Társalgó főoldal » Anyaságról » "Álmaink kórháza" - avagy mit várnak a n&oti

Ennél még hülyébb a helyzet. Ha visszaemlékeztek ezek a filmbéli szülések a film valamely csúcspontján vanna, a szülõnõ menekül vagy valami hasonló hülyeség. Pedig stresszhelyzetben a szülés nem megindul, hanem leáll!
Ennek világos biologiai üzenete van: ilyen kor (pl. barlangi medve) nem szülni kell, hanem menekülni, aki ilyenkor szül azt megeszik (és kiszelektálódik)

Sziasztok!

Gyuri, teljesen igazad van, itt rötyögök magamban.

Egyébként bennem mindig fölhorgad a vágy, hogy a forgatókönyvírókat berángassam egy szülésre. Merthogy a nõorvossal jól ellátott filmekben sem mondja senki az anyukának, hogy ha becsukja a száját nyomás közben (azaz nem ordít, mint akit nyúznak), akkor talán hatásos is lesz az a kitolás. És ennek ellenére expresszió nélkül mindig kibújik az a gyakran 2-3 hónapos csöppség! Ez aztán a bravúr!

Nekem ilyenkor mindig az jön le, hogy a kitolás borzasztóan fáj, hogy ordítani kell. Dolgozni nem kell érte, mert akkor ugye az kismama arra figyelne; azaz csak úgy megtörténik velünk. Teljesen elhibázott üzenet, nem?

Snoopy

Csak halkan és szégyellõsen mondom: arra határozottan emlékszem, hogy ordítottam tolás közben, illetve ordítottam volna , ha a doki rám nem szól, hogy el fognak szakadni a hangszálaim, meg a szememben vmi. Aztán a párom azután minden gyanús szájtátásnál figyelmeztetett.
Miért, nektek erre semmi ingerenciátok nem volt? Nem fájt vagy vmi? Nekem az volt a legrosszabb... Tényleg kíváncsi vagyok!!

Méri

speciel ordítani lehet, miért ne? Ha attól kevésbé fáj? Kétségtelenül rontja a kitolási szak effektusát, de minden baba megszületik egyszer, legfeljebb kissé késõbb.
Azon gondokodom (barlangi medve), hogy a kiabálás nem volt-e veszélyes? szerintem az õsnõ nem igen ordíthatott, mint ahogy az állatok is csendben szülnek, sõt a növényevõk, akik a menet közben ....

Nekem volt, de nekem is mondták, hogy most már tolni kell, nem kiabálni. Attól kezdve, hogy ezt megfogadtam (rögtön megfogadtam, amint hallottam, mit mondanak ), ment is a dolog.

Hát ezaz. Ingerenciája valószínûleg mindenkinek van. Belõlem is kijött valami nyögés vagy mi az elsõ tolás közben, de nekem is szóltak, hogy az úgy nem annyira kifizetõdõ. És lám, a második nyomi sokkal hatékonyabb volt így csöndben: kibújt egy fejecske.
Szóval feszültség-levezetésnek tuti hogy jó ordítani (tudom én ezt szülés nélkül is), de elõbb-utóbb talán mindenkire rászólnak... kivéve filmben.

Láttam vörösszemû, totál berekedt anyukát... neki nem sikerült csukott szemmel-szájjal.

*
Nagyon tetszik ez a barlangi medve-dolog! Sok "jelenséget" meg lehet így érteni. Pl. a terhességi szagérzékenység: hamarabb kiszimatolni a veszélyt, s így nagyobb eséllyel menekülni elfele a nagy pocakkal. De elég ha csak arra gondolok, hogy jobban kiszûrhetõ valami rossz kaja.

mikoo

Sziasztok!

Én egész szülés alatt egy kukkot sem beszéltem, nem is jött ki egy hang sem a torkomon. Kizárólag a levegõzésre figyeltem, így azt sem tudtam mennyire fájt. Amikor a kitolásra került a sor már olyan régóta vajúdtam (28 óra mindez a 41. hét után) és annyira akartam már a babát a kezembe, hogy én egy tankot is átnyomtam volna . De még akkor sem jött ki egy nyögés sem. Viszont a szemem úgy bevérzett, mint egy húsvéti nyúlnak .

Egyébként szerintem a filmeken a kiabálás szülés közben ugyan az a kategória, mint a kiabálás szex közben: katartikus csúcs .

Milla

Sziasztok!

Régi motoros vagyok a Babaneten, de terhességem alatt írtam utoljára még 2001-ben. Szóval a kiabálás. Nálam úgy esett a dolog, hogy reggel 8-kor már 10 perces fájásokra ébredtem. Jól elviháncoltam fél 1-ig, akkor már 5 percesek lettek. Óh, ha csak ennyi, nem lesz gáz, mehetünk a kórházba. Mondanom sem kell, beélesedett a helyzet, a kocsiban már fetrengtem a hátsó ülésen, mert nagyon fájt. Kórházba érve burokrepesztés, mert már látszott a baba hatalmas fekete haja. Az alatt az egy óra alatt a kórházban "ezerrel" jött kifelé az én pici lányom, és bizony én magamból kikelve ordítoztam végig a szülést. Nem hittem el, hogy ez én vagyok, sosem kiabálok, pláne nem nyögök ilyen artikulálatlanul. Persze én is kikaptam a szülésznõktõl... De a babám 4,25 kg.-al, és 60 cm-el született, (gátmetszés nélkül!) úgyhogy utólag mindenki megbocsátott nekem. Mondtam is utána a dokinak, hogy sokkal több méltósággal szerettem volna életet adni a babámnak. De ott, akkor szerintem senki sem önmaga, vagy inkább úgy mondanám, akkor igazán csak az. Most a második babót várom szept.1-re, már most nagyobb a koránál, az orvosom szerint õt sem úszom meg 4 kg. alatt. Hát, majd odafigyelek, igyekszem csendesebben szenvedni. De utólag azt mondom, ilyen gyors szülést kívánok mindenkinek, még ha ilyen fájdalmas is volt. Engem nem rettentett el, már a harmadikat tervezgetjük...

