Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Üdv közöttünk Vadvirág!
Nem győzlek visszaolvasni Benneteket! Lassan 13 évi anyaságom legkegyetlenebb betegápolásán vagyok túl, sorban beteg lett mindhárom gyerkőc. Tüszős mandulagyulladás soknapos majdnem 40 fok körüli lázzal, ami se gyógyszerrel, se hűtőfürdővel nem ment le. Ráadásul hánytak is, a pici annyira, hogy szuriban kapta az antibiotikumot, és majdnem kórházba került kiszáradás miatt. Olyan vagyok, mint egy zombi, közel három hét nemalvás után. Ééééés, most indulhat a banzáj! Suli, suli, ovi, nekem meg vége a gyesnek. Tele vagyok energiával!?!?
Éva
 


Sziasztok!

Én is olvasgatlak időnként titeket, de írni nem nagyon érek rá, annyira zajlik itt az élet, hogy még a terhességemmel se nagyon érek rá foglalkozni... Azért egy építkezés nem semmi... Ezt mindig is sejtettem, de átélni elég borzasztó. Mivel én érek rá utánajárni a dolgoknak, tele vagyok feladatokkal és minden éjjel csempékről, parkettáról és ajtókról, meg hasonlókról álmodok.

Amúgy jól vagyok, hála Istennek. Már a 27. hetet taposom és nálunk, Claire, pont a fiúk 4. szülinapjára fog megszületni a kistesó! :-) Örülök, hogy így lesz, jó, hogy a nagyok már suliban, oviban lesznek és csak egy picivel kell majd otthon babáznom

Éva, nem irigyellek... Már meggyógyultak a gyerekek?

Vadvirág, jó volt újra olvasni rólatok!

Jó éjt!
M.
 
 


Sziasztok!

Éva!
Tavaly télen Jázmin is átesett egy ilyen hányás-hasmenéses víroson. Amint ivott, esetleg evett pár kortyot, azonnal ki is jött. Sajnos mi nem úsztuk meg, 3 napot kórházban töltöttünk, infúziót kapott. Aztán hipp-hopp egyszerre többet evett mint valaha, bepótolta azt az 1 hetet.

Ebben az időszakban még dolgoztam és plusz munkát akartak rám tukmálni. Amikor mondtam hogy most egészen biztosan nem fogom bevállalni, döntésre kényszerítettek.

Ha elvállalom, megoldom valahogy maradhatok, viszont ha nem akkor sajnálják, de nem tudnak tovább foglakoztatni.

1 mp alatt eldöndöttem hogy nem szeretnék ilyen munkahelyen egyetlen percet sem tovább dolgozni és azonnali hatállyal felmondtam. Remek döntés volt, egyáltalán nem bántam meg. :D

Nagyon ügyesen végigcsináltad a gyerekekkel, GRATULÁLOK!
Kitartás és HAJRÁ a szeptemberi kezdeti nehézségekhez!

Mimóza!
Neked is kitartás és azért ne felejts el pihenni is alkalomadtán.
Meddig tart az építkezés várhatóan?

Vadvirág
Vendég
 

 
 

Vadvirág!

Igen, azért igyekszem pihenni is, ma is totál elaludtam du., alig értem oda a fiúkért az oviba. De sajnos erre nincs mindennap lehetőség.

Mindig is csodáltam, hogy vagy képes három gyerek mellett dolgozni! Most nem hiányzik a munka?

Most épp nagy gáz van az építkezés körül, a kivitelező teljesen más minőségű ablakokat épített be, mint amiben megállapodtunk (a hétvégén rakta be gyorsan, anélkül, hogy mi láttuk volna) és most nem hajlandó kiszedni... Elvileg okt. 10-ig befejeznék, de most lehet, hogy minden csúszni fog, én meg nov. végére vagyok kiírva, de szerintem a hónap közepén fogok szülni. Szóval elég stresszes ez az időszak, sokszor aludni sem bírok éjszaka, remélem ez nem viseli meg a picit és nem lesz nyűgös csecsemő! Mindenesetre, amióta terhes vagyok valahogy még jobban tudom szeretni a gyerekeimet és úgy érzem, hogy több türelmem is van hozzájuk! Ti tapasztaltatok már ilyet? Talán most érzem igazán úgy, hogy nekem az anyaság a "hivatásom"- eddig ehhez kevésnek éreztem a három gyereket. :-)

Verus,
Ti hogy vagytok? Mi újság a gyönyörű gyerekeiddel? Felépültél már? Igaz, hogy 5 vagy 6 gyerek ellátása közt már nincs különbség?

Mindenkinek nyugis (tan)évkezdést! Mi holnap vesszük (vagy kapjuk) meg Panka legelső tankönyveit, kiváncsi vagyok rájuk! Nektek kell fizetni a könyvekért?

Mimóza
 
 


Sziasztok!
röviden próbálok... :)

köszönjük a köszöntéseket!
volt karobtorta, kicsit széttört a teteje, de hát ugye fő a szándék :)

amiről MImóza ír: tankönyvek....ezt akartam már én is kérdezni. ELVILEG 3 vagy több gyereknél ingyenes, itt is...
csak hát a munkafüzet új egyedül (ha új...és nem kell radírozni) :( de a tankönyveket vissza kell adni.
na már most: mi is ingyen akartuk volna, de így?!!! szóval megvettük 7 ezer valamennyiért...
másoknál hogy működik ez?

apum is tanár -az ország másik végében- de náluk alsóban NEM kell visszaadni semmit, felsőben a tk-et...

várandósság-érzelmek: totál így éreztem én is, hogy jobban szeretem (vagy ragaszkodok hozzájuk)

csak az a "baj", hogy nálam egy idő után -hormonok vagy mi a fene hatására- szabályos elvonási tüneteim lesznek, hogy nincs újabb bébi...
de erről már volt szó itt....

Vadvirág! mit dolgoztál a gyerkőcök mellett?

most mennem kell..........
tényleg Verus mikor értek haza?

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Mimóza!
Húúúúúúúha, akkor durván már csak 2 hónap és a karjaidban tarthatod a bébit. Szupeeeeeeeer! :D

Hát nem teljesen komplett az a kivitelező.
Képzelem milyen bosszúsak vagytok miatta. Brrr...

Nekünk 15.000 Ft lett volna a tankönyv csomag, de a 4 gyerekre kaptunk 10.000 Ft kedvezményt és pluszba az angol tankönyvet és munkafüzetet kellett még megvenni.

Szerintem nem kell visszaadni év végén, nekünk nem mondták.
Tavaly is csak azt kellett, amit a könyvtárból kaptak kölcsön.

A gyerekek melletti munka állandó stressz, idegeskedés, kapkodás és lelkiismeretfurdalás.
Pláne ha itthoni munkáról van szó és egymás után jönnek a gyerkőcök hol ezért, hol azért miközben a határidő nagyon szoros...

(Nem lehet láthatatlanná válni, nem lehet úgy tenni mintha itthon sem lennék.)

Szívből örülök hogy így alakult, mert már beleőrültem volna biztosan abba hogy ott sem felelek meg és itthon sem.

Reni!
Fini lehetett a torta.
Mi karobos-kókuszos bulátát szoktunk vásárolni és bio köles golyót, ezek is isteniek és imádják a kicsik.

Az Observer Médiafigyelőnél dolgoztam távmunkában.
Az M1 12:00-ás Híradót és az RTL 18:30-as Híradót vettem fel VHS- és audió kazettára, majd beírtam a gépbe, feliratoztam és átküldtem neten a cégnek. Mindezt az év 365 napján, szabadnapok, szabadság és betegállomány nélkül, számlára és karakterenként 0,044 Ft-ért. Brrr...

