A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


Szrek :) A Bartók Béla útra telfonoztam először, ott mondta ez a vicces fiú, hogy hová telefonáljak és kívánt sok türelmet - tehát nyilván már ma sem én voltam az első telefonáló... Hú, de nagyon dühítenek az ilyen dogok :evil:

indianyo
 
 


Fibi,
Tényleg így belegondolva logikus, h egyszerre jár a gyes és tp. 2006 óta lehet gyes mellett dolgozni, a tp meg majdnem olyan, mintha dolgoznál, ill. a munkát helyettesíted a tp-zel.

És emelik a gyest? Nem semmi, bár a 300ft/hó nem valamik sok, de örüljünk, h legalább ezt kapjuk (legalábbis majd, amikor eljutok én is odáig):)

Tinu,
Én sem nagyon mozdultam ki párom nélkül, de úgy azért a napok elég unalmasak voltak. Sajnos a németeknél angollal nem igazán lehetett boldogulni, vagy csak direkt nem akarták megérteni. A tv csatornák is mind német adók voltak.
Szóval tök igazad van, a németek más tészta. Biztos van, aki nem így gondolja, de én nagyon nem szeretem őket. Annyira lenézik azokat, akik nem németek. Azért még szerintem bennük van az ária kultúra. Páromat tök nehezen viselték el főnöknek. Egyszer volt egy tök vicces dolog. Párom még ért németül, viszont angolul kommunikált velük. Amikor egyszer kiosztotta a feladatot, mindenki el kezdett hözöngeni németül, mire a párom mondta nekik angolul, ne hözöngjenek, ez van és kész, csinálják meg. Na onnantól kezdve tudták, h németül sem beszélhetnek a párom előtt mert, megérti. :twisted:

Kép Kép
curse
 
 


Curse,
igen, azt mondta a nöci, hogy ez azota van, hogy lehet már 8 orában is melozni gyes mellett.
fibi
 
 

 
 

Kata,
Te sem épp a szomszédba voltál :lol: És nem féltetted az uradat a thai csajok miatt? :wink: Kolléganőmék voltak kint és mondták, h nagyon tudnak nyomulni :)

Macs,
Kijevről majd mesélj, nem úszod meg ennyivel :lol:

Tinu,
Na igen, akkor én mit panaszkodok itt a németekről? :) Nekem egy szavam sem lehet, mert nagyon fincsi csokikat lehetett náluk venni :) és szinte mindent meg lehetett találni, amit nálunk is. Sőt volt olyan dolog, amit itthon nem lehet/lehetett kapni, viszont nagyon fini volt :) Jó mondjuk az éttermek kínálata elég siralmas volt, de megoldottuk azzal, h igazi török és olasz éttermekbe jártunk. Kínában ilyenek egyáltalán nem voltak? És hol voltatok Kínán belül?

Kép Kép
curse
 
 


Tinu :) A nagy rész azonos :lol: Amikor a magyarról mondják, hogy mögötted megy be és előtted jön ki - akkor még nem találkoztak indiaival :wink: Ami nekem a legelborzasztóbb és ezt soha nem tudtam feldolgozni, az a nemtörődömség. Ha bármi történik - baleset, szerencsétlenség, erőszak, azonnal odagyűlnek ezren, hogy beleüssék az orrukat, összevissza magyaráznak és kommentálnak, de senki sem segít. Na ez nekem megbocsáthatatlan.

Én mondjuk eleve nem mentem oylan elvárással oda, hogy európai dolgokkal, ételekkel találkozzam, így nem is csalódtam. Igaz, 10 éve azért más volt a helyzet, ma sokmindent kapni már - szerintem Kínában is - amit itthon - a minőség persze kérdéses, de ha nem is olyan, azért van kenyér és sajt. Tíz éve ez hiányzott nekem legjobban. Viszont volt helyette más. De járda sétálni - az ma sincs...

indianyo
 
 


Curse: Hangzhouban voltunk, ami Shanghai alatt van nem sokkal és egy Bp méretű nagyváros. Persze nem egy Peking. Na Pekingben vannak olyan éttermek, amiket kérdezel. Hangzhouban is van egy-két európai, de azok elég drágák, nem nagyon tudtuk megfizetni.

