Kedves Éva,
Elnézést, hogy nem válaszoltam a nyugtatással kapcsolatos kérdésedre.
A kezdeti sírós szakaszban nyugtatom, de ilyenkor leginkább próbálom valamivel elterelni a figyelmét: pl. elkezdünk pakolászni, vagy fényképeket, könyveket veszek elö. Nálunk is volt olyan, hogy hajnalban felébredt (szerencsére manapság már átalussza az egész éjszakát) és tévét akart nézni vagy a zongorát akarta kalapálni. Mondtam neki, hogy nem szabad, mert most mindenki alszik, a papa is, a mama is, a Bogár kutya is, és ha felébrednek a zajra, úgy megijednek, hogy sírni fognak. Egy kicsit durcáskodott, de többet nem követelözött.
Manapság ha elkezd hisztizni és erösen sírni, erélyesen rászólok (nem kiabálok), hogy hagyja abba, ne hergelje fel magát nagyon, mert nem akarok takarítani utána. (Azt nem mondom, hogy "ne hányj", nehogy ezzel ötletet adjak neki.) És nem figyelek rá. Amikor látom, hogy lenyugodott, megölelem (de abból a kissé hidegebb fajtából; nem tudom, mit szólna hozzá egy pszichológus, de nem is nagyon érdekel), és mondom neki: "Szent a béke?"-"Senabéke." És minden rendben. És egyre ritkább az ilyen jelenet. Persze, a legjobb megelözni ezeket, de nem mindig sikerül. És ha látom, hogy okkal sír (beütötte magát), természetesen dédelgetem egy picit. Az a megnyugtató az egészben, hogy látom, nagyon segítökész és kedves kislány kezd belöle formálódni, depressziónak nyoma sem. Persze, erröl inkább majd 10-15 év múlva lehet biztosan nyilatkozni
Éva (és a többiek): ti hogy próbáljátok megelözni ill. kezelni a hisztiket? (Hoppá, témát váltott a klubunk...)
Minden jót, sok szeretettel:
JuditMex