Minden terhességem utolsó napjáig dolgoztam, megírtam az esti anyagot, átküldtem, aztán elmentem szülni és 3 hét múlva már megint dolgoztam. De ez úgy látszik még mindig kevés volt nekik.

Pedig direkt megkértek hogy csak annyit vállaljak, amennyit biztosan megtudok csinálni, mégis már plusz munkát küldtek akkor amikor Marco még csak 3 hetes volt és még szopizott. Persze Jázmin is mindössze 1 éves volt ekkor.

Még egyszer biztosan nem vállalok itthoni munkát.
Azért remélem vannak még gyerek barát munkahelyek, ahol nem probléma ha fél órával korábban el kell indulni mert pl. szülői értekezlet van az oviban, esetleg ünnepség a suliban, stb.

Ahol nem probléma az interjúnál hogy 4 gyereke van az embernek és nem dobják ki az embert ha babát szeretne.

Kép
Kép
Kép
Kép

Vadvirág
Vendég
 


Reni! Az elvonási tünetek ismerősek! :lol: Karob torta recept???
Mimóza! Nálunk csak a házat szigetelték nyáron kívülről, de az is elég volt.
Vadvirág! Igeb, remélem bejön így a munka, ha nem , akkor vissza megyek csak gyesre, nagyon fognak utálni érte, de nem akarok felőrlődni teljesen. az otthoni munkát el tudom képzelni, a doktorim írása is hasonló volt.
Éva! Kösz a meghívót, kicsit nehezen megy az iwiw itthon, de majd igyekszem. NÁlnuk tavasszal hódított egy hányós-hasmenős, azóta nagy "KUBU" fogyasztók, mert akkor az volt, ami végre megmaradt bennük, és átbillentette a dolgot (a répa-banán-almás változat).
SULI.: Nálunk Ábel most elsős, ma vettem át a könyveit, ingyenes, nem kell visszaadni.
Claire
 
 


Sziasztok!
most csak távirati stílusban leszek...

Vadvirág: hát jó kis munka lehetett...a fizetés az gyalázatos...

(tudom, mert a fordítások díja karakterenként is nagyon alacsony :(

Claire: karobtorta recept: lesz :)
majd jövök vele, ha érdekel... :)

javaslom, hogy a bébiruhákat csak akkor vedd elő, ha már indulhat a project!! :)
addig is nem szabad nézegetni a Cora-s bébirészleget...

suli+könyvek...hát ez jó...úgy látszik, csak itt ilyen sóherek :evil:

iwiw: rajta vagy?

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Claire!
Teljesen igazad van, ha esetleg úgy érzed, hogy nagyon nem működik a dolog, ne eröltesd, (nem számít mit gondolnak a munkahelyen) legfeljebb pár év múlva ismét megpróbálod amikor már nagyobbak lesznek a gyerkőcök. Hátha majd akkor...

Vadvirág
Vendég
 


recept:

Kerobos torta

Hozzávalók:
12, 5 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 dl kristálycukor
1 csg vaníliás cukor
2,5 dl karobpor
1,25 dl forró víz
2 tk csokoládéaroma
2 tk frissen facsart citromlé
1 pohár tej
1 2/3 pohár finomliszt
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
csipetnyi só

A vajat habosra keverjük a cukorral és a vaníliával. A kerobport elvegyítjük a forró vízzel, hozzáadjuk a csokoládéaromát, és sima krémmé keverjük. A kerobkeveréket fokozatosan a vajkrémhez adjuk.
A citromlevet a tejhez adjuk. A lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót átszitáljuk, és a savanyú tejjel felváltva a krémes keverékhez adjuk. Alaposan összekeverjük.
A tortamasszát kettéosztjuk, két kikent, 20 cm-es tortaformába kanalazzuk, és előmelegített sütőben mintegy 30 percig sütjük (akkor jók, ha a tetejük visszaugrik, amikor enyhén megnyomjuk).

A két fél tortát 10 percig hűlni hagyjuk a tortaformákban, majd kiborítjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni. A tortafeleket megkenjük bécsi kerobkrémmel.
Bécsi kerobkrém:
12,5 dkg vaj
1,5 pohár porcukor
4 ek kerobpor
2 ek forró víz
1 tk csokoládéaroma

A vajat krémesre keverjük, a cukrot átszitáljuk, a kerobport összekeverjük a forró vízzzel és a csokoládéaromával. A porcukrot a kerobos keverékkel felváltva a vajhoz adjuk, amíg kenhető állagú nem lesz.


Megjegyzés: én nem ezzel kentem meg, hanem vaníliás pudinggal. vagy lehet lekvárral is.
a cukor mennyisége csökkenthető. én az eredeti receptet másoltam ide....

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok Lányok,

hazajöttünk már a 7végén, csak a suli kezdés is a nyakunkon van.
Nagyon jól éreztük magunkat, idén egy olyan házat vettünk ki, ahol van medence is. (én szerettem volna így, ui. júl 6.-re voltam kiírva Benivel, nem akartam egy 5-6 hetes babóval a Balatoni strandon degleni..) Olyannyira élveztük, hogy végül a Balcsiban nem is fürödtünk. Volt eső, vihar (20.-án, csak ott még a tüzijáték előtt, így a keszthelyit láttuk is a teraszról), de szép napsütéses időszakok is. Jártunk a zalaszántói Sztúpánál, a szigligeti Várban, idén is voltunk az Afrika Múzeumban..Képek itt.

Vadvirág, örülök, hogy jöttél közénk. Olvasva a Veletek történteket, nem csodálom, amit írtál a köv. babáról...
Mi már megálltunk, Beni volt a "végakkord", innentől "csak" fel kell nevelni, útnak kell indítani őket. :) :)
Végignéztem a képtáraidat, nagyon szép család vagytok! Gratulálok a gyerekeidhez, mindkettőtöknek!

Éva, és hogy vagytok? Szegénykém.. nem lehetett semmi ez a betegség.. Hogy mész vissza dolgozni? GYET mellett?

REni, itt a faluban vhogy úgy variálják, hogy minden gyerek ingyen kapja a tankönyvet, még a beleírós mf.-eket is.

Mimóza, köszi, egyre jobban vagyok, időnként még bele-belenyilall a sebembe, de ez gondolom nem tart örökké. :)

Jajjj, mennem kell, de annyi mindent írnék még..majd..vmikor.. :)

Jó éjt Nektek!!

Verus

Kép
 
 


SZiasztok!

Bejelentkezem már én is... Mi is a hétvégén fejeztük be a nyaralásokat, most már csak a romeltakarítás van hátra belőle (de már lassan beférünk a fürdő szobába, fogy a szennyes), közben pedig ugye nézünk előre is!

Idén Magyaro-t futkostuk körbe (szószerint: Szeged, Sopron, Miskolc), sátorral, mert tavaly nagyon bejött. NA, emiatt van rengeteg mosnivalóm - egy hálózsák, egy mosás!

Idén kíváncsi leszek a tankönyvekre, már három éve ingyen kapjuk mi is, mindent, de tavaly szedtek össze egy pár könyvet évvégén. Eddig mindig megkaptuk már tavasszal a könyveket, most pénteken lesz az osztás, ez is új nekünk...

