A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Lakóhely szerint » Szegedi anyukák, babák és kismamák


Sziasztok!


Két dologgal kapcsolatban szeretnék hozzászólni, az egyik, hogy S.T. egyáltalán nem pénzsóvár, teljesen egyetértek Karmennel, soha nem mondta, hogy mennyit kér a szülésért!!! Szerintem a magánrendelésének a tarifája is teljesen korrekt. A klinikás dokik sokkal többet képesek elkérni magánba, sőt meghatározzák a szülés tarifáját is, amit elég durvának tartok!!!!
Mi levetettük az őssejtet és én a kettesben szültem, ez dokifüggő, hogy megcsinálja-e és nem helyfüggő.
A másik pedig, hogy nekem EDÁm volt, illetve spinális érzéstelenítés, ami szerintem nagyon nem működik a kettesben, sajnos a saját bőrömön tapasztalhattam meg, így utólag már nagyon bánom, hogy így szültem. Szóval, ha ott szül bármelyikőtök, akkor inkább altatásban kérje!!!!

Bocsi, hogy így beleszóltam a beszélgetésbe, de hátha valakinek ezzel segíteni tudtam.
szerika
 
 


Én a kettesben szültem, császárral és epidurálissal, nem spinálissal. Én magamnak kerestem dokit, aki beadta az epidurált és nem kért konkrétan semennyi érte, így én adtam annyit, amennyit gondoltunk!!És nem bántam meg!!!

Kép
gyanixi
 
 


Niki! Azért az jo hogy legalább a tenyésztése neg. lett! És örülök hogy a gyogyszert meg birja enni!

Mi holnap megyünk Norbival orvoshoz már annyira taknyos hogy alig gyözöm leszivni, meg köhög, tüsszög, pénteken meg visszaviszem a szemészetre a könnycsatorna átfecskendezésre ujból.

Exi! remélem a fogzás nem viseli meg Petikét! Vizsgaeredményed van már?

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 

 
 

Karmen:ez a könnycsatorna átmosás sem lehet valami kellemes!
Réka is tiszta takony. Amúgy hányszor lehet egy nap porszívóorrszívózni??

Kép
gyanixi
 
 


Hahó!

Ancsuka! 2,4 milla valóban. :) A 3. gyerekre eső összeggel egyébként sem lehet előre tervezni, mert a 3. babára nem lehet megelőlegzett kölcsönben felvenni a szocpolt, ellentétben az első kettővel, csak akkor lehet felvenni a pénzt, ha már megszületett a hármaska. :)

Niki! Jobbulást Rékának! :) Sajnálom, hogy megint beteg szegényke! :(

Karmen! Dénesnek szinte folyamatosan be volt gyulladva a szeme kb. 3 hónapos koráig, a mi dokink 3-4 féle szemcseppet írt fel neki felváltva, de az átmosást 3 hónapos korig nem ajánlotta, mert addigra a legtöbb baba kinövi a könnycsatorna szűkületet. Dénes is kinőtte, azóta sincs semmi baja. Norbinak is a könnycsatornával van problémája, vagy valami más, amiről lemaradtam ? :oops: :?:

Szerika! Gratulálok Bali babához! :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép

Kép
klzsuzsi
 
 


Niki! A Baby Love pelusok nagyon jók!
Zs.

Kép

Kép

Kép
klzsuzsi
 
 


én régen szerettem a baby love pelust, amíg picik voltak

pár hete vettem egy csomaggal Boldizsárnak és nagyon gáz volt, na nem folyt ki belőle, de a zselé réteg kiesett a cuccal együtt ha pisis volt, gusztustalan volt, sztem a belső borítása vékony vagy valami ilyesmi

de picibabának lehet jó, egy izgő mozgó szétszakítja mozgás közben a belsejét

remélem érthetően fogalmaztam meg :)

amúgy minimálisan olcsóbb, mint a pampers, vagy libero

korábban én libero párti voltam, de a pampers újított és sztem verhetetlen
Vendég
 


ez az EDA dolog kettesben a 21. században több, mint durva

hogy altatnak inkább EDA helyett :( :(





ma cirka 5 órát vártam Boldival a gyerekklinikán egy orvosra úgy, hogy ismerős volt (de nem tudta sajna hogy ott vagyunk, későn lett neki szólva) és időponrta mentünk
a gyerek szó szerint őrjöngött, teljesen kiborult, ilyennek még sosem láttam, hazafelé a sírástől behányt az autóba, majd az etetőszékébe, majd 2* a kiságyába, úgy felhergelte magát, hogy fél 3 körül aludt el, pedig fél 1-kor szokott

