Nem tudom , hogy írtam e már. Szóval szuper a cicifix!Imádjuk (a párom is
)! Kööösziiii!
Kanga
2002.09.17 16:02
Szombaton voltunk a Kikkóval a moziban, aztán mentünk a Vidámparkba (marha igénytelen), a kocsiban szegénykém hányt. Bemegyünk, megint hány. Eljövünk, a kocsiban ismét hányt. Hazajöttünk, már 38,6 volt a láza. Reggelre már semmi baja nem volt.
Délután már jól evett a dédiéknél. Viszont maradt egy csomó ticketünk, ezért újra megyünk. Ma meg Adri kapta meg a 15 havi oltásokat. Nem is tudtam, hogy kettöt kapnak?! Kikkó még egyet kapott. 
Azért szeretettel várunk!
Bolt
Gyógyulgass!
Köszi.
Köszi a mérnököt, úgy néz ki, hogy megoldódik a dolog.
Kikkó is utálta a hajmosást, így rákaptunk arra, hogy én is beülök és az ölembe hajtja a fejét és óvatosan megmosom. Barátnöm azt mondja, hogy ö nem szórakozik (ikrei vannak), kezdettöl fogva lezuhanyozta a fejüket, hiába ordítottak. Nekem ez olyan durvának tünik











hátha jobban leszel.

2002.09.17 22:18



Rebeka csodaszép kis modell lehetett
Rubent meg elképzelem ahogy mosogat
2002.09.18 08:20
MEgkérdezte Gergõt , hogy viheti-e Blankát. Hát a fiam amennyire csak embert elmeháborodottnak lehet nézni úgy nézett a nyanyára , és közölte lenézõen és határozottan , hogy nem! Már azt hittem azt is hozzáteszi , hogy ez hülye!
Látni kellett volna a kis arcát!
Cici a szájában és dumál!
Gratula hozzájuk!
2002.09.18 09:49
2002.09.18 10:30
, akkor a mit fõzzek-be fogom feltenni, hogy itt ne terheljem vele annak a gyomrát is, aki nem kéri! 

Igyekszem hamarosan! 





) vigyázna Árminra is, mondjuk hetente 2x4 órában. Ha már muszáj valakire bíznom Ármint, akkor rá szívesen, mert ismerik egymást, szinte mindennap találkoznak. Csakhogy egyikünk sem tudja, mennyit szokás ilyenkor fizetni! SEgítsetek ebben, legyetek szívesek! Köszi elõre is! 2002.09.18 15:40
Bocs, ha valakit untatok.
2002.09.18 22:16
2002.09.20 20:27
2002.09.20 21:10
Vigyázz nagyon magadra!
Azért rohantam, szegény gyerek nehogy csalódjon!


Tényleg teljesen idiótának nézik sokszor a felnõttek a gyerekeket, csak azt nem értem, hogy miért... Amikor sokkal értelmesebbek náluk!
2002.09.20 21:31


)
Ráadásul ma a Duna Plaza parkolójában sikerült úgy meghúznia a páromnak a autót, hogy a jobb hátsó ajtaja tisztára behorpadt
Hanna meg ennek örömére letört valami lécet benne

Mi anno azt mondogattuk, hogy minket már nem lehet meglepni semmilyen új h*lye szabállyal. De azért minden alkalommal újra sikerült.
2002.09.20 21:52
2002.09.20 22:12
A listára küldök linket a képekrõl
2002.09.21 16:08
Kitartás! 2002.09.22 07:04
Már akkor elmondta a huginak a szopizás szabályait , fõleg azt , hogy nem szabad harapni és õt is oda kell engedni!!!

A nagyoktól egyáltalán nem tart.