Indi: ja, mondjuk ez kb. 2-3 éve volt, Kína hihetetlen sebességgel változik, úgyhogy biztos sok minden más már ott, mint mikor kint voltunk.

Kép
Kép
tinu
 
 


Den, Istenke éltessen! :D

Neet, ez fantörp, én meg ma keltem fel a fülemben az Általad is írt ominózus dallal (azóta sem megy ki) :D

Nuk, összejött az alvás? :)

Tinu, nem semmi, a 11. pontot különösen imádtam (ellenállhatatlan vágy kis zászlócskák követésére). :)

Én még a 90-es években jártam Bermuda szigetén Bátyónak köszönhetően, aki akkor ott dolgozott (1 hónapig tartott). Életem egyik legszebb élménye marad. Nem tetszett, hogy az "őslakosok" max. KFC-ben meg bolti eladóként dolgoztak, a jobb helyeket a kontinensről meg Angliából meg innenonnan töltötték be, de a táj fantasztikus, csak hozzá kell szokni ahhoz, hogy levegő helyett vizet lélegzik bé az embör. Ez eltartott egy hétig, később már futni jártam naponta 2-3-szor. :)

Kátya
kincsimano
 
 


Sziasztok!
Hú, halálra pihenem magam itt Szolnokon. Bajnikám csak alszik egész nap, Grétikémmel meg a nagyszülők foglalkoznak. Még tornázni is van időm, kedvem és energiám.

Fibi! Én nem a gyes-t mondtam le, hanem a gyed-et, én akkor még gyed-en voltam Grétivel. Így a gyes-t csak apjuk tudta megigényelni (én a táppénzt a régi fizum alapján kaptam)

Nagyjából visszaolvastam, de csak Votiv tangó kiruccanása maradt meg, hú de klassz lehetett.
Nekem nagyon hiányoznak az utazgatások, mi nagy utazók vagyunk, de ez így 2 gyerekkel ki tudja meddig kivitelezhetetlen. Tudom én, hogy most a 2 gyerek a legfontosabb, és ennél szebb nincs is, de már mi is azon törjük a fejünket, hogy hova lehetne elmenni legközelebb.
lindicita
 
 


talán köszönhetjük over the rainbow c. dalt a fülünkbe annak is, hogy ugye a borzalmas, koppintott otp- reklám háttérzenéje (ukulelén)..... :roll:

Kátya,
Bermuda -tök király! :D Jesszus, én sehol sem voltam így.... :shock: :lol: no majd eccer ;)

mi el gyorsan; nagyon bosszús vagyok - újabb helyen penészedünk, pedig tavaéy már festettünk is, annyira elegem van :twisted:

Kép

Kép

:D
szrekuc
 
 


Deni! Boldog szülinapot!

Zsan! Te hol vagy? Nem találkoztam az elmúlt napokban a hozzászólásaiddal.
lindicita
 
 


Ja, és Eszci dumája is tetszett!
Meg Bálinté is.

Ma Gréti egész délelőtt "takarított". Elvette a mosogatószivacsot, és azzal a felkiálltással, hogy "A babának takarítani kell, koszos van" törölget mindent.
lindicita
 
 


Sziasztok anyukák!

Már jelentkezetem többször is ebben a topikban, jómagam még csak "orvoskeresőben" vagyok errefelé! Nem szeretnék zavarni, mindinkább még egy picuri segítséget kérni Tőletek! Remélve, hogy szakítottok még időt rám :oops:

Tud nekem valaki néhány infot adni a következő dokikról???

