Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma reggel a kislányom fejébe találtam egy kullancsot és rettenetesen megilyedtem. Van egyfajta betegség amit a kullancs csípés okozhat ha fertőzött a kullancs (nem jut eszembe mi a betegség neve) de ha jól tudom akkor lebénulást és halált is okozhat. Kérem aki tud erről valamit az írjon mert nagyon félek. Ha van valakinek ilyen a környezetébe akkor mik voltak az első jelek annak, hogy fertőzött volt a kullancs!!!!! Számomra még félelmetesebb az, hogy a fejébe volt!!!!!!!!!!!!!
Nagyon féltem a kislányomat, most 2 éves.
Várom a válaszaitokat!!!!!!!!!
üDV. Renáta
Névtelen
 


Én is mindig félek a kullancstól, bár (lekopogom soha nem volt még szerencsém hozzá!)
Az origón (www.origo.hu) találsz néhány cikket, aminek a nevét elfelejtetted, az a Lyme-kór. Így keress rá! És itt jön a cikk:

1909-ben a svéd A. Afzelius felfigyelt arra, hogy kullancscsípés után idűlt vándorló bőrpír jelenik meg a betegen. Az egyesült államokbeli Lyme városkában 1975-ben egy, a gyermekek körében terjedő betegség tör ki, amely ízületigyulladással jár. Pár héten belül kiderül, hogy a betegséget a kullancs terjeszti. A kórokozót 1982-ben sikerül azonosítni, megállapítják, hogy a Lyme-kórnak nevezett betegséget a Borrelia burgdorferi nevű baktérium okozza.
A betegség második szakaszára az idegi, szív- és ízületi panaszok jellemzőek, míg a betegség harmadik szakasza a fertőzéstől számított egy vagy több év múltán, rendszerint rövidebb-hosszabb tünetmentes időszak után kezdődnek el. Elsősorban bőr-, idegi és ízületi tünetei támadnak a betegnek.
A baktériumellenes gyógyszerek nagy választékának köszönhetően a Lyme-kór viszonylag könnyen gyógyítható. Bővebben lásd: Élet és Tudomány 1997.május 2., A kullancs és a Lyme-kór.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy kullancs leggyakrabban az erdőben dolgozó, az erdőhöz közel lakó, no meg a turistákat csípi meg. A Lyme-kór baktériumát a bőrbe oltja be a kullancs. Ezt követően rövidebb-hosszabb lappangási idő (3 naptól egy hónapig terjedő idő) következik, majd apró folt jelenik meg a bőrön. Jellemző, hogy a bőrpír kifelé terjed, s a közepe gyakran meggyógyul. A betegség első szakaszában amolyan "nyári infulenzá"-ra emlékeztető panaszai támadnak a betegnek, hidegrázás, láz, fejfájás stb. De az is előfordulhat, hogy a kórokozó jelenléte ellenére a betegnek nincsenek tünetei.
A kullancsok által terjesztett másik betegség az agyhártyagyulladás, amelyet a Meningo-encephalitis nevű vírus okoz. Az agyhártyagyulladás kórképe kétfázisú lefutást mutat. Az első fázisban 3-4 napos lappangási szakaszt követően influenzához hasonló tünetek jelentkeznek: fej-, has- és végtagfájás. A tünetek rendszerint 4-6 napon belül megszűnnek. A második fázis (a fertőzött betegek csak kb. 10%-nál játszódik le) magas lázzal, erős fejfájással, hányással és bénulási tünetekkel jár. Bár a gyógyulás valószínűsége jó, mindig vannak halálos kimenetelű esetek.

Itt a vége.
Remélem tudtam segíteni és semmi baja nincs a kicsinek!
Juca
juca (juca)
 


Renata !
Szerintem mindenkeppen vidd el a gyerekedet orvoshoz. Max.hazakuld,hogy nincs mitol felned.
A noveremet nyaron valoszinuleg kullancs csipte meg Mo.-on es amit Juca leirt az szinte mind elojott ! Nala influenzaval kezdott tehat fel sem figyelt ra senki, utana nagyon kemeny izuletfajdalmak ( a nyaka fajt ) aztan mar annyira fajt a feje is ,hogy kb.1 hetes kinlodas utan (mar szinte halucinacioja is volt) elment a korhazba ahol azonnal infuzion keresztul antibiotikumot nyomtak bele !
Nem akarlak ijsztgetni, de szerintem is szornyu
a kullancs-csipes,foleg hogy nem tudod fertozo-e.
En ezutan a nyar utan minden kullancs-csipest inkabb megvizsgaltatok minthogy megegyszer ilyen tortenjen a csaladunkba !!! (nagyon megilyedtunk!)
Talan ha elobb fordult volna orvoshoz mindez megelozheto lett volna (marmint a fajdalmak!)
Szia,
Csilla
LCsilla
 

 
 

Sziasztok,
A legjobb szerintem a megelõzés. A kulancs-csípés ellen nem sokat lehet tenni (bár llítólag e megfelelõ, zárt öltözködés meg szúnyog- kullancsriasztó spray hatásos), a fertõzés ellen azonban igen. Létezik védõoltás, három adagból áll, be kell adatni a lurkónak. Mi most vettünk egy kis házat a Cserhátban, pont ott regneteg a kullancs, és láttam egy fél cm nagyságút is!!! Iszonyatosan undorító volt, ha eszembe jut ráz a hideg. Viszont mindkét ygerekemet be fogom oltatni meg magamat is. Nem éri meg reszkírozni.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!
Félreértések elkerülése végett: a védőoltás csak az agyvelőgyulladás (encephalitis) ellen véd!!! A Lyme-kór ellen nincs oltás, de az antibiotikummal gyógyítható. A fertőződés valószínűsége annál nagyobb, minél több időt töltött a kullancs a bőrben, tehát fontos a bőrünk gondos átnézése. A Lyme-kór jellegzetes tünete a csípés helye körüli körkörös, egyre növekvő bőrpír.
Egyébként a László Kórházban van Lyme-ambulancia.
Remélem, tudtam segíteni.
Üdv: Pele
Pele
 


ZSoka, en is beoltattam a gyerekeket, de az orvos azt mondta, hogy arra vigyazni kell, hogy a kolkok a kullancsszezon elott kapjak meg az oltast, mivel ha az oltast kovetoen kerul a kullnacs a borukbe, erzekenyebbek az encefalitiszre. A harom oltas kozott meghatarozott idonek kell eltelnie, szerintem erre is kerdezz ra az orvostol.
A parom( Donvito, ha meg valaki nem tudna...Kép )
rengeteget jat a termeszetben, mivel biologus. Mi azt hisszuk, hogy ruhan keresztul nem kerul a borbe az a vacak kullancs. A parom neha ugy ment a hegyekbe, mint egy asztronauta, csak a szeme latszott ki a cuccokbol, megis volt olyan, hogy csak a hatabol 7, azaz het db kullnacsot piszkaltam ki. Volt Lyme-korja is, de mazlinkra csak a legenyhebb fajta, ami a kullnacs csipese koruli borpir, amit Pele is leirt. De a dolog lehet ennel sulyosabb is. A fiam hona alatt is talaltam kullancsot mar az iden, pedig meg nincs is szezonja. ( ot azonnal beoltattuk, amikor Tihanyba koltoztunk, allitolag ez egy fokozttan veszelyes terulet...)
UDV
Eva
Eva
 


Sziasztok!

Köszönöm a leveleiteket. A kislány most magas lázzal és megfázással küszködik. Én egy kicsit aggódom de az orvos szerint csak véletlen egybeesés, hogy így egymás után jött. Azt el is felejtettem megkérdezni tőle, hogy a kullancs csípés veszélyre van oltás, de az hány évig véd? Mert ha minden évbe 3 szor kell beoltani a gyereket az azért eléggé megrázza lelkileg szerintem. Agyhártya gyulladás ellen beoltattam mert csak egyszer kellett és egy életen át megvédi. De évente 3-szor és nem is vagyunk olyan környéken azt azért soknak találom.
Ha valaki tudja mennyi ideig véd az oltás, kérem írja meg.
Előre is köszönöm R
Névtelen
 


