A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Macs,
hát így van ez. :)
Vica privizett nekem, de inkább csak kérdezett, h mi hogy vagyunk, nem hiszem, hogy sok ideje van írni, mert én is várom a válaszát, de majd biztos jelentkezik.
neet
neet
 
 


Zuzmó!
ne aggódj, mindennek van két oldala. én is 5 hós kora óta mindent tányérból adok neki,ami nem "tej", és így legalább tudja, hogy mi a pia, mi a akaja. nyilván macerásabb, de megéri, mert aki meg mindent üvegből ad, annak nehéz a tányérra szoktatni később. tejcsit próbáltatok már amúgy?

Deni!
még jó, hogy múlt héten nem tudtam, hogy várandós vagy, halálra izgultam volna magam a hasmarsod miatt!!!

Indi!
nem értem. Zuzi abban engedett, hogy tányérból eteti?? hát ezt nagyon helyesen teszi. egy másfél éves gyereknek már nem cumisüvegből kel kiszürcsölnie a tejpépet. vagy az az engedékenység, amit én is csinálok, hogy bármi áron rá akarom venni a zabbantásra? ebben igazad van :) persze, majd meglátod! mikor Dominó se lesz hajlandó enni, még a fejedre is állsz, csak megtegye! kb. 4 hósan mesélte férjem, hogy egy kollégájáék az esti evést csak 2 fenőttel tudják megoldani, anyuci tukmálja a kaját, apuci autókat tologat, játékokat tesz elé. mondtam, hogy : SOHA ilyen balgaságot :D. meg is egyeztünk a férjemmel, hogy nem kapatjuk el így a gyereket. :D :D :D és ahogy te is mesélted már, az ember bizonyos körülmények között feladja elveit. most ott tartok, hogy felőlem játsszon közben, de egyen is, mert mondjuk nincs kedvem üres gyomorral lefektetni, majd 2 óra múlva üvöltésre kelni. mondjuk kádba még nem jutott eszembe kaját vinni, valahogy nem illik a fürdőszobába ez a hangulat. :)

Zuzi, Deni!
egyben azért nem engedek Lencsinek. a vacsorát tényleg néha játék közben eszi meg, de az ebédhez a székbe kell ülni. és ha folyton eltolja a kezemet, akkor nem sokat kínálgatom. megmondom, hogy megyünk tentézni. ha éhes eszik, ha nem, akkor csúnya nézés közepette beviszem a szobájába aludni. majd eszik, ha felébredt.
tegnap meg a délutáni gyümölcspépjét nem engedtem futva enni, de ehhez magamhoz kellett szorítanom. már menekült volna, de falt, csak ki akart szabadulni. hát én nem engedtem. jó szemétnek éreztem magam, de egy folyós cuccot nem akarok széthordani a lakásban.

ja, és nem akar gyümit enni! úgyhogy tegnap már kiéheztettem, csak megegye :D. tetű egy dög vagyok!

Votiv!
hajtépésnél én nagyon, de nagyon pattogtatnám az ostort. ilyen durvulásban nálam nincs pardon.

Szrekuc!
azt nem is mondtam múltkor, hogy Lencsém is úgy akar tápot inni, hogy lefekszik egy kispárnára és ő issza magától. ezt lehet neki hagyni,hadd legyen önálló! :)

Macsanyu!
és kafa az a gatya? megnézem majd a Móricz közelében lévő Rossmannba, kíváncsi vagyok.

ancsipancsi
 
 


ja, és majd betojok, úgy röhögök Lencsémen. most már nem csak aszondja, hogy "ádidé!", hanem, hogy "ádidé tiktak!", "ádidé baba!". :D
ancsipancsi
 
 

 
 

Akkor most nem egyenként, hanem általánosságban kajatémához: Én úgy gondolom (persze majd meglátjuk, hogy akarnok és függetlenségi harcos szerelmem mit lép ez ügyben), hogy lehet etetőszék, rendes szék, hordozó, mami ölében, asztalon ülve, teherautóban megetetni a sofőrt, szóval a variációk tára széles, de lényeg, hogy ülve és nem álldogálva-szaladgálva, és ezt gyorsan meg is tanulja a gyerök, ha következetes maradok. Most is igyekszem az lenni, telefonon folyton harcolunk, egyszer elgyengültem egy sírósabb pelenkázás alatt és aztán egy napig nem tudtam a telefont bekapcsolni. Ez jó kis figyelmeztetés volt a szabályok kialakítására és betartására.
Természetesen beteg gyereknél más szabályok lépnek életbe. És természetesen minden gyerek más és más...

Tegnap el kellett mennünk gyógyszertárba tejecskéért ebben az iszonyatos jeges szélben. Bár én szétfagytam, szerencsére Dominó nagyon élvezte, nyelvecskéjével kiskutyamódra szaglászta a szelet, nagyon viccesnek találta :) Persze, a receptet itthon hagytam, így ma loholhatunk vissza, hogy megvegyük - és ma lejár a recept is.