Sziasztok!

Dorka

Dorka!

Egyáltalán nem ide tartozik, de itt olvastam rólatok, így nem tudom máshol megkérdezni. (ha túl intim, ne válaszolj!)
Nem okozott gondot, hogy gátmetszés nélkül szültél ilyen nagy babát? Vagy végeztél Kegel-gyakorlatokat? Mármint nem a szülés alatti idõszakra gondolok, hanem a késõbbiekben.
Azért kérdezem, mert nemsokára szülni fogok, és az 1. alkalommal olyan helyen szültem, ahol automatikusan mindenkit vágnak, így fel sem merült a metszés elkerülése. Most viszont azt mondta az orvos, hogy menet közben dönti el. Vajon érdemes-e esetleg kitartani a nem-metszés mellett?

Judit!!

Nem intim, azért van a fórum, hogy kibeszéljük a gondokat. Szóval a Máv-ban szültem, ahol divat mostanában a gátvédelem, ergo nem vágnak. De én a baba gyors jövetele miatt repedtem a legvégén, ami bizony sokkal fájdalmasabb, mint a gátmetszés. (nem akkor fáj, hanem utána) És az a baj a repedéssel, hogy nem tudod, merre reped. Azt javaslom, bízd az orvosodra, õ talán ügyesebb lesz, mint az én szuper hírû dokim, aki vághatott volna, hisz az ultrahangok alapján tudtuk, nagy babám lesz, de õ mégsem e mellett döntött. Kár. A gátvédelemmel egyébként van még egy gond, ahogy utánaolvastam, mégpedig az, hogy az inkontinencia 10-20 év múlva könnyebben megtalál. Hacsak nem végzel intimtornát.

Remélem, segítettem, elijeszteni senkit nem akarok. Én most kérni fogom a gátmetszést.

Dorka

Köszi a gyors választ!

Még egyszer a kiabálásról.
A szülés fáj, akinek ez jól esik kiabáljon, ha igy jobban érzi magát miért ne. Bajt nem okoz. És igencsak nehezményezem, hogy ha emiatt "letolás" jár. Jogtalan. Különösen helytelen, ha közben azzal fenyegetik a vajúdót, hogy ha kiabál a babának lesz baja. Már miért lenne? Ha tehát békén hagyjuk a kismamát, ha akar ordítson, akkor semmit sem csökken a méltósága, bizony Dorka, emiatt ne legyen lelkifurdalásod, a környezeted volt intoleráns! Az õ méltóságuk sérült, nem a tiéd.

Sziasztok,

az ordítás szülés közben témához szeretnék hozzászólni. Amikor az elsõ gyerekemet szültem 8 éve, a nagynéném azt mondta, ordítsak nyugodtan, ha fáj, ne törõdjek senkivel, nem õk érzik a fájdalmat. Gondoltam, jó, de majdcsak kibírom. Semmit sem tudtam a szülésrõl, hiába jártam tanfolyamra meg olvastam mindenféle okos könyveket, az ÉRZÉST nem lehet elmondásból megtanulni. Ráadásul egyedül voltam, éjszaka volt, a férjem sem tudott velem lenni, tiszta kihalt volt az egész szülõszoba, a szülésznõk meg abszolút nem törõdtek velem, úgy óránként megvizsgált az egyik, közölte, hogy nagyon lassan tágulok, és eltûnt. Nekem meg annak rendje-módja szerint egyre erõsebbek lettek a fájásaim, és ugyan terveztünk Edát, mindig azt mondták a szülésznõk, hogy még nem lehet. Aztán egyszer csak közölték, hogy most kapok egy beöntést, az majd biztos meggyorsítja a dolgot, ha kész vagyok a WC-n, zuhanyozzak le. Jó. Zuhanyozás közben székelési ingert éreztem, de nem tudtam, mit csináljak, másszak ki és menjek vissza a vécére, vagy mi? Mert arra nem is gondoltam, hogy már a tolófájások lennének, ilyen hipp-hopp. Mindenesetre NAGYON fájt, és csak ordítani tudtam, üvölteni, mint egy sebesült állat, soha nem hallottam még olyan hangot kijönni a torkomból, csak reméltem, hogy a zuhany alól nem hallják meg, mert szégyelltem volna. De szerencsére meghallották, kiszedtek onnan és elõkerítették a dokimat, de amíg beért, az is szörnyû volt: érzetem, hogy nyomni kéne, kiabáltam, hogy muszáj, a szülésznõk meg próbáltak nyugtatgatni, hogy még nem szabad (gondolom csak azért, mert még nem volt ott az orvos…). Mikor végre megjött, két nyomásra kint volt a baba, de azalatt a kb. fél óra alatt a percet is elátkoztam, amikor gyereket akartam. És utólag már az ordítást se szégyellem. A következõ három szülésem más kórházban, sokkal barátságosabb körülmények között zajlott, én is tapasztaltabb lettem, akkor már megvoltam nagyobb zaj nélkül. De azt mondom, aki úgy érzi, hogy nem tehet mást, nyugodtan ordibáljon.

Bocs, ez elég hosszú lett.