és ez is felfoghatatlan számomra... a gasztron, pulmon, szemészeten időpontra megyek, várok max. fél órát és kész vagyunk, nem értem, hogy lehet így (nem)szerevezni dolgokat, hogy lehet gyerekekkel így bánni
az egész sztem szervezés kérdése, egy kib...tt asszisztens kell hozzá (aki van is), aki leszervezi pontosan a betegeket, ha a többi orvos meg tudja tenni, akkor más is meg tudja nem????????

remélem nem kapott el semmit Boldizsár, annyi gyerek volt ott a levegőtlen büdös folyosón .......
mi voltunk az elsők akik érkeztek és bennünket szólítottak be utoljára

ha van időpont, de nem képesek tartani, akkor legalább az érkezési sorrendet vegyék figyelembe!
Vendég
 


Dancsi!
5óra???? durva, akárhogy is nézem ha van, ha nincs ismerős.

mi az immunológián 1órát vártunk, időre mentünk, csak vérvétellel kezdődött és annak vártuk az eredményét, meg pár pici babát elénk vettek.

Szerika!
Gratula nektek!
Kivel kötöttetek szerződést őssejt ügyben?
Vendég
 


Sziasztok!

Én sem írtam már ezer éve, inkább csak olvasgattalak titeket :oops: :oops: :oops: Szerencsére jól vagyunk, Kristóf túl van élete első igazi hajvágásán, meg is örökítettük, teszek majd fel képet.

Nagyon klasszak a talis képek, sajnálom, hogy nem tudtunk menni, de nekünk a csütörtök 99%-ban nem jó :(

Szerika :) Gratulálok Balázshoz!!!

Karmen! Ne hari, hogy még nem válaszoltam a prividre!!! Norbinak jobbulást kívánok!!!

Dancsi! Bakker ez nagyon durva, szegény Boldi!!!! Mire kellett ennyit várnotok?
Nekem pelusból a Huggies jött be nagyon, bár kezdetben mi is Liberot használtunk. A Pamperst azért nem szerettem, mert nem gumis hátul.
Sztem is nagyon gáz, hogy nincs megoldva az EDA kérdés a kh-ban :x :x :x

Enikő :) Hogy vagytok?

Niki :) Rékának jobbulást kívánok! Babylove-ot nem nagyon használtam.

És akkor a képek:

Kristóf a fodrásznál:


Kép


A kocsiban már jobb hangulatban :)


Kép

Fürdés utáni hülyéskedés :)

Kép

A kölesgolyót nagyon szeretem :)

Kép

És végül: felfedeztem a homokozót :)

Kép

KépKép

KépKép
timika
 
 


Timika,
szuper képek, az első mindent elárul :)

ha érdekel, priviben elküldöm kire vártunk, ide nevet nem írok ki inkább

a Huggiest én is szeretem, de drágább sokkal, próbáld ki a Pamperst, sokáig én is féltem tőle, pont azért mert nem gumis hátul, de tényleg klassz
Vendég
 


Hali.

Erika, de jó, hogy jelentkeztél, nem teszel fel képet Bazsiról "nagyban"?

Niki, azért annyi jó van a rosszban, hogy nem Réka pisijében van a bibi... Szerintem a Baby Love-os pelus drága...így nem is próbáltuk.
Mikor Peti beteg volt, nekünk a helyettes doki háromszori orrszívást javasolt, de én max. ötször szívtam neki (mindig evés előtt, és így kapott levegőt), ebből 3X kapott utána a nózijába Nasivin cseppet is.

Kármen, még nincs, elvileg max. egy hét, tehát még van 2-3 nap.
Fogzás: hát nem tudom, nem sír többet, ugyanúgy kel éjszaka, szóval talán elmondhatom, hogy egész jól viseli a fiatalúr, hogy jönnek a fogai.

Dancsi, szörnyű lehetett ez a várakozás a gyerekklinikán!

Timi, Kristóf igazi nagyfiú lett ezzel a rövid hajjal. "Fejen állni" Peti is szeret...

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Bea!
Elovastam a beszámolót, tartalmas hétvégétek volt. A képek csodálatosak. Örülök, h nem esett bajotok és jól éreztétek magatokat!
Mi Visegrádon szoktunk "romantikázni", legutóbb Valentin napon voltunk. :)
Nagymarosra már többször átkompoztunk, de nekem a visegrádi oldal jobban tetszik.
A csodák palotájába én is készülök, de úgy gondolom Ábel még kicsi hozzá.

Timi!
Nagyot nőtt Kristóf, örülök, h minden rendben!!!

Dancsi!
Remélem Boldi megússza ezt a borzalmat!
Ha jól emlékszem Te kerestél egyszer tologatható játékbevásárlókocsit. vettél végül?? Mennyire stabil a "szerkezet"?

