A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2007 júliusi babák


Na, megvolt a dokivizit. Persze löketem mit akartam volna kérdezni tőle, mert nem írtam cetlit. De sebaj. Mondtam neki, hogy kijönni tilos tábla van téve a gyereknek, ő meg jót szórakozott rajta, s kérte nézzen meg, mennyire egyezett bele a lurkó. Na, méhszáj az egyik kinyílva, másik még tökéletesen zár. Szal ettől még ülhet a lelkem 40+ra is. Aztán vérnyót mért, 110/80 - szal ideális. Aszonta, hogy ő nem írna semmit a derékfájásaimra. Há akkor ne tegye. Aztán uh. Na, ott a placenta tökéletes ennek a 38 hétnek. Egyesre lettem értékelve, nullás az max 25-ik hétig van. Na, hümm, akkor télleg még maradunk 2in1. Ja, s mondtam, hogy azétt kell a kölkemnek bent maradni, mett a nővére himlős. Há ez is mosoly tárgya lett.
Meg aztán letárgyaltuk az előző szüléseim is. Mondtam, hogy indított volt mindkettő, első burokrepesztéstől számítva szűk 8 óra mire kibújt a gyerek (ja, ha nem lett volna repesztés, ki tudja meddig húzzuk még, hisz semmi tünetet nem produkáltam még, csak a 40+ot). Aztán a második pedig a szülészetre való érkezésemtől számítva (papírtöltögetés és társai felvételezéskor) 6,5 óra után már kinti kölök vala.
Szal aki megrettent a Bori 17 órájától, annak most a Mónié mellé küldtem hasonlóan rövidebb sztorykat is.
Ja, ellenben egy dologgal "beijesztett" dokinéni. Aszonta, hogy szerinte első jeltől számítva úgy kb. 3 órán belül ebből baba lesz.
Hú, csak ne holnap, mikor elmegyek Szeredába. Na, de há nem is fog. Ja, s megtárgyaltuk, hogy mindkettőnknek (mármint nekem meg dokinéninek) megfelel a júli 5. S ha véletlen júli 5-ig nem szülnék, akkor újra kell tárgyalni a haditervet. Nem mondta, de előzetes infóim szerint mennek szabadságra.
Na, de mi 40+1 napnál osztódunk, s mindenki happy lesz.
Ja, s jövő csütörtökön nem szülünk, meghagyjuk unokatesó szülinapnak azt.
Na, mentem, kisebb csimotámnak kérvényt kell írjak az oviba, hogy jövőre is oda szándékoztatom, hogy járjon.

Kép
kissmanó
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk, aztán egy jó időre elköszönök.
Dokitól jövök... Először 169/103 majd 160/100-as vérnyomit mért.
Nincs kegyelem! Kórház! Szülésig már nem térek haza.
Vigyázzatok Magatokra és a Pocaklakókra!

Puszi Mindenkinek!
Vendég
 


anee: nem baj, ne aggódj, így lesz a legjobb. Nagyon várjuk a jó híreket, és szorítunk, hogy minden simán menjen....no de miért is ne menne simán?!

Vigyázz magadra,

Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 

 
 

Annee, vigyázz magatokra, az a biztos, hogy ott jó kezekben lesztek!!! csak nem aggódni, innen mennek a drukkok!

Manó, jót mosolyogtam a bezsámolódon, minden letervezve, baba csa engedélyre jöhet! Hát én ezt mondhattam volna a második kölykömnek, aki olyan öntörvényű, hogy még születésénél sem várta meg hogy megrepedje/repesszék a burkot, sőt a doki sem ért oda!
Szóval ha valaki akar villámszülésről hallani, az első bár oxitocin után, de meglett másfél, a második igazi , bár alig érezhető fájásokkal 1 óra alatt. ja és rögtön 2 percesekkel indítottam! Szóval most remélem beérünk majd a kórházba! :D

Mákosgubát a dédim csinálta, csak nekem, látom mindenkit felvillanyozott! :) legalább megvan az ebéd és vacsi ötlet! :)

KépKépKép
dikó1
 
 


Hellóóóóó!!
Itthon vagyunk végre!! Mindenkinek köszönöm a drukkokat, meg a köszöntéseket! Remélem mindenki jól van! Majd jövök a képekkel!
Csóókk
u.i. csajok ez elmondhatatlan (egyfolytában bőgök...)