2002.09.22 13:58
2002.09.22 17:39








2002.09.22 21:49
2002.09.22 22:15
Talán vmi fejlõdési ugrás van éppen. 2002.09.23 07:52
2002.09.23 09:32
2002.09.23 09:35
2002.09.23 11:16
2002.09.23 12:14
2002.09.23 20:07
Hogy bírod a sok rohangászást nagy pocival?
Akkora hátraszaltót csinált, hogy azt hittem megáll a szivem. Egész nap figyeltem de úgy tûnik jól van. Szóval átestünk a " tûzkeresztségen " mi is. 2002.09.23 22:53
Az eddigiek közül is jöhet valamelyik, csak ne legyen mûsoros est, akkor nem értjük egymás szavát!
2002.09.24 08:15
)
. Örülök, hogy tetszettek a képek. 

-t.
Brrr.. Sajnos mûvel még ilyen cifra dolgokat, de inkább nem idegesítem most vele magam. 2002.09.24 11:34
2002.09.24 12:56
Akkor jelöljünk idõpontot. OKTÓBER 18 PÉNTEK, VAGY 19 SZOMBAT. Helyszínt nem igazán tudok ajánlani, azt rábízom PM-re. Nekem mindegy, hogy hajó vagy szárazföld, de én szeretném, ha kaja is lenne. Zene tényleg ne legyen, mert az zavaró tud lenni és nem tudunk úgy beszélgetni. 2002.09.24 14:15
Lehet az a görög étterem, de lehet kínai is. Remélem, nem bántó kérés, hogy olyan hely legyen, ahol van nemdohányzó részleg is. Az okt. 18. vagy 19. nekem tökéletes!
Alig várom.
De most úgy tûnik, minden OK. Még csak egyszer voltam a psziho...-nál, de ez is rengeteget segített.
(Nemsokára kihúzzák az összeset, és jöhet a proti.
)
2002.09.24 15:22
Mi jól vagyunk, csak mostanában a netezés kimerül nálam annyiban, hogy letöltöm a leveleket, és ha egy kis idõm akad, akkor elolvasom. Estére a párom mostanában megint kisajátította a gépet, napközben meg csemetéim nem hagynak rá idõt. Timi még mindig szeret óvodába járni, egyetlen alkalommal volt olyan, hogy sírt mikor érte mentem, mert azt hitte, hogy ott kell aludnia. Ugyanis egy hete bevezették az oviban, hogy 3/4 1 elõtt, nem lehet menni a gyerekekért, szabályosan ki vannak zárva a szülõk az udvarra. Szegény Timi pedig megszokta, hogy amikor ebéd után kijönnek a mosdóba én már ott várom. És aznap nem voltam ott, megijedt hogy nem is jönnek érte. Azóta elmagyaráztuk neki, hogy bármi történjen valaki mindig menni fog érte, most már nem gond ha késõbb engednek be.
Csak az akarata...! Iszonyatos, amikor valami nem úgy történik, ahogy Tomi elképzelte, máris kitör a hiszti. Ez jó napokon kétóránként történik csak meg, rosszabbokon akár óránként is. Pedig tényleg nincs megtiltva neki minden, csak ilyenek hogy a kutya, macska kajájába ne egyen bele, ne másszon ki az ablakon, ne másszon be a virágoskertbe. Dehát amit szabad, azt nem érdekes csinálni.
A másik amitõl kiakadok, hogy dobál. Ha feldühödött ami épp a kezében van elhajítja. Nem nézi hová, csak dobja és Timit jonéhányszor már eltalálta egy-egy keményebb játékkal. Hiába mondom neki, hogy nem szabad, mintha a falnak beszélnék. Elmagyarázom neki, hogyha megdobja a játékokkal az fáj a Timinek. Akkor odamegy, megpuszilgatja, de a következõ rohamnál újra hozzávágja. És egyszerûen nem tudom, hogy kéne ezt a helyzetet kezelni, hogy jobb legyen. Timinél ennyire nem volt kifejezett a dackorszak, bár az Õ természete alapban más, sokkal nyugodtabb. Félek tõle, hogy a bölcsiben nem fogják szeretni az agresszív viselkedése miatt. Vagy ne aggódjak, nem Õ lesz az elsõ ilyen vadóc kisgyerek akit a gondozónõk látnak? A többi hasonló korú gyerköc is ilyen, vagy én csinálok rosszul valamit? Na de be is fejezem a panaszkodást, mert különben egy tündéri, kis huncut, csibész.
Züllés jó ötlet, én is szívesen csatlakoznék! Párod lába helyrejött már?
Munkával kapcsolatban bennem is hasonló érzések kavarognak.
Mi úgy beszéltük meg fönökömmel, hogy mikor második héten már Tomit ott lehet hagyni néhány órára a bölcsiben, akkor majd bemegyek hozzájuk és elmondják mi változott, hogyan müködnek az új dolgok. Igy legalább nem lesz teljesen ismeretlen a rendszer. 