Dr. Barna Péter és Dr. Balogh Tibor

Köszönöm szépen előre is!!! Akár ide is: hacukamama@citromail.hu

Mel
hammy
 
 


Lindi,
jaaaaj, bocs, tényleg!!! most már értem akkor, de hüle vagyok :roll: én meg megkönnyebbültem, hogy nem kell kavarni, hanem én kapom tovább is a gyes-t majd :)

Zsant már én is kerestem tegnap, de a privire sem reagált :(

jo pihit meg tornázást Neked :D

Hammy,
én öket nem ismerem. de ezek szerint Bálint Balázst nem sikerült elérned??
fibi
 
 


Kincsimano: jobb oldalt láthatod egyikét a bizonyos zászlócskáknak. :lol: Csak hogy ne vesszenek el a kínai turistacsoport tagjai...
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Fibi,

Képzeld, eddig még nem :( bár megvan a rendelése száma, sajnos rosszkor próbálkozom valószínűleg, mert senki sem veszi fel. Ezért gondoltam, hogy addig is gyűjtöm a további infokat!
hammy
 
 


Hammy,
ugy emlékszem, mintha kedden pont délután ö lenne ott a magánrendelöben. szerintem probáld meg! Zanza tudná pontosabban, de ö egy ideje nem ir ide :( :(
fibi
 
 


Hammy,
közben irtam privit BB mélcimével és mobilszámával. eszembe jutott, hogy anno megkaptam a névjegyét apukájátol, hogy ha ö nem tudna bejönni a szülésemre, hivjam a fiát :)
fibi
 
 


Halihó!!!!

Reggel 9-óta kint süttetem a bendőmet a napocskával!!! Csak az árnyékolja be ezt az élvezetet, hogy a kitya fél óránként megpróbál bemászni az ölembe... :lol:

Indi:
Igazat adok neked kaja ügyben, de "sajnos" a felsorolt kajákból csak kis mennyiségeket tudtam mindig enni, kivéve a salátát, azt viszont több órán keresztül... De tényleg igazad van, próbálom vissza fogni magam, de egy-egy róka után olyan éhség tör rám és jól is esik a kaja, max utána leszek megint szrul...

Kátya:
Nem igen aludtam ma éjjel sem, ill aludtam, csak megint óránként felkeltem... :evil: :evil: :evil:

Ma meg reggel óta megállás nélkül megy odabent a boogie, alien póz már többször volt, MOST tényleg úgy éreztem, hogy ki is jön az oldalamon, meg sikerült a drágámnak párszor bordán rúgnia. Hiába, élvezi a napsütést!

Na, L Zsiga kutyával egy körre, ilyenkor még sétálni is nagyobb kedve van az embernek!!!

nukada
 
 


Boldog szülinapot Denizsa!


Kép

nukada
 
 


sziasztok,
sajnos nem nagyon van időm, mert Levi dolgozik, és csak egy gép van.
Mindenkit ölelek.
Ha tudjátok ,h van e olyan SPAR, ahol még lehet normális edényeket kapni, értesitsetek pliiiz, mert semmi épkézláb edényke nincs felénk...

Másik:
egyszeri anyasági segély megszűnt a babakötvénnyel, vagy sem nem??? És nekem kell babakötvényt nyitnom???

Rengeteg egzotikus helyen jártam, de nem lenne hely itt mind felsorolni... 8)
saaaaajnálom... :lol:
na jó, válasszatok: (csak országokat sorolok fel, és lehet,h azt sem mind) ausztria, jugoszlávia, románia, bulgária, szovjetunió, csehszlovákia, ndk, nszk, franciaország, olaszország, svájc, lichtenstein, monaco, spanyolország, andorra, belgium, anglia, amerika, egyiptom, és nem jut eszembe most több...
láttam a freddie mercury házát, irtam is a falra, és néhán hónappal később jött ki egy videoklip, és ott mutatták a házát, és látszik az én odafirkálmányom is (sajnálom freddie, h összedisznózam a szép házad keritését) találkoztam amerikában egy pasival, aki freddie mercury sofőrje volt még a nyolcvanas éveke elején. Londonban összefutottam Michael Yorkkal, és amikor itt volt a rolling stones, mi a barátnőimmel felmentünk szobára, sajnos Mick épp nem ért rá, de jóba lettünk sok háttér munkással, zenésszel, és meghivtak minket a turné többi helyre, ahova mentünk is volna, ha nálunk lett volna az útlevél. Ja, és ott a biztonságiak főnöke, egy csávó volt, aki nekem nagyon simerős volt, majd kiderült,h onnan, h láttam egy turnéfilmet a queenről, és nekik is ő volt a főfő security guy, és vele is megbeszéltem,h milyen jófej a freddie, szóval ennyi.


Hammy,
melyik doki érdekelne jobban, DrBalogh vagy DrBarna?
DrBalogh néha egész csúnya tud lenni (ezt mások elbeszéléseiből hallottam) de nekem (személy szerint) semmi komolyabb gondom nem volt vele, de lehet,h nekem volt szerencsém. Egy gyermeket szültem vele. Egyetlen "problémám" vele, h úgy érzem, az a fajta szülés, amit én a rózsaszin ködön keresztül megálmondtam magamnak, vele nem megvalósitható. Szakembernek valószinűleg JÓ!
DrBarnával a kórházban találkoztam, ott kedves volt, és állandóan rohant. H ő milyen kaliberű szakember, erről semmit nem tudnék nyilatkozni, de nekem fontos az EMBER is, és ő ebben elég jónak tűnik.
A lista élén nálam most Bálint Balázs áll, majd a Barna Péter, és utána a Barna István...stb...Bardóczi Zsolt, és sztem nem szeretnéd tudni, kik állnak a végén :wink:

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


most mondta le az idomár az órát, úgyhogy séta elnapolva, megyek krumplistésztát főzni!

nukada
 
 


Hammy, én a Baloghot nem ajánlom, nekem nem volt szimpi és nem esett jól ahogy vizsgált (pedig nem is voltam terhes :wink:) és azóta már sok jót és még több rosszat is hallottam róla kismamáktól is. Az egyik hogy nem lehet rá számítani, ha nem minden 100% simán megy, a másik, hogy anyagias...
Viszont Barna Péter ++++++ :D őt én is szívesen felkérném!
a rendelőjét/számát sajna nem tudom, de csak akad itt, aki tudja.

Ancsi, gyesem tegnapi utalással ma jött meg, már én is azt hittem elfelejtettek! sztem a tiéd is mindjárt itt lesz. és nekem is 2 részletben, de egy napon utalták.
és nekünk "gyerekbiztos" k...drága sütőnk/főzőlapunk van, és ISTI ösztönösen és azonnal megtalálta mindkettőn a gyerekzárat, és ki is kapcsolta azonnal!!!! pedig páromnak, nagyiknak, idegeneknek nem ment, néha még én is elrontom a kombinációt. erről ennyit :(

Fibi! tegnap Kikában voltunk végül ott vettönk kiságyat, és összefutottunk egy régi barátnőmmel és férjével, meg a kislányukkal Emmával. Gondoltam tesztelek, és elmondtam nekik a Lili Rózát, szted mit mondtak rá?? :D Aztán meg azt, hogy "nem baj, akkor mi a következőre fiút csinálunk, Leventét" :D :D :D
bedőlök a kardomba :D ilyen tényleg nincs!

Tinu, Kína wowowowww :D

vérszívás klassz volt, egy nyugdíjas nénike úgy farolt be elém a sorba, majd felöklelt :? (aztán még az abc-ben is egy nekemtolta a kosarát, biztos a telihold miatt volt ennyi holdkóros, kb 6 koccanást/ütközést sikerült kivédenem a hazaúton) aztán kaptam naplószámot :twisted: és ma du. mehetek UH-ra.
és már csak 26 nap a kiírásig...
és a pasim tényleg jó fej, de persze ő sem tökéletes, de ezt nem is várnám, szóval nálunk is jut a jóból és a rosszból is, de még mindig a jó van többségben, ezért is vagyunk együtt.

a tegnapi nap legnagyobb poénja: Istók jól bevacsizott, egész kis pókhasa lett. fürdetéshez apja vetkőztetette, ő meg kidugta a kis hasát, elkezdte simogatni (pont mint én szoktam) és mondogatta, hogy Baba, baba! és vihogott felém :D

votiv 8)
votiv
 
 


