Hello Csajok,
nem tudtam jönni a hétvégén, mert itt volt a 11 éves unokaöcsim, meg anyum is, és telejesen lekötöttek

unokaöcsi igazi tinédzser, egyszer édes bújós cica, aztán meg legszívesebben lepofoznám a színről

szóval kicsit előrefutottunk a párommal de gyakoroltunk rajta
Meg összeraktuk a pelenkázót ami egyben komód is, úgyhogy kezdhetem a mosást

Szégyellem magam csajok, de hozzánk jár egy néni két hetente nagytakarítani, és ő vasal is, merthogy én úúúttttálok

de azért a babaholmikat én fogom vasalni, az tök más

Kiságy összerakás keddre lett halasztva

apa besokkalt
Ma volt itt Fehérváron bababörze, vettünk még 1-2 cumót, csereágynemüt, meg Liberót, van olyan is ami kifejezetten újszülöttekre van , és van rajta köldökcsonk védő izé-bigyusz is

mik nem vannak??? na olyat is vettünk

meg egy csuklyás törölközőt, amibe majd jól be lehet bugyolálni a gyereket.
Most olvastam végig az elmúlt 3 nap eseményeit, hát Dóri!!!! nagy nagy gratula nektek, és hogy már otthon is vagytok??? nem semmi.
Remélem pár nap alatt elmúlik a depid, sőt biztos vagyok benne, hogy a kis Marci elfújja minden depid néhány nap alatt

Na meg arra gondolj nem is engedheted meg magadnak, ott van a 3 gyerkőc, és mind mind a mama szeretetére ácsingózik
Doo, én nem tudtam megnyitni a képeket pedig ÚÚÚÚÚGGGGYYYY szeretném látni, azt írja ki a kép nem elérhető, Csajok, ti csak ráklikkeltetek a linkre, vagy kimásoltátok?
Én is olvasgatom a suttogót, szerintem is nagyon jó dolgok vannak benne, remélem tudom majd hasznosítani
Még reagálnék néhány korábbi topikra, kicsit lemaradva:
Riella, minálunk is az volt az első amikor házba költöztünk, hogy riasztót szereltünk be, és az alsó szintet külön be lehet riasztani, tehát amikor fent alszunk, és alul bejön valaki iszonyatosan vonyít a riasztó (onnan tudjuk, hogy egyszer a pincében nyitva hagytuk éjszaka az ablakot és bemászott egy macska, a riasztó meg felkeltette az egész környéket

) én azóta nyugodtan alszom
Lorcika, én is pályáztam a szülőszékre, de sajnos farosan nem lehet úgy szülni

mindenesetre a felkészítőn azt mondták, ott másképp kell lélegezni A szülőszék lényege, hogy nem kell nyomni, mert a gravitáció lehúzza a gyereket. Ha nyomsz, szétszakadsz

Szóval a tolófájásoknál gyors pihegő légzést kell végezni, egy mély beszívás a a fájás elején, aztán másodpercenként ki-be, ki-be a fájás végéig, ugyanannyit beszívva amennyit kifújsz. Ugyanis amíg így pihegsz, nem tudsz nyomni. Ez a lényege, nem tom érted-e?
Asszem nem írtam még, én is fent vagyok iwiwen:
Csillik Enikő
Bejelölnétek? Lécci, lécci lécci
