GALYATETŐ GRAND HOTEL
Több hotelben voltunk eddig, habár babával egyben se, így féltem, hogy hogyan fogjuk majd érezni magunkat. Meg kell mondjam, Mo-n az eddigi legjobb szálloda, ahol voltam, a szoba hatalmas, tágas, fürdő szépen felszerelve, káddal, mindennel, bútorok újak, babaágy bekészítve. Vacsora, reggeli kiváló svédasztalos, ahol minden ember megtalálja a számítását, legyen az gyerek, felnőtt, vagy vegafelnőtt (vegagyerek

). A wellness rész is minden igényt kielégítő, nem beszélve róla, hogy a szobaár magában foglalta az ingyenes Bambikuckó használatot is, ami azt jelentette, hogy napi egy kézműves foglalkozáson részt vehettünk, + annyit lehetett a kuckóban játszani, amennyit akarunk. Rengeteg játék, két helyiség, gyerek wc, stb. Minden nap a 3 évnél nagyobb kőcökre 1-1,5 órát vigyáznak ingyé, amikor a szülők leléphetnek. Lencsi első perctől otthon érezte magát, nyomkodta a telefont, távirányítót, egyedül gyalogolt a folyosón, mindenhova gyalog mentünk (kivéve a túrát), a személyzet mindig készségesen segített. Annyi gikszer volt, hogy utazóágyat kaptunk, és az aljában nem matrac, hanem félbe hajtott paplan volt, ami süppedt és éjjel mindig üvöltve ébredt. Utána láttam, hogy rácsos ágy is van, csak valamiért nem azt vitték nekünk. Legközelebb majd direkt azt kérem.
Mivel egyes kategóriákon belül is változik a szobaméret és felszereltség, ha vkit bővebben érdekel, szívesen megírom a részleteket priviben. Az akciós ár 3 éj/4 nap 79eFt volt félpanzióval.
A wellness részen legjobban azt imádtam, hogy egyszál fürdőlepedőben kislattyogtam a jég hideg kertbe, 1-2 száz méterre ott volt a bioszauna, ahol jól felmelegedtem, és utána újra imádattal mentem vissza a hideg udvaron át a pezsgőfürdőbe, vagy usziba.
Gabi!
múltkor belinkeltem egy elég jó táplálási táblát, amiben le van írva, hogy 8 hósan mit és hogyan. szerintem ekkor már bőven lehet sajtot is adni, meg joghurtot és kefírt is.
itt a cím:
https://www.babanet.hu/ujgep/discus4/mes ... 201686.doc
eszerint lehet 8-9 hósan:
Zöldborsó, karalábé, kelkáposzta, karfiol, csicsóka, vörös- és fokhagyma (sütve vagy főzve) Szilva, ringló, sárgabarack, görögdinnye, sárgadinnye, cseresznye, gesztenye Marhahús, sertéshús, csirkemáj max heti 1x, kefír, natúr joghurt, túró, sajt kis mennyiségben, főzelék vagy gyümölcs kiegészítéseként Árpapehely, rozspehely Bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, borsmenta, szurokfű, citromfű, lestyán (igen kis mennyiségben).
10-11 hótól: Káposzta, padlizsán, zöldbab, rebarbara, mángold, valamint heti egy alkalommal spenót vagy sóska. Főtt tojássárgája heti egy-két alkalommal
stb.stb. de egyik se szentírás!
Tinu!
látom nagyon rákattantál a pulcsikötésre. én gyerekkoromban tudtam kötni (még most is tudok), de ez nem jelenti, hogy valaha is tudnék egy pulóvert kötni. szóval ehhez évek kellenek, hogy jól begyakorold. először sállal kezdd

!
Jucus!
tök jó a maszek hógömböd!!! honnan vetted bele a hóóót?
meg víz is van benne?
Macs!
a mozaik jó ötlet, csak nagyon drága, viszont szerintem az üvegfestés könnyebb. én hóóóóttt béna vagyok, de van üveg- és olajfestő cuccom is itthon, és néha, ha rámjön.... sőt még decupage felszerelést is vettem, és kopácsoltam hajdanában.
Zsanci!
én is így vagyok a főzéssel, hogy imádok főzni,de utána nem szeretek pakolni. ezért lesz hamarosan mosogatógépem, és sokkal jobb kedvvel fogok mindent csinálni. már nagyon várom!