Szrekuc :) Kötős kengurut nagyon egyszerű varrni ám :) MAjd megmutatom, ha erre jársz :lol: És Dominó is fekve eszi a tejecskét, az neki az ellazulós-cicitájm :) Mindenféle alvás előtt kapja, csak úgy tud aludni és nagyon bejön. Szeritnem ez nem ugyanaz a kategória, mint a tányérból ehető étel.

Ancsi :) Te magad meg is válaszoltad a kérdésedet: fürdőkádban vacsi sajnos intő jel arra nézve, hogy ez a kicsi fiú mindenfélékre rá akarja/fogja venni a családot alkalmasint... mert a leggyengébb pont kinyomozásában a gyerekek nagymesterek :lol:
Valóban, bizonyos elveket fel kell adni... az étel elfogyasztásának módja nálam nem tartozik ebbe a kategóriába.
IGazából csak azrét hoztam szóba, mert tudom, hogy Zuzi egy aranyszívű anyuka és bizony hamarosan, amikor 1. jön a dackorszak 2. jön a kistesó - nagy nehézségek lehetnek, ezért érdemes most ostort csattogtatni - hogy Neet szavaival éljek. És én azt tapasztalom, más gyerekeknél, hogy megéri határozottnak lenni bizonyos kérdésekben.

Ezt fogja Dominó második szülinapjára kapni - vagy talán már előző karácsonyra... (egy szlovákiai magyar lány forgalmazza, 60 euró az ára)

http://web.telecom.cz/drevenekolo


Betegecskéknek gyógyulást! És jó talit :)

indianyo
 
 


DENI,
ez tökjóóóóóóó!!!! Gratulálok!!! Éljen!!! :D:D


Dora,
szegény pici Kata :( remélem, gyorsan túllesztek rajta!

Minden beteg legyen jobban!! :) Qrva egy idő van, tegnap ki sem tudtunk menni :(

Még jövök - remélem - jelenleg zombicsalád vagyunk, mert Dóci éjjel fél négykor úgy döntött, hogy most 2 órát nem alszik, és akkor mi se gondoljunk ilyesmire :mrgreen:
Ja, és tegnap nézegette a hajkefében a hajszálaimat, és azt mondta: "Anyuszőr" :shock:

v
kisün
 
 


Ancsi,
nekem nagyon beváltak, az ott vett cuccok. Megpróbáltam lefotózni neked, hogy milyen, de a fotóalany teljes sebességgel rohangál a kamera felé, így nem tudom mennyit látsz belőle...Egyébként, a garbó badija is onnan van.

Mindenkitől bocs az OFF-ért...

Kép
Kép
Kép
macskanyu
 
 


Vera :lol: anyaszőr :mrgreen:

Indike,
egyetértésem a tiéd és Neeté. Sokszor a pityergés egészen egyszerűen akaratosság(féle). Most tudom, hogy ez rondán fog hangzani, égettessetek meg a mókusokkal, de sztem kisgyereket pont úgy köll nevelni, mint a kiskutyát.Értsd: következetesen! Ha valami NEM, akkor az mindig nem-nek kell legyen, különben megette a fene... Én legalább is ezt tapasztalom Fülin. Volt, hogy Apa majdnem rábeszélt dolgokra és a babapityergés is sokat gyengített a bástyámon, de most azt mondom, nem bántam meg, hogy szőrősszívű (anyaszőrös? ) maradtam. Füles nyugodt, nevetős, kiegyensúlyozott baba , ennél többet nem is kívánhatok és nem attól szeretem, hogy minden zsarolós-sírásának bedőlök..

:)

csók

Macsek
macskanyu
 
 


Kisün,
anyuszőr! Még jó, hogy nem szőranya! :lol:

Macska,
ilyen offot méég! :)

Indi,
ez az, leginkább nem szaladva! Most már el lehet Eszternek magyarázni, h miért ne egyen futva...

ESIK A HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!


neet
neet
 
 


Neet,
nálunk is :shock: Áááááááááááááááááááááááá

Macs,
én is a kutyáinkra gondolok sokszor, amikor gyereknevelésről van szó... és szerencsére arra neveltük őket, hogy a közeledő mókusokat falják fel :mrgreen:
Komolyabban: teljesen egy húron pendülök Neet-tel, Indivel és veled, a korlátok kellenek, és a következetesség olyan rendszert ad a gyereknek, amiben biztonságban érzi magát, és ezáltal (is) kiegyensúlyozott lesz :)
És az én szétmarcizásomhoz képest ez a néhány gyönyörűséges Fülikép semmi, szóval nehogy elnézést kérj, inkább még sok ilyet!!! :D

tépődő papír hangjai... vajon magától tépődik szét? Vagy segít neki valaki? :D

v
kisün
 
 


