Sziasztok!
Itt vagyunk és majdnem teljesen régi fényünkben ragyogunk...
A műtét okés volt, a vese megmaradt, illetve majd a fél év múlva elvégzendő izotópos vizsgálat mutatja meg a valódi eredményt, de mi nagyon bizunk! Ábel nagyon jól bírta, az első négy napban egy kis hős volt. Lekötözve feküdt, két katéterrel, mi meg felváltva virrasztottunk mellette. Éjjel apukájával volt, hál istennek az első perctől aludt végig hajnalig, mert ugye ott hajnalban ébresztették őket. Fájdalomcsillapítókat kapott, de csak az eslő három napban kellett utána nem fájt neki maga a műtét, ellenben az ágyhoz kötöttség nagyon. Már kaptunk sok engedményt, pl: bepakolták a babakocsiba és levihettük az udvarba, kikötözhettük, felvehettük kézbe, csak közben nagyon kellett vigyázni, hogy a katéterek ne mozduljanak ki. Nagyon szar volt, ezt így már másfél hét távlatából mondom, jó hogy túl vagyunk rajta. A kismanó már el is felejtette, nem fáj semmi, minden úgy van ahogy régen, csak az első pár napban volt nyafogósabb. A vágás elég nagy cukikámnak az oldalán, de remélem a csajok majd későbbikben ezt tartják a szexepiljének:).
Nekem meg a sok ücsörgés és idegeskedés, gyerekcipelés nem tett jót a kórházban, bazira elfáradtam, most már mindig van itt valaki segítségnek a rokonságból. Még kb 3 hetem van a kiírásig, bazi nagy a hasam, és alig tudok sétálni. A napi teendőket ellátom, de Ábellel a szokásos nagy babakocsis kirándulások már rég kimaradnak. Ma már voltam nst-én, más kórházban ctg-nek hívják, méhösszehúzódásoknak nyoma sincs. 4D ultrahang befuccsolt, a méretein kívül semmit nem tudtak a kisasszonyról produkálni, háttal a csípőcsontomhoz bújva szundikált és semmivel nem lehetett kirobbantani nyugalmából. Hétfőn volt ez az akció, akkor 3100 grammra mérte a gép.
Szamóca! A házassági papírotokról ne feledd a másolatot, bár lehet te nem vagy ilyen feledékeny mint én és már beszerezted. Aztán még azt akartam írni, hogy nálunk a szobában nem volt csak popsikrém, és a szülésznő nyomatékossan felhívta a figyelmünket előtte, hogy a popsitörlőt és a pelust mi vigyünk be. Ha kicammogsz a babáddal a csecsemősökhöz akkor szó nélkül tisztába rakják a babát, de a szobádban te gondoskodsz a felszerelésről. Én az első tisztábarakás után már lusta voltam kimenni, és ugye gyakorolni is kellett.... Hálóinget a szüléshez adnak, de csak ha kérsz, alapból nem ajánlották fel. Babaruhát amíg bent vagytok nem érdemes vinni. Egyébiránt van egy tuti jó lista, amit a szülésznőm adott, de elhagytam..., majd jövő héten kérek újat és megírom ami még izgi lehet. Neked lett végül szülésznőd?
Itt a vége fuss el véle, mára ennyi telt tőlem.
Pusz
Hetti
Ui: nekem a vanish duo aktív bejött, megbírkózott a foltokkal eddig:)