szakad meg, de ez van...

Most pedig megyek és bepótolom a tegnap esti elmaradt fürcsit. Remélem, addig Pipike szunyál egyet a kiságyban.

Andi
Vendég
 


SziasztokKép

LivKép
Gratula az első fogacskáhozKépKép
MedenceKép
Kilenc kilós lurkóhoz szintén gratulaKép

ReditkeKép
Bálint szuper a rántott husival.Kép És az a nevetés...Kép Az ujjacskája tényleg Shrek-esKépKép

CsirkeszKép
B-s tortaKépKép
CsatasérülésekKép

LauKép
Merrefelé nézegettek házikót?

CeditKép
Jó, hogy tudsz már jönni. Szerintem is a babók mindenen átsegítenek (még jó, hisz ők az életünkKép)
Gratula a négykézláb közlekedéshezKép

KyrandiaKép
Liza nagyon ügyiKép Még jó, hogy be tudtad bizonyítani a térdelést, amúgy el sem hittük volna nekedKépKép
Nagyon jó a fotó, Liza gyönyörűKép
Főzés: itt nálunk az is furcsaságszámba megy, hogy hat hónapos koráig csak anyatejcsit kapott Eszti, nemhogy a főzés. Múltkor is bementem a boltba, aki ott volt, mind megcsodálta Esztit (természetesenKép), és erre a boltos fennhangon (büszkén, mintha az ő lánya lenne) közölte a társasággal, hogy még csak szopizik ám a kislányKépKép És tényleg úgy néznek ránk, mint az ufókraKép

LboriKép
Gratula a fogcsücsihezKép
Eszter lánykád valóban jó súlyban van, klassz a fotóKép

TimócaKép
LufiKép

JutiKép
Balcsi klassz lehetettKép

MacsekKép
Gyors gyógyulást NekedKép
Márk csúcs lehet a lábtechnikájávalKépKép

Áron-AndiKép
Ti mikor kajcsiztok "rendes" kaját (úgy értem, nem anyatejcsitKép). Mi a délelőtti szopi előtt. Szopi után akartam először, de úgy tűnik, jobban érdekli az alma és miegymás, így azzal kezdünk. Mi még csak egyszer eszünk egy nap pépeset. Ti?

MaccsKép
De szörnyű, hogy ennyi helyre kell mászkálni a babóval és ráadásul nem derül ki, hogy mi a problémaKép Továbbra is sok gyógypuszit küldünk, hogy mihamarabb elmúljon a nyügije Lilinek és az étvágya is helyrejöjjönKép

Rólunk annyit, hogy kedd óta kóstolgatja Eszti a krumplit is, de meg kell mondanom, nem arat olyan nagy sikert, mint az almaKép Egy fél kanál valahogy lecsúszik, de aztán csak almával keverve működik a dologKép
Voltunk ma reggel dokinál, mert az egyik lábikóját feszesnek érzem és a redői sem egyformák a két lábán. Persze mindenki rám hozta ezzel a frászt, ezért megmutattam a dokinak. Mondta, hogy tutira semmi gond. Esetleg kicsit tornáztassam. Két lábujja között továbbra is ott van a száradás, néha teljesen lejön a bőr rólaKép Mivel máshol nincs, tuti nem ekcéma vagy ilyesmi. Canesten-t írt fel rá a doki. Remélem beválik.
Hétfő és kedd éjszaka szinte óránként kelt babó, ma éjjel csak egyszer öt percre. Újabb fogaknak még nem látom nyomát, de lehet, hogy ő már érziKép

Kérdés: buborékmentes Szentkirályi ásványvizet valaki ad a babójának? Én elkezdtem neki azt adni, valahol olvastam (csak már nem tudom holKép), hogy lehet és nem is kell előtte forralgatni.

Kép

Kép


Puszi mindenkinek
Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 


Hali

Macs
FélrelépésKépKép ma azt mondták a sebészeten hogy nem orbánc, hanem csípés. röntgen eredmény este lesz, holnap labor. remélem nem kullancsKépKép
Most már aztán tessék meggyógyulni. én is ezen bosszankodom, hogy minden doki csak találgatKép
vizsgához drukkKép medence nem volt hűvös, csak a nagyfiamat vittem be, mert a pici még taknyos volt.

Anita
én adok ilyen vizet, éln is úgy tudom, hogy mehet. nem mintha sok fogyna belőle, csak pár korty. Eszti továbbra is csinibiniKép

J

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Anita,
én is adok ásv.vizet Pipikének, és nálunk is csak pár korty szokott fogyni...
Andi
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?