És akkor tovább monológozom, hogy büszkélkedjek is :)
Füles annyira szereti az állatokat, illetve anyira érdeklik őt (na vajon honnét örökölhette?!! :mrgreen: ), hogy ha akár autóból/tv-ben/buszból/babakocsiból stb. meglát egyet, sikítozva nevet és integet és ficereg. A városligetbe szoktam vinni futtatni, az összes meglátott tutya után akar szaladni, már egy nagyon barátságos, öreg spaniellel össze is barátkozott. ( nem, nem engedem meg az összes idegen kutya símogatását/fogközelét) A sógoroméknál a macskakergetés órákig tartó élvezetes elfoglaltság, ha sikerül utolérni Carno-t, akkor sem bántja, hanem finoman paskolja a hátát és halk sikoltozásféle örömhangokat hallat. Tegnap voltunk állatkereskedésben halkajáért, hát ott rostokoltunk 3/4 órát, mert meg kellett nézni az összes akváriumot, megtapizni az összes elérhető tengerimalacot, törpenyulat :mrgreen: Sajnálom, hogy nem vittem fotógépet, mert ilyen és ekkora örömöt ritkán láthatok az arcán. Mint amikor a gyerek meglátja a karácsonyfát kb. A lovakat is nagyon szeretné közelebbről, de konflislovakhoz inkább nem engedem egyenlőre...

És már a karikákat fel tudja tenni a tartóra és a nagyobb kockákat is összerakja, persze rögtön szét is rombolja. Most a kedvenc játék, az anya-utánzás, pl. kisvödörbe kiabálni(ez vicces), vagy kockákat összeütögetni ritmusra(kipp-kopp-kopogok...mondóka) és kockát cserélni idöközben anyával. Labdázni is nagyon szeret, én gurítom, aztán ő megpróbálja megfogni, vagy szalad utána.
Hát a babafutás az valami elképesztően mulatságos nekem. Jókat nevetünk Fülessel . Én miatta, ő meg rajtam :)
Na befejezem, mert már tök unalmas lehetek itt a Fülizéssel, de olyan jól esett leírni...


csók

Macsek
macskanyu
 
 


Macs,
akkor Fülinek most itt kéne lennie: Marci kutyám hazahozott 2 macskát! :shock: Itt kaparnak, de ha beengedem őket, megtorpannak, az ajtót meg nem nyitogathatom folyton. :mrgreen:
neet
neet
 
 


Macs!
Fülike hány cm-es? Lencsi kb. 80 , és ált. már 86-os cuccokat adok rá. Ehhez képest hányast vegyek ebből a Rossmannosból? Nekem nagyon tetszik, de én még sose láttam ilyet a móriczi Rossmannban. :( lehet, hogy másik helyre kéne mennem? félek, hogy nem tudok majd venn, mert lemaradok az ákcijóróli! :)

KÉRDÉS:
cipő téma. voltunk az Assoban és ott ugye vett Nagyanyó Lencsémnek egy 21-es csizmát. Lencsi közben aludt, és kivittem a lábmérőt, ami 20-ast mutatott úgy, hogy rá se állt. most meg itthon azt veszem észre, hogy a 19-es szandija még jó rá, igaz hozzá ér a végéhez a lábujja. vagy a szandi az más? mert hogy lehet 19 és 20-as is a lába, közben meg ott figyel a 21-es csizma. és felhúzva nem tűnik nagynak. (ráál, és bedugom egy ujjamat, ami kényelmesen elfér a sarka megett)

ZUHOG A HÓ! :)
ancsipancsi
 
 


Neet,
ha nem mondod, észre se veszem, de itt is esik :lol: Én annyira szeretem, de szegény Apának ez a legrosszabb.. most örüljek, vagy ne?!

Kisün,
ahham, papír, tutira magát tépi el! F múltkor megkaparintott egy kidobásra szánt vitaminos dobozt(papír), mire észrevettem, szabályos lyukat harapott bele :mrgreen:

És akkor még 4 kedvencem, csak hogy off legyek és mára asszem elég is belőlem...:

Kép

Kép


Kép

Kép
macskanyu
 
 


http://szirkababa.blogspot.com/

ezt szeretném megmutatni nektek.Annyira csodálatos ez a kislány és a szülei nem különben.Az elejéről érdemes olvasni.
remélem nem terheltelek vele benneteket!

Jucus
20170114224602
 
 


Vera :) Anyuszőr :lol:

Macs :) milyen off??????? Már cipel is a kezében járás közben mindenféléket ez a Kismacsek? Nagyon ügyes! Ez a kantáros kényelmesnek néz kis, kívül is puha? Mert a farmerkantárossal pont az a bajom, hogy olyan kemény, durva, nehéz benne a mozgás.
És kiskutya-hasonlat nagyon jó, valóban ugyanúgy kell "megkeményíteni a szíveket" a későbbi jókedvmókakacagás érdekében.

Neet :) Hát igen, Esztivel gondolom már mindent meg lehet beszélni :)Esik a hó nálatok is?

Fótligeten híreim szerint már szakad :lol:

Votiv :) hajcsomók :( azért az biztató jel, hogy fejlesztős időkben javul Istipók! Elküldöd majd az elérhetőséget?

Képzeljétek, megjött a németországi ismerős a weleda-cuccokkal, de rossz a telefonjuk és emiatt nem tudok vele találkozni :(


Hű, itt is esik a hóóóóóóóóóóóóó

indianyo
 
 


Füles kb 72 cm-s, ez a gatyó 74-es. De ha megmondod, hányas köll, átmegyünk du. a rosmannba és ha van méret, vehetek neked...
macskanyu
 
 


Talizósoknak nagyon jó talit!!! Remélem nem fújja el a hóvihar!