Sziasztok,
Most a hosszú hétvégén ott voltunk a kis falunkban. Kullancsot nem láttunk egyet sem, viszont beszéltem egy nénivel akinek a fia 29 évesen halt meg kullancs-csípéstõl Kép. Tizenhat évesen az agyhártyagyulladást (kullancscsípéstõl) még átvészelte, de késõbb agyvelõgyulladást kapott a kullancs miatt és az sajnos elvitte. Azt hittem, ott helyben felállok és elszaladok. De a tulaj, akitõl vettük a házat, oltatja mgát, meg a gyerekeit, és bennük rendzseresen van kullancs, és semmi bajuk szerencsére.
A kullancs elleni védõoltás nem évente háromszor van, hanem a második az elsõ után egy hónappal, utnáa pedig kétévente vagy hogy kell ismételni (egy oltást).
Mindenesetre holnap megyek a gyerekekkel tanácsaadásra, rákérdezek majd. Kb. egy hónap múlva megyünk leghamarabb Kutasóra, Éva, nem tudom, ez mennyire számít hosszú idõnek... Na majd a dokit kikérdezem.
De a kirándulás utáni este alaposan átbogarásztam õket... (Sehol semmi Kép)
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!

Mi napi egy Polybé tablettát szedünk kullancsos idoszakban. A boron át kipárolgó szagát nem szeretik a kullancsok, nem csípnek meg. A doki nénink javasolta, nem 100%-os a módszer sikere, de nekünk eddig bevált. Érdemes még kipróbálni az Autan nevu, gyógyszertárban kapható stiftet. Szerintem jobb, mint a spray, nem megy a gyerkocok szemébe, az illata is elviselheto.

Üdv
Iboly
Iboly
 


Sziasztok,
a polibét én a múltkor egy túrázós topikban olvastam, a következõképpen: a kirándulás elõtti nap elkezdi szedni, az elsõ alkalommal 2 szem, utána minden étkezésnél 1. A klérdés csak az, hogy aki olyan területen lakik, ahol soka kullancs, akkor álladnóan szedje? A srác elmondása szerint a módszer (nála legalábbis) száz százalékos, de a második nap után mindenki megmondja, hogy polybét szedsz (a szaga...)
És állítólag a Gerosan is beválik...
üdv
Zsóka

ui: Iboly, ezek szerint ti folyamatosan szeditek? Hol laktok?
Zsóka (zsóka)
 


Még egy: most kaptuk meg (hétfõn) a kullancs-védõoltás második adagját, a fiam is és én is hõemelkedés, piros torok, köhögés. Egy barátunkaz oltás után ugyanígy járt, mellékhatás... Járt még így valaki?
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Zsóka!

Amíg túrázni jártunk, mi egy nappal elobb kezdtuk el szedni, de tavaly kiköltöztünk a Pilisbe, ami állítólag igencsak kullancsveszélyes hely. A legkisebb fiókámban találtunk egy kullancsot egy hete Kép és azóta szedjük folyamatosan. Szerintem, abba se hagyjuk őszig. Tiszta dinka vagyok, hogy nem gondoltam rá hamarabb. Természetesen a kicsi ma belázasodott, most aztán aggódhatok, hogy vajon van-e köze ennek a láznak a kullancshoz. De nincs borpir, remélem, ez jó jel.
Én egyelore nem érzem a családon a Polybé szagát, de lehet, hogy azért mert én is szedem. A vizeletet viszont nagyon sárgára színezi.
Talán nem baj a rendszeres szedés, a B vitaminok különben is jó hatással vannak az idegrendszerre, ami nekünk, mamáknak csak hasznos lehet Kép

Üdv
Iboly
Nem emlékszem, a nagyok hogyan reagáltak tavaly az oltásra, de idén még kapnak, kiváncsi leszek.
Iboly
 


Szia Iboly,
Köszi! Remélem, minden rendben lesz nálatok. Meddig figjátok szedni? Ma olvastam egy újságban (Baba magazin), hogy állítólag tavasztól õszig tart a kullancsszezon. Meg hogy nem jó folyamatosan szedni, merthogy felhalmozódik a szervezetben(????) Ezt nem értem, mivel ha jól tudom, a B vit. viízben oldódik, tehát a felesleg eltávozik, nem pedig zsírban oldódó, amikor felhalmozódik a szervezetben. Majd holnap megjkérdem a dokinént, úgyis ki kell hívni, már alig átunk, olyan rosszul vagyunk. Nem hiszem egyébként, hogy az oltás szövõdménye lenne. Orrfolyás, torokfájás, köhögés (a gyerkõcnél), ízületi fájdalmak, plusz szegény hány is.
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Szia Zsóka!

