A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


Na jó...ihletet kaptam Prüntyitől :wink:
Itt egy kis Léna:

Nyelvnyújtogatós:
Kép

Szemvillogtatós:
Kép

Kavicszabálós :evil: ama ház melletti kulékavicsozóban:
Kép

M.

Kép

Kép
megann
 
 


jóestét:)
megpróbálok írni egy kicsit, aztán húzok aludni...
napközben egész nap lefoglal a csaj, amikor alszik, akkor én is, kiálltunk egy pár vendégeskedős estét is, de ezek a felső fogak úgy tűnik nagyon kifogtak rajtunk :( ált 4x ébred, van, hogy többször, de max ennyiszer szoptatom meg. így is fáj már a cicim, mert elkezdett harapni azokkal a pirinyó kis fogacskáival. a kis vércse.
tegnap volt a mélypont (remélem, hogy nem fokozza), fél 8 -11-ig szinte csak kézben aludt, keserves sírás volt, ha letettük, vagy, ha az apja átvette. volt, hogy az ölemben ült, arccal a mellkasom felé, és úgy szendergett, pedig így sosem szokott megmaradni. (persze minden csodaszert bevetettünk, biztos a hasa fáj -GW, foga fáj -dentinox, éhes, szomjas, anyahiány, aztán elfáradt ő is)
beszéltem a barátnőmmel, akinek most 5 hetes a kisfia, nekik is tegnap volt eddig a legrosszabb éjjelük.

visszaolvasni próbáltam, ill. igyekszem követni benneteket, több-kevesebb sikerrel :(
alvástanítás: én sem vagyok síráspárti, de tudom, hogy sajnos az Esztinél más egyszerűen nem válik be. születésétől fogva csak kézben nem sír, amint leteszed rögtön maximális fokozatra kapcsol, ami hamar kínkeserves vékony hanggá alakul, olyan szívbemarkolóvá, legalábbis az én szívemet markolóvá.
az elmúlt napokat figyelve már nekünk sincs sok hátra az újabb leckékig :( ehhez viszont kell az én teljes elhatározásom és apa segítsége. utóbbit még kicsit magamhoz kell hangolni, mert sajnos nem mindenben értünk egyet...
én sem merném az Esztit korlát nélkül aludni, mert mikor felkel, akkor már rögtön motoszkál, matat. ha nem lenne akadály szétszedné a lakást, mire magunkhoz térünk.

hogy tud egy ilyen kis emberke ennyit pakolni ???! :roll: egy barátnőméknél van egy külön játszószoba, hogy mennyi eszük volt :)

sok boldog szülinapot a szülinaposoknak!! (nem merem elkezdeni sorolni, mert tuti kihagyok valakit)

Juci, hogy van Marci?? velünk is mennyi minden történhetett, amíg felnőttünk, én pl beletenyereltem a gázlángba. jó lenne minél kevesebb balesettel megúszni.

Tüncsi alvópóza nagyon király! csoda, hogy nem ébred fel. ilyenkor visszatuszkolod a lábát? :)

huncut, villogtatós Léna gyönyörű! :)

megvan az új digigépünk, csak még nem tudom hogy kell felrakni a képeket, úgyhogy majd egyszer elárasztalak benneteket képekkel :)

KépKép
KépKép
and
 
 


Cleo !!!!!!!!!!!
istencsászárkirálynővagy!!!!!! :D :D :D
Akkor feltétlenül el kell mennünk jövő héten Nyúlnéhoz,hogy átvegyük Egérkét! :lol:
Nyúlné,jöhetünk???? :oops: :roll:

Rokica,Ppanna
nálunk ua.a helyzet,Mazs kel,én hulla vagyok,nemtom' mi lesz......sírni nem tudom hagyni,mert kiborulok.... :roll: :cry:


Ayse,
Lili nagyon jó vásárfiákat vett! :D :D :D

Megann,Mea.
leesések. :(

Jucc,
azért köszi,hogy megnézted! :wink:

Juci,
Marcika szegénykém! :(
Jobbulást és megoldást a bajra.

BENINEK THOMASANNENAK ÉS KORNÉLNAK BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK SOK SZERETETTEL!

na.húzok aludni,amíg lehet.....
annamami
 
 

 
 

Jucc,szegény Marcid,de igazi férfias sebhelyet szerzett akkor magának és így most mát tényleg ő lesz a legvagányabb mediterrán hódító! :wink:
Totka,
köszönöm anyum nevében is,azért náluk ez biztos nagyon tucat név lehet,mert szinte mimdenki,aki ismer orosz nőt,az Ludmilla! :lol:
de én is szeretem,főleg leírni :roll:
KÉT DÉDIMAMI!!!!!!! :P :P :P és együtt,de jó Pannácskának!Kisnyuszinak csak egy dédimamija él,de ő nem nagyon kiváncsi se rám,se rá :? ,ez van!
Roki
bár Kiisnyuszinak van tapasztalata a tápszerben,őt csak az szokta érdekelni,hogy csomós vagy sem!
Megann,
jól vvan na,de addig is ábrándozok,jó?!
képek nagyon jók,jól áll Lénának a zöld....is 8)

Natinak jobbulást és sok gyógypuszit!!!!!!