Ági

Úgy érzem, kicsit árnyalnom kell az ordítással kapcsolatos véleményemet. Senkit nem akartam megbántani, aki ordítva szült, vagy úgy akar majd. A lényeg a hozzászólásomban abban az irányban volt, hogy a filmekben kizárólag, és csakis szörnyen ordító, izzadtságtól csatakos anyák borzalmas szüléseit lehet látni. Ez a kizárólagosság az, ami nem tetszik a FILMEKBEN.

mikoo, aki a 6.hónapban van, és nem tudja milyen lesz a 2. szülése.

Ági!

Nem azért mondták, hogy nem szabad nyomni, mert nem volt még ott az orvos, hanem mert a méhszájnak elõbb el kell simulnia, különben nekitolod a gyereket.

Kedves György, köszönöm a hozzászólást, megértést, együttérzést, igazán jól esik.

Dorka

Nekem addig nem ment a kitolás, amíg kiabáltam. Mikor megfogadtam azt a tanácsot, hogy ne kiabáljak, koncentráljak a tolásra, arra fordítsam minden energiámat, csoda történt: nemhogy kijött a baba, de ráadásul attól kezdve egyáltalán nem is fájt semmi. Éreztem, hogy jön a fájás, és tiszta erõbõl tolni kezdtem. Közben semmi fájásérzés. És mikor vége volt a fájásnak, úgy szóltak, hogy most pihi. Szóval jobb volt nem kiabálni. De ezt magamtól nem tudtam. Szerintem jót tettek velem, hogy szóltak. És nem lekezelõen, hanem segítõkészen tették.

Hát lehet, de a szülésznõk azzal nyugtatgattak, hogy még nem szabad nyomni, mert meg kell várni a doktor urat, meg mindjárt, mindjárt, csak még nincs itt a doktor úr. De már mindegy, fõ az, hogy egészségesen megszületett a kisfiam.

Egy szó még a filmekrõl: nekem az tetszik a legjobban, hogy az elsõ fájástól, amikor a kismama felsikolt, hogy jaj, megindult a szülés, a baba megszületéséig nem telik el több 5 percnél, senkinek sincs szüksége gátmetszésre, senki se reped, de még csak nem is vérzik, a szülést minden arrajáró vagy szintén a liftbe szorult utastárs szakszerûen le tudja vezetni, és ezek a gyerekek lepény nélkül születnek.

Ági

Sziasztok lehet hogy nem idöbe kérdezem meg azt a kedves hölgyet aki ott hon akar szülni ,de gondolt arra hogy bármi ismétlem bármi közbejöhet szülés közben és ha nem korházban szül ki fogja megmenteni az életüket ? jah Ápolonö vagyok és 3 gyerekem van

Van egy sok vitát megért topik az otthonszülésrõl. Valószínûleg ott már fölmerült ez a kérdés. Itt nagyon off.

Helló!

Ordibálás. Azt hiszem én is ordítottam Amikor bekötötték az oxitocyn infúziót és feküdnöm kellett és a derekam majd' leszakadat. Jézusom de rossz volt. Vonaglottam, de mert nem birtam a derekamon, farokcsontomon feküdni, mert a fiam tolta hátra. Többnyire azt üvöltöztem, hogy haza akarok menni, fene se tudja miért, de az az érzésem volt, ha hazamegyek ott jobb lesz Kitolás közben már nem kiabáltam, szükségem volt a levegõre, mégis vagy 5x kellett nekifutnom mire rájöttem hogyan kell nyomni! Elõször 2x álltam neki a dokival-szülésznõvel De hiába nyomtam 3-5-öt alkalmanként, azt mondták, hegy ne a fejemet fújjam fel A nekifutások között mindig vártak pár percet, pár fájást, azokban rájöttem hogyan kell rendesen tolni, de akkor szerintem már vagy 20-30 perce nyomtam. Lehet, hogy kevesbb idõ volt, de nekem soknak tünt. A szememet úgy behunytam,hogy még, mégis vörös lett. Ordítson aki akar, én nem birtam volna csöndben maradni mikor úgy fájt, hogy még 2 hónapig elevenen emélkeztem minden egyes fájásra és a milyenségére is.

Bocsi az offért.
sasha

Sziasztok!

Gyuri!
Van-e szakmai ajánlás arra, hogy az oxitocin mellé jó lenne-e automatikusan EDA?
A Rókusban az indított szülésekhez annyira jár az EDA, hogy már elõzõ este bekötjük (az EDA kanült), hogy ne reggel korán kelljen. Persze érzéstelenítõt csak az indításkor kapnak bele a kismamik.

Snoopy

Snoopy
Nincs. Semmi összefüggés nincs az oxytocin és az EDA között. Amit írsz praktikus eljárás, de mikor kapja a terhes a tesztdózist?
gyuri

Gyuri

A tesztdózist a szúrás után kapja, hiszen tudnunk kell, hogy biztos, hogy nem a spináltérben éjszakázik-e a kanül...
ED térben 4 ml 1%-os Lidocain nem sok vizet zavar...

Snoopy

kösz.
tudnál közvetlen cimet (telefonszámot?) küldeni.

enyim:
csmgy@axelero.hu

Szia Gyuri!

Honlapcímen minden ilyesmit megtalálsz.
Honlapcím a profilban, amiben már mail is van.