De legalább Bálintnak nagyon tetszik a hóesés :D Előszedtem a téli sapkát és sálat...

Szrekuc :) De kár, hogy mi megint lemaradunk RÓlatok :( :( :(

Votiv :) Hajtépés :x És miért nincs most fejlesztő?

Macs :) De jó, hogy Füli baba jobban van :D Nagyon klassz ez a gatyó és persze a kiscsaj is benne!! :wink: :lol:

Ancsi :) Köszi, izgulós Ancsi! :D Látod mennyi izgalomtól megkíméltelek? :lol: És a folyós-maszatos cuccokat mi is székben esszük, ez reggeli+ebéd+vacsi, a többi kaja mehet rohanás közben, szóval nem vagy szemét, hogy nem akarsz 3x takarítani naponta :wink: És miket mond már a csajod!

Indi :) Jópofa ez a fabicikli, Te aztán előre tervezel! :D

Vera :) Anyuszőr :lol: És korlátok persze hogy kellenek, sztem ezzel mindenki tisztában van, csak nem egyformán tudunk mindig kemények lenni, néha vannak rosszabb napok és hibázunk :(
denizsa
 
 


Indike,
:mrgreen: ki az informátorod? :mrgreen: és igen, ez is egy jó móka, mindent cipelni mindenhová :mrgreen:

Jucus,

köszönöm :)
macskanyu
 
 


Jucus :) Én is szoktam Szirka blogját olvasni rendszeresen:)

Macs :) Dominó szerint a legmulatságosabb dolog a világon a farokcsóváló-ugarabugráló kutya :) Pont a minap gondoltam rá, hgyo enktek milyen nehéz lehet kutyákkal találkozni, de ezek szerint akkor megoldható :)

Neet :) Marcikutya jó fej :)

indianyo
 
 


Macs :) lakóparki egyén :)

Deni :) Nem úgy van az, hogy béna vagy, meg hibázol, csak elgyengülsz... de bizony vészterhes időkben ezt a gyengeséget a kis imposztorok erősen ki tudják ám használni aztán jaj de nehéz visszacsinálni! Szóval csak keményen, mindenki érdekében :) Sütés-főzés pocakosan neked nem nehéz?

indianyo
 
 


Deni: de egy huncut vagy.... a játszin direkt kérdeztem, hogy van-e új pocakos... te meg hallgattál nagyon. irgumburgum.... Minden esetre nagyon nagy gratula. Nem semmi ennyi új babóca. A végén még tényleg kedvet kapunk mi is, pedig én 3-4 évet szeretnék a két babó között. de ahogy az élet hozza úgy lesz.

Ancsi: cipőnél én sem tudok sokszor dűlőre jutni, van amiből még a 18as is jó, másból 21es hordunk.

Macs: Füli édes pofa és már milyen nagy.

Johi

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Macskám!
akkor vagy 86-os kéne nekünk, nem? mennyibe kerül? tényleg átmennél? de jó lenne! :)
aztán utána majd elmennénk egyik nap a 7-essel felétek, hogy ne neked kelljen annyit utaznod! és akkor vinném a lemezt is végre.
ancsipancsi
 
 


DENI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: JAJ De nagyon jó hír!!
Hurrá! és gratula! ;)

nekem meg ma jött a télapó, nem hiányzott :?

Kajaügy: én bekeményítettem: csak az etetőszékbe kap enni, és annyit amennyit ő akar. Azaz ha eltolja a kezem meg szájzárat kap, akkor már nem erőltetem. Igy van amikor nem eszik túl sokat, de ez van,,,ha sír is akkor se kap, csak a következő evésidőben.
Kemény ügy ez, de muszáj, mert amikor láttam, hogy a barátnőm kisfia minden evésből viccet csinál és aztán szinte egész nap majszol valamit, akkor eldöntöttem magamban, hogy na ezt nem fogom én engedni, mert akkor másból se állna a napom csak a kaja készítés-takarításból. Eddig bevállt a módszer. kop-kop

Indi: Nekem az Örs légvonalban van nagyon messzi, igy ha csak kétszer kellene átszállni akkor se indulnék neki, mert valahogy az van bennem, hogy át utazom a várost - ez meg nem jó érzés ;)

Zuz: Kuszázhatunk akár! Mi 3-tól érünk rá kb 1/2 6ig!

Állatok: Kamilla a macsekokat csípi! És múltkor a barátaink macsekját úgy elkapta, hogy tőböl megkaparintotta az összes bajszát és jól meghuzgálta neki :P szegény macsek, meg sokkot kapott és szerencsére "csak" Apa kezébe harapott bele. De utána még hagyta, hogy Kamillka a farkincáját is megrángassa, szal birta a kiképzést! Bezzeg a mi macskáink elmenekülnek Kamilla elől! Valamit sejthetnek! 8)

Dóra! gyors gyógyulást Katinak! +++++++++
Neet: Eszterből is jöjjön má ki ez a fránya betegség! ++++++++
Votiv: ++++++++++ Istókhoz is +++++++

Indi: ilyen fabicajt már én is láttam és nagyon jópofa volt, ahogy a kisfiú hajtotta!

valamit még akartam... ja!
Johi: öcsifrizkó - nem sajnáltad?? én is már olyan sokszor gondoltam rá, hogy levágatom, de mindig beijedek, hogy utána hónapokig sírni fogok miatta - ráadásul enyém haj tökre lassan nő :(

Rylie
rylie
 
 


átutazom :oops:
rylie
 
 


Rájli: én is kemény vagyok kaja ügyben... csakis etetőszékben eszünk, ha úton vagyunk akkor babakocsiban.
Haj: nem kifejezetten hepi vagyok az új hajjal, bár néha kicsit torzomborz a fejem. de sebaj, majd egyszer visszanő. Viszont már nagyon nem voltam elégedett a régi hajammal, annyira hullott, hogy csak na.

J

Kép
Kép
johanna1975
 
 


Macs!
ígérem lekopok, de még a garbós puha body is tetszik. abból kb. 90-es kéne. mennyibe fáj egy db? mert akkor megkérnélek, hogy azt is végy. ...hogy hogy hálálom meg, még nem tom :(. de van még dvd csemegém a számodra, ha kell :)
ancsipancsi
 
 


Hú, ezt most jól megkaptam :? De mindenből tanul az ember, pl hogy a gyengeségeit ne tárja fel............

De azért jó ez a topic, mert különbözően gondolkodunk és asszem nekem most Barbi és Ancsi véleménye a szimpi :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Ha egy jó evő gyerekem lenne, asszem én is keményebb lennék. De Bazsó egyéáltalán nem olyan kaja kérdésben, mint a többiek. Gyanakvó (pedig soha semmit nem erőltettem, ma erővel a szájába raktam egy darab sajtot, na , annyira megízlett neki, hogy csak falta, de magától nem kóstolta meg). Kb 10 hós koráig nem fogadott el az anyatejen kívül semmit, aztán hirtelen terhes lettem, minima tej, szerintem érthető az aggofamam, hogy elég tejcucchoz jusson. Tápszer, tehéntej kakaó, tejtermék nem kell neki, (mintahogy se felvágott, se kenyér) marad a tejpép, ami viszont rohadt drága, nem újra melegíthető, és így sajnálom kidobni, aztán 1 óra múlva újat csinálni. (volt már, hogy dühömben az egészet a mosogatóba vágtam, össze is tört a tányér, párom meg is jegyezte, hogy milyen szar minőségűek ezek a gyerektányérok :oops: ) Persze erre azt kapom, hogy akkor ne adjak neki 1 óra múlva! De kérdem én, ha a gyereketek 5 hós kora óta nem aludna normálisan, akkor ti letennétek kaja nélkül aludni, hogy aztán éjszaka lehessen kajáztatni????? És sokszor voltam úgy vele, hogy nem evett meg valamit, mert nem ízlett neki, akkor gondoltam, majd eszik, ha éhes, hát nem!!! Akkor hiszti "anyá"zás, és ezt így terhesen nagyon nehezen bírom. Egyébként az ebéddel semmi gondunk, asszem az a baj, hogy a tejpép unalmas dolog viszont a leveske, főzelék, husi csupa izgalmas dolog (még), és azokat egyedül is izgalmas enni! Jó lenne, ha jobban érdeklődne az ételek iránt, akkor lemondhatnánk a pépről.
De eddig is minden csak időszakos volt, ez is elmúlik!

Egyébként következetességben nagyon igazatok van, nálunk ilyen pl a mobiltelefon, vagy hogy fürdés után már nem jövünk ki a szobából, hanem alvás van, még akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égből, stb.

Ma nagyon készen vagyok, elmentem az önkormányzathoz a házassági anyakönyvi kivonatért. A párom odatelefonált, hogy nekünk az 1. kerületben volt az esküvőnk, ennek ellenére ki tudják-e itt adni. A válasz, hogy persze, ráadásul illetékmentes. Na én el, kivételesen anyukám itt van, vigyázott Bazsóra, én meg 1 órát ültem abban a tetves hivatalban egy hajléktalan mellett (és bár szociálisan érzékeny vagyok, de most a szagokra jobban :twisted: ), mert 6 ügyintézőből 1 volt hajlandó dolgozni, majd kijelentette, hogy nem tudja, ki adta ezt az infót, mert csak az 1. kerületben fogják kiadni!
Örjöngtem!!!!! Kocsisokat megszégyenító módon káromkodtam a férjemnek a telefonban, de még az utcán is!!!!! Csak néztek az emberek, hogy ez az áldott álapotban lévő asszony milyen gazdag szókinccsel rendelkezik!!! Asszem az elmúlt 3-4 hónapban ennyi szabadidőm volt, ezt is izgin és eredményesen töltöttem el!
Talán ezért vagyok kicsit érzékenyebb..........
Ancsi, örülök, hogy nem taliztunk az ÖK-on, asszem egy életre kiábrándultál volna belőlem! :cry:

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Zuzmó!
mivel így átk...ták a fejedet, melléd álltam volna, és szidtam volna én is őket!!! sosem ábrándulnék ki belőled :) hogyhogy 1 órát? bekopogtál, és így is? a rohadt tetvek!
ancsipancsi
 
 


persze, voltak bent, meg még előttem is, és hát csak egy ügyintéző volt délelőtt 10-kor. Biztos tízóraiztak a többiek!!!!! :twisted: Mert pl az én munkahelyemen szabira sem mehettünk el mindannyian egyszerre, legalább 50%-nak ott kellett lennie!
zuzmo1
 
 


Zuzmo,
drága, egyetlen Zuzim :D léccilécci ne azt értsd, a különféle mondandókból, hogy "megkaptad" a magadét. Senki sem mondott/gondolt rosszat rólad. Te másképp csinálod/gondolod, ill nálatok máskép működik. Ennyi. Ettől még ugyan az az aranyos, érzékeny , lökött , pocakos mami vagy, aki Bazsó egyetlen, legjobb, szerető Mamája. És ez a lényeg :) Elítélésről szó sincs.:) Pont.
Önkormányzat: ÁÁÁÁÁÁÁ :evil: :evil: nekem is kell menni egy házasságiért...a szoc.polhoz csak 3 hónapon belülit fogadnak el..

Ancsi,
ha ott vagyok, felhílak és megmondom, mi mennyi és mekkorában van. Remélem nem potyára csigáztalak fel :)

Indi,
nagyon puha, kényelmes a naci. Olyan, mintha a puha anyag egyik fele thermo, a másik meg szövet lenne, de nem bélelt, hanem az anyag ilyen. Érdekel téged is?
macskanyu
 
 


Zuzi: Természetesen én sem akartalak megbántani csak elmondtam nálunk mi a helyzet. Azt hozzáteszem, hogy az elmúlt pár napban az ebéd is és a vacsi is csak két-három kanálig ment, azt slusz. Bezzeg ha gyümit adnék neki azt kétpofára...és hát Kamillka is felkél még éjjel és szopi van :roll: és abszolőt átérzem, hogy nem akarsz éjjel etetni!!! Szerencsére Kamilla azért eszeget és azért még szopi is van, én ezért nem aggódom annyira ha néha kevesebbet eszik.

Hányszor kell innivalóval kínálni napközben a dedet???
Van amikor vacsinál tudatosul bennem, hogy alig ivott aznap valamit is a babó... :roll: merthogy mi már poharazunk és jelentem a minap úgy ivott már pohárból, hogy csak két cseppecske ment mellé! Nagyon ügyi!

Johi: na ez az! mire visszanőne a hajam az lenne vagy egy év és akkor nap mint nap belenézni a tükörbe egy éven keresztül--- :roll: Ráadásul elkerülhetetlen a tükör nálunk mert a fürdő egyik fala szinte csak tükörből van!

Zuz: ilyen ügyre nem lehet bejelentkezni a neten onlány időpontra?? Én most jelentkeztem be pl. jogsi cserére és már hétfőre kaptam is ip-t és soron kivűl begrasszálhatok majd!
De azért tegnap a dokinál 1 órát vártam én is! szerencsére Kamilla kint aludt a kocsiba... :twisted:
Ilyen helyzetekben teljesen jogos a káromkodás - le kell vezetni a feszkót! ;)

Rylie
rylie
 
 


Még el sem olvastam az elmaradásaimat, de a nagy hírt megláttam és erre feltétlenül reagálni kell :lol: :lol: :lol:

Deni,
MEGABAZI, ÓRIÁSI GRATULA :lol: :lol: :lol:

Kép Kép
curse
 
 


Zuzi, micsoda disznóság :evil:

fejlesztőben őszi szünet van, de szombaton már lehet lovagolni, és jövő hétfőn már lesz foglalkozás is, véééégre :D

védőnő szerint Istinek 5-6 hónapnyi lemaradása van... elküldött bennünket a XI. ker-be egy másik képességvizsgálatra, mert a szakbizottsági vélemény gyakorlatban nem sokat ér. csak egy pecsétes papír, hogy "tanácsadásra szorul", de állítólag itt a Halmai (?) utcában minden szempont szerint megvizsgálják a gyermekeket és részletes szakvéleményt írnak.

Szirka blogja nekem is tetszik! és teljesen elámultam azon, hogy pici korától bilibe pisiltetik! és a pisi még hagyján :wink:
pelusmentességről ezt is elolvastam, érdekes
http://www.babakozelben.hu/cikkek/babap ... elkul1.htm

és megvan az afp eredményem, csak be kell másszak érte valamikor. Bergendy Kati hétfőn de. lesz szabi után újra, akkor kell ip-t kérnem a jövő heti uh-ra.

votiv 8)
votiv
 
 


Votiv: nekem ezzel csak ez a gondom:
"Amikor úgy gondoljuk, hogy kisbabánknak "ki kell mennie","

Mikor és hogyan gondolom-látom én ezt egy icipici babón???
Mert, hogy éppen mikor pössent azt még most se látom Kamillkán, persze ha kaki van, akkor már nyögni szokott hozzá és azt hallom :lol: de előre ezt hogy lehet látni???