Tüncsi alvós képe világbajnok :lol: :lol: :lol: ,akkor ő az aki állva is tudna aludni!sétásat majd én is tetetek föl!
Kisnyuszi most már szinte csak talpon van,bár azért emberek elött szégyenlősködik az elején,de aztán bátran lépeget!
And,
remélem minél elöbb eljönnek a nyugadalmas éjszakák!
Annamami,hát persze! :P

nekünk ma volt kaki éjszakánk,tegnap nyuszim úgy fölpörgött,hogy bár már vörösek voltak a szemei nem tudott és nam is akart elaludni :? ,aztán este bealudt az etetésbe és teli pocakkal befordult az ágyába,az meg nem olyan szerencsés,mert szerintem elkezd neki este fájni,de le is izzadt először,aztán minden más baja volt és olyan keservesen sírt,hogy csak na,szerintem nem fogg,én inkább a túletetett pocira gondolok!mostanra megint nyugodtan alszik,mondjuk játszott egy picit az ágyunkban ,de én már nem tudok visszaaludni!

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


And, igen, ha mélyen elalszik, de van, hogy magától
visszaforog.

Megann, Léna is nagyon édi:) ő nem fél a fűtől, meg a betontól? Tegnap körbejártuk a házat Tüncsivel, és nem merte letenni a kezét esésnél a betonra, a fűre meg rá sem mert menni :)

Ja és már nem mossuk a kádat, de szinte minden babafürdőre kijön a csalánkiütés...:( csak nem olyan sok mint múltkor...csak pár pötty...az nagy gáz?

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Kisnyuszi járkálása:
kicsit torz lett,mert makroztam messziről!:)

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Reggelt!

And!
Háttttttt....jól megszenvedtek ezzel az alvással :( :(
Hogy a fenébe lehet ennyi energiája egy babának, hogy egész napos matatás után még aludni se hagyja a szüleit :roll: :roll: :roll:
Rettenetes...én csodálom hogy még bírjátok... :shock: :shock:
Sok sikert a következő leckéhez!

Prüntyi!
A betontól nem volt baj sosem...sőt a földút porában is vígan meghempereg Léna..
Na a fű, az már murisabb volt..először tökre félt tőle...amikor már rá lehetett tenni az új fűre, úgy ment rajta mint egy kaszáspók :lol: :lol: :lol: nem mert rátérdelni.. :lol:
Képzelheted szétröhögtünk magunkat rajta :lol: :lol: :lol:
De kb 2 hét után elfogadta hogy EZ A FŰ, FINCSI, HŰVÖS ÉS MÉG PIHE PUHA IS..úgyhogy azóta vígan teper rajta.
Szerintem szoktatni kell Tüncsit is...
Be kell rakni a fű közepébe és hagyni kell hogy maga jöjjön ki belőle.Betonra szintúgy...leteszed, elmész 2 lépést mellőle és ha kétségbeesik, akkor meg menjen oda hozzád ő!
Másrészt jó taktika ha egy-két érdekes dolgot leraksz tőle pár méterre..garantáltan oda fog menni érte..
Mondjuk ezt a szerepet nálunk betöltik a növények(ugye Léna a fő növénytépegető, a fanáncs meg a kavicsozó, amit meg imád megenni)

Ráadásul Lénát én már befogtam gazolni 8) 8) 8) ...Szerencsére a leveles növények tetszenek neki(2 szikűek), így az egyszikű fű közül örömmel szedegeti ki a 2 szikű gyomokat... :lol: :lol:
Ha így haladunk nem kell kertész :P :P :P :P :P

Nyúlné!
Ok :wink:
Nyuszkó ügyeske!
És mostmár nem is teper négykézláb???? :(
Olyan édes volt a kis kaméleon...

M

Kép

Kép
megann
 
 


Prüntyi,ez most mire kérdezed?
hogy nagy baj e,hogy ilyen érzékeny vagy,hogy esetleg ezekkel mosnátok,ha csak ennyi pötyi jön ki?
szerintem most ne próbálkozzatok semmivel,hogy nyugodjon meg a bőre
aztán majd 1hónap múlva kezdjétek újra
szerinetm!

Megann,
hát már többet van talpon ,mint négykézláb,de azért még úgy is teper!
pl.még most se hajlandó elfogadni a szandi-zokni kombinációt!vagy ezt vagy azt!különben nem áll lábra!fura! :roll:

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Halihó!

Fiúk elmentek csavarogni, én aludhattam egy kicsit, most reggelizem és persze netezek!!!
Szerencsére éjszaka is jól aludtunk, végre már 10-kor lefeküdtünk aludni, a apja és fia fél nyolckor keltek, én csak 9 felé. Pesze azért fél 6-kor szopiztunk.
Tegnap vettem Tominak előszülinapi ajándékot, Fisher Price csiga, a házába kockákat dobálhat, hintázik, zenél stb. . Apja szerint rögtön kiszúrta reggel, remélem tetszik majd neki!

Juci
Szegény Marci! Minden rendben van már?

Mea
Lívi is jól van?

Megann
Léna a kis kaszkadőr! Nagyon szép a kiscsaj, az a szemöldök!

Andi
Natinak jobbulást!!!!

Rokica
A tejpépeket legszívesebben én enném, így mindig egy kicsit többet csinálok, hogy nekem is maradjon! :D Kicsit féltem én is , amikor kiderült, hogy nincs elég tejcsi, Tomi akkor már régen nem látott cumisüveget, tápit meg még sosem. Szerencsére nem volt nagy gond, bár az elején nem evett cumisüvegből, csak itatópohárból. Én a Milupa gyümölcsös tápszerét vettem, mert Tomi imádja a gyümölcsöket és úgy gondoltam a semleges ízűeket már nem enné meg. Szerintem ennek az íze leginkább barackra hasonlít. Ha gondolod nagyon szívesen adnék Nektek egy adagot, felesleges annyi pénzt kidobni, ha mégsem ízlik!

Prüntyi
Tüncsi alvása fergeteges!
:wink: És ahogy jár!!! Tüneményes!

Annamami
Köszönöm! Jó volt az éjszaka?