Enikő!
Milyen volt a falunap??????? Csajok????????
Én is akartam menni csavarogni, de az uramat hat ökrös szekérrel sem lehetett elvontatni sehová :oops:

Niki!
Örülök, h nincs gond, Ábel egyszer volt beteg, én akkor óránként szívtam az orrát. Nekem azt mondta a védőnő és a gyermekorvosunk, h az orrszívás a fontos, kapott Fluimart is és napi 3X orrcseppet.
Én a Lidl-s pelust használom, most a lidl-s törlőkendő akciós, 199 ft /72db. Tegnap hozott emberem 5 csomaggal, egy darabig elég lesz :-)

Erika!
Jó egészséget Nektek!

Kármen!
Gyógyulást!!!!!!!!!!!!!

Rólunk:
Ábel végérvényesen elindult, zokniban "Profi", körbetotyogja a házat, a mászás nem érdekli már. Ha kimegyünk fogja a kezem és ballag. Kint egyedül bizonytalan, mászna, ha hagynám :-) Felmászik az ágyra, székre és sajnos már pár napja nem szopizik. Szép lassan elválasztotta magát.
Dobok friss képeket, az előke kell a nyakába, mert ömlik a nyála :oops: :oops: . Kibújt a 8. fog, és szépen készülődik a többi.

Csajok!
Hol lehet esernyő-sportbabakocsit kapni??????? használt is jó lenne...


Boldog napokat Mindenkinek!!!


Kép totyogi :-)

Kép locsolkodás

Kép lazítás

Zsuzsu,Ábel,Konstantin
KépKép
zsuzsu72
 
 
 
 


Sziasztok!

Timika!Kristóf nagyon aranyos,jól áll az új frizura,az első képből ítélve megszenvedett érte! :lol:

Nixi!Örülök,hogy negatív az eredmény!Gyógyuljatok meg gyorsan és végleg!

Kármen!Norbika is!!!!!

Zsuzsu!A lazítós kép halálos!! :D Az a két fogacska,nagyon édi!

Dancsi!Tényleg szörnyű az az 5 óra és felháborító ez az egész!Egy felnőtt is kiborul ennyi várakozástól,hátmég egy kisgyerek!Talán egyszer elérünk egy színvonalat és megoldódik.TALÁN!!!!
20140113113746
 
 


Köszi a gratulációkat, aranyosak vagytok :)

Zozo: a Sejtbanknál vetettük le végül és szerencsére minden rendben ment. Ha le akarjátok vetetni, akkor lassan intézkednetek kell, ahogy látom már a 31. hétben vagy.

Ági,
rakom a képeket. :)

Kép Kép

Barátom a Tigris:
Kép
szerika
 
 


szerika: nagyon édes Bali baba, főleg ez a csíkos rucis kép....nagyon cuki!!!

Zsuzsi: Ábel milyen szőke....nagyon helyes kissrác!!!

Csajok: most próbálom körbejárni a pelenka témát, eddig liberót használtunk többnyire, és nem is volt vele igazán bajom, de jó lenne olcsóbbat találni, ha van, ami ugyan olyan jó minőség!Esetleg tudtok tippeket mondani? Most a baby love-os pelust is kipróbáljuk és ez is tetszik!!

Kép
gyanixi
 
 


Sziasztok!

Baby love pelus szerintem katasztrófa.... :roll:

Dancsi, szörnyű, amit veletek és a többi gyerkővel, szülővel művelnek :(

Niki, gyógyulást Rékának! Én úgy tudom, hogy max. 4x lehet szívni, bár ez is orvosa válogatja, mit tanácsol....egyik nekünk azt mondta, hogy ne szívjam csak max 1x, a másik, hogy 4x., a harmadik, hogy minél többször....én így maradtam a max. 4x orrszívásnál, mert nálunk ha folyik a pici orra, akkor pár nap után fáj neki szerintem a szívástól, ezért nem akarom többször szívni. A lényeg, hogy alaposan le legyen szippantva, én akkor tudom, hogy jól kijön, ha elkezd köhögni, illetve hirtelen olyan nagy levegőt vesz, nah akkor jó mélyről kijön.

Enikő, tényleg, hogy vagytok?

Timi, Kristófnak klassz lett a háréja, Tomdit már 2x nyírták, egy rémálom volt a fodrásznál....

Zsuzsi, Ábel nagyon nagy franc :D és nagyon ügyes.

Tomdi szombat óta megy üvöltés nélkül egyedül! Sőt még szombaton táncolt is nekem a szeress most zenéjére és nem akart fürdeni menni, mert hát hogy ő mostmár megy és nem ér rá ilyen dolgokra....le is fényképeztük meztelenül megy és fogja a hasát, majd rakok fel belőle egyet :)

Karmen, Norbinak is gyógyulást! Orsika már jól van?