Az idei évem már elég zűrös volt eddig is, és mindig abban reménykedtem, hogy most már csitul... HÁt erre hétfőn este 9-kor olvastam a negyedikeseink ofő-jétől az emailt, hogy elveszik őt tőlünk. Most egy új hobby terjed nálunk, az intézményi társulás, így két falu ovija, sulija egy vezetés alá kerül. Ezt már évvégén elmondták az "SZMK"-nak, de eddig úgy tudtuk, nem lesz személyi változás emiatt. Hát lett. :oops: A nagyfiammal júniusban elköszöntünk az ofőtől, mert ő befejezte az alsót, de Csabival még hátra van ez az év. Itt mindig 4 osztályt visznek végig az alsósok, erre hétfőn jött a derült égből!!! :shock: A csúcs az, hogy a tantó nénink is aznap tudta meg... Mi megpróbáltunk mindent. Gyorsan körbefutottuk a falut, aláírást gyűjtöttünk a szülőktől, hátha meghatódik az igazgató és nem kell erre az egy évre új tanítót megszokniuk a gyerekeknek... Sajnos nem nyertünk. Hiába mentünk mi, szülők, hiába ment a tanítónő... Semmi eredménye nem lett. (Egyébként nagyon aranyos az új tanítónk is, ismerik is egymást a gyerekekkel, mert tavaly egy félévig ő volt az énektanár az osztályban. Az eljárás fáj nagyon)

Úgy tűnik még nincs vége az izgalmaknak. Az asztrológusunk szerint is még van egy jó félévem, évem ilyen "sűrűn", úgy tűnik igaza lesz!

És sajnos vége a vakációnak is. Megint jön a szigorú napirend! (Persze ez néha már jó is a gyerekek szempontjából :lol: )

Gi
 
 


Sziasztok!

Reni!
Remekül hangzik ez a recept! :D

Verus!
Megnéztem én is az albumodat és szintén GRATULÁLNI tudok nektek. Fantasztikus végig nézni a gyerekeken, látszik hogy remekül érzitek magatokat! Arról nem is beszélve hogy igazán kedvet kap az ember ezt látván... Talán nem is olyan ördöngősség mégsem. :D :D :D :D :D :D

Hihetetlen szuper helyen nyaraltatok. Hol találtátok ezt a házat? Isteni progikat szerveztetek. Nem is gondoltam hogy 6 gyerekkel (pláne hogy a legkisebb még tényleg pici) egyszerre is lehet ilyen klassz dolgokat kitalálni és ilyen kellemesen eltölteni a nyaralást.

Engem sikerült teljesen elkápráztatnod! Nagyon ügyesek vagytok!!! HURRÁ! :D

Kép
Kép
Kép
Kép

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok! Verus, tényleg nagyon szépek vagytok, és akicsi, tiszta apja :lol: .
Reni! Köszi a receptet. Miért csoki aromával van? Van ennek vmi jelentősége?
Na, hogy indul a tanév? Nálnunk Ábel egyelőre lelkes. Én is túléltem az első 2 értekezletet, egyelőre az órarend is használhatónak tűnik, csak még nem tuti, hogy így marad. Meg már most beosztottak vagy 3 értekezletet, azt hiszik, akkor komolynak tűnik a tevékenység, ha állandóan értekezünk róla :( . És már azt sem mondhatom, hogy majd kinövik :lol: . Különben nagyon örültek nekem, tényleg vártak, ez jól esett. Zsolt is ma kezd új az új helyén. Dávid hétfőtől jár újra oviba, csak a kicsiknek nem változott a státuszuk.
Gi! Ez a romeltakarítósdi ismerős...
Annak idején mi is mindenfelé sátoroztunk a szüleimmel, remélem lassan az enyéim is belenőnek.
Claire
 
 


Sziasztok!
Meggyógyultunk!
Az ingyen könyvek nálunk az elsősnél közel 3eFt-ba kerültek, állítólag azért, mert a tanítónéni olyan könyveket választott, amik nincsenek tankönyvvé nyilvánítva. A hetedikes nagylánynak pedig 5eFt, angol és német könyvek. Visszaadni csak a több évig használatos atlaszt, matek feladatgyűjteményt, ilyesmit kell, de majd csak 8. végén.
Az Árkádban Zoo-banzáj van (Pécs), Verus, ajánlom Nektek!
Éva Kép
 


Éltek, lányok?? :lol:
majd jövök, mert most csak villámlátogatást tettem...

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


SZiasztok!

Tankönyv, talán utoljára: nálunk minden ingyen van, de a nem beleírósokat évvégén vissza kell adni...

Claire! Én tavaly még pelenkát is vittem a kicsinek, és még így is tök jó volt a sátor, hogy ő ennyire kicsi volt! SZóval ha te amúgy is híve vagy az ilyen nyaralásnak, akkor tudom ajánlani! (Én a szüleimmel soha nem sátoroztam anno, én ezért rettegtem tőle. MÁr középsulis voltam, amikor elkezdtük a barátaimmal, de egy fiatal, független emberke egészen máshogy éli meg ezeket a kalandokat! AZért a gyerekeinkbe is sikerült némi szorongást sugároznom, mert bepisilés nélkül nem szoktuk megúszni, de most Sopronban még ez is összejött, pedig ott egy gyönyörű völgyben egy patak mentén húzódik a kemping. SZóval jó kis csobogás volt az éjszakai zenénk, és ennek ellenére nem volt gond!)

Mindenkinél sűrű volt a tanév kezdés? MI tegnap este búcsúztattuk el (itt nálunk) az előző tantó nénit, most az osztály után kellett romeltakarítanom, de annyira örülök, hogy vállaltam, olyan jól sikerült! És hááááát , volt amikor kórusban zokogtunk, még a gyerekek is!

Van, akinek már sok iskolása van, sok külön órával? Hogy oldjátok meg az ezer időpontban ezerfelé futást?

Gi
 
 


Sziasztok lányok!

Az ikres topicba írtam magunkról, most ide is bemásolom:
Hihetetlenül sűrű mostanában az életünk, de hála Istennek ez a terhességem most úgy tűnik, hogy nemhogy problémamentes (az elejétől eltekintve), de még plusz energiákkal is feltölt! Rengeteget rohangálok az építkezéssel kapcsolatban, naponta 8-10 fele járok, mesterekkel beszélek, bújom a szakboltokat, ovi, suli, különórák, orvosi vizsgálatok stb... Egyedül a háztartást hanyagolom el, de hát minden nem lehet tökéletes. Most ráadásul 10 napig itt lakik nálunk Panka egyik sulis társa, mert a szülei elutaznak.
A házunk szépen halad, párhuzamosan több brigád is dolgozik rajta és nagyon úgy tűnik, hogy be tudják majd tartani az okt. 10-i határidőt. Okt. közepe környékén költöznénk, és akkor még elvileg van 6 hetem a szülésig, de én azért inkább csak 1 hónappal számolok.

Panka nagyon élvezi a sulit, eddig tanítás után mindig rohant megcsinálni a leckét , persze csak egyszerű kis játékos feladatokat kaptak még. Nagyon helyes, kedves tanítónénit fogtunk ki, pont olyat, amilyenre egy szorongásra hajlamos kislánynak szüksége van. Pl. megmondta, hogy ő csak pozitív visszajelzést ad majd a gyerekeknek, nem lesz feketepont, csak szóban figyelmezteti őket. Panka ezer különórára szeretne járni, ameddig bírja, addig hagyom... (angol, úszás, ugrókötél, szolfézs, népdal, rajzszakkör)
Illetve, ameddig én bírom a hurcolászást...

A fiúk újra kiscsoportba járnak, de nem rázta meg őket az óvónőváltás.

Bocs, hogy most másokra nem reagálok, de leragad a szemem...

Sziasztok, M.
 
 


Sziasztok,

Reni, én alig.. :? Az ovikezdéssel együtt jár a megbetegedés, most már Jancsi és Marci túl vannak rajta, de ma éjjel Kari is belázasodott. :( Aztán szülői-szülői hátán..na, zajlik az élet.

Gi, nálunk a külön órák java itt van a faluban, ill. most bejön Karinak az úszás, de azt meg szintén a suli szervezi: hozzák-viszik őket.
Hanna jár el a közeli kisvárosba másik zenesuliba, de ő már 8.-os, önállóan közlkekedik.

Éva, tök jó a kép! :)

Mimóza, nagyon stramm vagy, h ilyen sok mindent bevállaltál..

Ja, Vadvirág, aranyos vagy :), egy utazási iroda katalógusából választottuk ki a házat, tényleg jó volt.

Remélem mindannyian jól vagytok, írjatok:
Verus

Kép
 
 


Sziasztok!

Mimóza!
Nagyon ügyesen csinálod!!! :)

Verus!
Én is múlt héten voltam Dominika iskolás szülői értekezletén, holnap pedig Dávid ovijában lesz ugyanilyen.
Még szerencse hogy nem egy napon van...

Dávid jövőre iskolás lesz, úgyhogy most szeptembertől kötelezően már minden napos program számára az ovi. Reggeli után 9-re visszük és ebéd előtt 12-re megyünk érte.

Claire!
Tényleg jó lenne változtatni az értekezletek lebonyolításán, hiszen már 2006-ot írunk és ezen a téren mégis ugyanott tartunk mint 30 évvel ezelőtt.

Pl. e-mailen elküldhetnék az anyagot, talán feltehetnék a netre, esetleg egy A/4-es oldalon felsorolhatnák a fontosabb dátumokat, beszerzéseket, befizetéseket, stb. és a szavazásokat is meglehetne oldani úgy hogy a szülő a felajánlott lehetőségek közül választ és X-el, majd pedig visszaküldi a gyerekkel.

Akinek ezen felül esetleg gondja, kérdése lenne, még mindig megtehetné hogy elmegy a fogadóórára és személyesen megbeszéli ezeket az illetékessel.

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok!

Verus! Nekünk is itt van minden a faluban, csak a falu hosszú, két főút fut végig rajtunk. Most még elég nagy a káosz, de jól alakul.

Képzeljétek, tegnap volt a zenei "stipi-stopi". Ez az az esemény, amikor mindenki letámadja a zenetanárt, hogy az én gyerekemet ekkorra vállalja el, az enyémet meg ekkorra... ÉS aki nem elég fürge, az lemarad a jó lehetőségekről. Ezen azért izgultam, mert már láttam magam előtt, hogy én hétfőn kedden szerdán és így tovább, szóval minden nap hozom-viszem valamelyiket a zenedébe. Ehhez képest a szolfézzsal egy napra sikerült foglalni a nagyfiamnak a hangszeres időpontot is, mindössze félóra pihi van közte. Mire a következővel mentünk a másik tanárhoz, már kicsit nyugodtabb voltam, de nála még az állam is leesett. Ő tartott nekünk egy helyet, szerinte ez lenne nekünk a jó. Képzeljétek, pont az az időpont volt!!! És azt mondta, hogy ha nekem szerdán megy a nagyfiam is, akkor ő is szerdán fog tanítani, tőlünk tette függővé, hogy kedd vagy szerda! Hát én teljesen el voltam nyúlva, hogy rám ennyire figyelnek, hogy a sok gyerekkel ne kelljen sokszor sokfelé mennem! A legkisebb mehet a saját sulijába, mert itt is van kihelyezett tagozat, de csak előképző! SZóval ő mehet önállóan, a másik kettőt pedig egyszerre vihetem, egyszerre hozhatom és csak két napra kell koncentrálni! CSÚCS! (Olyan jó tudni, hogy ilyen emberek is vannak!)

Vadvirág! Én szeretem a szülőiket. Pont azért, mert ami akkor eszünkbe jut, azt rögtön meg is tudjuk beszélni! A dátumokat mi mindig megkapjuk papíron is, és sok mindent a csoportban kihelyezett papírokon szavazunk meg, döntünk el, ettől függetlenül a tanévet egyben szeretem látni, miket terveznek a pedagógusok, mik az elvárások, meg ilyenek! (És ilyenkor van félórám, mikor én is szusszanhatok, nem én futok a gyerek igényei miatt! :O) Én holnapután kezdem ezt a sort!

Mimóza! Le a kalappal! Nagyon-nagyon sok energiát hozott neked ez a ksi manó! (Hozhatna nekem is egy kis manó!)

Legkisebb azt javasolta erre, hogy menjek el a hugiboltba, ott vehetek magamnak egy kis hugit! (Pedig már napok óta énekelgetem a férjemnek, hogy "Én egy kis hugit kérek szülinapra, ha jó leszek...")

HA tudjátok, mondjátok már meg nekem, hol van ez a hugibolt!!! :):):)

GI
 
 


Sziasztok4

Gi!
Igen, akkor nálatok szuperül működik a szülői úgy tűnik. HURRÁ! :)

Nálunk viszont 2 teljes órát kizárólag arról beszéltek hogy ki miben nyújthatna segítséget az iskolának.
Ezt kicsit túlzásnak tartottam, lehetett volna rövidebben is, mert aki tud és akar, az szerintem úgyis megteszi ettől függetlenül is.

A másik amit nem szeretek, hogy néhány szülő mindig kitér a saját gyerekére és akkor hosszasan arról van szó, szavazáskor pedig képtelenek végeredményre jutni.

Szóval azt hiányolom leginkább, hogy nem pörög az értekezlet, ehelyett elnyújtják (nem túl lényegesnek tűnő kérdésekkel általában) mint egy rétestésztát.

Na mindegy, azért természetesen ma is megyek. Hihi!

Pocaklakóhoz HAJRÁ!!! Szívből drukkolok nektek! :)

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok!

látom mindenki tanévkezdési lázban ég!!!
én még kezdő vagyok...hátha jövőre rutinosabb leszek :)
szülői értekezletek: nekem megvolt életem elsős iskolás szülői ért-e... :)
hát Verus! neked aztán menni kell, mennyire is? most jelenleg 4-5-re szülőire??
nálunk itt már hangolgatják, hogy ne ütközzön ha több testvér van...

GI-anya: mi is elkezdtük a zenét, de ez még csak zenei előképző. hangszer majd jövőre...
én nem vagyok egy zenéhez értő, úgyhogy csak csodálattal szemlélem majd...

ahogy olvasgatom, nagy erősségetek a szervezés! és még mondja valaki, hogy a többtestvéresek hátrányos helyzetben vannak!!! állítom, hogy sok esetben 1-2 gyerek esetén nem törődnek ennyit, hogy mire irassák, hova vigyék...
mi járunk: RSG-re (ritmikus sportgimnasztika) már 3. éve, aztán karatéra, meg szolfézsra.
szerencsére nekünk is minden a faluban van...

Vadvirág: ez a segítségnyújtás ismerős...mindig valamire pénz kell, és nem is kevés...
volt olyan ovi, ahol az építkezésbe is be kellett szállni.
(na jó, ez nem állami ovi volt).

mindenkinek szép hetet, még a vénasszonyok nyara van!