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Hahó

De jó látni, hogy nem csak mi agyalunk még a nevén! Igaz elvileg már Maja marad, de ki tudja…tegnap após is megkérdezte, hogy most épp melyiknél is tartunk? Jaaa, és volt ám Orsi is!

Jelentem túléltem a napot, igaz most az ujjaimon kívül mást nincs is erőm megmozdítani, mindenem fáj!
Apeh-ot elég gyorsan lezavartam szerencsére!

Túl vagyunk az első NST-n! Nem volt semmi gond, igaz az nem volt szimpi, hogy a nő semmit nem mondott, csak rámkötötte, kezembe nyomta a gombot és kész, semmi magyarázat, vagy valami, hiába ez volt az első!
Brutál volt, előkerült a mellettem lévő csajnál egy sípolós kiskacsa!
Na a csaj kb 10 percen keresztül nyomkodta, már tiszta ideg voltam tőle, aztán a gyerek aludt tovább nála, nálam meg felugrott úgy a pulzusa! Aranykicsiszívecském!

Ja UH is megvolt, na az már komplikáltabban! Ugye az volt 10-kor, oda is mentem 9,45-re, de akkor még a 8 órás is ott ücsörgött!!!!!!!!!!! Mint kiderült doki sehol, csak egy védőnő van bent, aki ugye csak vért vett át és leletet adott ki!
Aztán ültünk 1 órát, és elmentünk az NST-re, onnan vissza fél óra múlva, akkor már alig voltak, aztán beadtam nekik, hogy nem bírtam a melegtől és ezért jöttem vissza később, gyorsan le is zavart a doki!
Babó teljesen okés, de még mindig faros!!!!!!!! 2 hét múlva kontroll, ha addig sem fordul, azt mondta, műtét!

Sex? Az meg miiiii? Én már nem is tudom! Igaz most védőnő is közölte, hogy előtte-utána 6 héttel nem ajánlják már….na nem nehéz ezt betartanom!

Jajj, elpityeredtem szivvin, mi lesz velem, ha már Ő is itt lesz!?

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Annee, megy a drukk, minden okés!
Kati neked is!

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Na, pakoltam a táská(i)mat a kórházba.... Megnéztem DVD-n a Dirty Dancinget (háháháhá)...

Szivvi: Jó, hogy itt vagy! Olyan cuki lehet a kis Lili. Kééépeeeekeeet :D

Annee: Aranyanyám, drukkolunk ezerrel, ne félj, minden oké lesz!!! Andris hajráááá!

Gurgi: Csak vicceltem mamma :D

Zsú: Szuper a kicsifiad!!! :)

Kép
zsuzsi**
 
 


Sziasztok!

Délutáni dinnye, és a szieszta kipipálva....Mindkettő jól esett :D

Szia szivvi! De jóóóóóó, végre otthon. Írj majd ha úgy alakul időd, és várjuk a fotókat. Bőgés....... ismerős :D én is folysmatosan sírtam, amikor anno ránéztem Blankára, meg ha beszéltünk róla, meg amikor nem volt mellettem ( mert besárgult), meg mindig.....
De hát ez van/volt, és szerintem nem lesz ez most sem másképp.
Minden jót nektek!

Mi most megyünk a játszótérre, szokásos délutáni program. Később jövök.

Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
moni1973
 
 


csajok, térjünk kicsit vissza a hazahozós cuccra léccike!
amikor jöttünk el, egy pár is ott volt a liftben a picivel, épp vitték haza, annyira szép volt! de dél felé 30 fok felett nekem olyan soknak tűnt rajt a ruha...szóval tegyük fel 30-35 fokban miben is kéne lennie? body+rugi? nem sok az? mert szerintem rajta ezek voltak...

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Sziasztok!

