A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 szeptemberi babák


Lányok!

Visszanéztem az elmúlt egy hónapot. (sajna a férjem kidobta azt a cetlit, ami alapján a beceneveket a polgári nevekkel azonosítani tudtam) és vannak egy páran akik rég nem jelentkeztek. Sőt van olyan, akit méeg nem is ismerek pedig már március óta írok ide.

Gica1, varga tünde, Zsozi78, Odorate, lollypop, mmarica, Kaqk, kati cico, hoila, kiskolbi, Fleur. Mi lehet velük???

Niki72, Gabcii, Horcsog, Sneandi: ti fennt vagytok az iwiwen? Egy ideje jelölgetjük egymást, ha van kedvetek csatlakozni, adjátok meg a pontos neveteket és valami ismertetőt. Köszi

Vadvirág: nem tudom illik-e ilyet kérdezni, ha nem akarsz ne is válaszolj: a szülésnél lépett fel olyan komplikáció ami miatt csak 4 hónapig volt veletek Márk Axel, vagy volt valami betegsége?

Gyümölcs: EPER minden mennyiségben, lassan érik a meggy, és láttam már dinnyét is!!! Nyamiiii!

Pusz

Kép
Kép
timi26
 
 


Timi!
Teljesen egészséges volt és ráadásul szép érett bébi 3 kg-al, 55-cm-el, a 39. héten születtek probléma mentes, csodás terhességet követően.

A baj mindösszesen annyi volt, hogy miután Jázmin megszületett (Ő is 3 kg-al és 55 cm-el) hirtelen túl nagy lett a pocakban a hely és Márk úgy gondolta hogy kihasználja és fordul egyet.

(A Kismanus egyébként az egész várandósság alatt forgott, hol fej- hol pedig medencevégű volt, míg Jázmin kezdettől fejvégűen helyezkedett el, egyszer sem változtatott ezen a helyzetén.)

Tulajdonképpen az hogy Márk haránt fordult, még önmagában nem jelentett volna problémát ha nem próbálják meg kinyomni a pocakomon át...

Ha elvisznek császározni (tekintve hogy 20 percig nem történt semmi) minden OK lett volna.

Vadvirág
Vendég
 


Timi!
Szóval végül az a 40 perc (feljutni a szülőszobából a műtőbe, altatni, kiemelni, újraéleszteni) amit oxigén nélkül töltött okozott maradandó súlyos és helyrehozhatatlan károsodást és 4 hónap múlva egyszercsak összeomlott a keringése.

Tulajdonképpen számítottunk erre, hiszen senki nem biztatott, csak nem tudtuk mikor következik majd be.

Mi azt gondoljuk hogy 40 perc után teljesen felesleges volt élesztgetni, ezzel csupán azt érték el, hogy a Kispasinak hosszas szenvedést, gyötrelmet és fájdalmat okoztak...

Vadvirág
Vendég
 

 
 

Vadvirág: őszintén csodállak titeket, hihetelten erősek vagytok. Végül is ő is jó helyre költözött, és adott maga lehyett egy másik ki Márkot. Remélem most már jobban fognak vigyázni rátok!!! Merem ajánlani az új dokidnak.

Timi

Kép
Kép
timi26
 
 


Vadvirág!
Részvétem a történtek miatt. Hihetetlen erőre vall, hogy így tudsz beszélni róla.
Rettenetes lehetett. Tudom, hogy már semmi nem hozza őt vissza, de a történtek után nem pereltétek be a kórházat. Azért kérdezem, mert nekem az az észrevételem, hogy a felelősságre vonás valahogy nem működik kis hazánkban.

Sajnos mi még mindíg nem tudjuk kisöcsi vagy kishugi fog-e érkezni. Ha kislány lesz Panninak foglák hívni, a kisfiún még vívódunk. De érzésem szerint hugi lesz.

Andi
Kép
Kép
beke andrea
 
 


Igen, en orulnek, ha bejelolnetek az iwiw-en. A nevem Vermes Nikoletta, es nincs szukseg tobb adatra, hogy megtalaljatok, mert azt hiszem, en vagyok az egyeduli ezzel a nevvel :wink:

Dinnyet eszek!! :D
Vendég
 


Sziasztok!

Timi!
Ha az idő engedi akkor jó a holnap délután.
Csak írd meg,hogy hány órakkor.
Igen fenn vagyok az iwiwen Berinszki Ildikó a teljes nevem.

Eső mentes napot kívánok holnapra a lagzisoknak is,
És sok boldogságot.


Vadvirág!
Nagyon erősek vagytok,hogy ezt igy kibirtátok.
Ezek szerint csak vannak csodák.


Amit teljesen elfelejtettem a baba neve már meg van
ha lány Ildikó,ha fiú Nándor lesz.

Ildi.

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


sziasztok

régen nem jelentkeztem, mert a gép folyton lefagy amikor rászánom magam az írásra.

Jelentem jól vagyunk. A kicsi lányunk sokat mocorog és rugkapál. Emma lesz a neve, hacsak a 4D uh-n nem mondják hogy mégiscsak fiú, bár nem hiszem, valahogy tudom hogy lány!! :-))) Lányt szerettem volna nagyon.

Nem igazán vettünk semmit még neki, 3db body-n és 3 pár zoknin kívül. Vagyis a héten megvették a nagyszükők a babkocsit amit kinéztem. semmihez sem ragaszkodom, és nem akorok felesleges dolgokra költeni, de a babakocsi az egyetlen amit kinéztem és ragaszkodtam hozzá.
Mostmár itthon van és tologatjuk ide-oda és már olyan türelmetlenül várjuk már hogy Emmát tologathassuk benne.

Szépen nő a pocim,
Kérdés:
A háton alvás miért nem ajánlott? zuhanyozni nem szeretek annyira szívesebben fürdök, de valahol azt hallottam hogy nem ajánlott. Ezért zuhanyzok! :-( Mikor nem ajánlott a fürdés? az ucsó hónapokban? a nagyon meléeg víz? Segítsetek!

Képet sajna nem tudok felrakni mert nem tudom ilyen kicsi felbontásban csinálni, pedig az UH annyira király, látszik az arca, szeme szája,orra füle és a kis keze mintha integetne!

Bocsi mennem kell az uramért!
Jó hétvégét!!
Kaqk Beáta

KépKép
kaqk
Debrecen
 
 


Timi, Ildi, koszonom a bejelolest! :D Es a bokot!
Vendég
 


Timi, gyonyoru nagylanyod van. Masodjara fiut szeretnetek? Ildi, ti a ket nagyfiu utan? Adj tippeket, hogy kell fiucskat gyartani???? :shock:

Niki
Vendég
 


Niki: nekem mindegy csak egészséges legyen. Ha ő is lány lesz, majd a harmadiknál ráérünk izgulni, hogy fiú legyen. De szerintem ő fiú lesz!!!

Kép
Kép
timi26
 
 


Bocsi lányok, hogy így eltuntem, de iszonyat sok volt a munkám. Sikeresen túl is hajtottam magam :(.
De rólam majd később.
Kicsit sok leszek. És bocsi, ha átsiklottam valami felett, rengeteget írtatok.

Miléna
Nekem a hason alvással van ugyanez és már nem bírok egyáltalán :)

Ancsi
Nagyon sajnálom....


Granda

Ha a lábad alá teszel egy nagyobb párnát, akkor kissé hasra tudsz fordulni. Igaz ez sem az igazi, de
nekem bejött.

Anitja
Apa nekem is panaszkodik a horkolásra és mostanában állandóan bököd hajnalban, hogy forduljak meg. Szörnyu.

Era
Én június végéig dolgozom, ha bírom addig. Szeptember elején volt egy gerinc mutétem és egy hete
rendesen elkezdett rakoncátlankodni....
Én a te helyedben akkor már nem is dolgoznék. Nem tudom mennyire tudod megengedni, hogy ne menj.

Naci-kísérletezz eloször valami turis darabon, azt nem fogod sajnálni :)

Babamozgás: én már kb 1 hete teljesen biztosan ot érzem, néha erosebb néha gyengébb. És foleg
este erosebb amikor lefekszem :) Gondolom nehezményezi, hogy megszunik a ringatás :)

Nekem megvan már az AFP csak lecsúsztam a doki rendelésérol, így még nem tudom az eredményt. De
jövo héten elmegyek érte.

Manó
Nekem széklet dolgokban állati mákom van, mert nekem a baba rendezte a dolgokat. Azóta van rendesen és semmi
székrekedés. De anno nekem azt modták rostos levek, szilvalekvár és társai.

Mazsi
Nagyon csini :)

Kilók
Szerintem nincs értelme a kilókon aggódni, mértékletesen, de rendesen kell enni és egy kicsit mozogni is,
ha minden rendben. A többit nem tudjuk befolyásolni, már hogy ki mennyit szed fel. Szopinál majd lejön. :)
szóval Motiot jól szóltál :).

Sense
hehe a miénk meg Lilla lesz :)

Irina
Hát nem csak a poci csini, nekem a ruci is nagyon tetszik:) hol lehet ilyet beszerezni?

Hajni
A tiéd is nagyon édes. Úgy látom mindenkié teljesen más :)Grat a fiúkához. Na tessék, akkor a lányhoz.

Miléna
Grat a kispasihoz :)

Timi
Sajnálom a vérzéses dolgot, de gondolom azóta minden ok. Ilyenről már sokat hallottam, szóval nyugi minden ok lesz.

Judis
Neked is gratula a fiúhoz!

Mennyi kispasi fog születni szeptemberben :).

Szia Tünde

Akkor pont egyidősek vagyunk. Jó volt a tavalyi karácsony, nemde? :)

Szia Gica

Mazsola

Én is olvastam, hogy lehet ilyet használni. Már én is gondolkodtam rajta. :) Mert hát a napozás sem esik annyira jól ilyenkor
az embernek.

Szia Zsozi

Miléna
Neked is szépen alakul a pocak.

Manó
Gartulálok! :)

Én is rajta vagyok iwiw-en. A nevemet csak priviben írom meg :) mert voltak hülye kollegáim, akik interneten rákerestek a nevemre.
És a babanet is kijött. Úgy gondolom semmi köze senkinek, hogy hova mit írok és így tuti nem találnak meg :) a leveleket nem látják :)


Timi

Interneten keresztül kiszállítással is lehet rendelni és jóval olcsóbb.

Anitja
Jajj de csini!

Ancsi
Annyi baj legyen. Amúgy nekem is ilyen rossz tapasztalat volt a legutóbbi. Utánna úgy nyomoztam ki mindent.

Era, Nyekrit
Gratulálok.

Aniko
Sajnálom a rossz vizsgálatot, ez már tényleg szörnyű.

Manófalvi
Jajj a kis drága, milyen kis vékonyka még..na de majd nemsokára :)


Mazsola

Én látom :)

Hajni
Gyógyulj meg gyorsan.

AncsiŐszinte részvétem.

Tábla: A neveink-Dániel/Lilla

Boldog névnapot mindenkinek, akinek mostanában volt:Mónik, Timik, Andik!
Kép

Vadvirág
Minden tiszteletem, hogy így kezeled ezt a tragikus helyzetet.

Pusszantás
Kép

Még jövök magamról.

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Sziasztok!

Niki!
Én is kíváncsi vagyok a születendő kislányotokra! Biztos nagyon egzotikus lesz! :D
Mindjárt megkereslek az iwiwen.

Vadvirág!
Nagyon szomorú, ami veletek történt :cry: ! Biztos nagyon nehéz lehetett feldolgozni az eseményeket! Ha rögtön megcsászároztak volna, akkor nem került volna oxigénhiányos állapotba Márk?

Anitja!
Gratula a kispasihoz! :D


Jó éjt!
Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Na szóval elég hosszú lett :).

Szóval mi is voltunk genetikai UH-n és minden rendben volt. A hölgy nem volt túl kedves és semmit nem magyarázott el és kicsit gyors is lett az egész, de nem panaszkodom, mert nem lettek olyan rossz élményeim, mint egyeseknek.
Viszon a mi kis drágánk még titkolódzik egy picit, a lába közé kapta a köldökzsinórt :)

Pár kép róla:
Az első képen cumizik, remélem ti is látjátok. :) Kicsit összekeverhető melyik a feje és a pocakja, de annnyit segítek, hogy fejjel lefelé van :).

Kép

Kép

Az AFP vérvételen is voltam már, de még nem tudom az eredményt, majd jövő héten. Ez amiatt van, hogy az ünnepek előtti héten lecsúsztam a dokimról, így csak jövőhét kedden tudok menni. De már eldönöttem, hogy nem idegeskedem emiatt, mert annyit vártunk erre a babára, hogy tuti minden rendben vele :).

Kilókat annyira nem nézem, de kb +4-nél járok és elégedett vagyok a méretekkel, főleg cici fronton :).
Pocis kép még annyira nem készült csak apukám csinált a hétvégén, de azok a képek még nincsenek meg. Na majd igyekszem összehozni egyet nektek.

A munkahellyel nem tudom még mi legyen, maradnék még, de érzem sok. A hátam nagyon nem bírja. A múltkor meg is ilyedtem, mert minden egyes lépésnél fájt, úgy mint a műtét előtt és ezekkel a problémákkal majdnem egyidőben a pocakom is elkezdett görcsölni alul és bal oldalon. Ezek mind figyelmeztető jelek nekem, szóval örülök, ha májusban még kihúzom, persze majd igyekszem lazítani és sokat itthonról dolgozni.

Van valaki aki görcsöl néha? És néha pisilés után is. Olyan mintha a petefészkem görcsölne be.

Hétvégén anyukáméknál voltunk Egerben és eddig nekem sem voltak baba rucik, de anya jól felpakolt mindenféle rucival, takaróval, cumisüveggel, mellszívóval, meg sok mással. Ilyenkor nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy van egy 3 és fél éves öcsim :).
És az egyik barátnőjétől kaptam kismama rucikat, nagyon szuperek, meg anyu is ideadott pár felsőt, amiket ő hordott.

Szóval mi így.
Sajna ma a férjem lázas lett, szóval igyekszem elszeparálni magam tőle, nehogy elkapjam.

Pusszantás
Szép estét mindenkinek!

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Én is mindenkit bejelölgettem.
Motitot- sajna én sem talállak. :(

Segítség a bejelölteknek Virág a becenév :)

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Andi!
Úgy gondoltuk, azzal hogy esetleg megnyerünk egy pert, az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni, tehát ebből a szempontból teljesen felesleges lett volna és cseppet sem segítette volna elő a lelki sebek gyógyulását.

Másrészről nem akartunk belemenni egy hosszantartó procedúrába és ilyen szomorú dologgal foglalatoskodni akár éveken át.

Sokkal inkább arra fordítottunk az összes energiánkat, hogy megint boldogság, nevetés, jókedv, játékosság költözzön az otthonunkba. :D :D

Elkezdtünk új terveket és célokat szőni, amelyeket minél gyorsabban próbáltunk megvalósítani. :D :D

Először is gyorsan lecseréltük az összes bútort, elköltöztünk egy másik lakásba, a város másik végére - én pl. akkoriban drasztikusan még frizurát és hajszínt is váltottam - és szépen, folyamatosan felvirágoztattuk újra az életünket. :D :D

Banita!
Természetesen akkor minden a lehető legnagyobb rendben lett volna, hiszen mindaddig amig nem avatkoztak közbe, remek volt Márk szívhangja, csupán annyi történt hogy haránt fordult és ezért természetes hüvelyi úton képtelen lett volna kibújni.

(Azzal viszont hogy lefelé nyomták erőszakosan, rászorították a köldökzsinórra, ami megtört...)

Csajok!
Senki ne szomorkodjon a történteken, bőségesen kárpótoltak bennünket odafent. :D :D

Ráadásul a tragédia után 11 hónappal Márk Marcell 4.150 grammal, 62 cm-el teljesen természetes módon látott napvilágot.

Csupán én voltam a szülőszobában (éppen kiment két ellenőrzés között 5 percre mindenki) és 40-es "fájásokkal" félig álló helyzetben (úgy hogy egyáltalán nem nyomtam) egyszercsak kibukkant a duzzogó (sárpej kölyök kutyusra, valamint érett őszibarackra emlékeztető) fejecskéje és néhány mp múlva a teste is. :D :D

Elsőként mintegy ajándékként tehát én tarthattam Őt a kezeimben, utána hívtam mobilon a doktornőt (aki 1 mp-en belül ott volt) és onnantól ment minden a megszokott rendben...

Szóval mi már néhány éve hiszünk a csodákban és az égiekben mindenképpen. :D :D

Fleur!
Gyönyörű szép a babácska, szuper jók lettek a fotók! :D :D

Ugyan esős idő van, de azért napocskásat kívánok mindenkinek! :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok!

Fleur: te aztán bepótoltad a lemaradást. Köszi a jelölést, visszajelöltelek.

Szoktam nézegetni a májusi topikot. Minden nap születik egy babájuk. Olyan édesek!!!

Úgy döntöttem, ma meglátogatjuk a szüleim padlását. Az építkezés alatt náluk laktunk, az összes babaholmi oda vittünk fel. Fel akarom térképezni, mik a hiányosságok ruha és egyéb fronton, nehogy az utlosó pillanatban kelljen rádöbbennem, hogy ez sincs meg, az sincs meg. Főleg a ruháktól félek, mert sajnos nagyon sokat kölcsönadtam, és csak a töredéke került vissza. Az áldott jó szívem... :)

Sensének nagyon sok boldogságot, remélem minél előbb beszámolót tart KÉPEKKEL!!!

Vadvirág: sajnálom, hogy ilyen nagy port kavartam a veletek történtekkel, remélem nem nagyon téptem fel fájó sebeket. Továbbra is csak tisztelni, és becsülni tudlak!!!

Pusssz

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok Kismamik!

Hu, mire vegigolvastam a lemaradasomat majnem fel ora eltelt.

Eloszor is Sense: nagyon sok boldogsagot kivanok a kozos eletetben, es kivanom, hogy ez a nap feledhetetlenul jol sikeruljon!!! Kerjuk majd a beszamolot!

Minden Timinek es Moninak sok boldog nevnapot kivanok!

Mi sikeresen megerkeztunk Angliaba, a repulon is rendben volt minden. Manchesterben szalltunk le, a repulovel, onnan meg 2 ora volt autoval Hartlepool. A tengerparton vagyunk, nagyon aranyos varosban.
Es a lenyeg: a boltok!!!! Hihetetlenul szuper dolgokat talaltunk potom penzert!!!!
Mondta tesom (o el itt), hogy Anglia keleti es nyugati reszen nagy kulonbsegek vannak az arakban, itt minden olcsobb.
Csak nehany pelda:
body: kb. 200 ft darabja
kitakaro: 360 ft darabja
Tetra kifogos torolkozo: 350 ft darabja

De minden iszonyatosan jo minosegben, es szinben!!! Ugyhogy elegedett vagyok!

Ma megyunk megint vasarolni, csak azt nem tudom, hogy visszuk haza, mar idefele is 26 kg-os volt a borond. Tesomtol kerek egy borondot valoszinu!

Irok ahogy tudok!

Kellemes hetveget nektek!!!!

Anikó és Marcika

Kép
aniko80
 
 


Sziasztok,

már vagy 4 napja nem írtam, de megvan az oka.
Szerdán a munkahelyemen jártam látogatóba, ahol tünemény volt mindenki és lelekmre kötötték, hogy vigyázzak magamra.
Hát erre másnap nagy vidáman, lapos cipőben és nem gyors léptekkel egy járdaszigeten baleset ért, még nem tudni, hogy szalagszakadás vagy törés (röntgenezni nem mertek), úgyhogy a bal bokámnak hetekig annyi.
A kiszolgáltatottság szörnyű (a férjem fürdet, stb.), eddig is nagyra tartottam mozgássérült társainkat, de most hősöknek tekintem őket.
A legrosszabb, hogy nincs rögzítve a lábam, mankóval kellene közlekednem (várandósan), így minden alkalommal csak rázom a babát... Persze minden programom lmondtam, de WC-re menni, enni csak kell...
Volt már ismerősötök hasonló helyzetben? Nagyon aggódom a kicsi nyugalmáért, egészségéért!

Viszont pozitívum, hogy a baleset előtt pár nappal megmozdult az édes és most már beazonosítható, hogy reggel és este aktív.


Mindenkinek, aki tudja kisbabája nemét,gratulálok.

Sense-nek sok boldogságot!!!

Kép
granda
 
 


Sziasztok Mammikák!

Bea! A háton alvás azért nem ajánlott, mert a megnövekedett pocink elnyomhatja a főbb hasi ereket, de szerinetm ez csak később vonatkozik ránk (bár nekem már most is sokszor kényelmetlen).
A fürdés: szerintem szabad kádban fürdeni, csak nem forró vízben, és én mondjuk csak a tiszta vízben lubickolok, szappanozás után igyekszem elhagyni a vegyszeres vizet.
A képet pedig, ha gondolod küldd el nekem emailben, lecsökkentem a méretét és visszaküldöm, hogy fel tudd tenni :lol:

Vadvirág! Hát én nem is tudom, nagyon kiakadtam azon amit írtál, hihetetlen mennyire függünk az orvosok döntéseitől, ami ráadásul sokszor ugyanolyan találgatós, szóval sok esetben szerintem fogalmuk sincs nekik sem, hogy mi a baj. Nagyon kicsikék vagyunk még ahhoz, hogy az élet-halál dolgait a kezünkbe vegyük.

Fleur! Nagyon aranyos a "Pindúr Pandúrod" :lol: és akkor vigyázz magadra, ha ilyen gerincproblémáid voltak!

Niki! Horcsog! Bejelőltelek én is Titeket az iwiw-en :lol:

Motiot! Sajna nincs felvételem a mostani UH-ról, legközelebb 4D-sre megyek (még nem tudom mikor, talán május végén) onnan lesz biztos kép, és akkor feltétlenül teszek fel. :lol:

"Esik az eső, szakad - Iszik a dinnye, dagad" Kaláka :lol: Este jól kieste magát, reméljük ma száraz esküvő lesz Sensééknek, esetleg a napocska is meglátogatja Őket! :lol:

Jaj!!!!! Granda, most olvastam mi történt!!!??? ÓÓÓÓÓ, én tudom milyen ez, nekem mind a két bokámmal ezt történt (egy év különbséggel), igaz 18-19 évesen, de nem felejtem el milyen nehéz volt... Nekem részleges inszalagszakadásom volt, 2hétig volt fekvőgipsz (szerintem Neked is az van most), aztán járógipsz a lábamon asszem 3 hétig. Legalább laptop-od van? mert én még ülni sem tudtam úgy lüktetett a lábam, csak feküdni felpolcolt lábbal. Nagyon sajnállak, kitartás, most aztán lesz időd a Babukádat figyelni, olyan csodálatos ugye. És írj sokat, azzal is telik az idő... Esetleg ajánlom a "mesevadászatot" itt a neten, nagyon jó időtöltés, már egy csomó zenét, mesét, mondokát beszereztem én is.

Puszi Nektek!

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Granda! Felvettelek MSN-re, nem tudom sikeült-e :roll:
Pussz

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Húú lányok, termeltetek rendesen!

Üdv a hazatért bárányoknak!! :wink:

Granda, nem semi, ami veled történt! Nagyon vigyázz magatokra, pihenj sokat és szerintem kérd ki több orvos véleményét, hogy mit lehet tenni ilyen helyzetben, mármint a könnyítésre gondoltam.
Ne aggódj, a picinek semmi baja nem lesz, szerintem még élvezi is, hogy hintáztatod! :wink:
Ugye milyen jó, ahogy mocorog?

Fleur, nagyon aranyos a babád, jól látszik minden a képeken! :wink:
Az iwiw-en mindenféle ékezet nélkül találsz meg, Molnar Monika ( Nagel Moni) néven város Tata :wink:
Próbálj meg így rámkeresni!

Niki, Hörcsög, mindjárt megkereslek benneteket is!

Most menem kell, mert a fiúk éhesek!

pussz mindenkinek!

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok, frontmentesebb napot!

Jó sokat írtatok :)

Anitja: gratulálok és üdv a tökisek táborában:)

Andi, neked is üdv köztünk, páran nemrég érkeztünk.

Niki:neked gratulálok a kislányhoz és ha többet akarsz tudni mi a titka a kisfiúk nemzésének, költözz haza, gyere el a munkahelyemre dolgozni és tuti kisfiad születik:D
2007 . évben eddig megszületett babák száma nálunk a munkahelyen 4, ebből 3 fiúcska. Ez volt az első turnus, a második junius, július és szeptember, ebből előre láthatóan 1 fiúcska ( az is a miénk ) Tehát, kérdezz bátran :)

A fürdés, zuhanyzással kapcsolatban, sztem csak túl meleg vízben nem szabad, egyébként mért ne lehetne.

Sensének sok boldogságok, finom kajákat, hozzá jó étvágyat és hajnalig tartó táncot kívánok.

Vadvirág: irigyellek érte, hogy már pociban is ilyen jól ismered a babáidat. Én nem tudom eldönteni, hogy most örömében mocorog, vagy nem tetszik neki vmi.

Granda: jujj, nem irigyellek, szegényke. De nem értem miért nem kaptál gipszet vagy legalább légpárnás boka merevítőt írhattak volna föl.
Az iwiwen fönt vagyok én is, de nem lesz egyszerű megtalálni, mert tömeg nevem van :) Kiss Gabriellának hívnak ( Gabó), kaposvári vagyok, 27 éves és ápolónő. Talán ennyi támpont elég. Aki szeretne jelölgessen, én is jelölgetlek titeket.

Kép
Kép
gabcii
 
 


Niki, hörcsög, motiot bejelöltelek titeket.

Mindhármótoknak nagyon szép a családja:D

Kép
Kép
gabcii
 
 


Anita! Hol találtál meséket, mondókákat? Engem is érdekel, de még nem jutott eszembe, hogy böngésszek! :? Dalok is vannak hanggal esetleg??? Ha találtál valahol, elküldöd a linket?

Granda! Szerintem se aggódj! A picinek ettől nem lesz semmi baja!!! De kitartás a mankóhoz... :(

Szép napot Nektek!!! Ma megyek esküvőre, a legjobb barátnőmnek kötik be a fejét! :lol:

Regina
KépKép
mazsola7
 
 


Ja! Azt hallottam, hogy a szülés előtt fiú és lánynevet is be kell diktálni. Ti is így tudjátok??? Mi bajban leszünk, mert fiúnevünk egyáltalán nincs... :(

Regina
KépKép
mazsola7
 
 


Anikó
Hú de szuper lehet :). És ami a rucikat illeti, jó beszerzést :).

Granda
Sajnálom. Gyógyulj meg hamar.
Viszont szuper, hogy megmozdult a pici :) ugye milyen jó?

Anitja
Köszi. Hát igyekszem vigyázni.

Motiot
Jaa. Akkor így is megpróbálom. :)

Gabcii
Igen, nekem is azt modta a dokim, hogy lehet fürdeni csak ne legyen a víz 36 foknál melegebb.
De az meg olyan hideg :) Legalábbis nekem, így én egyenlőre lemondtam a fürdés örömeiről.


Pusszantás

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Beáta! Nekem a védőnő azt mondta, hogy azért nem szabad fürödni, mert alhasi vérbőséget okoz, ami vetéléshez vezethet. Én sem szeretek zuhanyozni, bár nyáron jobban elviselem majd!

Bocsi, ma egy kicsit szétszórt vagyok, mindig elfelejtek valamit...

Regina
KépKép
mazsola7
 
 


Sziasztok lanyok!!

Huuu, mennyi ismerosom lett egyszerre! Koszonom mindenkinek a bejelolest! :D

Aniko, jo vasarlast, nagyon szep gyerekruhak vannak itt, Angliaban. Es ez az egyetlen dolog, ami nem draga. (Jo a piac, mert sok a gyerek)

Granda, vigyazz magadra! Azert az nem olyan nagy baj, hogy a ferjed furdet :wink:

Szep napot mindenkinek!

Niki
Vendég
 


Timi!
Mi már régen feldolgoztuk a történteket, tovább léptünk, a jelennel és a jövővel foglalkozunk elsősorban. :D :D

Persze egyáltalán nem tabu téma Márk Axel sem, ha éppen a családból valaki megemlít ezzel kapcsolatban valamit, akkor nyiltan beszélünk róla.

Minél többször elemeztük annak idején a történteket, idővel annál rövidebben és tárgyilagosabban tettük azt.
(A szőnyeg alá söprés nem jellemző ránk cseppet sem...)

Mostanra pedig már-már kívülről nézve beszélünk (nagyon ritkán) az egészről, elfogadtuk, helyére tettük a dolgokat...

Szóval semmi gond nincs ebből, "szívesen" elmondom a történteket, hátha valakinek pont ezzel segítek, esetleg egy hasonló szituációban eszébe jut és megelőzi a bajt, stb.

Anitja!
Gondolom százból egy ilyen szerencsétlen "véletlen" történik, szóval nem kell senkinek sem aggódnia.

A lényeg szerintem, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk az adott ügy sikeressége érdekében és hogy pozitívan álljunk az egészhez.
(Mert így ha nem egészen a vártnak megfelelően történik valami, legalább nem lehet lelkiismeret furdalásunk, hiszen elkövettünk mindent a pozitív kimenetel érdekében, rajtunk nem múlhatott...)

TUDOM HOGY CSODÁS, NAGYSZERŰ SZÜLÉSE LESZ MINDANNYIUNKNAK NYÁR VÉGÉN!!! :D :D

Granda!
HIPP-HOPP jobbulás!

Vadvirág
Vendég
 


Hello Kismamik!

Voltam magzati szivuh.-on es azt mondtak minden rendben. eeessss amitol nem hittem a fulemnek - vesz. terhes vagyok - h a kov uh-ra a 30. heten kell menni. kerdeztem isaz orvosom, h most akkor olyan mintha normalis terhessegem lenne? kiraly!!! aniyra orultem!

4 d uh: nem szoktam ennyire beajulni a dolgoktol, foleg mert az en orvosom is hipiszupi, DE! Anya nyiregyhaza mellett lakik es a nyiregyi barataink ajanlottak, h menjek el az o orvosukhoz 4d uh.-ra. mivel itt bp.-en a sote-ra jarok es ott nem engedik be a ferjem, na meg anya sem latott meg uh.-t, igy ugy dontottem elmegyunk. haaaaaaaaaaat olyan alapos, reszletes uh.-ban es vizsgalatban volt reszem; figy: pl megmerte a fej, agykamrak, megnezte h nincs farkastorok, nyulszaj, megnezete a tudot (mert mindnet), h nincs rekesziz.serv, sziv, gyomor, vese, hugyh., hugyvez, kez es lab csontok, de ugy, h megneztuk a 2 labszarcsontot ... eeessss azt is nezte h amikor nyel a gyomor tartalma hogyan valtozik es elmondta h pl ha a vese x mm-nel kisebb v nagyobb, akkor az milyen gen betegsegekre utalna.
mar eleve azzal kezdte a doki, h beteg gyerek nem kerul ki a keze alol, mert o mindnet nez es eszrvesze -sokat jar kulfoldre konferenciara!
na jo nem fokozom tovabb EDDIG MINDEN RENDBEN AZ EDES LINIKENKKEL!!!!!!!!!!!

ti neztetek mar pl babakocsit? tudom korai meg, de mi mar nezzuk, mert felek nem talaok olyat, amilyet szeretnek. de ugy gondolom, h majd julius-aug kornyeken vesszuk meg.

Sense: nagyon gratulalok az eskuvohoz, j lehet most neked! Szerintem a hosszu kapcsolat titka vmi ilyesmi lehet:
"Szerelem, ha egyik a masikat repulni hagyja,
de ha lezuhan, fel szarnyat kolcson adja"

puszi mindenkinek

Kép

Kép
mmarica
 
 


sziasztok!!

Granda:
júúj, szegényem. :( Mielőbbi felépülést Neked.

Fürdés:
én kezdetektől fürdök kb. 38 fokos vízban, nekem a dokim azt mondta, h 40 fok fölé ne menjen, de amugy tényleg azt mondják, h ne fürödj.
Amugy meg a sex is vérbőséget okoz. :)
Én Marcival is fürcsiztem végig és a 42. héten szültem. :wink:

Mmarica:
dejóóóóó. Én itt Győrben voltam 4d-n, de semmit nem néztünk, BPd, Fl azt joccaka 12 ezerért. :(
Tuti elmegyünk mi is Pestre majd még valami ilyenre.
Pesti csajszik, ajánlani tudtok valami helyet ami ilyen alapos??

Kaqk, Fleur:
örülök, h újra jelentkeztetek. :)

Vadvirág:
én ugyan már ismertem a történeteteket, de mindig felkavar.
Már akkor is csodáltalak ezért a hozzáállásodért.
Vendég
 


Sziasztok, Mamikák!
Előre is elnézést, hogy nem tudok mindenkinek egyenként írni, és hogy ritkán jövök, de ez a május nekem szörnyű zsúfolt lett... most is dolgozom itthon :-(

Vadvirág, mint a többiek, én is csak csodálni tudlak Titeket ennyi erőért és kitartásért, nagy példaképeim vagytok!

Granda: jól értem, hogy kificamodott a bokád? Pár hete én is a sima úton akkorát estem a semmiben, hogy még, a térdemen lejött a bőr (nadrágon át). Azóta sem értem, biztos van valami köze a terhességhez. :D Gyors gyógyulást!

Lányok, csatoltam a kis Ádám képét, a fejecskéje látszik felül, kb. vállrészig.
Mindenkinek szép hétvégét, és holnaptól indul a Születés Hete, gyertek (én elmegyek a holnapi nyitónapra)!!!
Puszi! Kép Ádámka

Kép
Kép
irina
 
 


Sziasztok!

Én eddig nem is tudtam, hogy a fürdésnél is vannak korlátok. Az előző terhességemnél könnyű helyzetben voltam, mert zuhanyzós albiban laktunk, így fel sem merült a fürdés lehetősége. Az új házban meg helyhiány miatt kiiktattuk a zuhanyzót, paravánunk még nincs a kádhoz, így marad a fürdés. Bár nem szoktam túlzásba vinni, gyors szappanozás, öblítés és kész.

Granda: nem tudok hasonló példát a helyzetedhez, de szerintem fő, hogy nyugodt legyél, ami történt megtörtént. Csak pihizz sokat és ne idegeskedj!!!

Megvolt az átcuccolás az anyáméktól. Csak ámulok hogy mennyi cuccunk van, szinte semmit sem kell vennünk, illetve csak apróságokat. A férjem még a babakocsit is megszereli, már ázik a betét a kádban, olyan lesz, mint újkorában. Mondjuk annyira nem szerettem a súlya miatt, de tavasszal úgyis veszünk egy komolyabb sportkocsit, amikor már ülni is tud a kicsi, addig meg jó lesz ez is. A kiágy is csodaszép, kisuvickolom, és átlakkozom, összerakjuk és abban fogom gyűjteni a babaholmikat. Sajnos a kezdő ruhatárat szinte újra kell vásárolni, de amúgy sem bírnám megállni, hogy ne vegyek új ruhákat. Még a baldahin és a fejvédők is megvannak. Ezek mind unisex dolgok, mert ugye a kiscsaj nem mutatta magát végig, szóval tökéletes minden. Épp most szortírozom a ruhákat, méret szerint válogatom őket és úgy teszem el.
Ja és a kislány régi biciklijét is megtaláltuk, gyorsan leszereltük a pótkereket, és nemsokkal később már simán biciklizett Rebeka 2 keréken.

Na megyek mert még rengeteg ruhát kell még elpakolnom.

Horcsog: bocsi, ma nem jött össze a dolog, annyira belefeledkeztem a pakolásba, de jövő héten megejthetjük, ha jó nektek.


Pussz

Kép
Kép
timi26
 
 


Sziasztok!

Köszi mindenkinek a jelölést vissza jelöltem.

Nem gyözök olvasgatni,pedig reggel azért be kukkantottam.
Ezért is tetszik ez a topik.

Ma jó nagyot sétáltunk bár kicsit sok is lett,de
meg vettük a virágokat anyumnak és a mamáknak is.

Granda!
Gyogyulj meg hamar.

Timi!
Hát ez nem jött össze.
Jövö szombaton ?

Fleur!Irina!
Jók a képek.


Nekem is van képem de azon háttal van és semmi más nem látszik
csak a gerinc oszlopa.
Mostanság egyre többet mocorog a babuci örülök neki nagyon.

Megyek mert muszály vagyok enni valamit.

Ildi.

Ildi
Kép
Kép
horcsog
 
 


Sziasztok,

Köszi Mindenkitől az együttérzést. Nagyon aranyos anyukák vagytok!
azért csütörtök óta ez már a 2. nap és jóval könnyebb...
A jegelés csodákra képes. Feküdni nem bírok (azt nem nekem találták ki), úgyhogy itt a laptop mellett felpolcolt lábbal egész elviselhető az élet... Férjemtől rózsát és dupla csokis magnumot kaptam :lol:

A főzés meg kész muris volt- nem ám csak úgy hirtelen nyúlunk borsért meg sóért meg pirospaprikáért, mindent előre megterveztem, mint egy haditervet. Bottal manőverezni és fakanállal bűvészkedni féllábon ugyanis nem könnyű, de tényleg nagyon jól szórakoztam... Azt hiszem, borúsabb lenne a dolog, ha a kinti jóidőre fájna a fogam, de hát ebben az esős időben marad a könyv meg a net (meg a jégkrém...) :)

Kép
granda
 
 


pocikép a félidőnél:
Kép
Vendég
 


Sziasztok Mammikák!
Beszereztem a szopipárnát :lol: Köszi Granda! A Te tipped alapján, a szopipárna.hu-n , már alig várom az éjszakát, hogy "birkózhassam" vele :lol:

Fleur! Elfelejtettem az előző levelembe írni, hogy nekem is szokott görcsöléshez hasonlóan, de asszem inkább nyilalni a hasam pisilés után, főleg reggel. Szerintem csak azért van, mert hirtelen kiürül a hólyag és megnyúlnak a méhszalagok, mindig elmúlik magától.

Mmarica! Nagyon nagy szerencséd van, hogy ilyen dokival sikerült találkoznod, én itt pesten 4D-s UH-ban Halász doktornőt hallottam jónak a Bartók Béla úton, de többet nem tudok, még én is nyomozok :lol:
Babakocsi: csak nézelődöm, egyenlőre inkább hordozót. A babakocsi valószínű közös családi móka lesz :roll: (elnézve az árakat)

Regina! Itt egy pár link, igen vannak dalocskák is:
http://www.olvasnijo.hu/olvasni.php3?ti ... lista=mese
http://egyszervolt.hu/ret/fomenu/index.html
http://www.nepmese.hu/index.php
https://www.babanet.hu/netk/n5/irodalom.htm
http://dilidomino.freeblog.hu/archives/ ... Jatszohaz/
és itt szövegeket kereshetsz meg dalokhoz, aminek esetleg a dallamát tudod, de a pontos szövegét nem:
http://www.zeneszoveg.hu/index.phtml

Irina! Nagyon szép Ádámka! :lol:

Vadvirág! :!: :idea: :lol: :lol: :lol: "TUDOM HOGY CSODÁS, NAGYSZERŰ SZÜLÉSE LESZ MINDANNYIUNKNAK NYÁR VÉGÉN!!! "

Timi! Hát akkor Ti már nagyon jól fel vagytok "szerelkezve" :lol:

Hajni! Nagyon csinos Kismama vagy!

Puszi Nektek!

KépKép
KépKép
KépKép
Kép
anitja
 
 


Hajni! Nagyon csinos bagy!!!!
A parom is megjegyezte: Wow! She has a nice figure! :D

Jo ejt mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Látszik hogy felétek rossz idő volt ma, mert 7vége lévén jó sokat termeltetek :D !

Nálunk szerencsére jó idő volt, du. voltunk lovagolni (pontosabban csak a fiúk lovagoltak), de én is nagyon szeretek kijárni a lovardába. Csend van, nyugalom, van egy tó is, meg ott van a Holt-Tisza is. Szóval nagyon klassz hely! Viszont a tegnapi eső miatt ma nagyon párás, fülledt volt az idő.

Granda!
Nagyon rossz lehet most neked :cry: ! Pihenj sokat, és gyógyulj meg mielőbb!

Én is küldök egy képet, ami ma készült a kertünkben. Kép

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Irina!
:D :D Gyönyörű a babácska!!! :D :D

Hajni!
Eeeeeeeeeeeeeeeez igen, nagyon csinos Kismami vagy! :D :D

Banita!
És persze Te is! :D :D

Mmarica!
Nemhogy nézegettük a babakocsikat, de már meg is vásároltuk... :D :D

Mindenkinek nagyon köszönöm a kedves hozzászólásait, aranyosak vagytok. :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi a jelöléseket :))

Vadvirág: nem tudsz képet feltenni a babakocsiról? Kíváncsi lennék rá.

Hajni, Banita, ez igen, csinik vagytok. Hajni, ekkora pocim nekem még nincs. Banita, látom rád megy még a rendes naci is.

Irina: nagyon aranyos a picúrod:)

Granda: megnézném, hogy figurázol a konyhában, muris lehet:)

na, egyenlőre ennyi, majd még jövök.
Sziasztok

Kép
Kép
gabcii
 
 


Hello Lányok,

húú, de jó sokat írtatok. Öröm olvasni :lol:

Olyan jó, hogy anyák napja van. Teljesen más érzés, mint bármikor korábban. Pedig mindig is jeles ünnepnek tartottam, nagyon jó a kapcsolatom Anyukámmal és nagyon szeretem őt. Viszont jövőre ilyenkor már mi is az ölünkben szorongatunk egy (vagy több) drága csöppséget :)
Irina, beszámolsz a születés hete mai nyitónapjáról? Megy még valaki a héten valamilyen rendezvényre?

Tündériek az UH felvételeitek, végre nekem is sikerült 4D-re bejelentkeznem. Ugyanoda megyek, ahol Móni is volt, már telefonon is nagyon szimpinek tűntek.
Tábla: Hajni, légy kedves vidd be, hogy május 14. 4D

Lányok, csincsik a pocis képek :)

silka
silka
 
 


Niki, Horcsog, Gabcii,
bejelöltelek Titeket. (silka=nóri)
Gabcii, szinte egy napon születtünk :lol:
Fleur, átdobod a neved priviben?

Szép vasárnapot Mindenkinek!

silka
silka
 
 


Sziasztok Mamikák,

mindenkinek boldog anyáknapját kívánok! :lol: :lol:

Húú csajok, ti aztán nagyon nagyon jól néztek ki!! Hajni, Banita, le a kalappal! Na most aztán nem merek már magamról feltenni képet, amilyen bálna vagyok :lol:

Granda, biztos vicces lehetett, ahogy haditervet készítesz az ebédröl :lol: :lol: Azért csak óvatosan virgonckodj! :wink:

Nekünk is van babakocsink, Ábelé tökéletesen jó lesz most is, hiszen nem nagyon amortizáltuk le, mert csak addig volt benne, míg feküdt. Aztán meg vettünk buggyt. Jó masszív, öszre-télre pont jó lesz. Majs szépen kimosom a betéteket aztán kész is. Ágy is van, baldachin is megvan, nekünk is uniszex, úgyhogy jó lesz az is. Majd elökapom én is a kisrucikat. De szerintem nekem azokat sem kell nagyon vennem, mert nem adtam kölcsön semmit. Itt a németeknél ez nem szokás. Itt ha kapsz valamit, akkor azt eladják neked :shock: :shock: , vagy ha adsz valamit, akkor megkérdezik, hogy mennyivel tartoznak. Ilyet itt nem ismernek, hogy valaki kedvességböl kölcsönad valamit a másiknak, föleg nem babaruhát.

Na mennem kell ebédet fözni, mert a fiúk biztosan mindjárt éhesek lesznek.

Szép napot mindenkinek!

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Anyák napjára ...


Kedvenc versikem:

Donászy Magda: Anyáknapja van ma

Üres a kis csóka fészek
Egy májusi reggel.
Az öt vidám csókagyerek
Tán világgá ment el.

Csóka mama szívdobogva
Keresgette őket,
De nem látták sem a nyuszik,
Sem a fürge őzek.

Jönnek! Szólt a kakukk,
Ki a legmesszebbre látott,
Kis csőrében mindegyik hoz
Egy-egy szál virágot

Hol voltatok? Szólt az anyjuk,
S megcsuklik a hangja.
Neked hoztunk virágot,
Mert ma van anyák napja.

A másik kedvencen:

"Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,

S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,

És mindig kell idő arra, hogy szeressünk."

Kép

Kép
mmarica
 
 


Sziasztok!
Tegnap voltunk a barátnmőm esküvőjén. 11 körül Mazsola úgy elkezdett ficánkolni, hogy a menyasszonytánc után haza is kellett jönnünk. Valószínűleg a hangos zene nem tetszett neki. :( Felteszek egy képet.
Kép

Regina
KépKép
mazsola7
 
 


Gabcii!
Íme a babakocsi, aminek mindkét része vízszintesig dönthető és az ülések egy mozdulattal lepattinthatók, mindkettő fordítható menetiránnyal szemben és fordítva is (babák lehetnek egymás mögött, vagy szemben egymással akár) sportkormányos és travel systemre felkészítve... :D :D

Márk és Jázmin már ki is próbálták, nagyon bevált, még így két 14 kg-os gyerkőccel is könnyen tolható, ráadásul 2 és 3 évesen is minden további nélkül kényelmesen tudtak aludni benne, annyira kényelmes, tágas és hosszú. :D :D Az óriási kupolája pedig teljesen előre hajtható, így napernyőre sincs szükség, plusz hatalmas bevásárlórésszel rendelkezik és klassz lábzsák is van hozzá alap tartozékként. :D :D (Eredeti Peg Perego esővédőt kell még keresnünk hozzá, de az a Brendonban sincs egyelőre.)

Kép

Nektek van már elképzelésetek, beleszerettetek valamelyikbe esetleg?

Regina!
Nagyon csini vagy! :D :D

Vadvirág
Vendég
 


Sziasztok lanyok!

Olyan ez az oldal, mintha kifezetten csak csinos kismamak regisztralhatnanak :D
Ja, es Hajni! A parom a bok melle nehezmenyezte, hogy a fejedet nem lathatja! A vegen feltekeny leszek! :shock: :D

Mi is vettunk mar babakocsit, mert el akarjuk osztani a koltsegeket, igy jobb, mint egyszerre sok penzt kiadni. Hasznaltat vettunk, mert nagy a valasztek itt abbol is, (mint mar mondtam rengeteg a baba) igy foloslegesnek talaltam 4-szer ennyit kiadni ujert.
Igaz, meg akkor vettuk, amikor azzal hitegettek, hogy fiunk lesz, de ez a szinosszeallitas lanynak is megfelel. Valamelyik nap csinalok egy kepet es felteszem. Meg persze a pocakomat is! Ennyi szep foto utan csinosnak kell lennem! :wink:

Hajni, ha majd javitasz tablat ird be a 4D idopontomat legyszi, majus 31. (Akkor leszunk otthon-HURRA)

Boldog Anyaknapjat mindenkinek!!! Ma mondtam a paromnak, hogy milyen jo lesz, ha mar tobb koszontest kapok! Sok elonye van a tobb gyereknek, de ez eddig eszembe sem jutott. Imadom az anyak napjat! :lol: (Sajnos anyukamat csak telefonon koszonthettem)

Szep napot Nektek!
Niki
Vendég
 


Anitja,


nagyon szívesen! :P :P


Én meg köszi a haznos linkeket a dalocskákról!

Kép
granda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?