A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 júliusi babák


Amúgy a fürdés úgy tudom, hogy nem rossz. A lényeg, hogy nem forró, hanem testmeleg vízben kell. Anyósom például csak úgy tudott enni a második, harmadik harmadban, ha kádban volt, mert egyébként mindent kihányt, úgy meg valahogy benne maradt. És a babák nagyon szeretik, ha a mama lebeg. De szerintem csak az fürödjön kádban is, aki nem hajlamos a fertőzésre, meg az járjon uszodába is (de csakis reggel, amikor még alig vannak). Van egyébként egy úszós topic is, ott ez részletesen le van írva.
nenoke
 
 


Sziasztok!
Sztem, még senki sem késett le semmirööl, ami az uh-kat illeti. Csak ezután jön a jó része. Lesz még mit látni apának :-)
Megértem, hogy görcsöltök, de meglátjátok, hamar eltelik ez a pár hónap és minden rendben lesz. Magamnak is ezt mondom. Ìgy kell legyen. Èrzem, hogy mindenkivel, minden rendben lesz :wink:
Tegnap megérdeklöödte a párom és egyik biztosító sem fogad az öö biztosításával itt Németországban. Nagyon elkeseredtem, de már elfogadtam. Mindjárt felhívom a védöönöömet és megbeszélek vele egy iddöpontot. Képzeljétek, ez a kicsi már több mint 5000 km-t utazott :-) ùgy néz ki, hogy jövöö hétvégén megint mehetek Veszprémbe :-(
Kb 4 alkalmat jelent a 26. hétig. Az nem olyan sok.
molkata
 
 


Nenoke!
én valószínű képtelen lettem volna arra mire te.nagyon erős lehettél és vagy is.na jól van ezt a témát lezárjuk.ugy?bocsi,hogy egyáltalán szóba hoztam.
Molkata!
5000 km.az igen és még mennyit fog.a tesóm igegen vezető és ő is rengeteget utazott az első terhessége alatt és képzeld,amikor megszületett a bébi és nem akart aludni berakta az autóba ment vele egy kört és már aludt is.
nekem is már csak egy hét és megint láthatom a kicsikém!!!!! :lol:

moniá
 
 

 
 

Az én nővérem kisfia is hasonlóan "működött". De neki az autón kívül még a porszívó is bevált altatási technikának. :lol:

Kép
nenoke
 
 


csajok!
hogy álltok takarítással?nekem ahoz sincs kedvem.
eddig rendmániás voltam,most meg semmit nem akarok csinálni. a vasalandó stócokban áll.jajjj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :oops:

moniá
 
 


Ne is mondd! Nekem otthon csak az alváshoz van kedvem. Tegnap 8-kor bealudtam, és ma reggel 7-ig aludtam (na jó egyszer kimentem a WC-re). A vasaló lehet, hogy már nem is működik, ki tudja. :lol:
Csak azt nem tudom, hogy lehet ezt gyerek mellett csinálni, akkor aztán nincs alvás bármikor, uxi, áruld már el! :lol:

Kép
nenoke
 
 


igazán lusta csak 7köznap vagyok, mondjuk hazaérek 17-re, 19-kor fekvés, szóval nincs is igazán időm

nálam a mosogatás a mumus!

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Csajok, nemsokára kicsit jobb lesz, elmúlik ez az aluszékonyság, de a takarításkedv nem jön meg vele :lol:
molkata
 
 


eppen bundáskenyeret csinálok a spenóthoz, de nagyon rossz ötlet volt. Mindjárt kidobom a taccsot.... :-(
molkata
 
 


Ti mikor kezdtetek émelyegni. Nálam se émelygés, se fokozottabb fáradékonyság nincs. Még nem jött el az én időm? :)

Ancsa
Kép
ancsa00
 
 


Az első mondatot kérdésnek szántam, bocsi.