Szivvi!
Édes vagy, eszméletlen jó érzés lehet..várjuk majd a képeket a kis Villner Liliről. dejódejó :lol:

Megjöttünk a dokitól.
Samuka szépen fejlődik teljesen normális méretei vannak, a terhességi hétnek pont megfelel. A BPD: 93mm a combcsontját nem tudom..kb. 3000 gramm..a doki azt mondta, hogy 3 kg. biztos van.
Ja, elöször egy majd 2 ujjal is megvizsgált..na az elég kellemetlen volt, picit nyögtam...nemtom mit csinálhatott de olyan volt mintha tágítana..viccen kívűl. A méhszáj zárt.
Viszont picit magasabb lett vércukrom, úgyhogy diéta van.
Elküldött diabetológushoz is. Aki annyit mondott, hogy a terhességi cukorbetegség legenyhébb változata, nincsen gáz de oda kell figyelni. Megszúrtak 6-3 volt 1 órával kaja után. Max 7-ig mehet fel.
No ez van velünk.
Meg is lepődtek, hogy 12 kg. nem sok..a cukrom mégis magasabb...és hogy most fogyni fogok..vmennyit.

Zsu!
Örülök a jó híreknek..na majd a front! :lol:

Anneenak!
Megy a drukk, vigyázz magatokra! Puszilunk!

Dikó!
Ez igen. Én is ilyet szeretnék! :lol: sebes vonat-gyors vonat...
torolve_20131003125716
 
 


Gurgi: Cukorrr??? Jaaj, mamma... mondjuk még ki lehet bírni talán. Azért vigyázz magadra. Samuka egy csodafiúúú! Édeske 3 kiló :D
Panna szerintem kb annyival születik majd :)

Emi: Én azt hallottam, hogy a csecsemőknél a fő öltöztetési szabály az, hogy a mi érzésünknél egy réteggel több legyen rajta. Tehát ha nekünk má a saját bőrünk is sok, akkor bőven elég egy body. NEkem a védőnő is mondta, hogy valószínűleg hazahozatalhoz is elég lesz. Azért én viszek egy ujjatlan, vékony rugit, hátha szelesebb lesz az idő. Mondta azt is a védőnő, hogy a nyakánál (a tarkónál) hátul kell nézni, és ha ott meleg, akkor béjbnek melege van.

Kép
zsuzsi**
 
 


Moni,Dikó én is kb. ilyen szülést szeretnék.Csak az a baj,hogy ezt senki nem garantálja pedig biztos nem félnék akkor ennyire.

Jaj Szivvi én már el is felejtettem,hogy te is már megszültél annyira csak Bori volt az eszemben.Bocsi.Kíváncsi vagyok a képekre.

Annee sok sikert előre is a szüléshez.
pillangó7
 
 


na én is a bodyra tippeltem, jajj, mi lesz ezzel a gyerekkel, hogy fogom én felöltöztetni?!

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


Zsuzsii!
Jaja..cukkeroni.
Azt mondta amúgy a diabetológus orvos, hogy a szopi alatt is laza diétát csináljak és akkor vissza fogok fogyni szépen nem a béb előtti hanem arra a súlyomra amilyen voltam..2 éve..
Szopi alatt ne igyak csak ásványvízet és tejserkentő teákat..viszont abból bármennyit..gyümilé+édesség elfelejtve..viszont gyümit lehet enni, kivéve banánt..de a szőlővel is vigyázni kell. (mindenféle fehérkenyér, fehértészta elfelejtve) barnát szabad..sok zöldség+fehérje+husika...

Öltöztetés: ugyanezt mondta a védőnőm, tarkónál kell megnézni, hogy izzad-e a baba..a kézfejük-lábfejük általában hideg, ez normális, ettől nem szabad megijedni..nem azt jelenti, hogy fáznak..
torolve_20131003125716
 
 


No majd jövök később..
Mindjárt itt vannak a szüleim..még jó, hogy kafa is aprósütiket vettem..meg fagyitortát..klassz lesz nézni ahogy falatozzák..
:wink:
torolve_20131003125716
 
 


Annee! Drukkhegyeink övezni fognak, az tuti. Jók legyetek, s hamma-hamma visszatérni Andriskával.

Szivvi! Jó, hogy megjöttetek. Ezek szerint no probléma utólag. Há-há. Szuper anyuci szuper Lilikéjével a befutók, semmi gubanc nélkül. Ez igen, le a kalappal előttetek.