Ja és éjjel ezt hogy oldották meg???

R
rylie
 
 


10 óra óta eddig aludt a ded!!!
Most ébredt én menek is :)

R
rylie
 
 


Rylie, én szoktam látni Istin, ha épp dolgát végzi, de azt gondolom, akkor már rég késő :lol: és már csak megzavarnám, ha elkezdeném levetkőztetni. de azért ez egy érdekes módszer :)

votiv 8)
votiv
 
 


Macs!
köszike, várom!
ancsipancsi
 
 


Esztert hazahoztam a bölcsiből (hívtak, h nincs jól), hát kitörő örömmel fogadott, millió puszi, stb. Du doki, de hogy mit mondok neki? A gyerek néha olyan, mint aki beteg, aztán félóra múlva szélvész módjára szedi szét a lakást... skizofrénia kezdeti stádiuma?? :shock:

Votiv,
érdekes a cikk, pont az ellenkezőjét olvastam az nlc-n, aszerint a gyerek 2 éves koráig nincs tudatában a dolgoknak és nem önkéntelen teszi a cuccot a bilibe, hanem mert anyu addig tartja felette, amíg nincs produkció. :roll:
Jelzem, én egyszer sem erőltettem és mostanában (pár hete, hónapja) teljesen egyedül odamegy a blilhez, levetkőz, ráül és teszi a dolgát. Na, ha ez nem tudatos, akkor mi az?
neet
neet
 
 


Sziasztok lányok!

Zuzi! Ismerős a kaja szitu, nálunk volt idő (igaz hamarabb, 11-12 hósan), amikor minden kajánál sírtam, annyira nem ment a dolog. És én is csak azt sajnáltam, hogy kínlódok azzal, hogy elmászok a biopiacra, ahol drágán megveszem neki a cuccot, aztán főzök, pépesítek, melegítek, és 2 kanál után nem kell neki a kaja, és dobhatom ki.
Persze annyiból könynebb volt az akkori helyzet, hogy még bőven szopizott, szóval nem féltem, hog nagyon éhen marad (ráadásul ettől függetlenül éjjel már nem szopizott).

Deee, felcsillantom az alagút fényét. Azóta egy zabagép. Komolyan, többet eszik, mint én. Reggel úgy kel fel, hogy "hamika" és sorolja a kajákat. Persze levest meg répát meg tésztát azért nem adok reggelire. És egy-egy kiadós főétkezés után még korlátlan mennyiségű gyümölcsöt meg tud enni az almától kezdve akár a grapefruitig.

Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy én mindig csak és kizárólag az etetőszékben etettem. Ha nem kért többet, akkor kivettem és nem erőltettem. És soha nem jutott eszembe rohangálás közben kajával kínálni.
Viszont a kínkeserves időszakban az etetőszék tálcája tele volt játékkal és volt,hogy rekedtre énekeltem magam. De szerintem ez a része a dolognak teljesen normális.

Ja, és a másik fontos. Nálunk az sosem volt, hogy mindegy mit, csak egyen valamit és ezért akár édeséget is adtam volna. Ezt már ugyan sokszor elmondtam, de Gréti még egy Túró rudit se evett soha életében, nemhogy csokit.

KépKép
KépKép
lindicita
 
 


Macs, képet még azért nem készítettem, mert várom, hogy minden kész legyen. még nincs összerakva a bútor, ezek félkészen itthagyták az egész kócerájt :? már egy hete :evil:

votiv 8)
votiv
 
 


Szóval az alagút végén a fényt :oops:

Juc! Belenéztem a linkbe, de nem olvastam vissza az archivokat is. A csaj tudta előre, hogy Down kóros lesz a kislány, kiderült valamikor, vagy csak a születésnél tudták meg?

Megy valaki holnap a Kismama börzére?
lindicita
 
 


Jucus, Indi!
én most kapcsolódom be a blogba, de valami nem tiszta. az első cikknek van valami köze a blog írójához? vagy az csak egy elrettentő példa a sztereotipizálásra?
ancsipancsi
 
 


Lindi!
én is ezt kérdezem még! honnan érezte? mert idézgetett régi blogjáról, és ott mintha érezte volna, hogy Down-kóros lesz. és mikor tudta meg?
ancsipancsi
 
 


Lindi,
én mentem volna börzézni, de most inkább csempét és járólapot, meg sarokádat veszünk... :mrgreen: pedig kéne néhány Füli cucc. Pk 74-es overáll, mert jól kinőtte, amit "mostanra" kapott a nagyszüleitől, még februárban....

