Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon bevált nekünk a Kouriles emulzió koszmóra. Már hetek óta nem tudtam eltüntetni a picinek. Ezzel egy ecsetelés után lejött.

Andi2
andrea (andrea)
 


Szia Andi!
De jó, hogy felvetetted a témát. Az én kisfiam feje is tiszta koszmó, és az olaj+fejmosás nem igazán jött be.
Ezt az emulziót lehet receptnélkül kapni?
Évi
Évi (Évi)
 


Szia Évi!

Igen receptnélküli készítmény. Van belőle sampon is, de az szerintem körülményesebb, nehogy a szemébe menjen. (mégsem babasampon)

Kicsit húzós az ára, de megéri. A lányomnak még 3
évesen is volt koszmója. Pedig lelke rajtam rendesen mosom a haját. (Szép hosszú, a derekáig ér.) Szóval el lehet tenni a későbbiekre.

Andi2
andrea (andrea)
 

 
 

Na, akkor licitálok. A kisebb fiam 6 lesz a nyáron, de egy évben 2-3-szor még mindig kell kezelni a fejét. Szerencsére nálunk az olajozgatással lejön.
Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Sziasztok!
Nekem sem sikerült a sima olajozás, hajmosás. A védőnő javasolta, hogy miután jól fellazítottam a kobakján a koszmót egy puha, használaton kívűli fogkefével szedjem le (van egyébként kifejezetten erre a célra való baba-hajkefe -koszmo-kefe is,de a fogkefe olcsóbb). Olyannyira jól sikerült, hogy azóta 3 hónapja nem is jelent meg újra a fejbőrén. Próbáljátok ki!

Jázminmama
jázminmama (j&aacu
 


Kedves Andrea!
Örök hálám a tippért,a KOURILES emulzióval kapcsolatban.A kisfiam 5 hónapos,és eddig semmi sen használt koszmó ellen.Most meg bekentem ezzel,és egy hét alatt elmúlt.Nagyon megörültem,csak azt nem értem,miért nem javasolta ezt eddig se a védõnõ,se az orvos.Na,majd kioktatom õket!!Mégegyszer köszi,5 havi kínlódástól szabadultunk meg!Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Marcsi
névtelen
 


Szaisztok!
Ez a kouriles emulzió hol szerezhetõ be? A kisfiam (egy éves) feje nagyon koszmós, viszont utálja ha a fejét piszkáljuk, eddig nagyon eredménytelen volt minden igyekezetünk a koszmó kiirtására.

Köszi elõre is a válaszokat!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


SZia Norcsi!

Te ajánlottál nekem egy nagyon jó gégészt, én meg remélem az emulzióval törlesztek.
Én a Gyöngyösi úti patikában vettem. De szerintem bármelyik nagyobb patikában megrendelik.

Szia
Andrea
Andrea
 


Andrea nagyon köszönöm!Kép

off. Gégész akkor bevált?

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Szia Norcsi!

Kislányomnak az általad ajánlott doktor néni vette ki a manduláját még január végén. Nagyon aranyos, kedves volt. Most szeretnénk visszamenni hozzá egy hallásvizsgálatra. Nem tudjátok, hogy a gyermekklinikán is van lehetõség hallásvizsgálatra? Elõre be kell jelentkezni?

Köszi
Andrea
andrea (andrea)
 


Szia Andrea!

Off. Tényleg nagyon aranyos!Kép Mi most sajnos nagyon sûrûn látogatjuk a kisfiammal, nem akar kikeveredni a füleskedésbõl... Szerintem hívd fel, mert úgy tudom hogy csinálnak hallásvizsgálatot! Ha meg már telefonvégre kaptad akkor ha be kell jelentkezni, egyben azt is megoldod!Kép

Minden jót nektek!

On. Szia: Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Szaisztok!