Ildi! Na ne! Épp attól félek én is, hogy levegőt sem lesz időm venni. Monnyuk az egy óra intenzitástól nem félek, hanem attól, hogy valahun útban kap el, onnan hazajönni cuccosért (persze, mondanom sem kell, most sem vagyok még bepakolva), majd vissza a szülészetre (ez elvileg max 6 perc kocsival, gyalog - nem pocis kismamiknak - olyan 20 perc). Csak érjünk oda, nehogy mán valaki más szülessen meg helyettünk. :wink:

Kép
kissmanó
 
 


Ritus! Samukáért mindent! Sőőőőt. Gondolj csak bele, mi lett volna, ha minnyán az elején így indítasz? Mán benne vagytok az elvi uccsó 4 hétben, sétagalopp lesz ez a kis visszafogás. Persze tutibb lenne, ha ma szüleiddel te is bekaphatnád az aprósütiket vagy fagyit. De ha nagyon kéri Samu bébi, akkor icipici engedélyezve. Csak a diabetológus ne tudja meg. :wink:

Kép
kissmanó
 
 


Na, mentem apa után a szervízbe, hurrá, nem kell 4 hónapot várni míg a járgányának ajtót+ablakot cserélnek. Pikk-pakk, ma beutaljuk az ótót, pénteken meg mán jöhet is hazafele (igaz, ótó nem szülni megy, elég lesz neki a másfél nap) :wink: :wink:

Kép
kissmanó
 
 


Manó, neked jó, közel van a kórház, dde nekem csúcsforgalomban legalább másfél óra!!!! szóval bízom egy esti indulásban, mindenképp próbálom rábeszélni manócskát, hogy csak akkor bújjon, ha már a biztonságos szülőágyon vagyunk! :)

Szivvi, még nem ismersz, akkor csatlakoztam, amikor már babáztál, nagyon gratulálok a manócskádhoz!!!!!

Gurgi, cukor :( Öltöztetésnél én is anácstalan vagyok, nekem a fiúk téli-tavasziak voltak, ez még nekem is újdonság lesz... Mindenesetre bekészítek egy rövid és egy hosszúujjú badit, egy vékony pokrócot , meg textilpelust, azután majd az időtől függően melegebb vagy lazább ruciba öltöztetem.

KépKépKép
dikó1
 
 


Sziasztok csajok!

Nagyon meg vagyunk nyugodva. Egonnal minden rendben. Szép volt a kis szivecskéje és végig ébren volt, sokat rúgkapált. Két orvos is megnézte a papírjaim és elengedtek. :D

Emi! Nekem nagyon szimpi az nst-s. Biztos a sok problémánk miatt, már ismer és sokat segít, meg öö is sokat mesél magáról, a fiáról.... Ma, amikor megérkeztem, már mosolyogva mondta, hogy kaptam idööpontot császárra és elment megkeresni a Török füzetét, hogy megmondhassa mikorra.

Szal, jövöö hét kedden születik Egon, ha öö mást nem gondol. Pénteken újabb nst, valószínüü az utolsó. Szombaton reggel a dokim még egyszer megnéz minket a kórházban. Hétfőn be kell feküdnünk és kedden lesz a nagy nap. Olyan boldog vagyok!!!!

Beszéltem a dokimmal is. Ő is újságolta, hogy akkor kedden... :D

Szilvi! Annyira örülök nektek. Már megint sírok.... Nagyon várom a képeket és a részletes beszámolódat. Sok-sok boldogságot nektek!!!

Annee! Sos-sok drukk!!! Gondolj arra, hogy a kórházban mindketten biztonságban vagytok. Minden rendben lesz és Andris is nemsokára kibújik.

Manó! Nagyon örülök nektek is. Azért nem rossz egy 3 órás szülés. :D Beszélgess Grétussal, hogy maradjon még.

Gurgi! Sajnálom a cukrod. Én csak tudom, hogy milyen... de nekem azt mondták, hogy szülés után lefelejthetem.
molkata
 
 


Szia Szivvi, nagyon vátrunk ám! És várjuk továbbra is a képeket!

Emi, GUrgula, gratula a jó eredményeknek, azt a kis diétát most már fél lábon állva is kibírod! :wink:

Tapasztalt anyukááááák! Csatlakozom Emihez: és miben fogjátok altatni a bébit? Nekem van egy pokróc behúzva, meg van egy könnyű kis hálózsákocska, ujjatlan, pamut. Ez utóbbi jó ilyen dög melegben? Aztán ha kcisit hűvösebb van, jöhet a pléd. Na persze, ki tudja, mi lesz júliusban, lehet, hogy zimankó. :? És jönnek majd az anyai ösztönök, vagy akkor is ugyanilyen elveszett leszek? :?

Kép
nenoke
 
 


Kata, hurrá, hurrá!!!! Akkor egy héten belül minimum két új baba várható! András és Egon!!! :lol: És még ki tudja, a lehűlés hányakat hoz elő. :lol:

Kép
nenoke
 
 


Juppi-jé-jé-juppi-juppi-já!
Kata! Ezek a hírek az én szemszögemből ítélve csodálatosak.
Először is ami a közelebbi jövőt, azaz a jelent illeti: kisfiad hozta a megnyugtató formáját, s dokkerek is elégedetten nyugtázták ezt.
Másodsorban pedig asszem neked is jobb, ha a keddre esett a dokik voksa s nem csütörtökre. Ja, s érdekes, a vonalzód szerint is épp kedden kell érkeznie a fiatalúrnak.S addigra páros is megérkezik majd német honból, ugye?
Tényleg, őt majd beengedik, hogy ott lehessen mikor fiacskája először szív oxigénes levegőt?

Amúgy azt el is felejtettem írni, hogy a magzatvizem kezd rohamosan fogyni, de még azért a kisasszony nem szenved hiányt, szerintem a fölösleget kiszorította. De akkor minek akkora a pocakom? Ellenben a magzatvíz ami jelen van, az eléggé tiszta, csak némi bőrdarabkák vagy hogy a francba nevezte dokinéni azokat a foszlányokat amik állítólag béb bőréről válnak le, na olyanokbó úszkált egy kevés.
Elérkezett a nap fénypontja: megebédeltem: lecsúszott egy negyed dinnye. Már nagyjából három napja ez az ebédkém. Csak tudnám, hogy az a dög mérleg mi a fenét mutat?
Különben azért álltam rá (már jó ideje nem tettem), mert apa a reggel megmérte magát (ő sincs megelégedve, dühébe felült a szobabiciklire - amit én tökéletes baromságnak tartok, jó lom a házban meg porfogó, s itt nem Uxit akartam bántani)

Kép
kissmanó
 
 


páros=párod

Kép
kissmanó
 
 


Manó és Nenoke! Köszi szépen! Nagyon aranyosak vagytok. Csuda jó hírek ezek. És úgy ürülök, hogy nektek is megnyugtatókat mondanak.

Párom megérkezik addig. Itt a műtőbe nem szabad bejönni, de a műtő ajtajában várhat (beöltözve kórházi cuccba). Egont, ahogy kiveszik, először megmutatják nekem, talán meg is simogathatom, beszélhetek hozzá. Utánna kiviszik és apa mehet vele. :D
molkata
 
 


Emi üdv a klubban (faros Lurkók között) érdekes a találkozos Lányok császárosok lesznek?!
az első nst nekem is így zajlott még egy kis plusszal:nálunk nem "kötik "rád a szerkentyűt hanem neked kell fogni kb 4 perc után remegett a kezem mert ha lazitottam eltünt a szívhang!

Szivvi örülök hogy tényleg haza mehetetek ma!Nikinek szóltam hogy nem megyünk hétfőn.

én ma ellógtam a felkészítőt.képtelen lettem volna odáig elmenni.

Kata örülök a jó híreknek főleg hogy apuka is oda ér.
nálunk bent lehet a műtőben ,eddig ugy van hogy jön is.
utána megy vele fürödni.

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


kati ez szupiii!
bocsi, hogy mai tali nem jött össze, de a végére úgy kipurcantam, hogy remegett mindenem :shock: (brutális az a hegy az sztk és a kórház között!)

na én eddig nem gondolkoztam komolyan a császáron, de ha nekem nem programozott, mint neked, akkor a szülés várható dátumán, vagy ha addig beindulna a dolog, akkor aznap?
vagy így, hogy 2 hét múlva uh kontroll, akkor tuti küldenek majd engem is tovább vizsgálatra és adnak is időpontot?
bocsi, de tényleg nem is gondoltam még erre :roll:
pedig mivel nem kicsi a gyerek eleve, nem hiszem, hogy már nagyon forgolódhat, nincs sok hely....

megnyugodtam ruhaügyileg, köszi az infókat!
igen nekem is nagy dilemmám, hogy aludni miben is fog? arra védőnéni azt mondta, elég egy rugi!

amúgy jobban örülnék egy konkrét császáros időpontnak, mert akkor apuka nálunk is ott lehet, tudna szabit kivenni, de amúgy kérdéses lenne...

gurgiii, jók az eredményeid, mi bpd-nk is 93 :lol: igaz súlyt most nem mondott, mert a végén estem oda...

na és a legjobb a mókahely hívott, nem tudnak meglenni nélkülem! szóval holnap reggel mehetek be, mert most lett kész a kinevezés módosítás, ami marha jó poén, mert közig-munkaügy és elvileg januártól változtunk, de még csak most lett kész és most írjuk alá, fél év!!!4 addig mi volt? feketén? :o

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


a fene a végét kicsire állítottam, de nem jött össze, szóval az utccsó off!

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
lynia-
 
 


No. Anyukám jó arc volt, kivette a kosárkából a csokikat..ugyanis felhívtam a doki után, hogy mi a pálya..
Ja, megkínáltam őket fagyitortával..elmentem WC-re..Hallom anyukám mondja Atinak és Apunak, hogy gyorsan együk meg, hogy Rita ne lássa..ne essen neki rosszul.
Nagyon édesek voltak, hoztak ezt-azt..babamosószert is..háhá
Tiszta lázban égnek..apukám szerint jövő héten szülés lesz!! :lol:
Szerinte László napon..kész..Szal be van indulva a kiscsaládom.
torolve_20131003125716
 
 


Nekem ez a programozott szülés is tetszene mint Katának.Megbeszéljük melyik nap és pikk-pakk kiemelik belőlem a bébit.

Gurgi nekem a koleszterin szintem magas. Nem tudom ezzel mit kezdenek majd vasárnap dokinál kiderül.
pillangó7
 
 


homeoszakértők vajúdás alatt jó a cimicifuga?Ugye ez a könnyebb tágulásért van?Köszi előre is.
pillangó7
 
 


Köszi mindenkinek a bíztatást meg a gratut a jó eredményhez..

Olyan kafa kis diétás könyvecskét kaptam..tele könnyű étrenddel..hajrá-hajrá..
Garantált fogyás!!!!!! az tutteroni!

Emi!
Nektek is 93 mm a BPD! Juhéjj..amúgy gép 36-37-ik hétre tette Samukát a méretei alapján, szal pont jó. A cukor vszínű, hogy most ugorhatott meg..waze :(
torolve_20131003125716
 
 


Pillangó!
Sztem a koleszterin annyira nem gáz..a cukor rosszabb.
Persze biztos arra is oda kell figyelni.

A Bába válaszolban, ezt írják a cimicifugáról:
a kismama sokat beszél, a legrosszabtól fél és mindent sötét színben lát, "hát mégsem jön a gyerek" a kontrakciók eredménytelenek, görcsös jellegűek a csipőben.
(szó szerint ez van)
torolve_20131003125716
 
 


Csajok, rámtört a szomorúság...:( Sírás van a torkomban. Kaptam egy levelet az Apehtől, hogy ellenőrizni akarnak 2002 és 2006 között. Holnap kellene bemennem egyre. Hát én nem fogok, mert nem akarom, hogy a gyerekem papírjaiban az legyen, hogy szül. hely: Budapest, Haller utcai APEH... bakker,, nincs jobb dolguk. Minden szart befizettem, de ezt nem nyelem le. Pont a legmelegebb napon, ráadásul egykor. :shock: :shock: :cry: :cry:
Holnap felhívom őket, hogy mit akarnak tőlem... a levél anyukáméknál van, mert oda érkezett...
Most nem vagyok valami jókedvemben.... :cry: :oops:

Kép
zsuzsi**
 
 


Zsuzsi!!
Sajnálom! Szerintem hívd fel őket, hogy utolsó idős kismami vagy. Bízom benne, hogy elnézőek lesznek és napolják az ellenőrzést.
Azért sztem. ez elég erős és meggyőző indok..Na és pláne, hogy baromi meleg lesz..
torolve_20131003125716
 
 


Azt mondta Balázs könyvelője, hogy minden rendben lesz, ha kell, akkor meghatalmazom őt, és bemegy helyettem. Holnap kérek egy másik időpontot.