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


SZiasztok!

Vadvirág! Lehet, hgoy én is csak a szemléletem miatt élvezem a szülőiket... Én nagyon jóban vagyok a pedagógusokkal (magam is az valék!), és én így is rengeteget segítek az összesnek. A saját gyerekemre igyekszem "központi elköszönés" után kitérni, de ilyenkor mindig kérdezek, így ráérősebben mondják el, amit a gyerek futkosása mellett nem nagyon lehet reggelente. A suliban viszont egyszerre van egy rakás gyerekünknek az értekezlet, ott egy kicsit gondban is vagyok, hogy hova menjek, melyiknél kezdjek (és pont emiatt haragszom is, hogy egyszerre tartják: ha már szülői, akkor legyen ott minél több szülő. és simán kipipálják azt is, aki a szomszéd teremben ül a másik gyereke miatt, tehát ott van... Igaz nem tudják meg a véleményét, problémáját, de a staton tök jól mutat!!!)

Reni!
Én sem tanultam soha zenét (mire elmentem beiratkozni, már csak cimbalomra vettek volna fel, az meg valahogy nem vonzott), bánom is a mai napig is! Most tanulgatok a gyerekeimtől! És élvezem hallgatni őket, bármilyen nehezen megy is, de nem is érzem nagy gondnak, elég gyorsan elég szépen szólnak a hangszerek... (Vagy csak nem is vagyok elfogult???)

A szervezésről komoly tanulmányok készültek. Teljesen úgy van, ahogy írtad. A többemberes együttélés több szervezést igényel, több alkalmazkodást, ezekhez tehát jobban hozzászoknak a nagycsaládosok gyermekei, és szerintem ennek is köszönhető az is, hogy kreatívabbak is az ilyen "tömegben" felnövő gyerekek. Annyi problémát kell megoldaniuk sokszor önállóan, mert anya nem ugrott rögtön, csak 5 perc múlva, mikor a másik gyereket épp elrendezte! AZ alatt az 5 perc alatt el tud készülni egy rajz, egy homokvár, vagy lehet egy jót futni, ugrálni... Na, jó, mi szülők nem mindig látjuk jónak az ötleteiket, de biztos, hgoy nekik ez is hasznukra válik!

Na, ma jó tudományos lettem, bocs!
El is teszem magam holnapra, hátha pihentebben jobbakat írok majd!

Gi
 
 


Sziasztok!

Gi!
Hát igen, lehetne egy kicsit körültekintőbben megszervezni és nem egy időpontra tenni...

Dávid ovijában nekem is igazán szimpatikus mindkét óvónő, a dadus, sőt még a vezető óvónő és az ovi titkár is.

Dominika sulijában is szintén elégedett vagyok az osztályfőnökkel teljes mértékben.

Csak hát sajnos van néhány anyuka (érdekes, csak az oviban figyeltem meg ezt a jelenséget) aki tutira azért jön el, hogy szerepelhessen, figyeljenek rá, stb. Évek óta nem dolgozik, otthon unatkozik, a férje alig van otthon és a gyerekét természetesen már 2 éves kora óta intézményesítette egész napra. Igazából ők azok akik lényegtelen dolgokkal húzzák el az értekezletet, megpróbálnak nyafogni, "poénkodni", kitérni az egyéni dolgaikra, gyerekeikre és egyebek.

Na és persze ahelyett, hogy fogadóórákon vennének részt és valóban a gyerekről beszélgetnének (mindenki maga választhat és egyeztethet erre időpontot) ehelyett inkább rendszeresen reggel és délután csicsereg a csoport ajtóban pl. arról hogy hol vásárolt legutóbb jó minőségű hajfestéket és hogy milyen kellemesen átmozgatta magát az edzőteremben.

Azért szerencsére 1-2 fontos dolgot most is megtudtam, tehát mégis megint volt értelme ott lenni. :)

Vadvirág
Vendég
 


Szia Gi!

Ez a hugibolt nagyon tetszett!!! Tőlem is mindenki azt kérdezgeti (felnőttek!), hogy most ugye biztos kislányunk lesz. Mintha ezt meg lehetne rendelni előre... Persze nagyon örültem volna kislánynak, pláne, hogy igazából még a két fiam után is "lányos mamának" érzem magam és néha nem győzök a fiús viselkedésen csodálkozni. Sajnos nekem gyerekkoromban nem volt fiúbarátom, így néha nagyon idegenek nekem a kisfiúk- időnként még a sajátjaimat is furcsának érzem, mikor túlteng bennük a tesztoszteron... :-)

Persze örülhetek, hogy itt van Panka, aki egyre tündéribb és egyre jobb a kapcsolatunk, olyan igazi anya-lánya barátság. Szegénykém tegnap sírva jött be a kertből, ahol a férjem focizott a három fiúval (kettő saját, harmadik vendég), hogy ő nem tud focizni, senkivel nem tud játszani, és hiányzik még egy lány a családból. Annyira fájt a szívem érte, pláne, hogy volt egy kishuga, aki fertőzés miatt a 25. hétre megszületett és nem maradt életben. Most öt éves lenne. Erről még nem meséltem neki, de azt hiszem ha megszületik a kisbaba majd elmondom egyszer.

Az ovis szülőiket már én is nagyon unom, az első osztályos már érdekesebb volt.

Mimóza
 
 


SZiasztok!

VAdvirág! Én is mindig attól félek, hogy nehogy ilyen anyuka legyek, mint az általad leírtak... BÁr az én gyerekeim 3-4 évesen lettek ovisok, én azért már 11 éve vagyok itthon. Jó 5-6 évig saját ovink volt, annyi gyerek volt az utcában, de a szomszédok megálltak a 2 gyereknél, így utána egyedül maradtam. AZóta mondjuk van a net, itt tudok "emberek közt" lenni, de ez azért mégis csak más! SZóval félek tőle, nehogy én is túltengjek, igyekszem tudatosan arra figyelni, hogy ne tartsak fel másokat, de tudom, hogy ez nem mindig sikerül. És néha olyan jól esik, hogy a szomszédcsaj áll oda a kerítésre, és ő kezdi, és folytatja, szóval én csak nem állítom le az ilyen dumapartikat. Így tudom, hogy most ő is tényleg ráért, nem csak gyáva volt elküldeni engem...

Ma nagyon családias lett a szülőink, alig voltunk, így aztán tényleg alaposan meg tudtuk beszélni, ami nekünk fontos volt!

Mimóza!!! Te sem találtad meg a boltot? Nekem ma reggel azt is elmondta a kicsi, hogy hol kell jobbra, meg balra kanyarodni, így már biztosan könnyebb lesz! MAjd megadom az útvonalat neked is, ha odaértem, jó???

Körülöttetek sincs olyan kislány, akivel Panka játszhatna? Tényleg olyan rossz tud lenni, ha a sok gyerek között egyedül marad az ember (Nekem két öcsém volt, ők két évre egymástól, én meg 6, 8 évre tőlük. Na, én átéltem párszor, hogy nekem nincs társam, nincs párom. MOst már persze nem hiányzik, de előfordult gyerekkorban)


Gi
 
 


Sziasztok!

akkor látom vannak itt pedagógusok: GI-anya, Claire (ugye?), jómagam. bár én iskolában nem tanítottam...

Gi-anya: tetszettek a gondolataid, csatlakozom, amiket írtál az "esti" bejegyzésedben...

nálatok már nagyobbak a gyerkőcök, tényleg lassan kis családi zenekar lesz! :)
tetszik az, amikor többtestvéres családokban kis házi koncerteket adnak... annyira bensőségessé teszi az ünnepeket és összetartásra kovácsolhat ez is.

érdekes, mert ugyanaz a szolfézskönyv van ma is, amivel anno én kezdtem elsőben. fél évig jártam :oops:
szülői értekezlet: nálunk kb. egy órás szokott lenni. elég lényegretörőek. ami mindegyiknél "kényes pont" az az SZMK tagok választása.
azért nem nagyon tepernek érte, mert az SZMK gyűlések rétestészta hosszúságúak és általában sok más dologgal elhúzódnak (a falu híreit onnan garantáltan be lehet gyűjteni).
nekem eddig még kimaradt az életemből, mármint hogy tag legyek...általában minden évben másik két anyuka vállalja, aztán másik évben leadja...

Vadvirág: igen, ismerősek az ilyen anyukák...
persze még nyáron is jár a gyerek, csak a kötelező szünetekben van otthon.
a "halálom" az, amikor délelőtti programot akarnak velem szervezni, hogy úgyis itthon vagyok én is...

MImóza: rossz volt olvasni, amiről írtál...mármint a baba, aki meghalt.
nálunk fiúból van egy :) igen, neki meg néha túl sok a lány...főleg majd ha a kicsik is nagyobbak lesznek.
de azért van egész falka dínó, meg lovagi felszerelés...nem csak lányos játék.
még azért szerencsére eljátszanak a nővérével, aki 7 éves, Barbie-znak is, vagy dínóznak. mindig azon megy a "vita", hogy melyik legyen.
aztán hol ez, hol az, vagy kiegyeznek egy semleges játékban...
nem tudom hány éves korig fognak még így együtt játszani, jó lenne ha minél tovább.

jó hétvégét mindenkinek!

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Mimóza!
Juj, nem is tudtam a második kislányotokról. Szívből sajnálom, nagyon szomorú történet, hidd el átérzem.

Viszont szerintem még nincs veszve semmi, talán egy újabb baba projekt alkalmával csajszi költözne a pocakodba és így mégis lehete hugicája a leánykádnak. A tendencia szerint nőci jönne. Na? :) :) :) :)

Gi!
Ne aggódj, Te biztosan nem leszel ilyen, hiszen figyelsz erre tudatosan. :)

Errefelé rengeteg kisbabás-kisgyerekes nagycsaládos Mami sétálgat napközben folyamatosan. A lakótelep közepén vonul végig egy szuper sétálóutca és körülötte pedig rengeteg játszótér, egy hatalmas park is van. Na és persze DM, orvosirendelő, gyógyszertár, művelődési ház, ovi-suli, 100 Ft-os bolt, Kreatív Hobby, miegymás...

Szóval szerencsére mindig van kinek oda kösszönni, visszamosolyogni, jót kívánni, drukkolni, egy-két mondatban beszélgetni, ismerkedni, stb. :)
Vendég
 


Reni!

Nagyon boldog szülinapot a 4 évesnek!!! HURRÁ! :)

Szép hétvégét mindenkinek!

Vadvirág

Kép
Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Sziasztok,

jól megritkultak az írások.. :( Sajnos, nálunk még vissza kell rázkódni a sulis-ovis napokba.
Betegségek már jöttek haza, így most utolsónak én küzdök a torkommal. :(

Vadvirág, Dominikád most hányadikos lett? A mi Johannánk 8.-os... szerencsére tudja, hogy mit akar..remélem, hogy minden úgy lesz, ahogyan szeretné.

Mutatok egy képet a -már negyedéves!! :) - Benibabáról:
Kép

Írjatok..ha van egy csepp időtök! :)

Kép
 
 


Sziasztok!

Verus!

Nagyon gyönyörűséges a Kispasid! :) Húúúú de gyorsan repül az idő, hihetetlen...

Dominika is 8. osztályos, éppen ezen a héten szerdán és csütörtökön megyünk egy iskola börzére, ahol ebben az időpontban bemutatkozik az a két iskola is ami leginkább érdekel bennünket.

Az egyik a Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola, a másik pedig az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola.

Utóbbiban az előkészítő első foglalkozásának időpontja október 18. 15:00 óra és az mindjárt itt lesz. Nagyon izgi!

Egyelőre úgy néz ki, hogy a fáklyás ballagás este 21 órakor kezdődik majd az általános iskolában. Ilyet sem láttam még... :)

Vadvirág
Vendég
 


Vadvirág, köszi :) Tényleg nagyon elrepült ez a nyár.. Pedig tavaly ilyentájt, azt hittem, hogy sosem jön el.. :wink:
A sulik jól hangzanak. Hannus a mohácsi gimi, német tagozatára gondolt. Sajna Pécs szóba sem jöhet.. (Bár nincs messze, de olyan béna a közlekedés, hogy csak koleszos lehetne, ízt meg végképp nem akarja semelyikőnk..) Nálunk a német előkészítő elkezdődött már, okt.-től a matek és magyar is lesz. Ezeket mind a falusi iskolában tartják, pont a közlekedési nehézségek miatt. (sokan mennek kollégiumba Pécsre, de ugye délutánonként képtelenek lennének bejárni előkészítőre..)
Fáklyás ballagás.. én sem láttam még. Majd fotó hegyeket kérünk! :) :)

Kép
 
 


Sziasztok!
én most csak röviden...
1-1 nyolcadikos nagylány???
büszke fiatalos anyukák!!!

Beni már 3 hónapos! olyan jó húsban lévő kislegény!!! :)
az enyémek 10 hónaposak....nekem nagyon repül az idő :(
mindig ez a bajom, hogy NŐNEK!!! :cry:
már fogódzkodva oldalaznak-

mi is most kóstolgatjuk az új felállást. egyelőre még én tartom észben, hogy be van-e pakolva, kész van-e a lecke, ki van-e véve a tízórai maradéka....hát a jány elég nyugis...nem izgatja különösebben magát, de azt kívülről tudja, hogy ma karate, vagy RSG... ezeket várja reggel...

a suli kicsit csalódás neki, mert amint mondja: képzeld Anya, lecke is van!....

Vadvirág!
köszi a köszöntést.. igazából csak a vonalzó bolondult kicsit meg, mert augusztusban volt 4 éves Richárd fiam. azóta átgyártottam a vonalzót...

milyen nyelvet tanul a nagylányod?

Verus! a kolesszal kapcsolatos véleményeteket én is helyeslem...én anno koleszos voltam, de nekem nagyon rossz volt. a többieket nem viselte meg ennyire, talán én vagyok/voltam más típus, nem tudom.... de én a 4 évet végigszenvedtem a gimiben.
aztán fősulin albérletben laktam.

itt nálunk még szépen süt a nap. a kertben már betakarítás folyik javában. még van tök, cukkini, és egy még érőben lévő borsóvetemény... :) nagyon vakmerő voltam, és nyár derekán vetettem el, most telnek a hüvelyek, úgyhogy azon szurkolok, hogy még legyen ideje hízniuk...
tűzbabocska még megvan, annak is még híznia kell.
mángold vígan van, okra...stb.

ma délelőtt voltam kicsit turizni, de amiért mentem az pont nem volt... de azért persze nem jöttem üres kézzel haza... apa volt a fuvaros, mert a picik is jöttek.

aktív hetet mindenkinek!