Megvettem ezt az emulziót, rögtön az elsõ patikában sikerült!Kép Viszont az nem teljesen világos, hogy ezt nem kell lemosni??? És akkor ez magától lehozza egy idõ után a koszmót? Légyszi segítsetek akik már használtátok, mert nem szeretnék hülyeséget csinálni!

Köszi:Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Szia Norcsi!

Én bekentem már 5 óra körül a kis fejét ezzel a szerrel. Egészen fél 8-ig (fürdetésig) fent volt. Utána jól megmostam. A nagyobbik része rögtön lejött. Másnap meg lehet ismételni. Nekem nagyon jól bevált.
Azt hiszem az arcon lévõ túlzott faggyútermelésnél kell rajtahagyni.
Többiek, hogy csináltátok?

Andrea
andrea (andrea)
 


Andrea!

Köszi! (Csak azért volt fura, mert a samponhoz is gondolom ezt a tájékoztatót adják, és annál rajta van hogy felkenni, lemosni, stb... mondjuk egy sampont ugye mindig le kell mosni, de annál mégis írták, ennél viszont semmi.) Én is felkentem neki még délelõtt, hát érdekes lett a haja tõle!Kép Este mi nem mostuk le, mert a füle miatt még nem szívesen vizeztem volna be a kis fejét. Szóval akkor ma ismétlés az általad ajánlottak szerint!Kép

Köszi:Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!

Nekünk a gyerekorvos koszmós fejre a Nizoral sampont ajánlotta. Kipróbáltuk és tényleg használt.

Kati
kfk
 
 


Lányok! A Kouriles emulzió már a második alkalommal teljesen eltüntette az addig iszonyú makacs koszmót!KépKépKép Köszi a tippet!!!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Az én védõnõm azt ajánlotta,hogy babaolajjal jól itassam át a haját fürdés elõtt 1/2-1órával,és utána finom sörtéjû fogkefével fésülgessem.
Elsõre lejöttKép
pussz.
 


Norcsi!

Nagyon örülök, hogy nálatok is bevált az ajánlatom!

Szia
Andrea
andrea (andrea)
 


Andrea, köszi!KépKépKép

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Mennyibe kerul most a gyogyszertarban ez az emulzio?En Szlovakiaban elek igy nem tudom az arat.
 
 


Szia!

Én 2000Ft-ért vettem. Én is itt olvastam róla.
kuv
 
 


Sziasztok!

Én arra lennék kíváncsi, hogy a koszmó fertőző?
Tehát pl. ha egy koszmós baba sapkáját felveszi egy nem koszmós baba, akkor elkaphatja? :shock:

Köszike

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Sziasztok!

Ha tudtok olyan gyógyszertárat, ahol még lehet kapni a Kouriles emulziót, írjátok meg lécci! Itt a környékünkön (IX. ker.) azt mondták a patikákban, hogy megszűnt :cry: .

Köszi:
Dundó

Kép
 
 


Dundó, én sem kapok, pedig a 21 hónapos kislányom feje tele van koszmóval. Nem is értem miért? Már túl vagyok a patikás speckó samponokon. Most rendelek egy aloés sampont, amit nem lehet venni a boltban, patikában, hátha ez segít. Nagyon bízom benne!!!

Ha érdekel a fejlemény itt elérsz:

agi10@citromail.hu

Kép
 
 


sziasztok!Most 8 hónapos kisfiamnál is elkezdtük az olajozgatást az eleján- eredménytelenül-ám minden képen ázott oljaos veréb volt szegénykém. aztán a tejtesóék ajánlották a BABE nevű sampont, henger alakú fém tartályban van, azt hiszem spanyol. elég húzós, majd 2 ezer ft, viszont 2!!!!!nap alatt elmúlt. azóta apa használja olykor a korpás fejére és havonta egyszer megmosom vele a kölyök haját, kis ideig rajta kell hagyni, átfésülni, majd lemosni.Kellemes illata van, nem allergizált, nem csipett. szivből és tapasztalatból ajánlom.jó babázást mindenkinek

benianya

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: