Lexi! Szuper hírek! Nagyon-nagyon örülök Nektek! Vigyázz Magatokra!
Nikó!
Leírom ide, hátha mást is érdekel esetleg, ha nem lapozzatok tovább
Szóval a Szabolcs utcában csinálták nekem( 10 épület), minden kedden vannak a beavatkozások délután kettőtől.
11-re kell menni az alagsorba UH-ra, a hőközpont mellett, kb. 35 fok, voltunk vagy harmincan, mindenki 11-re

és kb. fél óra után jött ki a nővérke, hogy nem kell beadni semmi papírt, érkezési sorrendben történik a vizsgálat. Na persze ekkorra már fogalmad sincs, hogy ki volt előtted és ki utánad
Megnézi a Hajdú doktornő UH-on, hogy mi a helyzet, adnak egy papírt, amit ki kell tölteni és át kell ballagni pár szobával arrébb a genetikushoz. Aki egy paraszt

. Tőlünk megkérdezte, igazán bunkó hangnemben, hogy miért szúratjuk meg mindkét lepényt, mikor sokkal nagyobb a vetélsi kockázat
Majd elkezdett a gépében bogarászni és kinyomtatott egy papírt, hogy két százalék kockázata van, hogy elveszítjük a babákat, vállaljuk-e + hogy mivel a kromószomák alapján meg tudják mondani a babák nemét, nyilatkozzunk, hogy akarjuk-e, hogy közöljék. Majd kijelentette, hogy részéről ennyi
Roppant empatikus lény
A doktornő mondta, hogy utána nyugodtan

menjünk el ebédelni és kettőkor kellett jelentkezni a 2. emeleti nővérszobában.
A 237-es szobába kellett menni átöltözni, ugyanaz a kb. 30 nő, öt ágyra, szóval akkor már láttam, hogy itt fekvés utána nem lesz.
Aztán fél három körül szóltak, hogy lehet felmenni a harmadikra a műtő elé. Kijött a Bátorfi doktor és megkérdezte, hogy ki akar az első lenni
Ötödiknek mentem be, mert direkt mondta délelőtt a Hajdú Krisztina, hogy nem szeretne ikrekkel kezdeni.
Fel kell feküdni egy asztalra, UH-al megnézik újra a babókat, hogy tudja, hová kell szúrni és jóddal lefertőtlenítik a hasad, csak fel kell hajtani a hálóinget, kéz összekulcsolva a mellkason, mindent letakarnak. A Bátorfi doktor csinálja a beavatkozást, doktornő adogat mindent a kezébe, végig mondanak mindent, hogy mi fog történni, szóval annak ellenére, hogy elég futószalag dolog, nagyon emberi és profi az egész.
Én négy szurit kaptam, először a beteg babát nézték, kaptam egy érzéstelenítést, aztán rögtön szúrja a biopsziás tűt

a vastagságáról nem tudok nyilatkozni, mert bevallom inkább a doki arcát figyeltem, a tűn aztán bevezetik a mintavételi eszközt, leginkább egy drótra hasonlít és elkezdi ki-be húzkodni, mig a fecskendőbe nem kerül a cucc. Megnézik mikroszkóp alatt, hogy elég lesz-e a minta, aztán húzzák csak ki a tűt. Nekem ezt megcsinálták még egyszer, aztán le lehet szállni.
Odaadnak egy papírt, amin igazolják, hogy megtörtént a beavatkozás, + én kaptam még egy doboz szurit, mert RH neg vagyok és azt még lent be kellett adatni a nővérkével. A műtő előtt ülni kell 20+30 percet aztán lehet menni. Egy hétig kímélő életmód, no szex.
És rettegés az eredményért.
Összeségében én rosszabbra számítottam, nem kellemes a vizsgálat, de túl lehet élni.
Puszi!
Judit