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Sziasztok! :)

Köszönjük az együttérzést az esés miatt, hála Istennek jól van Lívi, csak egy csúnya pukli maradt. :(

Én elég beteg lettem, Lívi csak hurutosan köhög de enyni, az orra csak első napon folyt picit(de színtelen volt).
Anyira kis strapabíró. :)
Ez már a harmadike set, hogy mindenki beteg körülötte és ő megússza(lekopogom).

Ráadásul nekem még meg is jött és már 3. napja nem is alszom.

Lányok!!!!!

Segítséget kérnék.
Nekem menstruációm előtt iszonyatos PMS-em van, azaz ideges vagyok nagyon, állandóan veszekszem, ráadásul nagyon fáj a hasdam első nap, iszonyat.

Most is elment párom Lívivel, mert nem bírt már velem.....

És megmondom őszintén sajnos ilyenkor ez kell nekem, hogy egyedül lehessek....

Tudtok valami homeos bogyót erre vagy van valami ötletetek?????????????????????????????????????

Annyira rossz, hogy ilyen vagyok ilyenkor.......

Mondjuk amúgy is szülés óta én nem tudom mi van velem, de egyébként is ugrok mindenre egyből, ha valaki beszól vagy valami......

Mi a franc van velem, hormonok vagy mi a csuda????

Viszont dilibogyókat nem szívesen szednék mert nem hiszek bennük(mármint a rendes igazi gyógyszerekben!!!!)
Inkább valami természetes módszer ha van rá vagy valami...

Segítsetek!!!!!!

Na most kipanaszkodtam magam..... :(

más:

Teri! :)

Megnéznéd nekem a Siestát, de ari vagy.
az érdekelne milyen modelleket árulnak, mennyire régiek?
ill. milyen árban vannak kb.Érdemes emlmenni oda vagy nem.
Legalább neked is adtam ötletet, hátha jó :)
Lulu nagyon cuki! Máskor is dobjál még fel képet róla! :)

Megann! :)

Léna olyan édi a nagy kék szemeivel!
Szép a füvetek!
Hogy csináltáok meg, hogy ilyen szép lett???Elárulod a titkot.... :)

Juci!
Szegény Marci :( :( :(
hogy van azóta?????
Én akkorát csalódtam amúgy is a kórházakban(voltam kb. 4 műtéten eddig életemben, van tapasztalatom elég!!!!!), orvosokban, gyógyszerekben, meg a mai világban úgy egyáltalán, hogy most valahogy nagyon meg szeretném változtatni az életem!!!!
(táplákozásomat főleg!!!!!!bár elég nehéz jó alapanyagokat beszerezni....)

Szóval nagyon bunkók tudnak lenni a kiszolgáltatott betegekkel a dokik!!!!!!!

De hát ez a mai világ, mit is várhatnánk (sajnos)??????? :( :( :(

Bocsi Csajok ma picit pesszimista vagyok ismét!!! :(

Prüntyi! :)

Tüncsike mekkora már és milyen kis ügyes!!!!! :)

Totka! :)

Hát remélem nem is fog Panna soha nagyot esni!!!
(Bár szinte kikerülhetetlen, dehát reméljük nem)

Na megyek inkább ledőlök, az kell most nekem.

Majd jövök

Pusza Nektek!

Szép hétvégét( ne olyat mint az enyém!!!! :D )

Mea
mea
 
 


még egy bolond kérdés:

Ti nem vagytok elkeseredve hová fajul a világ????

Engem annyira aggaszt, pedig tudom h nem kéne, mert csak beleőrülök, de annyira bánt.....

És ebben kell szegény gyerekeinknek felnőniük, ahol már nincsenek értékek, vagy csak nagyon kevés....

Én sajnos így látom már egy jó ideje.

És egyedül kevés vagyok ez ellen.

Ráadásul magam körül is mindenki csak szenved......

Tudom nekem nem kellene "elvileg", mindenki ezt mondja de könyörgöm nem a pénz a minden!!!!!!
Rohadtul nem!
És úgy utálom, mikor jönnek ezzel hogy miért vagyok ilyen pesszimista hisz aranyéletem van.

De én nem csak magam miatt vagyok ilyen, hanem úgy általában sajnálom hogy hová fajult az emberiség......

Bocsánat az OFF-ért de ki kellett írnom magamból!!!!

Ne haragudjatok érte!


Várom bölcs szavaitokat!!!!Hátha jobb kedvem lesz :D

Mea
mea
 
 


Sziasztok.

Mi még mindig anyukáméknál tanyázunk!Nincs sok kedvünk hazamenni,olyan jó itt!!Bár még a lakás sincs kész.

Lányok!
Úgy veszem észre,hogy kifogyóban van a ciciből a tejcsim!Ha nem adok majdnem lefekvés előtt valami laktató kaját Melinek akkor a cicitől már nem alszik el.Előtte ilyet nem csinált.Ti honnan tudtátok hogy mikor lett kevés a tejcsi?Még ilyenkor s szoktak tápszert felirni??
Köszi aki válaszol!!

ancsi26
 
 


Mea, én találtam a Natrium Muriaticum-ot 15 CH (azt írja heti 1-3 x 5 golyó) és/vagy Nux Vomica 9-15 CH (napi 2 x 5 golyó)

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sikerült feltenni a videót...íme, ahoy Tüncsi járkál...
http://s114.photobucket.com/albums/n261 ... h=imgAnch1

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sziasztok!

Rokica!
Köszönöm az orcseppes tippet! Megmondom őszintén, nem szeretem az orrcseppeket, ráadásul a nasivin csecsemőknek való orrcseppjét én is használtam, amikor megfáztam. Szoptatás mellett nem tudtam, mit lehet használni, így gondoltam, ez nem nagy kockázat, ha csecsemőknek készült. Hát, az orcsepp segítségével tényleg kaptam levegőt, ami jó, csak nem tudom, egy csecsemő nyálkahártyáinak mennyire tesz jót. :roll:
Azóta szerencsére Nati jobban van, de ha minden kötél szakadt volna, azért rászánom magam és kipróbáljuk!
Vicces, hogy David így szereti a tejpépeket!:lol:

Thomasanne!
Nati is kapott FP játékot a szülinapjára, egy zsiráf, aminek a hasába kell dobálni a kockákat. Jópofa, mi Apával tök jókat játszunk vele! :lol: :lol:

Mea!
Hú, te ma nagyon mélyponton vagy! :(
Fel a fejjel, ne lásd ilyen sötéten a dolgokat! Pihenj kicsit, hátha az segít! Örülj a családodnak, hogy van egy egészséges, gyönyörű gyereked!

Megann!
Nyelvnyújtogatós Lénád csúcs édes! :D
És tényleg szép a füvetek! :wink:

Na, megyek, indulunk sétálni!

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Mea:

Úgy tudom, sokaknak ezért írják fel a fogamzásgátló tablettákat, hogy kordában tartsa a PMS tüneteit. Ha amúgy is akarsz védekezni, sztem beszéld meg a nőgyógyászoddal. Vagy már szedsz ilyesmit?


Duda:

Nincs mit. Ha a Nasivint soknak találod, talán a Sterimar is segítene valamit...?


Ancsi:

Detto ugyanez van. :( Este (vacsora után) még csak elalszik Zsuzsa a szopival, de az éjjeli ébredéseknél már nincs elég tej hogy visszaaltassa, helyette vedeli a vizet, de most már odakészítek egy adag rizstejet is. Akkor azt megissza, egy picit cuclizik és úgy visszaalszik. A szaporításhoz most már nekem sincs ingerenciám, az az igazság... még ha sikderülne is, ami terhesen elég kérdéses. De elvileg most is igaz ami régen: ha többször mellre rakod, egyre több lesz a tej.


Cipő:

Én is megnéztem a Siesta Outletet a Stop Shopban, a felnőtt cipők olyan 2-3000 forintos árban voltak, a gyerekcipők 3-4000. Sajnos nem volt nyitva, csak az ablakból nézegettem őket. De a Deichmannban (asszem) is találtam nagyon jó cipőket, ott már inkább 4-5000 forintért, de van kocsicipőtől kezdve hajlékony talpún keresztül vastag kemény talpúig sok fajta.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Cipő: a gyógytornászunk javasolta a Salus cipőit, állítólag nagyon jók! Az áruk mérettől függ, 4-5ezer ft.-tól indulnak. Ha a Deichmannban is ennyibe kerül egy cipő, én inkább megnézném ezt. A gyógytornász szerint a gyerekek lába 6 éves korig alakul, addig nagyon fontos a jó minőségű cipő!

Roki!
Sterimart használunk! Ha beletalálok az orrába, még segíteni is szokott! :lol:

na, most már tényleg indulunk! :lol:

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Prüntyi! :)

Köszi :) Kipróbálom!

Rokica! :)

Már felírtattam de még nem szedte a tablettát.
De lehet elkezdem emiatt.

Duda! :)

Igyekszem, már jobban is vagyok ám!
Tökre hiányoztak már férj meg gyerek délutánra!!! :D

De azért az életmódunkon akkor is szeretnék picit változtatni. :)

Mea
mea
 
 


Mea!
érdekes, én ugyanígy vagyok. korábban ennyire nem éreztem a PMS-t, de most magamon is meglepődök. apának is csak annyit tudok mondani, hogy nő vagyok, egy rakás női hormonnal, ez legyen neki elég magyarázat :) szóval én ráfogom ezekre és igyekszem elfoglalni magam, van, hogy csak leheveredek és nézem, ahogy játszanak (apa és lánya), és alig telik el pár perc, és már én is ott ülök velük :) ennél jobb tippem nincs...

Megann, Nyúlné, köszi :) tegnap éjjel király volt a tegnapelőóttihez képet! 4 ébredés, 2 szopi. reggel úgy éreztem, mintha egy nagyon nagyot aludtam volna, pedig nem is :) :) hatalmas lelkesedéssel húztam ágyat, amit nagyon utálok, már szárad is a koszos :)

majd még jövök...l

KépKép
KépKép
and
 
 


Lányok, jó hogy feljött a téma...próbálta már valaki a hormontartalmú hüvelygyűrűt? ez az új, amit havonta egyszer kell feltenni, ill leszedni. Nekem a spirál bevált (ez már a 3.) de most szülés után, (lehet hogy csak azért mert még nem állt be) de 2 hétig megvan...nekem hál Istennek nincs tünetem, sokszor csak akkor tudom hogy megjön, hogy látom véres a bugyi...de a hosszú vérzés miatt gondolkodom, hogy áttérek hormontartalmúra...

Jaaaaaaaaaaaa és környékbeli (és nem környékbeli) lányok! ezt nézzétek!
http://www.kincs.info/jatszohaz/jatszohaz.html

Kuha, gödöllőn is van, ha érdekel, a művházban

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Cipő: Mi is a deichmannban vettünk 2 pár (egy itthoni szétszedőst és egy elmenőset) cipőt és egy szandit (meleg napokra)! szerintem ezeket 1-2 hónap alatt kinövi, arra még nem kell Salus, később ha már sokat jár a cipőben akkor kell a minőségibb. Amúgy hol lehet ilyet kapni?