Snoopy

Én még nem szültem.Amiket eddig hallottam mindenfelõl borzalmasan félelmetes!A legjobban azt nem bírom, hogy mindenki mindent jobban tud a szülõ nõn kívûl, mint õ.Holott ez biztos fordítva van.Meg az érzéketlen bánásmód, meg nem adok fájdalomcsillapítót, de mindenbe beavatkozok viselkedés.Megkérdezik egyálatalán a szülõnõt, hogy megengedi-e, hogy bemenjen valaki?Ha majd szülök nem így akarom.Senki se legyen ott csak a férjem meg egy szülésznõ, akit már ismerek és minden jó vele kapcsolatban, és úgy szüljek ahogy csak akarok.Ha kell banánturmixot szürcsölve, ordítva,vízben és a férjemen csüngve, ahogy épp jön.Nem úgy ahogy a korháziaknak a legkényelmesebb és senki ne bámészkodjon rajtam!
Ezek miatt lehet, hogy otthon fogok szülni.(Csak azt nem tudom mi van ha ott kéne fájdalomcsillapító)

Névtelen!
Ha majd Te tudod mit akarsz, akkor szívesen segítek, de elõbb magaddal legyél tisztában. A félelem nem jó tanácsadó, a düh és a tájékozatlanság sem. Nyugi.

csmgy

Én azt akarom, hogy minden úgy történjen, ahogy én akarom és azt hogy hogy a legjobb csak akkor fogom tudni és csakis én.De most mit csináljak, ha félek és olyan igazságtalannak tarom az egészet?Persze olyat kapunk, amit senki más, de egy férfinak sokkal egyszerûbb.Ha akar be se megy.Persze látni, hogy szenved valaki, akit szeretünk nem lehet jó, de szenvedni rosszabb lehet.Te nem tudsz hova menekülni.Minden veled történik.Abortusznál is ki a hibás?Persze hogy a nõ.Ki más?Vagy ha nem tud mit tenni és meghal a gyerek?Ki vonja felelõsségre az apát?A nõt meg még képesek lennének börtönbe zárni holott épp õ az áldozat.De ezek szomorú dolgok.Ne haragudjatok, hogy ilyeneket írok, de szerintem még mindig van a jelentõs tömeg, akik semmire sem tartják a nõket.Bocsánat.A kivételeket viszont imádom.Azok a legrendesebb és legnormálisabb emberek a földön.Minden nõnek olyat kívánok.És mégegyszer bocsánat a sok ...

Az elsõ mondatodat leszámítva egy kétségbeesett embert látok. Biztosan segítségre lenne szükséged.....

Akarhatod, hogy úgy történjen, ahogy Te akarod, de a világ, a biologia nem ilyen. És nem Te fogod a legjobban tudni, hanem együtt fogjátok a legjobban tudni azzal a szakemberrel, aki melletted lesz. A "csakis én" végzetesen hibás gondolat. És nem csak a szülésnél.

Kedves Névtelen! (az utolsó névtelen)

Nekem van egy fél éves kisfiam. Apás szülés volt. Sok félelem volt bennem is, pláne, mert nem volt fogadott orvosom, de most nem errõl irnék. Maga a szülés, a fájdalmak, a párom tehetetlensége... Nem egészen így van, legalábbis nem igy éltem meg.
Õszintén szólva nem tudom mi a rosszabb. Nézni ahogy szenved a szeretett, vagy szenvedni. Segíteni a párod (ha arra kerül a sor) már azzal is sokat tesz, ha ott van. Nekem nagyon jó volt, hogy ott volt, bár sokminden kiesett és totál befelé fordultam, és erre is csak mostanában jöttem rá. A párom bent volt velem végig. Arra, hogy simogatott nem emlékszem, de tartott, fogta a baba szívhangját figyelõ mûszert, hogy ne kelljen feküdnöm (félültem végig), és a kontrakciók alatt a kezem szabad legyen. A kitolásnál tartott, nélküle nem ment volna az biztos, mert addigra már annyira kimerültem, hogy nem birtam tartani magam. Szó nem sok hangzott el köztünk, de ha kiment volna akár egy percre is, kétségbe estem volna. Ha már ott vagy, minen másképp van, másképp éled meg. A kitolási fájások meg felüdülésként hatnak. Másképpen fájnak és tudod, nemsokára vége. Amikor a doki kejtette a száján, hogy már látja a fejét, az valami olyan energialökést ad, hogy el se hinnéd. És amikor megszületik, a fájdalmak hirtelen megszünnek. Hallod a kis életet amitn jelzi itt van, és mikor rádrakják el se hiszed, hogy az a pici meleg test tebenned élt, mozgott. Az utolsó hónapokban a nagy pocakomtól nem igazán birtam már aludni. Fõleg, hogy ha nekem kényelmes volt a póz, akkor a baba kezdett fészkelõdni ami már igen kellemetlen volt akármilyen ksi magzatmozgásról beszélünk. De a szülés utáni éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam annyira dolgozott bennem az élmény, és csak néztem, csak nézem a kisfiamat aki annyira gyönyörü volt. A fájások hirtelen olyan távolinak tüntek, ma már a milyenségére sem emlékszem. A páromnak feledhetetlen élmény marad és jobban szeret minket mint eddig... pedig elõtte is imádott

puszi
sasha

Sasha!Feldobott, amit írtál.Köszi.Az apás szülést jó dolognak gondolom.Én is szeretném, hogy majd támogassanak.
CsMGy:Egyáltalán nem vagyok teljesen kétségbeesve.A szakember meg minden embernek jól jöhet.Igaz néha nagyon sötéten látom a dolgokat, de valamikor meg csak rózsásan.Annyi a lényeg végülis hogy félek, ami meg gondolom általános(csak valaki jobban, ilyen a természetem).
Azt hogy az történjen amit én akarok azt nem orvosi szempontból gondoltam, hanem a többibõl.Tudom, hogy a biológiába nem lehet beleszólni orvosilag, hogy minden simán menjen.Az egésznek a légkörére gondoltam inkább, hogy mellettem legyen valaki.Nem szoktam "csakis én" gondolkodású lenni.Általában tanácsra meg bátorításra szokott szükségem lenni.De azért ebben a témában úgy gondolom, hogy az tudja mit érez, aki szül.Nemcsak látja vagy kiséri.
Mellesleg gondolkozom rajta, hogy szülésznõ legyek.Nagyon szép dolognak tartom, ha lelkiismeretesen csinálják.Nagyon kimerítõ lehet.Nem tudom, hogy ha el is végezném bírnám-e hogy ha éjjelente hívnak rohanjak.De ez majd kiderül.