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


hát minden voltam, csak rövid nem :lol:

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Verus!
Ez is jól hangzik amit Ti találtatok ki. HAJRÁ! :)

Reni!
Hihi! Akkor bocsánat, majd jövőre megint megteszem. Addig is GRATULÁLOK az oldalazva lépegetéshez! Nagyon ügyesek! :):)

Ezek szerint minden évben a szülinap után új vonalzót kell gyártani. :) Én sem tudtam, de hamarosan jön 2 szülinap egymás után nálunk is, úgyhogy gondolom én is ezt fogom tapasztalni. :)

Dominika angolul tanul.

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok! Én sem tűntem el teljesen, csak kissé elsodort az élet. Kezdjük "beüzemelni" a hétköznapokat.
Hétfőn délelőtt a kicsikkel tücsökzene, délután a nagyoknak úszás, kedden tanítok, hazafelé a Margitszigeten felszedem a nagyokat (apámmal vannak ott), meg én is futok egyet, szerdán délután úszás a nagyoknak, szombaton a kicsiknek, stb..... le sem tudom írni, de ilyesmi a beosztás.
A párom új munkahelyen, előny, hogy érdekli, hátrány, hogy hétvégét leszámítva nem lehet rá számítani. Ábel elég jól kezdte a sulit, megcsinálja bent a napköziben a leckét, a táskáját csak minden kanyarban látom, de egész rendesen dolgozik a füzeteibe. Egyelőre a magatartására sincs panasz, remélem így is marad. Dávid átváltott idétlenbe, ami rá totál nem volt jellemző, remélem "kinövi", mert tök idegesítő, meg jövőre ő megy suliba, nem most kéne megőrölni. Kicsik jól elvannak itthon, néha ölik egymást. Eszter sikít, és nagyon tud nemet mondani, Ádám ha bepöccen, akkor üt meg harap, de felnőttekre is kezet emel, "bántsalak? " kérdezi, és ehhez különböző tárgyakat használ. Máskor meg tök édes, megpuszilja, ha fáj vhol, vígasztalja Esztót, ha sír, stb. Ádámmal voltam a szemklinikán, adokinő tök jól elmagyarázta, hogy miért kell, és milyen. Nem mondott nagyon mást, mint a másik nő, csak most megértettem és megnyugodtam. Tegnap meg is kapta szemcsit, ilyen gumi szerű műanyag, olyan mintha játék lenne. Egyelőre gond nélkül hordja, jó lenne, ha így maradna. Még fotó nem készült róla így, de majd csinálok. Amúgy is lógok fényképekkel, már letöltöttem, de hogy kell kicsinyíteni???
Na, ritkán írok, de akkor kiadósan. Jó éjt, üdv mindenkinek, írjatok, mert azért olvaslak titeket, legközelebb reagálok is! Claire
 
 


Sziasztok!

Látom mindenki nagyon elfoglalt :)
azt bírom, amikor megkérdezik tőlem, hogy nem unatkozok-e délelőttönként? hát Ti, lányok? :)))

suli: Felícia mesemondó versenyre készül, a Kis kanász meg a farkas lesz a mese. most lesz csütörtökön.
a kicsik ügyelnek arra, hogy nehogy ellustuljak!!! hol ide ugrok, hol oda. elég ínyencek lesznek, már sok mindent megkóstoltak úgyhogy résen kell lenni. haláli mikor nagy szemekkel, komolyan, összeszorított szájjal, ártatlanul néznek. na akkor tuti, hogy valami a szájukban van... már bejárattuk a napi jövéseket: van egy hordozókendőm, abban ül az egyikük, felváltva hol Patrícia, hol Virág, a másikat pedig az oldalamhoz fogom. a másik kezemmel fogom Ricsi kezét, és nála a slusszkulcs. a hátamon hátizsák. Felícia meg jön és hozza a saját tatyóját.
az orvosnál nehéz csak kicsit, mert ott a vizsgálóasztalon nem marad nyugton az a baba, akit éppen nem vizsgálnak. szerencsére itt nagyon rendesek, az asszisztens csaj is mindig segít.
most az utóbbi időben sajna elég sokszor voltunk, mert betegek voltak, orrszívás, gyógyszer...:(

Írjatok egy kicsit!!! ki mit csinál!!

Baba nem lesz senkinek?
:oops:
én már most sóhajtozok, mert MÁR egy évesek lesznek a jövő hónapban...:)

Claire! jársz futni?
üdv.:

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!
Reni! Amikor tehetem igen. Sajna a korai sötétedés, és a párom későbbi érkezése nem használ, de azért heti 3x tuti, ha tudok , többször is.
Azt a módszert nem próbáltad, hogy háti cipelő hátul, horduzó elől? Én vittem úgy őket. Dupla kocsid nincs, vagy nem praktikus?
Ábel nyúzza a sulit, néha felrobbantaná. FDőként az íráshoz nincs elég türelme, hogy végig szép legyen. A többi nem kihívás neki.
Dávid: hazahozott egy jó kis strepto coccust, a kicsiken skarlátként jött ki, a nyagokon ilyen mandulagyuszis dolog volt. Amúgy jövőre ő is kezdi a sulit.
Kicsik: egész jól bírják, amikor dolgozom, a nagymamákkal. És már amúgy is olyan nagyok. Nekem is eszembe jut néha még egy kicsi(lány)... Egyébként tök jó fejek, és jól el vannak, persze néha ölik egymást.
Írjatok, most rohanok: Claire
 
 


Sziasztok!

Látom, tényleg nem nagy a forgalom mostanában erre... Pedig nagy unalmunkban igazán irogathatnánk, ugye Reni? :-)

Verus, nagyon édes Beni! Tiszta papája.

Nekünk elkészült a házunk, hála Istennek, eddig úgy tűnik nagyon simán megúsztuk a bővítést, remélem később sem derül ki semmi probléma. A gyerekek most a nagyiknál, mi pedig pakolunk: holnap költözünk haza.

Rengeteg rohangálással, ügyintézéssel, vásárlással és tárgyalással járt ez az egész, ami főleg rámmaradt, de tiszta csoda, hogy szuper jól bírtam, és szinte észre se vettem, hogy terhes vagyok-kivéve lépcsőmászáskor... A hasam nagyon gyorsan nőtt, már a 34. héten akkora volt, mint Pankával a 41-en! Most még kb. 1 hónap van hátra, addig be kellene rendezkednünk és felkészülni a baba fogadására, remélem ezt még megvárja!

A gyerekek jól vannak, Pankának jól megy a suli, mindig vidáman jön el, be nem áll a szája. A fiúk is nagyon várják a kicsit, akit Kismaszatnak becézünk. Múltkor Marci megtalált egy kis padlószőnyeg mintát, amit a lépcsőre hoztunk és megkérdezte: " Ez micsoda? A Kismaszat lábtörlője?" - szóval, ami kicsi, az csakis a babáé lehet. :-)

Írjatok többiek is!
Mimóza
 
 


Bocs, megint csak olvasni volt időm. Talán az őszi szünetben.
Ja, ami a sulit illeti, Ábel nem egy ilyen lelkes típus, sajna. Persze néha szereti, de időnként föl akarja robbantani az iskolát, meg ilyenek.
ez a lábtörlős sztori aranyos, kíváncsi leszek, élesben majd mennyire lesznek lelkesek. Vigyázz magadra a pakolásnál!!! Claire
 
 


Sziasztok!

MImóza!
hogy vagy?

TÖbbiek, merre vagytok?

Claire: nincs háti hordozóm, mert csak az autóig kell kivinnem őket.
a falu központ gyalog kb. 25 perc, ezért autóval járunk, napjában többször képtelenség lenne, akkor olyanok lennénk mint a vándorcigányok :lol:
szóval a kendő azért jó, mert felkötöm és addig kibírják.
van ikres babakocsi, egymás melletti. ha hosszabb időre veszem ki őket, akkor abban vannak.

ma voltunk vadgesztenyét szedni, de be kellett ehhez menni Szegedre, mert itt nincsenek vadgesztenyefák...
kicsit nosztalgia, mert oda mentünk, ahova anno a lányommal jártam játszóterezni, no meg gesztenyézni. Ő már nem is emlékszik erre, csak én meséltem neki erről.

már csak az alja maradt a gesztiknek, mert kicsit későn találtuk ki, hisz már nincs is szezon. most jönnek a figurák ebből. a fiam kardozós katonákat akar, Felícia pedig valami szelídebb valamiket, piaci árus néniket vagy ilyesmi.

Ti főztök otthon vagy rendelitek a kaját?

annyi változás van még nálunk, hogy a fiam januárig itthon marad, mert tejmentes diétára van fogva. valamint folyton hazahozott valami betegséget és a kicsik elég sokat voltak betegek.

lassan egyévesek lesznek...

már kérdeztem, de megint: készül még mostanában valakinek babája Mimózán kívül?

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Reni!
Miért? Megálmodtad esetleg? Vagy hogy jutott eszedbe ez a kérdés már második alkalommal? :)

Csajok! Amikor hazaértek a hidegből és levetkőztettétek az összes gyerkőcöt, nálatok is úgy néz ki a lakás mint egy bálás ruhabolt?

Mert nálunk ilyenkor mindenütt ruhák vannak hatalmas halmokban. Nem kevés idő amig elpakolom mindegyiket a maga helyére. :)

Az indulás előtti öltöztetésről már nem is beszélek inkább...

Kép
Kép
Kép
Kép

Vadvirág
Vendég
 


Ja igen, az előbb elfelejtettem megírni, hogy mi pl. főzünk. Mélyhűtött áruk, tészták, szószok, stb. azaz pillanatok alatt elkészíthető ételek előnyben. Hihi!

Azért néha amikor több időnk van, általában hétvégén, készítünk tradicionális finomságokat is.

Vasárnap pl. rakott kelkáposzta és húsleves volt és csokis bio muffin. Nyam-nyam.
Vendég
 


Sziasztok,

Reni, mi lett a mesemondó versenyen? Én is főzök majd' mindennap, de a pikk-pakk kaja nálunk is előnyt élvez. :wink:

Mimóza, egyben vagy még??? mikorra is várható a Legkisebb?

Vadvirág, jól látom Dávid most volt 6 éves? Sok boldogságot kívánok neki!!
Kép
Hát, persze..szörnyű, mikor a fiúk (Marci-3 és fél; Jancsi 5 és fél..) hazajönnek az oviból ésss ..tudod.. :D :D
Beni meg nem bírja a vastagba öltöztetést, így mire készen vagyunk, mindketten totál le vagyunk izzadva: ő az üvöltéstől, én meg a stressztől és a kapkodástól.. :roll:

Éva????

Kép
 
 


Húú, és Dominika is épp most múlt 14..wow!
Neki is sok boldogat kívánok!!
Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Verus!

Köszönjük szépen a szülinapos jó kívánságokat, kedves vagy! :):)

Pontosan így van nálunk is, Márk utálja ezt a sok cuccot és ennek hangot is ad. Hihi!

Aki pedig elsőként van kész, simán leizzad, mire a többiekre is rákerül minden ruhadarab.

Pedig olyankor amikor már felöltöztettem őket, kitárt erkélyajtó elé küldöm őket, hogy ne süljenek meg, dehát mégis elunják...

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok!
Vadvirág!
BOldog szülinapot a nagylánynak!
mit kapott ajándékba?


ebédfőzés: én is főzök minden nap.
azért kérdeztem hátha írtok ötleteket...:)

mivel most Ricsi itthon van januárig, kicsit nehézkesebb főzni úgy, hogy Vele is játszak.

mostanában ezeket csináltuk: vadgesztenyéből vitézeket csináltunk, kezükbe gyurmából pajzsot. egy gyurmadarabra állítottuk őket, hogy fel ne boruljanak. volt köztük dagi vitéz, meg olyan véznácska is.
aztán kint gereblyéztünk, faleveleket, engedtem, hogy lekaszabolja a vadon nőtt gombákat...ezt élvezte a legjobban...
persze egy-két fagyott virág is a kárát látta....:)
behoztuk a kinti kis méretű műanyag csúszdát, azt takarítottam le, egész nyáron kint volt, végső soron túl sok értelme nem volt megvenni, a Cora-ban vettem. egy igazi nagy csúszda 25 ezer körüli, annyi pénzem meg nem volt.....
hát most behoztam, hátha bent nagyobb sikere lesz...

ja, meg szerelünk is, ő a mesterember, megjavít mindent (hűtő, gáztűzhely, székláb), engem meg Kisasszonynak hív...
haláli....

jövő héten lesz fogadóóra, nem tudom az ilyesmire el szokás-e menni? beírták az Üzenőfüzetbe.

Verus!
mesemondó verseny: nem egészen úgy zajlott, ahogy vártuk.
az osztályból Felíciát választották ki a területi versenyre, de ott szegénykém megakadt és nem jutott eszébe a szöveg, elkezdett sírni.....
na innentől kezdve teljesen kiborult, legémberedtek a kezei és nem bírta abbahagyni a sírást.
alig bírtam megvigasztalni. sajnos ilyen, ha valami nem sikerül neki vagy elfelejt vinni valami felszerelést, mindjárt bepánikol...pedig nem kap szidást érte.
múltkor is itthon maradt az egyik könyv és teljesen kiborult ettől.
egyébként meg nem egy idegbajos gyerek, a leckét az egész délutánra elnyújtja. olyan szép lassan ez is eszébe jut, meg az is közben, ami már nem is szorosan a leckéhez fűzödik...

Vadvirág! a babadolgot azért kérdeztem, hogy hadd irigykedjek, ha valakinek lesz :lol:

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Reni!
Neked is köszönjük szépen a jó kívánságot. :)
Dominika jó sok pénzt kért mindenkitől idén. Hihi! Aztán elment a New Yorkerbe és egyéb más kedvenc helyeire, jól bevásárolt mindenféle tiniknek való menő cuccot. :)

Na jó akkor elárulom mostmár...

Mi most októberben kezdtünk neki a legújabb baba projektünknek. :):):):):):)

Vadvirág
Vendég
 


Vadvirág :D :D :D :D :D Óriási drukk!!!! :D :D :D :D A többiekből milyen hamar lett megvalósult álom?

Reni, nagyon cuki lehet Ricsi, ahogy "udvarol" neked. :) A csúszdának lett sikere?
Én nem szoktam fogadóórára menni, több okból: kicsi ez a falu, úgyis mindig összetalálkozunk a tanerővel, és akkor sosem hagyja ki, h milyen is a gyerek. Másik, hogy oltári sorban állás van egy-egy tanárnál..egyszer voltam, akkor majd' 3 óra alatt lettem túl 2 tanáron.
De nem ledumálni akarlak, de ha már megszervezem, h vigyázzon vki a srácokra, akkor nem egy ilyen -számomra- értelmetlen dolog miatt fogom. Szülőire mindig megyek, persze.

Kép
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron