Beber, - köszi a vérvételes tippet, akkor inkább tényleg előre dolgozom, s felkeresem a háziorvost. a hormont meg majd Dévaidr megmondja. (amúgy is van egy lista a honlapjukon, mely vizsgálatok kellenek, gondolom az csak elősegíti a dolgok menetét, ha megcsináltatom)
egyépként felhívtam és nagy meglepetésemre azt mondta, hogy ő nem szedet fogigátlót stimu előtt! úgyhogy megnyugodtam, emiatt nem csúszhatok el.
Dévainál mennyi idő a rákszűrés eredménye?
Cyprus - ne félj előre a lombiktól, persze én is be voltam tojva, mert túlságosan is utánaolvastam mindennek előtte, s megijesztett. Ebben az esetben a tudatlanság boldogság, úgyis megy majd szépen minden a maga útján,s a várva várt bébi mindenkihez eljön. na persze azért jól jött időnként a sok infó, hiszen kérdezni is tudni kell, mert a doki nem zúdít rá mindent az emberre. ezért nagyon jó egy fórum, a gyakorlati tapasztalatok többet érnek. az meg hogy mi történik a műtőben, ne izgasson, úgyis alszol!
Manoka, Ági, Noczi- én is csak fél füllel hallottam a cérnás akupunktúráról, s mivel elég közel van hozzánk, elmentem érdeklődni, s mit ad Isten, már az asztalon feküdtem, -pont volt hely. én elég derékfájós vagyok, s ezért is érdekelt ez, mert aza lényege, hogy az akup. pontokra belőtt kis (kb5mm) felszívódó cérna 3 hét alatt szívódik fel a szervezetben, s így olyan , mintha folyamatosan akup.ra járnál, de nem kell csak egyszer szúrkálni a 3hét alatt. viszont azt nem mondom hogy fájdalommentes, sőt. mondjuk engem még előtte meg is masszírozott egy szintén vietnámi csávó, (ja igen, a lövöldözős csaj is az

), s ajól szétmasszírozott fájós derekamnak nem esett túl jól a tű, de ez már az én bajom... mindjárt megkeresem a honlapjukat.
de ezek ellenére én nagyon ajánlom azoknak a pároknak, akiknek van esély a "házi"megoldásra

, lásd pl. ismeretlen eredetű okok.., mert hallottam, hogy nem egy pár várt bébit a kezelés utáni hónapokban. s mint írtam, magamon is éreztem, hogy beindultak a hormonok rendesen-függetlenül attól, h én tök egészséges vagyok.