Akkor nagyon vacak gyermeknapotok lett! Jobbulást kívánok nektek és majd én is kiváncsi lennék, mit mond a doktor nénitek.

Minden jót!
Iboly
Iboly
 


Szia Zsóka!

Akkor nagyon vacak gyermeknapotok lett! Jobbulást kívánok nektek és majd én is kiváncsi lennék, mit mond a doktor nénitek.

Minden jót!
Iboly
Iboly
 


Bocs, kétszer böktem.
Iboly
 


Szia Iboly,
az nem kifejezés... Csütörtök óta laig alszom (persze õ sem alszik jól). Ott alszik mellettem, tízpercenként felsír, úgy sajnálom... Majd jelentkezem,
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Szia Zsóka!

Jobbulást Nektek! Úgy látszik, ez egy ilyen időszak, nálunk hányás-hasmenés van a kicsinél, a nagynak "csak" a hasa megy szerencsére. Úgyhogy mi sem alszunk túl sokat...Kép
Üdv: Pele
Pele
 


Szia Pele!

Nektek is az oltástól van???
Eléggé berezeltem, kicsi fiamnak a jövőhéten kell beadatnom.

Zsóka és Pele! Javulást kívánok Minannyiotoknak!!!

Üdv
Atiapuka
 


Kedves mindenki,
köszönjük, ránk fér... Egész nap sírt, annyira fáj a torka, amikor köhög... Kép
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Atiapuka!
Köszi a jókivánságokat! Nem, nálunk csak spontán jött elő, ill. elkaptuk egy ismerős házaspártól. Az oltás nálunk nem okozott semmiféle szövődményt.
Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok!

Mindenkinek javulást. Én nem kaptam oltást és mégis nagyon rosszul voltam. (Hányás, hasmenés,..) Állítólag ez egy vírus.

A Polybé sok embernek bejött.Mi is így védekezünk idén.

Jaj, olvastátok, hogy egy pár hetes csecsemovel lementek a szülök a balatoni hétvégi házba.
A babát letették aludni. Mire bement az anyuka HEMZSEGETT a babán a sok kullancs. Nem is tud hemzsegni! Szóval ellepték a kis testét.
A falvédoben teleltek az éhes dögök.
Ok se lehetnek nyudodtak....

Andi2
andrea (andrea)
 


Ez horror!!!!
Iboly
 


Atyaúristen!!!
Atiapuka
 


Sziasztok!

Ne írjatok ilyeneket, mert eddig is kullancs fóbiám volt...!

Juca
Juca (juca)
 


Az indexen olvastam a múltkor, hogy Ausztriában egy kislányba 270 kullancs ment bele. Az anyuka elkezdte otthon kiszedni, de 200-nál feladta, és bevitte a kórházba. Ezek után mit tehet az ember???

Iboly, ma volt nálunk a dokinéni (Ábelnek arcüreggyulladása van Kép ). Polybét lehet folyamatosan szedni, legalább jó étvágyat csinál Kép. Ábelnek napi 2x1-et javasolt (3 éves), Emesének napi 2xfelet (8 hónapos).
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Zsóka!

Javulást Nektek!
Atiapuka
 


Szia Zsóka!

Remélem, már jobban vagytok! (Mi egyelőre egyre rosszabbul, már Áron is hány, tegnap meg épphogy beírtam a fenti üzenetet, már rohantam is én is a WC-reKép)
Azt kérdezném, hogy hogyan adod be Emesének a Polybét?
Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok,
köszönöm a jókívánságokat. Javulgatunk... Ma nagyon megharcoltam a gyerekkel, mert nem hajlandó bevenni a kapszulás antibiotikumot, de kivettem belõle a port és úgy adtam be neki a köptetõvel, úgy valamennyi lement belõle. Pedig ez anz antibiotikum nagyon fontos, mert ha nem javul, jön a felszúrás... Kép
Pele,
NAgyon tetszik a fiad neve! (Már régebben akartam írni). Én is gondoltam rá, de le lettem szavazva... Remélem jobban vagytok. (Úgy hallottam, hogy ami hasmenéses-hányásos betegség volt nemrég azt ráfogták a Junior vendéglátóra, hogy ételmáérgezás De valójában járvány).
Jó kérdés, mert azt sem tudom, Ábelnek hogy fogom beadni Kép. Még a zöldborsófõzeléket vagy babot sem eszi meg, semmi darabosat, nemhogíy a gyógyszert- Emesének könnyebb lesz, összetörök két kiskanál közt egy fél tabklettát és bébiételben beadom neki. Lehet, hogy ezt a módszert küövetem Ábelnél is.

on
Vettem kullancscsipeszt. ára 900-egynéhány forint. Meg polybét is, egy levél 20 db, 214 ft. Nem lesz olcsó mulatság állandóan szedni... A kullancscsipeszben ahogy látopm az a különlegesség, hogy mivel rajta van egy rugó, saját magát szabályozza, hogy mennyire lehet összenyomni. Tehát nem tudod túlságosan megcsípni a kullancsot. Egyébként egy sima csipesz.
A fiam haját a nyárra le fogom tüsire vágni (fél cm), hogy megtaláljam benne a kullancsot ha van (remélem egy sem lesz - esszük majd a polybét).
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Kedves mindenki,
a babanet fõoldalán van egy jó pár cikk (a netkönyvtárban) a rovarokról, a kullancsokról, a kullancscsípés utáni teednõkrõl. érdemes átbogarászni.
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Zsóka!

Ha jól tudom, a kapszulás gyógyszereket azért teszik kapszulába, mert a bélrendszer késõbbi szakaszában kéne a gyógyszernek felszívódnia, addig a kapszula bomlik csak lassan. Ha viszont kiveszed a port belõle, akkor az a gyomorban kezd felszívódni, és nem ott, ahol kéne neki, és így esetleg hatástalan!!!

A Juniorról: ha 600 ember, egy konyháról kapott ételnél, egyszerre lesz rosszul, az nem lehet független az ételtõl!!! Nálunk is volt hasmenéses járvány, hiányzott 8 gyerek a 28-ból, éppen akkortájt. (szomszédok vagyunk azzal a kerülettel) Mi nem onnan kapjuk a kaját. Szóval van vírusos járvány, ez tuti, de szerintem, mikor ennyire egy napra tömeges, az nem a járvány sima terjedése!

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Szia Ildi,
igen igazad van, a kapszula azért kapszula. A gyógyszerész is ezt mondta, és én is így tudom. A gyerekorvos viszont azt mondta, hogy ha nem sikerül rendesen bevetetni a gyerekkel, akkor reszelt almában vagy akármiben adjam be neki a port. Akkor most hol az igazság? A dokinéninkben egyébként megbízom, de nem tudom, ez most hogy van. Ráadásul a gyógyszertárban azt mondták, hogy ebbõl van kanalas is. Felírhatta volna azt is...
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Szia Zsóka!
Megkérdeztem életem párját, aki gyógyszerész, és ő is megerősítette Ildi szavait: a kapszulaforma a felszívódás helyét hivatott szabályozni, vagy azért, mert a pl. a gyomorsav lebontaná, vagy mert pl. a gyomornyálkahártyára nem lenne túl jó hatással a szer. Milyen antibiotikum egyébként? A dokinéni talán arra gondolt, hogy ha kevesebb szívódik fel, az is jobb, mint a semmi.
Jobbulást Nektek!
Pele
Pele
 


Szia Zsóka!

Remélem, már jobban vagytok.

Köszi az infot, akkor továbbra is szedjük a Polybét, én kiskanál mézben tudom beadni Gergonek, de még így is fintorog.
Egyszer nálunk is kapott valamelyik gyerek kapszulát, amit szétszedtünk, a doktor néni azt mondta, hogy jobb így, mintha nem kapná meg sehogy. Viszont egyszer azt mondtuk Istinek, 3 éves lehetett, hogy "jé, de szép Lego-gyógyszer" és bevette!!!