Kép
zsuzsi**
 
 


Extrán keményedem, fáj a derekam... :shock: Ez a jósló? :roll:

Zsuzsi ne légy elkeseredve. Ölellek!!!!!!!!!!!!!!!!!

kispiskóta
 
 


Zsu!

Ma kérdeztem Ágit a jóslóról. Azt mondta az is az ha kinyomja pl. a kis hátát..
Az is fájásnak számít..
torolve_20131003125716
 
 


Köszi csajok a drukkokat!

Gurgi! Én szoktam mérni a cukrom és ha kicsit több szénhidrátot eszek, az még nem gond, de bármi cukor nagyon megdobja. Azt nem szabad.De gyümölcsöt igen!!!!! :D

Émi! A faros babáknál a veszprémi kórházban az a protokol, hogy a kiírt dátum utánni napon be kell feküdni, ha nem indul meg s aszülés addig. És akkor ott kell lenni, amíg el nem kezdődik és akkor megcsinálják a császárt.
Nálunk a lombik miatt más a helyzet. Mint kiderült, ezért volt ennyi flowmetria és riogatás is. Másképp kezelik a lombikbabákat és a kiírt dátumon megcsinálják a császárt is. Mondjuk, ebben az esetben a fogantatás időpontja tuti. Tehát, biztos hogy letelik a 40 hét. Ezt az NST-s nővér mesélte.

Ja! Az az emelkedő tényleg brutális. Már meg sem kockáztatnám...
:oops:

Esztora! Eddig, tényleg úgy néz ki, hogy császárosok leszünk, akik találkoztunk a Balatonon... de még azért változhat... Mindenkinek azt kívánom, hogy olyan legyen, amilyennek elképzelte.
molkata
 
 


Jaj el is felejtettem írni Kata, hogy jövő kedden nagyon fogok drukkolni Nektek!!! És milyen jó lesz kedd délután már Nektek!!! :D

Gurgi, ma az nst-n egy csomószor keményedtem és kidugta a hátát, de nagyon mérhető dolgokat nem mutatott. Itt van: Kép

kispiskóta
 
 


Sziasztok!

Elnézést a zavarásért, csak Times üzenetét jöttem továbbítani:

" Jól vagyunk, kicsit korábban, mint anyu szerette volna, de 2007.06.20-án 4óra 32 és 39 perckor 1990g és 2170g megszülettünk. A koraszülött osztályon vagyunk. Bálint és Kristóf. "

Boldog babavárást Mindenkinek.
Vendég
 


Zsuu!!
Az enyém is hasonló, mindjárt felteszem!
Te nyomtad azt bigyót, amit neked kell ha nagyobb mozgást érzel?
Én asszem 4szer nyomtam le..
Ágival sikerült taliznod??

Times!
Sok szeretettel gratulálunk Bálint és Kristóf érkezéséhez! Sok boldogságot, jó egészséget és sok tejcit, hogy szépen hízzanak a kis lurkók!
Puszilunk benneteket! :lol:
torolve_20131003125716
 
 


Zsu!
A gép sajnos nem működött rendesen, volt, hogy kihagyott...de hallottam, hogy elég rosszul működnek amik ott vannak..nem mind persze...
torolve_20131003125716
 
 


Csáá!
Gyorsan hozom a képeket!
5 perces Lilkó
Kép
Kép
Kép

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Kép
torolve_20131003125716
 
 


Gratula Timeséknek is! Sőt dupla, hisz két lurkó van!
Sok tejecskét s főleg nyugit nekik, hogy hamar nőjjenek meg a fiúk.


Köszi Hajni a tudósítást. Neked további boldog pocis heteket, hisz látom a vonalzódon, hogy fiacskádnak tesója készül.

Kép
kissmanó
 
 


Times
Gratulálunk Nektek, jó egészséget, sok örömet kívánok a kicsikben!!

KépKép


KépKép
szivvi
 
 


Szivvi igaz én már láttam Lilit de még mindig azt mondom gyönyörű!

Times gratulálok!

Bridzsi

Kép
esztora
 
 


Szivvviiii!!

Lilike nagyon kis cuki és tiszta anyja! :lol:
Egyem milyen édike, alszik..és hogy tartja a kicsi kezét..
torolve_20131003125716
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?