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Niki, próbáld ki a Tescos lila csomagos pelust, szerintem nagyon jó. Én most a Plusban vettem akciós pelust, nekünk az is bevált. Alapvetően a Pampers is jó, de mivel Peti kicsinek kiütéses lett tőle, így nálunk tiltólistán van. (Mondjuk nálunk még olyan nem volt, hogy valamiből kifolyt volna a cucc úgy Isten igazából...)
Én ha fogyóban lesz a mostani készlet, majd kipróbálom a Kármen által javasolt diszkontpelust.

Erika, köszi a képeket! Nagyon édes fiatok van!

Nyúlanyó, ez nagyon jó hír.

Nálunk a helyzet az, hogy Petinek reggel 38,2 volt a hője popsiban, majd mielőtt elmegyünk, megint megmérem, de most nem érzem annyira melegnek. Egyébként nincs baja, néha köhécsel, de azt mindig szokott. Majd meglátom, hogy alakul, holnap du. van doki, ha úgy látom, elviszem.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Erika,
nagyon aranyos ez a kisbaba :)

Anita,
orrszívás dettó...
a pulmon azt mondták szívjam non stop, a gyerekklinikán is, de a háziorvos szerint ha túl gyakran szívom, egyre több cucc lesz, ráadásul a nyálkahártyának sem tesz jót a sok szívás

én is 4-5 alkalommal szívom/nap
Vendég
 


Sziasztok!

Szerika!
Nagyon aranyos a kisfiad. Olyan édes! :lol:

Timika!
Miért pont akkor fog kezdődni a baba projekt? :wink:
Már ha nem titok. :wink:
Apánk júliús 2.-án államvizsgázik, utána mi is átgondoljuk a kistesó kérdést! :oops:

Dancsi!
Ez iszonyú, Márk is ilyen tipus, Ő is nagyon behergeli magát, és képes hányni. Mondjuk 5 óra várakozás után már én is behergelném magam. :cry:

Zsuzsu!
Már gondoltam rátok, hogy mi van veletek. De látom kiskópé elszórakoztat! :P

Zita

Kép
Kép
apátiné tóth zita
 
 


Csajok, ezt olvassátok el: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.c ... 9200033.NM

Egy cseppet ledöbbentem, eszerint már csak két kötelező UH van, egy a méhen belüli terhesség megállapítására, és egy a genetikai UH-ra, a 12. heti nuchaszűrés nincs is benne. :shock:

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Mondjuk módosításokat nem néztem, és ez ugye 1992-es rendelet.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Szerika!
most nekem is lesett h. ideje intézkedni, de van még idő :lol:
úgyis csaka 30.hét után lehet menni szerződést kötni.

Bali baba gyönyőrű :D

Timika!
Kristóf haja jó lett, nagyon jók a képek.

Zsuzsi!
Ábel nagyon huncut :lol:

orrszívás: nekem azt mondta dokinéni tegyek ki a szoba közepére egy porszívót, ahányszor átesek rajta annyiszor szívjam az orrát, ill. induljak ki magamból, Én hányszor fújom, hát nekem baromi kevés lenne ha náthás vagyok napi 5, a fene szeret tiszta ta...ny lenni, gondolom a gyerek is útálja, csak nem tudja mondani.,
szóval én sokszor szívom.
Vendég
 


Zsuzsi! Igen, neki is a könnycsatorna elzáródás v. szükület miatt kellett átmosni.

Niki! ahányszor csak szükséges lehet söt kell porszivóval kiszivni! Pelusrol én pár napja irtam, Bo-Gi-Pell vasaltból midit és juniort vettem 31-32 ft-ért. Irtam prividre is választ.

Dancsi! ezt már kitárgyaltuk hogy sajnos mindkét szülési intézményben megvan az hogy ráeröltetik az anyára hogy a császárt hogyan csinálják, egyik altatáspárti a másik EDA. Választási lehetöséget nemigen adnak sajnos. Tényleg nagyon durva hogy 5 órát vártatok! Én már a 2 órán is kiakadok de nagyon!

Zsuzsi! Ábelnek gratulálok, nagyon korán elkezdett menni!! Lidl pelus nagyon olcso ott amit irtam hétvégén. Maxi csak 29 ft

Timi! Nagyon jo az új séró!!

Norbi tüdeje tiszta de kapott cseppet köhögésre, meg vasat mert valszeg vérszegény, meg én is beteg lettem már, most ketten vagyunk taknyosak már:(

Nyúlanyó! Köszi, Orsi már jol van, de csak csüt. megy bölcsibe

Nekem is a Huggies tetszett legjobban de én is csak akkor vettem amikor nagyon jó áron adták, egyébként Libero, Pampers volt, egy ideje meg a Cien is. Én is azt szeretem igazábol ami hátul is gumis, de ha Pampers nagyon olcso akkor veszek azt is.

Exi! Remélem Petike nem lesz beteg! A vizsgaeredmény meg remélem jo lesz ha már ennyit kell várni rá!