Iboly
Iboly
 


Iboly!
Szuper szöveg!!! KépMegjegyzem!
Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok, aranyosak vagytok! Gyógyulgatunk egyébként, )Ábel) ma viszont Emesének volt megint 38,2. Kép
Sumamed a neve, vmi nagyon erõs antibiotikum. 6 db-os kiszeelésben van. Azt monta a dokinéni, hogy 3 is elég lenne, (kettõt szétszórtunk míg próbálttam neki egészben beadni), de a maradék négyet azért adjam be neki. Szóval mézben beadtam, de volt nagy sírás így is. Ráadásul az orrcseppet sem szereti, de most már nagy sírások özepette lehet neki cseppenteni. Plusz a nyelvén is van vmi hólyag, arra egy nagyon csípõs lötyit kapott, szóval nagyon rájár a rúd szegénykémre Kép.
Iboly, nálunk ez nem megy mert nincs még lego-ja. Kép
De ma a beadás után megkapta a kapszula héját jáétszani (együtt locsoltuk le vízipisztollyal), és mindenáron meg akarta enni. Mondtam neki majd holnap megeheti a gyógyszert. (szerintem nem fogja és szét kell szednem).
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Szia Zsóka!

Probálkozzál nagy nagy anyai trükköket vessél be és csak a leges leg végso esetben engedd felszúrni az arcüregét!!!

Ez azért mondom, mert nekünk tavaly decemberben szurták fel, mert már semmi nem hatott és ez látszott a legjobb megoldásnak. Igaz az orvos választás ellé állított akarom nemakarom, de én soha többet nem fogom megengedni!!!

Kapott egy nagyon eros nyugtatót és úgy csinálták. Egy fél délelöttöt kellett bent lenni a kórházban. Igaz, hogy utána két nap múlva meggyógyult elmúlt minden baja köhögés, orrfújás, de vissza maradt egy nagy nagy trauma. Szerintem még ma sem igazán dolgozta fel, mert amikor megyünk a Madarász kórház elött mindig megkérdezi: anya nem megyünk kórházba?
A taruma nála abból áll, hogy nem enged hozzányúlni a fejéhez. Amikor az orvosnak ezt felvetettem a kontrolon azt mondta az nem lehet le volt nyugtatva nem is emlékezhet rá. Akkor meg nem tudom mitol alakult ki nála, hogy eddig szépen fujta az orrát onnantól kezdve nem engedte. A haját én szoktam vágni hajvágó géppel. Azt szintén nem engedi azt mondja fájni fog elötte meg öt perc alatt körbevágtam a haját, most meg könyörögni kell meg dumálni, hogy nem fog fájni csinos lesz stb. Fél a fésütol, fél a hajszárítótól pedig addig azzal sem volt semmi probléma.

Gyógyuljatok meg és ne legyen szükség arra a fránya türe!!!

szia

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Szia Bigacsiga,
nálunk szó sem volt felszúrásról (remélem nem is lesz). Szigorúan a lelkemre lett kötve az orrcsepp (mert egyébként nem hagyja), meg az antibiotikum. Adom neki rendesen, nagy aptáliával, de megy.

A fiam ugyanígy van a kukijával, mint a tiéd a fejével. Le volt neki tapadva, és két éves volt, amikor a doktornénink felhúzta neki, helyesebben egy fém micsodával körbe mittudoménmitcsinált vele. A gyerek üvöltött mint a sakál, utána még egy jómideig, majd egy két napoig még a pisilkéstõl is. Szépen rendbejött, fel lehet neki húzni, de nem hagyja. Mostanában nem is tudom mikor volt neki mosva utoljára. Az orvos szerint nincs fitymaszûkülete, Ábel viszont mindig mondja, hogy fáj (amikor néha sikerül "elkapnom"). A dologhoz hozzátartozik, hogy azóta a doktornéni látásától elkezd sírni, egy sima sztetoszkópos tüdõhallgatózáskor is üvölt. A páromnak is fitymaszûkülete volt, meg is operálták vele, szóval lehet, hogy mégis.. Nem tudok dönteni, jobb lenne megcsináltatni (fitymaszûkület bármely életkorban kialakulhat), ilyenkppen a fürdés is meg lenne oldva. De ez egy újabb trauma (igaz, altatásban csinálják, de akkor is, kórház, orvosok, vizsgálat). Ráadásul én magam rettegek az altatástól...
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Szia Zsóka!

