Sziasztok!
Őrület, mennyire nem bírom magam utolérni. Megy a mosógép állandóan, közben takarítás, főzés, gyerekek. Balázs tegnap megkapta hőn áhított biciglijét, azóta állandóan tekerni akar. Délelőtt két órát voltunk lent / persze piacot is közbeiktattunk/, délután két és felet. Nem értem, hogy bírja. Vagy teker, vagy rohangál
Ma még tortát is sütöttem a holnapi szülinapra, és próbáltam úgy, hogy meglepi legyen, Balázs észre se vette
Szóval a múlt hetünk: mindig csalódok, mert arra számítok, hogy anyukámnál jól kipihenem magam, ezzel szemben fáradtabban jövök vissza, mint amilyen voltam... Egyrészt kevés a hely, ebből adódóan kényelmetlen az alvás, másrészt Gergő nem alszik jól idegen helyen mostanában. Napról napra érezhetően nyűgösebb volt, gondolom, sok volt neki a zsongás, a nyüzsi, meg a nem teljesen megszokott hely. Mondtam is tesómnak, hogy pont a keresztelőre meg az osztálytalimra fog besokallni.
A keresztelő szombat reggel volt, előtte egész nap sütöttünk, főztünk, éjjel egykor csináltam meg a salátákat. Gergőnek épp akkor van az alvásideje, számítottam is rá, hogy elalszik a templomban, vagy már előtte. Édes volt, jól bírta, nagyokat dumált, csak úgy visszhangzott a templom. Az atya meg csak nevetett, nem engedte, hogy befogjam Gergő száját

Miután "meglocsolta", egyszercsak elaludt egyik pillanatról a másikra

Keresztelő után bepakoltuk a kajákat, és irány anyósék, ott kajáltunk, és onnét mentem az osztálytalálkozóra. Persze két napja fejtem, hogy ne haljon éhen Gergő, elláttam a családot jótanácsokkal, Gergőt elvitték sétálni, hogy aludjon egy nagyot, én meg izgultam, és indultam. / egyedül vezettem ismeretlen helyen, emiatt is izgi volt/. Jó volt látni a régi arcokat, nagyon jó hangulatban beszélgettünk. Nemtom, máshol hogy szokás, mi az iskolában szoktunk találkozni, ott névsorban megyünk, és mindenki beszél magáról, a végén az ofő mondja el, vele mik történtek, majd a suliról, tanárokról beszél. Csak 19-en végeztünk együtt, 17-en voltunk most. Ehhez képest háromtól hétig a gimiben ültünk. Közben hatkor telefonált a férjem, hogy nem bírják hallgatni tovább Gergő üvöltését, hozzák szopizni
Nem fogadta el a lefejt tejet, a gyümit, a vizet, semmit. Negyven perc üvöltés után indultak. Persze alig szopizott, csak bújt hozzám, meg vigyorgott, nyoma sem volt sírásnak. Ahogy elindultak, állítólag újra sírt. Mindegy, kibírták valahogy. Úgy terveztem, hogy nyolckor indulok haza az étteremből, de a vacsit akkor kezdték kihozni, azt azért megvártam. Jó lett volna még maradni, de kilenckor indultam, férjem már így is ki volt borulva, mert addigra már mindkét gyerek utánam sírt. Gergő közben aludt mégegyet, ennyi lélegzethez jutottak.
Lehet, hogy nem volt jó ötlet egy napra tenni a két programot, de most már mindegy.
Nekem mindenesetre megkoronázta a napomat, hogy a franciák legyőzték a barzilokat
Bocs, ha uncsi volt...
Mindjárt kicsinyítek képeket.
Judit