Elnézést, hogy ilyen sok lett.

Sziasztok!
Bevallom nem olvasgattam végig a topikot, lehet hogy volt róla szó, akkor bocsánat.
Szóval: az "első éjszaka jogáról" szeretnélek kérdezni Benneteket. (Karácsonyi dalokat hallgattam tegnap, és a sárga irigység öntött el a "szent szülepár " iránt, hogy ők bezzeg babázhattak a születés után, míg mindenki aludt )
Két gyerekem nagyon barátságos, segítő légkörben született, szülés szempontjából említésre méltó komplikációnk nem volt, Apgar mindkétszer 9/10, súlyuk 3 és fél kiló fölött
Mindkettő éjszaka (Éjfélkor és 10-kor) született, az első kb fél órát, a második kb másfél órát maradhatott velünk, aztán a gyerekápolónő elvitte.
Én meg, a szüléstől feldobva, szinte transzban, de valami hideg hiányérzettel vártam a reggel, egyszerűen nem tudta aludni reggelig. Hiányzott a Duracell a pocakomból!!
Másodszorra szülés utáni éjjel a vajúdóban voltam (helyhiány miatt), gátmetszés, semmi nem történt ami miatt rosszul éreztem volna magam. Csupán azért nem mászkáltam és zuhanyoztam, mert megpróbáltam tekintettel lenni az ott várakozó kismamára aki nyilván erőt kívánt gyűjteni a másnapi szülésére és nem az én sajtkukacságomat akarta figyelni. Így leginkább SMS-eket írogattam.
DE SZÍVEM SZERINT BABÁZNI AKARTAM!!!!
Hol a babám ilyenkor??
Megértem hogy meg kell figyelni. Eddig rendben van. De én miért nem lehetek ott? kapnék egy fotelt/hencsert az újszülöttosztályon, rémfeküdne a baba, és a csecsemősök így nézegethetnének minket. Szoptatnám, ha ébren lenne, bár gondolom ilyenkor inkább alszanak.
Szülészeti megfigyelés nem tudom mennyire szükséges a kötelező 2 óra után, rám a vajúdóban másnap 10-ig senki nem nézett, egyáltalán. El tudom képzelni hogy a csecsemősök sem a babámat bámulva töltik az éjjelt, csupán maximum rá-ránéznek, illetve nyilván kifinomult hallással meghallják ha a légzésével valami baja van vagy öklendezik....
Olyan helyeken ahol nagyon sok kisbaba születik, ott is megoldható lenne az együtt töltött éjszaka szerintem, a babák és a mamák csoportos megfigyelésével. Engem speciel egyáltalán nem zavarna ha frissen szült mamatársak babáznának még ott a közös megfigyelésen velem együtt, még lenne is kivel megbeszélni a friss csodás élményt.
Ha meg zavarna, vagy elálmosodnék, visszakérném magam a vajúdóba vagy a babásszobába
( OFF: Jut eszembe: miért hívják kórteremnek? Ennél csak a Terhespathológia kifejezés borzalmasabb. Ha a pathológia az ahol az elhunytakat felboncolják, akkor a terhespathológia....????? Meg a kórházakban mindenütt zöld alapon világító EXIT felirat, ami a orvosi szlengben a halált jelenti..)
ON
Teljesen hülyeség szerintetek hogy ennyire hiányoztak a babáim, vagy van jogos alapja, vagy felejtsem el?
Külföldön hogy van ez?
Sziasztok
csicser

Csicser,
szerintem teljesen jogos a felvetésed. Már csak egy szakember kellene ide, aki megmondaná, miért nem lehetséges mindez, vagy lehetséges lenne, csak nem jutott eleddig senkinek az eszébe.
Annyit azért hozzátennék, hogy a legtöbb friss mama, veled ellentétben, a szülés utáni órákban eléggé fáradt ahhoz, hogy ő is leginkább csak aludni akarjon. A nagy átlagnak ilyenkor nem hiányzik sem beszélgetés más mamákkal, sem a többi csecsemő sírása. Érzelmileg viszont nagyon megértelek, pláne, hogy te ennyire friss voltál .
Nekem a második fiammal kapcsolatban máig fájó érzés, hogy a születése után szinte azonnal elvitték azzal a felkiáltással, hogy a csecsemősnővér egyedül van az osztályon, nem hagyhatja a többit az enyém miatt magára. Épp csak addig láttam, ameddig a hasamra rakták, amikor kibújt, kb. 2 percre. Az első szopira már felöltöztetve, bebugyolálva hozták, és még a kezembe se adták, csak odatartották a mellemre. Ráadásul a fényképek sem sikerültek róla, így nem is tudom, milyen volt "egészen újnak".
Aztán volt velem is olyan, hogy a késő esti szülés után kicsit pihentem, aludtam, de már hajnali három körül fenn voltam, frissen, fürgén, és tényleg hiányzott a babám, de szerencsére akkor olyan osztályon feküdtem, ahol az újszülöttek szinte testközelben voltak (MÁV), így az éjszakai koslatás közben az üvegen át mindig rájuk nézhettem. A csecsemősök is nagyon kedvesek voltak, nem bánták, ha ott nézelődöm, sőt, még kicsit beszélgettek is velem ráérő idejükben. Ennyi elég is volt, fél órányi nyugtalankodás után ismét tudtam pihenni. Azt gondolom, ez elég emberséges megoldás, bár biztos lehetne még finomítani. De ez már nem rossz.
Sok szerencsét a harmadikhoz, hogy akkor olyan kórházat válassz, ahol teljesülnek a vágyaid!
Kíváncsi