További javulást Nektek. Ne aggódj, a gyerekek nagyon hamar rendbe szoktak jönni! Tényleg, mi porszívózzuk is a gyerek orrát ha nagyon náthás.
Egész kis kora óta csináljuk, s mostmár 6 évesen magának csinálja, csak mellette kell ülni, mert nem tudja a határt. Na persze nem ipari porszívóval hanem egy kicsi autóporival. Sokat segít. Infralámpátok nincs véletlenül? Állítólag az is jó ilyen "takonykórnál", csak nagyon óvatosan kell vele bánni.

A 2. problémádhoz annyit, hogy miből gondolod, hogy fitymaszűkülete van? Azt mondod, hogy az orvos szerint nincs, s már neked is sikerült "elkapnod". Csak abból hiszed, hogy fáj neki mert sír? Nem lehet, hogy csak egy kicsit rájátszik azért mert egyszerűen fél??? Szerintem próbálj meg arról mesélni neki, hogy ha nem mossa meg szépen, akkor nagyon beteg lesz és nagyon de nagyon fájni fog.
Egyébként nálunk is volt ilyen időszak, ugyanúgy le volt tapadva, mint nektek. Nekünk kb. 2 hétig tartott, mire felmerte magának húzni. Nem mondom, nem ment könnyen. Úgy sikerült rábeszélni, hogy egy kispohárba engedett magának langyos vizet, s ahogy húzta (közben álldogált a kádban), úgy öntöttem rá a pocijára a pohár tartalmát (azt nem engedte, hogy közvetlenül rá öntsem). Ma már rá sem kell szólni, úgy mossa mint a kisangyal.
Szóval sok sikert és kitartást, elöbb-utóbb engedni fog, csak az orvossal nehogy ijesztgessed!

Lenne egy kérdésem a kullancs elleni oltással kapcsolatban:
Anyut kértem meg, hogy írassa fel a 2. oltóanyagot. Azonban ő nem tudott beszélni a dokinénivel mert a kiskönyvet elvette tőle a védőnő, és ő vitte be hozzá. Végül is az a kérdésem, hogy az lehetséges-e, hogy 2. adagnak is ugyanazt az oltást írta fel, mint elsőnek. Ilyenkor nem valami legyengítettet szoktak adni???
Nem értett félre valamit a doktornéni??? Vagy mind a 3-szor tényleg ugyanazt adják be???

Köszi előre is a választ!

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 


Zsóka, ugye te voltál tavaly a porszívós elefántos?
Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Bigacsiga!
Nagyon sajnálom szegény manódat! Hát persze, hogy emlékszik rá, biztos kell egy kis idő, mire feldolgozza. Ajánlom az orvosos játékokat, babával, macival.

Zsóka!
Nálunk is uez a gond, az orvos szerint pont határeset, hogy nem kell műteni, de fürdésnél nagyon gyakran kireped és fáj. Nekünk azt mondták, hogy sokszor húzogassuk, és akkor majd idővel kitágul az a kis gyűrű.

Atiapuka!
Jót írtak fel, mind3x uaz az oltóanyag kerül beadásra.

Üdv: Pele
Pele
 


Sziasztok,
Ildinek elõbb (rövidebb a válasz) nem én ajánlottam, de követtem a jó példát Kép és szuper jól bevált. Ma már Ábel tudja fújni (kis segítséggel), Emesének pedig még mit sem érne az elefánt... (hogy mindenki értse: többen panaszkodtunk, hogy a gyerek fél az orrszívó-porszívótól. Vki mondta, hogy õ papírból elefántfület ragasztott rá, az orrba menõ réz volt az elefánt "ormánya", és az elefánt tisztította a gyerkõc orrát. Nálunk is nagyon jól bevált. Nem mondom, hogy lelkesen, de hagyta porszívózni...)

Atiapuka,
Köszi, javulgat. Orrfújás, orrcsepp (na ezt nem szereti). Infralámpát hallottam, de nekünk nincs.
fitymaszûkület: egyrészt a páromnak volt (megmûtötték), másrészt csak abból gondolom, mert hogy nem hagyja hogy hozzáérjek egyáltalán. Hajlok arra, hogy csak fél a rossz emlékei miatt, mindenesetre jó lenne elvinni egy szakorvoshoz. A másik, amit asszem írtam is, hogy fitymaszûk. minden életkorban kialakulhat, ezzel (mûtéttel) meg lenne elõzve. Meg a párom azt mondja, hogy a higiénia szempontjából is jobb...

Kullancsoltás: mi az 1. és a 2. alakalommal is ugyanazt az oltóanyagot kaptuk. Nem tudom, a 3-nál ill. az ismétlõknél ugyanazt kapjuk-e.
üdv
Zsóka

ui: kaptatok kis cetlit a kullancsoltásról? (kis zöld papírka)
Zsóka (zsóka)
 


Pele!

Van kis orvosi táskája felszereléssel. Söt boviteni is szoktuk a kanalas orvosságok kis kanalaival, mércéive stb.
Tréfásan a szivhanghallgatót úgy hivja, hogy a gyógyitó. A dokibácsinak nagyon tetszik!!!

Azért már alakulunk. Elöbb a tesó haját vágtam le, hogy lássa nem fáj. Véletlenül pont egybe eset, hogy az egész család fodrásznál járt (apa, mama, anya) így o sem maradhatott ki. Kép

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Szia Zsóka!

Örülök, hogy javulgattok. Én is úgy tudom, hogy a melegítés jót tesz, jobban oldódik a váladék, könnyebben kijön.
Ha nincs infralámpa, próbáljátok ki ezt: tegyetek meleg vizet egy kis muanyag ásványvizes vagy üdítos üvegbe, csomagoljátok textil pelenkába vagy zsepibe vagy az apa zoknijába, és ezt tegyétek a pofijához. Nagyobbak egyedül is odafogják, vagy az ágyban hozzábújnak. Esetleg egy kesztyubáb vidámabb megoldás.
Tilos melegíteni, ha lázas!!

További javulást!

Iboly
Iboly
 


Szia Iboly,
köszönöm a tippet, ki fogom próbálni. gy kérdésem lenne: hány percig kell? Mert az infralámpára azt hallottam, hogy max. 5 perc, a melegítéssel is így van? üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Zsóka, szerintem, addig, amíg még legalább langyos, ne huljön ki teljesen. Az infrázást más valami miatt korlátozzák, úgy tudom, talán túl meleg és éget egy ido után, nem is tudom.

Iboly
Iboly
 


Értem, köszi!
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


A szemére kell vigyázni, hogy az ne melegítse fel csak az arcát.

Anno nekünk gyerekkorunkban nem volt infralámpánk és az anyukám azt csinálta, hogy jól felmelegítette a sütot és az elött ültetett minket egy jó félórát.

Ha biztonságosan ki tudod vitelezni a kamilás vagy a sima sós vizes inhallálás is segít feloldani a lerakódásokat.

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Kata,
gyerekkorunkban nagymamám a fájó fülünkre sót melegített. Gondolom ha fülre jó volt jó erre is... Tovább tartja egy kicsit a meleget mint a víz. Csak nem hiszem hogy rajta lehet tartani. A fülére már próbáltam, nem volt hajlandó, gyhogy két hete a legnagyobb melegben a téli polar sapkájában járkált itthon. na próba szerencse...
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Sziasztok!

Köszönöm Nektek a megnyugtató szavakat az oltással kapcsolatban. Valami zöld kis kártyát mi is kaptunk, csak azt hiszem, hogy tök üres. A kiskönyvébe van beírva minden oltás.

A náthára még eszembe jutott egy tipp. Mi a párologtatóba eukaliptusz olajat szoktunk csepegtetni, vagy sós vizet. Mind a kettö fertötlenít. Zsóka! Ha nincs párologtatótok, akkor csepegtess zsebkendöre pár cseppet és tedd estére a gyerköcök ágyához közel, csak vigyázz, hogy nehogy elérjék! Az olaj szépen elpárolog az éjszaka folyamán.

Javulást!
Atiapuka
Atiapuka
 

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?