Ancsa
Kép
ancsa00
 
 


Sikerült beszéljek a védöönöövel. Dec 14-re hivott és akkor lesz uh is.
Meghallotta a telefonban a a két papagájomat és mondta, hogy öök veszélyesek a toxoplazma miatt. Ti tudtátok ezt? Èn csak a macskákról hallottam.
Egyébként, szeretném átadni a nöövéremnek ööket, de mostanában nem megyünk Romániába (ott lakik). Lehet, hogy gyorsan le kellene paszoljam ööket valakinek, de olyat szeretnék, aki töröödik is velük.
molkata
 
 


Ancsa! Nekem a 6. hét után kezdöödött, de állítólag van olyan akit elkerül. Még reménykedhetsz :-)
molkata
 
 


Papagájról még nem hallottam, csak a macskáról, nyers húsról, és földes zöldségekről, kertészkedésről (ott is a földdel való érintezéssel van a baj).

Kép
nenoke
 
 


Hát, engem most megíjesztett. Valamit ki kell találnom.
molkata
 
 


molkata, ne haragudj de a védőnő hülyeséget mondott! A papagáj nem jelent veszélyt toxoplasmosis szempontjából! Okozhat salmonellosist, chlamydiosist (papagáj-kór), de toxoplasmosist csak fertőzött nyers hússal vagy éppen petét ürítő macskától kaphatsz. Az előbb említett betegségeknek pedig a hosszabb ideje már csaK lakásban tartott madár nincs kitéve és nem jelent veszélyt!
Hidd el, ez a szakmám. Nem kell odaadnod őket senkinek, ha van rájuk időd. Persze a pici megszületése után ne legyenek ugyanabban a szobában elsősorban az allergia veszélye miatt.

Ancsa
Kép
ancsa00
 
 


Beszéltem a nővéremmel, ő az ÁNTSZ-nél orvos, és azt mondta, hogy konkrétan nem tudja, hogy a papagájjal mi a baj, de tény, hogy jobb semmilyen állattal nem érintkezni, úgyhogy ő is egyet ért azzal, hogy add valaki másnak a papagájt amíg a babát várod. Még szerencse, hogy nekünk csak bohóchalunk van. :lol:

Kép
nenoke
 
 


Na, tessék, most döntsd el. :wink: A nővérem is mondta a salmonellosist.
nenoke
 
 


jaj! Ne terjesszünk rémhíreket! Senki ne rakja ki kutyáját, macskáját! ha az állat megfelelően gondozott (pl. rendszeresen féreghajtott) és betartjátok az alapvető higiéniai szabályokat akkor semmi problémátok nem lesz belőle. Én gyerekkoromban nyalta-faltam a macskákat, most a munkám során napi kapcsolatban vagyok velük mégis toxoplasma negatív vagyok. Az influenzától(humán! nem madár!), egyéb emberi fertőzésektől amit pl. egy kórházban összeszedhettek sokkal jobban kell tartani!

Ancsa
Kép
ancsa00
 
 


Ancsa!
mi a szakmád.egyépként csatlakozom az előttem szólókhoz.a papagáj nem gáz.a kutya se.a cica is csak annyiból(szerintem,hogy a szőre,meg fel tud ugrani bárhová és megkarmolhatja a babaát.én kutyakozmetikus vagyok,napi 8-10 órát töltök testközelben állatokkal és még sose voltam beteg.ezek régi tévhitek amikor a kutya arra volt,hogy megegye a maradékot.

moniá
 
 


Köszi lányok! Mostmár sokkal nyugodtabb vagyok. Èn is próbáltam utánanézni az interneten, de a papagájjal kapcsolatban semmit sem találtam. Öök már több, mint öt éve velem vannak és csak szülés elöött gondoltam, hogy néhány hónapra rábízom valakire ööket.
molkata
 
 


Tény, hogy kettővel midnig el kell osztani azt, amit nővérem mond, mert kicsi paranoiás, mióta az ÁNTSZ-nél dolgozik. :lol: De nekem az állatok kerülését a Szent László Kórházban is mondták, amikor voltam toxoplazma, meg mindenféle más vizsgálaton, hogy miért halhatott meg a babám. Meg a földes zöldségek pucolását, nyers húst külön kiemelték.
Szerintem jobb félni, mint megijedni, dehát mindenkinek máshol van a félelem határa, ezen nem fogunk összeveszni. :wink:

Kép
nenoke
 
 


Móni, azért ha van macskád, a macskaalom pucolását inkább bízd a férjedre. Nem a szőrével, meg a karmolásával van a baj, hanem az ürülékével.
Egyébként a toxoplazmát a felnőttek tünet nélkül hordják ki, tehát nem tudhatod, amíg meg nem volt a vizsgálat, hogy nem estél-e át fertőzésen.

Kép
nenoke
 
 


A kutyakozmi miatt évente megyek ellenőrzésre,12 éve dolgozom és sose volt bajom.csak kutyám van,cicám nincs,de szerintem az ürülék minden állatra érvényes.a madár ürülék is lehet veszélyes.szerintem.

moniá
 
 


Az ürülékkel vigyázni fogok. Egyébként, szoktam mérni a vérnyomásom és nincs semmi gond. Azt hiszem a magas vérnyomás az elsöö tünet.
molkata
 
 


Állatorvos vagyok és sajnos gyakorta tapasztalom a mindennapi munkám és a továbbképzések során is hogy a humán orvosoknak (tisztelet a kivételnek) gőze sincs az állatról emberre terjedő betegségekről. Ezen gyakran csak derülni tudok, de néha iszonyúan felbosszant, hogy hülyeségekkel tömik a betegeik fejét, akik megbíznak bennük. Nem szabadna visszaélni vele.
Nenoke! Szerintem azért említették a toxoplasmát neked, mert valami indokot kellett találni. Most mondják azt hogy gőzük sincs miért történt a baj?

Ancsa
Kép
ancsa00
 
 


Ehhez hasonló félretájékoztatással és félrekezeléssel én is találkoztam. Sokszor szakmán belül is elég nagy különbségek vannak.
Ancsa! Nagyon szép szakmád van.
molkata
 
 


A toxoplazmám negatív lett. Mindenem negatív lett. Azt mondták, hogy gőzük sincs, miért történt a baj. Baleset volt.
De hogy a következőnél ezekre mindenképpen nagyon figyeljek.
Na sziasztok, megyek haza, és szerintem otthon már nem fogok tudni ránézni ma a gépre, mert vendégeket várunk.
Akik Pesten vannak: megszökött valami rab, nagy ellenőrzések vannak, itt a Kálvinon áll a forgalom, állnak a villamosok. Időben induljatok haza!

Kép
nenoke
 
 


Ancsa!ennek nagyon örülök.akkor te is egy igezi állat barát vagy.engem is nagyon bosszant amikor egy vendégem 5-6 éves kutyust ad oda idegeneknek,mert babát vár.nem tudom megérteni.....nekem 3 kutyám van nem szobában,de nagyon jó körülmények közt és eszembe sem jut,hogy bármin változtatni kéne.úgy szertjük őket,mint ha gyerekeink lennének.

moniá
 
 


Nekem kutyám és macskám is van. És a baba mellett is meglesznek. A kolléganőimnél is hasonló a helyzet. Ha egy alapvető higiéniát betart az ember, akkor ebből nem lehet baj! Ráadásul ameddig bírom én dolgozni akarok és kell is ha meg akarok élni. Igaz óvatosabb is vagyok, mert mondjuk egy harapást jó lenne ha nem most szednék be, mert utána a tetanuszoltás nem biztos hogy jót tenne.

Ancsa
Kép
ancsa00
 
 


Ancsa!
vigyázz magatokra,nekem most mennem kell,de majd még jövök.

moniá
 
 


Lynia, bent volt a szülésnél, de arra nem emlékszem, mit csinált :wink: . Tartotta a fejemet, meg ott volt társaságnak.

Szenvedett, mert előző éjjel sem aludtunk a fájásoktól, álmosak voltunk mindketten. Este 10 körül értünk be, de el sem hittem, hogy ilyen fáradtan szülni fogok, amíg el nem folyt éjfél körül a magzatvíz. :shock:
Azért jó, hogy ott volt, ő vágta el a köldökzsinórt, meg ő látta először Emit, kikísérte őket a fürdetéshez, méréshez, aztán ott voltunk együtt 2 órán keresztül megfigyelésen.



Nenoke, nincs ott a mese!

Monia, teljesen megértelek, hogy aggódsz. Én is aggódós vagyok, pedig velem nem történt hasonló. Amikor tavaly közölték , hogy elhalt a babám, azután még aggódósabb lettem, hiába derült ki a következő héten, hogy mégis él, csak akkor nyugodtam meg, amikor már megszületett.

Alvás: most valahogy nem vagyik annyira fáradt, mint vártam. Biztos kevesebb már az alvásigényem, hozzászoktam a baba melletti éjszakázáshoz. Amúgy jó alvó, de néha pocsék éjszakáink vannak. Vasalni meg csak a férjem ingeit szoktam :D :oops: .

Jaj,azért jó lenne egyszer este 8-kor feküdni... De nem tudok, egyben van a hálónk-nappalink ebédlőnk. ez mind ugyanaz a szoba, valahol a férjemnek is lenni kell...

Ancsa, én sem émelygek, csak kétszer volt halványan, meg tegnap reggel egy erősebb, de az az éhség miatt volt.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Megyek sütit készíteni! :D
Nagy családi névnapozás lesz, hazautaztunk anyukámékhoz.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Jó bulizást nektek!!!!!!!!!!!

moniá
 
 


ancsa! Hátha elkerül a rosszullétes időszak. Én szerencsére megúsztam mindennemű rosszullétet, de még csak kívánós se vagyok. :)

KépKép
evica76
 
 


a 12. heti ultrahang annyira nem lehet a 10. heti, hogy nekem (bp, szt istván kh) betöltött 13. hetet mondott az ultrahangos.

én páromat megkértem már régen, hogy jöjjön be a szülésre. nekem fontos. nem rajongott érte, de megértette, hogy nekem mennyire fontos, és mostanra neki is természetes, hogy bent lesz. de mi „alternatívok” vagyunk. felmerült, hogy itthon szüljek stb.
sztem, mint annyi másnak is, ennek is konszenzusnak kell lennie. ha apa elájul a vértől, kaphat felmentést, ha anya szégyelli esetleg magát, kész a megoldás. beszélni kell róla, és ha szeretitek egymást, egyértelmű lesz. vagy hüjjjje naív vagyok?
az viszont tuti, hogy nagyon félnek a pasik. akkor is, ha nem mondják. akkor meg különösen, ha letagadják.

egyébként mi sem vagyunk összeházasodva, és nem is leszünk a babáig. még gyűrűm sincs… fő a bizalom

Ancsa! a legtöbbeknek 6. héten jönnek a rosszullétek, úgyhogy még nem úsztad meg :twisted:


Kismamát meg igenis olvassatok. Ha itt vagyunk, azt jelenti, sok információra van igényünk. De sajnos sok félinformációt is átadunk egymásnak (nem rosszindulatból, hanem azért mert nem vagyunk profik). A könyveket és az újságokat viszont profik lektorálják. Azoknak sztem jobban lehet hinni, mint nekünk (mármint értitek, hogy értem) :wink: és sok lelki dolog is van benne, gondolnak mindenkire.
a babonát én úgy intéztem el, hogy ezek a lapok/infok akkor is jók, ha esetleg Babó visszafordul


Első gyerekesek: belegondoltatok már, hogy ez a legnagyobb változás az életünkben? És ráadásul fogalmunk sincsen, mit vállalunk! Nekem ez a 2. legnagyobb félelmem. Az 1. félelem közös, bár igyekszünk elnyomni.... 8)


Nem emlékszem ki írta be azt a cuki bejelentő-verset, hogy így lesz 2 emberből egy család, de én azon úgy meghatódtam. Sírtam is. Köszönöm!

szép hétvégét
szájmenéses bori (11+1, Főni pedig 69 napja (9+6) készült)
Vendég
 


Sziasztok!

Bori, én írtam! :)

Én nekem is vannak félelmeim! És nem a terhességgel kapcsolatos, eddig még a negatív gondolatokat távoltudtam tartani! Azonban a felelősségen elszoktam gondolkodni! Egyébként néha még mindig nem fogtam fel, hogy egy pici élet kezdeményeit viselem a pocakomban.
Nektek nem szokott szúrkálni?

kispiskóta
 
 


Képzeljétek nekem pár napja elkezdett szúrkálni,de én örulök,mert legalább érzem,hogy ott van.
:lol:
A felelősség tudat bennem is félelmet kelt,de szerintem,ha megszületik a baba akkor úgy is mi lkeszünk a "legjobb"anyuka.NEM????

moniá
 
 


Moniá! Akkor egyformnák vagyunk!!! :wink:

Igen, mi leszünk a legjobb anyukák!

Nekem olyan furi ez a szúrkálás! És tegnapa bikinivonalál megjelent egy '"dudor". Ez babóca?

kispiskóta
 
 


Sziasztok!

Tegnap láttam egy képet, amint Puskás Ferenc a kezében tartja az egyéves kislányát. Na, teljesen meghatótdtam a kislány látványától, elsírtam magam.
Ezek a hormonok...
A múltkor tobvábbképzésen voltam, és egy családterápiáds oktatófilmet vetítettek. Nem tudtam, hova nézzek, hogy ne bőgjem el magam. :oops:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Nektek külön van uh-s orvos, meg nőgyógyász?
Nálunk a dokim ultrahangoz mindig.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Első baba: tényleg hatalmas válozás, igazából fel sem lehet fogni, cska ha megvan.
Nekem meg az a problémám, hogy szegény kistesóval alig foglalkozom, néha már furdal a lelkiismeret, hogy ilyen keveset gondolok rá. Amikor Emit vártam, a nap nagy részében vele foglalkoztam gondolatban, most meg... :oops: néha eszembe jut, hogy "ja, babát várok".

Valahogy teljesen más, Emi kitölti a napjaimat, nem lehet mellette unatkozni, annyira eltölt egy kisgyerek szoros közelsége, hogy leköti a gondolataimat is.

Talán ezért nem is vagyok olyan aggódós, mint az elsőnél.

Kismama magazin: tényleg sok haszos dolog van benne, bár szerintem egy kicsit egysíkú a látásmódjuk, de még mindig messze a legszínvonalasabb magazin a témában. Megkaptam ajándékba 1999-ig visszamenőleg majdnem minden számot egy barátnőmtől, előző terhességem alatt kiolvastam.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Sziasztok!
Nekem is szokott szurkálni. Az elején ettööl is megíjedtem, hogy nehogy valami baj legyen.
Nekem egyelööre, nincs dokim, mert ahhoz, aki eddig kezelt nem akarok visszamenni. De szeretnék egyet válsztani. ùgy gondolom, hogy öö fog majd uh-ni is.
Kispiskóta! Èn is megsirattam a versed. :-)

Valóban óriási változás és egyben nagyon csodálatos. Az is természetes, hogy vannak félelmeink.
molkata
 
 


UXY:"Valahogy teljesen más, Emi kitölti a napjaimat, nem lehet mellette unatkozni, annyira eltölt egy kisgyerek szoros közelsége, hogy leköti a gondolataimat is."
én majdnem ezen sírtam el magam.ez természetes jelenség!!!!!
Kispiskóta!
a "dudor" szerintem a babóca dudor formájában.
Az meg tuti,hogy mi leszünk a legjobbak.
figyeljetek fel kellene írni mindenkinek az elérhetőségét a profilba,mert,ha valaki nem jelentkezik(majd később),akkor tudjunk érdeklődni,hogy mi van!?nem gondoljátok?
meg arra is gondoltam,hogy mire szülünk biztos kialakul egy nagyon kötött kapcsolat köztünk és tovább is kellene folytatni az írogatást,mert biztos akkor is lesz sok kérdésünk.pláne a már gyakorlott anyukákhoz!!!!

moniá
 
 


Moniá, a 2005-2006 téliben mi készítettünk egy honlapot, rengeteg mindent tettünk fel+oda tettük fel az elérhetőséget, igazi nevet, szüléstörténeteket, cikkeket, recepteket, táblázatot, aktuális találkozók heszínét, időpontját stb.
Meg létrehoztunk egy levelezőlistát is+fórumot arra az esetre, ha nem működik a babanet.

Ez jól bevált, a honlap jelszóval védett, nem nézheti meg akárki.Bár szükséges hozzá valaki, aki elkészíti, ott az egyik apuka értett hozzá. :oops:

Szerintem majd itt is valami ilyesmit kellene, vagy egy email-listát, nem sokan tennénk ki a babanetre az igazi adatainkat, bárki olvashatja.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Ez tök jó ötlet. Megkérdezem a párom, öö jelenleg programozó. Sztem megcsinálja.
molkata
 
 


Lányok, van még valakinek közületek hátrahajló méhe? Nekem az van és eléggé feszül, bár lehet, hogy ez most így teljesen normális.
Àllítólag a 12 hét körül fog elöör húzódni.
molkata
 
 


Kedves leendő legjobb anyukák, csatlakozhatok a klubhoz? Szerintem én is legjobb leszek. :lol: Olvastátok az Index Porontyon a kezdő anyukák bénázásairól? Nagyon mókás dolgok vannak benne, volt olyan is, ami velem is előfordult, amikor a keresztfiamat életem először pelenkáztam tök egyedül (nem tudtam, melyik a pelenka eleje-hátulja, addig forgattam tanácstalanul, míg a ragasztócsíkot összebabapopsikenőcsöztem, és nem ragadt, majd amíg kiszaladtam egy új pelusért, addigra keresztfiam már rá is talált a babapopsikenőcsre, és elkezdte jóízűen majszolni). Most természtesen ilyen nem fog előfordulni. MIndne megy majd hibátlanul :lol:
Szarvasbori, nekem már most kijelentette a párom, hogy nem fog bejönni a szülésre. És lehet, hogy ez hülyeség, de valahogy én sem szeretném. Valószínű nagyon ódivatú vagyok, ne szóljatok meg érte, de ez évszázadok óta olyan női dolog. Mondjuk, azt mindenképpen szeretném, hogy a vajúdóban még ott legyen, csak amikor már szülőszobára kerülök, akkor ne legyen ott. Valószínű a szégyenlős fajtába tartozom. :oops:
Uxi, nekem bejött a mese. Próbáld esetleg a címet kimásolva beírni a böngészőbe, hátha a linkkel van Nálad gond. Popupok nincsenek letiltva a böngésződben, nem az a baj?

Kép
nenoke
 
 


Nenoke! Igen, ilyenre gondoltam. Te sem szeretnéd, és a párod se. Hát akkor tök mindegy, mi a "divat". Bár sztem kiskaput engedjetek magatoknak. Úgy hallottam, az minden kérdésnél fontos. Mert ott a helyszínen jobban fogjuk tudni, mi kell (egy ideig....)

Ultrahang: az eddigieket a dokinénim csinálta, de a 13. heti az spec, tarkóredőt kell mérni, és ahhoz profi kell. De nővéremnek egyiket sem a saját dokija csinálta. Ha jól értettem ez nem "szériatartozéka" a nőgyógyásznak, csak megtanulják. Az könnyű, hogy ver-e a szíve, de az, hogy hány mm a tarkóredője a 6 cm-es babának, nem tűnik alap esetnek :wink:
Uxi! Eminél azt is a nőgyógyó csinálta?

Kata! mi az a hátrahajló méh? Azt ki állapította meg és mikor? lesz jelentősége a terhesség során?


Dudor? Szurkálás? Nekem általában 4-5 hónaposra felfújódott hasam, és ritkán menzesz fájásaim vannak. Ilyen van nektek is, csak becézitek? :)


Kérdés: Orvos tanoncok.
A szt. istván oktató kórház. Döntenem kell, h bejöhessen-e orvos tanonc. Reflexből nemet mondanék, de tegnap eltöprengtem rajta, hogy végülis nekik is sokat kell tanulni. Bele biztos nem fog szólni, de hátha esetleg pont ő lenne jó támasz, mert biztos ő is parázik. 2. gyerekesek: tapasztalat? Rémhírek? Pletykák?

B
(vonalzó helyett: 11+2, Főni 70 napos, azaz elvileg 196 nap múlva fog megszületni)
Vendég
 


szarvasbori! Én is az Istvánban fogok szülni, és pontosan 13 hetes leszek amikor a genetikai UH-ra megyek
Viszont azt nem tudtam, hogy az István oktatókorház :shock: Tőled megkérdezték már most? Egyáltalán van beleszólásod?
Lehet, hogy egyszerre megyünk? Te mikor, hányra? Én december 14-én 10.20-ra megyek :)

KépKép
evica76
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?