Kép

Kép
prüntyi
 
 


(Ezt még ma reggel írtam, aztán elmentünk itthonról és nem sikerült elküldenem...)

Képzeljétek, Zsuzsa este nyolctól reggel fél hatig egyfolytában aludt!!! Utána meg még hétig visszaaludt!!! Én persze már fél háromkor felébredtem, és utána kb óránként, hogy na mi van már? Remélem szokást csinál belőle...

Sajnálom mindenki más rossz éjszakáját. Úgy látszik Zsuzsa pont az ellenkező irányba ketyeg mint minden más baba...

Megann:

Kertészkedő Léna! :) Szerintem nem lesz semmi baja a kavicsrágástól, bár én Zsuzsán azt vettem észre ha a játszótéren kezdi tömni a kavicsot, ideje hazajönni vacsorázni.

Nyúlné:

Kisnyúl tüneményes mint mindig. :) Érdekes, hogy vagy függőlegesben vagy vízszintesben szeret csak lenni, a köztes állapotokat kihagyja!

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Hazajöttünk a Balcsiról!

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Visszaolvasni még nem tudtam, de majd igyekszem! :oops:

Peti jól érezte magát, az idő már nem mindig volt olyan szupi, de összességében nem panaszkodhatunk!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Mea!

Azért kérdezd meg szerintem a nőgyógyászodat, mert nem biztos hogy pl a minitabletta hormontartalma elegendő ahhoz, hogy rendet rakjon a hormonháztartásodban! Tehát lehet hogy nem mindegy, melyiket szednéd erre a célra.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok,

hát nekünk az éjszaka pocsék volt,Mazsi vagy 4-5 x kelt.... :(
Arra gondoltam hétfőn felhívom a doktornéninket és megkérdezem felír-e Ha-s tejpépet és hogy marci egyátalán ehet-e olyat a tejfehérje érzékenységével. :roll:
Mert azt tudom,hogy simát(amiket DM-ben lehet kapni)nem ehet,de a HA-t nem tudom.
Eszik valakinek ilyet a babócája?
És milyen ízű? :roll: :roll: :roll:
Próbáltam fürdés előtt megvacsiztatni főzelékkel kétszer is,de az sok neki,mert ha rászopizik kihányja. :( (bocs).
Gondolom egy finom kis könnyű tejpép jobb lenne.
Annyira fáradt vagyok........ :(
A reggeli és esti szopival kiegyeznék még egy darabig(még így is,hogy keményen diétázom immár majdnem egy éve),de ezeket az éjjeli keléseket már nem bírom. :( :oops:

Mea,
én teljesen megértelek,néha engem is elfog a szomorúság emiatt.
annamami
 
 


Rokica,
most nézem a csíkodat,kistesót ZSÖMLÉNEK hívják???? :lol: :lol: :lol:

David szeme hogy van?

Pussz.
annamami
 
 


Kicsit lemaradtam, nem nagyon tudom követni az eseményeket, de azért igyekszem mindennap olvasgatni.

And, Annamami, sajnálom a rossz éjszakákat, remélem, javul a helyzet. Annamami, próbáltad már a Sinlacot, ami tejmentes pép? Julcsi azt eszi, illetve issza, és nagyon szereti, annyira, hogy a szopit is felváltotta rá, bár én nem igy akartam.

Alvó Peti nagyon helyes!

Marci, szegény, látom, rájárt a rúd...jó edzett férfi lesz. Ez a székrekedés is nagyon rossz lehet. irtam, hogy Julcsi meg túl sokat kakil. erről azt olvastam, hogy jobb, ha székrekedése van egy babának, mint ha hasmenése, mert az komolyabb bajokra utalhat. Na remélem nálunk nem ez a helyzet, csütörtökön vesz szagmintát a doktornéni. nem irigylem.

Julcsi megfázott, szörcsög szegény, most félóránként felsir, mert nem kap levegőt az orrán szegénykém. Remélem, nem fog belázasodni. olyan kiszámithatatlan az idő mostanában és estefelé tényleg hűvös van.

Most mondta egy kismama barátnőm, hogy akart kérni rubeola és toxoplazma szűrést (én is kértem Julcsival), és nem utalták be, mert az orvosok nem tehetik, drága a sok vizsgálat. Eszméletlen, ami mostanában történik az egészségügyben. És ez nem csak ezzel van igy, hanem a rákos beteget CT vizsgálatával is, maximálva lett a végezhető vizsgálatok száma, bár az orvos és a gép is többet birna. Bocs, a második rész nem ide tartozik, de nagyon mérges lettem.

Remélem, nem lesz nagyon rossz éjszakánk a megfázás miatt. Szegény kis manóm sokszor csak felsir és már vissza is alszik, kis hős, a fogaknál is ezt csinálja. már 6 foga kint van, és csak a másodikkal volt komolyabb nyüglődés. Koppkopp....

KépKép

KépKép
majola
 
 


Annamami:

Mielőtt feliratod a HA-s tejpépet, ill tápszert, én szívesen adok belőle. A tejpép egész jó volt, vaníliás (na várjunk, akkor lehet David már befalta), viszont a tápszer az kesernyés...

Sinlacunk is van egy csomó, azt is szívesen adok ha ki akarod próbálni. Nálunk nem fogyik...


