Sziasztok!
Cancan, mint ahogy már Jube említette nekem is Vida a dokim és én is túlhordtam a babám, de nekem még annyi csavar is volt a dologban, hogy végül nem is Vidánál szültem, mert közben elment nyaralni, hanem Tóth dokinál. Én sem tudom mást mondani, mint amit már a többiek is mondtak, hogy nyugodj meg, nem fog bennmaradni a bébi és ha minden rendben akkor nem indítják meg a szülést, és ez tényleg nem is baj, hogy a természetre bízzák. Nekem annyival rosszabb volt, hogy már két hete bent voltam a kórházban, szóval engem lelkileg teljesen megviselt, hogy teltek-múltak a napok és semmi. Én is mindent bevetettem amit lehetett, vasfű tea, egy hétvégre haza is engedtek, házha természetes úton rá tudunk segíteni

, de az sem segített. Én a szülést megelőző nap ebéd után kimentem a kórházból és sétáltam egy nagyot. Szerintem nekem ez segített, mert hajnalban megindult, magától a szülés. Én tudom milyen érzés, főleg, hogy az utolsó napokban ez már tényleg teher, de hidd el, türelmesnek kell lenni, bármennyire is nehéz. És ahogy már a lányok is mondták, valószínű el is lett számolva, mert ugye a doki a menstruáció alapján mond egy dátumot, de hogy mikor fogant meg pontosan, azt maximum csak ti tudjátok. Lehet, mikor ezeket a sorokat írom, már a kórházban vagy. Értesíts minket, hogy mikor érkezett meg a várva várt baba.
Kismamák, nekem is Böbe és Ági volt a legszimpatikusabb a csecsemősök közül, de bármelyik csecsemős lesz ott, amikor bent vagytok, készüljetek fel, hogy mindenki más tanácsokkal fog ellátni. Aztán otthon majd ugyis ösztönösen jön minden és ügyesen beletanultok.
Olyan sok hozzászólás volt, hogy már nem is emlékszem, ki írta, elnézést kérek érte, de én is úgy gondolom, hogy ha nincs semmilyen komplikáció egy szülésen, akkor a szülésznőnek sokkal nagyobb szerepe van, mint a dokinak, szóval szerintem is sokkal inkább megérdemlik ők a több pénzt.
További szép hétvégét Mindenkinek!!
Orsi
Bocsánat, amiért ilyen hosszúra sikeredett