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Jégvirág:
Ja értem, nem voltam avval tisztába, hogy az elsőre 900eft a másodikra már több 1, 5 milla mert így valóban 2, 4 milla. De ki találta ezt így ki? :D az első gyerek kevesebbet „ér” mint a második, na de mindegy lényeg hogy kapjuk.

Gyanaxi:
Én csak dicsérni tudom a dm-es pelust szerintem nagyon jó, soha nem ázott át Vivinek, és légáteresztős, és az ár is nagyon jó, főleg ha 15%-os kuponod van akkor még olcsóbb.
Barátnőm is azt használja, most volt egy éves a kislánya és ő is meg van vele elégedve.
Utólag már én is máshogy csinálnám a császár, de megváltoztatni már nem tudom 

Szerika:
Rendesen természetes úton szültél? Az őssejt miatt kérdem, mert egy ismerősöm mondta, hogy klinikán egy elég „nagy névvel rendelkező „ orvosa mondta, hogy császáros anyukáknak nem javaslott mert nagy a %-a, hogy vérátömlesztést kell kapni mivel nagyon sok vért veszít mikor felvágják. Hogy ez igaz vagy nem? Nem tudom.

Dancsi
Ezt hallottam már anyukáktól, hogy fiúknál teljesen más a dm-es pelus, én Vivinek a mai napig ezt használom, mondjuk már csak éjszaka, kell.


Ha valakinek van ötlete, szívesen várom!!!
SEGÍTSÉG!! Vivi pisil bilibe, de kaki csak a bugyiba, mit csináljak? Nem hajlandó a bilire ráülni, kakilni se a wc-re!  


A feltett képek szuperek!!!


Üdv: Ancsa

Ancsu

Lilypie First Birthday tickers
ancsuka
 
 


Ancsa! Orsi is sokáig csak bugyiba volt hajlandó kakilni, ha nem adtam rá amikor kérte akkor inkább visszatartotta, igy ö nyert a végén. Idövel azért csak leszokott róla. Szerintem adj neki idöt, ha nem erölteted könnyebben átszokik

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Karmen

Köszi! :) hát remélem le fog szokni! Nem erőltetem neki csak néha mondom nem-e esetleg a bilibe kakilna, de eddig egyszer sikerült a bilizés legelején, de azóta nem és az okát nem tudom, hogy miért! Csakis a bugyiba hajlandó!
Azért köszi.


Üdv: Ancsa

Ancsu

Lilypie First Birthday tickers
ancsuka
 
 


Ancuska!Én ilyent nem hallottam,hogy császárosnak nem lehet őssejtet venni,nekem a azt mondta mindenki,doki,védőnő,hogy lehet bárhogy!Mivel a köldökzsinórból veszik így igazán nem értem,hogy a vérátömlesztésnek mi köze hozzá?

Mi is levetetjük,a Zelion-nál szeretnénk ,mert ők Magyarországon tároják!
20140113113746
 
 


Bocs,kimaradt egy "l" betű,a tárolják-ból! :lol:
20140113113746
 
 


Sziasztok!

Szerika: Gratulálok a kisfiatokhoz! Sok boldogságot, egészséget az egész családnak :) Nagyon édes srác :)

Zsuzsu: Ábel nagyon ügyes hogy már így jár...de azért nyugodtan hagyd mászni ha mászni szeretne :)

Timika: Nagyon jól áll a rövid haj is Kristófnak :)

Ancsuka: Nagyon ügyes Vivi a szobatisztasággal!

Nálunk elszállt az ihlet...és ezt én rontottam el mert amikor magától pisilt volna mindig bilibe meg pucérkodott volna, nem engedtem, merthogy megfázik meg ilyenek...aztán most meg hiába van bugyikában, ha nem szólok rá, körbepisili a lakást.
Az előbb nagyon lazult a csaj, ruhában, bugyiban sétafikált le-föl, szó szerint riszálta a fenekét, nagyon laza csaj volt, megkérdeztem tőle: Gréti kell pisilni? Mire ő könnyedén odaveti nekem: Nem, köszi... (apjával hülyére röhögtük magunkat rajta)
Rá 2 percre halljuk csobog a pisi a földre a szoba közepén....fél métere volt tőle a bili....
De amúgy gyakran belepisil és bele is kakil gyakran, szóval szerencsére ilyen fóbiája nincs, remélem nem is lesz....

Zita: Hajrá kistesó project :)

Bea
KépKépKépKép
jégvirág
 
 


Hali.

Kármen, hát nem tudom, mi van Petivel, de estére rendesen belázasodott, 39,6-ot mértem neki, most alszik, kapott kúpot. Igazából más tünete nincs, lehet, hogy a foga...