Majola:

Szívemből szóltál az egészségüggyel kapcsolatban. Szerintem valaki(k) nagyon arra utaznak, hogy amennyire lehet széttrancsírozzák az ingyenes ellátást és a magánbiztosítók felé tereljék a népet.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Rokica ,
köszi,akkor ha azt mondja eheti,akkor kérek belőle egy adagot.
nem a tapiból,tejpép kéne és gondolom vmi ízes.
A keserű tapit bizti nem issz meg a z édes anyatej utan - szerintem zsuzsanak is ezért nem kell. :lol:
Csak előbb még ki kell nyomoznom,eheti-e egyatalán Marci.
De azért drága vagy,köszi! :wink:
annamami
 
 


A Sinlacnak milyen íze van? :roll:
És az vízzel készül vagy mivel? :roll:
annamami
 
 


Hű, jó sokat írtatok mióta nem tudtam géphez jutni.
Megann
Köszi a tanácsot a Xyzal-lal kapcsolatban, de nem tudom, hogy szoptatás alatt lehet-e szedni. Pénteken végső elkeseredésemben el akartam menni a háziorvosunkhoz, aki nagy homeopata és kérni valami tuti szert, de Brigi átaludta a rendelést. Így szenvedek egész hétvégén. Az orrsprayt már nem is használom. Bár rajta van a használatin, hogy átmenetileg felerősíti a tüneteket. Na, köszi, de ennyire?
Juci
Piszkosul irigykedek a nyaralásotok miatt, biztos nagyon jó lesz.
Megann
Az evések nálunk sem egyszerűek. Ma szinte minden a kövön kötött ki. Most mondjuk nem az étvágyával volt a baj, hanem hogy nem hagyta magát kanállal etetni. Egyedül akart enni, kézzel.
Igen, de főzelék volt ma az ebéd. Utána pedig bébi desszerttel próbálkoztam. Végul feladtam és pucoltam neki őszibarackot.
Építkezés :? :? :?
Hát tudnék mesélni. Mi tavaly októberben fejeztük be. Szerencsénk volt, mert húsvétkor kezdték ásni az alapot és mire a Brigi megszületett már beköltöztünk. Nagyon jó mestereink voltak, de azért nem volt egyszerű. Terhesen, nagy pocakkal rohangálni csempét, parkettát, bútort választani. Most még nem kezdeném előlről az biztos. De nem bántuk meg, hogy építkeztünk, mert így minden olyan lett, amilyennek mi szerettük volna.
Prüntyi
Tüncsi alvós képe :lol: :lol: :lol: Ebből a pózból egyedül tudja visszahúzni a lábát? És azok a combok ???!!!
Így képen keresztül is tünemény, ahogy totyog.
Nyúlné
Babatali :lol: :lol: :lol: Mi is mehetünk?
Képzeld, a volt főnököm anyukája is Ludmilla. Ja, és orosz.
Kisnyuszi nagyon vagányan nyomja ezt a járkálósdit. :P :P :P
Mea
Néha én is elgondolkodom, hogy milyen sz.r világban élünk. De rájövök, hogy egyedül úgysem tudok csinálni ez ellen semmit. Aztán meglátom a lányomat és már nem érdekel semmi. Csak azon imádkozom, hogy ő szebb világban nőjön fel.
Minden "balesetessel" együttérzek és jobbulást a törpéknek.
Hát, így hirtelen ennyi. Azt hiszem aludnom is kellene egy kicsit.

Kép
Kép
maresz
 
 


Annamami!
OK. Akkor kedden hozzuk Egérkét. :) A Sinlac nagyon finom izű magában is (szentjánoskenyérmag dara), teljesen hypoallergén (tej és glutén mentes),de gyümölccsel elkészitve pépnek egyszerűen isteni.:D Maja minden reggel ezt kapja reggelire. Kis forró vizzel pépet csinálok és gyümit teszek bele.

Nyúlné!
Resszkess, mert kedden jövünk és már nagyon várjuk, hogy megcsodállhassuk a kis "nyuszkó erectus"-t. :shock: :lol:

Mea!
Ha ilyen gondolataim támadnak általában bejön, hogy megpróbálom más megközelitésből felfogni a dolgot, pl. hogy viszont mennyivel nehezebb lehetett a helyzet a "sötét" középkorban, vagy akár manapság is egy afrikai fejlődő országban, hogy mennyivel kevesebb az esélye egy ott született babának a boldog élethez (vagy akár csak az élethez:( ). Nem élünk tökéletes világban és soha nem is fogunk. Sajna... :?

Balesetes babák. :( De nagyon örülök, hogy nem lett senkinek komyoly baja. :)

Itt egy kis frutapura reklám: :D
Kép

Kép
CLEO&MAJA
cleo
 
 


Kisnyuszim ma nem bírta sokáig,a f6os ébredés után már 7kor újra altattam ,mert nagyon nyüglődött!kis feje alatt meg egy maci van és nagyon aranyosan kapaaszkodik beléje!:)
Mea,
nekem is elég hullámzó a kedvem,bár nekem most egy ideje kezd normálissá válni,de több olyan időszak volt,amikor szerintem már a kóros depi határát súroltam(vagy már nem is súroltam :? )én is ráfogtam a hormonokra,nekem csak nemrég jött meg először,azóta már késik is,azon gondolkodom,hogy bejelentkezem a nőgyogyimhoz egy hormonvizsgálatra smiegymásra!a bőrömet is a homeosokkal tartom kordában,de még így is messze van a régi állapottól!szóval valami tuti nem az igazi!én is jópárszor elviselhetetlen voltam/vagyok,persze az adott helyzetben úgy gondolom jogosan és nam velem van a baj.....és persze lehet,hogy nem csak velem van a gond,de ezért nem kéne teljesen kifordúlno önmagamból!
én a terhesség elött mindig megéreztem(főleg a környezetem),ha meg akart jönni,katasztrófía volt a hangulat,aztán egynapos görcsös is volt,de ezt ki lehett bírni,csak a kedvemet nem! :?
szülés után meg olyan volt ,mintha sokszor megjött volna :lol: :lol: :lol:
de én most tényleg úgy érzem,hogy kezdek felülemelkedni a rosszhangulatomon,sőt kifejezetten jókedvű vagyok nap,mint nap!
szóval kitartás!
ami a világban történik sokunkat kiborít,bár én nem vagyok az a nagyon világvége hangulatos,amikor egy-egy dologra jobban rávilágítanak,attól én is kivagyok!pláne Kisnyuszim óta,már a reklámok is elszomorítanak :? :lol:
nálad szerintem az is nagy szerepet játszik,hogy borzasztó fiatal vagy(te is és még sokan mások) :roll: és bizony azért lelkileg is fel kel dolgozni,hogy anya lettél és nincs visszaút a bármitmegtehetőmitszámít korszakba!
nyilván nagy öröm a kis Livike,hogy ne lenne az,de legbelül annyi,de annyi érzelem,gondolat kering,hogy bizony tud fejfájást okozni!
vagy éppen egy kis depit!
de fel a fejjel,sokunkkal van így(na ne ezért érezd jobban magadat) és volt is így és meg lehet birkózni vele!
jól ki kel beszélni,jól rendbe kell tenni magadban a gondolatokat ,érzéseket és jól el kell menni nőgyogyihoz is!
na ezt tulajdonképpen magamnak is írtam!
bocsi,ha sok és összeviszza voltam! :lol:
Prüntyi,
hááááát ez a Tüncsi lááááány!megáll az ész! :P :P :P
képzeld,Kisnyuszim tegnap szüneteltette a járkálást! :shock:
lehet,mert nagyon nyügi volt!
Roki,
:lol: ,nem,mert a járkálással együtt ül is apopóján,barátnőm szerint az még cukibba járásnaál!tényleg könyv szerint nyomja nyuszóm!önálló állásból,járásból visszahuppanva érzett rá az ülésre! 8)
Peti képek nagyon jók!alvós :P :P :P
Julcsinak jobbulást!micsoda hős tényleg!gyógypuszikat a katicás popójára!
Maresz,
persze,hogy szeretettel várunk titeket is! :wink:
Ludmilla :lol: :lol: :lol: ,én mondtam!

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


jaj
és Cleo!
nagyon rettegünk ám :lol: :lol: :lol:
Fruttapura reklámhölgyet megzabálom!
jaaaaaaaaaaj,de imádom!!!!!!! :P

mért nincs szerelmetes,szivecskés emotikon??? :evil: :evil: :evil:
:)

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


és még azt is lemesélném,hogy tegnap(is :lol: )itt voltak Fanniék és napról napra összehangolódnak a pirinyók!Fanni már nagyon keményen állja a nyúltámadásokat és Kisnyuszi is elkezdte észrevenni a kiscsajt!van,hogy próbál dumcsizni vele,vagy csak szórakoztatja(azért inkább a mamiját),sokszor jól odaadja neki a játékait :shock: :? ,de Fanninak már keményedik a kobakja és meg se rezdül!de a legcukibb tegnap volt,mert nagynyulam olvasott Kisnyuszimnak aföldön és ez Fannit is izgatta,főleg a könyv szerkezete érdekelte és odkúszott,majd bekapta az egyik lapocskát és ott nyamogott vidáman....nyamogott volna,mert Kisnyuszim ezt észrevette és nagyon nagyra nyílt szemekkel figyelte,majd sikongatott,hogy tünés,néha támadásba is lendült!persze Fanni kitartott és ez nagyon vicces huzavona volt!
majd jön egykép is az esetről!

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Kép
akció indul

Kép
Fanni: láláláláláááá

Kép
Fanni: mi az, amit olvastok?

Kép
Fanni: nézzük csak! (Kinyuszi észleli)

Kép
Fanni: hamm! (Kisnyuszi ledöbbent)

Kép
Fanni: most mi van? (Kisnyuszi még mindig)

Kép
Kisnyusz csúnyán néz Fanni mamájára!

Kép
Kisnyuszi támadóállásban,Fanni újjabb bevetésen

Kép
Kisnyuszi segélykérése Fannimamitól,addig Fanni újra a lapok között

Kép
Fanni:hátha így nem vesz észre nyuszkó!

Kép
Lebuktam!

Emese és MarciKépKép
nyúlné
 
 


Halihó!

Megvolt a lagzi!

Itt egy két kép:
Kép
Kép

Kép

Kép
megann
 
 


Szóval Lagzi:

Jól ment minden, Léna pont úgy viselkedett ahogy "elvártuk" tőle.
Evett, ivott, táncolt...meg bájolgott..
Az egész vendégsereg őt dícsérte, hogy micsoda jó baba! :oops: :oops: :oops:
Dagadt ám a májam.

Hogy én milyen állapotban voltam, azt hagyjuk..közeli képet nem mertem fölrakni a szemem alatti tatyók miatt :( :(
Rémes... :( :( Mondjuk 4szer keltem megint Lénához..úgyhogy nem csoda hogy mostmár igazi Zombi vagyok :( :( :(

Gyorsba visszaolvastam...

Mea!
Írtam priviben!

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Mea, többiek!

Fűtéma:

Hi-hi becsapós a dolog..mert ez az egy kis rész, ahol normális a fű,, ugyanis ez van a ház előtt, ahova Lénát kiviszem és ezt tudom "kordában tartani". Ennyi az amit ki tudok gyomlálni...
És ezen a részen 2 héttel hamarabb lett vetve a fű, mint a többin..
A többi(10X ekkora részen) elvetették a füvet és 2 óra múlva a felhőszakadás szétverte az egészet... :( Úgyhogy azzal nem dicsekdnék.. :( Talán jövőre a 100adszori újravetéssel kialakul :( :(

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!
Csajok, tuti, valami front van, mert néha én is depis vagyok, mondjuk, ilyenkor gyorsan "helyreraknak " a családtagok! :D
Rokica
David, és a tejpép :D :D :D :D :D Viszont tök jó, hogy Zsuzsa alvókája rendeződött, már nagyon Rád fért, én csodálkoztam, hogy mennyire bírod a kiképzést(mondjuk, nekünk anyáknak mindent bírni kell)
Majola
Julcsinak jobbulást, és"szelelő"nózit kívánok.Főnököm szerint tuti lesz magánbiztosítási rendszer az eü.-ben, akkor fog ám gáz lenni a helyzet.Nem is tudom,velem is mi lesz, világéletemben erre tettem fel , szível-lélekkel ápolok, gyógyítok(vagy így lehet, v. sehogy), de ha így haladunk...
Cleo
Majácskát egyszer csak a Milupa lapokon látjuk viszont!!!Olyan szép csajszi!
Viki
Így, utólag is Isten éltessen sokáig!Peti olyan cuki, ahogy alszik!Milyen időtök volt?
Nyúlné
Diplomához oroszból csináltam meg a nyelvvizsgát, mert sürgetett az idő(nem ér kiröhögni, mivel szinte már mindenki perfekt beszéli az angolt!! :D :D :D )Segíthettél volna.... :D
Fanni, és Marcid édesek ám nagyon!!
Megann
Naa, mit panaszkodik kedves hölgy???Olyan jól nézel ki, de tényleg!!Látnál engem...Édes a rózsaszín ruci, ill. aki hordja!!

Apa rak fel Nektek képeket, tegnap voltak itt a barátnőmék, a kisfia -Dominik-a 36.hétre született, 1990 g.-mal, és 45cm-rel(toxaemia miatt), viszont 10/10Apgarral.Most öt hónapos, 7200g, és 65 cm!
Szép napot Mindenkinek!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Prüntyi!

Tündérgogár :)

Annamami!
Teljesen megértelek éjszakai kelés ügyben!

Róki!
Nálunk kavicsrágás kizárólag az én bosszantásomra megy :evil:
Semmi köze az éhséghez! :evil:

Nyúlné!
Képsorozat megint fenomenális :)

Kellene menni aludni...kb 1,5 órát aludtam, mert Léna egy nyikkanására fent voltam..hiába aludt itt anyós...
Kizárt hogy én aludjak, amikor Léna fönt van.. :(
Ezért is vagyok zombi :( :(
Arról meg max álmodhatok hogy férj csak egyszer is átvállalja a reggeli kelést meg a reggeliztetés körüli hercehurcát.. :(

Leszek még valaha csinos, ápolt, viszonylag kipihent nő??????????????????? :?: :?: :?: :roll: :roll: :roll: :( :( :( :(

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Kép Kép Kép

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Naaaa, lányok, mi ez a nagy depi! Ilyen gyönyörűséges babákkal nem ér ám!

Nyúlné, Julcsinak is ez a nyuszis az egyik kedvenc könyve, meg ugyanebből a cicás :)

KépKép

KépKép
majola
 
 


Totka, te mit dolgoztál az egészségügyben? Biztos irtad már, bocs, de én elég figyelmetlen olvasó vagyok mostanság.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Majola
1997-től dolgozom a tőlünk 10km.-re lévő Orosházán, a kórház, fül-orr gégészetén, 2001 óta ennhek az osztálynak vagyok a főnővére, melynek egyetlen nagy előnye az egy müszak!!Előtte 3műszakban dolgoztam, de az nem egy leányálom!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


ennhek=ennek

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Sziasztok!

csak gyorsan írok, mert még hozzá sem fogtam az ebédhez, és egyébként is gyöünyörű az idő, nem a számítógép előtt kéne kepeszteni ilyenkor!

Mea!
Nekem is előjött a PMS, de a szülés (első) óta. AZ előtt azt se tudtam miaz. Most annyira de annyira tudom utálni magamat ilyenkor!!!! Szörnyű elviselhetetlen bírok lenni. Lehet én is kipróbálok vmilyen homeos bigyóbogyót.

Már múltkor is írtad ezt a dolgot, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok, és asszem igazad van sajnos.

Az én megoldásom az, hogy egyéni célokat kell kitűzni magunk elé, hosszú és rövidtávúakat, és azzal foglalkozni.

Pl.: tanulás
nem muszáj fősuli, bármi, ami érdekel, pl. nyelv (hogy hazabeszéljek), vagy Tünde asztrológiát tanul, vagy varrás, virágkötés, bármi
(én szívem szerint még három-négy egyetemet elvégeznék és megtanulnék ugyanennyi nyelvet)

gyereknevelés-szülés

az pech, ha kész van a lakásotok, meg a kertetetk, nálunk ezek fejéesztése is napirenden van

Rövidtávú tervek: ma megírom a levelet, elmegyek tornázni, levágom a sövényt, megvarrom a szonyát, felrakom a képet a falra....

ayse
 
 


Mea, NÉZZ BE A VERŐCE-TOPIKODBA!!!

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sziasztok!

Képek szupik!
Léna, Kisnyúl, Panna :D :D :D

Totka!
Köszönöm szépen, én is beléptem a 28-asok táborába :lol: . Az idő nem volt túl jó, ez a képeken a ruhákból is látszik, de azért első két nap lehetett fürdeni! :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


LÁNYOK, Ha maradt grillcsirke husi, abból milyen kaját lehet még csinálni?

Kép

Kép
prüntyi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?