Köszönöm Kíváncsi hogy leírtad a gondolataidat!
nos én a Szent Imrében szültem most, és ott -utólag megtudtam -semmi akadálya nem lett volna hogy bemenjek akármikor az újszülöttosztályra, babázni. (nem üvegen keresztül nzegetni!) Csak annyira nem voltam fitt agyilag hogy ezt kitaláljam magamtól, és nem mondták
Ez meg csak most jutott eszembe, hogy mi lett volna vajon ha bemegyek kérek egy széket, és leülök mellé. Vagy az ölembe fogom. Azt hiszem ez biztos meghaladta volna a toleranciájukat. Valószínűleg tényleg nem fér a "normális kismama" viselkedésbe. De hát nem mindenki normális
Nem tudom lesz -e még gyerekem, (persze nem ettől a kérdéstől függ ), de leírtam a többieknek, hátha valakinek segít, és ki tudja harcolni az " első éjszaka jogát )
szia
csicser

Csicser, teljesen megértelek, én ugyanígy voltam mindkét szülésem után. Nem tudtam aludni egy percet sem, pedig kimerült voltam nagyon is. És akikkel együtt szültem és egy szobába kerültünk utána, ők sem tudtak aludni, úgyhogy talán mégsem igaz a legtöbb kismamára, amit Kíváncsi írt, sőt. Talán ha mellettem szuszog a babus, én is elszenderedtem volna. Tényleg, miért kell külön tölteniük az első éjszakát? Máig elszomorít, ha ez eszembe jut. Klára

nem kell.Mindenre van megoldás.

Csákány doktor,
ezt ÖN tudja, de mint a mellékelt ábra mutatja, az anyák nem. Első babások, többgyerekesek sem. Bababarát kórházban szültek sem. És, - szintén a mellékelt ábra mutatja, - hiába volt jó szülésük ezeknek a nőknek, azért nem mertek, illetve eszükbe sem jutott éjszaka felkelni babázni, mert tartottak a személyzettől, a "gyakorlattól".
Ha valóban "mindenre van megoldás", akkor ezt meg kellene beszélni a kismamákkal, jó előre. Ebben a kórházban ez a gyakorlat, ekkor és ekkor lehet eltérni, nem lehet eltérni, bármit lehet, csak szólni kell, stb.
Lehet, hogy az anyák ezen igényei meg nem jutnak eszébe egy szülészorvosnak, ami bocsánatos, de én úgy érzem, hogy Ön most lerázta a kritikát azzal, hogy "mindenre van megoldás", de ha a mamlasz kismama nem nyitja ki a száját...
Elnézést, ha durva voltam, de tudom, hogy ha nem otthon szültem volna, BIZTOSAN nem mertem volna kérni SEMMIT, és lapítottam volna, mint egy nyuszi, hogy nehogy leteremtsenek...

Szilvi ("Magányos" az érdi topikból)

Szilvi!
Igen, a legfontosabb dolog itt is az információ. De ezt is "kétkapura" játszák, mint a focit. A legjobb az lenne, ha a terhesség alatt már tisztáznák a kérdéseket. Erre valók azok a beszélgetések, melyeket mi is szervezünk, de még ennél is jobb lenne, ha ezeket a kérdéseket a szülész orvossal megbeszélnék....
Tudom, hogy nem egészen ilyen egyszerű, mert sokban függ attól, hogy aktuálisan mi történik a szülőszobán, mikor szül stb. Mégis igaz: mindenre van megoldás, de most kiegészítem: törekedni kell rá! Mindenkinek.
És még valamit. Ha van bátorságod, kellően felmérve a helyzetet, otthon szülni, akkor kérdezni-kérni nincs?? Különös.

Kedves Gyuri,
toxémiás voltam, az első harmad végétől görcsöltem, 8 hetet feküdtem fenyegető koraszülés miatt marék gyógyszert szedtem nap mint nap, volt egy császárom már, egy komplikált kitolás az első szülésnél.
meg kell mondjam, a körülmények miatt egyetlen szüléselőkészítő beszélgetésre sem mentem el, és csak a kisagyam hátsó szegletének két-három agysejtje mert az esetleges nem korai, normál szülésben reménykedni.
Amikor ez mégis "sikerült" el sem mertem hinni valójában, napok kellettek hogy felfogjam mekkora mázlink is volt. Akkor ott, de a fent leírtak miatt a terhesség alatt sem voltam alkupozícióban. Utólag is úgy érzem, nem állhattam volna elő egy ilyen kéréssel. Bizarr lett volna abban a szituációban.