Most viszont megyek és bevásárolok Ancsinak :mrgreen: Ha el tudom kapni a Lábibajnoknőt.....:mrgreen:
macskanyu
 
 


Van Gogh kiállításra vágyók, figyelem:

Jegyvásárlás, sorban állás nélkül
A látogatók rohamára számítva a Szépművészeti online jegyvásárlási rendszert indított el. A jegyeket november 2-tól lehet a neten (www.vangoghbp.hu), rögzített időpontokra megvenni. A belépők elővételben 2900 forintba kerülnek, ugyanez a helyszínen 3400 forint, és még sorban is kell állni a hidegben. Jegyet árulnak még mintegy 50 városban, az ismert jegyirodákban.

de nehogy ám az ismert képekre számítsatok :wink:
sőt, eredeti Van Goghból is alig lesz pár darab :shock:
http://index.hu/kultur/klassz/vangogh1102/

votiv 8)
votiv
 
 


Votiv!
valahogy éreztem. a Tizianon is kb. 2 db eredeti Tiziano kép volt! :)
férjem látta Hollandiában a V G kiállítást, így nem hiszem, hogy itthon elmegyünk.

Szikra Blog:
http://szirkababa.blogspot.com/2006_05_ ... chive.html

nézzétek meg ezt a fotót! nem tök olyan a ruhácskája a babának, mint a mieinknek a Szt. Imrében???

ez a blog - köszi Jucus - ráébresztett csomó dologra. többek közt - most ezt mondom - már nem félek tőle, hogy beteg babám lesz. annyira aranyos ez a kisbaba!
ancsipancsi
 
 


de bunkónak érzem magam! De nem bántottatok meg, sőőőőőt!
nagyon köszönöm, hogy ilyen segítőkészek vagytok, és siokat tanul az ember másoktól. Én nem vagyok híve a szakkönyveknek, habár olvasok néha én is, mert érdekesek, de én sokkal többre értékelem a sorstársak tapasztalatait :lol: És valószínűleg változtatunk is.

A kaja az egyetlen dolog egyébként, amiben nem engedtem túl sokat az elveimből, mert ahogy Lindi írta, nálunk sincs az, hogy mindegy hogy mit, csak egyen. Bazsó se tudja, mi az a túrórudi, és csokit, vagy édességet is csak szülinapokkor kap, erre fáztunk rá legutóbb :cry:
Se virsli, se felvágott, se cukor. Vannak persze kivételek, ilyen a ropi :oops: , de inkább hámozott almával közlekedek! :lol:
Néha úgy érzem, én gátolomm eg a gyerekemet abban, hogy egy jóízűt egyen :lol:
Na, de félre a tréfával, szerintem változtatunk!!!!
Ma pl megevett egy fél banánt, emit eddig utált!!!!! Csak változik :wink:

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Sziasztok!

Den!

Nagyon-nagyon gratulálok! Ez tök jó hír!:):):)

Votiv!

A Halmi utca a Szent Imre kórháznál van. A híd felé kell gyalogolni a kórházzal ellentétes oldalon. Tényleg oda küldenek minden gyereket vizsgálatra, én is oda szoktam küldeni a tanítványaimat. Ez a központi szerv, amit elfogadnak.
Egyébként köszi, hogy érdeklődsz, páromnak sajnos továbbra sincs informatikai munka. Pedig egy hónapon át éjjel-nappal csak az önéletrajzát küldözgettem. A Tied mintájára csináltuk meg, szóval hiper-szuper lett fényképpel, referenciákkal meg minden és mégis csak 2 helyről hívták be, az sem jött össze!:(

Ágy ügyben körülnézek a net-en, hátha találok olcsón. De lehet, hogy nem is gyerekágyat veszünk, hogy később is jó legyen. Hanem csak teszünk rá deszkából leesésgátlót.

Milyen blog-ról írtok? Mi a linkje?
Bocs, ha zagyván írtam, de gyorsolvasni volt csak időm!

ILdi
ildi76
 
 


Lindi!
Az FMH-ban lesz a börze? Lehet, megint lemaradunk róla :cry:
zuzmo1
 
 


Tényleg nagyon édes ez a Szirka :D

Neet :) Nem semmi kutyád van! :lol: És a szépen biliző Esztinek nagy gratula :D :D

Indi :) Azért még nincs akkora pocim, hogy akadályozzon a sütés-főzésben :) Szóval még egy darabig számíthattok finomságokra, ha összejön tali :wink:

Rylie :) Kamilla a macskák réme :lol: :lol: Én is azóta csinálok "problémát", hogy mennyit eszik-iszik Bálint, mióta kevesebbet szopizik. Addig amíg rendszeresen betankolt anyatejcsiből, nem izgattam magam, könnyebb is volt a dolog, és szerencsére megalapoztunk sok mindent (pl. etetőszék), na de nem szopizhat a végtelenségig :roll:

Zuz :) Hú, nem gondoltam, hogy Bazsó ennyire válogat! Pedig már annyi mindent ehetne! Akkor sem akar kipróbálni mást, ha előtte eszel? Mert a kíváncsiság nagy úr... Ez az önkormányzat! :evil: :evil: Sztem tök jó, hogy kikáromkodtad magad, legalább kiengedted a gőzt :wink:

Curse :) Köszi :) Asszem mostanság majd én is gyakrabban fogom látni a dokibácsinkat :wink:
denizsa
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?