Ancsuka, hát ez a császár-őssejtlevétel páros szerintem egy baromság... Nem hiszem, hogy sok csaszis anyuka kapna vérátömlesztést műtét közben, én sem kaptam pl. Meg szerintem aki ide ér, és így szült, szerintem senki.
Ja, és Erika csaszival szülte Bali babát, szóval ő (is) az a kivétel, aki erősíti a szabályt. :D

Képzeljétek, megvannak a szülinapi fotózás képei, igaz, hogy még nem az enyémek...addig nem is reklámozom a helyet, ahol fent vannak...pedig eszméletlen jók lettek a fotók. 8) Talán egy hét múlva megoszthatom veletek.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Ha van olyan köztetek, akinek hasfájós a babája és gyógyerek nélkül szeretne rajta segíteni, írjon nekem e-mailt (ezt a fórumot nem olvasom). Teljesen ingyen szívesen megtanítom bárkinek azt, ami rajtunk is segített. Egyszerűen azért, mert könnyen elsajátítható, mégis óriási változást hozhat egy család, és főleg a baba életébe. :) Szóval, írjatok bátran!

Réki

rikax1977
 
 


Hm, nem megy az írás... ér=ír. :oops:

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Exi!Jobbulást Petinek!!!

Csajok!Holnap megyek cukorterhelésre,hány dl víztbe kell feloldani ezt a 75 gr glükőzt???????????????????2 vagy 3 ???
Mindegy mikor csinálom meg,este reggel????????Légyszi segítsetek ebben!
20140113113746
 
 


Sziasztok!


Ancsuka: szerintem tök hülyeség ez a vérátömlesztés dolog, amit a doki mondott, mert ilyenről nem tudok. Én császárral szültem és nem volt semmi gond a levételkor és nem is mondták, hogy felmerülhetne ilyen probléma esetleg.

Köszi a gratulákat és a dícséreteket :D
szerika
 
 


Anett, hát 2-3 deciben, de jó sok citromlevet tegyél hozzá, úgy tömény limonádé lesz belőle, de legalább nem ihatatlan. 8)
Szerintem csináld meg este, főleg, hogy a cukor hideg vízben nem nagyon oldódik, így szerintem nem árt forralt vízzel ügyeskedni, aztán szépen lehűtöd, be a hűtőbe, így talán még kellemesebb, már amennyire kellemes meginni ezt a löttyöt.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Exi!Köszi!A lehűtés jó ötlet,hidegen minden ihatóbb!
Jobban van Petike?????

Szerika!Kimaradt az előbb,de Bali baba annyira édes,hogy nagyon!A tigrissel főleg! :D
20140113113746
 
 


Anett,szerintem 2 dl-ben,de ez nem bíztos.
Én előtte való este csináltam meg,tettem hozzá citromlevet,és hűtőbe tettem,így nem volt annyira rossz. :wink:
Alapvetőleg nem rossz az,csak én ugye nagyon hányos voltam.........

Szerika,nagyon-nagyon gratulálok!!!
Már gondoltam rátok nagyon,mert nem jeletkeztél!!!! :wink:
Nagyon édi a baba,főleg ahol mosolyog!!!

Timika,de édi Kristóf!!
Mi kb. 1 éve minden hónapban vágatjuk a Barni haját,(úgy nől neki mint az enyém),és minden alkalommal,úgy órdít mint a sakál!!!! :oops:
Legutobb engem sem akart otthagyni a fodrásznál!!!
Nagyon sírt,fogta a kezem,és mondta hogy ana tátá.
Még jó hogy anyukán 1 kis trolival,meg busszal leszerelte!!!!
:D :D

Pedig ha tudná hogy holnap újra hajvágásra megyünk,mendketten!!!!

Holnap megyek a bölcsibe szűlői értekezletre!!!

:D

Kép
bibi226
 
 


Anett! nekem Orsinál 2dl mondtak, Norbinál másfelet

Erika! Gratulálok, tényleg tündéri Bali!

Mi másfél évesen voltunk elöször fodrásznál, Orsi nem sirt, igaz elötte végignézte ahogy az én hajamat is levágják

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Itt az akt,fogom a pocakom, hogy el ne hagyjam :D Kép

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


ha már meztelenkedés, akkor még egy.... Kép

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Sziasztok!
Bea!
Köszi!! Nálatok valami fejlemény az ügyben? :wink:

Zituska!
Mai délmagyar! :cry:
Azért a büszke apa a jóhírt mindenkivel megosztotta! :D Akkor valószinűleg nem itt fogsz szülni, ugye? :cry:

Exi!
Petike jobban van??

Bibi!
Márk is mindig ordit a hajvágásnál! Neki is sűrűn kell vágni, kb 2 havonta megyünk. Potyognak a könnyei közben. :roll:

Enikő!
Gyanús ez a nagy csend, minden oké??? :wink:

Nyúlanyó!
Nagyon ügyi Tomdi!
Látom szeret meztelenkedni. :wink:
Nagyon helyes pofija van. :lol:

Zita

Kép
Kép
apátiné tóth zita
 
 


Sziasztok!

Anita, nagyon jól néz ki a fiad! Hogy megnőtt már! :D

Timi, Kristóf is igen jóképű kislegény!

Szerika, grat. Balu babához! Nagyon édes!

Zsuzsu, köszi a gratulát, olyan jó volt olvasni, hogy az " egészséges fiamhoz"! Remélem a továbbiakban is minden rendben lesz! Grat. a sétáláshoz! Aranyos Ábeled van! :)

Anett, szvsz azért vedd ki időben, ne legyen túl hideg sem. Én jövő hét pénteken megyek, majd írd meg, milyen volt! Bár Bencivel már voltam, nincs jó emlékem róla. Nekem az utána lévő két óra volt rossz, éreztem, hogy nem jó ez az egész a szervezetemnek. Már attól féltem, biztos nem lesz jó az erdményem, azért vagyok ilyen vacakul. Pedig nem. A megivásban meg szvsz az a rossz, hogy túl gyorsan kell meginni. A két nagyobbal megettem két zsömlét, azt kész, sokkal kíméletesebb volt...
Korábban előjött, hogy akinek egyszer volt már magas a cukra terhesség alatt, az később is esélyesebb rá. Na nekem az elsővel volt emelkedett a vércukrom, de a másik kettővel meg teljesen normális volt. Mint Anitánál. Ezt már korábban is írni akartam, csak valamiért elmaradt.

Bea, van még bőven ideje Grétinek!

Enikő, mi újság a házzal? Jól vagytok?

Mi jól vagyunk, alig van időm netezni, járjuk a boltokat, a héten megrendeltük a csempéket, kádat stb., nem unatkozom! :)

Bocsi, ha valaki kimaradt, mindenkinek szép napot!

Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Ja igen, valami eszembe jutott még.

Exi, szvsz ez a láz túl magas sima fogzáshoz. Orvosnál jártatok? Bocsi, ha már írtad.

E.

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Sziasztok!!

Zitaa: Minden oké, csak nem voltunk itthon :wink: Mamáztunk!

Reggel voltam vérvételen, lebasztak, mert késtem :lol: ... Mondtam a csajnak, hogy ha nem kellett volna 25 percet sorbaállnom a papírjaim beadásához, akkor ideértem volna időbe az ablakhoz!!! Ugyanis a lépcsőig kígyózott a sor a vérvételes ablaktól kifele....
És aztán mondja a nő, hogy miért nem kalkuláltam bele a sorbaállást az időmbe? :) Hát ez hülye! Mert szerinte ezért van ennyi várakozás, mert az ilyenek mint én késünk :lol: Csak halkan jegyzem meg, hogy időre ott voltam... Na mindegy ma olyan napom van, hogy nem tudott felcseszni.... :lol:

Bogival voltunk az új oviba, még júniusig vannak, addig el akartam még 1x-2x vinni, hogy ismerkeddjen a gyerekekkel, óvónénikkel. Hát nem lesz túl sok lány a csoportba, főleg a fiúk dominálnak. És a Szerbiából ideszerződött sportolók (kézilabdás,vizipólós...stb) gyerekeivel fog egy csoportba járni!

A Waldorfos gyerekek is kint voltak az udvaron, elég érdekesek voltak..... :lol: Sztem szörnyű az a módszer. PL felmászik a gyerek a fára és köpköd lefelé -más gyerekekre-, és az óvónénik nem szólnak rá (mert nem szabad korlátozni a gyereket :shock: !!! )
Az óvónénik nem lehetnek nadrágban, mert a szoknya látványa biztonságérzetet nyújt a gyerekeknek, ezért ilyen középkori jellegű ruhában vannak, fityulával a fejükön... Az összes gyerek fején lennie kell sapinak vagy kalapnak, télen nyáron, ez előírás. Nem játszhatnak műanyag játékokkal, csak természetes anyagokból készültekkel.
Hát nemtom....vannak jó dolgok a módszerben biztosan, de én nem iratnám ide a gyerekem!
Amúgy ha valakit érdekel, a Waldorf iskola valszeg beköltözik a Kolozsvári térre, míg az ovi kiköltözik a Napos útra Béketelepre. Most várják az engedélyeket! Ezt ma hallottam az oviba!

GErika: Még nézgelődünk, meg áruljuk a lakásunkat! :D Jól vagy?? Pocak???

Anita: nagyon édes a kis pöcsösöd :) Szoktatom magam a látványhoz :lol:

Hú bocs mennem kell, főzök, a délelőttöm seperc alatt elment a semmire, nem volt időm kaját csinálni.....
Pusza

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Karmen! Boldog névnapot Norbinak! :)

Ha vmelyikőtöknek van ötlete egy 16 hós cicifüggő végleges elválasztására szívesen venném, nekem nem megy, bár lehet túl jószívű vagyok, hogy amikor szabályosan örjöng, veri magát, sikítozik, hogy anya, cici, akkor adok neki, mintsem, hogy bőgessem. Napi 2,3 szopi van, de számonra az igény szerinti szopi addig kivitelezhető, ameddig mind2 félnek jó, nekem már nem az -lehet nyugodtan megkövezni-.

Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 



Melinda és

Kép

Kép
melinda29
 
 


Melinda, dehogy kövezlek meg,én elhiszem hogy már televan már a hócípőd a szoptatással.
Ötletem nincs sajna,az enyém hála az égnek saját magát választotta el!!
De az eggyik ismerősőm ,leragasztotta a cicijét,és mondta a Zsombinak, hogy fáj anya cicije, és nagy nehezen elfogatta a gyerkőc!! :wink:
Remélem nálad is beválik!!

Bocsi,de volna egy kérdésem hozzád,mennyi időn belül utalják a számlánkra a pénzt,ha túlfizettük az adónkat??? :oops:
Ha minden igaz,én kapok vissza! :roll: :roll:

Enikő,basszus letoltak mert késtél???
Mert mintha be lehetne kalkuláni,a sorban állást!!! :roll:
Én a múltkor kb.5 percet álltam sorba,igaz nem vérvételre!!! 8)

Hű hogy eltelt az idő,mindjárt szülni fogsz!!!! :D :D

A Waldrofos módszerről,nekem is megvan a véleményem!! :evil: :evil:
Szerintem kell a gyerekeknek a szabáyok,mert ha mindent ráhagyunk akkor aztán gyorsan a felyünkre nőnek!!!

Tegnap a fiam,a nagy eső után a tócsában tapicsklot,aztán fogta a bébi taxiját,és bele akarta dobni az árokba.
Persze nem engedtem neki,erre el akart vetődni a földön,egy darabig fogtam ,aztán ráhagytam,és mondanom se kell a legnagyobb tócsába feküdt bele!!!
Aztán angyali mosolyal közölte velem,hogy pancsi-pancsi!!
Nem is tudtam hogy sírjak,vagy röhögjek rajta!
Ahogy kinézett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :oops: :oops: :twisted: :twisted:

Kép
bibi226
 
 


Sziasztok!

Szerintem sokan fére olvastátok, amit írtam :D szóval nem az kap vérátömlesztést, aki császáros, hanem az, aki császáros és őssjetet is leveteti, mivel felvágnak és az köldögzsinort úgymond, csapolják majd 5 percig és te addig nyitva, vagy vagyis folyik belőled a vér, ezért kell nagy valószínűséggel a vérátömlesztés.
Amit itt leírtam egy ismi mondta, hogy neki pont ezt mondta el a dokija, de hogy igaz vagy nem ezt nem tudom, ezért kérdeztem, hogy császáros volt-e Szerika vagy nem? Mert ha az volt, akkor nincs miről beszélni akkor a doki, mond valamit fére vagy az ismim nem, tudom.
Hiszen én is császáros voltam szóba se került a vérátömlesztés.

Szerika: látom te is, írtál, akkor nem tudom mi is, amiről nekem ez az ismerős beszélt ??????
Én császáros voltam az elsővel és valószínű a másodikkal is az leszek (mondjuk az még kb. 1-5év), de szeretném levetetni a második gyereknél (Vivinél már nagyon a végénél voltam mikor elkezdtem foglalkozni az őssejttel így nála már nem lehetett levenni így nem is, kérdeztem rá a menetére se.
Gratulálni szeretnék én is a babádhoz, nagyon tündéri, nagyon sok finom anyatejet kívánok neki 
Megkérdezhetem ki volt a dokid? Vagyis ki a dokid? Jó privibe is! Mert a II.korházban egyelőre nem csinálnak én, úgy tudom levételt, és akkor megkeresném ezt a dokit, akinél te szültél, mert az ismim dokiához akartam menni, de így nem megyek, ha hülyeséget mond.


Ancsa

Ancsu

Lilypie First Birthday tickers
ancsuka
 
 


Cenikő:
Jajjjjjj ez a Waldorf nekem se jön be, nagyon sokan meséltek már róla és valami borzalmas, mondjuk emberek, vagyunk más-más felfogással valakinek ez nagyon bejön, mármint a módszer.

Amit nagyon jónak találok az angol ovi (nem voltam érdeklődni csak hallottam róla), oda beíratnám Vivit,(főleg ott van a másik ovitól egy köpésre, ahova majd járni fog) de nagyon drága.


Ancsa

Ancsu

Lilypie First Birthday tickers
ancsuka
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?