Amit írtam a hiányérzetről, a többieknek szólt, egyfajta ötlet arra, még mit is lehetne megbeszélni, átbeszélni a babavárás alatt. Valamint gondolatébresztő az orvosoknak, nővéreknek....
csicser

Csákány doktor, Gyuri,
semmi különös nincs ebben. Jó kislány voltam mindig, jó tanuló, tekintélytisztelő. Igy neveltek. Hogy ne is kérdezzek, mert a "szakértők, szakemberek" ezt úgyis jobban tudják.
És ezt nagyon-nagyon nehéz levetkőzni, pedig lassan 15 éve keményen dolgozom rajta. És van olyan területe az életemnek, ahol ez maradéktalanul sikerült, van, ahol nem teljesen, és bizony, ha KISZOLGÁLTATOTT helyzetben ÉRZEM magam (hogy abban vagyok-e, vagy sem, az mindegy, a lényeg, hogy mit érzek), akkor bizony nyuszi leszek. Ez nemcsak pl. kórházi szülés esetén lenne így, így vagyok az autószerelőnél. (Imádnak engem, szerintem mind ott vág át, ahol tud.) Vagy a rendőrségen. (Elmentem bejelenteni a lakásbetörésemet, hát nem meggyanúsítottak, hogy kiraboltattam magam?! És én csak bámultam tátott szájjal...)
Amikor első babámat vártam, akkor haldoklott az apukám. Hihetetlen volt az a durva, embertelen bánásmód, amiben részesültünk (hozzátartozók), mind az orvosok, mind a nővérek részéről (kivéve az intenzíven, az "fantasztikus" volt, meg az egyházi kórház is, ahová az "elfekvőbe" vittük), de gondolom ez Neked nem újdonság. Szerintem egy erős, 61 éves, agyvérzéses beteget nem kellett volna azonnal leírni, illetve nem ÚGY. De nemhogy kívánságainkat nem mertük kifejezni, még a kérdéseinket is kétszer átgondoltuk, a válsz legtöbbször úgy kezdődött, hogy "Mit akarnak,..."

Valahogy ilyennek képzelem a szülés helyzetét is. Ha rámripakodik egy orvos, vagy egy nővér, hogy csináljam ezt-meg-ezt azonnal, - és bizony erről olvasok itt a legtöbb helyen! - hát nem fogok visszabeszélni, mert akkor holnap nem kapok lepedőt, vagy érzéstelenítőt, vagy mittudomén. Vagy legalábbis tartanom kell tőle, hogy elkönyvelnek hisztérikának, "nehéz" betegnek, esetleg kiszámíthatatlannak, beszámíthatatlannak.
Most remélem érzed, hogy semmi harag, vagy dac nincs bennem, és nagyon szomorú, hogy ezt írom.
Ja, és szerintem az otthonszülés kevésbé bátorság, inkább önbizalom kérdése. A bátorsád nekem olyan "vakmerőség" ízű, és gondolom, Neked az otthonszülés az is, de nekem nem. Viszont ez másik topik. :-)

Kedves Szilvi!
Amit általában irsz az: magyar egészségügy (és nem csak egészségügy), még nekem (VIP) is meg kellett vele küzdenem, váltakozó sikerrel.
A kiszolgáltatottság érzése ellen bizony nehéz küzdeni, önbizalom kell hozzá. De hiszen ez Neked van! Akkor ????

Na jó, én ezt másképp gondolom, először szaktudás, de legalábbis kellő tájékozottság kell, csak az ad önbizalmat. Neked az autószerelőnél, rendőrségen, agyvérzés okán nem volt kellő tudásod, tapasztalatod. Biztosan tudod azonban a szülészetet, és ez ad önbizalmat. Vagy ez nem így van?

Ó jaj, ellentmondásba keveredtem?!
Mert amit írsz, igaz. Szaktudás, tájékozottság kell, normál esetben. És első babámnál, bár elméletileg sokat "tudtam", (remélem többet, mint az átlag először szülő), igazán mégis igen keveset, hiszen még nem szültem soha. És minden további szülésnél tapasztaltam újat (2.-nál kicsit erősebb vérzést, a harmadiknál nagyon rövid zsinórt).

Akkor mi adott önbizalmat? Húúú. Nem vagyok "materialista", abban az értelemben, hogy nem hiszek abban, hogy mindent meg lehet tudományosan magyarázni. Van egy belső hang, egy vezető, akit meg lehet hallani. Ehhez hozzájött még a felkészítés, ami megerősített abban, hogy igenis lehet hinni ennek a belső meggyőződésnek. (Na, most már tudod, hogy én az a "felelőtlen" fajta vagyok.)
Ez van. Én magam sem értek mindent. :-)