Bálint is édes lehet ahogy dumál. Én is úgy várom mikor kezd már Tomi mondatokban beszélni.
2002.09.24 16:03
Az AFP-m jó lett, holnapután megyek UH-ra, remélem megmutatja magát a kisbaba...

Jó lenne Veletek megint találkozni, mert tul.képpen mi Sztendrén voltunk utoljára talin. Züllésen meg akkor, amikor PM. volt ici-pici terhes..és most meg már mindjárt szül!!!
, bocs, befejezem, majd máskor folytatom: 2002.09.25 00:29
És még a párommal is jól összevesztünk
Most, hogy átadtam neki üdvözleteteket, el is aludt szépen, ahogy szokott
Zámbó Jimmy
Bár én beszélek, aki a harmadikkal ment be 2x?

(Te jó ég, milyen lesz Bábi?
) 2002.09.25 05:16
)! Csak vicc ám!!!!!
2002.09.25 08:08

Jó, hogy írtál.
).
Remélem, semmi komoly. Ebben a *** idõben én is ingerültebb vagyok, hiányzik a napsütés és a bezártságot sem szeretem.
, és ágyba hozzák a forró teát... Vasárnap meg ráértek hazamenni.
Lehet, hogy meggondolom még én azt a harmadikat? (Na azért azt nem hiszem.
) 2002.09.25 09:57


, úgyhogy a kezdeti rossz indulás után már egy hete nem sír reggelente, ma meg már majdnem puszi nélkül rohant be, úgy sietett. Annyira aranyos, jó hogy végülis ilyen jól alakultak a dolgok.
), nagyon ügyesen számol, úgyhogy vele biztos nem lesz gond majd a suliban, hacsak az nem hogy unatkozik, de remélem hogy jó tanítónénit sikerült majd kifognunk aki mellett nem fog unatkozni. 2002.09.25 10:22
2002.09.25 12:08
2002.09.25 12:39
remélem tényleg nincs semmi baj. Csodállak, hogy meg tudod állni, hogy nem kérdezel rá a babóca nemére. Mondjuk, mindegy is. Nekünk már most mondogatják, hogy de jó lenne, ha kislány lenne, és mikor mondjuk, hogy nekünk nincsenek ilyen "elvárásaink", néznek ránk nagy szemekkel. Nem is értem az embereket. 2002.09.25 12:58
Örülök, hogy te nem felejtetted el az ígéretedet, mert én igen. Mit is ígértél? (Bocsi.
) Puszi: 2002.09.25 21:19

)
2002.09.25 22:56
Beindult az óvoda. Választhattunk, (szülõi nyomásra
) hogy marad nagy csoportba, de újra járja vagy visszamegy Doni középsõbe másik csoportba. Az utobbit választottuk. Eddig minden rendben nagyon kedvesek és segítõkészek az új óvonénik és a dadusok is. A gyereken sem látok semmi különöset, hogy megviselte-e dolog. Lehet, hogy még csak most fog majd lecsapódni.
Ma meg bekapcsolták a fütést, ami jó, mert legalább elviselhetõbb idebent, száradnak a ruhák is eddig csak lógtak vizesen, de mi lesz a pénztárcánkkal így ha már szeptemberben fûteni kell? Jajjajjaj.
2002.09.26 07:22
. Ugyhogy most mar csak legfontosabbat irom mar le megegyszer. Utalok ketszer irni mondani barmit. Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint


| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|