Megjött a gázszámla... :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

nukada
 
 


Votiv:
Nagy matematikai tehetséggel kiszámoltam, hogy, ha Te +1hét (26+7=33) én meg -1hét (40-7=33) az tényleg egyenlő... :lol:
Hiába, nem vagyok hülye gyerek... (pedig tegnap az unokahugom elsős matek leckéjét elég nehezen fogtam fel... :oops: )

Ja és az pont Húsvét! Istinek a nyuszika hozná a kistesót! De persze nem akarok neked rosszat, úgyhogy szülj nyugodtan, amikor akarsz! :wink: :lol: :wink: :lol: :wink: :lol:

nukada
 
 


Zsanci!
az Őrmezői Spárban pár napja még minden fajta edény volt.

Votiv!
légyszi ne panaszkodj Istvánka képességeire, hiszen még a gyerekzárat is ki tudja ókumlálni! :)

ha Húsvétkor szülsz, vigyünk be neked sonkát meg tojglit?
ancsipancsi
 
 


Votiv,
Csak nem Lilinek fogják hivni a kislányukat? :o
ááááááááá, én is bedölök a kardomba most már..... :roll: :? :( komolyan, annyira tetszik ez a név, de már teljesen elmegy töle nekem is a kedvem. pedig ma reggel még gyözködtem Zsolót, hogy nem olyan vészes az a 3. hely.... mert ö is kiakadt, hogy 1600 L. született tavalyelött. (Ábelböl csak 400 körül, ha jol emlékszem.)

Zsan,
azért hiányzol ám :P
fibi
 
 


Votiv,
bocs, most látom, hogy Emma a kislányuk. akkor mit mondtak a Lilire???

és bocsánat Mindenkitöl, már marha unalmas lehetek ezzel a név témával :? olyan jo lenne már találni egyet...
fibi
 
 


Szrek, én se nem lettem volna a Bermudán, ha jaz én Bátyám nem vanik ottan, sajna, nem magamnak köszönhetem a ruccanást, de így is szép vót. :)

Lindi, jó feltöltődést enerdzsivel! :)

Tinu, ez télleg isteni! :D

Nukada, krumplistészta nálam is játszana, de olyan gyakran csináltam az utóbbi időben, nem akarom, hogy a zuram megunja. Küldjél teleportállal egy kisebb rakományt, lécci. :) Én is kint voltam, kiraktam Emmapocakot napozni, ő is nagyon élvezte, most jöttem csak be, szerencsére apró eb nem akart ölbe mászni, elvolt a marha nagy csontjával. :)

Zsan, nem semmi storyk, vagány csaj vagy. Én meg irigy vagyok FM házfala miatt :)

Votiv, tegnap télleg buggyantak voltak az embörök, én magamon is éreztem, hogy veszélyesebben közlekedek, mint máskoron, de szerencsére nem csináltam semmi durvát. Fő, hogy megúsztad. Istók haspók édes lehetett. :)

Kátya
kincsimano
 
 


Afffeledékenymindenemet!

Csakcsupán reggel óta akarom megkérdezni, hogy torokfájós, náthás kórra mit ajánlotok. Iszom csipkebogyesz teát (langyos áztatással), eszem c vitamint, mézet, de ha esetleg komolyabbra fordul, és köhögés lesz belőle, szedhetek-e oscillococcinumot és/vagy stodalt? Vagy bármi egyebet? Köszi! (és feledékenységre vmit esetleg? :))
kincsimano
 
 


Kátya,
torokfájásra Homeogene, náthára Coryzalia bevált nálunk. Oscillo inkább influenzára javallott.
fibi
 
 


Sziasztok!

DENI!
ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!



Lányok,
a következő hetekben szerintem még az eddiginél is ritkábban tudok majd közétek jönni, mert tegnap megtudtuk, hogy márc. 31-én vehetjük át a lakást, és azon a hétvégén át is szeretnénk cuccolni, úgyhogy rohamtempóban el kell kezdenünk dobozolni, meg persze ezer más elintézni- és megvennivaló van. Azért emaileket fogok olvasni, meg próbálok néha ide is benézni.
Puszi mindenkinek :D

Kép
Kép
manoka11
 
 


Köszi, Fibi! Szólok a zuramnak, hozzon belőlük. És várandósan sem gond a szedésük, ugye?

Kátya
kincsimano
 
 


Még egy - még nem köhögök, de elképzelhető, hogy jön ez a fázis is, arra is jók azok, amiket írtál, Fibi?
kincsimano
 
 


Manoka,
de jo Nektek! jo cuccolást és költözködést :D

Kátya,
nem, nem gond. Ez a jo a homeos szerekben többek közt :)
fibi
 
 


Manoka, sok-sok erőt, fájásmentes derekat a pakoláshoz, és hurrá! :)
kincsimano
 
 


Köhögésre a Stodal és a Lándzsás utifü szirup jo, de nem tudom, hogy a bennük levö pici alkohol miatt bevállalhato e. Erröl eltérö vélemények vannak.... :?
fibi
 
 


Kátya, Fibi megmondta a frankót :)
és igyál soksok teát,vegyél egy jó forró fürdőt stbstb. Gyógyulást!

Fibi, pont úgy volt ahogy elsőre gondoltad! 1. lányuk Emma, másodiknak Lilit akarnak, ha fiú lesz akkor meg Leventét :wink:
egyébként szombaton voltam egy "buliban", ahol 3 pocakos volt, és mind3 lányt vár, és egyiknél már van egy Fanni, és övéké Lujza lesz, a másiknál van egy Emma, övéké Franciska vagy Lujza lesz, de még a Róza is játszik :lol: és arról győzködtek mind a ketten, hogy nem csak a Liliből, de Rózából is állati sok van már! :x a csúcspoén, hogy már kezdtem apa javaslatára barátkozni a Franciskával, de most ez is ugrott :lol:
gyorsan ki kell találnom egy nevet és engedélyeztetni az MTA-val :D

Nukada, nálam még rászámolhatsz plusz két hetet is, hosszanterhes vagyok mint egy elefánt :D
de a Nyuszit így vagy úgy jobb szeretném itthon várni, sok finom sonkával meg főttojással :D jójó persze behozhatjáka Hba is, de azééér:wink:

Ancsi, ha nagyon morbid akarok lenni, azt mondom a bókodra (amit köszi :D), hogy az autisták is megtanulják fejből a telefonkönyvet :P
votiv
 
 


Deni!
Isten éltessen sokáig, füled érjen bokáig!!! :D

Mi nagyot játszótereztünk, lehet, hogy délután is megyünk :wink:

Nővérem ma hívott, hogy a héten bevállalná egy estére a két gyerököt, gondolom anyám elmondta neki, hogy mennyire kivagyunk, és hát tegnap volt a házassági évfordulónk. Erre gyors szervezésbe kezdtem, holnapra asztalt foglaltattam a Trófeába. Holnap lesz az uram nevenapja is, remélem, örülni fog a meglepinek. Csak azt nem tudom, hogy leszek meg Pannus nélkül :oops: :D Szerintem odarohanunk, gyorsan bekajálunk, két falat közben megbeszéljük, hogy annak ellenére, hogy 3 hónapja alig beszélünk, azért nagyon szeretjük egymást, aztán rohanunk haza a kölkökhöz :lol: 1 éve voltunk utoljára, pont a házassági évfordulónkon étteremben, akkor is csak B-ről tudtunk dumálni :lol: :lol: :lol: Most persze több beszédtémánk lesz, mert már itt van Pannus is. Azért mondtam a férjemnek, hogy ne élje bele magát, csak azért mert ez lesz a 2. házassági évfordulónk és számszerint 2 gyerekünk van, az nem azt jelenti, hogy ez a tendencia folytatódni is fog :mrgreen:

Kincsimanó!
Nekem a bodzatea ia bejött! Jobbulást! Ja, és a sósvizes gargalizálás csodákat művel, csak erős gyomor kell hozzá! :wink:

Votiv!
Isti és az ő pocakja :lol:

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Köszi, Fibi. Remélem, nem jutok el a köhögésig, Emma bizti nem örülne neki, hogy földrengés dúl a lakhelyén. :)
kincsimano
 
 


Votiv, Zuz, Nektek is köszi! Télleg, a sósvíz! :)
Zuz, ez tökjó! Márhogy lesz egy estétek Apával. Ritka kincs, még akkor is, ha a beszédtéma nem más, mint otthon. :D
kincsimano
 
 


Szijasztok ..

tele van a mikulásputtonyom az összes kivitelezővel.... Kép
macskanyu
 
 


Votiv,
á, szerintem Róza nincs olyan sok még, ne higgy nekik :wink: és tökjo ötlet, én is gyorsan kitalálok egy nevet a fiamnak :lol:
Az Andor Nektek tetszik? az csak 99. :)

Zuzi,
happy anniversary Nektek :D jot derültem a trofeás leirásodon :lol: mi is örökké a gyerek(ek)röl beszélünk, kivéve amikor a házrol, meg a lelki göröngyeimröl :P :lol:
fibi
 
 


Macs, és van megoldás penészedésre?
kincsimano
 
 


Fibi!
Pont akartam ajánlani, hogy a statisztikában nézzétek meg, milyen nevet adnak a legritkábban, és abból válasszatok :wink: :lol: Azért ne Gerzson legyen (nálunk az volt B pocakneve :lol: ). Egyébként Párodat mért zavarja, hogy gyakori név? Bálintnál nem zavarta? Egyébként nem olyan gáz a helyzet, mert ha bekerül az oviba, lesz még 3 Dani, 3 Máté, 3 Balázs (talán az egyik az enyém :wink: ), és a csajok között egy csomó Vivien, Viki, Anna, stb. :D
zuzmo1
 
 


Zuzi,
amikor Bálintot vártuk, még SENKIt nem ismertünk, akit Bálintnak hivtak, és nem néztem meg a statisztikát sem :) eddig csak engem zavart, hogy gyakori név, most már örá is átragadt :lol: meg valszeg már tulagyaljuk a témát... :roll: 8)
nekem van még egy, ami tetszik, és a leggyakorabbi (ezt igy kell irni?) 100 között sincs :) (Armand)
fibi
 
 


kincsimanó,
nem a penésszel gyűlt meg a bajom.. :lol: de a hanno penészölő névre hallgató szer, minden háztartási és festékboltban kapható és még használ is..
macskanyu
 
 


Macs, bocs, én aszittem, a kivitelező tolt el vmit, amitől a penész előgyütt. :? Akkor mibaj, mit tettek rosszul?
kincsimano
 
 


Zuzi, Ancsi és a többiek :)
a hosszu hétvége utáni hétfö (19-e) jo e Nektek Feneketlen tonál talizni? mert aznapra kaptam UH-ra ip-t, és ha már Budán leszünk, összeköthetnénk a kellemest a hasznossal :wink: (nekem jövö hét már besürült)

na, bennem dul az energia a joidötöl, muszáj mennünk csavarogni :D :lol:
fibi
 
 


Fibi :) nekem jó az időpont.

Manóka :) éljen az új házikó, akkor költözésre fel!

indianyo
 
 


Zsancikant, Votiv

Köszönöm a válaszokat!!! Pontosan ilyen infokra voltam kíváncsi!! Tudjátok nagyon nehéz rátalálni a "megfelelőre", pláne ha az ember lánya már csalódott egy dokiban...... Nem szívesen élném át mégegyszer, hogy doktor úr "elfelejt" szólni a szabadságáról és ügyeletes dokinál kell szülni...és még egyéb "finomságok". Illetve jó lenne azt is tudni, hogy egy esetleges komplikációt ki-hogyan kezel...

Köszi mégegyszer!
hammy
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?