Álmaink kórháza avagy mit vártam a kórháztól szülés előtt?
Nem sokat gondolkoztam ezen a szülés előtt, készültem az eseményre, jártam tanfolyamra, olvastam mindenfélét, nagyon jól éreztem magam terhesnek, nem hánytam, minden vizsgálat jó volt, az orvosomban bíztam, a klinika körülményeit pedig elfogadtam. Úgy gondoltam, azért szülök kórházban és nem itthon, mert ha valami gond adódna, akkor az orvosok ott legyenek azonnal, ne veszélyeztessem a babám életét. Egy valamit viszont nem szerettem volna: befeküdni szülés előtt komoly indok nélkül és szülés után sok időt bent lenni. Szóval egy szükséges rosszként tekintettem a kórházra és az ezzel járó kényelmetlenségekre. Nem keresgéltem kórházat, nem hasonlítgattam őket össze, mert bíztam az orvosomban (még most is).
Amiért billyentyűt ragadtam, az a kisfiam miatt van, aki most múlt hét hónapos, és akinek a történetét már leírtam a II-es női klinikások topikjában.
Mivel sajnos műtéti úton született, rossz szívhangok miatt, 7 napig voltunk bent a kórházban, és tápszerrel jttünk haza, mivel a súlya nagyon esett és nem kezdett el felfelé menni. 3600g-al született, és 3100 volt mikor hazajöttünk. Szoptatási tanácsadót hívtam (LLL), aki itthon Andris életévének 10. napján vette észre, amit addig senki (kórház, házidoki, védőnő), hogy szájpadhasadéka van. De nem kicsi, hanem a kemény és lágy szájpad széles nagy hasadéka! Ezért nem tudott szopizni, és emiatt nem nőtt a súlya, mégis mitől nőtt volna, a levegőtől?
Így engedtek ki minket a kórházból.
Több oldalt írhatnék arról, hogy mi történt velünk a 7 nap kórházi tartózkodás alatt. Én már az első mellretételkor jeleztem, hogy nem szív a kisbabám. Nem baj majd, belejön, mondták. És attól kezdve, mindig, folyton csak a szopit próbáltuk és nem ment, pedig nagyon szerettem vona szoptatni. A nővérek munkája kimerült abban velünk kapcsolatban, hogy a vérnyomásomat mérték, adták a napi 2 injekciómat, elvitték a gyereket fürdetni és vért venni a sárgaság miatt, ha mondtam hogy nem szopik, akkor próbáltak segíteni, de ez vagy kimerült abban, hogy "bimbóvédő nélkül nem fog szopni" vagy rám parancsoltak, hogy fekve szoptassak. Már a kórházba is hívtam LLL-tanácsadót, de nem jöhetett be a kórterembe, hogy megnézze Andris technikáját, csak ő javasolta, hogy kezdjek el fejni és vhogy próbáljam megetetni (hogy ne legyen cumizavaros, ezért fecskendőt javasolt. Emellett Andris rengeteget sírt (Persze, hisz éhes volt), éjjel is, ilyenkor mindig kitoltam az un. fejőbe. Itt próbáltam szoptatni, majd fejni és majd visszaltatni, de nagyon nehezen ment. Volt hogy a nővér odajött hogy minek ordít a gyerekem éjnek évadján, felébred a doktornő a szomszéd szobában! Mondta, hogy betolja az osztályra, amit nem engedtem. Megitatta volna, cukros vízzel, hogy csöndben legyen. EGyébként ez volt a módszerük, ha a kékfény alatt is sírt egy gyerek, akkor cukros víz, ezt el is mondták. Nekem meg sírógörcsöm lett a látványtól, ahogy ruha nélkül, ragtapassazl a szemükön másztak a műanyag felelületen a dobozban. És ez is azért történt valszeg ANdrissal, mivel nem indult be az anyagcseréje. Itthon kakilt először!! A végén szerintem már mindenki tudott róla, mert volt hogy oadjöttek, hogy ma foglalt a fejőszoba, nem menjek oda.
Összeségében az alapelvárásomat sem teljesítette a kórház, azaz hogyha vmi baj van, akkor segítsenek.
Pozítiv befejezés: ANdris ma több mint 8kg, az első 2-3 hetet kivéve a tejcsimet fogyasztja és gyönyörű. Mindezt magamnak, a páromnak és a LLL szakértő tanácsainak köszönhetően.
De még ma is töprengek rajta és kísért ez az "élmény", hogy miért kellett így lenni, miért kell annak a kisbabának aki úgyis hátránnyal indul a szakemberek (nővérek, orvosok) jóvoltából még jobban megnehezíteni az indulását? És nem tudom hibáztam-e és ha igen miben.
Sajnos mégmegyünk kórházba, hiszen Andrist meg fogják műteni.


Tutuja

Tutuja!

Megdöbbenve olvastam a leveledet, de sajnos nekem sincsennek sokkal jobb tapasztalataim.
Az én kicsim úgy született, hogy nem volt neki kifejlődve a végbele de ezt is az orvosok csak másnap vették észre.
Hála mi már a nagy műtéten már túl vagyunk már csak egy kisebb műtétet kell kibirnunk és akkor mi teljesen rendben leszünk.
Hol fognak Titeket műteni?
Minket a I. számú gyerekklinikán Verebély prof. műtött.

Minnél hamarabbbi gyógyulást kívánok Nektek. és nagyon sok kitartást a kicsitekhez.

Krisztaa

Ilyen nem szabadna írnom, mert talán nem etikus, de mindenkit Verebélyhez irányítanék.
csmgy

Csmgy!

Csak én nem tudom, hogy az kicsoda?

Tutuja!
Könnyes lett a szemem, ahogy a soraidat olvastam, még szerencse, hogy Andris azota jol van, szegény Picike!!! Remélem, minden rendben lesz a mütéttel is!!! Mikor lesz? Hogyan oldottataok meg az etetést?

Hihetetlen, mennyire felelötlen sok növér, meg orvos!!! Nekem a szülésem, a korhaz, meg az elsö néhany nap a Fiammal csodalatos élmény, viszont évvekkel ezelött elveszitettem 1 babat nagyon randa modon, szomoru körülmények között, nagyrészt orvosi felelötlenség eredményeként...

Drukkolok Nektek, puszilom igy ismeretlenül Andrist!!! Az ember TENYLEG csak a minimumot varna a korhaztol, ami, sajnos, sokszor nincs meg... Vigyazz Magatokra!!!

talán van más is, nem baj. a vélemény a lényeg.

csmgy

A mi kislányunkat is Verebély prof. műtötte bő öt éve. Petefészek-cisztát találtak benne, amikor még a pocakomban volt, és felküldtek Pestre az I. klinikára. Itt szültem, és Zsófit azonnal átvitték Peter Cherny-vel a gyerekklinikára, ahol a prof. éppen ügyeletes volt, így ő műtötte. Maximálisan meg voltunk vele elégedve. Két nap múlva visszahozták a PIC-re, s rákövetkező nap már a babás szobában voltunk együtt. A sebe gyönyörűen gyógyult.

Ildikó